NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 4 aktív topik

New York Jets

31 feliratkozó

több mint 1 éve
Pityu Gyor New York Jets 944
Varhato volt a trade request. Nekem is ki lenne a tokom ha 1000 yardokat futnek feleslegesen. Mindenesetre hetvegen mehet inaktivnak es Mims megmutathatja h Jeff Smith okkal van-e elotte a dc-n.
Beki
2.évének a 6. meccse 4-2es mérleggel álló csapatnál. Brown sérülten játszik, Fant szintén, Carter egy percig nem rinyált, hogy másodikszámú RB lett(pedig jó pár helyen ő simán #1 lenne), AVT jó eséllyel egy all-pro de minimum probowl szezont áldoz most be azzal, hogy kiment tackle-nek, csak hogy segítse a csapatot. Győztünk 3x zsinórban, érezhetően megváltozott a kultúra, a csapat nagyon egyben van, de nem baj hát Moore-nak nem tetszik, hogy ez az egész nem róla szól, nevetséges. Ez még a kibaszott Jamal-nál is rosszabb, ő legalálább már csak akkor szart bele a ventillátorba amikor valamit letett az asztalra, Géza volt az edző és jó pár vesztes szezont megélt. De itt mi az indok? Ráadásul ha lenne egy kis esze Moore-nak tudná, hogy kurvára ő itt a jövő GW-vel egyetemben, de hát mindegy. Részemről ezek után mehet a faszomba innét, csak hát érted pont ez az év szólna arról, hogy segítsük ZW-t mindenhogyan, hogy azzá a QB-vá tujdon válni akit szeretnénk, kurvára kellett ez most mindenkinek.
Apex
Felőlem is mehet a picsába, de szerencsére majd lesz ideje gondolkozni inaktívak között, ahogy Mims barátjának is. Igaz más tészta h Mims egy fakezű balek, míg Moore-t leg tudnánk használni vmire
Összegezve a legjobb megoldás az lenne h héten Moore-t minden nap haza kell zavarni, de úgyh megjelenik az edzésen és közölni vele h takarodjon haza és Berrios snap számait szépen növelni, Mims meg legyen aktív.
Beki
Abszolút Berriosnak mehet a több snap így, viszont mivel ő csak slot-ban használható így fix, hogy Wilson-t ki kell rakni szélre. Azért kíváncsi leszek, hogy mi lesz ebből a szituból. Nem gondolnám, hogy első kör alatt trade-elni fogja JD, de azt meg szerintem nem fogunk és nem is kéne kapnunk érte.
Apex
Jó ha 4-5. kör befutna talán érte, de az is a kora és a szerződése miatt.
Beki
2. Körben hoztuk tavaly (ugye?) bizonyitott, hogy tehetséges, plusz olcsó is, viszont balfasz - kb itt van az erteke

Green is green
több mint 1 éve
Törölt felhasználó

Apex New York Jets 2 956

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath

Toto21 Chicago Bears 5 867
Report: Elijah Moore requests trade from Jets
 www.thescore.com/nfl/news/2453929
dande2
Fantasztikusan kellett ez most
Pityu Gyor
le kell húzni a Packers-t két elsö körrel és minden ok
több mint 1 éve
Törölt felhasználó
Varhato volt a trade request. Nekem is ki lenne a tokom ha 1000 yardokat futnek feleslegesen. Mindenesetre hetvegen mehet inaktivnak es Mims megmutathatja h Jeff Smith okkal van-e elotte a dc-n.
több mint 1 éve
Pityu Gyor New York Jets 944
Report: Elijah Moore requests trade from Jets
 www.thescore.com/nfl/news/2453929
dande2
Fantasztikusan kellett ez most

Green is green
több mint 1 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 41 070 — Így remélem megfelelek nektek.....
AJ Brown a legjobb barátja szóval gondolom onnan se jo tanacsok jöttek
Wester
?????? Bocsánat de ott szvsz nem csak Brown volt a hunyó ès ő azèrt bőven tett is le az asztalra már valamit. Moore meg ahhoz képest nagyon nem ès itt mèg messze nem is a pènzről van szó, hanem inkább arról hogy Szerinte! nem vonták be eleget. Egèsz más a szitu. Szóval szerintem (szeretnèm ezt hinni) nem onnan fúj a szèl. Nem is ilyen természetűnek tűnik AJ.
dande2
Igen ezért jött AJ-tol a #FreeElijah egybol. Valszeg semmi ilyenrol nem beszéltek elotte
Wester
Ok, ezt nem láttam, ezèrt írtam, hogy szeretnèm ezt hinni, sorry, így benne van....😒😥
több mint 1 éve
Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 8 338 — Jó ötletnek tűnt!
AJ Brown a legjobb barátja szóval gondolom onnan se jo tanacsok jöttek
Wester
?????? Bocsánat de ott szvsz nem csak Brown volt a hunyó ès ő azèrt bőven tett is le az asztalra már valamit. Moore meg ahhoz képest nagyon nem ès itt mèg messze nem is a pènzről van szó, hanem inkább arról hogy Szerinte! nem vonták be eleget. Egèsz más a szitu. Szóval szerintem (szeretnèm ezt hinni) nem onnan fúj a szèl. Nem is ilyen természetűnek tűnik AJ.
dande2
Igen ezért jött AJ-tol a #FreeElijah egybol. Valszeg semmi ilyenrol nem beszéltek elotte

Lesz ez még így se!
több mint 1 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 41 070 — Így remélem megfelelek nektek.....
AJ Brown a legjobb barátja szóval gondolom onnan se jo tanacsok jöttek
Wester
?????? Bocsánat de ott szvsz nem csak Brown volt a hunyó ès ő azèrt bőven tett is le az asztalra már valamit. Moore meg ahhoz képest nagyon nem ès itt mèg messze nem is a pènzről van szó, hanem inkább arról hogy Szerinte! nem vonták be eleget. Egèsz más a szitu. Szóval szerintem (szeretnèm ezt hinni) nem onnan fúj a szèl. Nem is ilyen természetűnek tűnik AJ.
több mint 1 éve
Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 8 338 — Jó ötletnek tűnt!
AJ Brown a legjobb barátja szóval gondolom onnan se jo tanacsok jöttek

Lesz ez még így se!
több mint 1 éve
Apex New York Jets 2 956
3 hét boldogság már túl sok volt ennek a kurva franchise-nak. 😀 Mondjuk azért tegyük hozzá, hogy ez legalja amit most Moore leművel, legalábbis amennyi látszik belőle. Persze nem sok mindent tudunk mi zajlott a háttérben, de eddig nyoma se volt semmilyen szinten ilyen viselkedésnek. Nagyon nagyon fura..

Szerkesztette: Apex

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 1 éve
Apex New York Jets 2 956
Hat ezt sajnos nem lehet a beatwriterekre fogni
Wester
Valóban úgy öregedett a kommentem, mint nyáron a hógolyó 😀

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 1 éve
Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 8 338 — Jó ötletnek tűnt!
Hat ezt sajnos nem lehet a beatwriterekre fogni

Lesz ez még így se!
több mint 1 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 41 070 — Így remélem megfelelek nektek.....
Report: Elijah Moore requests trade from Jets
 www.thescore.com/nfl/news/2453929
több mint 1 éve
Apex New York Jets 2 956
Azért annak külön örülök, hogy a kedves beatweetereinknek megint sikerült egy full pozitív hétvégéből kiszedni a negatívumot és megkavarni a szart(Kösz Cimini/Costello). Persze nyilván Moore-tól is hülyeség volt reagálni erre meg azóta elvileg Saleh-val beszéltek és nincs probléma, de azért ez nagyon Manish szint amit most leművelnek.
Apex
Picit lemaradtam. Miről van szó?
Lucifer
Röviden annyi, hogy a meccs után Cimini és Costello eléggé kihangsúlyozta, hogy Moore felé nem is repült labda, erre Moore reagált annyit, hogy örül a győzelemnek stb. stb., de hogy ő sem annyira érti ezt. És akkor természetesen ezt faszán fel is kapták egyből hogy húú nem boldog a csapatnál meg hasonló faszságok, másnap Saleh beszélt vele és azt mondta nincs probléma, csak simán többet szeretne hozzátenni a játékhoz. Én Moore használatával kapcsolatban maximum azzal nem értek egyet, hogy miért nem ő megy be slot-ba ahol sokkal veszélyesebb tudna lenni, és Wilson menne ki X receivernek, már csak fizikum szempontjából is sokkal jobban passzolna mindkettejüknek. De egyelőre annyira nem panaszkodnék, nyerjük a meccseket, csak azért jó lenne már látni egy igazi kirobbanó teljesítményt Zach-től meg úgy általánosságban a passzjátéktól, mert minden meccsen azért nem lesz ilyen lockdown a defense az fix.

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 1 éve
dancogo Minnesota Vikings San Jose State Spartans 2 051 — Big Penix Energy
Azért annak külön örülök, hogy a kedves beatweetereinknek megint sikerült egy full pozitív hétvégéből kiszedni a negatívumot és megkavarni a szart(Kösz Cimini/Costello). Persze nyilván Moore-tól is hülyeség volt reagálni erre meg azóta elvileg Saleh-val beszéltek és nincs probléma, de azért ez nagyon Manish szint amit most leművelnek.
Apex
Picit lemaradtam. Miről van szó?
Lucifer
megvertétek a Packers-t a Lambeau-n

több mint 1 éve
Lucifer New York Jets 1 213
Azért annak külön örülök, hogy a kedves beatweetereinknek megint sikerült egy full pozitív hétvégéből kiszedni a negatívumot és megkavarni a szart(Kösz Cimini/Costello). Persze nyilván Moore-tól is hülyeség volt reagálni erre meg azóta elvileg Saleh-val beszéltek és nincs probléma, de azért ez nagyon Manish szint amit most leművelnek.
Apex
Picit lemaradtam. Miről van szó?

GO JETS!!!
több mint 1 éve
Apex New York Jets 2 956
Azért annak külön örülök, hogy a kedves beatweetereinknek megint sikerült egy full pozitív hétvégéből kiszedni a negatívumot és megkavarni a szart(Kösz Cimini/Costello). Persze nyilván Moore-tól is hülyeség volt reagálni erre meg azóta elvileg Saleh-val beszéltek és nincs probléma, de azért ez nagyon Manish szint amit most leművelnek.
Apex
Bár szidni lehet a beatwritereink( főleg Costello a legalja ), de itt most azért tényleg Moore volt a hülye.
Wester
Nyilván ő is hülyeséget csinált, de van csomó pozitív dolog amit kilehetne emelni most. Baromira felesleges volt ezt a statot ennyire kihangsúlyozni, utána meg még külön cikket is írni róla. De persze értem én, hogy csak a negatív hírnek van értéke.

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 1 éve
Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 8 338 — Jó ötletnek tűnt!
Azért annak külön örülök, hogy a kedves beatweetereinknek megint sikerült egy full pozitív hétvégéből kiszedni a negatívumot és megkavarni a szart(Kösz Cimini/Costello). Persze nyilván Moore-tól is hülyeség volt reagálni erre meg azóta elvileg Saleh-val beszéltek és nincs probléma, de azért ez nagyon Manish szint amit most leművelnek.
Apex
Bár szidni lehet a beatwritereink( főleg Costello a legalja ), de itt most azért tényleg Moore volt a hülye.

Lesz ez még így se!
több mint 1 éve
Apex New York Jets 2 956
Azért annak külön örülök, hogy a kedves beatweetereinknek megint sikerült egy full pozitív hétvégéből kiszedni a negatívumot és megkavarni a szart(Kösz Cimini/Costello). Persze nyilván Moore-tól is hülyeség volt reagálni erre meg azóta elvileg Saleh-val beszéltek és nincs probléma, de azért ez nagyon Manish szint amit most leművelnek.

Szerkesztette: Apex

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 1 éve
Törölt felhasználó
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 11 513 — Kinek mit intézett a kormánya
Sauce egy cheeseheadben ment be az öltözőbe, imádom ezt a pimpet
zacknorb
kicsit visszavehetne már a játékából, miaz hogy rookiekánt all-pro formában játszik?! hát hogy lesz DPOY Woolen?! 😕
braxa88
Visszavett. Már a második profi meccsén engedett TD-t
több mint 1 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 534