Pittsburgh Steelers

73 feliratkozó

több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
azért tegnap óta megváltozott a világképe , már csak páran lázadtok dixon ellen... az első félidőben sztem is szar volt , de a másodikra feljavult. emlékeim szerint akkor már nem is csinált olyan nagyon kirívó hibát...de könyörgöm , mit vártatok egy fiatal 3. számú QB-tól akire BB kiesésével hatalmas nyomás nehezedett és rögtön hazai környezetben kellett egy elég jó csapat ellen bemutatkoznia?... pl. ha nem csinálja meg azt a 4 20 yard körüli passzt wardnak és wallacenak konkrétan kikaptok mert futva az életbe nem jutottatok volna el még a félpályáig sem. szóval amit kellett azt dixon szépen hozta szvsz.

hiába legenda a steelers run D , jobbak voltatok mint előzetesen vártam. mondjuk arra azért kiváncsi leszek h ha valaki esetleg 2nél többször próbálkozik szélen futni abból lesz e valami , mert mi csak középen erölködtünk , ne is értettem h miért.

robi , abban sztem is soldinak van igaza , hogy a CB védekezés tök rendben volt... oké kaptátok a 3-4 yardos passzokat , de nagyobbat csak elvétve. 20 yard körüli passzal kb 4szer próbálkoztunk , abból ryan egyszer túldobta whiteot 4 méterrel , a másik hármat meg pályán kívülre küldte , szóval ez a része (is) tök rendben volt nálatok...

grat a győzelemhez , rohadt jó izgis kis meccs volt , már az első fordulóban...peach
Erről még annyi eszembe jut a Dixon-szidóknak címezve, hogy rendre elképesztően rossz mezőnypozícióból kezdtünk, nem egyszer 20 vagy szintén nem egyszer 10 yardon belülről. És mégsem csinált ordas nagy hibát.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
peach Atlanta Falcons 14 658 — a new hope (again)
azért tegnap óta megváltozott a világképe , már csak páran lázadtok dixon ellen... az első félidőben sztem is szar volt , de a másodikra feljavult. emlékeim szerint akkor már nem is csinált olyan nagyon kirívó hibát...de könyörgöm , mit vártatok egy fiatal 3. számú QB-tól akire BB kiesésével hatalmas nyomás nehezedett és rögtön hazai környezetben kellett egy elég jó csapat ellen bemutatkoznia?... pl. ha nem csinálja meg azt a 4 20 yard körüli passzt wardnak és wallacenak konkrétan kikaptok mert futva az életbe nem jutottatok volna el még a félpályáig sem. szóval amit kellett azt dixon szépen hozta szvsz.

hiába legenda a steelers run D , jobbak voltatok mint előzetesen vártam. mondjuk arra azért kiváncsi leszek h ha valaki esetleg 2nél többször próbálkozik szélen futni abból lesz e valami , mert mi csak középen erölködtünk , ne is értettem h miért.

robi , abban sztem is soldinak van igaza , hogy a CB védekezés tök rendben volt... oké kaptátok a 3-4 yardos passzokat , de nagyobbat csak elvétve. 20 yard körüli passzal kb 4szer próbálkoztunk , abból ryan egyszer túldobta whiteot 4 méterrel , a másik hármat meg pályán kívülre küldte , szóval ez a része (is) tök rendben volt nálatok...

grat a győzelemhez , rohadt jó izgis kis meccs volt , már az első fordulóban...



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Ward, you are my man: http://www.post-gazette.com/pg/10256/1087191-87.stm


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 36 301 — Lájkold a zsűrit!
Nah a másik oldalról nézve a teljesítményeteket:
- Pass rushotok még mindig nagyon jó, pedig alapvetően nincs rossz OL-ünk (bár nem is a legerősebb pontunk mint itt elhangzott), mégis Matty ICE-ot NFL karrierje során először sikerült ritmuson kívül tartani gyakorlatilag egy egész meccsen
- A DL-etek kifejezetten tetszett, az LB-sor is nagyjából (konkrétan Farrior kivételével)
- A Falcons front7 szvsz egész szépen dolgozott futás ellen, kár lenne Dixon nyakába varrni h nem megy a futás
- DD engem sem győzött meg, sok rookie-jellegű mistake volt nála, főleg rövid passzoknál
- A hosszabb sikeres passzokhoz meg hozzájárult h a S-párosunk igen gyenge napot fogott ki.
Asszem ennyi, grat nektek!


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Na megvannak az idei HoF-jelöltek

A korábbi Steelerek:
Gary Anderson K - sose lesz bent, jogosan
Jerome "The Bus" Bettis RB - egyszer bejut, de nem biztos, hogy rögtön most elsőre, mert Curtis Martin és Marshall Faulk is először elérhető.
Bud Carson HC - nálunk csak assistant coach volt, tehát nem miattunk jutna be, bár ő volt a Steel Curtain def. coord.-ja 😊
Dermontti Dawson C - ő be fog jutni előbb-utóbb, neki nagyon drukkolok, megérdemelné
Kevin Greene OLB - ő is bent lesz előbb-utóbb
Bill Nunn scout - nem valószínű
Buddy Parker HC - nem valószínű
Art Rooney Jr. - egyszer majd tuti bejut, de még nem most
Donnie Shell S - én nagyon szeretném HoF-ban látni, de szvsz nem fog bejutni soha


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Pápá és további jó sírást a szezon hátralévő részében, az megySoldados
Sírás? Milyen sírás? Én két dolgot kifogásoltam: DD (téged kivéve senki sincs elájulva tőle) teljesítményét és a CB playeket.
MINDEN MÁS tetszett. Ez neked sírás.
Ez a "sírás" amúgy is visszatérő kifejezés nálad viták lezárásánál. Fordulj pszichológushoz.
csak a végletekben gondolkodó, elvakult látásmód, az van.Soldados
Tökéletesen jellemezted Magadat. Gratulálok.
Pápá és továbbra is "rózsaszín szemüveget" kívánok neked a szezon hátralévő részében. És kisebb Arcot.

Én próbálok megmaradni objektívnek, immár a topicodon kívül.Robilluma
Nézd végig mit művelsz állandóan (tenorxszal együtt)... Van egy rossz passz, rúgás, egy miss tackle és már megy a sírás, hogy ez szar, az szar. Mindig csak ez megy. Bejövök ide és csak a sírást látom minden meccs után, akár nyertünk, akár szoptunk. Unalmas, hogy jók vagyunk, hozzuk a szokásos Steelers-játékot, azt amellyel 2 SB-t nyertünk, de ti sírtok, mert nem vezetünk a szünetben. A Steelers Football a low scoring game-kről, s ezen szoros meccsek megnyeréséről szól. Mi ezt tudjuk, mi nem tudunk 30 pontokat csinálni, de ezeket a szoros meccseket megnyerjük, mi így vagyunk jó csapat.

Hogy csak a mostani meccset idézzem, a félidőben miket írtatok? Hogy ezzel a QB-val nem lehet meccset nyerni... Pfffff. Aztán lehetett, sőt, a 2. félidőben ő és Ward tudta kizárólag előre vinni a csapatot... Ennyit a Te qrva nagy objektivitásodról. Nem látod egészben a játékot, de ami nagyobb baj, nem is akarod.

Az objektivitásról csak annyit még, hogy amit írsz, én tényekkel cáfolom. De Te 2 passz után elkönyvelted, hogy szar, azt már le se szartad, hogy utána jó volt. De nézz be a Falcons topikba bátran, az ottani fanok is megmondhatják, hogy Ryan élete egyik legrosszabb meccsét játszotta (és ők minden héten látják), de nyilván rohadt szar volt a CB-k védekezése. 😀 😀 Meg hozzá viszonyítva Dixon is. A jó (amit én mondok Dixonra), az viszonyítási kérdés. Ahhoz képest jó, ami a Steelersnek kell, amire a csapatnak szüksége van a meccsek megnyeréséhez. Ahhoz képest jó volt. Többet hozott, mint amit várni lehetett tőle, főleg úgy, hogy alig szerepelt együtt az első csapattal.

De Gayt is említhetném... Nálatok egy ultrafos, akinek a rosteren se lenne helye... Pedig nickelként megint nagyon jó volt. Kezdő CB-nek nem való, ez tavaly kiderült, de nickelnek bizony több mint megfelel. Nagyon elégedett voltam vele! De Ti ezt se fogjátok soha észrevenni, mert nálatok szar.

szerk: lám-lám, pontosan úgy látom, ahogy DoM. Több mint jó volt Dixon. Főleg ahhoz képest, amit várhattunk tőle.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 164 — vaccpáör fan
Azért azt észre kéne venned Soldados, hogy rajtad kívül mindenki szarnak látta Dixon-t.CarioN
Tévedés, sehol nem fikázzák Dennist, csak Ti. 😉 2 rossz passz után nálatok már szar és ebből nem tud kitörni, mert nálatok, aki szar, az szar is marad, pedig simán jó/elegendő volt a teljesítménye. Az egyetlen ok ami miatt nem lett sima a meccs, az a gyenge 2. félidei futójátékunk. Dennis még többet is hozott, mint azt várhattuk.Soldados
Életében másodszor volt kezdő, olyan nyomással hazai pályán, hogy csak azért vagy a pályán, mert borzalom Leftwich megsérült, és csak vhogy húzzuk ki, ameddig Ben visszatér. Ha valaki ilyen körülmények között 70%-os pontossággal és 9 yard/kísérlet átlaggal passzol, azt sok mindennek lehet hívni, de negatív jelzővel illetni egyszerűen ostobaság.
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Azért azt észre kéne venned Soldados, hogy rajtad kívül mindenki szarnak látta Dixon-t.CarioN
Tévedés, sehol nem fikázzák Dennist, csak Ti. 😉 2 rossz passz után nálatok már szar és ebből nem tud kitörni, mert nálatok, aki szar, az szar is marad, pedig simán jó/elegendő volt a teljesítménye. Az egyetlen ok ami miatt nem lett sima a meccs, az a gyenge 2. félidei futójátékunk. Dennis még többet is hozott, mint azt várhattuk.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
Tudod mit, ez is teljesen jogos.. meg mindig jobb ha elkapja, mintha Clayton-modra elejti. Grat a 11k yardhoz neki.. csak utol ne erje Derricket! (meg egyelore.. elobb-utobb ugyis elkerulhetetlen)

Hmm, egyre tobb es tobb mindenben egyetertunk.. nem lesz ez igy jo. Nem vagy veletlenul titkolt Ravens fan? 😛Igor
Az biztosan nem😀, de én mindig félve-tisztelem a Ravenst pl. Számomra így csapódik le a rivalizálás, speciel én nem szeretem soha a nagy fogadkozást - persze szurkolókról, fanokról, szimpatizánsokról beszélek, meg a nagy verbális erőfitogtatásokat meccsek előtt. A pályán derülnek ki úgyis a dolgok. Utóbbi persze sok tényezőtől függ, mert 1-1 apró dolog befolyásolhat egy egész meccset - bíró, szerencse, szél, akármi, stb. Nyílván belejátszik ebbe az is, hogy sokkal kevésbé értek a dolgokhoz itt NFL - és en bloc amcsi foci téren -, de NHL-ben se szeretem sokszor a latolgatást.

Utólag lehet persze polemizálni a meccsen, bizonyos szitukat törvényszerűen máshogy lát a két oldal szimpatizánsa adott esetben.

Masonre is csak annyit tudok mondani, hogy törvényszerű, de ez nem változtat azon, amit mondjuk letett az asztalra, én pl. őt csíptem nálatok. Van olyan is, akit nem, de Mason számomra mindig szimpatikus playa volt.

Summa-summárum: mikor is játszunk először? 4. hét. Szvsz BB nélkül nem mi vagyunk az esélyesek, mert Flakon jobb, mint DD. Az, hogy mennyivel, arról is van véleményem, de nem akarok itt vitát, mert még nekem ugrik egy-két expert😊 Szerintem totálos Steelers D demo esetén van esélyünk ellenetek -,,, Meglátjuk mire megyünk addigra Dixonnal. Szerintem nem lesz QB csere nálunk. Egyelőre én nem is látnám annyira időszerűnek. (kicsit akkor a 97-es Stanley döntő jutna eszembe, ahol a kapusokkal volt ez a mizéria...)

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Azért azt észre kéne venned Soldados, hogy rajtad kívül mindenki szarnak látta Dixon-t.
több mint 14 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 320 — No 1 Zhang Yufei fan
"Azon kívül viszont jól játszott. Hogy volt 1-2 passza ami nem sikerült, az mással is előfordul, még a nagy és kiváló BB-vel is."
Ja, meg Flaccoval is elofordul.. csak kicsit mas a jelzo olyankor.

Teljesen homaly volt a srac, en 3 droppolt picket szamoltam. Es amikor screenbol csinalnak 8-9 yardot (lasd elso ket drive), akkor az nem a QB erdeme.
Ez a GW drive meg mindennek a teteje..
Amikor Flacco tavaly a Pats/Vikes ellen vezetett olyan drive-t, ami missed FG-vel/droppal vegzodott, azt nem igazan akarodzott GW-nek elismerned... most a Reed altal kihagyott FG, mitol szamitana annak?

Nagyon asod a godrot.. de asszem abbahagyom inkabb.Igor
Megelőztél. POnt be akartam írni Soldadosnak, hogy inkább a "nagy és kiváló Flakont" kellett volna írni😊

Ami meg a hof wr elkapását illeti, a gól akkor is gól, ha az ember nemiszervéről pattan be a labda, az elkapás meg nem pontozásos sportág, hogy attól legyen vki HOF, ha közben leszúrt rittbergert is csinál hozzá😛PPPkishaszi
Tudod mit, ez is teljesen jogos.. meg mindig jobb ha elkapja, mintha Clayton-modra elejti. Grat a 11k yardhoz neki.. csak utol ne erje Derricket! (meg egyelore.. elobb-utobb ugyis elkerulhetetlen)

Hmm, egyre tobb es tobb mindenben egyetertunk.. nem lesz ez igy jo. Nem vagy veletlenul titkolt Ravens fan? 😛

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 14 éve
Szesze New York Giants 21 015 — Giants fan
Tudod Soldi én nagyra tartom a tudásosdat a fociról illetve a steelersről, szivesen olvasom a cikk írásaidat, építő jellegű hsz-eidet.
csak azt az egyet nem értem olvasva az iménti vitát (is), h miért kell a másikat 26-szor porig alázni - ráadásul "csapattársad" basszus -, hogy nem érti a focit, csak látja, sőt tul. képpen gőze sincs az egészről, megkérdőjelezi a Steelers Defense alapkövét és stb. stb.
Nyilván én sem értem, tudom úgy ahogy Te, sőt én csak egy lelkes szurkoló vagyok aki minél többet szeretne tudni, többek között tőletek is!! Sztem ezért is vagyunk itt.
Javíts ki ha tévedek, de sokszor az az érzésem h a Steelers csak a Te kedvenc csapatod lehet, senki másé

szóval nem akarom nagyon ragozni, nekem csak a stílussal van egy pici bajom.
Aztán nehogy leossz engem is 😛Chrisdol
Szerintem is baromira túlzásba vitted Soldi.. én nagyrészt neked adok igazat (bár a te részedről is vannak nyilvánvaló túlzások azért..), de ez a stílus tényleg gáz...
több mint 14 éve
The terrible towel Pittsburgh Steelers 521 — Steelers fan
Srácok higgadjatok már le 😀
Ne magyarázzunk meg egy W-t 😀

Dixie volt kurvaszar is és jó is a meccsen, pl a Wallace-nak hajított bombánál dörgöltem a szemem hogy mi a bré van, ilyet is tud? 😀
Az első félidőben azonban a bokához hajított passzai az üres elkapó felé kritikán aluliak, de betudom a telerottyantott gatyának, az int-ről már nem is beszélek... Seggen csókolhatja azt a D-játékost aki nem tudta összezárni a két kezecskéjét amikor szintén odadobta neki a tojást.
De voltak azért jobb momentumai is, összkép alapján olyan vegyesen fosnak mondanám, de pont elég volt ahhoz hogy behúzzuk, ha döcögve is, és most ez a lényeg. Ez viszont nagyon nagyban a D-nek köszönhető, hogy 9ponton tartották az Atlantát.
Öröm volt nézni ahogy Woodley rázúzta a jajveszékelő Tackle-jét Matty-re, és kilapította 😀 😀 Vagy pl Troy, isten a pali, baromira hiányzott ő tavaly, remélem végig tudja nyomni az idényt!
több mint 14 éve
Tibi76 Pittsburgh Steelers 705 — Steelers fan
http://www.post-gazette.com/pg/10256/1087228-66.stm
mondjuk ahol olvasom, nem húzzák le Dixont, mondjuk nem is mondják jónak, egyszerűen átlagos teljesítmény.
persze azt írják több kell tőle a Titans ellen, de ha tegnap tényleg jó volt, akkor ezek szerint elég a tegnapi teljesítmény.

http://bleacherreport.com/articles/460418-grade-report-pittsburgh-steelers-vs-atlanta-falcons#page/2
ezzel egyetértek.

"És cselekszem rajtok nagy bosszúállásokat fenyítő haragomban, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha bosszúmat állom rajtok."
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Tudod Soldi én nagyra tartom a tudásosdat a fociról illetve a steelersről, szivesen olvasom a cikk írásaidat, építő jellegű hsz-eidet.
csak azt az egyet nem értem olvasva az iménti vitát (is), h miért kell a másikat 26-szor porig alázni - ráadásul "csapattársad" basszus -, hogy nem érti a focit, csak látja, sőt tul. képpen gőze sincs az egészről, megkérdőjelezi a Steelers Defense alapkövét és stb. stb.
Nyilván én sem értem, tudom úgy ahogy Te, sőt én csak egy lelkes szurkoló vagyok aki minél többet szeretne tudni, többek között tőletek is!! Sztem ezért is vagyunk itt.
Javíts ki ha tévedek, de sokszor az az érzésem h a Steelers csak a Te kedvenc csapatod lehet, senki másé

szóval nem akarom nagyon ragozni, nekem csak a stílussal van egy pici bajom.
Aztán nehogy leossz engem is 😛
több mint 14 éve
Robilluma Pittsburgh Steelers 2 907 — Whatever it takes
Pápá és további jó sírást a szezon hátralévő részében, az megySoldados
Sírás? Milyen sírás? Én két dolgot kifogásoltam: DD (téged kivéve senki sincs elájulva tőle) teljesítményét és a CB playeket.
MINDEN MÁS tetszett. Ez neked sírás.
Ez a "sírás" amúgy is visszatérő kifejezés nálad viták lezárásánál. Fordulj pszichológushoz.
csak a végletekben gondolkodó, elvakult látásmód, az van.Soldados
Tökéletesen jellemezted Magadat. Gratulálok.
Pápá és továbbra is "rózsaszín szemüveget" kívánok neked a szezon hátralévő részében. És kisebb Arcot.

Én próbálok megmaradni objektívnek, immár a topicodon kívül.


If you are looking for the identity of the Steelers franchise in 2013, just stop it.
- 2013 Pittsburgh Steelers running game: 86,4 yard/game, 27th in the league (3,5 y/c, 29th).
- 2013, Steelers@Patriots 31-55, 610 total yards by the Patriots. More points and more yards than any team ever had amassed against a Steelers franchise in business now for 81 NFL seasons.
- The Steelers' run defense allowed 115,6 yards per game (4,3 y/c) in 2013.
WAKE UP TOMLIN!
több mint 14 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
"Azon kívül viszont jól játszott. Hogy volt 1-2 passza ami nem sikerült, az mással is előfordul, még a nagy és kiváló BB-vel is."
Ja, meg Flaccoval is elofordul.. csak kicsit mas a jelzo olyankor.

Teljesen homaly volt a srac, en 3 droppolt picket szamoltam. Es amikor screenbol csinalnak 8-9 yardot (lasd elso ket drive), akkor az nem a QB erdeme.
Ez a GW drive meg mindennek a teteje..
Amikor Flacco tavaly a Pats/Vikes ellen vezetett olyan drive-t, ami missed FG-vel/droppal vegzodott, azt nem igazan akarodzott GW-nek elismerned... most a Reed altal kihagyott FG, mitol szamitana annak?

Nagyon asod a godrot.. de asszem abbahagyom inkabb.Igor
Megelőztél. POnt be akartam írni Soldadosnak, hogy inkább a "nagy és kiváló Flakont" kellett volna írni😊

Ami meg a hof wr elkapását illeti, a gól akkor is gól, ha az ember nemiszervéről pattan be a labda, az elkapás meg nem pontozásos sportág, hogy attól legyen vki HOF, ha közben leszúrt rittbergert is csinál hozzá😛PPP

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
LOL! Ki ne találd már, hogy azért hal be egy futójáték mert nem sikerült 1 vagy 2 3rd down passz. Ez a legröhejesebb amit eddig írtál.
Soldados
Ezt ki írta? Olvassál b+. A sikertelen 3rd down passzal csak szépen megakadt a futásokra épített drive. Ennyi.
A futójáték azért halt be, mert Falcons D a futás megállítására összpontosított a 2. félidőben a DD passzok helyett.
Arról már nem is beszélek, hogy milyen ellenmondásokba kerültél 😀:
"Kontisztensen megcsinálják a 7-10 yardos paszokat"
"Ryan 60 %-os passzmutatója pedig abból fakad, hogy ő is a tutira ment, inkább kidobta oldalt (rengeteg ilyen volt), ha már közepes nyomás volt."
Érdekes, de ez abból fakad, hogy nem volt üresen WR, amikor a passrusherek már közeledtek Ryanhez. Ennyit a konzisztens megcsinálásról... 7-8 éve erre alapoz a Steelers D! 😉
Soldados
Nincs itt semmi ellentmondás. Ryannek pocsék napja volt. Nem érezte a pasrush-t. Ekkor inkább kihajigálta a labdát.
Ha beleállhatott egy dobásba, akkor meg is volt a catch nagy valószínűséggel.
Soldados
A vitát (még egyszer) szeretném lezárni. A következő meccsek választ adnak sok mindenre. Veled amúgy sem érdemes vitatkozni, érvelni. Van egy véleményed, az kőbe van vésve, asztán annyi + még a szelektív vakságod. Pont.Robilluma
😊

Az a baj, hogy sírsz, mint egy óvodás állandóan, ha van egy rossz play, vagy ha nem vezetünk azonnal 10 ponttal, ha nem sikerült egy 3rd down, de képtelen vagy egészében nézni a játékot. Persze szidni mindig könnyebb mindenkit... 😊 Aki ilyen butaságot le tud írni, amit Te, hogy hol állnak fel a CB-nk és hogy konzisztensen nyaljuk a yardokat, az sajnos csak látja ezt a sportot, de nem érti... Engem meg lehet győzni, de tudod, a tények makacs dolgok. Ez a nagy konzisztens megcsinálás annyit jelent, hogy nem csináltak TD-t, 60%-kal passzolt Ryan... 😀 😀 Ne haragudj, de a tények nem éppen azt mutatják, amit Te látni vélsz. 😉 Végülis csak a Steelers Defense alapfilozófiáját kérdőjelezted meg. 😂 Plusz amit náluk konzisztens megcsinálásnak láttál, az nálunk jobban működött, de Te mégis szarnak láttad. És ezek számmal kimutatható tények. 😊 A tényekkel pedig nehéz vitatkozni.

Pápá és további jó sírást a szezon hátralévő részében, az megy, de mélyebb ismeretek azok nincsenek, csak a végletekben gondolkodó, elvakult látásmód, az van.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Robilluma Pittsburgh Steelers 2 907 — Whatever it takes
LOL! Ki ne találd már, hogy azért hal be egy futójáték mert nem sikerült 1 vagy 2 3rd down passz. Ez a legröhejesebb amit eddig írtál.
Soldados
Ezt ki írta? Olvassál b+. A sikertelen 3rd down passzal csak szépen megakadt a futásokra épített drive. Ennyi.
A futójáték azért halt be, mert Falcons D a futás megállítására összpontosított a 2. félidőben a DD passzok helyett.
Arról már nem is beszélek, hogy milyen ellenmondásokba kerültél 😀:
"Kontisztensen megcsinálják a 7-10 yardos paszokat"
"Ryan 60 %-os passzmutatója pedig abból fakad, hogy ő is a tutira ment, inkább kidobta oldalt (rengeteg ilyen volt), ha már közepes nyomás volt."
Érdekes, de ez abból fakad, hogy nem volt üresen WR, amikor a passrusherek már közeledtek Ryanhez. Ennyit a konzisztens megcsinálásról... 7-8 éve erre alapoz a Steelers D! 😉
Soldados
Nincs itt semmi ellentmondás. Ryannek pocsék napja volt. Nem érezte a pasrush-t. Ekkor inkább kihajigálta a labdát.
Ha beleállhatott egy dobásba, akkor meg is volt a catch nagy valószínűséggel.
Soldados
A vitát (még egyszer) szeretném lezárni. A következő meccsek választ adnak sok mindenre. Veled amúgy sem érdemes vitatkozni, érvelni. Van egy véleményed, az kőbe van vésve, asztán annyi + még a szelektív vakságod. Pont.


If you are looking for the identity of the Steelers franchise in 2013, just stop it.
- 2013 Pittsburgh Steelers running game: 86,4 yard/game, 27th in the league (3,5 y/c, 29th).
- 2013, Steelers@Patriots 31-55, 610 total yards by the Patriots. More points and more yards than any team ever had amassed against a Steelers franchise in business now for 81 NFL seasons.
- The Steelers' run defense allowed 115,6 yards per game (4,3 y/c) in 2013.
WAKE UP TOMLIN!
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Amikor Flacco tavaly a Pats/Vikes ellen vezetett olyan drive-t, ami missed FG-vel/droppal vegzodott, azt nem igazan akarodzott GW-nek elismerned... most a Reed altal kihagyott FG, mitol szamitana annak?

Nagyon asod a godrot.. de asszem abbahagyom inkabb.Igor
Tévedsz. Azt elismertem, hogy az nem rajta múlott, hanem vmelyik szerencsétlen WR-eteken, asszem tán Clayton volt.

A dropolt INT-ekről annyit, hogy abból 2 szvsz nem az ő sara volt. Egyiknél a DE beugrott a passzsávba egy screennél, a falnak kellett volna ezt megkadályozni, a másiknál asszem Owens helyezkedett zseniálisan és ütötte el a passzt, de reálisan nem sok sansza volt az INT-re, örült hogy elérte a labdát. Mindenesetre nekem tewtszik, ha az a homály meccs a Steelers QB-tól ha van 8 sikertelen passza. 😊


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 320 — No 1 Zhang Yufei fan
"Azon kívül viszont jól játszott. Hogy volt 1-2 passza ami nem sikerült, az mással is előfordul, még a nagy és kiváló BB-vel is."
Ja, meg Flaccoval is elofordul.. csak kicsit mas a jelzo olyankor.

Teljesen homaly volt a srac, en 3 droppolt picket szamoltam. Es amikor screenbol csinalnak 8-9 yardot (lasd elso ket drive), akkor az nem a QB erdeme.
Ez a GW drive meg mindennek a teteje..
Amikor Flacco tavaly a Pats/Vikes ellen vezetett olyan drive-t, ami missed FG-vel/droppal vegzodott, azt nem igazan akarodzott GW-nek elismerned... most a Reed altal kihagyott FG, mitol szamitana annak?

Nagyon asod a godrot.. de asszem abbahagyom inkabb.

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
LOL! Ki ne találd már, hogy azért hal be egy futójáték mert nem sikerült 1 vagy 2 3rd down passz. Ez a legröhejesebb amit eddig írtál.

Arról már nem is beszélek, hogy milyen ellenmondásokba kerültél 😀:
"Kontisztensen megcsinálják a 7-10 yardos paszokat"
"Ryan 60 %-os passzmutatója pedig abból fakad, hogy ő is a tutira ment, inkább kidobta oldalt (rengeteg ilyen volt), ha már közepes nyomás volt."

Érdekes, de ez abból fakad, hogy nem volt üresen WR, amikor a passrusherek már közeledtek Ryanhez. Ennyit a konzisztens megcsinálásról... 7-8 éve erre alapoz a Steelers D! 😉

A Falcons valóban Dixonra tette a súlyt 2. félidőben, ő pedig élt is a lehetőséggel és GW drive-ot vezetett. A 2. félidőben pl ő sokkal jobb volt, mint az elsőben, pedig az sem volt vérgáz, mint ahogy beállítod.

Igor: a kiváló jelző a statokra vonatkozott, nem magára Dixonra. 67% kiváló, 9yd/attempt kiváló, 240 yd egy game manager QB-tól kiváló. Ergó Dixon jól játszott. Nenm kiválóan, hanem jól. Mit jelent a jó? Azt hogy annyit nyújtott, amivel tudott nyerni a csapat. Pont ennyit is várnak tőle. Az INT húzza le a teljesítményét, az nagyon gáz volt. Azon kívül viszont jól játszott. Hogy volt 1-2 passza ami nem sikerült, az mással is előfordul, még a nagy és kiváló BB-vel is.

Robi: A vita bár meddő, nincs nagyon kérdés. Dixon nem önmagában jó, hanem annak jó, amit mi várunk tőle. A rövidpasszos védekezésen javítani kell még, de nagyon messze van a szartól... Aki ilyet le tud írni, az vagy nem látta a meccset, vagy nem ért a játékhoz... És ugyanez Duixon, aki szerint ez a szar teljesítmény, annak azt javaslom menjen Pats vagy Colts szurkolónak, ahol HoF irányítókat láthat hétről hétre. De nem az az etalon... Ez egy jó teljesítmény volt. Semmi extra, csak szimplán jó,mert amikor elő kellett lépnie, akkor elő is lépett!


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 320 — No 1 Zhang Yufei fan
"Csak ismételni tudom magam: 66%-os pontosság - kiváló, 9 yd/attempt - kiváló, 236 yard egy game manager QB-tól kiváló. Az INT az gáz volt, amúgy tök rendben volt. Mindig minden passz nem sikerülhet. Van úgy, hogy rövid, hosszú stb. Elvégre ez a kiváló"

Dixonra barmit lehet mondani, csak azt nem hogy kivalo.. sztem az atlagos a legpozitivabb jelzo.

Vicces, mert altalaban en vagyok a statisztikaparti, te meg azt szoktad mondani, hogy "en inkabb a szememnek" hiszek... de ugy tunik a tegnapi Dixon-teljesitmenyrol hirtelen megfordult a velemenyunk.

Woodley, Polamalu, Redman - nekik pirospont, ilyen sorrendben.. fal kozepe es Ward sem volt rossz (bar a csontures passzt sisakmagassagban illik elsore lehuzni egy HoF elkaponak 😛)

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 14 éve
Robilluma Pittsburgh Steelers 2 907 — Whatever it takes
Konzisztensen megcsinálják? Akkor áruld már, hogy miért nem tudtak egyszer sem végigmenni a pályán? 😊 Áruld már el, hogy miért 16/6 a 3rd down mutatója egy amúgy igen kiváló Offense-nek? Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy 2008-ban is paszoló liga volt és akkor is működött. És mire mentünk akkor? 😊 Tavaly mi volt? Nem volt B-Mac, nem Foote, Troy és Aaron kidőlt. Ez a különbség. Ike egy elfogadható CB, de nem egy shutdown corner, azaz nem alkalmas elit WR-ek ellen az egy-egre, mert abból jönne meccsenként 1-2 big play.

A futójátékról annyit, hogy 1. félidőben működött, de akkor sem volt überkirály, aztán a 2. félidőben értékelhetetlen volt. Ez nagyon messze van attól, amit várunk a futójátéktól. Pláne, hogy éppen a 2. félidőkben kellene igazán hatékonyan futni.Soldados
Tudod mit? Legyen igazad a passzvédekezést illetően a szezonban. De várjunk egy komoly passzcsapatig! Mert ez a Falcons nem az! Ez egy Turnere és egy smashmouth futójátékra építő O.
Amit lehetett, ők kihoztak az egy szem valamirevaló elkapójukból. 13 sima elkapást.

Már írtam, hogy DD zseniális első félidős passzjátéka miatt halt be a futás a 2. félidőre. Akkor kellett volna előlépnie DD-nek. Erre apellált a Falcons HELYESEN!

Ryan jobb QB, de ezen a meccsen Dixon jobb volt. Az hogy Te überszarnak akarod látni a Te bajod. 😉 A tény az, hogy minden mutatóban jobb volt. 😊Soldados
Éljen a statisztika 😀 😀 ! Tudod mit? Meg se nézd a meccset! 😂
Az meg hogy te DD-t jónak látod az a te bajod 😉 .

A meddő vitát pedig itt zárjuk le, szted DD jó, sztem xar, szted a CB védekezés jó, sztem xar. A jövő választ ad mindkettőre.
Inkább örüljünk. Győztes meccsen vagyunk túl, vagy mi a szösz!


If you are looking for the identity of the Steelers franchise in 2013, just stop it.
- 2013 Pittsburgh Steelers running game: 86,4 yard/game, 27th in the league (3,5 y/c, 29th).
- 2013, Steelers@Patriots 31-55, 610 total yards by the Patriots. More points and more yards than any team ever had amassed against a Steelers franchise in business now for 81 NFL seasons.
- The Steelers' run defense allowed 115,6 yards per game (4,3 y/c) in 2013.
WAKE UP TOMLIN!
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
DD jobb volt ezen a meccsen, mint Matt RyanSoldados
Ezzel kiröhögteted magad.
Ryan 60 %-os passzmutatója pedig abból fakad, hogy ő is a tutira ment, inkább kidobta oldalt (rengeteg ilyen volt), ha már közepes nyomás volt. Ha Wr-t talált, az szinte mindig elkapás lett.Robilluma
Ne haragudj, de Te már kiröhögtetted magad a banális meccsképeddel és a tényekkel ellentmondó benyomásaiddal.

Ryan jobb QB, de ezen a meccsen Dixon jobb volt. Az hogy Te überszarnak akarod látni a Te bajod. 😉 A tény az, hogy minden mutatóban jobb volt. 😊


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!