Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Washington Commanders

28 feliratkozó

több mint 12 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Nektek is boldogat!!

több mint 12 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Remélhetőleg a karácsonyt azért nem sikerült elrontania csapatunk vezető edzőjének, bár mindent megtett ennek érdekében. A nyilatkozatait hallva, olvasva az az ember érzése, hogy a jóisten is hibás lehet, ám ő nem. Csak egyet felejt el. Hogy ennek a csapatnak ő a vezetője. Ez az ő csapata, ő formálta ilyenné. A coordinátorait, segédedzőit ő választotta, mindenki azóta van hivatalban mint ő. Hibás a franchise QB, akit ő draftolt meglehetősen drágán, és közben szó sem esik arról, hogy majdnem tönkre is tette egy életre a karrierjét. Hibás a tulajdonos, aki -tőle eléggé szokatlan módon- szabad kezet adott neki mindenben, és pláne szokatlanul hihetetlen türelemmel viseltetett iránta. Jim Zorn a második ilyen évében repült, és azt is szégyenszemre meg kellett érnie, hogy tulajdonosi szóval megvonták tőle a támadó játékok hívását a szezon második felében. Shanahant ilyen szégyen nem érte. Ő a negyedik évében is mosakodhat, pedig hosszú évek óta az egyik legrosszabb idényét produkálta vele a Redskins. 1994-ben Norv Turner alatt volt utoljára ilyen szezonja a Washingtonnak. Bár lehet, hogy elkiabálom és az utolsó meccset valami csoda folytán megnyerjük, ám a lényegen ez sem változtat, mert akkor a rövid úton kirúgott Jim Zorn eredményét produkálja. És nyugodt lelkiismerettel nyilatkozza, hogy maradni akar mert majd jövőre... Ennek a csapatnak teljes vérátömlesztésre van szüksége. Pár játékos kivételével a teljes keretet le kellene cserélni, a teljes edzői stábot meneszteni kell, mert egyébként konzerválva lesz ez a forma, és újabb öt év ment el az életünkből kevés eredménnyel, reménytelenül. Négy év alatt lehetett volna egy legalább középszintű csapatot építeni, a nulláról is. Azt a javára kell írni, hogy hozott jó játékosokat a csapathoz, jól draftolt, és a csapatra kirótt cap büntetés is igencsak megkötötte a kezét. Ám a hozott játékosok kihasználatlanok maradtak. Ritka az az állapot, hogy egy csapatnál egyszerre csődöljön be mindhárom csapatrész, nekünk sikerült ezt a bravúrt is végrehajtani. A defense sémaváltása nem jött be, a védelem a regnálása alatt a gyenge, még gyengébb, leggyengébb fokozatokat érte el. A special team csak idén lett minősíthetetlen, ez összeköthető a kapitány Lorenzo Alexander és az edző Danny Smith távozásával, szóval ezt nem varrnám a nyakába, bár választhatott volna jobban is a távozók helyettesítésére. A teljességhez hozzá tartozik, hogy nem egyedül ő a hibás mindenért, vastagon benne van az edzőktől kezdve a játékosokig mindenki, de a felelősséget neki kellene vállalni mint felelős vezető, és nem tologatni másokra. Az új nyilatkozatok alapján talán hétfőn már többet fogunk tudni, kérdés hogy Dan Snyder mit értékel többre: a csapatot, vagy az edzőváltással járó pénzveszteséget. Személyes véleményem szerint semmi nem indokolja Mike Shanahan és stábja maradását. A pénz sem.
több mint 12 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
An unavoidable exodus for Shanahan, Redskins
"Probably half the players and the entire coaching staff won’t be back. It’s time to rebuild once again. With a loss to the Giants, the Redskins (3-12) would match the 1994 team for the most losses in franchise history."
Shanahan szeretné, ha hétfőre döntés születne a jövőjét illetően. Szvsz mi is szeretnénk.
több mint 12 éve
sapka Washington Commanders 6 689 — sapka
régebben (a szezon elején) írtam róluk bővebben

Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 12 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Utálom, hogy nem tudok egy szaros táblázatot beilleszteni...

2014-es szabad ügynökök:
  • London Fletcher ILB UFA
  • Josh Morgan WR UFA
  • Santana Moss WR UFA
  • Josh Wilson CB UFA
  • Fred Davis TE UFA
  • E.J. Biggers CB UFA
  • Reed Doughty S UFA
  • Perry Riley ILB UFA
  • Chris Baker DE UFA
  • DeAngelo Hall CB UFA
  • Bryan Kehl ILB, LB UFA
  • Dezmon Briscoe WR UFA
  • Darryl Tapp OLB UFA
  • Rex Grossman QB UFA
  • Nick Barnett ILB UFA
  • Rob Jackson OLB UFA
  • Aldrick Robinson WR ERFA
  • Jose Gumbs S ERFA
  • Doug Worthington DE RFA
  • J.D. Walton C UFA
  • Tanard Jackson FS UFA
  • több mint 12 éve
    apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
    Érdekes meccs elé nézünk, ha az a libalegelő a FedEx-en még szarrá is ázik. Zuhog az eső, viharos a szél. Romo vs. Cousins helyett Murray vs. Morris. + dagonya.

    Robert Griffin III, Bacarri Rambo, Chase Minnifield, Josh LeRibeus, Brandon Jenkins, J.D. Walton #Redskins inactives.

    Inactives for Dallas: Dwayne Harris, Hamilton, Claiborne, Lee, Wilson, Sims, Weems.
    több mint 12 éve
    apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
    De hová tűnt Damon Hill Bruce Allen??
    több mint 12 éve
    sapka Washington Commanders 6 689 — sapka
    másrészt, Shefter nem is ezt írta 😀
    hanem, ha a skins lesz idén az 1/1 akkor az történelmi 'rekord' lesz, mert még soha senki nem adta oda senkinek az 1/1-et

    Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
    több mint 12 éve
    apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
    Adam Schefter szerint el fogjátok tradelni az 1/1-et, ha a tiétek lesz.
    Belegondolva van benne ráció, 1 ember nem fog titeket kihúzni a szarból. RG3-nak kell egy nagyon jó QB coach legelőször, utána meg minden egyéb, a stábot rendbe kell rakni.MarioAna
    sőt már cserepartner is van, a Ramsbaggio
    Sőt, már el is basztuk az árát.
    több mint 12 éve
    r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 262 — no es importante
    Adam Schefter szerint el fogjátok tradelni az 1/1-et, ha a tiétek lesz.
    Belegondolva van benne ráció, 1 ember nem fog titeket kihúzni a szarból. RG3-nak kell egy nagyon jó QB coach legelőször, utána meg minden egyéb, a stábot rendbe kell rakni.MarioAna
    sőt már cserepartner is van, a Rams


    ---
    "Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
    több mint 12 éve
    apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
    Adam Schefter szerint el fogjátok tradelni az 1/1-et, ha a tiétek lesz.
    Belegondolva van benne ráció, 1 ember nem fog titeket kihúzni a szarból. RG3-nak kell egy nagyon jó QB coach legelőször, utána meg minden egyéb, a stábot rendbe kell rakni.MarioAna
    Aztán melyik 1/1-et? Vagy 1/2, 1/3, 1/4,....... stb. Belegondolva, én is elcserélném. Ha lenne.
    több mint 12 éve
    MarioAna 1 997
    Adam Schefter szerint el fogjátok tradelni az 1/1-et, ha a tiétek lesz.
    Belegondolva van benne ráció, 1 ember nem fog titeket kihúzni a szarból. RG3-nak kell egy nagyon jó QB coach legelőször, utána meg minden egyéb, a stábot rendbe kell rakni.

    Burrow > Luck valaha is
    több mint 12 éve
    nexion218 4 019 — Washington Gyapotkombájnz fan
    Azért négy perc környékén elég izgalmas az öreg London mondókája:

    Coach Shanahan a megfelelő ember a munkára
    Mr. Snyder-től bölcs dolog lenne, ha hagyná végigtölteni a szerződését
    Szükség van változásokra, de semmiképpen nem HC cserére...
    Hosszabítani kell Mike-kal, hogy folytathassa a munkát, mert annak semmi értelme, hogy OC/DC csere és csak egy évig marad a HC...

    "I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
    több mint 12 éve
    slowmotion Dallas Cowboys 28 559 — Cowboys fan
    London bejelentette h visszavonul.
    Rá sok paansz nem lehetett sohase

    kicsit nyitottan beszél snyderről meg hasonló dolgokról
    a.kacsa
    asszem ő az egyetlen Skins játékos, akit rövidke földi életem során tudtam tisztelni, őt viszont nagyon. főleg, hogy ellenünk mindig bevonzotta a labdákat.

    de inkább akkor szálljon ki, amikor még ő akarja, mintsem akkor, amikor a dokik mondják neki...
    több mint 12 éve
    xrace77 Denver Broncos 4 768
    Ex-Bronco J.D. Walton center (Griffin egyetemi csapattársa) érkezett, első két évét végigjátszotta, tavaly a 4. fordulóban bokáját törte, azóta nem lépett pályára.
     profootballtalk.nbcsports.com/2013/12/18/redskins-claim-j-d-walton-off-waivers/
    több mint 12 éve
    apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
     www.grantland.com/blog/the-triangle/post/_/id/86415/what-really-went-wrong-with-robert-griffin-iiibaggio
    Egyetértek.
    több mint 12 éve
    r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 262 — no es importante
     www.grantland.com/blog/the-triangle/post/_/id/86415/what-really-went-wrong-with-robert-griffin-iii


    ---
    "Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
    több mint 12 éve
    apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
    Maximális tiszteletem neki. Tavaly kellett volna lépni neki úgy, hogy játszhatott a PO-ban. Ez így elég méltatlanra sikerült; megy a szarkavarás és a liga egyik legrosszabb védelméből kell visszavonulnia. Őszintén sajnálom, sokkal sokkal többet érdemelt volna.
    több mint 12 éve
    agent T Washington Commanders 815 — 'Skins (& Sens) fan
    Hatalmas respect Londonnak, minden eddigiért.

    Braves on the warpath!!!

    Leszarom, hogy elment Daniella Heatley, akkor is hajrá Ottawa Senators 😊
    több mint 12 éve
    a.kacsa Seattle Seahawks 1 288 — Champions!
    London bejelentette h visszavonul.
    Rá sok paansz nem lehetett sohase

    kicsit nyitottan beszél snyderről meg hasonló dolgokról
    több mint 12 éve
    nexion218 4 019 — Washington Gyapotkombájnz fan
    (az nfl-ben meg big & small market csapatok vannak, nem élcsapatok, a Skins meg eléggé utóbbi kategória)baggio
    a skins small market csapat????
    lololololololoololollsapka
    Ugyanerre akartam rákérdezni csak vhogy így:

    Mármint melyik utóbbi kategória a Skins? A small market vagy az élcsapat? Mert mindkettő LOL XDnexion218
    Taníts MESTER, kérlek...apeszos
    Hö...??? Most beszóttá'? Vagy mi? 😊

    "I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
    több mint 12 éve
    apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
    (az nfl-ben meg big & small market csapatok vannak, nem élcsapatok, a Skins meg eléggé utóbbi kategória)baggio
    a skins small market csapat????
    lololololololoololollsapka
    Ugyanerre akartam rákérdezni csak vhogy így:

    Mármint melyik utóbbi kategória a Skins? A small market vagy az élcsapat? Mert mindkettő LOL XDnexion218
    Taníts MESTER, kérlek...
    több mint 12 éve
    r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 262 — no es importante
    (az nfl-ben meg big & small market csapatok vannak, nem élcsapatok, a Skins meg eléggé utóbbi kategória)baggio
    a skins small market csapat????
    lololololololoololollsapka
    basszus, utóbbit írtam előbbi helyett, bocs


    ---
    "Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
    több mint 12 éve
    nexion218 4 019 — Washington Gyapotkombájnz fan
    (az nfl-ben meg big & small market csapatok vannak, nem élcsapatok, a Skins meg eléggé utóbbi kategória)baggio
    a skins small market csapat????
    lololololololoololollsapka
    Ugyanerre akartam rákérdezni csak vhogy így:

    Mármint melyik utóbbi kategória a Skins? A small market vagy az élcsapat? Mert mindkettő LOL XD

    "I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
    több mint 12 éve
    apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
    (az nfl-ben meg big & small market csapatok vannak, nem élcsapatok, a Skins meg eléggé utóbbi kategória)baggio
    a skins small market csapat????
    lololololololoololollsapka
    Biztos hátulról számít... Képzelem mondjuk Jerry Jones hogy röhögne. Snyderrel együtt.. 😊