Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 2 éve
Offset language van a szerződésében, ami annyit tesz h ugyan garantált a szerződése 24-re, amit a kivágás miatt a Broncosnak kell fizetnie, de ha más csapathoz aláír, akkor az az összeg, amiért aláír, azt a Broncosnak nem kell megfizetnie neki (csak a különbözetet), ezzel hiába "garantált" a bér, a broncos könyveléséből felszabadul ez a rész.vegyük végig logikusanÉn is ezt írtam tegnap, hogy a Denver elméleti síkon, papíron fizeti ugyan az idei bérét, de semmi nem garantálja azt, hogy Wilson az új csapatától nem ér egy nagy értékű szerződést.
1. valakit elzavarnak a picsába úgy, hogy az egyik legnagyobb klasszikus offensive mastermind nem tudott vele mit kezdeni, de tényleg már a pájavonalzót is felküldték denverbe, hátha épp azt meg tudja dobni - úgy zavarják el a picsába, hogy a legnagyobb tömegű DMet, 85M kifizetett! dollárt hagyta magaután
2. honnan jöna a feltételezés, hogy ő majd aláír egy veterán minimumos szerződést, ő a kezdő Qb azt a kiker is többet kap? miért tenné ezt?
sutianap
A logikus az lenne neki - ha ki is akar szúrni sértődöttségében a Broncos-sal - hogy vetminért ír alá az új csapathoz, de az egója felülírhatja és simán akarhat 30 millió/évet is. Annyiért meg kinek kell...
Willie Parker
Namármost a gyakorlatban ez úgy néz ki h ha RW nem kap 35 milla felett (nem fog kapni), akkor neki tulajdonképpen tökmind1 h 1,2M-es veteránminumért ír alá, vagy 20 milláért, mert ténylegesen így is-úgy is 35 millát fog kapni 24-re, csak a megosztás lesz más az új csapata és a Broncos között.
Ergo ha a vetminért ír alá, azzal az ő egy dollárt nem veszít, az új csapatának több helye lesz a sapka alatt + a csúnya rossz broncosszal is kicseszik. Neki ez W-W-W.
szerk.: nézegetve a 24-es szerződését lehet h csak a 17M-es base salary rész ami érintett a fent vázolt körben (de az elv ugyanaz).
Szerkesztette: Általános Doktor
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 2 éve
vegyük végig logikusanÉn is ezt írtam tegnap, hogy a Denver elméleti síkon, papíron fizeti ugyan az idei bérét, de semmi nem garantálja azt, hogy Wilson az új csapatától nem ér egy nagy értékű szerződést.
1. valakit elzavarnak a picsába úgy, hogy az egyik legnagyobb klasszikus offensive mastermind nem tudott vele mit kezdeni, de tényleg már a pájavonalzót is felküldték denverbe, hátha épp azt meg tudja dobni - úgy zavarják el a picsába, hogy a legnagyobb tömegű DMet, 85M kifizetett! dollárt hagyta magaután
2. honnan jöna a feltételezés, hogy ő majd aláír egy veterán minimumos szerződést, ő a kezdő Qb azt a kiker is többet kap? miért tenné ezt?
sutianap
A logikus az lenne neki - ha ki is akar szúrni sértődöttségében a Broncos-sal - hogy vetminért ír alá az új csapathoz, de az egója felülírhatja és simán akarhat 30 millió/évet is. Annyiért meg kinek kell...
Szerkesztette: Willie Parker
több mint 2 éve
vegyük végig logikusanCSAK 😀
1. valakit elzavarnak a picsába úgy, hogy az egyik legnagyobb klasszikus offensive mastermind nem tudott vele mit kezdeni, de tényleg már a pájavonalzót is felküldték denverbe, hátha épp azt meg tudja dobni - úgy zavarják el a picsába, hogy a legnagyobb tömegű DMet, 85M kifizetett! dollárt hagyta magaután
2. honnan jöna a feltételezés, hogy ő majd aláír egy veterán minimumos szerződést, ő a kezdő Qb azt a kiker is többet kap? miért tenné ezt?
sutianap
több mint 2 éve
vegyük végig logikusan1. valakit elzavarnak a picsába úgy, hogy az egyik legnagyobb klasszikus offensive mastermind nem tudott vele mit kezdeni, de tényleg már a pájavonalzót is felküldték denverbe, hátha épp azt meg tudja dobni - úgy zavarják el a picsába, hogy a legnagyobb tömegű DMet, 85M kifizetett! dollárt hagyta magaután
2. honnan jöna a feltételezés, hogy ő majd aláír egy veterán minimumos szerződést, ő a kezdő Qb azt a kiker is többet kap? miért tenné ezt?

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 2 éve
Ha Wilson idejön, akkor Pickettet szerintem tradelni kellene, mert semmi értelme paddal büntetni.Igen, csak a nem rosszabb az kevés. Még mindig nem hiszem el, hogy ez igaz lenne és nem megint kacsa.Nézetem szerint Wilsont nem ússzátok meg, de nézzétek a jó oldalát, jönnek majd fórumtársak Seattle-ből, akik kiegyensúlyozzák a topikot, 😊Minimumért belefér. Rudolphnál és Pickettnél nem rosszabb
Zalán
garincsa
De a baj, hogy Pickettet nem tudjuk milyen igazából. Volt egy jó kezdőéve, aztán a 2.évére teljesen szétesett, aztán egy OC csere utáni 1 meccs és 1 negyedben nagyon jó volt. Ha idehozza Tomlin a spanját, azzal jó eséllyel sosem fog kiderülni, hogy mit tud Pickett, mert ha tud rendesen focizni még Russ, nyilván ő játszik, de ez megint olyan, hogy egy QB-nak önbizalom kell és nem segítené Pickettet.
Rudiban nem vagyok biztos, hogy marad. Most egy kis pénzt kereshet, mi erre sokat nem tudunk áldozni.
Klaci79
több mint 2 éve
Igen, csak a nem rosszabb az kevés. Még mindig nem hiszem el, hogy ez igaz lenne és nem megint kacsa.Nézetem szerint Wilsont nem ússzátok meg, de nézzétek a jó oldalát, jönnek majd fórumtársak Seattle-ből, akik kiegyensúlyozzák a topikot, 😊Minimumért belefér. Rudolphnál és Pickettnél nem rosszabb
Zalán
garincsa
De a baj, hogy Pickettet nem tudjuk milyen igazából. Volt egy jó kezdőéve, aztán a 2.évére teljesen szétesett, aztán egy OC csere utáni 1 meccs és 1 negyedben nagyon jó volt. Ha idehozza Tomlin a spanját, azzal jó eséllyel sosem fog kiderülni, hogy mit tud Pickett, mert ha tud rendesen focizni még Russ, nyilván ő játszik, de ez megint olyan, hogy egy QB-nak önbizalom kell és nem segítené Pickettet.
Rudiban nem vagyok biztos, hogy marad. Most egy kis pénzt kereshet, mi erre sokat nem tudunk áldozni.
több mint 2 éve
Nézetem szerint Wilsont nem ússzátok meg, de nézzétek a jó oldalát, jönnek majd fórumtársak Seattle-ből, akik kiegyensúlyozzák a topikot, 😊Minimumért belefér. Rudolphnál és Pickettnél nem rosszabb
Zalán
több mint 2 éve
Nézetem szerint Wilsont nem ússzátok meg, de nézzétek a jó oldalát, jönnek majd fórumtársak Seattle-ből, akik kiegyensúlyozzák a topikot, 😊
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 2 éve
felreertettel, nyugtass meg hogy P-hez kepest esetlegesen pici%-nyi javulas miatt nem fogjak idehozni.Erre írtam, hogy Mayfield még nála is nagyobb esélyt adna.Egy fel karakter sem erdemes pazarolnod miert nem kell RW. De szivesen olvasnek megnyugtato sorokat hogy az + X %-nyi esely miatt nem fog jonni | ( mert erre volt egy pelda a rengeteg kozul a legutolso Rudi-P affer ) | , mert....Rudolfot még elviselem, mert a mi kutyánk kölyke, de Wilson egy kibaszott primadonna.Az elso pillanattol felos volt miota felmerult hogy kivagjak, hogy minimum erosen elgondolkoznak rajta. Az erv meg annyi hogy 1.2m-ert boven meger egy probat. A kiemelt resszel meg egyetertek, de a FO eddig sem igy gondolkozott es miert valtananak most? Tavaly is a ravens ellen visszatettem volna P-t es a PO-ban is jatszhatott volna. Erdemben az eredmenyre nezve teljesen mindegy lett volna ki jatszik es megis az egy szazalekkal "forrobb kezubbre" biztak a csapatot akivel zero esely van a jovoben. Ezek utan a +2 meccs hogy hangzik?Csak nehogy az legyen, hogy "én majd jobban tudom mi kell neki" meg "megmutatom, h jobban tudom használni" okoskodással idehozzuk, mert lehidalok.Report: Steelers interested in signing Wilson85M dead money marad utána Denverben.
www.thescore.com/nfl/news/2862249
steelwolf
Két kérdés:
-ha idehozzák hogy versenyhelyzet legyen, és megnyeri a posztot, akkor mi lesz, Pickett a padról nézi a szezont?
-ha egy csapat benyel 85M dm-t, csak hogy ne lássák ott Wilsont, az nem elég erős jelzés, hogy valami nagyon nincs rendben vele?
Jan
Leszarom, hogy hoz 2-vel több meccset Kennynél, nem illik hozzánk a személyisége semmiben.
Akkor legyen inkább Mayfield, neki legalább biztos lenne revenge plan-je.
Willie Parker
no
Willie Parker
no
Cousins még egy polc feljebb, csak ő drága.
Amúgy Wilson nem biztos, h pusztán vetmint akar (eddig ez csak elmélet, találgatás), hiába a Denver fizeti. Lehet h neki presztìzs, h az új csapatától is kapjon 30-at és akkor a Broncos csak a különbözetet állja.
Willie Parker
Presztizs nem presztizs, de az egyetlen es legnagyobb adut a kezeben sokkal jobban el tudja loni ha a jovendo csapatanak jovore 1.2 kell fizetnie. Mondjuk egy keteves 30m szerzodessel a csapat olcson kap QB-t es o meg + penzt alkud ki maganak.
több mint 2 éve
Neal-t kivágják rövidesen.Jöhet Simmons 😉
Klaci79
több mint 2 éve
Neal-t kivágják rövidesen.
több mint 2 éve
Erre írtam, hogy Mayfield még nála is nagyobb esélyt adna.Egy fel karakter sem erdemes pazarolnod miert nem kell RW. De szivesen olvasnek megnyugtato sorokat hogy az + X %-nyi esely miatt nem fog jonni | ( mert erre volt egy pelda a rengeteg kozul a legutolso Rudi-P affer ) | , mert....Rudolfot még elviselem, mert a mi kutyánk kölyke, de Wilson egy kibaszott primadonna.Az elso pillanattol felos volt miota felmerult hogy kivagjak, hogy minimum erosen elgondolkoznak rajta. Az erv meg annyi hogy 1.2m-ert boven meger egy probat. A kiemelt resszel meg egyetertek, de a FO eddig sem igy gondolkozott es miert valtananak most? Tavaly is a ravens ellen visszatettem volna P-t es a PO-ban is jatszhatott volna. Erdemben az eredmenyre nezve teljesen mindegy lett volna ki jatszik es megis az egy szazalekkal "forrobb kezubbre" biztak a csapatot akivel zero esely van a jovoben. Ezek utan a +2 meccs hogy hangzik?Csak nehogy az legyen, hogy "én majd jobban tudom mi kell neki" meg "megmutatom, h jobban tudom használni" okoskodással idehozzuk, mert lehidalok.Report: Steelers interested in signing Wilson85M dead money marad utána Denverben.
www.thescore.com/nfl/news/2862249
steelwolf
Két kérdés:
-ha idehozzák hogy versenyhelyzet legyen, és megnyeri a posztot, akkor mi lesz, Pickett a padról nézi a szezont?
-ha egy csapat benyel 85M dm-t, csak hogy ne lássák ott Wilsont, az nem elég erős jelzés, hogy valami nagyon nincs rendben vele?
Jan
Leszarom, hogy hoz 2-vel több meccset Kennynél, nem illik hozzánk a személyisége semmiben.
Akkor legyen inkább Mayfield, neki legalább biztos lenne revenge plan-je.
Willie Parker
no
Willie Parker
no
Cousins még egy polc feljebb, csak ő drága.
Amúgy Wilson nem biztos, h pusztán vetmint akar (eddig ez csak elmélet, találgatás), hiába a Denver fizeti. Lehet h neki presztìzs, h az új csapatától is kapjon 30-at és akkor a Broncos csak a különbözetet állja.
több mint 2 éve
Egy fel karakter sem erdemes pazarolnod miert nem kell RW. De szivesen olvasnek megnyugtato sorokat hogy az + X %-nyi esely miatt nem fog jonni | ( mert erre volt egy pelda a rengeteg kozul a legutolso Rudi-P affer ) | , mert....Rudolfot még elviselem, mert a mi kutyánk kölyke, de Wilson egy kibaszott primadonna.Az elso pillanattol felos volt miota felmerult hogy kivagjak, hogy minimum erosen elgondolkoznak rajta. Az erv meg annyi hogy 1.2m-ert boven meger egy probat. A kiemelt resszel meg egyetertek, de a FO eddig sem igy gondolkozott es miert valtananak most? Tavaly is a ravens ellen visszatettem volna P-t es a PO-ban is jatszhatott volna. Erdemben az eredmenyre nezve teljesen mindegy lett volna ki jatszik es megis az egy szazalekkal "forrobb kezubbre" biztak a csapatot akivel zero esely van a jovoben. Ezek utan a +2 meccs hogy hangzik?Csak nehogy az legyen, hogy "én majd jobban tudom mi kell neki" meg "megmutatom, h jobban tudom használni" okoskodással idehozzuk, mert lehidalok.Report: Steelers interested in signing Wilson85M dead money marad utána Denverben.
www.thescore.com/nfl/news/2862249
steelwolf
Két kérdés:
-ha idehozzák hogy versenyhelyzet legyen, és megnyeri a posztot, akkor mi lesz, Pickett a padról nézi a szezont?
-ha egy csapat benyel 85M dm-t, csak hogy ne lássák ott Wilsont, az nem elég erős jelzés, hogy valami nagyon nincs rendben vele?
Jan
Leszarom, hogy hoz 2-vel több meccset Kennynél, nem illik hozzánk a személyisége semmiben.
Akkor legyen inkább Mayfield, neki legalább biztos lenne revenge plan-je.
Willie Parker
no
Willie Parker
több mint 2 éve
Rudolfot még elviselem, mert a mi kutyánk kölyke, de Wilson egy kibaszott primadonna.Az elso pillanattol felos volt miota felmerult hogy kivagjak, hogy minimum erosen elgondolkoznak rajta. Az erv meg annyi hogy 1.2m-ert boven meger egy probat. A kiemelt resszel meg egyetertek, de a FO eddig sem igy gondolkozott es miert valtananak most? Tavaly is a ravens ellen visszatettem volna P-t es a PO-ban is jatszhatott volna. Erdemben az eredmenyre nezve teljesen mindegy lett volna ki jatszik es megis az egy szazalekkal "forrobb kezubbre" biztak a csapatot akivel zero esely van a jovoben. Ezek utan a +2 meccs hogy hangzik?Csak nehogy az legyen, hogy "én majd jobban tudom mi kell neki" meg "megmutatom, h jobban tudom használni" okoskodással idehozzuk, mert lehidalok.Report: Steelers interested in signing Wilson85M dead money marad utána Denverben.
www.thescore.com/nfl/news/2862249
steelwolf
Két kérdés:
-ha idehozzák hogy versenyhelyzet legyen, és megnyeri a posztot, akkor mi lesz, Pickett a padról nézi a szezont?
-ha egy csapat benyel 85M dm-t, csak hogy ne lássák ott Wilsont, az nem elég erős jelzés, hogy valami nagyon nincs rendben vele?
Jan
Leszarom, hogy hoz 2-vel több meccset Kennynél, nem illik hozzánk a személyisége semmiben.
Akkor legyen inkább Mayfield, neki legalább biztos lenne revenge plan-je.
Willie Parker
no
több mint 2 éve
Az elso pillanattol felos volt miota felmerult hogy kivagjak, hogy minimum erosen elgondolkoznak rajta. Az erv meg annyi hogy 1.2m-ert boven meger egy probat. A kiemelt resszel meg egyetertek, de a FO eddig sem igy gondolkozott es miert valtananak most? Tavaly is a ravens ellen visszatettem volna P-t es a PO-ban is jatszhatott volna. Erdemben az eredmenyre nezve teljesen mindegy lett volna ki jatszik es megis az egy szazalekkal "forrobb kezubbre" biztak a csapatot akivel zero esely van a jovoben. Ezek utan a +2 meccs hogy hangzik?Csak nehogy az legyen, hogy "én majd jobban tudom mi kell neki" meg "megmutatom, h jobban tudom használni" okoskodással idehozzuk, mert lehidalok.Report: Steelers interested in signing Wilson85M dead money marad utána Denverben.
www.thescore.com/nfl/news/2862249
steelwolf
Két kérdés:
-ha idehozzák hogy versenyhelyzet legyen, és megnyeri a posztot, akkor mi lesz, Pickett a padról nézi a szezont?
-ha egy csapat benyel 85M dm-t, csak hogy ne lássák ott Wilsont, az nem elég erős jelzés, hogy valami nagyon nincs rendben vele?
Jan
Leszarom, hogy hoz 2-vel több meccset Kennynél, nem illik hozzánk a személyisége semmiben.
Akkor legyen inkább Mayfield, neki legalább biztos lenne revenge plan-je.
Willie Parker
több mint 2 éve
Csak nehogy az legyen, hogy "én majd jobban tudom mi kell neki" meg "megmutatom, h jobban tudom használni" okoskodással idehozzuk, mert lehidalok.Report: Steelers interested in signing Wilson85M dead money marad utána Denverben.
www.thescore.com/nfl/news/2862249
steelwolf
Két kérdés:
-ha idehozzák hogy versenyhelyzet legyen, és megnyeri a posztot, akkor mi lesz, Pickett a padról nézi a szezont?
-ha egy csapat benyel 85M dm-t, csak hogy ne lássák ott Wilsont, az nem elég erős jelzés, hogy valami nagyon nincs rendben vele?
Jan
Leszarom, hogy hoz 2-vel több meccset Kennynél, nem illik hozzánk a személyisége semmiben.
Akkor legyen inkább Mayfield, neki legalább biztos lenne revenge plan-je.
több mint 2 éve
Nyilván egy fórumon beszélgetni mindig lehet róla, de teljesen felesleges.Úgy tűnik, hogy a nem gondolom, hogy szükségünk van Wilsonra mondatból a szükségünk van Wilsonra rész jut el bizonyos emberekhez.
Meg ugye muszáj megtölteni az adásidőket, a hírportálokat...
több mint 2 éve
Ez nem csak Wilson. Payton nem igazán kompatibilis vele. Statok alapján meg Wilson akkor is jobb ha fél karja meg lába lenne perpill.
több mint 2 éve
Report: Steelers interested in signing Wilson85M dead money marad utána Denverben.
www.thescore.com/nfl/news/2862249
steelwolf
Két kérdés:
-ha idehozzák hogy versenyhelyzet legyen, és megnyeri a posztot, akkor mi lesz, Pickett a padról nézi a szezont?
-ha egy csapat benyel 85M dm-t, csak hogy ne lássák ott Wilsont, az nem elég erős jelzés, hogy valami nagyon nincs rendben vele?
több mint 2 éve
Ez most vagy egy zseniális smokescreen vagy nagyon szomorú 1-2 évnek nézünk elébe...
több mint 2 éve
A Trub maradjon, visszahozzuk vagy sem kérdést a Bills megoldotta. Hála a magasságosnakPedig biztos jobban nézne ki nem Canada rendszerében, ahogy Olsevszkynek is adnék esélyt!
polamalu
több mint 2 éve
A Trub maradjon, visszahozzuk vagy sem kérdést a Bills megoldotta. Hála a magasságosnaka többiek is ügyesek legyenek:
polamalu
Kuzin, Rosszél és Filc...

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 2 éve
A Trub maradjon, visszahozzuk vagy sem kérdést a Bills megoldotta. Hála a magasságosnak
több mint 2 éve
1/20-on egy all rounder ILB, aki a class legjobbja bőven húzható és az egész D erősségét is meghatározná, ha itt előrelépnénk. Nem vitatkozom viszont azon, hogy nagyon kellene a támadófalba is az erősítés. Egész egyszerűen több needünk van, így mindent nem tudunk megoldani. Én, ha needre húzunk és ez BPA, akkor nem leszek csalódott. Ez ugyanúgy lehet egyébként CB is. Még azt is el tudnám képzelni, hogy hátra lesz trade, ha esetleg mögöttünk lesz elérhető need posztra.Nem akarom elkiabálni, de azt gondolom idén megoldható lehet az LB kérdés. Bakert kivágta a Dolphins (a sérüléséből nem jött vissza, nem ment át a fizikai teszten) és egy prove it deal-lel mindenképp megkínálnám. Ezen felül idén jó/jobb az LB class és Cooper pont ott 1/20-on értékben is rendben lenne akár. Mondjuk ki, hogy markáns coverben erős LB játék nélkül a mai NFL-ben nem tudsz eredményt elérni.Baker jó lehet ha jó lesz 😀 Szerintem erős lenne 1/20-on ILB-t húzni. Egy jobb támadófal mögött egy ergya QB is jobban néz ki. Pontok nélkül meg úgy sem megy ez a játék. Én szomorú leszek ha nem C vagy OT lesz az első körben csak FA ról nehéz lesz megoldani.
Klemó
astroid