Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Philadelphia Eagles

62 feliratkozó

több mint 14 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
Az idő majd úgyis eldönti...különben meg szerintem jót tenne neki is meg a csapatnak is a váltásgravedigger
Több volt ebben a csapatban, de ez az év nagyon nem úgy jött össze, ahogy tervezve lett. És ez nem csak Reid hibája, mégha felelősségét nem is lehet vitatni. De azért arról nem ő tehet, hogy Castillonak kellett 5 hét, mire rájött, a FS és a SS nem cserélgetheti fel csak úgy szerepét. Arról sem igazán, hogy Juan még mindig nem vette észre, hogy Asomugha nem a zónavédekezése miatt elit védő. Arról tehet, hogy a LB sort hagytuk fosnak, és Matthews felé sem kellett volna ekkora bizalom szezon elején. De az is az ő érdeme, hogy szerzett két jó fal edzőt. Rengeteg pro és kontra van...

Azt meg ugye mondani sem kell, egy teljesen átalakult csapatnak a rövid offseason hatványozottan számít, mint egy 2 kezdőt cserélő csapatnak.Deny
Ehhez még annyit, hogy most is keveredik a védelem.Sokszor látni érdekes felállásokat.Reid is sokszor elmondta,hogy ha mindenki visszakerül majd a posztjára akkor jól fognak menni a dolgok.Persze ez egy burkolt válasz, de erre is igaz.Mármint ha lesz jó LB sorunk akkor a safetyk a helyükön lesznek mint ahogy Asonak is megváltozhat a szerepe. Ja, hogy ez már nem idén lesz? Az más kérdés. 😀
Reid szerintem is marad(persze mehetne is akár mert ráférne a csapatra a váltás) majd ráterelik a problémát a DC-ra és minden mehet a régiben. Mondjuk megnéznék úgy is egy szezont, hogy marad Castillo , de rendbe van téve a LB sor.Greengo
Szerintem Castillo maradására is 50% esély még simán van, és nem azért, mert vagy megy, vagy marad. Egyszerűen egy jó LB sor, fejekben rendrakás és meg lehet nézni, mit tud ez a csapat. Volt itt a dreamteam chant, meg mindent egy lapra, gyűrűt akarunk idén. De valójában nem volt kötelező 1 éven belül világot megváltani, simán benne van, hogy pár apróbb változással, drafttal jövőre ütőképes gárdánk lesz, aki ott lesz az NFC elitjében.
több mint 14 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 334 — Eagles fan
Szegény fókát miért akarja mindenki elzavarni?

Igaz minden szezonban ez van ...Janek
Az idő majd úgyis eldönti...különben meg szerintem jót tenne neki is meg a csapatnak is a váltásgravedigger
Több volt ebben a csapatban, de ez az év nagyon nem úgy jött össze, ahogy tervezve lett. És ez nem csak Reid hibája, mégha felelősségét nem is lehet vitatni. De azért arról nem ő tehet, hogy Castillonak kellett 5 hét, mire rájött, a FS és a SS nem cserélgetheti fel csak úgy szerepét. Arról sem igazán, hogy Juan még mindig nem vette észre, hogy Asomugha nem a zónavédekezése miatt elit védő. Arról tehet, hogy a LB sort hagytuk fosnak, és Matthews felé sem kellett volna ekkora bizalom szezon elején. De az is az ő érdeme, hogy szerzett két jó fal edzőt. Rengeteg pro és kontra van...

Azt meg ugye mondani sem kell, egy teljesen átalakult csapatnak a rövid offseason hatványozottan számít, mint egy 2 kezdőt cserélő csapatnak.Deny
Ehhez még annyit, hogy most is keveredik a védelem.Sokszor látni érdekes felállásokat.Reid is sokszor elmondta,hogy ha mindenki visszakerül majd a posztjára akkor jól fognak menni a dolgok.Persze ez egy burkolt válasz, de erre is igaz.Mármint ha lesz jó LB sorunk akkor a safetyk a helyükön lesznek mint ahogy Asonak is megváltozhat a szerepe. Ja, hogy ez már nem idén lesz? Az más kérdés. 😀
Reid szerintem is marad(persze mehetne is akár mert ráférne a csapatra a váltás) majd ráterelik a problémát a DC-ra és minden mehet a régiben. Mondjuk megnéznék úgy is egy szezont, hogy marad Castillo , de rendbe van téve a LB sor.


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Szegény fókát miért akarja mindenki elzavarni?

Igaz minden szezonban ez van ...Janek
Az idő majd úgyis eldönti...különben meg szerintem jót tenne neki is meg a csapatnak is a váltásgravedigger
Több volt ebben a csapatban, de ez az év nagyon nem úgy jött össze, ahogy tervezve lett. És ez nem csak Reid hibája, mégha felelősségét nem is lehet vitatni. De azért arról nem ő tehet, hogy Castillonak kellett 5 hét, mire rájött, a FS és a SS nem cserélgetheti fel csak úgy szerepét. Arról sem igazán, hogy Juan még mindig nem vette észre, hogy Asomugha nem a zónavédekezése miatt elit védő. Arról tehet, hogy a LB sort hagytuk fosnak, és Matthews felé sem kellett volna ekkora bizalom szezon elején. De az is az ő érdeme, hogy szerzett két jó fal edzőt. Rengeteg pro és kontra van...

Azt meg ugye mondani sem kell, egy teljesen átalakult csapatnak a rövid offseason hatványozottan számít, mint egy 2 kezdőt cserélő csapatnak.Deny
Persze én ezekkel mind egyetértek, arra gondoltam csak hogy érzésem szerint kicsit beleszürkült már ebbe a csapatba, és a folyamatos hasonlóan jó ám mégsem kiugró eredményekbe, most meg ugye még az eddig megszokott átlagosan jó szezon is elmaradt, sőt...
szerintem jot tenne a váltás
több mint 14 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
Szegény fókát miért akarja mindenki elzavarni?

Igaz minden szezonban ez van ...Janek
Az idő majd úgyis eldönti...különben meg szerintem jót tenne neki is meg a csapatnak is a váltásgravedigger
Több volt ebben a csapatban, de ez az év nagyon nem úgy jött össze, ahogy tervezve lett. És ez nem csak Reid hibája, mégha felelősségét nem is lehet vitatni. De azért arról nem ő tehet, hogy Castillonak kellett 5 hét, mire rájött, a FS és a SS nem cserélgetheti fel csak úgy szerepét. Arról sem igazán, hogy Juan még mindig nem vette észre, hogy Asomugha nem a zónavédekezése miatt elit védő. Arról tehet, hogy a LB sort hagytuk fosnak, és Matthews felé sem kellett volna ekkora bizalom szezon elején. De az is az ő érdeme, hogy szerzett két jó fal edzőt. Rengeteg pro és kontra van...

Azt meg ugye mondani sem kell, egy teljesen átalakult csapatnak a rövid offseason hatványozottan számít, mint egy 2 kezdőt cserélő csapatnak.
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Szegény fókát miért akarja mindenki elzavarni?

Igaz minden szezonban ez van ...Janek
Az idő majd úgyis eldönti...különben meg szerintem jót tenne neki is meg a csapatnak is a váltás
több mint 14 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 17 104 — Apu ökölbeszorított keze
Szegény fókát miért akarja mindenki elzavarni?

Igaz minden szezonban ez van ...

több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Hullanak a HC-k. Elsőként JDR, majd Haley, most Sparano. Spagnuolo lehet a következő , majd a szezon végén .... 😀Greengo
Vagy Reid ?gravedigger
Véleményem szerint Reid akkor sem távozik, ha innentől 3-at bukunk és 5-11 a mérleg. Ha teljes offseason után hozta volna ezt, akkor elköszön tőle a csapat, de így nem fog, mert millió játékost, edzőt kellett volna helyére rakni.Deny
Lehetséges, engem különben sem érint nagyon a dolog, de szerintem azzal azért ti is tisztában vagytok, még ha elfogultak is vagytok a csapattal meg Mr Reid HC-al, hogy csonka offseason ide vagy oda, ebben a csapatban sokkal több volt idén...
több mint 14 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
Hullanak a HC-k. Elsőként JDR, majd Haley, most Sparano. Spagnuolo lehet a következő , majd a szezon végén .... 😀Greengo
Vagy Reid ?gravedigger
Véleményem szerint Reid akkor sem távozik, ha innentől 3-at bukunk és 5-11 a mérleg. Ha teljes offseason után hozta volna ezt, akkor elköszön tőle a csapat, de így nem fog, mert millió játékost, edzőt kellett volna helyére rakni.
több mint 14 éve
Newman Philadelphia Eagles Clemson Tigers 8 228 — Ready to Rumble
Hullanak a HC-k. Elsőként JDR, majd Haley, most Sparano. Spagnuolo lehet a következő , majd a szezon végén .... 😀Greengo
Vagy Reid ?gravedigger
Ámen. 😊

több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Hullanak a HC-k. Elsőként JDR, majd Haley, most Sparano. Spagnuolo lehet a következő , majd a szezon végén .... 😀Greengo
Vagy Reid ?
több mint 14 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 334 — Eagles fan
Hullanak a HC-k. Elsőként JDR, majd Haley, most Sparano. Spagnuolo lehet a következő , majd a szezon végén .... 😀


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 14 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 821 — Így remélem megfelelek nektek.....
HC-t buktattunk s nem Reid 😀 😀 😀 😀 Sparano repült
több mint 14 éve
Newman Philadelphia Eagles Clemson Tigers 8 228 — Ready to Rumble
Ő is megérte a pénzét. 😀

több mint 14 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 911
Steve Smith IR-re kerül.
több mint 14 éve
tûzoltó Philadelphia Eagles 866
Tegnap feltettem twitteren a kérdést, vajon lesz-e, aki számolgat a rájátszással ezután? És persze, hogy van. Kit érdekel, hogy 2 nehéz és 1 elég kemény meccs vár ránk, 5-8-nál számolgatni kell, hiszen 3 fordulóval a vége előtt csak 2 győzelemre vagyunk a csoportelsőktől...Deny
Remélem engem élből beleszámoltál... 😊
több mint 14 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 538
Haley új OC?Shawn84
Cserébe mehet is MM oda HC-nek. 😀Greengo
Aláírva, lepöcsételve, mehet a bejelentés 😀
több mint 14 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 334 — Eagles fan
Haley új OC?Shawn84
Cserébe mehet is MM oda HC-nek. 😀


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 14 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 538
Haley új OC?
több mint 14 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 5 293 — No one likes us, cause no one like us
Az Asoról írt duma lényege mi lenne (bár sejtem 😊 )?dande
Annyi a lényege, hogy Marshall TD-jénél Ason ki hibázott. Az Eagles, hogy egy emberező játékost zónáztatnak, vagy Aso balfasz. Az egyik szerint a staff rossz, a másik nem érti a kommentet, hogy kit is hibáztat, a harmadik srác meg elmondja, hogy az egy nagyon jó dobás volt, és Marshall pedig egyszerűen magasabbra ugrott Nándinál, nem igazán hibázott senki.

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 14 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 17 104 — Apu ökölbeszorított keze
Igaz.

meglátjuk képes e a skins segíteni meg a jets

több mint 14 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 821 — Így remélem megfelelek nektek.....
Semmi baj Babin játékával csak megfelelő run stopper kéne mögé ami nekünk nincs.


Szép volt Mettyúz sackje is,maga a meccs nem volt magas színvonalú de ezt idén megszoktuk.

Ha mi csoda folytán is nyernénk 3at akkor sem tudom elképzelni ,hogy a kékek nem nyernek 1et még....Janek
Melyik kékek 😛 ? De ha csak egyet nyerne akár melyikük az nekünk jó lenne.
több mint 14 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 17 104 — Apu ökölbeszorított keze
Semmi baj Babin játékával csak megfelelő run stopper kéne mögé ami nekünk nincs.


Szép volt Mettyúz sackje is,maga a meccs nem volt magas színvonalú de ezt idén megszoktuk.

Ha mi csoda folytán is nyernénk 3at akkor sem tudom elképzelni ,hogy a kékek nem nyernek 1et még....

több mint 14 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 821 — Így remélem megfelelek nektek.....
Tegnap feltettem twitteren a kérdést, vajon lesz-e, aki számolgat a rájátszással ezután? És persze, hogy van. Kit érdekel, hogy 2 nehéz és 1 elég kemény meccs vár ránk, 5-8-nál számolgatni kell, hiszen 3 fordulóval a vége előtt csak 2 győzelemre vagyunk a csoportelsőktől...Deny
Deny most őszintén csak nem gondoltad, hogy pl én képes leszek magamban tartani ilyen irányú gondolataimat 😛 ? Akkor nem én illetve nem mi lennék ha nem tennénk így örök szurkolók vagy lelki zavarokkal kellene megküzdeni ha magunkba fojtanánk. Köszönjük, hogy megérted és elfogadod 😉
S köszönjük az újabb szösszenetek és sok sikert a vizsgákhoz!
Az Asoról írt duma lényege mi lenne (bár sejtem 😊 )?
több mint 14 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
Philadelphia Eagles 26 at Miami Dolphins 10
Mike Kurtz: Brandon Marshall catches a touchdown over Nnamdi Asomugha, and Philadelphia's epic squandering of his unique talent continues. Playing in a man scheme is just like playing in a zone scheme, right?
Vince Verhei: I'm confused by this comment. Are you slamming the Eagles coaching staff for still playing zone, or slamming Nnamdi for playing man defense poorly?
Mike Kurtz: Eagles staff. Always Eagles staff.
Tom Gower: Yeah, that touchdown looked like man coverage. It was a nice throw by Matt Moore, and Marshall just outjumped him. That the Eagles paired a great zone corner and a great man corner was not the cause of this particular touchdown.
Mike Kurtz: Fair enough.
több mint 14 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
5 ok, amiért nyert az Eagles a Miami ellen: http://philly.blog.hu/2011/12/12/5_ok_amiert_nyertunk