Tampa Bay Buccaneers

28 feliratkozó

több mint 14 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
Mindig akkor vna nagy HC választás, amikor nem vagyok itt, meg se lepődöm. De jó titokban oldották meg. Azoknak, akik nem tudnák ki, rövid összefoglaló:
2001 óta a Rutgers főedzője, ez alatt 68-67-es mérleget ért el a Scarlet Knights-cal (nagy eredmény, előtte a Rutgers vagy 10 évig nem tudott pozitív évet sem felmutatni). 2005 óta (kb. addigra lett olyan a program, amit ő elképzelt) pedig mindössze egyszer lettek negatív mérlegűek, hat bowl meccset játszhattak, ötöt meg is nyertek. 2006 volt a legjobb éve, akkor 11-2-vel zárt a csapat, a Texas Bowlon pont a Freeman vezette Kansas Statet győzték le, Schiano pedig az év edzője lett.
Minimális NFL tapasztalattal is bír (1996-1998 között a Bearsnél dolgozott, mint védelmi segédedző). Híres a csapata még a fegyelemről, játékosainak a Rutgersnél az iskola padban is jól kellett teljesítenie, ami a mi eddigi szemléletünket kicsit kukába vágja. Külön örülhet neki Zuttah és George Johnson, egykori játékosai.
(Felsorolás szerűen eddigi munkahelyei: 1988: középiskolai segédedző, 1989: segédedző a Ritgersnél, 1990: segédedző a Penn Staten, 1991-'95: secondary edző a PSU-nál, 1996-'98: Bears segédedző, 1999-2000: Miami Hurricanes DC, 2001 óta Rutgers HC).


Amúgy merész 5 évet adni egy új edzőnek.szaba
Amilyen szar volt idén a csapat, és amilyen jó jelenleg a csoport, az 5 év reális egy Super Bowl esélyes gárda építéséhez.
több mint 14 éve
szaba Los Angeles Chargers 12 298
miért lenne merész? 5 év alatt 0-ról fel lehet építeni egy SB esélyes csapatot. Van aki képes kevesebb idő alatt is, de 5 év eléggé standard, majd kirakják korábban 😉sapka
Azért merész, mert ha kirakod az edzőt, utána még kell fizetni vmennyit - nem keveset - ha jól tudom.szaba
igen, de ha nem adsz neki elég időt, akkor is feleslegesen költesz.sapka
Mert? Hosszabbítás smafu?
több mint 14 éve
sapka Washington Commanders 6 662 — sapka
Amúgy merész 5 évet adni egy új edzőnek.szaba
miért lenne merész? 5 év alatt 0-ról fel lehet építeni egy SB esélyes csapatot. Van aki képes kevesebb idő alatt is, de 5 év eléggé standard, majd kirakják korábban 😉sapka
Azért merész, mert ha kirakod az edzőt, utána még kell fizetni vmennyit - nem keveset - ha jól tudom.szaba
igen, de ha nem adsz neki elég időt, akkor is feleslegesen költesz.

Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 14 éve
szaba Los Angeles Chargers 12 298
Amúgy merész 5 évet adni egy új edzőnek.szaba
miért lenne merész? 5 év alatt 0-ról fel lehet építeni egy SB esélyes csapatot. Van aki képes kevesebb idő alatt is, de 5 év eléggé standard, majd kirakják korábban 😉sapka
Azért merész, mert ha kirakod az edzőt, utána még kell fizetni vmennyit - nem keveset - ha jól tudom.
több mint 14 éve
sapka Washington Commanders 6 662 — sapka
Amúgy merész 5 évet adni egy új edzőnek.szaba
miért lenne merész? 5 év alatt 0-ról fel lehet építeni egy SB esélyes csapatot. Van aki képes kevesebb idő alatt is, de 5 év eléggé standard, majd kirakják korábban 😉

Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 14 éve
Hurka Green Bay Packers Michigan State Spartans 4 107
Már hivatalosan is ő az új edzőnk.
Nekem szimpatikusnak tűnik, elméletileg jó edző azt olvastam róla, és a védelemhez is ért. 😀MikeInsDale
inkább csak ahhoz ért 😛 sokan jövendölték, hogy sikeres lehet profi DC-ként is, hogy főedzőként mire megy, az a jövő zenéje
jobb választás, mint Sherman, az biztosJJ
tényleg, Sherman nagyon szar volt itt a Packersnél 😛 😛
több mint 14 éve
szaba Los Angeles Chargers 12 298
Már végleges egy pár órája!

From NFL.com:

BUCCANEERS WILL HIRE SCHIANO
Rutgers coach Greg Schiano will be the next head coach in Tampa, league sources tell NFL Network insider Jason La Canfora.

Már találtam is Mohamed Sanu-ról egy meggyőző kis videót, vétek lenne kihagyni! 😀

http://www.youtube.com/watch?v=WE2bWR0uRxg&feature=relatedMikeInsDale
Szerintem Mike Williams meg Benn mellett nem akkora nagy need a WR.tenorx
Ketten többet droppoltak, mint máshol egy egész csapat.

Amúgy merész 5 évet adni egy új edzőnek.
több mint 14 éve
tenorx 14 114 — fő libsi
Már végleges egy pár órája!

From NFL.com:

BUCCANEERS WILL HIRE SCHIANO
Rutgers coach Greg Schiano will be the next head coach in Tampa, league sources tell NFL Network insider Jason La Canfora.

Már találtam is Mohamed Sanu-ról egy meggyőző kis videót, vétek lenne kihagyni! 😀

http://www.youtube.com/watch?v=WE2bWR0uRxg&feature=relatedMikeInsDale
Szerintem Mike Williams meg Benn mellett nem akkora nagy need a WR.
több mint 14 éve
Csifu 223
Már végleges egy pár órája!

From NFL.com:

BUCCANEERS WILL HIRE SCHIANO
Rutgers coach Greg Schiano will be the next head coach in Tampa, league sources tell NFL Network insider Jason La Canfora.

Már találtam is Mohamed Sanu-ról egy meggyőző kis videót, vétek lenne kihagyni! 😀

http://www.youtube.com/watch?v=WE2bWR0uRxg&feature=relatedMikeInsDale
Adam Schefter: Now official: After finalizing a five-year deal, the Buccaneers officially have hired Greg Schiano as their next head coach.
3 minutes ago
több mint 14 éve
MikeInsDale Tampa Bay Buccaneers 174 — mikeinsdale@yahoo.com
Már végleges egy pár órája!

From NFL.com:

BUCCANEERS WILL HIRE SCHIANO
Rutgers coach Greg Schiano will be the next head coach in Tampa, league sources tell NFL Network insider Jason La Canfora.

Már találtam is Mohamed Sanu-ról egy meggyőző kis videót, vétek lenne kihagyni! 😀

http://www.youtube.com/watch?v=WE2bWR0uRxg&feature=related

több mint 14 éve
Csifu 223
Ha már jött Schiano, akkor hozhatna magával egy jó elkapót is a volt csapatából.

Mondjuk Mohamed Sanu......jól jönne végre egy megbízható elkapó. 😀

Meg nagyon remélem, hogy QB csere is lesz a következő szezon előtt, mert Freeman-ből nagyon kiábrándultam már.MikeInsDale
Még nem végleges, de már nagyon közel van.

És ha már Freeman, akkor kíváncsian várom az OC-t, akárki is lesz az, lesz dolga neki is bőven.
több mint 14 éve
szaba Los Angeles Chargers 12 298
Még egy lövése biztos lesz Freemannek, de ha nem él vele, akkor nem kizárt, hogy repül.
több mint 14 éve
MikeInsDale Tampa Bay Buccaneers 174 — mikeinsdale@yahoo.com
Ha már jött Schiano, akkor hozhatna magával egy jó elkapót is a volt csapatából.

Mondjuk Mohamed Sanu......jól jönne végre egy megbízható elkapó. 😀

Meg nagyon remélem, hogy QB csere is lesz a következő szezon előtt, mert Freeman-ből nagyon kiábrándultam már.

több mint 14 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 879 — no es importante
Már hivatalosan is ő az új edzőnk.
Nekem szimpatikusnak tűnik, elméletileg jó edző azt olvastam róla, és a védelemhez is ért. 😀MikeInsDale
inkább csak ahhoz ért 😛 sokan jövendölték, hogy sikeres lehet profi DC-ként is, hogy főedzőként mire megy, az a jövő zenéje
jobb választás, mint Sherman, az biztos


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 14 éve
MikeInsDale Tampa Bay Buccaneers 174 — mikeinsdale@yahoo.com
Már hivatalosan is ő az új edzőnk.
Nekem szimpatikusnak tűnik, elméletileg jó edző azt olvastam róla, és a védelemhez is ért. 😀

"On January 26th, 2012 Adam Schefter reported that Greg Schiano had agreed to take over as head coach of the Tampa Bay Buccaneers for the upcoming 2012 season after Chip Kelly declined to take their head coaching position."

több mint 14 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 879 — no es importante
már biztos, shocker
Schiano Belichick nagy haverja (nem véletlenül van 4 Rutgers játékos a Pats keretében), mikor Louisville-ben kint voltam a Cards-Knights meccsen, akkor is ott spanoltak az oldalvonalnál BB-vel 😊


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 14 éve
D11 Tampa Bay Buccaneers Miami Hurricanes 1 347 — Kalóz Kapitány
nagyon úgy fest, hogy Schiano jön
több mint 14 éve
Habi New England Patriots USC Trojans 4 829 — Patriots GM
Schefter
The latest on Tampa Bay making its move to hire Rutgers HC Greg Schiano as its next head coach.
http://is.gd/RW7glu


JT Daniels fan
több mint 14 éve
Bondi Houston Texans 1 890 — I'm a Texan
Mondjuk most már nyugodtan válogathattok, vetélytársatok már nincsen

több mint 14 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
Jó kedvében van a sajtó, bedobtak három nevet is, Kelly után úgyis mindenki szóba jöhet alapon 😀
Van egy Marc Trestmanünk, egyenesen a kanadai ligából (ott nagyon sikeres), de korábban sokat dolgozott az NFL-ben, mint támadófal edző és OC.
Mike Gundyt is sokan írtak ma, ő az Oklahoma State edzője. Semmi NFL tapasztalat, jó kis passzolós spread offenset üzemeltetett.
Chris Petersen merült fel 2-3 helyen még, ő Boise State HC, akivel sikert sikerre halmoztak a kék pályások. Kb olyan, mint Kelly, csak kicsit "szegényesebb" verzióban.
több mint 14 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
Chudzinski jön második interjújára. Nagyon nem tudjuk, mit akarunk. De persze ráérünk, elvégre csak egy egész stábot kell összeszedni, meg eldönteni a sok millió needből hova jöjjön FA, hova draftoljunk...
több mint 14 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Shermant ne, még elvinné Tannehillt...

több mint 14 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 224
ahogy elvileg zimmert is visszahivjak.
http://bowl.hu/modules/forum/viewtopic.php?pid=465101#p465101

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 14 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
Nem jön Kelly, elutasította a Buccs ajánlatát.
"Its a no-go," said a source close to Kelly. "His heart is still with Oregon."Deny
Kelly még mindig egy nagyképű bunkó 😀Höri
Glazerék leszarják, gyorsba visszahíták Shermant második interjúra.
több mint 14 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Nem jön Kelly, elutasította a Buccs ajánlatát.
"Its a no-go," said a source close to Kelly. "His heart is still with Oregon."Deny
Kelly még mindig egy nagyképű bunkó 😀