Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Pittsburgh Steelers

74 feliratkozó

több mint 11 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Pola:
Imádom a játékost, de sokszor látható volt, hogy már nem a régi.
Ricsiék a PO meccs alatt valami pletykáról hablatyoltak, hogy Pola már nem az igazzy. Big B
hehe, a Steelers meccsen pont nem volt szolgálatban 😊

több mint 11 éve
gabor25 Pittsburgh Steelers 5 242
Az a baj, hogy OLB-poszton vékonyak vagyunk. Van egy elsőkörös, kezdőnek szánt, de 2 év alatt (tök mindegy milyen okból kifolyólag, de) nem bizonyított játékosunk (JJ) és ennyi. Moats, Worilds és Harrison lejárt szerződésű, ebből ha visszahozzuk, akkor Moats csere, Harrisont azt se tudjuk, hogy folytatja-e. Szóval én jó esélyét látom Worilds visszahozatlának, mert nélküle nyílt lapokkal játszanánk a drafton, az pedig mindig veszteséges. És ha visszahozzuk, akkor is korai OLB-picket várok, csak akkor nem biztos, hogy első kör lesz belőle.Soldados
Ugyanígy vékony a secondary is, tehát az is nyílt lap...
Ike és Troy nyugdíj (W. Allen is szerintem), marad Shamarko és Mitchell, CB-ben C. Allen, Gay és Blake (McCain UFA)desider
En Safety poszton will allent megtartanam, mert mindig hasznos tagja volt a csapatnak. Az o mozgasan nem lattam olyan merteku valtozast mint polamaluen. Persze polanak volt honnan visszaesnie. De azert ha pola megy en megtartanam a veteran allent az tuti.

Azt meg meg szogezzuk le, hogy szerintem troy meg igy is gyorsabb mint mitchell. Es tudom hogy nem a regi, de ezt azert en akkor dontenem el, amikor meglatnam, hogy nem tud felepulni. Ike ot is sajnalom, de ot a serulese utan mindig ki tudtak jatszani. Mondjuk hamar is tert vissza. Lehet ezert. De ide cb frontra mar en ot eve varok frissitest. Ami erkezett is. 3-4 koros cb formajaban, de aki bevalt pl lewis az elment. Aki meg nem azt meg kivagtuk.

Mccain, Blake jol jatszottak a tobbiekhez kepest (cbk). Mccaint en mar itt korabban is vedtem, amikor valaki csak 3-4 szamu cb nek mondta, aki nem fontos. De en mondtam mar akkor is, hogy lehet az a depth charton, de fontosabb volt nekunk, mint azt korabban gondoltuk. Stabil es megbizhato kezdo lett nalunk es amikor volt nyomas, akkor Mccain hozott is Inteket. (Ravens ellen is megvolt neki egy, csak kiutottek a kezebol) De azert ok nem egy shotdown cbk. Es tobbnyire az elkapok mogott jocskan hatrebb vedekeztek. Es nem is nagyon utkoztek az LOS nel, megzavarni a wr routokat stb. Gondolom ez volt a taktika, mert igy kevesebb az eselye, hogy valaki megveri nagyon oket es sima TD lesz. Azonban csak akkor jottek az intek az uj cbk reszerul, amikor az ellen homalyt dobott. Kivetel itt Gay, de o mar veteran volt szoval mas kategoria. De erre azert nem lehet epiteni. Kellene valaki olyan is, aki utkozni tud, fizikalis es gyors is. Mint a seahawksnal vannak. Jok futas es elkapas ellen is. Es ha jol tudom, nem is elso korosek voltak. Szoval Gay jo, Mccain is stabil kezdo lett, de kellene mar egy ket igazi elsokoros CB. Persze tudom, ez kb luxus kategoria, mar jopar eve. Ha nincs nyomas az ellen Qb jan, akkor nincs milyen Cbrol beszelni. Mert hiaba van jo cbd, ha nem tud ervenyesulni, a nyomas hiany miatt. Es nalunk mar joideje ez a nyomas hianyanak a lekuzdese a prioritas, persze jogosan. De akkor is jo lenne ha lenne mar vegre nyomas is, es megint egy polamalu szinte x faktor jatszana a sec ben. Aki fele nem mer passzolni az ellen iranyito, valamint mindig azt is kell neznie, merre van ez a jatekos stb. A regi szep idok emleke.
(Nem voltak elit cbk, de troyyal egyutt es nyomassal egyutt szenvedtek az iranyitok. Voltunk is azt hiszem pl 1 helyen a passz elleni vedelemben is, nem csak a futas ellen) Tudom most soldi azt mondja majd, hogy ike az volt, de azert nem volt o soha Revis vagy Champ Bailey szintu x faktor, mint pl pola volt S poszton. Jo cover cb volt, fizikalis is. O kellett nekunk a regi vedelemben CB poszton es alapja is volt a Dnek. De amit mindig is hianyolni lehetett nala az az INT kepessege. Nem baj persze, mert senki sem tokeletes, de ev elejen meg azt hiszem tavaly is ez utott vissza.

Harrison ha tud jatszani, maradjon. Es kapjon limitalt szerepet, ha jatszani akar. Moats jo volt, amikor jatszott, de azert JH meg is mas kategoria. Worilds szerintem kapjon jo szerzodest, ami mindkettonknek jo mert stabil kezdo. Es ha van nyomas a masik oldalrol is akkor o is tud villantni. En hibanak ereznem az elengedeset. Mivel a masik oldalon sincs fiatal es/vagy jo kezdo hosszu tavu megoldas. Szoval ha JW is elvesztenek meg nagyobbat esnenk vissza. Talaljak meg a modjat hogy hogy lehet itt tartani epeszu ajanlattal. JJ meg nem kesz. JH biztos kesz lesz, de azert o is serulekenyebb mar. Bar JJ is az hiaba fiatal. JW megbizhato, szoval o kell es kesz. Moats sorsa JH visszavonulasatol fugg, ha visszavonul biztos hosszabbitanek vele. O is stabil volt es voltak jo megmozdulasai. Es nem is vagyunk melyen egyik olb poszton sem. Sot o ha jol tudom nem is oda jott elvileg. Hanem csak ki lett mozgatva.

Szoval JW JJ Moats JH? es akkor latjuk hogy megint kell egy korai olb. Ez mar megint vicc. Ide lett hozva JW, JJ es megint egy korai koros OLB kell 😕. Jo lett volna, ha mar JJ osszakapta volna magat. Mert ez lenne akkor ha jol tudom a harmadik korai OLB need JH lecserelesere, ami eddig egyszer sem jott ossze.

Kiesel. Maradjon. O es JH akkora lokest adott a csapatnak, hogy po lett a vege. En nem is ertettem miert nem hosszabbitottunk kiesellel korabban. Tudtuk hogy kell nekunk. Kiesel vs cam thomas? Hat inkabb le sem irom. Bar thomas hasznos kiegeszito lett, mert tudott jatszani nt t es de t is. Azt hagyjuk hogy milyen szinten, de jol jott, ha mas nem is a tapasztalata, amikor mcladeon sem tudott jatszani. Es ugye a rookie hegy nt poszton meg nem allt keszen. Bar kezdett, de hamar lecsereltuk.

Tuitt mutatja meg azt, ami kellene nekunk. Az hogy vegre egy fiatal jatekos, a poszjara huzva, amikor kell bizonyit. Es stabil kezdove valt. Es elso eveben. Szoval nem az van, mint ami mindig szokott lenni. Hogy meg varjunk a draftolt jatekos megiteleserol a defenseben egy evet. Majd meg egyet, majd meg egyet stb. Igy tovabb, amikor elso netan masodik koros emberekrol beszelunk. Tudom, hogy nehez a rendszer, nem lehet koran beepulni. Fokozatosan veszik at a korszakos emberek is mint pola a kezdo szerepet a korabban a posztjan levo jatekostol. De ok legalabb mutattak valamit. JW is bust volt a masik oldalon. Semmit nem tudott hozni. Az jo hogy a masik oldalon bevalt. De ot sem oda hozztuk. JJ eddig elso koros letere nem sokat villogott. Pedig minden draft elemzo odakat zengett rola. Es itt vetnem ossze picit shazierrel. O mar az elso meccsen megmutatta, vagy a pre seasonban hogy miert volt elso koros. JJ meg mindig nem. Es ugy erzem o ilyen 3rd down passzrusher jellegunek tunik. Marmint nem eleg izmos, hogy egy ot-t odebb mozgasson mint harrison. De gyors. Ennyi. Es most akkor kell megint egy harmadik OLB JJ helyere. Itt erzem azt abszurdnak, luxusnak azt, hogy ha nem akar az fo egy mar bevallt OLB nek JW szemelyeben megfelelo penzt adni. Mert o kell ide. Kell a pass rush jovore, nem pedig egy megint draftolt jatekos szemelyeben 3-4 ev mulva. Mert iden sem bovelkedtunk ev elejen ebben.

Mike Adamset pedig megette a baltimore vedelem. Jott is ben serulese. Azt hittem pedig eloszor, amikor mondtak, hogy Gilbertet alazza nagyon dumervill. De aztan lattam, hogy az, amit eddig gyengenek ereztem Mike adams palyara lepesevel, meg nagyobbat zuhant vissza. Ekkor orultem volna, ha inkabb Gilbert szenvedeset nezem, nem pedig azt, hogy egy kb college fociban is kozopes szintu OLt latok egy NFL szupersztar altal mindig megverni.
több mint 11 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 911
A drafton két életképes OLB van állítólag: Dante Fowler (Florida) és Shane Ray (Missouri) (aki inkább DE), namost a 22. pickig megmarad valamelyik? Szerintem max. az egyik, ergo FA piacon kell venni (Sheard, McPhee) valakit.desider
Kimondottan erős lesz az edge rusher class az idei drafton. Azt is mondhatnám, hogy jókor van nálunk OLB need.

DHB FA lesz. Kizártnak tartom, hogy visszahozzuk.Soldados
Szerintem benne van a pakliban. ST-ben kifejezetten hasznos, ami egy sokadik számú WR-nél egyáltalán nem utolsó szempont, és az offense-ben is érhet valamit egyrészt a sebessége miatt (ha máshogy nem is, decoy-ként), másrészt mert kimondottan jól blokkol. Használtuk is őt ezekben a szerepkörökben ebben a szezonban is. Úgyhogy én nem zárnám ki annak a lehetőségét, hogy ötödik (hatodik) WR-nek visszahozzuk.

Ha már szóba került Cam Thomas esetleges elküldése, és hogy kellene DE backup, egy random név: Alex Carrington. Tavaly megkörnyékeztük, de inkább a Ramst választotta. St. Louisban nem igazán jött ki neki a lépés, most megint FA lesz, egy próbát megérhet. Thomasnál rosszabb nem lehet.
több mint 11 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 142
Az a baj, hogy OLB-poszton vékonyak vagyunk. Van egy elsőkörös, kezdőnek szánt, de 2 év alatt (tök mindegy milyen okból kifolyólag, de) nem bizonyított játékosunk (JJ) és ennyi. Moats, Worilds és Harrison lejárt szerződésű, ebből ha visszahozzuk, akkor Moats csere, Harrisont azt se tudjuk, hogy folytatja-e. Szóval én jó esélyét látom Worilds visszahozatlának, mert nélküle nyílt lapokkal játszanánk a drafton, az pedig mindig veszteséges. És ha visszahozzuk, akkor is korai OLB-picket várok, csak akkor nem biztos, hogy első kör lesz belőle.Soldados
Ugyanígy vékony a secondary is, tehát az is nyílt lap...
Ike és Troy nyugdíj (W. Allen is szerintem), marad Shamarko és Mitchell, CB-ben C. Allen, Gay és Blake (McCain UFA)desider
Az nem annyira gáz. Gay, Allen révén legalább a kezdő párosunk megvan. McCaint tuti olcsón vissza lehet (sztem vissza is fogjuk) hozni és oda is jön egy korai pick. Plusz Blake. Ez nem vészes.

De 2-2 kezdő és csere OLB-ből, jelenleg egyetlen nem bizonyított kezdő van. Ez több mint vékony.Soldados
Hm...
A drafton két életképes OLB van állítólag: Dante Fowler (Florida) és Shane Ray (Missouri) (aki inkább DE), namost a 22. pickig megmarad valamelyik? Szerintem max. az egyik, ergo FA piacon kell venni (Sheard, McPhee) valakit.desider
Hú...ez aztán a futás előre....
OLB-CB nagyjából ez az ami tuti kell...na de álljunk már meg néhány szóra....az utóbbi évek egyik legjobb edge rusher felhozatala érkezhet a draftról (copy by Ádi, ha jól emlékszem hasonlóan fogalmazott), de az biztos, hogy nagyon sok jó nálunk OLB szerepkörben bevethető játékos van, de gyanítom hogy az általad említettek már nem lesznek 1/22-re és...majd lesz más, mert OLB bőven lesz a drafton még a 2. körben is lesz jó, aki elérhető...na de várjunk már egy kicsit...legalább februárig a tippelgetéssel 😀
több mint 11 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Az a baj, hogy OLB-poszton vékonyak vagyunk. Van egy elsőkörös, kezdőnek szánt, de 2 év alatt (tök mindegy milyen okból kifolyólag, de) nem bizonyított játékosunk (JJ) és ennyi. Moats, Worilds és Harrison lejárt szerződésű, ebből ha visszahozzuk, akkor Moats csere, Harrisont azt se tudjuk, hogy folytatja-e. Szóval én jó esélyét látom Worilds visszahozatlának, mert nélküle nyílt lapokkal játszanánk a drafton, az pedig mindig veszteséges. És ha visszahozzuk, akkor is korai OLB-picket várok, csak akkor nem biztos, hogy első kör lesz belőle.Soldados
Ugyanígy vékony a secondary is, tehát az is nyílt lap...
Ike és Troy nyugdíj (W. Allen is szerintem), marad Shamarko és Mitchell, CB-ben C. Allen, Gay és Blake (McCain UFA)desider
Az nem annyira gáz. Gay, Allen révén legalább a kezdő párosunk megvan. McCaint tuti olcsón vissza lehet (sztem vissza is fogjuk) hozni és oda is jön egy korai pick. Plusz Blake. Ez nem vészes.

De 2-2 kezdő és csere OLB-ből, jelenleg egyetlen nem bizonyított kezdő van. Ez több mint vékony.Soldados
Hm...
A drafton két életképes OLB van állítólag: Dante Fowler (Florida) és Shane Ray (Missouri) (aki inkább DE), namost a 22. pickig megmarad valamelyik? Szerintem max. az egyik, ergo FA piacon kell venni (Sheard, McPhee) valakit.desider
Ki mikor lesz bent? Helyekről még ne beszéljünk, még a Combine se ment le. 😉


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
Gizinéni Pittsburgh Steelers Clemson Tigers 522
Az üstökös még marad, ez már eldölt
 www.steelersdepot.com/2015/01/steelers-sign-offensive-coordinator-todd-haley-2016-season/polamalu
Ez a gyors aláírás az álmoskönyvek szerint nem sok jóval kecsegtet Coach Dad maradásával kapcsolatban. 😕 Ez egy megérzés, de ne szidjatok, ha bejön... 😀
több mint 11 éve
Gizinéni Pittsburgh Steelers Clemson Tigers 522
Az a baj, hogy OLB-poszton vékonyak vagyunk. Van egy elsőkörös, kezdőnek szánt, de 2 év alatt (tök mindegy milyen okból kifolyólag, de) nem bizonyított játékosunk (JJ) és ennyi. Moats, Worilds és Harrison lejárt szerződésű, ebből ha visszahozzuk, akkor Moats csere, Harrisont azt se tudjuk, hogy folytatja-e. Szóval én jó esélyét látom Worilds visszahozatlának, mert nélküle nyílt lapokkal játszanánk a drafton, az pedig mindig veszteséges. És ha visszahozzuk, akkor is korai OLB-picket várok, csak akkor nem biztos, hogy első kör lesz belőle.Soldados
Ugyanígy vékony a secondary is, tehát az is nyílt lap...
Ike és Troy nyugdíj (W. Allen is szerintem), marad Shamarko és Mitchell, CB-ben C. Allen, Gay és Blake (McCain UFA)desider
Az nem annyira gáz. Gay, Allen révén legalább a kezdő párosunk megvan. McCaint tuti olcsón vissza lehet (sztem vissza is fogjuk) hozni és oda is jön egy korai pick. Plusz Blake. Ez nem vészes.

De 2-2 kezdő és csere OLB-ből, jelenleg egyetlen nem bizonyított kezdő van. Ez több mint vékony.Soldados
Hm...
A drafton két életképes OLB van állítólag: Dante Fowler (Florida) és Shane Ray (Missouri) (aki inkább DE), namost a 22. pickig megmarad valamelyik? Szerintem max. az egyik, ergo FA piacon kell venni (Sheard, McPhee) valakit.
több mint 11 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Az a baj, hogy OLB-poszton vékonyak vagyunk. Van egy elsőkörös, kezdőnek szánt, de 2 év alatt (tök mindegy milyen okból kifolyólag, de) nem bizonyított játékosunk (JJ) és ennyi. Moats, Worilds és Harrison lejárt szerződésű, ebből ha visszahozzuk, akkor Moats csere, Harrisont azt se tudjuk, hogy folytatja-e. Szóval én jó esélyét látom Worilds visszahozatlának, mert nélküle nyílt lapokkal játszanánk a drafton, az pedig mindig veszteséges. És ha visszahozzuk, akkor is korai OLB-picket várok, csak akkor nem biztos, hogy első kör lesz belőle.Soldados
Ugyanígy vékony a secondary is, tehát az is nyílt lap...
Ike és Troy nyugdíj (W. Allen is szerintem), marad Shamarko és Mitchell, CB-ben C. Allen, Gay és Blake (McCain UFA)desider
Az nem annyira gáz. Gay, Allen révén legalább a kezdő párosunk megvan. McCaint tuti olcsón vissza lehet (sztem vissza is fogjuk) hozni és oda is jön egy korai pick. Plusz Blake. Ez nem vészes.

De 2-2 kezdő és csere OLB-ből, jelenleg egyetlen nem bizonyított kezdő van. Ez több mint vékony.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
Gizinéni Pittsburgh Steelers Clemson Tigers 522
Az a baj, hogy OLB-poszton vékonyak vagyunk. Van egy elsőkörös, kezdőnek szánt, de 2 év alatt (tök mindegy milyen okból kifolyólag, de) nem bizonyított játékosunk (JJ) és ennyi. Moats, Worilds és Harrison lejárt szerződésű, ebből ha visszahozzuk, akkor Moats csere, Harrisont azt se tudjuk, hogy folytatja-e. Szóval én jó esélyét látom Worilds visszahozatlának, mert nélküle nyílt lapokkal játszanánk a drafton, az pedig mindig veszteséges. És ha visszahozzuk, akkor is korai OLB-picket várok, csak akkor nem biztos, hogy első kör lesz belőle.Soldados
Ugyanígy vékony a secondary is, tehát az is nyílt lap...
Ike és Troy nyugdíj (W. Allen is szerintem), marad Shamarko és Mitchell, CB-ben C. Allen, Gay és Blake (McCain UFA)
több mint 11 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Az a baj, hogy OLB-poszton vékonyak vagyunk. Van egy elsőkörös, kezdőnek szánt, de 2 év alatt (tök mindegy milyen okból kifolyólag, de) nem bizonyított játékosunk (JJ) és ennyi. Moats, Worilds és Harrison lejárt szerződésű, ebből ha visszahozzuk, akkor Moats csere, Harrisont azt se tudjuk, hogy folytatja-e. Szóval én jó esélyét látom Worilds visszahozatlának, mert nélküle nyílt lapokkal játszanánk a drafton, az pedig mindig veszteséges. És ha visszahozzuk, akkor is korai OLB-picket várok, csak akkor nem biztos, hogy első kör lesz belőle.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
 www.steelersdepot.com/2015/01/case-not-re-signing-jason-worilds/
És lám, már küldik is messzire Jason Worilds-et, mindenesetre érdekes cikk...
Alapvetés: Justin Houston elérhetetlen, Jarvis Jones a kezdő ROLB és...
1. opció: Harrison és Moats marad és 1-2. körös OLB draftpick
2. opció: Harrison és Moats marad, veszünk egy FA-t (Sheard, McPhee) és 3-5. körös OLB draftpick
Nekem nincs bajom ezzel, remélem Khan is így van vele 😀desider
Worilds távozására én még nem vennék mérget. Nem mindegy, mennyi az annyi, amiért aláírna.Soldados
Hamar kiderül majd... én nagyon valószínűnek tartom a tavalyi huzakodás láttán...
Soldi: Lance Moore és Cam Thomas együtt megy szerinted? Szerintem inkább Moore maradjon és DHB-t küldjük el...desider
DHB FA lesz. Kizártnak tartom, hogy visszahozzuk. Nekem amúgy se Moore, se Thomas nem hiányozna, de Cam Thomast mindenképpen kivágnám. Viszont kell vmi backup, vagy hogy Keisel folytassa még egy évig.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
xtaki Pittsburgh Steelers 3 836
 www.steelersdepot.com/2015/01/case-not-re-signing-jason-worilds/
És lám, már küldik is messzire Jason Worilds-et, mindenesetre érdekes cikk...
Alapvetés: Justin Houston elérhetetlen, Jarvis Jones a kezdő ROLB és...
1. opció: Harrison és Moats marad és 1-2. körös OLB draftpick
2. opció: Harrison és Moats marad, veszünk egy FA-t (Sheard, McPhee) és 3-5. körös OLB draftpick
Nekem nincs bajom ezzel, remélem Khan is így van vele 😀desider
Worilds távozására én még nem vennék mérget. Nem mindegy, mennyi az annyi, amiért aláírna.Soldados
Nyilvan, hogy a tavalyi igenyeket nem kaphatja meg. Az is nyilvanvalo, hogy nem kezdo kaliber. A kerdes, hogy egy backup-ot, akinek valoszinuleg nagyobb igenyei vannak, mint egy backup fizetes, [hiszen egyszer felcsillant elotte a lehetoseg], megeri-e megtartani, avagy inkabb hozzunk egy backupot valahonnan mashonnan, aki tudja, hogy o csak egy backup.
több mint 11 éve
Gizinéni Pittsburgh Steelers Clemson Tigers 522
 www.steelersdepot.com/2015/01/case-not-re-signing-jason-worilds/
És lám, már küldik is messzire Jason Worilds-et, mindenesetre érdekes cikk...
Alapvetés: Justin Houston elérhetetlen, Jarvis Jones a kezdő ROLB és...
1. opció: Harrison és Moats marad és 1-2. körös OLB draftpick
2. opció: Harrison és Moats marad, veszünk egy FA-t (Sheard, McPhee) és 3-5. körös OLB draftpick
Nekem nincs bajom ezzel, remélem Khan is így van vele 😀desider
Worilds távozására én még nem vennék mérget. Nem mindegy, mennyi az annyi, amiért aláírna.Soldados
Hamar kiderül majd... én nagyon valószínűnek tartom a tavalyi huzakodás láttán...
Soldi: Lance Moore és Cam Thomas együtt megy szerinted? Szerintem inkább Moore maradjon és DHB-t küldjük el...
több mint 11 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
 www.steelersdepot.com/2015/01/case-not-re-signing-jason-worilds/
És lám, már küldik is messzire Jason Worilds-et, mindenesetre érdekes cikk...
Alapvetés: Justin Houston elérhetetlen, Jarvis Jones a kezdő ROLB és...
1. opció: Harrison és Moats marad és 1-2. körös OLB draftpick
2. opció: Harrison és Moats marad, veszünk egy FA-t (Sheard, McPhee) és 3-5. körös OLB draftpick
Nekem nincs bajom ezzel, remélem Khan is így van vele 😀desider
Worilds távozására én még nem vennék mérget. Nem mindegy, mennyi az annyi, amiért aláírna.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
Gizinéni Pittsburgh Steelers Clemson Tigers 522
 www.steelersdepot.com/2015/01/case-not-re-signing-jason-worilds/
És lám, már küldik is messzire Jason Worilds-et, mindenesetre érdekes cikk...
Alapvetés: Justin Houston elérhetetlen, Jarvis Jones lesz a kezdő ROLB és...
1. opció: Harrison és Moats marad és 1-2. körös OLB draftpick
2. opció: Harrison és Moats marad, veszünk egy FA-t (Sheard, McPhee) és 3-5. körös OLB draftpick
Nekem nincs bajom ezzel, remélem Khan is így van vele 😀
több mint 11 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 289 — 毎日何かを学ぶ
Az üstökös még marad, ez már eldölt
 www.steelersdepot.com/2015/01/steelers-sign-offensive-coordinator-todd-haley-2016-season/
több mint 11 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 945 — capitaine du château de Vienne 1487
mimeg minusz kettőbe vagyunk, asszemsutianap
A tavalyi cap limittel számolva, és Ben szerződéshosszabbítása, Troy ügyének rendezése, és egyéb más, cap space-t felszabadító roster move-ok előtt.vassadi
jelenleg, 37 szerződtetett játékosra, és 6M-et elvisz a draft is, köbö asszem annyi emelést várnak - ha már matekleckézünksutianap
Így van, tehát egyáltalán nem vészes a helyzet. 😉vassadi
jaje


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 911
mimeg minusz kettőbe vagyunk, asszemsutianap
A tavalyi cap limittel számolva, és Ben szerződéshosszabbítása, Troy ügyének rendezése, és egyéb más, cap space-t felszabadító roster move-ok előtt.vassadi
jelenleg, 37 szerződtetett játékosra, és 6M-et elvisz a draft is, köbö asszem annyi emelést várnak - ha már matekleckézünksutianap
Így van, tehát egyáltalán nem vészes a helyzet. 😉
több mint 11 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 945 — capitaine du château de Vienne 1487
mimeg minusz kettőbe vagyunk, asszemsutianap
A tavalyi cap limittel számolva, és Ben szerződéshosszabbítása, Troy ügyének rendezése, és egyéb más, cap space-t felszabadító roster move-ok előtt.vassadi
jelenleg, 37 szerződtetett játékosra, és 6M-et elvisz a draft is, köbö asszem annyi emelést várnak - ha már matekleckézünk


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 142
mimeg minusz kettőbe vagyunk, asszemsutianap
A tavalyi cap limittel számolva, és Ben szerződéshosszabbítása, Troy ügyének rendezése, és egyéb más, cap space-t felszabadító roster move-ok előtt.vassadi
mint pl Lance Moore vagy Cam Thomas kivágása...ezzel a kettővel asszem több mint 3 millát nyernénk
több mint 11 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 911
mimeg minusz kettőbe vagyunk, asszemsutianap
A tavalyi cap limittel számolva, és Ben szerződéshosszabbítása, Troy ügyének rendezése, és egyéb más, cap space-t felszabadító roster move-ok előtt.
több mint 11 éve
Razi Pittsburgh Steelers Minnesota Golden Gophers 766
OC poszton már biztosan nem változtatunk 2016 ban. Mi lesz így Snoop -al?😊
több mint 11 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 945 — capitaine du château de Vienne 1487
mimeg minusz kettőbe vagyunk, asszem


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 289 — 毎日何かを学ぶ
Őt biztosan sikerülne, de van ám egy nagy gond...a Sea nagyon jól áll cap-el, simán meg tudná fizetni még akkor is ha közben 1-2 kulcsjátékosának lejár a szerződése idén vagy jövőre...mondhatni irigylésre méltó helyzetben vannak...a kérdés eddig miért nem hosszabbítottak vele, de erről nincs információKlaci79
A 2nd cornereket mi is rendre elengedtük (Gay, McFadden, Lewis). Nem tartozik a topprioritások közé általában és egyáltalán nem lepne meg, ha a Seahawks is így gondolkodna. De persze most már nem várható hosszabbítás, amíg versenyben vannak, szóval majd utána kiderül, hogy meg akarják-e tartani.Soldados
Plusz a Seattle 2 viszonylag jelentős hosszabbítás előtt áll, név szerint Russel Wilson és Bobby Wagner, a kettő együtt szerintem súrolni fogja a 30 millát, vagyis annyira már nem is állnak majd jól cap space terén...somoskovig
Főleg, ha Russel idén is a SB-ba vagy a gyűrűig repíti a csapatot, akkor igen komoly pénzt kell neki adni. Meg persze akit marasztalni akarnak mindenkinek.
több mint 11 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 737 — Chiefs GM
Őt biztosan sikerülne, de van ám egy nagy gond...a Sea nagyon jól áll cap-el, simán meg tudná fizetni még akkor is ha közben 1-2 kulcsjátékosának lejár a szerződése idén vagy jövőre...mondhatni irigylésre méltó helyzetben vannak...a kérdés eddig miért nem hosszabbítottak vele, de erről nincs információKlaci79
A 2nd cornereket mi is rendre elengedtük (Gay, McFadden, Lewis). Nem tartozik a topprioritások közé általában és egyáltalán nem lepne meg, ha a Seahawks is így gondolkodna. De persze most már nem várható hosszabbítás, amíg versenyben vannak, szóval majd utána kiderül, hogy meg akarják-e tartani.Soldados
Plusz a Seattle 2 viszonylag jelentős hosszabbítás előtt áll, név szerint Russel Wilson és Bobby Wagner, a kettő együtt szerintem súrolni fogja a 30 millát, vagyis annyira már nem is állnak majd jól cap space terén...