NFL eredménykövetés - 1 aktív topik
MNF dupla
88
17
01:30-tól, ARENA4 és MATCH4
Philadelphia Eagles
62 feliratkozó
több mint 3 éve
Elég gyorsan lezajlott, pont amiről a héten beszéltünk. Ha hinni lehet a híreknek, akkor ezek szerint Lawrencen túl Wilsont tartották olyannak, akiben van jövő és megéri felmenni érte (Fields-ért, Lance-ért én sem mentem volna feljebb).Douglas-szel meg amúgy is jó a kapcsolat, gondolom megkérdezték, hogy mi várható a 2. pickkel. Levonták a logikus közvetkeztetést, hogy a 3. helyen ebből nem lesz Wilson, és a Jets vagy nem akarta elcserélni a No2-t vagy olyan ára volt, ami nem vállaltunk.
Így hátrább mentünk, mert ott még biztos bent lesz Kellen Mond 😉 Már ezzel sem tudnának meglepni igazán.
A viccet félretéve a top10-en kívül már a class közvetlen krémje általában kimegy, de azért lesz miből választani itt is, már ha itt maradunk. Roseman-ben benne van, hogy pár hellyel feljebb megy, ha kell valaki.
több mint 3 éve
Lehet egy picivel is több kijöhetett volna ebből mint amit most kaptunk de én eleve úgy gondoltam jó lenne hátrébb menni. Gazdag idén az Oline felhozatal szerintem ott is tudunk egy igazán jó játékost húzni. Ha bejön Hurts akkor lesz 3 első kör fiatalítani köré a csapatot ha nem akkor lesz pick felmenni egy QB-ért
Szerkesztette: Janek
több mint 3 éve
Willie Parker
15 278
www.youtube.com/watch?v=To1a9SBkaygÉn mindig azt gondolom ezért szurkolok a csapatnak 😉Egy évig biztos lehet nézni az RB gyereket aki QBnak hiszi magát...Ja hogy te azt gondoltad, hogy majd lesznek győzelmi esélyeink?
Vicc, ezzel az év megy a kukába, nem hiszem el 😣
zsoeo
Shawn84
Próbálok pozitív maradni tudod 😂 ezt a Hurts gyereket nem veszi be a gyomrom...
zsoeo
több mint 3 éve
Én mindig azt gondolom ezért szurkolok a csapatnak 😉Egy évig biztos lehet nézni az RB gyereket aki QBnak hiszi magát...Ja hogy te azt gondoltad, hogy majd lesznek győzelmi esélyeink?
Vicc, ezzel az év megy a kukába, nem hiszem el 😣
zsoeo
Shawn84
Próbálok pozitív maradni tudod 😂 ezt a Hurts gyereket nem veszi be a gyomrom...
több mint 3 éve
Shawn84
8 522
Az is egy vicc. Egy labdázó majomEgy évig biztos lehet nézni az RB gyereket aki QBnak hiszi magát...Mintha ezt egy bizonyos Lamarra már mondták volna nem olyan rég 😛 😉
Vicc, ezzel az év megy a kukába, nem hiszem el 😣
zsoeo
dande
több mint 3 éve
Egy évig biztos lehet nézni az RB gyereket aki QBnak hiszi magát...Mintha ezt egy bizonyos Lamarra már mondták volna nem olyan rég 😛 😉
Vicc, ezzel az év megy a kukába, nem hiszem el 😣
zsoeo
több mint 3 éve
Shawn84
8 522
Egy évig biztos lehet nézni az RB gyereket aki QBnak hiszi magát...Ja hogy te azt gondoltad, hogy majd lesznek győzelmi esélyeink?
Vicc, ezzel az év megy a kukába, nem hiszem el 😣
zsoeo
több mint 3 éve
Mert akkor mi van, ha elviszik ot? Semmi.Legyen úgy, az a baj akár a Boys akár a Giants is behúzhatja Micaht bár nekik az OLt sem árt erősíteni. Az biztos, ha maradunk a helyünkön, és ő bent lesz és bent hagyjuk, enyhe kifejezés, hogy morcos leszek 😛Shawn, persze lehet még kavarás, de nehéz innen elképzelni, hogy Wilsont meg tudjuk szerezni. Az első 3 tuti QB, ha aztán bentmarad, akkor esetleg. Ha csak nem más a célpont.Annak alapjan, amit irtak, az Eagles azert nem is ment ra az 1/3-ra, mert fix, hogy a Jets viszi Wilsont. Velhetoen ezert is ment bele a cserebe, es inkabb szedett plusz pickeket.
dande
Stez
dande
több mint 3 éve
Egy évig biztos lehet nézni az RB gyereket aki QBnak hiszi magát...Vicc, ezzel az év megy a kukába, nem hiszem el 😣
több mint 3 éve
PeppyRapier
86
Meglepne ha az általunk legendásan lesajnált LB posztra pont most húznánk első körben valakit amikor végre van ott egy értelmes kezdő Blake Martinez személyében. Ráadásul az OL-re is ráférne az erősítés ahogy mondtad (én ide várom Slater-t), és minőségi EDGE sem nagyon van a csapatban, bár ehhez meg jó lenne le cserélnünk.Legyen úgy, az a baj akár a Boys akár a Giants is behúzhatja Micaht bár nekik az OLt sem árt erősíteni. Az biztos, ha maradunk a helyünkön, és ő bent lesz és bent hagyjuk, enyhe kifejezés, hogy morcos leszek 😛Shawn, persze lehet még kavarás, de nehéz innen elképzelni, hogy Wilsont meg tudjuk szerezni. Az első 3 tuti QB, ha aztán bentmarad, akkor esetleg. Ha csak nem más a célpont.Annak alapjan, amit irtak, az Eagles azert nem is ment ra az 1/3-ra, mert fix, hogy a Jets viszi Wilsont. Velhetoen ezert is ment bele a cserebe, es inkabb szedett plusz pickeket.
dande
Stez
dande
több mint 3 éve
Ja igen, és akkor még Ertzrt el se passzoltuk. (nem mintha szeretném)
több mint 3 éve
Legyen úgy, az a baj akár a Boys akár a Giants is behúzhatja Micaht bár nekik az OLt sem árt erősíteni. Az biztos, ha maradunk a helyünkön, és ő bent lesz és bent hagyjuk, enyhe kifejezés, hogy morcos leszek 😛Shawn, persze lehet még kavarás, de nehéz innen elképzelni, hogy Wilsont meg tudjuk szerezni. Az első 3 tuti QB, ha aztán bentmarad, akkor esetleg. Ha csak nem más a célpont.Annak alapjan, amit irtak, az Eagles azert nem is ment ra az 1/3-ra, mert fix, hogy a Jets viszi Wilsont. Velhetoen ezert is ment bele a cserebe, es inkabb szedett plusz pickeket.
dande
Stez
több mint 3 éve
Shawn, persze lehet még kavarás, de nehéz innen elképzelni, hogy Wilsont meg tudjuk szerezni. Az első 3 tuti QB, ha aztán bentmarad, akkor esetleg. Ha csak nem más a célpont.Annak alapjan, amit irtak, az Eagles azert nem is ment ra az 1/3-ra, mert fix, hogy a Jets viszi Wilsont. Velhetoen ezert is ment bele a cserebe, es inkabb szedett plusz pickeket.
dande
több mint 3 éve
Akkor megvan a kezdő irányító 😊Kell a pick is, jó ez. Mondjuk elég olcsón számolta Roseman, de mindegy. Lesz pick jövőre.
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Shawn84
8 522
Közbe felhomályosítottak 😛 nekem tetszik, ezek szerint bízunk Hurtsben. Remélem Parsons lehet ebből 😊Szerintem meg nem
dande
több mint 3 éve
Közbe felhomályosítottak 😛 nekem tetszik, ezek szerint bízunk Hurtsben. Remélem Parsons lehet ebből 😊
több mint 3 éve
csipkelli
3 966
Ez most nekem magas?? ?Lehet 3 db 1. körünk lesz jövőre. Jó az.
dande
több mint 3 éve
Ez most nekem magas?? ?
több mint 3 éve
Mindig is Eagles szurkoló volt 😄több mint 3 éve
Csak fordítva ne legyen 😛Akkor jó draft picketek lehet jövőre. Is.
dande
Kaye ma nagyon elemében van.
Four voidable years sounds like my high school experience. https://t.co/GeqMx6L786
— Mike Kaye (@mike_e_kaye) March 25, 2021
Szerkesztette: iktriad
több mint 3 éve
Együtt dolgoznak = Jalen dobál, Joe nézi az oldalvonal mellől.Csak fordítva ne legyen 😛
Jalen Hurts has texted Joe Flacco and they are both excited about working together. #eagles
— Mike Kaye (@mike_e_kaye) March 25, 2021
iktriad
több mint 3 éve
Együtt dolgoznak = Jalen dobál, Joe nézi az oldalvonal mellől. Jalen Hurts has texted Joe Flacco and they are both excited about working together. #eagles
— Mike Kaye (@mike_e_kaye) March 25, 2021
több mint 3 éve
Az a baj, hogy ez egy ördögi kör. Ha folyamatosan needeket hajkurászunk, akkor mindig ugyanott fogunk kikötni - hány tucat példa van erre a ligában?Nem irigylem a döntéshozókat, mert nem egyszerű a helyzet.Bámulatos hol tart már a tudomány! 😀Pontosan, ennek önmagában semmi hatása a QB draftra. Legalábbis nem kéne hogy legyen, de a 3.5 gari után kezdek félni hogy vakon Hurtsben keresik a jövőt és meg sem fogják komolyan fontolni a QB draftot, még ha a board adja is önmagát. De vákuumban Flacco érkezésének semmi hatással nem kéne lennie a draftra.
Szerintem ez önmagában még nem jelent sokat a Qb helyzetre nézve. 5 éve márciusban simán leszerződtettük Chase Danielt 21 milliós szerződéssel, 12 millió garantálttal, úgy, hogy Bradford is a rosteren volt. Aztán kevesebb mint két hónappal ezután szemrebbenés nélkül felcseréltünk 1/2-re Wentz-ért.
Örüljünk, hogy nem lőttek ki Rosemanék még több pénzt egy használhatatlan Qb-re. Daniel anno egy év alatt így is 7 milliót elvitt, miután Foles érkezése után elküldtük a saját kérésére. Pedig még az előszezon meccseken lefelé lógott ki ...
BleedingGreen
Pont a Chase Daniel-példa után érthetetlen hogy nem tanul a csapat. Gyakorlatilag minden drága backup QB igazolásunk tragédia lett az utóbbi időben (Hurts Wentz kapcsán, Sudfeld szállóige lett, Daniel meg szépen megkopasztott minket), konkrétan a legolcsóbb Foles vált be és valszeg emiatt gondolják fent hogy ez bizony nagyon fontos. Remek modell egy évszázados outlierre stratégiát építeni ugye 😀
Hulkeinstein
Elvileg az kellene, hogy alap legyen, hogy ha van valakiben látják a lehetőséget, azt megszerezzük ebből a pozícióból. Ahhoz, hogy a top4 Qb-ből ezt a Qb-t biztosan elvihessük, fel kellene menni 1/2-re, ahogy 2016-ban is. Az ára sem lenne sokkal kevesebb, mint amikor 1/8-ról mentünk fel. Ráadásul akkor még mákunk volt a szezon előtt, hogy Bradfordot első körért rá tudtuk sózni a Vikings-ra, így egy első kör visszahullott az ölünkbe.
Sajnos a csapat helyzete is más, mint 2016-ban (rosszabb). Akkor a szűk mag volt kb. Peters, Kelce, Johnson, Cox, Graham, Jenkins, esetleg még Ertz. Ezek mind jó korban lévő és a posztjukon a legjobbak közé tartozó játékosok voltak akkor (talán Ertz csak ezután vált azzá), és lehetett alapozni arra, hogy még éveken át alkotni fogják a csapat gerincét, így nagy árért fel lehetett menni a hiányzó Qb-ért.
Na, ehhez képest, most 2021 van, és a gerinc még mindig ugyanez. Csak kiesett Peters és Jenkins, a többiek pedig 5 évvel idősebbek, elhasználtabbak és sérültebbek lettek. Szerintem senki fiatalabb és olcsóbb nem lépett előre az ő szintjükre az elmúlt 5 évben. Így óriási szükségünk van fiatal, jó és olcsó játékosokra, hogy újjáépítsük a csapat magját. Csak ígéretek vannak, de nem az említettek szintén vannak még (Mailata, Sanders a legkönnyebben cserélhető poszton, Sweat, Hargrave ha hozná amit tud).
Szóval így megértem, ha esetleg dilemma van azon, hogy feláldozzanak-e értékes draftjogokat, miközben a csapat más részeit is meg kell újítani a következő években.
Sajnos benne van, hogy a teljes következő szezon Hurts kísérleti év lesz.
BleedingGreen
Erre a QB döntésre még a FB csoportba raktam be egy egyszerű grafikont, ami jól levezeti hogy mennyire mindentől független döntésnek kéne ennek lennie, de minden jel arra mutat, hogy nem lesz az.
Ha vákuumban Hurtsben elit potenciált látnak, akkor köré kell építeni. Ezzel nem lenne semmi bajom, de nehéz elhinni hogy bármi erre utaló jelet láthatott bárki.
Ellenben ha nem, és van olyan elérhető QB a drafton, akiben többet látnak, akkor ki kell húzni. Ha van ilyen, de Hurts miatt passzoljuk mert más poziban nagyobb a need, akkor egy 10 éves negatív spirál fog elindulni, aminek nagyon csúnya vége is lehet.
Egy elit QB mindent megold az NFL-ben - lásd Mahomes. Rögtön vonzó célpont lennénk mindenkinek.
több mint 3 éve
Én továbbra sem bânom ha Hurtst kipróbàljuk rendesen. Hátha be tud mutatni egy Lamar vagy Allen fejlődést. A meglévő pickekből próbáljuk csak a többi poszton építeni a csapatot.Tudom, kissé korai, de az nem lehet egyébként, hogy scoutok segítségével előre néznek, adott esetben milyen QB prsopectek jöhetnek a következő 1-2 évben, és ez alapján is döntenek?
Szerkesztette: dande2