Philadelphia Eagles

62 feliratkozó

több mint 8 éve
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 10 335 — Chalk Dawk fan
Annyi a szezonnak,bár szoptunk volna le L.A.-ben .........
zoleagle
Next man up! Amúgy nyilván most mindenkinek az lesz az indoka, hogy azért fogunk kiszopni nagyon hamar a PO-ban, mert Wentz kidőlt. Ez előtt meg az volt, hogy nagyon fiatal a csapat, na meg hogy egész szezonban szar csapatokat vertünk el. 😀

Amúgy az megvan, hogy úgy vertük el ezt a Ramst LA-ben, hogy az offense fal fele sérült volt erre rá Wentz is lesérült, és a hideg kezú Folesnak kellett beállnia hátrányból megnyerni a meccset? Innen én már bármit el tudok képzelni a PO-ban, szvsz egyik csapat ellen sem megyünk majd esélytelenként, főleg nem hazai pályán. 😊
balintbaba
A playoff teljesen más tészta, teljesen felesleges tévképzetekbe ringatni magunkat. Idén a Panthers, a Seahawks és a Rams meccs volt playoff-kaliber közelében, ebből 2-t Wentz nyert meg, a harmadikon meg simán kikaptunk. Januárban nem lehet franchise QB nélkül nyerni, ez egy historikus tény.

Talán elit D-vel lehetne, de ez közel sem az, mint tegnap is láthattuk. De még azzal is csak talán. Ha megyünk egy kört, az már nagyobb csoda lesz.
Hulkeinstein
Akkor ha januárban szembejön a Vikings mi lesz? Döntetlen? 😀😀
Hagyjuk már azt a demagóg dumát, hogy az nfl legjobb mérlegével bíró csapat nem tud a PO-ban meccset nyerni. Komolyan nem értem ezt a negativitást.
balintbaba
Bocs Jorge, én tegnap sokkban ültem 3 órát mozdulatlanul, ez az egész egy rémálom 😕(

Én nyitott vagyok az optimizmusra, mondj nekem egy olyan csapatot az elmúlt 25 évben, ahol a csere QB Superbowlba jutott egy olyan védelem mellett, ami nem volt top 2. És ezzel leginkább romantikus álmokat kergetek én is, mert az utóbbi 5 évben megsokszorozódott az offense fontossága az NFL-ben.

Nézzük csak ki volt az a 20 QB, aki főcsoportdöntőt játszott az utóbbi 5 évben:

Matt Ryan x2, Aaron Rodgers x2, Cam Newton, Carson Palmer, Russell Wilson x2, Colin Kaepernick x2, Tom Brady x5, Peyton Manning x2, Andrew Luck, Ben Roethlisberger, Joe Flacco

Vagy menjünk vissza tavalyra és nézzük meg a Raiders esetét. Teljesen esélytelenül estek ki az első körben Carr sérülése után. Egyszerűen nincs arra példa, hogy egy közepes QB tündérmesét hajtson végre.
Hulkeinstein
Nincs több kérdésem, itt az ideje feladni. Nem fogunk nyerni semmit. Sz@r a QB-nk, nincs Wentz, nincs Mariottó, mindenki mondjon le, cseréljünk el 2 draftot cserejátékosokért, az lesz a megoldás!

| Ja nem. |
 imgur.com/a/khfUy

Szerkesztette: mustaine

több mint 8 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 211 — no es importante
Teljesen érthetetlen állapotba kerültem
mustaine
 twitter.com/sailingt3am/status/955267874955898880

😀
dande
a múlt heti győzelem után egy blowjob videó terjedt el, mi lesz itt az SB után?

ja és all-time steal



---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 640 — Így remélem megfelelek nektek.....
Teljesen érthetetlen állapotba kerültem
mustaine
 twitter.com/sailingt3am/status/955267874955898880

😀
több mint 8 éve
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 10 335 — Chalk Dawk fan
Teljesen érthetetlen állapotba kerültem

több mint 8 éve
balintbaba Philadelphia Eagles Florida Gators 4 267 — Big Dick Nick
Wentz, J.Peters, Sproles, Hicks, Maragos, Sturgis
És így is SB.
(Jó végülis Sean Lee teljesen más szint... 😛 😀 )

Senkit nem szabad elengedni az edzői stábból. Mindenkinek 10 milla/éves fizut, ha kell. 😀
Bébé
Pont ez az. Ha a Boysban végig játszik Lee, akkor most ők lennének SB-ben helyettünk, ergó a posztod legeleje sem igaz. 😀

https://preview.redd.it/z5qmlvsup1881.jpg?width=640&crop=smart&auto=webp&s=0e28b674dcfbb87f51fc461e1c6844401608920c
több mint 8 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 430 — Beware the Slim Reaper!
SUPERBOWL BABY!!!

Elképesztő, hihetetlen ... Foles viszont elhitte végre. Eddig minden meccsen úgy volt, hogy vajon milyen lett volna Wentz-cel, de ez ma vele sem lehetett volna jobb. Nicky ma elsütötte az ágyúkat 😀
A falakon nyertünk, hogy eddig is. A védőfal félelmetes volt, Cox, Long, Barnett, Curry mindenki. A támadófal is dominált, adták a teret Folesnak.
A védelem hozta magát, egy elváltott TD-n kívül minden kulcshelyzetben ők jöttek ki győztesen. Robinson TD-je nagy momentumot adott, és onnan már nem volt megállás.
A támadóknál hosszú passzok. Ki hitte volna? Még Torrey is elkapta, pedig az elején már elátkoztuk azért a páncélmellényért.
Az edzőknek jár a legnagyobb dicséret. Doug "nem év edzője" Pederson megint remek meccset hívott, szétdaraboltuk a félelmetes Vikings védelmet.

De még nincs vége. We ain't done YET!
A Patriots igen nehéz lesz. Csak mi állunk underdogként a Pats és a címvédés között. Nem otthon leszünk, és más pályán a védelem nem annyira jó. Így kell majd megint az offense is. Ma megüzenték, hogy őket sem lehet leírni. Kell majd a new yorki recept, ahogy ők verték a Patset anno: a falaknak uralni kell a meccset.


több mint 8 éve
Bébé Philadelphia Eagles 6 556 — rabszolga
Wentz, J.Peters, Sproles, Hicks, Maragos, Sturgis
És így is SB.
(Jó végülis Sean Lee teljesen más szint... 😛 😀 )

Senkit nem szabad elengedni az edzői stábból. Mindenkinek 10 milla/éves fizut, ha kell. 😀
több mint 8 éve
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 10 335 — Chalk Dawk fan
Nem volt kérdés Bástya, Nick Foles elit irányító

több mint 8 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 640 — Így remélem megfelelek nektek.....
JMár csak egy jó meccs kell Folestól 😊

S most már le merem írni:


Ha már egyszer volt | Pro | Bowl MVP Foles.................................szabad még egyszer Bowl MVPnek lenni😊
több mint 8 éve
Bébé Philadelphia Eagles 6 556 — rabszolga
Hihetetlen ez a szezon! 😊
több mint 8 éve
gabor25 Pittsburgh Steelers 5 242
Ezt a trofeat, nfc bajnok cimet, mar nem vehetik el.

Megha egy is maradhat az ev vegen. Grat. Kar hogy nem jags vs eagles volt az osszeallitas az sb ben. Ket szimpatikus fiatal energikus csapat lett volna. : )

Donovan Mcnebb egyik kedvenc jatekosom volt ugyancsak. Jo volt ot is jatszani latni korabban. Foleg sb ben. Megha itt kint, a pit es a philly kozott kolcsonos, finoman szolva utalat van. Mint kb fradi ujpest.

De mivel en nem itt szulettem. Igy megengedhettem magamnak, hogy ben mellett ot is birtam, meg titeket is. Grat. Igy tovabb.

Szerkesztette: gabor25
több mint 8 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 640 — Így remélem megfelelek nektek.....
Majdnem😊

több mint 8 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 640 — Így remélem megfelelek nektek.....
 www.pscp.tv/w/1vAGRMvNRpaKl
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 414 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Grat. Kár hogy nem Wentz vezeti a sereget Bradyék ellen, de azért sok sikert ott is. És remélem jön valami epic EatDatPussy meccsreakciós videó is ezek után.
több mint 8 éve
karmïgran Philadelphia Eagles 1 103 — Crafted with Pride in Philadelphia
belemegyünk a Super Bowl-ba 😊
elverjük a peccet jól
több mint 8 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 17 097 — Apu ökölbeszorított keze
Superbowl baby!!!!!
Mióta varok erre?
Mennyi szar szezon!
Sírok az örömtől!

több mint 8 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 640 — Így remélem megfelelek nektek.....
Persze Ricsi te siha nem írtad le az Eagelst 😊
több mint 8 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 640 — Így remélem megfelelek nektek.....
Csak azért is:

Szrik vagyunk na 😊 😀😀 😛
több mint 8 éve
zsoeo Philadelphia Eagles Iowa Hawkeyes 2 807 — Fly Eagles
Irány a SZÚPERBÓÓÓL nem hiszem el
több mint 8 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 580 — je suis poloska
Egyedül Trent Cole és Herremans miatt sajnálom, hogy ezt is megélhetem.

Egyelőre nehéz szavakat találni, de SB-ban a csapat.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 8 éve
picksix Philadelphia Eagles 821
Foles-ért mit kapunk?

easy easy
kill kill
Lane Lane
több mint 8 éve
zsojti Philadelphia Eagles 4 063
Bassz@meg, Ellerbe out, Goode mint MLB...
több mint 8 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 640 — Így remélem megfelelek nektek.....
Rajtam a Shady mez Keenumnak legyen nehéz meccs

Fly Eagles 😊!!!
több mint 8 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 580 — je suis poloska
Mi tortenik, ha ma nem nyerunk? Az, hogy egy nagy lehetoseg kapujaban elbotlunk, de tudjuk, hogy nem ez volt az utolso lehetosegunk.
PhillyBeast
azért ezzel óvatosan, Dan Marino tudna mesélni szerintem...
eaglesmcnabb
En alapvetoen egy "ovatos" drukkernek mondanam magam, probalom realisan ertekelni a helyzetunket, de azert azon meglepodnek, ha ez a keret, latva a szerzodeseket es a korokat, nem lenne eselyes az elkovetkezendo evekben. De igazad van, kussolok, abbol nem lehet baj 😉
PhillyBeast
amúgy alapvetően egyetértek veled, csak nem szeretek pofára esni :d

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 8 éve
PhillyBeast Philadelphia Eagles 72
Mi tortenik, ha ma nem nyerunk? Az, hogy egy nagy lehetoseg kapujaban elbotlunk, de tudjuk, hogy nem ez volt az utolso lehetosegunk.
PhillyBeast
azért ezzel óvatosan, Dan Marino tudna mesélni szerintem...
eaglesmcnabb
En alapvetoen egy "ovatos" drukkernek mondanam magam, probalom realisan ertekelni a helyzetunket, de azert azon meglepodnek, ha ez a keret, latva a szerzodeseket es a korokat, nem lenne eselyes az elkovetkezendo evekben. De igazad van, kussolok, abbol nem lehet baj 😉

AJ Brown 41 yardos touchdownt szerzett volt csapata, a Titans ellen, de visszafújták. Úgyhogy egy játékkal később újra egy 41 yardos touchdownt szerzett.