Offseason értékelők - NFC West
Elérkeztünk ahhoz a csoporthoz, ahonnan tavaly negatív mérleggel került be csapat a rájátszásba
A lockout után, július második felében végre elkezdődhetett az „igaz” munka a csaptoknál. A rövid idő miatt, ami a szabadügynök piac beindulása és a csapatok edzőtáborainak kezdete között eltelt, nagyon sok esemény történt. Elindulhatott a szabadügynökök igazolása, a drafotlt és draftolatlan újoncok szerződtetése, a csapatok saját szabadon igazolhatóvá váló játékosainak újraigazolása és a játékosok cserélgetése is.
Arizona Cardinals
A draftot követően az irányító és a támadófal belső posztjainak erősítése maradt a szabadügynök piacra. Irányítót a Philadelphia csapatától szereztek egy csere keretén belül. A sasokhoz került, az eddigi első számú cornerback Dominique Rodgers-Cromartie és a 2012-es második körös draft pick. A sivatagi csapatban folytatja
pályafutását Kevin Kolb, aki a cserét követően, új, öt éves 63 millió dollár (amiből 21 millió garantált) összegű szerződést írt alá. Az O-Line erősítésére érkezett, a tavalyi bajnok Packerstől, Daryn Colledge, aki az Alan Faneca visszavonulásával keletkezett lyukat tölti majd be LG poszton. Az elmúlt négy évben kezdő center, Lyle Sendlein további öt évre újraszerződött. A guard poszt mélyítésére érkezett a Seattlet is megjárt Floyd Womack. Az évek óta gyengélkedő TE posztra két új játékos lett szerződtetve. Elsőként, a korábban a Panthersben játszó és inkább a futásblokkolásban jeleskedő Jeff King. Neki pont az ellentéte Todd Heap, aki 10 évig szerepelt a Baltimore Ravens színeiben, de a lockout feloldása utáni első napon elküldték a Hollók. Mind a két játékos két éves szerződést kötött a Cardinals-szal. Az elkapókhoz is érkezett új játékos Chansi Stuckey személyében. A korábbi Barna, ha jól teljesít az edzőtáborban és az előszezon mérkőzéseken még akkor is az 3-ba kerülésért fog küzdeni. DRC távozásával kevés lett a tapasztalattal rendelkező corner. Ezért érkezett, Richard Marshall, aki a Panthersben játszott az elmúlt négy évben és inkább futások megállításában, mintsem a passzok ellen eredményes. Egy másik korábbi Eagle is a Cards-ban folytatja, név szerint Stewart Bradley. Az eddig 4-3-ban játszó linebacker Paris Lenon-nal küzd meg az egyik kezdő ILB posztért. A védekező falból távozott Alan Branch és Gabe Watson is, így csere játékosokból hiány keletkezett ezeken a posztokon. Idén sem maradhatott el, hogy egy korábbi Steeler ne érkezzen a csapathoz. Nick Eason a DL mélységéért fog felelni, ahogyan Vonie Holliday is. A veterán játékos a Redskins-től érkezett Tim Hightower-ért cserébe.
![](http://i.azcentral.com/commphotos/view/509206.jpg)
Évek óta nem volt ilyen aktív a Cardinals az offseason-ban, de kénytelenek voltak lépéseket tenni a tavalyi 5-11-es szezon után. Irányító posztrét lehet kicsit sokat adtak és ha a támadó falból bárki megsérül akkor nagyobb gondok is lehetnek. A védelemnél a pass rush még mindig kérdéses, mert az öregek (Haggans és Porter) már nem képesek igazán megszorongatni az ellenfél irányítóját. A fiatalok (Schofield és Acho) pedig tapasztalatlanok.
Tipp: 2. hely a csoportban
San Francisco 49ers
Tavaly ilyenkor nagyon sokan (köztük jómagam) a csoport favoritjának tartotta a 49ers-t. Ebből viszont nem lett semmi. Mike Singletary szezon közben távozott helyét idén januárban Jim Harbaugh (a Ravens HC, John, testvére) vette át ezzel együtt majdnem teljes stábcsere is történt.
![](http://www.nypost.com/rw/nypost/2011/08/05/sports/web_photos/0805ipad_braylon--300x300.jpg)
A védelemben jóval több változás történt. Először is új a koordinátor: Vic Fangio, aki Harbaugh-val együtt érkezett. Másodjára rengeteg játékos távozott. Kezdjük a védekező fallal, melynek közepéről hiányozni fog Aubrayo Frankilin. A NT a legutóbbi két évet franchise tag-el játszotta és idén is szabadügynök lett a lockout feloldásakor. Azonban Harbaugh és stábja úgy döntött nem tart igényt a szolgálataira. A helyét Ricky Jean-Francois vagy Isaac Sopoaga veheti át. Utóbbi már helyettesítette párszor Franklint, amikor sérült volt. Előbbi súlya nem éppen ideális a NT posztra, de Fangio védelmében ez nem is annyira fontos
(lásd, tavaly Stanford Cardinal NT Sione Fua 300 font volt). Jó hír, hogy Ray McDonald újraszerződött, így a mélységgel nem lesz gond. A linebacker sorból is távozott egy fontos láncszem Takeo Spikes személyében. A veterán játékos a San Diego csapatát fogja erősíteni. Pótlását házon belül oldják meg NaVorro Bowman előrelépésével. Azért a biztonság kedvéért érkezett Larry Grant a szabadügynök piacról. Az OLB poszton is történtek változások. Manny Lawson megüresedett helyét Ahmad Brooks vagy az újonnan érkezett Antwan Applewhite fogja átvenni. A secondary, majdnem teljesen átalakult. Távozni kényszerült Nate Clements, helyére érkezett Carlos Rodgers. Nem ugyanaz a szint, de ha lesz pass rush nem lesz érezhető a különbség. Donte Whitner strong, míg Madieu Williams free safety posztra érkezett. Előbbinek nincs nagy konkurenciája. Utóbbinak viszont lehet, mégpedig Dashon Goldson, aki ugyan szabadon igazolható volt, de nem kellett senkinek, így a 49ers egy évre újra leszerződtette.
![](http://cdn.bleacherreport.net/images_root/slides/photos/001/228/428/121730579_display_image.jpg?1314246482)
Az évekig biztos kicker poszton is váltás történt. Joe Nedney visszavonult, helyére a már nem fiatal, de még a távolabbi rúgásoknál is magabiztos David Akers érkezett.
Sok a minőségi távozó és a helyüket átvevők nem biztos, hogy tudják ugyanazt a szintet hozni. A lockout (mint mindegyik új edzői stábot) gyengítette Harbaugh munkáját. Röpke egy hónap alatt kell az új sémákat megtanítani és alkalmazni a játékosoknak. Mondhatjuk, hogy ez az év átmeneti, tanuló lesz a 49ers számára.
Tipp: 3. hely a csoportban
Seattle Seahawks
Az idei offseasonban is nagy volt a jövés menés az USA észak-nyugati sarkában. Pete Carroll egy év után megvállt támadó koordinátorától, Jeremy Bates-től és a tavaly még Minnesotában QB edzőként tevékenykedő Darrell Bevell-t csábította a csapathoz. És ez miért fontos? Később kiderül.
![](http://d.yimg.com/a/p/sp/ap/23/fullj.679ddbc973d2c72ced016259d69b5302/ap-201108190922337268017.jpg)
A védekező fal is vérfrissítésen esett át, már ami a mélységet illeti. A kezdők közül további öt évig Seahawks mezben folytatja Brandon Mebane. A cserket hivatott erősíteni Alan Branch és Jimmy Wilkerson. Az Å feladatuk az aktív rotáción kívül az lesz, hogy ne történjen meg az ami tavaly. Tehát
ha valaki megsérül a D-Line-ból ne essen vissza drasztikusan az egység teljesítménye. A linbacker sor kezdő hármasa a következő lesz: Aaron Curry – David Hawthorne – Leroy Hill. Másnak is hiányzik valaki? Bizony, nincs már a csapatnál Lofa Tatupu, aki nem ment bele a fizetéscsökkentésbe ezért elküldte a vezetőség. Hawthorne már bizonyította, hogy középen tud olyan teljesítményt hozni, mint Tatupu. Hill pedig meggyőzte a vezetőket, hogy pályán kívüli problémái ellenére számíthatnak rá. A secondary tavaly elég véleményesen teljesítettek. Erősítés csak a drafton érkezett vagy a tavalyi újoncok előrelépésében bíznak az edzők. A távozók között említést érdemel Jordan Babineaux, akit az elmúlt szezonban gyakorlatilag semmire nem használtak.
![](http://seahawknationblog.com/files/2010/07/Heater.jpg)
A special teamben csupán kicker csere történt, de az lehet kritikus váltásnak fog bizonyulni. Az elmúlt három évben megbízhatóan teljesítő Olindo Mare távozott és a helyére az a Jeff Reed érkezett, aki tavaly 32 mezőnygól kísérletből csupán 24-et értékesített.
Új támadó koordinátor, igazi franchise irányító nélkül. Nem szolgálhatok jó hírekkel, ebből nem hiszem, hogy címvédés lesz. Ha mgéis, minden tiszteletem Pete Carroll-é lesz.
Tipp: 4. hely a csoportban
St. Louis Rams
Gyakorlatilag nagy veszteség nélkül abszolválták a lockout utáni időszakot. A legnagyobb igazolás Josh McDaniels lehet, aki Pat Shurmur helyére érkezett, mint támadókoordinátor. Igaz a rövid idő miatt nehezebb az új támadó séma betanulása, mégis szép dolgok várhatóak idén a Kosoktól.
A megannyi elkapó mellé, egy igazi első számú kellett volna. Helyette érkezett a sérülékeny bár tehetséges Mike Sims-Walker, aki Mark Clayton, Danario Alexander és Donnie Avery társaságában küzdhet meg a No 1. helyért. Végre valahára úgy néz ki Steven Jackson pihenni is tud majd meccsek alatt, ugyanis egy megfelelő csere
érkezett Carnell „Cadillac” Williams személyében. A másik RB aki jött Jerious Norwood, aki valószínűleg inkább a visszahordásokban fog jeleskedni. A támadó fal erősödött tavalyhoz képest. Igaz csak egy ember érkezett, de az új RG, Harvey Dahl, nagy segítség lesz Bradford megvédésében.
![](http://www2.pictures.zimbio.com/gi/Quintin+Mikell+Indianapolis+Colts+v+St+Louis+LVcBYFfmxaDl.jpg)
A védekező falba csupán a cseresorba érkezett Justin Bannan. A legnagyobb bevásárlás LB posztra történt. Érkezett Brady Pippinga, Zac Diles és Ben Leber, akik a két szélső kezdő LB posztért lesznek harcban a tavaly is a keretben lévő játékosokkal. Említést érdemel a sok OLB érkezés miatt lapátra került, korábbi Mr. Irrelevant, David Vobora. A seconday-ben még a lockout előtt lezárult egy mizéria. A csapat elküldte a sérülésekkel is küzdő O.J. Atogwe-t. A helyét házon belül fogják megoldani James Butler vagy Craig Dahl kezdetésével. Egy erősítés is sikerült, mégpedig Quintin Mikell szerződtetésével, aki a strong safety poszton fog „aprítani”. A corner poszt sem szorul erősítésre, az edzők szerint. Végül is amíg van pass rush a CB-k élete is könnyebb. Azért az igazi veterán Al Harris, így is érkezett.
Kevés távozóval és erősítéssel operált a Rams ezen rövid idő alatt. Tavaly is csak kevés múlott, hogy csoport győzelem legyen az alapszakaszban. Idén ez meg is történhet.
Tipp: Csoportgyőzelem
A csoport sorsolása nem túl szerencsés. Idén megkapták az AFC-ből a North-ot, az NFC-ből az East, és a tavalyi mérleg alapján megegyező ellenfelekkel találkoznak az NFC South és NFC North csoportokból. Idén sem lenne meglepetés, ha 8-8-al nyerné meg valaki a csoportot.
Kiss Ferenc (Fucu)