San Francisco 49ers
59 feliratkozó
több mint 11 éve
Tudom hogy nem ez most a legfőbb kérdés , de mégis...A tavaly draftoltak és sérültlistára kerültekkel(Tank , Lattimore , Lemonier) mi a helyzet?
Mikorra épülnek fel és van-e potenciál bennük?
Az alapcsapatba be fognak férni egyáltalán , vagy válhat valamelyikből olyan kaliberű játékos mint Reid?
több mint 11 éve
húú ez király volt, három egymást követő évben is NFCCG-t játszunk 😊 mondjuk a meccsből sokra nem emlékszem, mert kicsit sok volt a pia 😀 de majd visszanézemde látom forrtak az indulatok, tavaly már feltünt, hogy az eredménykövetőt a PO alatt hanyagolni kell, meg amúgyis SB-t akarunk nyerni nem népszerűségi versenyt 😀
megyünk Seattlebe, de király meccs lesz 😊 ki gondolt volna erre 4 évvel ezelött? 😀
több mint 11 éve
huh, megvan! egyelőre nem írok semmit, de Kap bárki bármit mond, kezd felnőni elég rendesen a szemünk előtt.Az eredménykövető tényleg nem semmi volt: szünetek alkalmával beleolvasgattam, rendesen tartottad a frontot. 😊 Az meg soccerben is állja a helyét - sőt ott talán jobban is -, ha egy rég nem látott csapat kerül be az elitbe, vagy ahhoz közel, akkor az első évben szimpatikus. Ha a következő évben is hozza a teljesítményét akkor már nem annyira az; illetve, ha ez után is, akkor már egy újabb riválisról van szó. 😀 A bírók pedig tényleg gyengék voltak és ezekből jobban mi jöttünk ki, de ez ott akkor úgy volt beállítva a követőn, mintha trend lenne nálunk.
az első félidő eh, a D volt überkemény, 2 GL stand. félelmetes.
és a CAR front 7 tette átlagossá több sztárirányító életét, nagy taps nekik.
az eredménykövetőzés meg szánalom volt. ennyi ember mióta utált meg minket. bár én visszapofáztam, gondolom azért, magamravállalom, de azt a sok ostobaságot, anyám....:[]petey
több mint 11 éve
a hoksz elleni meccsre nem sok jot varok. a saintstol gyozelmet vartam, eleg siman elcsusztak. raadasul a 12. ember komoly fegyverteny, aggodom 😕Vegitaén sem, csak annyit hogy nyerünk (Y)
¯\_(ツ)_/¯
több mint 11 éve
az eredménykövetőzés meg szánalom volt. ennyi ember mióta utált meg minket. bár én visszapofáztam, gondolom azért, magamravállalom, de azt a sok ostobaságot, anyám....:[]peteyhat ezt erosen le kell szarni. ettol meg ugyanugy menni fog a szeker. pl Jimbo elegge heves termeszetu, amit mar eleve sokan nem szeretnek, hiszen mennyivel jobb egy belichick, aki nyugodtan setal fel s ala a palya mellett. (semmi bajom a Pats-el, sot! csak peldakent hoztam fel) mivel dortmund fanatikus vagyok, ott Klopp csinalja ugyanazt, amit a 9ersben Jimbo, en imadom ezt. plusz, ha nagyon megy a szeker, akkor az emberek hajlamosak a karorvendesre, az ellendrukkolasra.
a hoksz elleni meccsre nem sok jot varok. a saintstol gyozelmet vartam, eleg siman elcsusztak. raadasul a 12. ember komoly fegyverteny, aggodom 😕
Every man at some point in his life is going to lose a battle. He is going to fight and he is going to lose. But what makes him a man is at the midst of that battle he does not lose himself. This game is not over, this battle is not over.
több mint 11 éve
First question to Kap in presser was from Boldin: "Why didn't you throw the ball to Boldin earlier?" Response from kap: "He's talking about my momma"azok.. de nagyot alkottak ma ketten, Crabnek ma kevesebb jutott ki, igaz az elején amikor beleállították a földbe lehet kapott a nyaka,feje..
😀😀 lököttek instagram.com/p/jFYybGvtAf/#petey
¯\_(ツ)_/¯
több mint 11 éve
Grat a csapatnak! Most jön a szezon meccse... GO 9ERS!az majd a SB döntő lesz remélhetőleg (Y)
A gyűlölködőkről meg csak annyit, hogy ez egy ilyen ország...a legnagyobb büntetés az nekik, ha nem foglalkozol velük. Ezért nem eredménykövetőzöm bizonyos meccseken, és nem járok át más topikokba. Nem etetem az energiavámpírokat...red6t6
¯\_(ツ)_/¯
több mint 11 éve
egymásután a 3 alkalommal játszunk NFC döntőt! azért ez nem semmi! tisztelet a csapatnak és Jimbo bácsinak (akit ilyen szenvedélyesnek szeretek amilyen) hogy megcsinálták! a védelemnek hogy megfogta amikor kellett 3/3 vagy 4szer a 10 yardon belül amikor kellett, az offensenek meg hogy amikor nagyon kellett hozta a hosszú playeket és voltak szenzációs elkapások Boldintól, és az a Davis TD??? Kaep is nagyot futott, tetszett a tudatos játéka a 2. félidőben, az első félidőben tompábbak voltunk akkor bent volt a zabszem hogy na ma kikapunk... de aztán a védelem és a TD a szünet előtt visszaadta a hitem (és Maleho-ra a mezt takarónak 😀 ) abban hogy megint NFC döntőt játszhassunk!
¯\_(ツ)_/¯
több mint 11 éve
a tied legalább érdeklődik a sport iránt,miénk nem vevő rá😊csrnyeicsak ritkán nézi amúgy és véletlenül.. a kedvenc helye a kanapé széle a tv előtt 😀
¯\_(ツ)_/¯
több mint 11 éve
Grat a csapatnak! Most jön a szezon meccse... GO 9ERS!A gyűlölködőkről meg csak annyit, hogy ez egy ilyen ország...a legnagyobb büntetés az nekik, ha nem foglalkozol velük. Ezért nem eredménykövetőzöm bizonyos meccseken, és nem járok át más topikokba. Nem etetem az energiavámpírokat...

több mint 11 éve
a tied legalább érdeklődik a sport iránt,miénk nem vevő rá😊az elején a panthersre pislogott a tv-re akkor ráraktam a 49ers télisatyót.. ettől besértődött.. majd előbújt nézni a 2 félidőt..még pont időben😀csrnyei
na a 2.félidőre a macskám is felszállt a bandwagonunkra 😀Josszi
tavaly a SB döntőben rajtam volt az óskori Garcia mezem, azóta max a nyakamba tekerem vagy a macskát riogatom vele, idén eddig bevált 😀Josszi
több mint 11 éve
még pont időben😀csrnyeiaz elején a panthersre pislogott a tv-re akkor ráraktam a 49ers télisatyót.. ettől besértődött.. majd előbújt nézni a 2 félidőt..
tavaly a SB döntőben rajtam volt az óskori Garcia mezem, azóta max a nyakamba tekerem vagy a macskát riogatom vele, idén eddig bevált 😀
¯\_(ツ)_/¯
több mint 11 éve
még pont időben😀
na a 2.félidőre a macskám is felszállt a bandwagonunkra 😀Josszi
több mint 11 éve
The 49ers have won back-to-back road playoff games in the same season for the first time in franchise history.
több mint 11 éve
First question to Kap in presser was from Boldin: "Why didn't you throw the ball to Boldin earlier?" Response from kap: "He's talking about my momma"😀😀 lököttek
több mint 11 éve
Akkor bizony ki lesz adva a D-nek, hogy darálják le a csávót. 😊Arra gondolsz hogy RW visszaeséséről beszélnek?Harlequinigen, nem klappol most vmi nála, szerintem lehet sérültpetey
több mint 11 éve
Arra gondolsz hogy RW visszaeséséről beszélnek?Harlequinigen, nem klappol most vmi nála, szerintem lehet sérült
több mint 11 éve
csak tréfálkoztam!Undi rendes , JA!na hát ez az év vicce 😛 ha korrektet akarsz akkor Medvepapa, Helmut, Endorphyn, garrett, Hanni kb ez a kategória.peteyszerintem Undi is tök rendes😊csrnyei
Nem dobálja kővel a repülőt!!!😊
Meg ha alszik!Harlequin
több mint 11 éve
hagyjuk őket, megvan a bajuk most Wilsonnal majd szerdától készülünk rájuk.
Arra gondolsz hogy RW visszaeséséről beszélnek?petey
több mint 11 éve
Kíváncsiságból beleolvastam a seacocks topikba...válaszolni? minek? arctalan nickek akiket nem ismersz véleményük meg kit érdekel? mondják ha jól esik..
Nem kellett volna!
Alig van vége a meccsünknek , már is le vagyunk tirpákozva , meg egyebek.(mondjuk kíváncsi lennék , tudja-e mi vagy ki a tirpák?)
Braxa hozzászólásiból ítélve ő az egyedüli korrekt szurkoló odaát.
A többiről nem írok semmit , mert megint idejönnek szájkaratézni
Szerintem vicceljük meg őket!😊
Ha beírnak valami sértőt , válaszoljuk a következőt:"HA-HA"
Vagy ha van valakinek jobb ötlete , dobja be ide😊Harlequin
3 ember véleménye érdekel IRL ezeken csak jókat röhögök már 😀
¯\_(ツ)_/¯
több mint 11 éve
Undi rendes , JA!na hát ez az év vicce 😛 ha korrektet akarsz akkor Medvepapa, Helmut, Endorphyn, garrett, Hanni kb ez a kategória.peteyszerintem Undi is tök rendes😊csrnyei
Nem dobálja kővel a repülőt!!!😊
Meg ha alszik!
több mint 11 éve
hagyjuk őket, megvan a bajuk most Wilsonnal majd szerdától készülünk rájuk.
több mint 11 éve
Hiszek neked!Kb.he7edikBraxa hozzászólásiból ítélve ő az egyedüli korrekt szurkoló odaát.na hát ez az év vicce 😛 ha korrektet akarsz akkor Medvepapa, Helmut, Endorphyn, garrett, Hanni kb ez a kategória.petey
Harlequin
Csak 1 oldalt olvastam el belőlük!😊
több mint 11 éve
na hát ez az év vicce 😛 ha korrektet akarsz akkor Medvepapa, Helmut, Endorphyn, garrett, Hanni kb ez a kategória.peteyszerintem Undi is tök rendes😊


