Philadelphia Eagles

62 feliratkozó

több mint 7 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 4 629 — No one likes us, cause no one like us
A kulcs az lesz, hogy az offseasonban miként tud fejlődni, és mit tudnak tenni Rosemanék, hogy normális skill playereket kapjon.
BleedingGreen
Jeffrey, Gordon, Kenny Britt, Floyd, Piere Garcon, DJax

Csak hogy pár szabadügynököt belengessek. Persze nyilván ezek jó része vissza lesz igazolva majd, de talán van így is lehetőség.

Ahol húzni fogunk első körben nem tudom, hogy kik lesznek elérhetőek, és milyen posztra lenne igazából érdemes húzni majd, meg azthiszem ehhez még nagyon nagyon korán is van.

Pár pozitívum azért, hogy lássák a többiek is, hogy nem vagyunk azért annyira rinya gépek:
- A front7 nagyon jó, és van két jó S is illetve több vállalható második számú CB.
- Big V - leírtuk szegényt rookie-ként élete első meccsén ahol Kerrigennel kellett volna elbánnia. Azóta legalább átlagos, de néha kifejezetten jó.
- Wentz - megtaláltuk a FR QB-nkat - ennél nagyobb pozitívumot nem is lehet mondani, év elején ezt ki ne írta volna alá?

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 7 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 271 — Beware the Slim Reaper!
Agholornak nem szabad a snapek több mint 90%-ában a pályán lennie, ez egyértelmű. Egyrészt a csapat érdekében, másrészt a saját érdekében sem. Nem arról van szó, hogy aki helyette több lehetőséget kapna, az megváltaná a csapatot. Viszont jelenleg semmi haszna nincsen, mondjon valaki egy valamint, amiben jó. A legnagyobb baj az, hogy onnan, hogy dropol (amit mindig is tudtunk), eljutottunk oda, hogy már nem csak akkor árt a csapatnak, ha felé megy a labda, hanem akkor is, ha csak annyi lenne a dolga, hogy jó helyre álljon fel a pályán. Nem is az volt az igazán gáz, hogy nem állt fel az LOS-hez, hanem nem tette meg azt, ami minden elkapónak alap dolog, hogy lecsekkolja a vonalbíróval, hogy jó helyen áll-e. Szerintem ebből is látszik, hogy fejben egyáltalán nem volt ott a pályán.

Szóval a Huff-kezelésben kellene részesíteni (nem a cutolásra gondolok 😀), tehát legyen pályán kevesebbet, de akkor tényleg legyen ott fejben is, koncentráljon és próbáljon élni a lehetőséggel.
A csapat felé sem jó üzenet, hogy egy ennyit hibázó játékos állandóan a pályán lehet. (Amikor pl. Mathews fumblizott, utána hetekig alig mehetett fel a pályára.) Értem, hogy gyenge a depth, de Agholornál rosszabb lehetőség jelenleg nemigen van. A rotációt meg oldják meg az edzők, legyenek többet fent a tight endek, kapjon néhánnyal több snapet Treggs vagyTurner stb.

A hétvégi meccsről nem írtam, mert semmi új nem derült ki. A védelem elvitte az idegenbeli játékát (= sok benyalt yard) Seattlebe is, és nemigen volt arról elképzelés mit kellene csinálni Wilsonnal. A támadók meg azt hozták, ami várható volt egy nehéz idegenbeli meccsen. Csak azt fájlalom, hogy nem vagyunk képesek egy jó meccset összerakni idegenben. Lesz még rá két lehetőség, két nem világverő csapat ellen. Legalább egyszer összeszedhetnénk magunkat.

Wentz most játszik úgy, mint vártam a szezon előtt, tehát mint egy újonc egy gyenge offenseben. Kb. ugyanannyit jót csinál, mint amennyi hibája van. Az első fordulókban magasra tette a mércét, nyilván ezért csalódottak már most sokan. A sorozat meccseken a tipikus hibái előjöttek, amik az elején még rejtve maradtak. A kulcs az lesz, hogy az offseasonban miként tud fejlődni, és mit tudnak tenni Rosemanék, hogy normális skill playereket kapjon.


több mint 7 éve
Cowboykarcsi90 Dallas Cowboys 3 170 — …the quickest draw, the toughest motherfucker in these lands
Mielőtt bárkit elzavarnánk szerintem azt kéne végiggondolni, hogy hány olyan offense van a ligában, amelyik összesen 1 db playmaker játékossal dolgozik | és az is 33 éves | . Sőt, hogy továbbmenjek: a labdát konzisztensen elkapni képes játékosaink száma: 1 | szintén Sproles | .

Lehet vitatkozni, de Ertznek nincs jó keze, egy jómunkás tight end, de sosem lesz belőle Jason Witten. Trey Burton elkapásban ugyanezt tudja. Jordan Matthews meccsekre eltűnik, amikor jól játszik, 1-1 dropot akkor is vét. Agholor a liga legrosszabb wide receivere, DGB pedig képtelen használni az adottságait. Nevetséges, hogy undrafted rookiektól várjuk a megváltást.

Ezek ellenére eddig minden héten legalább 20 pontot szereztünk és Vaitai megint kurva jó volt.
mustaine
Plusz van egy olyan védelmetek amilyennek én biza nagyon örülnék Dallasban.
Fiatal csapat most még ez az Eagles, a skill posztokon még nincsenek meg az emberek, persze hogy Wentz se gyújta fel a ligát egy maga, újonc szezonjában.
Értelmes csapatot ismertem itt meg, türelem, ne legyetek olyanok mint a kinti Eagles drukkerek nagyrésze, akik minden évben cserélnék a komplett csapatot 4-5 gyenge meccs után 😊 😉

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 7 éve
ano92 Philadelphia Eagles LSU Tigers 5 306 — Robert Griffin III && Tom Savage && DeShone Kizer fan
hát nemtudom mennyire tenne neki jót egy key catch

több mint 7 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 4 629 — No one likes us, cause no one like us
Értem én, hogy ne csasszük el az amúgy is nulla önbizalmát, meg támogassuk meg minden, azért mégiscsak egy fiatal srác életéről van szó. De ettől még ne engedjük már fel a pályára. Ezt a szintet bármelyik WR hozza, de tényleg bármelyik aki kapott el életében egy passzt.

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 7 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 473 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
 twitter.com/JoshPaunil/status/800523642027151360?ref_src=twsrc%5Etfw

okos ez a srác valóban! (de már nem csak a szurkolók, de a csapattársak is kikezdik)

“You would think you can get lined up. That's the basics of football,” Eagles safety Malcolm Jenkins said after the game, via CSN Philly. “When you give up plays like that on a small little thing, you hurt yourself.”

“Get lined up, and on third and 15, don't just offside,” Jenkins added. “So yeah, those things are signs of being undisciplined, and it's not just in this game. It's in other games. . . . That's been the story line: just missed opportunities where one guy, two guys didn't do their jobs."

 twitter.com/nickpiccone/status/800470030924320768?ref_src=twsrc%5Etfw

ellenben már összejött 265 dodó egy gyűjtésen, hogy kibaszhassátok csórikám 😀

 www.gofundme.com/303c1eo

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 7 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 8 669 — Eagles fan
Minden vereség után keressük, hogy kit kéne kibaszni és ki az akit még a térképről is le kellene törölni, de lássuk már be,, hogy azt már az első héten is lehetett látni, hogy ez nem egy veretes névsor (főleg ami O# oldalon van). Igen az elkapóink egy rakat szarkupaccal érnek fel akiknek nemhogy a ligában , de még ezen a bolygón sem lenne helyük. 😀 Huff kivágása után meg már a lehetőségeink legalját karcolgatjuk ami a támadásainkat illeti. Az , hogy behozzuk Triggst vagy Turnert az már csak egy utolsó utáni remény, hogy hátha találtunk vmi gyöngyszemet (csak nem tudtunk róla) és majd a meglepetés erejével robbantunk, de sajnos ez sem igaz .
A futóink kiöregedőben lévő játékosok akiknek még időnként kijöhet 1-1 meccs, de sokkal több már nincs bennük és még sérülékenyek is. Az van , hogy ezzel az egységgel még összejöhet pár meccs ha a csillagok és a jószerencse is mellénk áll, de a PO-s remények szerintem feleslegesek. Ok ..persze jó lenne..mármint jól mutatna papíron ,de ne legyenek illúzióink ha be is jutunk, hogy "ott már bármi is megtörténhet" ...mert ezzel az alakulattal egy első körös nagy égést lehetne max. bemutatni. (Egyetlen esélyünk ha skins elé keveredünk és talán egy jobb stattal behúzható a hatodik WC hely...de tényleg minek?)
Wentzről annyit, hogy sztem nagyon jó úton halad és ok most előrébb van Prescott (mivel őt nem hátráltatják az elkapói és a döcögős játék), de nézzük meg újra ezt a kérdést pár év múlva( ha netalán mi is behúzunk pár playmakert ).
Az O line-t sem ekézném. Nagyon jó munkát végeznek még így foghíjasan is. Peters utódjáról már évek óta beszélünk, de azért ha nem is PB kaliber az arc , még mindig hoz egy elfogadható szintet . Röviden újra ott tartunk, hogy van egy elfogadható QB-nk és lenne hozzá falunk is , de nagyon hiányoznak a playmakerek a támadógépezetből (DJax-McCoy ). Ha lenne 2 ilyen emberünk már nagyobb lehetőség/kiszámíthatatlanság lenne a támadásainkban és tuti jobban tudnánk használni a TE-ket is. Ez a következő offseasonban minimum elvárás Rózsi felé..ha mellé lő..seggbe rúgom.
....és itt ki is lehet térni a Rózsi-Kelly belharcra/ámokfutásra ami nagyon durván átszabta/leépítette a csapatot . Igen...nem választanám már ketté, hogy kinek mi a hibája vagy ki miatt van ez az állapot ez bizony mindkettőjük sara.
Kellyé a DeSean-McCoy eltávolítás megfűszerezve pár szar pickkel, Rózsié meg ez a bosszú tisztogatás. Elég ha most megnézzük, hogy mit játszik Murray vagy Alonso .
A védelmet nem tudom hibáztatni semmiért. Schwartz a lehető legtöbbet hozza ki ebből az alakulatból és sokszor ők tartják életbe a reményeinket. Kis csiszolással a secondaryben és a front 7 mélyítésével a következő szezonban még jobbak lesznek. A szezon első negyedében szinte a legkevesebb pontot érték el ellenünk és azóta sem kaptunk senkitől 30-at. Szval itt megvannak a jó alapok csak finomítani kell még a csapaton. (vagy már az is rengeteget segítene ha hatékonyabb lenne mellettük az O# )
Edzői kérdésben meg igen van mit javítani.
Ami a legjobban feltűnt az a FEGYELEM . Mármint ennek a hiánya....ez látszik pályán és pályán kívül is. Megmutatkozik a dekoncentráltság a rengeteg droppban és büntetésekben és megmutatkozik a pályán kívüli balhékban is (pl . Huff esete). Ebben Pedersonnak nagyot kell fejlődnie mert így könnyen kicsúszhat a csapat a kezei közül. A taktikát és a play hívást most azért sem elemezném annyira, mivel itt kapott anyagból kell dolgozni és kicsit a játékosok skilljeire is kell építeni a játékunkat , ami jelenleg eléggé szegényes. Persze a RZ szarakodás még mindig kiábrándító és tényleg a Reides időket idézi de ez is az a téma, hogy megnézném magunkat pár jobb elkapóval. Egy biztos. Hatékonyabbá kell tenni az O#-t minden téren és ehhez kell majd Pederson és Rózsi munkája a következő offseasonban. Ha ehhez az is kell, hogy új OC és WR coach jöjjön akkor legyen úgy, de az biztos, hogy a WR és RB poszton kelleni fog a vérfrissítés mert így még egyszer nekivágni egy szezonnak nem lehet.

Szerkesztette: Greengo


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 7 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 15 815 — Apu ökölbeszorított keze
 overthecap.com/salary-cap/philadelphia-eagles/

több mint 7 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 15 815 — Apu ökölbeszorított keze
Ami elhangzott,hogy a hox sec szerint látszik nagyon mit akar dobni.

több mint 7 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 41 050 — Így remélem megfelelek nektek.....
Végül Wentz: csípem a srácot és tény, hogy idióták gyülekezete veszi őt körül elkapó fronton, de igazán komoly helyzetben egynelőre nem tudta megmutatni, hogy vezére tud lenni a csapatnak. Amikor megy, akkor szépen elviszi, lehet haladni vele, de amikor gáz van, akkor nem tud pozitív irányba hatni.Ebben ha tetszik ha nem akár hogyan nézem is Prescott előrébb jár, és ez nemcsak a körülményektől függ. Hipotetikus a dolog, ezért erről nehéz beszélgetni, de nem vagyok biztos benne, ha CW-t tennék DP helyére tudná mindig ugyan azt vagy jobbat nyújtani. Egyenlőre ez van, reméljük hamar ránk cáfol, bár a legjobb lenne, ha nem lenne szükség rá, mert nem vagyunk nagy hátrányban....
dande
Ezt nem igazán értem. Előbb leírod a szomorú igazságot, hogy milyen ótvar elkapósornak dobál, de azért legyen vezére a csapatnak ennek ellenére is kritikus szituációkban. 😀 Számtalanszor láttuk idén, hogy Wentz-től nagy játékokat vesz el vagy az O-line flag, vagy egy drop, vagy valami más baromság, pont amikor gáz lenne és nagy játékot produkálna, ja és akkor Johnson hülyeségéről ne is beszéljünk, amivel a legjobb falember esett ki Wentz elől 10 meccsre. Vajon Prescott akkor is előrébb járna, ha nyomorékok vennék körül? Offenzív fegyvereket tekintve olyan minőségbeli különbség van a két csapat között, hogy teljesen értelmetlen az összehasonlítás.
evergreen
Ezt olyan értelemben gondolom, (inkább érzés, ami csalóka ezt nem vitatom), hogy több esetben hoz rossz döntést, mint jót, ilyen szituációkban, ha futni kell az eredmény után. Amikor nem kell, megdobja hosszúra, pedig lenne közelebb is tiszta ember, nemegyszer tartogatja, mikor legalább oldalra is kidobhatná stb.... nekem úgy tűnik, hogy ezekből Dak, főleg mikor hátrányban vannak egyenlőre jobban jön ki. De ez persze változhat alakulhat, én vagyok türelmetlen elfogadom, csak most így látom. Tény, nehéz innen azt is megállapítani, mikor dönthet ő, és mikor külső hívás szerint jár el. Bár DP elmondása alapján azért kap szabadságot benne.
több mint 7 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 15 815 — Apu ökölbeszorított keze
Rosie a cap kezeleshez nagyon is ért ez miatt én percig nem aggodom.

Ha kell siman farag curry penzen,akar el is zavarhatjak ...

Lehet en vagyok az un 10.ember de en nem latom tragikusnak a helyzetet.
Itt is meccsben voltunk de aztan ket fontos momentum nem velunk volt,onnan meg mar az volt amit a jox akart.
De a tegnapi hox mar mar PO csapat legalabbis az nfc-ben nem sok erősebb van naluk,foleg hazai palyan.

több mint 7 éve
határbíró Philadelphia Eagles 242
Paul Turner a rosteren. Superbowl.
több mint 7 éve
balintbaba Washington Commanders Florida Gators 3 703 — Big Dick Nick
Emelkedik, és ezzel együtt se rózsás a helyzet. A kezdők közül Logan és Carroll is FA lesz. Jordan Matthews 3. év után új szerződést kap.
határbíró
Tudom nem nagyon divat szóbahozni Rosemant, meg nem is feltételnül ő a hibás, Kelly után elég nagy rendett kellett tenni, de azért ő is bőven benne van abban, ahogy most cap szempontjából állunk.
Curryre lehet mondani, hogy ő a csapat lelke, igazi home guy, jó figura, de szvsz ez kurvára nem ér meg egy 50 millió dolláros szerződést. Ja amúgy meg csere a csávó, 1.5 sack, ha más csapatból hoztuk volna már simán azt mondanánk rá hogy FA bust.
Ertz hasonló, azért ez már a 4. éve a ligában, és nem nagyon látni rajta a fejlődést, erre megkapja az elit pénzt...😀 Értem én, hogy Chip ámokfutása után vissza kellett állítani a csapat renoméját, hogy újra bízzanak a franchiseban a játékosok, de ez most nem a legjobban sült el.

Szerkesztette: balintbaba

https://preview.redd.it/z5qmlvsup1881.jpg?width=640&crop=smart&auto=webp&s=0e28b674dcfbb87f51fc461e1c6844401608920c
több mint 7 éve
evergreen Philadelphia Eagles 1 582 — Wentzylvania
Végül Wentz: csípem a srácot és tény, hogy idióták gyülekezete veszi őt körül elkapó fronton, de igazán komoly helyzetben egynelőre nem tudta megmutatni, hogy vezére tud lenni a csapatnak. Amikor megy, akkor szépen elviszi, lehet haladni vele, de amikor gáz van, akkor nem tud pozitív irányba hatni.Ebben ha tetszik ha nem akár hogyan nézem is Prescott előrébb jár, és ez nemcsak a körülményektől függ. Hipotetikus a dolog, ezért erről nehéz beszélgetni, de nem vagyok biztos benne, ha CW-t tennék DP helyére tudná mindig ugyan azt vagy jobbat nyújtani. Egyenlőre ez van, reméljük hamar ránk cáfol, bár a legjobb lenne, ha nem lenne szükség rá, mert nem vagyunk nagy hátrányban....
dande
Ezt nem igazán értem. Előbb leírod a szomorú igazságot, hogy milyen ótvar elkapósornak dobál, de azért legyen vezére a csapatnak ennek ellenére is kritikus szituációkban. 😀 Számtalanszor láttuk idén, hogy Wentz-től nagy játékokat vesz el vagy az O-line flag, vagy egy drop, vagy valami más baromság, pont amikor gáz lenne és nagy játékot produkálna, ja és akkor Johnson hülyeségéről ne is beszéljünk, amivel a legjobb falember esett ki Wentz elől 10 meccsre. Vajon Prescott akkor is előrébb járna, ha nyomorékok vennék körül? Offenzív fegyvereket tekintve olyan minőségbeli különbség van a két csapat között, hogy teljesen értelmetlen az összehasonlítás.


#NoPhlyZone
“He played like a freakin’ Hall of Famer. I don’t know how many passes he missed, but he managed the game, got the ball to his receivers, got the ball to the running backs." - Cameron Heyward on Carson Wentz
több mint 7 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 41 050 — Így remélem megfelelek nektek.....
Persze belőlem is inkább a bosszúság beszélt, amikor pl Reich elküldését írtam. Előzetesen erre a meccsre L volt kalkulálva, ami nem is zavarna, ha előtte nem bukunk volna idióta módon négyet. Lényegében ez volt az első L amin igazán megvertek. Két kulcsmomentum volt, az egyik amikor 2 és 20 után kihozták és végig mentek TD-ig a másik pedig Ertz "elszabotált" TD-je.

Aztán ott van annak is bosszantó volta, hogy elvileg van egy elit DL és találkozik egy elvileg gyengébb OL-l és megint nem lesz belőle semmi. Megint súlytalnok vagyunk pedig előzetesen nem így lett kalkulálva.

Végül Wentz: csípem a srácot és tény, hogy idióták gyülekezete veszi őt körül elkapó fronton, de igazán komoly helyzetben egynelőre nem tudta megmutatni, hogy vezére tud lenni a csapatnak. Amikor megy, akkor szépen elviszi, lehet haladni vele, de amikor gáz van, akkor nem tud pozitív irányba hatni.Ebben ha tetszik ha nem akár hogyan nézem is Prescott előrébb jár, és ez nemcsak a körülményektől függ. Hipotetikus a dolog, ezért erről nehéz beszélgetni, de nem vagyok biztos benne, ha CW-t tennék DP helyére tudná mindig ugyan azt vagy jobbat nyújtani. Egyenlőre ez van, reméljük hamar ránk cáfol, bár a legjobb lenne, ha nem lenne szükség rá, mert nem vagyunk nagy hátrányban....

Attól félek segítünk majd a GB és a CB meg BR jobb közérzetében s a három csoport meccs meg már mindegy lesz. De ne legyen igazam!
több mint 7 éve
határbíró Philadelphia Eagles 242
Ezt a kirakjuk akármelyik edzőt kb most felejtsük el. Basszus. Úgy mentunk neki a szezonnak, hogy mind1 mi lesz jövőre kell odafigyelni. Idén tanulóév edzőknek meg Wentznek is.

Azt emellett a hangulot meg a szidalmazás olyan, mintha SB contenderek lennénk és retekszarul teljesítünk éppen.
ano92
Teljesen egyetértek. Szerintem sem az edzőkben kellene keresni a hibát, valahogy össze kell kukáznunk egy épkézláb WR-t (Agholor release remélem), meg cornert. A falak rendben vannak (gondolom jövőre Johnson LT Vaitai RT), Kelce kérdőjeles kicsit számomra. Running backet hátsó régióban is lehet szerezni. Nem tudom mennyi space-ünk van, de Jeffery lehet FA lesz a nyáron. Amerikai futballban ilyen nincs, de talán mostmár jobb lenne egy gyengébb mérleg, mert a PO tegnap valszeg elúszott, kegyetlen erős lett a csoport. Fájó ezt leírni, mert 3 Win (Detroit, Dallas, Washington, de lehet még a NY is) szerintem nagyon bennünk maradt (főleg az első kettő), akkor meg simán PO esélyekről lehetne vitatkozni.

WR, RB és CB ezek a sarokpontok nyáron és jövőre nagyon jók lehetünk.
Attis
Bradford szerződést is leszedve bőven mínuszban vagyunk és Logant még hosszabbítani kell. Peters szerződése ha megszűnik kb azt a pénzt kaphatja majd. Magyarul nem lesz pénz komoly játékosra.
Shawn84
A cap emelkedik szinte minden evben eleg jelentosen.
Janek
Emelkedik, és ezzel együtt se rózsás a helyzet. A kezdők közül Logan és Carroll is FA lesz. Jordan Matthews 3. év után új szerződést kap.
több mint 7 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 15 815 — Apu ökölbeszorított keze
Ezt a kirakjuk akármelyik edzőt kb most felejtsük el. Basszus. Úgy mentunk neki a szezonnak, hogy mind1 mi lesz jövőre kell odafigyelni. Idén tanulóév edzőknek meg Wentznek is.

Azt emellett a hangulot meg a szidalmazás olyan, mintha SB contenderek lennénk és retekszarul teljesítünk éppen.
ano92
Teljesen egyetértek. Szerintem sem az edzőkben kellene keresni a hibát, valahogy össze kell kukáznunk egy épkézláb WR-t (Agholor release remélem), meg cornert. A falak rendben vannak (gondolom jövőre Johnson LT Vaitai RT), Kelce kérdőjeles kicsit számomra. Running backet hátsó régióban is lehet szerezni. Nem tudom mennyi space-ünk van, de Jeffery lehet FA lesz a nyáron. Amerikai futballban ilyen nincs, de talán mostmár jobb lenne egy gyengébb mérleg, mert a PO tegnap valszeg elúszott, kegyetlen erős lett a csoport. Fájó ezt leírni, mert 3 Win (Detroit, Dallas, Washington, de lehet még a NY is) szerintem nagyon bennünk maradt (főleg az első kettő), akkor meg simán PO esélyekről lehetne vitatkozni.

WR, RB és CB ezek a sarokpontok nyáron és jövőre nagyon jók lehetünk.
Attis
Bradford szerződést is leszedve bőven mínuszban vagyunk és Logant még hosszabbítani kell. Peters szerződése ha megszűnik kb azt a pénzt kaphatja majd. Magyarul nem lesz pénz komoly játékosra.
Shawn84
A cap emelkedik szinte minden evben eleg jelentosen.

több mint 7 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 15 815 — Apu ökölbeszorított keze
Időt kell adni az edzőknek.
Rakosgatni az apro darabkakat.
Fiatal a csapat a cap jo, nincs fontos lejaro szerződesu jatekos,van qb-nk ugy nez ki.
Kell par jo jatekos talan 3 posztra .
Ez nem is rossz.

több mint 7 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 4 629 — No one likes us, cause no one like us
neme? itt van egy fasza DC és amellett szarok, akkor meg vót szar dc és amelett voltak ilyenek.

De amúgy hamarabb oda merném állítani Asantet (aki szerintem egyáltalán nem volt fos) egy Julio Jones mellé, mint Millst (aki meg max csak tapasztalatlan még). De még Cary Williamset is amúgy.
ano92
Nyilván Asante fényévekkel jobb, nem erről van szó. Azt akartam csak mondani, hogy a mostani kettősnél nem látok nagyobb bajt, mint amivel küzdünk már hosszú évek óta. Arról nem beszélve, hogy olyan szinte lehetetlen, hogy az összes poszt elit legyen. Caroll pl simán jó 2. számú CB-nek. Szóval szerintem egy CB elegendő lenne.

Amúgy Gordon WRnek jövőre? 😛 Mi szeretünk adni esélyt a lecsúszott sztároknak.

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 7 éve
ano92 Philadelphia Eagles LSU Tigers 5 306 — Robert Griffin III && Tom Savage && DeShone Kizer fan
neme? itt van egy fasza DC és amellett szarok, akkor meg vót szar dc és amelett voltak ilyenek.

De amúgy hamarabb oda merném állítani Asantet (aki szerintem egyáltalán nem volt fos) egy Julio Jones mellé, mint Millst (aki meg max csak tapasztalatlan még). De még Cary Williamset is amúgy.

több mint 7 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 4 629 — No one likes us, cause no one like us
Nemtudom miről beszélsz, semmivel se rosszabb ez a CB sor a Williams Fletcher duótól. De emlékszem amikor Asante és Aso voltak a CB-k és mindenki verte rájuk, hogy hú az álom duó, aztán láttuk abból is mi lett (+DRC).
Persze ez nem azt jelenti, hogy elégedett lennék most, nyilván a Def leggyengébb pontjai.

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 7 éve
ano92 Philadelphia Eagles LSU Tigers 5 306 — Robert Griffin III && Tom Savage && DeShone Kizer fan
a CB sort hagyjuk szerintem, mert mióta a Philly szurkoló vagyok nem volt ennyirre ótvar retek szar. Alulképzett játékoskból áll akiknek amúgy PS ben lenne keresnivalójuk. Flecser, Williams páros fényév távolság volt a mostaniakhoz képest. : D
Nem értem miért vagytok ilyen negatívak (jó, persze, evés közben jön meg az étvágy), de ahhoz képest, hogy Chip mennyire legyalulta a csapatot, főleg skill posztokon +Qb-n, 1 (egy!) offseason alatt találtatok egy frencsájz Qb-t, egy potensnek tűnő HC-t, és egy jó DC-t (ki tudja meddig marad).
undisputedly
Vaitai Big V!!!! Hát az a faszi, lassan tökéletes RT kezd lenni : D

több mint 7 éve
zsojti Philadelphia Eagles 4 063
Tegnap jól látszott h mi a hiba: nincs wr, a cb poszt esetleges és vékony, az O falat ujra kell rakni ( Peters mindenképpen felejtős, Kelce nagy kerdőjel, Barbere idős és sérülékeny), nincs egy elsőszámú futó (Smallwood biztató, de max 2-3 inkàbb)
Na kb ennyi elsőre
plusz ugye pár játékos sorsa is kérdéses: Kendricks, Barwin, Curry se hoz nagy számokat, bár tegnap jó volt, Agholor (csakacut)
több mint 7 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 4 629 — No one likes us, cause no one like us
Nem ezt a meccset kellett megnyerni, ezt tudtuk. Itt igazán zavaró az volt, ahogy kikaptunk. Első félidőben 14-13 helyett 7-16 lett egy nagyon szép TD-t vettek el a buta WR-ek. Azért ez itt nagyon nagy negatív momentum volt. De a két bekapott TD is olyan hibákból jött, aminek meg sem szabadna történnie.
Szánalmas volt.

Wentznél nem akarok a sok Int miatt semmit mondani, a számait ígyis durván lehúzzák a fakanál kezűek. De azért sajna az első három meccse 4TD 0INT óta az utóbbi 7 az 6TD, 7INT ha jól számolok.

Az az igazság, hogy így most nem számolgattam, de kemény bolygóegyüttállás kellene a PO-hoz. Kérdés, hogy ott egy első körös zakón kívül amúgy mit kezdenénk, szóval nem hat meg igazán. Én 6-10-et vizionáltam év elején még Bradforddal, és 4-12-t Wentz-el, szóval még 2 győzelem és én pozitívra ítélem meg a dolgot. Arról nem is beszélve, hogy Wentz-el talán megtaláltuk a jövő QB-ját, márpedig ennél pozitívabbat nehéz mondani, sorolhatnánk a Franchise-okat akik erre várnak végtelen ideje...

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 7 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 930 — SuperBowl Champions 2013/2014
Nem értem miért vagytok ilyen negatívak (jó, persze, evés közben jön meg az étvágy), de ahhoz képest, hogy Chip mennyire legyalulta a csapatot, főleg skill posztokon +Qb-n, 1 (egy!) offseason alatt találtatok egy frencsájz Qb-t, egy potensnek tűnő HC-t, és egy jó DC-t (ki tudja meddig marad).

A liga egyik legkompetitívebb csoportjában 5-5-ös mérleggel álltok. Az azért nem olyan rossz. Bradfordért kaptatok egy 1. (első!) kört, így Wentz kb "ingyen" volt. Egy offseasonra vagytok attól, hogy 1-2 playmakerrel ütős legyen az Ox, és Wentz se álljon meg a fejlődésben. Kellene neki egy elit elkapó (Wilson-Graham/Baldwin; Brady-Gronk;Dak-Bryant;Eli-ODB;Ryan-JJ,Palmer-Fitz stbstbstb), és akkor nem noname fakezű emberekre kellene double coverbe behajítania, ha nyomás van. Kell egy go-to guy, mert a fenti lista töredék is mutatja, kb minden csapatban van egy elkapó/TE, akire lehet számítani, de itt ilyen nincs.