San Francisco 49ers
59 feliratkozó
több mint 13 éve
Lehet kötözködni azon, hogy most ki járt jobban a fél ponttal. De az én nézetem szerint 24-24-re nyertünk. Mert nem kaptunk ki. Továbbra is veretlenek vagyunk az idén a Rams ellen. Vagy mondhatnám azt is, hogy a Rams nyeretlenül távozott Friscoból.nincs gond, csak furcsa a szitu 😊 mindenkinek olyan játszottunk is meg is, volt meccs meg nem is érzése van. tény, ha azonos mérleggel zárunk év végén, akkor bizony sokat számíthat az a fél V 😊 ezért is lenne muszáj a hétfő esti győzelem, mert a 2. seedért tudnánk hajtani.
De lényeg a lényeg, hogy nem kaptunk ki. (legalább)Csiriba
több mint 13 éve
Lehet kötözködni azon, hogy most ki járt jobban a fél ponttal. De az én nézetem szerint 24-24-re nyertünk. Mert nem kaptunk ki. Továbbra is veretlenek vagyunk az idén a Rams ellen. Vagy mondhatnám azt is, hogy a Rams nyeretlenül távozott Friscoból. De lényeg a lényeg, hogy nem kaptunk ki. (legalább)
több mint 13 éve
Pít,azért nem semmi, könyörögni a Bills és Bears topikban jimmynek hogy verjenek meg minket. nem bízunk a csodagyerekben?
Ne haragudj, de ez a "pontot raboltunk otthon" azért tényleg mosolyt csal az ember arcára, és nem voltam egyáltalán paraszt! Legfeljebb egy kicsit huncut! 😊
Helmut Zimmer
több mint 13 éve
(Komoly kétségeim vannak, arról, hogy te valaha is, bármiből jól jönnél ki.)12nekem meg nincsenek kétségeim hogy egy tapló paraszt vagy aki azt élvezi ha engem olt állandóan.
csak a Hawks topikban lehet "tiszteletet" követelni gondolom.
szánalmas vagy.
több mint 13 éve
Pít,Ne haragudj, de ez a "pontot raboltunk otthon" azért tényleg mosolyt csal az ember arcára, és nem voltam egyáltalán paraszt! Legfeljebb egy kicsit huncut! 😊
több mint 13 éve
Nem gondoltam volna Helmut, hogy lesz az a szint amire képes vagy lesüllyedni. sajnálom
több mint 13 éve
várj mindjárt lájkolok, csak letörlöm a könnyeimet!Kacagnék ezen: "raboltunk otthon", de szomorúan kell konstatálnom, hogy nem ment még át a tűzfaladom, hogy a "po"-t, vagy a "nt"-t elvitték Lajosba!pontot raboltunk otthon. igazából a végén lehet hogy így jövünk ki belőle jól.Tényleg nem volt...De most..., akkor..., ti leadtatok, vagy mentettetek fél pontot...otthon?12😂peteyDe nagy meccs lesz...MedvepapaNem lesz...he7edik
petey
(Komoly kétségeim vannak, arról, hogy te valaha is, bármiből jól jönnél ki.)12
dr.Sheldon Cooper
több mint 13 éve
Kacagnék ezen: "raboltunk otthon", de szomorúan kell konstatálnom, hogy nem ment még át a tűzfaladom, hogy a "po"-t, vagy a "nt"-t elvitték Lajosba!pontot raboltunk otthon. igazából a végén lehet hogy így jövünk ki belőle jól.Tényleg nem volt...De most..., akkor..., ti leadtatok, vagy mentettetek fél pontot...otthon?12😂peteyDe nagy meccs lesz...MedvepapaNem lesz...he7edik
petey
(Komoly kétségeim vannak, arról, hogy te valaha is, bármiből jól jönnél ki.)
több mint 13 éve
Az ilyen játékon van a hangsúly, ha megy a D-nek a szekér akkor persze hogy nem lehet gond.

több mint 13 éve
Ez inkább elismerés felétek, mint rosszindulat.ja nem, csak nem értettem, hogy miért fontos különösen, hogy minket verjetek, és miért nem ugyanolyan fontos minden győzelem 😊ellenetek szurkolás azért kicsit erős, de a 49ers ellen had ne szurkoljak nektek 😀GáborSaintst jó lenne verni, ez nekem fontos 😀repes a lelkem, a divízión kívül is szurkolnak ellenünk! \o/Gyurma Pappa
Gábor
de no offense, csak kötözködtem 😊Gyurma Pappa

több mint 13 éve
azt úgy értettem, hogy pár embernek itt a Giants volt fontos, nekem inkább ez, hogy idegenben is meg tudunk titeket verni, éérted 😀ja nem, csak nem értettem, hogy miért fontos különösen, hogy minket verjetek, és miért nem ugyanolyan fontos minden győzelem 😊ellenetek szurkolás azért kicsit erős, de a 49ers ellen had ne szurkoljak nektek 😀GáborSaintst jó lenne verni, ez nekem fontos 😀repes a lelkem, a divízión kívül is szurkolnak ellenünk! \o/Gyurma Pappa
Gábor
de no offense, csak kötözködtem 😊Gyurma Pappa
több mint 13 éve
ja nem, csak nem értettem, hogy miért fontos különösen, hogy minket verjetek, és miért nem ugyanolyan fontos minden győzelem 😊ellenetek szurkolás azért kicsit erős, de a 49ers ellen had ne szurkoljak nektek 😀GáborSaintst jó lenne verni, ez nekem fontos 😀repes a lelkem, a divízión kívül is szurkolnak ellenünk! \o/Gyurma Pappa
Gábor
de no offense, csak kötözködtem 😊

több mint 13 éve
ellenetek szurkolás azért kicsit erős, de a 49ers ellen had ne szurkoljak nektek 😀Saintst jó lenne verni, ez nekem fontos 😀repes a lelkem, a divízión kívül is szurkolnak ellenünk! \o/Gyurma Pappa
Gábor
több mint 13 éve
Saintst jó lenne verni, ez nekem fontos 😀repes a lelkem, a divízión kívül is szurkolnak ellenünk! \o/
Gábor

több mint 13 éve
meg eddig kétszer egymás után nem játszottunk rosszul, Bears ellen jók leszünkSaintst jó lenne verni, ez nekem fontos 😀
ez a két meccs fontos lesz, aztán majd számolgathatunk újra 😊
több mint 13 éve
Bears - elég hektikus, otthoni meccs, főműsoridőben. ezek fekszenek nekünk, plusz ha van egy jól futó QB-d, meg screenek akkor azok megölhetik őket. Nyerhető. nem mellesleg jól érintené az NFC seedünket.SB-ig? Ilyen játékkal örülök ha rájátszás meglesz.he7edikVegita, nem érdemelte volna meg a Rams, mert gyakorlatilag magukat oboáztatták végig a sok büntivel és érthetetlen time managementtel.nem keresem en Akersben a hibat, csak merges voltam az elhibazott fg miatt 😊 az teny, h sok volt a buntetes, de ettol meg remekul jatszott a rams, ezert irtam csak, h megerdemeltek volna a gyozelmet. nalunk az a colin futott td, oriasi nagy mak volt, h nem volt kepi bizonyitek, h mar kint volt a laba..
ettől függetlenül all pro formában nyomta végig Bradford/Amendola/SJax a meccset, csak kamilláztunk mi van 14-0-nál. Jim barátunkat rendesen oktatta Fischer sajnos. a gameplan rátett egy lapáttal az egészre.
plusz a 23 napban 1 meccs sem sokat segített hogy ritmusban maradjunk.
nem Akersben kell keresni a bűnöst hanem elsősorban a védelemben. csak kóvályogtak a pályán. ha Alex fent marad hiszem hogy megfordítjuk még első félidőben, fejben ott van , és tudja rendezni az offenset.
Kaep jó munkát végzett de látszik hogy nincs kész.
mondtam hogy a divíziómeccsek élet-halálról szólnak 😊
nincs tragédia, MNF-ig van 1 hete Alexnak, a Bearsnél is kiszállt Cutler rázkódással szintén. elég horzsolósra sikeredett az NFL második etapjapetey
no mind1, a lenyeg, h sokkal tobbet varok a MNF-ra es innentol kezdve vegig a sb-ig 😀 fel kell porogni, mostmar nincs mese!
Vegita
Saints - elkezdtek hajrázni, nekik élethalálharc minden meccs. idegenben, kemény lesz.
Rams - visszavágó. kíváncsi vagyok Jim mit talál ki válaszcsapásként. Nyerhető, kizárt hogy megint ilyen formában tolják.
Dolphins - nyerhető
Pats- hűha 😊 hó, vér, veríték
Seahawks - vérfürdő. odamegyünk, szájbatenyereljük őket
Cards - otthon a csoportelsőségért.
Nem lehetetlen de nem is könnyű összeszedni 4 W-t. meg akarjuk mutatni hogy kik vagyunk, itt a remek lehetőség.
szóval nem dőlt össze a ház. Hawks is megy még idegenbe, otthon is kinéz nekik legalább 1-2 pofon. Cards meg...😉 Atlanta 4-6 coming
több mint 13 éve
Sajnálom, hogy ilyen ritkán van döntetlen az NFL-ben. Ha gyakoribb lenne, akkor talán elgondolkodnának a College szabályok átültetésén az NFL-re. Nekem az sokkal jobban tetszik. Lehet, hogy ez a hozzászólás leginkább nem ide való. Attilahawksnincs ezzel gond sztem, be kell rúgni a lasztit. az esetek többségében azért ezt abszolválják a csapatok. ezért olyan ritka a tie.
több mint 13 éve
Sajnálom, hogy ilyen ritkán van döntetlen az NFL-ben. Ha gyakoribb lenne, akkor talán elgondolkodnának a College szabályok átültetésén az NFL-re. Nekem az sokkal jobban tetszik. Lehet, hogy ez a hozzászólás leginkább nem ide való.
több mint 13 éve
SB-ig? Ilyen játékkal örülök ha rájátszás meglesz.Vegita, nem érdemelte volna meg a Rams, mert gyakorlatilag magukat oboáztatták végig a sok büntivel és érthetetlen time managementtel.nem keresem en Akersben a hibat, csak merges voltam az elhibazott fg miatt 😊 az teny, h sok volt a buntetes, de ettol meg remekul jatszott a rams, ezert irtam csak, h megerdemeltek volna a gyozelmet. nalunk az a colin futott td, oriasi nagy mak volt, h nem volt kepi bizonyitek, h mar kint volt a laba..
ettől függetlenül all pro formában nyomta végig Bradford/Amendola/SJax a meccset, csak kamilláztunk mi van 14-0-nál. Jim barátunkat rendesen oktatta Fischer sajnos. a gameplan rátett egy lapáttal az egészre.
plusz a 23 napban 1 meccs sem sokat segített hogy ritmusban maradjunk.
nem Akersben kell keresni a bűnöst hanem elsősorban a védelemben. csak kóvályogtak a pályán. ha Alex fent marad hiszem hogy megfordítjuk még első félidőben, fejben ott van , és tudja rendezni az offenset.
Kaep jó munkát végzett de látszik hogy nincs kész.
mondtam hogy a divíziómeccsek élet-halálról szólnak 😊
nincs tragédia, MNF-ig van 1 hete Alexnak, a Bearsnél is kiszállt Cutler rázkódással szintén. elég horzsolósra sikeredett az NFL második etapjapetey
no mind1, a lenyeg, h sokkal tobbet varok a MNF-ra es innentol kezdve vegig a sb-ig 😀 fel kell porogni, mostmar nincs mese!
Vegita

több mint 13 éve
Vegita, nem érdemelte volna meg a Rams, mert gyakorlatilag magukat oboáztatták végig a sok büntivel és érthetetlen time managementtel.nem keresem en Akersben a hibat, csak merges voltam az elhibazott fg miatt 😊 az teny, h sok volt a buntetes, de ettol meg remekul jatszott a rams, ezert irtam csak, h megerdemeltek volna a gyozelmet. nalunk az a colin futott td, oriasi nagy mak volt, h nem volt kepi bizonyitek, h mar kint volt a laba..
ettől függetlenül all pro formában nyomta végig Bradford/Amendola/SJax a meccset, csak kamilláztunk mi van 14-0-nál. Jim barátunkat rendesen oktatta Fischer sajnos. a gameplan rátett egy lapáttal az egészre.
plusz a 23 napban 1 meccs sem sokat segített hogy ritmusban maradjunk.
nem Akersben kell keresni a bűnöst hanem elsősorban a védelemben. csak kóvályogtak a pályán. ha Alex fent marad hiszem hogy megfordítjuk még első félidőben, fejben ott van , és tudja rendezni az offenset.
Kaep jó munkát végzett de látszik hogy nincs kész.
mondtam hogy a divíziómeccsek élet-halálról szólnak 😊
nincs tragédia, MNF-ig van 1 hete Alexnak, a Bearsnél is kiszállt Cutler rázkódással szintén. elég horzsolósra sikeredett az NFL második etapjapetey
no mind1, a lenyeg, h sokkal tobbet varok a MNF-ra es innentol kezdve vegig a sb-ig 😀 fel kell porogni, mostmar nincs mese!
Every man at some point in his life is going to lose a battle. He is going to fight and he is going to lose. But what makes him a man is at the midst of that battle he does not lose himself. This game is not over, this battle is not over.
több mint 13 éve
pontot raboltunk otthon. igazából a végén lehet hogy így jövünk ki belőle jól.Tényleg nem volt...De most..., akkor..., ti leadtatok, vagy mentettetek fél pontot...otthon?12😂peteyDe nagy meccs lesz...MedvepapaNem lesz...he7edik
Vegita, nem érdemelte volna meg a Rams, mert gyakorlatilag magukat oboáztatták végig a sok büntivel és érthetetlen time managementtel.
ettől függetlenül all pro formában nyomta végig Bradford/Amendola/SJax a meccset, csak kamilláztunk mi van 14-0-nál. Jim barátunkat rendesen oktatta Fischer sajnos. a gameplan rátett egy lapáttal az egészre.
plusz a 23 napban 1 meccs sem sokat segített hogy ritmusban maradjunk.
nem Akersben kell keresni a bűnöst hanem elsősorban a védelemben. csak kóvályogtak a pályán. ha Alex fent marad hiszem hogy megfordítjuk még első félidőben, fejben ott van , és tudja rendezni az offenset.
Kaep jó munkát végzett de látszik hogy nincs kész.
mondtam hogy a divíziómeccsek élet-halálról szólnak 😊
nincs tragédia, MNF-ig van 1 hete Alexnak, a Bearsnél is kiszállt Cutler rázkódással szintén. elég horzsolósra sikeredett az NFL második etapja
több mint 13 éve
Basszus! Tippmixen mit fizetett volna ez az eredmény? Na este meg is nézem a meccset, felvettem az ESPN-ről.
I treasure my remark to my grandson who asked, “Grandpa, were you a hero in the war?” Grandpa said, “No… but I served in a company of heroes”.
több mint 13 éve
Tényleg nem volt...De most..., akkor..., ti leadtatok, vagy mentettetek fél pontot...otthon?😂peteyDe nagy meccs lesz...MedvepapaNem lesz...he7edik
több mint 13 éve
jah, a 2 benyelt fake punt-rol nem is beszelek... 😀 😕
Every man at some point in his life is going to lose a battle. He is going to fight and he is going to lose. But what makes him a man is at the midst of that battle he does not lose himself. This game is not over, this battle is not over.
több mint 13 éve
colin elegge tette magat a szezon elejen, h majd o lesz a kezdo qb, ehhez kepest jo parszor nem vette eszre az uresen maradt elkapokat, eleg harmatos format nyujtott. 15 yardnal tavolabb mar nem tud dobni amugy, vagy mi? a vegen a passt kyle fele nem is ertettem, meg hatra sem nezett, mar dobta.(ok, jott a cb, de akkor is. ah) amiket a zebrak befujtak. atyaeg, szerintem jim sem hitte el 😀a vedelemmel messze nem voltam megelegedve. rogerst rendszeresen lefutottak, a 2. felidoben direkt radobtak. orjongtem. nem hiszem el, h ilyenkor a DC nem tudja atvarialni a vedelmet...
espn-en agyrazkodast mondtak alexrol. remelem hamar meggyogyul, mert kell a chicago ellen, MNF kereteben ennel sokkal komolyabb jatekra van szukseg.(nem csak tole) (hozzateszem, szerintem a rams se jatszott mar jo ideje ilyen jol. jackson, amendola kiemelkedoek voltak es persze pettis, aki rendszeresen lefutotta rogerst..grrr ) osszesegeben a rams megerdemelte volna a gyozelmet.