Philadelphia Eagles

62 feliratkozó

több mint 6 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 430 — Beware the Slim Reaper!
A 3. meccsen is túl vagyunk, és ezúttal végre sérülés nélkül, ami a legfontosabb ilyenkor.
Nem volt színvonalas a játék, még előszezon szinten sem. Főleg a rengeteg büntetés tett rosszat a meccsenek, amiben az első félidőben mi jártunk elöl (első félidőben 12 bünti), de aztán becsatlakozott a Ravens is. Többek között ennek is köszönhetően csaknem 2 órás volt az első félidő. Így szinte megváltásként jött, hogy a 4. negyed elején villámlás miatt lefújták a meccset.

A támadófal most az elérhető legjobb felállásában kezdett: Peters-Seumalo-Kelce-Vaitai-Mailata. Brooks és Johnson sérülések miatt nem voltak. Nem játszott Howard és Sanders sem, de nem sérülés miatt. Viszont Clement visszatért és a mozgása a réginek tűnt, bár még nem voltak igaziak a futásai.
Az elkapóknál egy rövidebb drive-ot volt fenn Jeffery és Jackson. Ertz és Agholor egy kicsit többet játszottak, de nem sokkal. Utána Hollinsé, JJAW-é, Wardé és a többieké volt a terep.

Az első félidős offense-ről sokat nem lehet elmondani, mert szinte teljesen értékelhetetlen volt. Rengeteg volt a büntetés, szinte minden drive-ban rossz helyzetbe hozták magukat a támadók. Ehhez jött még az alkalmatlan Qb-k szenvedése, így hosszú yardos downoknál lehetelen volt haladni. És még ráadásul a speciális csapatban is egyre-másra jöttek a zászlók.

Kessler kezdett 2 drive-ot és nem volt jó. Néha tudott emberhez passzolni, de egy saját térfeles 4. downnál nem szabadult időben a labdától (megint) és sackelték, aztán adott egy olyan borzasztó hátrapasszt egy screen-nél, amire nem volt esélye az elkapónak, és úgy kellett megmenteni a szabad labdát. Mindent elmondott Graham reakciója az oldalvonalnál, amikor jött helyette McCown: "Thank God!"

McCown úgy kezdett, mint ami egy olyan qb-től várható, aki eddig hármat edzett a csapatával. Volt elejtett snap, majdnem az ellenfélnek dobott passz, és egyéb pontatlanságok. Aztán kezdett belejönni, és végül is az idei előszezonban a Qb-ink közül a legjobb játékot hozta le eddig. Először mezőnygól távolságba vitte a csapatot még az első félidőben (Elliott kihagyta a 40 yardost. De úgy kerültünk vissza 40 yardra, hogy zsinórban három büntetést kaptak a támadók). A második félidőben két TD passzt adott, mindkettő elég szép volt. Egy JJAW-nek és egy Alex Ellis (TE)-nek, utóbbit nyomással az arcában.

A kezdő OL valamikor a második negyedben jött le, utána jöttek a már ismert cserék (Dillard, Herbig, Pryor stb.). Egyik összeállítással sem volt különösebb baj, kivéve a büntetéseket, amik viszont nagyon elszaporodtak. Mailata 3-at, Dillard 2-t gyűjtött. A futás blokkolás nem volt olyan jó, mint a múltkor, de szerintem nem kell aggódni. Változás volt, hogy Kelce után már nem Wiz, hanem Herbig volt a center. Vaitai már meccsek óta jól játszik RG-ként. Ég és föld ahhoz képest, amit a korábbi előszezonokban OT-ként produkált. Lehet, hogy ez az igazi posztja.

A futók sokra nem jutottak, bár nem is próbálkoztunk nagyon sokat, és néha a büntetések miatti 3. és soknál is futottunk. Az elkapóknál JJAW napja volt a mai, száz yardot és TD-t kapott el. Éles meccsen hasznos lesz ő. Látszik, hogy jobb, mint a cserék akik ellen játszott. Greg Ward volt még figyelemre méltó. Alex Ellis kérdésessé teheti Perkins helyét a keretben R. Rodgers sérülése után. Az elkapása mellett a speciális csapatban is hasznosan játszott.

Elliott kihagyott egyet megint. Én nem aggódóm egyenlőre. Neki kell a meccs-nyomás, hogy biztosabban rúgjon. Majd ha fontos mezőnygólokat kezd kihagyni (eddig ritkán tette), akkor aggódhatunk.

Szerkesztette: BleedingGreen

több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 623 — Így remélem megfelelek nektek.....
Hali!
read-only módból visszatérve a szezon elejére ( habár mindenki facebook csoportos lett inkább...)

Tetszettek az offseason mozgáson de attól tartok kicsit megint túlbecsülnek minket. Tavalyiból kiindulva az O-line-tol nem vagyok elájulva hiába mindenhol azt mondják mekkora királyok vagyunk tamadofalban.. futás nélkül nem fog menni és ami tavaly az év elején és középen volt az minden csak nem biztató.
Rengeteg siettetés Wentznek 0 ideje volt és a futók is szenvedtek.
Talán idén jobb lesz de szerintem ez a rész kicsit túl van hype-olva.

WR,TE poszt oké kurva sok variációs tamadoegyseg lehetünk ha lesz helye a futóknak és CW-nek ideje...

Hátul ugyanez front 7 szerintem gyengült pedig abban ligaelit voltunk most pedig LB poszton nagyon vékonyak vagyunk.
Secondary legendásan szar nálunk tavaly az év végére összeállt de noname emberekből, kíváncsi vagyok idén mennyit javultunk..

Spec teamtől jó lenne a tavalyelőtti forma mert tavaly ott is komoly visszaesés volt..

Szerintem hagyjuk a facebookon túltolt SB-t nyerünk hangulatot mert nagy koppanás lehet belőle... Legyen meg a rájátszás és CW maradjon egészséges mutassa meg a csapat hogy őt is úgy védik támogatják mint Foles-t aztán lesz ami lesz
Fly!
zsoeo
Üdv Zsoeo!

Gyere csak gyere! Sajnálom, hogy a legtöbben facebook csoportosak lettek, de ez van, igyekszem tartani a frontot😊

Én nem érzem ezt a túlbecsültséget, inkább egy reményteljes várakozást. Remélem a csapat sem értékeli túl magát. Jobban áll nekünk az underdog szerep 😛

Grohnak (OC) mindenesetre valamit javítania kell (mondjuk az nem tiszta, mennyi beleszólása van DP mellett a hívásokba), mert utalgattak rá, hogy forró alatta a szék.

Az előszezonból sok következtetést nem érdemes levonni (semmit 😀), főleg nem a ma éjjeli meccsből (ha nagyon akartunk, akkor se tegyük inkább mert azzal 1/1 néz ki 😊). Bízzunk benne, hogy ami jónak tűnik az valóban jó, ami meg nem annyira, az álcázza magát, és szezonra beindulnak. Bár azt kilométernyi lyukat, ami az LB sor környékén tátongni látszik, nem tudom hogy lehet befoltozni.

Fly Eagles fly!
több mint 6 éve
zsoeo Philadelphia Eagles Iowa Hawkeyes 2 807 — Fly Eagles
Hali!
read-only módból visszatérve a szezon elejére ( habár mindenki facebook csoportos lett inkább...)

Tetszettek az offseason mozgáson de attól tartok kicsit megint túlbecsülnek minket. Tavalyiból kiindulva az O-line-tol nem vagyok elájulva hiába mindenhol azt mondják mekkora királyok vagyunk tamadofalban.. futás nélkül nem fog menni és ami tavaly az év elején és középen volt az minden csak nem biztató.
Rengeteg siettetés Wentznek 0 ideje volt és a futók is szenvedtek.
Talán idén jobb lesz de szerintem ez a rész kicsit túl van hype-olva.

WR,TE poszt oké kurva sok variációs tamadoegyseg lehetünk ha lesz helye a futóknak és CW-nek ideje...

Hátul ugyanez front 7 szerintem gyengült pedig abban ligaelit voltunk most pedig LB poszton nagyon vékonyak vagyunk.
Secondary legendásan szar nálunk tavaly az év végére összeállt de noname emberekből, kíváncsi vagyok idén mennyit javultunk..

Spec teamtől jó lenne a tavalyelőtti forma mert tavaly ott is komoly visszaesés volt..

Szerintem hagyjuk a facebookon túltolt SB-t nyerünk hangulatot mert nagy koppanás lehet belőle... Legyen meg a rájátszás és CW maradjon egészséges mutassa meg a csapat hogy őt is úgy védik támogatják mint Foles-t aztán lesz ami lesz
Fly!
több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 623 — Így remélem megfelelek nektek.....
Igen, most McCownt, JJt és Clementet próbálgattuk főleg, több kevesebb sikerrel. Az egyébként időjárási helyzet miatt korábban befejeződött meccsen. Thorson ezért most nem is kapott szerepet.

Lassan igazán jöhetne az igazi szezon 😊
több mint 6 éve
hden Philadelphia Eagles 340
 www.bleedinggreennation.com/2019/8/23/20829283/eagles-vs-ravens-final-score-takeaways-things-we-learned-josh-mccown-jj-arcega-whiteside-preseason

Szerkesztette: hden
több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 623 — Így remélem megfelelek nektek.....
Bmeg Elliott most mát tényleg menj a fenébe ezekkel a kihagyott FGl (41 yard) Egyébként úgy kuka a meccs, ahogy van. Tán Bleed majd tud vmi értelmeset írni róla..... Sok sikert hozzá 😊
több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 623 — Így remélem megfelelek nektek.....
Banyek, arról volt szó, hogy Wentz játszik, erre.... Nem mintha muszáj lenne, csak ezért lett volna érdekes többek között... na mindegy 😊
több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 623 — Így remélem megfelelek nektek.....
Ahogy néztem a Jax elleni valamit eléggé variálunk Oline fronton. helyes
Janek
Annyira, hogy az olyan csere OL volt, ami másol simán első sor 😊 s még ide érkezett Tóth, aki szintén nem tűnik elveszettnek 😛

Szerkesztette: dande2
több mint 6 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 17 097 — Apu ökölbeszorított keze
Ahogy néztem a Jax elleni valamit eléggé variálunk Oline fronton. helyes

több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 623 — Így remélem megfelelek nektek.....
Csere a Cardssal. Bruce Hector DTt adtuk Rudy Ford S-rt cserébe.
több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 623 — Így remélem megfelelek nektek.....
Gameday -2 😊

Jól sikerült a Ravenssel való közös edzés. Sérülés tekinetében egyedül Rich Rodgers TE járt rosszul, ezzel Josh Perkins kap több lehetőséget.

A támadóknak védőknek egyaránt voltak jó dolgaik. Wentz-t Earl Thomas elit irányítónak nevezte. Úgy legyen😊

Mai meccsen lesznek többet fent a kezdők, tán Peters is kap egy félidőt, bízzunk benne barátságos hangulatban telik majd és vigyáznak egymásra a srácok 😀

Fly Eagles fly!
több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 623 — Így remélem megfelelek nektek.....
 igglesblitz.com/2019/08/ravens-vs-eagles-day/
több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 623 — Így remélem megfelelek nektek.....
Wentz várhatóan játszik a Ravens ellen.
több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 623 — Így remélem megfelelek nektek.....
3 matchups to watch during Eagles vs. Ravens joint practices
 www.thescore.com/s/11268469

3 párharc amit érdemes lesz figyelni a Ravenssel közös edzésen.

Közben LB posztra érkezett Chris Worley ex Bengals
több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 623 — Így remélem megfelelek nektek.....
Howard milyen lesz srácok, mit vártok?
tüsi91
Én örültem mikor hoztuk, ezért nem is vârtam RB draftot mert úgy gondoltam ő és Clement megoldják. De aztán Sanderst kihagyhatatlannak láttuk, és kezdi is mutogatni, hogy miért.
Sztem azért Howard is fog elég snappet kapni, ha úgy rotáljuk a futókat mint eddig. Mondjuk egy Blounthoz hasonló szerepet be tud tölteni, már jó lesz. Úgy sejtem, 2 évnél többet nem lesz itt, inkább Sandersen lesz a hangsúly hosszabb távon. De persze ez még képlékeny.
Az OL várhatóan sokat segít majd neki.

Szerkesztette: dande2
több mint 6 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 023
Howard milyen lesz srácok, mit vártok?
több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 623 — Így remélem megfelelek nektek.....
Kínum lesz tervek szerint ellenünk a QB az 1 héten.

Ja igen és Worrilowtól elköszöntünk.

Szerkesztette: dande2
több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 623 — Így remélem megfelelek nektek.....
McCown és Toth a csapatban. Darby visszatért.

Thorsonnak tán ma volt a legjobb dobása. Wentznek is jó napja volt.

Végül egy kis OL munka elemzés:

Szerkesztette: dande2
több mint 6 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 912
Ezt kéretik a szezonra is átmenteni, és akkor talán Wentz is egészséges tud maradni 😊

 twitter.com/ZackBlatt/status/1162490063353241601
dande
 twitter.com/_____nick100/status/1162431801220116485/video/1
Bazzani
Akkor csak neki kellett volna rajta lennie 😊

Wyatt
Igazából itt nem Allent akartam lehúzni hanem Dillardot dícsérni.
Kicsit unfair, hogy itt ilyen egy csere máshol (nálunk is) meg a kezdők is vakok.
A Houston hatalmas balfasz volt, hogy nem mozgott fel érte pár helyet.

Innentől viszont érdekes, hogy meddig tartasz a padon egy ekkora tehetséget egy kétségtelenül jó de sérülékeny és korosodó játékos mögött?
Bazzani
Peters max 1 év, addig még jobban beleerősödik. LJben sincs 3-4 évnél több, oda pedig megvan Big V s az elmúlt edzések s meccs alapján Mailata sem elveszett. Tényleg undorító 😛

Egyébként Josh McCowen visszatért a kedvünkért segíteni őríjtő QB ínségünkön. Ő a következő áldozat 😊
dande
McCown tökéletes back up.

Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 270 — Axel Foley

Wyatt New England Patriots 26 306

Foles nem kért Rosemantől olcsón OT-t? Pofátlan, ahogy kinéz az az állomány.
csipkelli
A két kezdőjelölt jelenleg sérül. Más kérdés, hogy az egyik súlyos sérülésből jön vissuza, és nem biztos, hogy 1. héte bevetheő lesz, arról nem beszélve, hogy nem egészen kiforott játékosról van szó (Cam Robinson), a másik meg újonc, aki ráadásul pont a most sérült térde miatt le Top 10-es pickből 2. körös...
Pont tegnap írtam ki magamból a Jags topikban, hogy ez az O-fal, minden csak nem bizalomgerjesztő...
iktriad
Bíztató. Ehhez képest ahogy mi állunk, szinte már csalás. 5 embert nyugodtan pályára küldhetnénk holnap. Kezdődjönmár.
csipkelli
Mondjuk ehhez nem kevés köze van az OL cochnak is Jeff Stoudlandnak, akit kinek köszönhetünk, na kinek? Igen, neki: | Chip Kelly | 😊 😊
dande
És a Dolphinsnak, akik beugrottak elénk Dion Jordanért 😀
csipkelli
Egyébként pedig, hogy halmozzuk az élvezeteket 😊

Eagles to sign former Army OL Brett Toth to 3-year deal
 www.thescore.com/s/11234444