Prospect ismertetők


Myles Jack 1. kör

Myles Jack
Egyetem
UCLA
Életkor
29 (1995-09-03)
Magasság
6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg
245 lb (111 kg)

Erősségek

A mezőnyből kimagasló atletikus képességek. Masszív felépítés, izmos test, gyors láb, finom mozgás és olyan született labdaérzék, amivel akár korai körös futó prospect is lehetne, ha korábban arra a posztra kötelezi el magát. A passz-védekezésre építő NFL-be tökéletesen illik kiemelkedő agilitása, sebessége és helyezkedni is tud, ha zónázni küldik. Futókra és tight endekre is rá lehet állítani, könnyed mozgással odaér, hogy megakadályozza az elkapást és ki tudja számítani, hogy ki milyen útvonalat fut. Coverage-ben megbízható képessége leginkább 4-3-as OLB-ként használható ki, ahol alacsonyabb mérete sem akkora probléma. Gyorsulása alapján hatékony edge rusherként is funkcionálhat, és nem ijed meg ha ütközni kell. Robbanékonyan érkezik bele a kontaktba, így sok blokkoló lecsúszik róla. Szem-kéz koordinációja nem csak a passzvédekezésben jön jól, hanem szereléseknél is, hiszen a kicsi, gyors futókat rendre sarokba tudja szorítani. Tudja hogyan kell lassítani és megcsinálni a kritikus szerelést, nem nagyon enged kontakt után yardokat.

Gyengeségek

Az ideális linebacker magasabb nála. Karjai sem hosszúak, amit ki lehet használni ellenfélként. Kiütéseket nem fog osztani. A rehabilitáció miatt kérdéses, hogy a felkészülésben mennyiben tud majd részt venni, illetve, hogy a draft előtti felmérőkön hány százalékos formában lesz jelen.

Megjegyzések

Washington államban focizott gyerekként, kezdetben mint futó, majd 11. osztályban linebackernek is betették, azóta ottragadt. A Rivals a 16. legjobb OLB-nek írta csak, amikor bejelentkezett a UCLA-re. Freshman évében a Pac-12 legjobbjának választották, miután a védelem mellett a támadósorban is feltűnt. 75 szerelésénél csak a legendás Kenny Easley gyártott többet újoncként a Bruins történetében, miközben 7 touchdownt futott öt meccs alatt, cipelési átlaga pedig 7 fölött volt. Bekerült az all-Pac-12 második számú védelembe, amit 2014-ben megismételt, 88 szerelés után. Másodévesen 28 labdaérintése volt offense-ben, 3 TD-vel, de blokkolt puntot és volt több touchdownja a védelemben, illetve labdaszerzése is. 2015 szeptember 22-én ehy non-kontakt edzésen súlyos térdsérülést szenvedett, így a szezont ott befejezte. Október hatodikán kiiratkozott az egyetemről, azóta profi stábbal készül a 2016-os draftra. Az elmúlt két évben a UCLA két elismert linebackert adott a ligába (=Minnesotába), Anthony Barr és Eric Kendricks személyében. Jack egyetlen gyenge pontja a vele született méretbeli limit, de amit meg lehet tanulni a fociból, azon rajta van, ösztönei és atletikusságai pedig a legizgalmasabb játékossá tették őt az NCAA-ben. Hogy ez a meniszkusz-sérülés után is így marad-e, az más kérdés. Láttunk már hasonlóból teljes felépülést, szóval a top15-ös draft pozíció realitásnak tűnik. A combine után okosabbak leszünk. Potenciál alapján leendő ProBowlerről van szó.

Leonard Floyd 1. kör

Leonard Floyd
Egyetem
Georgia
Életkor
32 (1992-09-08)
Magasság
6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg
231 lb (105 kg)

Erősségek

Egyedi kombinációja magasságnak és atletikusságnak. Extrém nagy hatótávolsága van, oldalvonaltól oldalvonalig nagyszerű az üldözési sebessége. Magasabb játékoshoz képest jól vált irányt. Hosszú végtagjainak és mozgékonyságának hála messziről tudja megkerüli a tackle-öket. Ha nem blokkolják, akkor a túloldalról is képes megállítani a futójátékot még a line of scrimmage-nél. Nyílt területen megfoghatatlan, átcsúszik a forgalmon miközben üldözi a labdát. Tulajdonságai alapján hatékony lehet emberfogásban. Edge rusherként kilő a kezdőpozícióból, hosszú második és harmadik lépésével jelentős távolságot tesz meg. Nem egy kitűnő knee bender, viszont a bokája elég laza, így képes 45 fokos szögben fordulni, ezzel hirtelen kiegyenesíteni az útját a QB felé. Jelentős pass rush potenciállal bír, számos move segítségével képes támadni az irányítót. Ügyesen csinálja a pet move-ot (robbanékonyan kifelé indul, majd oldalazva befelé haladva csinál egy club move-ot). Kifelé jól használja a rip move-ot. Tackle/end twisteknél és underneath blitzeknél is veszélyes. Állóhelyzetből blitzelve képes átrágni magát az A-lyukon.

Gyengeségek

Mindenütt vékony. Nyurga testalkata miatt az ereje elhanyagolható. Jelenleg egy elkapóéra hasonlít a testfelépítése, karrierje elején gyakorlatilag a konditeremben kell élnie. Szélső futások ellen nem túl eredményes. Hosszú karjait hatékonyan képes a védőre tenni, ám utána nem igazán tudja kinyújtani. Túl sok csatát veszít a támadási pont semleges zónájában. A blokkokról való leválással gondjai vannak, így inkább mélységben szerel és nem a backfielden. Szereléskor lehúzza az ellenfelet, nem egy nagy ütköző. Inside rush move-nál alacsonyabban kell tartania a vállvédőjét.

Megjegyzések

Teljes neve Leonard Cornilus Floyd. Középiskolában defensive endet és tight endet játszott, mellette súlylökésben is szép eredményei voltak. Először nem voltak elég jók a jegyei, így egy évet a Hargrave Katonai Akadémián töltött, ahol Shaq Lawsonnal játszott egy csapatban. 4-csillagos recruitként a Georgiára iratkozott be szociológus szakra. True freshmanként is csapata legjobbja volt 6.5 sackkel, mellette 55 szerelés és 9.5 TFL fért fel a statisztikai lapjára, Freshman All-American első csapatos lett Phil Steele-nél. Sophomore évében már csapatkapitány, 6 sackkel ismét csapata legjobbja volt, 55 szerelést és 8.5 TFL-t tudott mellette felmutatni, említésre méltó az AP All-SEC csapatában, a bowl-meccset térdműtét miatt kihagyta. 2015-ben minden meccsen kezdő, All-SEC második csapatos az edzőknél és Phil Steele-nél, említésre méltó a Sports Illustrated All-American válogatottjában. Sackekben (4.5) és tackle for lossokban (10.5) is csapata legjobbja volt. A combine-on magasugrásban 2., távolugrásban 3., 40 yardon 5. volt a linebackerek között, több számban nem is indult. Floyd bántóan vékony és valószínűleg erőben nehezen fogja felvenni a versenyt NFL-szinten, ugyanakkor kitűnő hatótávolsággal, jó motorral rendelkezik és rengeteg olyan tulajdonsága van, amit pass rushereknél nem lehet ignorálni. 5 yardot 3 lépéssel képes megtenni, ami edge rushereknél ritka. Ha ehhez hozzávesszük az inside counter move-ját és azt, hogy nyílt térben is képes játszani, már egy bőven vizsgálatra érdemes prospectet kapunk. A hiányzó funkcionális ereje miatt valószínűleg csak sub-package-ekben láthatjuk, hacsak be nem bizonyítja, képes több izmot magára pakolni.

Reggie Ragland 1. kör

Reggie Ragland
Egyetem
Alabama
Életkor
31 (1993-09-24)
Magasság
6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg
259 lb (117 kg)

Erősségek

Már most nagyobb, mint az NFL jobb linebackerei (Kuechly, Mosley, Bowman). Képes meghatározni az üres lyukat, majd betömni és találkozni a labdással. Olyan mint egy téglafal, leterít mindenkit, aki az útjába kerül. Képes scrapelni, elkerüli az alacsony blokkokat és leviszi a labdacipelőt. Hatékonyan válik le a blokkokról. Harmadik downokon alkalmanként pass rusherként is használták. Szereléskor gyakran stabilan áll, sosem sikerül meglepni. Olvassa a screeneket és tökéletes időzítéssel érkezik rombolni. Hatalmas erőfeszítéssel mozog oldalvonaltól oldalvonalig. Junior és senior szezonjában a statisztikái gyakorlatilag megegyeznek: 93 szerelés, 10.5 TFL, 1.5 sack, 1 INT, 3 leütött passz, 3 kiharcol fumble, végzősként pedig 97 szerelés, 6.5 TFL, 2.5 sack, 7 leütött passz.

Gyengeségek

Coverageben merev a csípője. Hajlamos kevésbé koncentrálni, nem befejezni a szerelést, ami extra yardokat hoz a labdásnak. Az irányító támadása közben többet kelleni használnia a kezeit, túlságosan is a bull rushra támaszkodik. Túlüldözi a gyorsan visszavágó futókat. Nem egy elit atléta, mint Myles Jack vagy Jaylon Smith. Harmadik kísérletes pass rushnál lassan indul.

Megjegyzések

Reggie Keith Ragland Jr. középiskolában linebackerként és tight endként is sikeres volt, emellett 6A állami bajnoki címet szerzett a kosárlabdacsapattal, továbbá diszkoszvetésben és súlylökésben is vitézkedett. Az ország első számú középső linebackereként választotta az Alabamát. True freshmanként 11 meccsen játszott jobbára a special teamben kapott szerepet, nemzeti bajnok lett az Alabamával. 2013-ban tartalék belső linebacker és kulcsember a speciális csapatrészben. 2014-ben lett az NFL-be távozó C.J. Mosley helyén kezdőjátékos, az AP-nél All-SEC első csapatos lett. Végzős évében All-American. Raglandet okkal tartják első körös tehetségnek. Már most NFL-szintű játékos a méreteit, a football IQ-ját és az ösztöneit tekintve. 3-4-ben és 4-3-ban is játszhat, de talán 3-4-be jobban illik, ott kevésbé jönnének ki a pass coveragebeli hiányosságai. Talán a legjobb játékosa annak a védelemnek, amelyik átlagban a legkevesebb pontot kapja az országban. Nem létezik, hogy a 10.-20. hely között ne válasszák ki az NFL Drafton. Akárki választja ki a kiváló linebackert, az egy konzisztens All-Prora teheti rá a kezét.

Darron Lee 1. kör

Darron Lee
Egyetem
Ohio State
Életkor
30 (1995-00-00)
Magasság
6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg
228 lb (103 kg)

Erősségek

Átlag feletti hatótávolság, sebesség és atletikusság. Laza a csípője, így azonnal fel tud gyorsulni és zárkózni a labdás felé. Összehúzza magát, hogy beférjen a lyukakba a LoS-on. Megvillantotta, hogy elég agresszív a kézhasználata hozzá, hogy kiszabaduljon a blokkból. Robbanékony ütköző, akinek nem kell sebességből jönni, elég mélyen, vállal előre szerel. Gyors reagálású, menet közben is felismeri a játékokat. Gyors észjárású, észreveszi a játékhívási trendeket és tendenciákat. Fordulékony, így zónázni is tud. Agilis pass rusher, akit blitzelni is el lehet küldeni. Már a tömege is adott, amiért meg kellett dolgoznia - 195 font volt mikor végzett a gimiben. Érezni a jelenlétét a pályán, komoly versenyszellem, aki magabiztosságot sugároz és a nagy tét még inkább feldobja. Sokszor állt fel a slot receiverre, ahonnan blitzelni, zónázni és futást védeni is be tudott kapcsolódni. Szívós játékos, hiszen nem hagyott ki meccset az előző két idényben, miközben folyamatosan hozta az eredményeket. Azonnali erősítést jelent a special teamben.

Gyengeségek

Nem fér már rá további tömeg, és momentán az ideálisnál kicsit vékonyabb. Fizikai ereje nem mindig éri el azt a szintet, amit ő fejben hisz, így néha beleragad a blokkba. A támadófalemberek be tudják kebelezni, így még dolgoznia kell rajta, hogy miként helyezkedjen. Túl agresszív, így néha túlfut a játékon - be kell kalkulálnia több mozgás közbeni irányváltást. Több buta szabálytalanság fűződik a nevéhez. Csak két év rutinja van linebacker poszton. Felépítésétől senki se fog elájulni.

Megjegyzések

Tennessee-ben született, de a középiskolát már Ohióban végezte. Édesanyja tévériporter. Gimiben QB, WR, safety és returner is volt, az egyetemek leginkább safety-ként tekintettek rá. True freshmanként két meccs után kidőlt az egész évre 2013-ban. Átképezték linebackernek, ahol két évig kezdett a Buckeyes-ban. 2014-ben a bajnokcsapat tagja és az elődöntő defenzív MVP-je (7 szerelés, 2 sack az Alabama ellen). Mivel Ryan Shazier SAM lineabcker posztjára került be, így adja magát a párhuzam, hogy milyen kaliberű játékos - remélhetőleg ő nem lesz olyan sérülékeny. A combine-on ő volt a leggyorsabb lineabcker 40 yardon, ő ugrott legtávolabbra, a 20 yard shuttle-ben pedig harmadik helyen végzett. Fiatal, remek adottságokkal bíró játékos, aki igazi örökmozgóként azonnal helyet követelhet magának leendő csapatában, és hasonló szerepet kaphat, mint Kwon Alexander vagy Telvin Smith. Más kérdés, hogy ezek a játékosok nem értek meg senkinek egy első kört.

Kamalei Correa 2. kör

Kamalei Correa
Egyetem
Boise State
Életkor
29 (1995-01-01)
Magasság
6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg
243 lb (110 kg)

Erősségek

Nagyon jó felépítése van és még mehet rá izom anélkül, hogy az a sebessége rovására menne. Robbanékony tud lenni mind a snap pillanatában, mind amikor labda közelébe ér, ezzel meglepve a labdacipelőt. Sokoldalú edge rusher, aki kétpontos és hárompontos felállásból is képes dolgozni.
A passzsiettetésnél a sebességével és az erejével is meg tudja verni az ellenfelét. Gyorsan megtalálja a labdát és ösztönösen tömi be a lyukakat. Széles lábakkal és hajlított térdekkel játszik, ezért meglepően nagy erőt tud felmutatni a támadási pontokon. Megvan a látóköre és a gyorsulása, ahhoz hogy gyorsan visszataláljon a játék középpontjába és üldözni tudja a labdavivőt. Ritkán kérték tőle, hogy passz ellen védekezzen, de mozgékonysága és reakcióképessége alapján látszik benne a fejlődési lehetőség a játék ezen elemében is. A legutóbbi két évében 19 sacket és 5 kierőszakolt fumble-t szerzett.

Gyengeségek

Egyetemen DE-ként játszott idáig, de jelenleg nincs meg a tömege, hogy az NFL-ben is ezen a poszton alkalmazzák. Sokszor csak arra tud fókuszálni, hogy kikerüljön a blokkjából, ahelyett hogy megpróbálna területet nyerni az ellenfelével szemben. Kézhasználata elég inkozisztens és technikáján is van még mit csiszolni. Pass rush mozdulatai nincsenek összehangolva, nincsenek előre tervezett mozdulatsorai, amivel támadja az ellenfelét. Az irányváltásokkal gondban van, inkább csak egyenes vonalon gyors. Passzsiettetéskor robbanékonyságára támaszkodik főleg, ezért ha a blokkolója meg tudja tartani a play elején, akkor nagyon nehezen tud már kiszabadulni. Passzvédekezésben eléggé robotikus a mozgása és általában csak az irányító szemének olvasására támaszkodik.

Megjegyzések

Honolulu-n nőtt fel, a Saint Louis HS Marcus Mariota utáni következő terméke. Újoncként csak 12 szerelése volt csereként, ekkor még Demarcus Lawrence is előtte volt a rotációban. 2014-ben már 14 meccsen kezdett, be is került a Mountain-West év csapatába, miután neki volt a legtöbb sackje (12) és a harmadik legtöbb negatív yardos szerelése (19), valamint okozott két fumble-t. Juniorként nem ment ilyen jól neki, 7 sack és 11 TFL lett a termés, ami már csak all-MWC 2. csapatba volt elég, a szerelései is visszaestek 59-ről 39-re. A combine-on a védőfal-játékosok között indult és a harmadik leggyorsabb 40 yardot futotta. aggasztó lehet, hogy a nem túl acélos ellenfelek kiemelt figyelme is meggátolta abban, hogy lehozzon egy klasszis szezont 2015-ben. A profik között leginkább 3-4-es OLB lehet, de az is előfordulhat, hogy a front7 több pontján feltűnik, lásd a szintén korábban Boise-ban vitézkedő Shea McClellint. A meccsfelvételek alapján csak 3. napos prospect, de a combine drilleket ügyesen mozgott és az interjúkon is jó benyomást tett a hírek szerint, ami párosítva a potenciállal, amit az atletikussága jelent, korábban is kiválaszthatják, mint azt legtöbben gondolják.

Kyler Fackrell 2-3. kör

Kyler Fackrell
Egyetem
Utah State
Életkor
33 (1991-01-01)
Magasság
6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg
244 lb (110 kg)

Erősségek

Karfesztávolsága és atletikussága prémium kategória. Középiskolában még elkapó és irányító volt, de kosarazott és röplabdázott is. Nagy területet játszik be, ha kell az egész pályán keresztül üldözi a labdát. Hosszú karjai miatt nem célszerű az ő helyére futni. A pályán látott ereje elég hozzá, hogy ne legyen gyenge pont a futás ellen. Fáradhatatlansága mellett messziről is el tudja érni a labdás embert, így sokat szerel. Az előző három teljes évében mindig 80 szerelés fölött zárt. Öt sackje nem sok, de sokszor küldték el zónázni. Pass rusherként még tud fejlődni. A sebességet erővé tudja alakítani, amikor megérkezik a zsebbe, csípőből robbant és nyújtózkodik előre. Gyorsulásával feledtetni tudja, hogy első lépései nem kiemelkedők. Jól mozgatja a felső testét és a vállait, így el tud osonni az OT mellett a szélen. Üres területre küldve is feltalálja magát, alábecsült zónázó. Játszott a special teamben is, van egy blokkolt rúgása, meg egy elkapása. Szerény, keményen melózó, de harcias védő, aki az edzők kedvence volt. Nagy ismerője az NFL-nek, hozzáállása már eddig is profihoz méltó volt.

Gyengeségek

Elszakadt az ACL szalagja 2014-ben, így kihagyta a teljes szezont. Kézhasználata javítandó még a pass rush során. Ha nem jönne be neki az edge rush, csak közepes eredménnyel tud második szándékból hasznot csinálni. Hosszú léptei során ne számítsunk tőle hirtelen középre vágásokra a külső nyomásgyakorláskor. Magasan van a súlypontja és vékony az alsóteste, így pedig nehéz megoldani, hogy ne billentsék ki az egyensúlyi állapotából, illetve, hogy utána alkalmazkodni tudjon.

Megjegyzések

25 évesen lesz újonc, 2013-ban nősült, és már van egy kislánya is. Arizonában nőtt fel. Édesapja, Darrell a Utah State-ben volt DE, édesanyja pedig ugyanitt cheerleader. Középiskola után egyedül az Aggies ajánlott neki ösztöndíjat az első osztályból. Redshirted freshmanként 2012-ben első perctől kezdőjátékos volt a Utah State-ben, bekerült a szépemlékű WAC konferencia első csapatába és freshman all-Americannek mondhatta magát. Másodévesen már a Mountain-Westben szerepeltek és év végén második csapatos MWC álomcsapatos volt, többek közt egy 99 yardos return TD-t is bemutatott. 2015-ben tért vissza a térdsérüléséből zökkenőmentesen, all-MWC első csapatos választott lett, 15 TFL került a neve mellé és 5 fumble-t kapart össze. Eddig 3-4-es OLB-t játszott. Felépítése és mentalitása miatt vonzó prospect, de a ligaelitbe valószínűleg sose fog elérni. Jó esetben lehet belőle egy Connor Barwin-féle védő, akit sok dologra meg lehet kérni nyugalommal, de az se zárható ki, hogy Shea McClellin vagy Kyle Van Noy-módjára eltemetik a depth charton, nagyon fontos, hogy számára kedvező környezetbe kerüljön. Eddig underdogként kellemes meglepetés volt, új szituáció lenne, ha valaki "bereachelné" és leendő húzóemberként tekintene rá.

Deion Jones 2-3. kör

Deion Jones
Egyetem
LSU
Életkor
30 (1994-11-04)
Magasság
6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg
222 lbs (101 kg)

Erősségek

Könnyedén mozog, lenyűgöző hosszú távú sebesség. Rendkívül gyorsan éri el végsebességét. Laza csípőjével könnyedén vált irányt mozgás közben. Kivételes lábmunka. Mozgásban közben folyamatosan merőlegesen tartja a vállát a line of scrimmage-re. Linebackerhez képest nagyon jó labdaérzék. Emberfogásban bárkivel tartja a lépést, fizikális, zászló nélkül teszi tönkre ellenfele útvonalát. Magas football IQ. Kivételes ösztönök. Játékolvasási és -reagálási ideje rövid. Nagyon jó szögeket választ. Jól szerel. Általában megfelelő erőbedobással játszik. Minőségi special team tapasztalat.

Gyengeségek

Csak egy eredményes egyetemi év. Néha zónázásban nem elég tudatos. Hiányzik belőle a funkcionális erő. Hiányzik belelő az erő és a stabil egyensúly, így a blokkokról való leválásban nem tud konstansan sikeres lenni. Külső blitzeknél lassan reagál a snapre. Időnként túl türelmes, így végül lemarad a játékról.

Megjegyzések

Beceneve Debo (Deion Sanders és Bo Jackson keresztnevének keresztezéséből, a Deion nevet is Sanders után kapta). New Orleansban nőtt fel, 3-csillagos recruit volt, sokáig úgy volt, hogy a Nebraskára fog járni, de végül az LSU-ra iratkozott be. True freshman évében 13 meccsen játszott, jobbára special teamben, 23 szerelés, 3 TFL, 3 QB siettetés és 1 összeszedett fumble színesítette statisztikáját. 2013-ban mind a 13 meccsen játszott, ebben az évben is elsősorban a special teamben kapott szerepet, 15 szerelés, 1 TFL és 1 irányító siettetés állt a neve mellett. 2014-ben mind a 13 meccsen kapott snapet a védelemben, sőt Kwon Alexander sérülése miatt a Louisiana-Monroe ellen kezdő gyenge oldali linebacker volt. 27 szerelés, 3.5 TFL, 1 leütött passz, 1 irányító siettetés és 1 megszerzett fumble jött neki össze. 2015-ben csapatkapitány, 12 meccsen játszott, 11-szer volt kezdő, 100 szerelés, 13.5 TFL, 5 sack, 3 leütött passz, 6 irányító siettetés, 2 interception és 1 kiharcolt fumble volt a teljesítménye. Deion Jones a teljes ismeretlenségből felemelkedett a relatív ismeretlenségbe. Ha az SEC legjobb linebackereiről beszélünk, Reggie Raglandet, Antonio Morrisont, Leonard Floydot és Kentrell Brotherst is előbb szokták emlegetni. Ugyanakkor a 2015-ös meccsvideóit nézve nyilvánvaló, hogy beletartozik ebbe a kategóriába, sőt lehet, hogy neki kellene a lista élén szerepelnie. Jones-szal kapcsolatban az első szembetűnő dolog a lábmunkája. A koordinált mozgás elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki sikeres linebacker legyen, Jonesban ez megvan. Mindig azt a fajta lépést választja, ami megfelelő, valósággal berobban a gapbe, lassítva hátrál ha containt kell fenntartania a labdással szemben vagy vegyíti a kettőt mikor koordináltan sprintel, hogy minimális yardveszteséggel állítsa meg a futót. Rendkívül fegyelmezett, ez néha odavezet, hogy le is marad a játékról, de ez a fegyelmezettség biztosítja, hogy visszavágással minimális eredményt érjenek el a futók. Jonest a lábmunkájának és a természetes atletikusságának kombinációja teszi igazán különlegessé. Jones kiváló atlétának számít a posztján, minden idekapcsolódó tulajdonságban minőségi játékos: sebessége révén tartja a lépést emberfogásnál, agilitása révén hatékony szögeket választ és elkerült a blokkokat nyílt területen és gyorsulása miatt képes is befejezni a játékot. Az atletikussága miatt Jones az átlagosnál jobb playmaker és az átlagosnál nagy hibahatárt is biztosít számára, ha ehhez a két dologhoz hozzávesszük a gyönyörű lábmunkáját egy olyan játékost kapunk, aki abszolút képes terrorban tartani az ellenfeleit. Ha ez nem lenne elég, az is nyilvánvaló, hogy Jonesban megvan az összes szükséges ösztön és folyamatismeret, ami egy elit linebackerben megvan. Ideális szögeben megy a labdára akár rövid-, akár közép-, akár hosszútávú üldözésben van, ami egyértelműen nagyszerű jel. Jones ugyanakkor messze nem tökéletes. Csupán egy évig volt kezdő, ami hátratolja a draft boardokon. A meccsvideóin látszik, hogy a kis mérete kísérti őt, hiányzik belőle a funkcionális erő, inkonzisztensek az alapjai mikor felveszi a blokkokat, bőven van fejlődni valója ezen a területen és ez egy abszolút kritikus része a linebacker-játéknak. Szerencséjére mindkét dolog fejleszthető egy NFL linebacker-edzővel és erőnléti programmal. Emellett Jones csiszolásra szorul zónázásban. Alkalmanként túl korán hagyja el a flat zónát a srác, így kisebb játékokat enged a támadóknak. Nem egy nagyon jó külső blitzelő, noha belső blitzeknél elég hatékony. Összességében Jones fejlődési plafonját az határozza meg, hogy milyen erőssé tud válni a támadási ponton. Ez egy fontos elem, ami jelenleg hiányzik a játékából, ehhez társul, hogy csak 1 évig volt kezdő, ezért valószínűleg nem fog elkelni a draft első körében. Ugyanakkor ha megerősödik, megvan benne minden, hogy klasszis legyen a következő szinten. Technikája, atletikussága és mentális képességei miatt ideális prospect lehet a megfigyelők és az edzők számára is.

Jaylon Smith 2-3. kör

Jaylon Smith
Egyetem
Notre Dame
Életkor
29 (1995-06-14)
Magasság
6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg
229 lb (104 kg)

Erősségek

A legkidolgozottabb izomzat, minimális testzsírszázalékkal. Méret, magasság, sebesség, atletikusság kategóriában sem találunk hibapontot. Hirtelen mozdulattal tud irányt váltani. Mozgékony és hosszú karjai vannak, nagy területet le tud fedni. Az előző két évben 225 szerelése volt. Lehengerlő, ahogy egyik lyukról a másikra halad oldalirányt, követve a labda mozgását. Pillanatok alatt képes váltani egyik feladatról a másikra. Végsebessége elég hozzá, hogy odaérjen a sarokba a futókhoz. Kellően fizikális, amikor megérkezik hozzá a blokkoló, és ki is teszi a karját, hogy ne lehessen könnyen elkapni. Elég gyorsan olvas és reagál. Ezen a poszton elit sebessége van. Tehetséges emberező védő. Nem adtak neki könnyű feladatokat emberfogásban, de megoldotta. Kiváló blitzelőt lehet belőle nevelni.

Gyengeségek

Több negatív yardos szerelést kéne bemutatnia ilyen erősségekkel. Kissé passzívan várja, hogy mi lesz a play, ahelyett, hogy odarohanna, hogy kioltsa csírájában. Ahhoz nem elég erős, hogy ha felé megy a futás, akkor nagy ellenállást tanúsítson egy OLineman ellen. Jól helyezkedik, de nem mindig a leggyorsabb utat választja a labdásig. Fejvesztve veti bele magát az ütközésbe, ami szétesett mozgáshoz vezet. Rossz szokása, hogy karral akarja lehúzni az ellenfelet, ahelyett, hogy rendesen beleállna. 2015-ben 11 elrontott szerelése volt. Elszakadt két térdszalagja a Fiesta Bowlon, így rookie évében nem biztos, hogy egyáltalán játszani fog.

Megjegyzések

Indiana állam Mr.Football díjazottjaként jutott el a Notre Dame-hez. Butkus-díjas már gimiben, korosztálya legjobb linebackere. A foci mellett kosarazott is, a korábbi Ohio State/San Antonio/Barcelona-játékos, DeShaun Thomas társaként. Három évig volt kezdő az Irish-ban, freshman korától kezdve. Eleinte OLB volt, a koordinátor-csere után tették be belülre. 2014-ben második, 2015-ben első számú all-American, és a csapaton belül az év védője. Butkus-díjas egyetemen is, 2015-ben. Az ország legjobb játékosai között tartották számon, amikor szétment a térde az Ohio State ellen. 2016. január hetedikén műtötték, négy nappal később jelentkezett be a draftra. Sokkal nagyobb tehetség, mint a korábban a Notre Dame-ben globális hype-ot kapó Manti Te'o. Nem volt neki ideális a 3-4-es védelem, a legnagyobb pusztítás a 4-3 szélső linebacker helyén tudná végezni. A fiatal Derrick Johnsont kell elképzelni, ha Smith játékára gondolunk. Hatalmas playmaker és a 2016-os class legjobb linebackere is lehet belőle, ha nem lesz maradandó nyoma a térdsérülésének. Simán benne van, hogy idén nem látjuk, elég csak Breshad Perriman vagy Kevin White esetére gondolni, ezért ki tudja milyen érdeklődés lesz iránta a drafton. Nyilván semmilyen felmérőn se lesz ott. Valószínűleg olyan csapat ruház majd be rá, akinek belefér egy redshirt év, és nincs szüksége azonnali segítségre a védelmébe. Pusztán potenciál alapján simán top10-es tehetség.

Joshua Perry 3-4. kör

Joshua Perry
Egyetem
Ohio State
Életkor
30 (1994-01-01)
Magasság
6 ft 4 in (1.93 m)
Tömeg
253 lb (115 kg)

Erősségek

A pályán és az öltözőben is vezér. Tökéletes csapattárs, mentálisan érett. Győztes típus, aki hajlandó elvégezni a piszkos munkát. Nagy, erős, megvan a fizikai ereje és ügyessége, hogy a támadási pontra kerüljön. Produktív játékos. Az egész testével szerel, szinte becsomagolja ellenfelét. Két év alatt mindössze egyszer vétett szerelést. A régi idők fociját játssza a boxban, igazi dömperként rombol. Kitartó, szívós játékos, aki a negyedik negyedre sem fárad el. Jó ösztönökkel szagolja ki a screen passzokat és a szélső futásokat. Folyton hajt, sosem áll le. Erős kezei és csuklói vannak, ezért nehéz megblokkolni.

Gyengeségek

Inkább jómunkásember, mint playmaker. Hajlamos szem elől veszteni a labdát miközben megblokkolják. Túl magasan játszik, ezért a blokkolók a vállvédője alá kerülnek, ami miatt nem tud elég erőt kifejteni. Korábban le kell válnia a blokkról, hogy meg tudja csinálni a szerelést. Mozgása merev, nehézkesen vált irányt. A képessége, hogy oldalvonaltól oldalvonalig bejátssza a pályát átlag alatti. Cover képességei gyengék, nem valószínű, hogy egy az egy ellen bárkit le tudna követni. Agresszív stílusa miatt előfordul, hogy túljut rajta a játék.

Megjegyzések

Seniorként első csapatos All-Big Ten választott volt. 105 tackle, 7.5 TFL, 3 sack került a neve mellé. A személyiségéért és vezetőképességéért is kapott elismeréseket, az AFCA All-Good Works Teambe szavazták, és a Wuerffel Trophynál is döntős volt (ezt a díjat minden évben az All Sports Association adja tanulmányi és sporteredményekért). 2014-ben a legtöbb szerelést mutatta be a Buckeyesból 124-gyel, amiből 8.5 negatív yardért született. Ez volt a második éve kezdőként és az All-Big Ten közelébe került. Hiába, hogy középiskolásként nem tartották túl nagyra (mint oly sokakat Urban Meyer csapatában) Perry személyisége és mentalitása sokaknak tetszhet. A Buckeyes kezdő védelméből ő volt egy a három senior játékos közül. Erős linebackerről van szó, aki jó számokat produkált az Ohio Stateben. Perry dömperként zúzott a linebacker sor közepén, de nem tűnik elég atletikusnak, hogy a profi ligában kiegészítő embernél nagyobb szerephez jusson. Leginkább egy 3-4-es védelem belső linebackereként lehet elképzelni, akit egyértelmű passzszituációknál inkább levisznek a pályáról. Nem fog elkeseredni, ha a speciális egységben kell bizonyítania.

Kentrell Brothers 3-4. kör

Kentrell Brothers
Egyetem
Missouri
Életkor
31 (1993-01-01)
Magasság
6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg
245 lb (111 kg)

Erősségek

Olyan jól lát a pályán, mint bárki más, jól érzékeli a teret. Gyorsan megtalálja és ritkán téveszti szem elől a labdát. Veleszületett érzékkel kerüli ki a blokkokat, és olyan réseket vesz észre, amit sok linebacker nem. Jól olvassa a játékot, aminek köszönhetően képes dominálni a pályán. Jól összpontosít és nyugodt a line of scrimmagen, nagyon ritkán kerül a földre a blokkok által. Már a snap előtt látja, merre fog haladni a játék, így gyorsabban oda tud érni, minthogy a támadók kizárják. Kézhasználata kiforrott. Megrendítő ütéssel tartja tisztán magát a blokkolóktól, ezért képes tisztán végrehajtani a szerelést. 42-vel több szerelése volt, mint a második legjobb linebackernek az SEC-ben. Megvan az ereje, hogy felvegye a versenyt a blokkokkal. Remekül szerel. A nagy kezei segítségével képes levinni az ellenfelet. Ügyesen kiszagolja a play action játékokat, és egyből indulni tud coverbe. Jól olvassa ki az irányító szeméből, merre fog menni a passz. Ritkán verik meg zónázásnál.

Gyengeségek

Alsóteste zömökebb, csípője merevebb, karjai rövidebbek, mint az elvárt. Átlagos sportoló, ahhoz képest, hogy milyen produktív volt, a gyors irányváltás nem az erőssége. A line of scrimmage közelében a mozgása nem kiemelkedő. Hibátlan ösztönökre van szüksége, mert a sebessége átlag alatti. Lába lassabb, mint a gondolkodása. Néha hajlamos túlbecsülni a sebességét, aminek köszönhetően rossz szöget választ a szereléshez. Pass rusherként nem túl hatékony, a blitzeknél nem kimagasló. Korábban néhány játékosmegfigyelő aggódott a szellemi érettségével kapcsolatban. Ha elrontja az emberfogást, könnyen nagy játékot csinálhatnak róla.

Megjegyzések

Oklahomából vezetett az útja a Missouri egyetemre, gyerekként a LB mellett WR poszton is használták. Alulméretezettsége miatt az anyaállamból nem keresték, 36. volt a Rivals linebacker rangsorában. Első éve redshirttel ért véget, miután egy augusztusi edzésen komoly lábsérülést szenvedett. Újoncként csere volt, 14 szerelésig jutott. 2013-ban egyedüli Mizzou linebackerként végigdolgozta az évet, 70 szerelése volt és 3 pickje. 2014-ben már 122 tackle-ig jutott, 3 fumble-t okozva és bekerült az all-SEC 2. csapatba. Végzősként két 16 szereléses meccsel kezdett, végül 152-nél hagyta abba, nyilván ott volt a SEC válogatottban ezután. A combine-on 20 yard shuttle-ben második, 3 cone drillben pedig harmadik volt a linebackerek között. Brothers-t könnyű behatárolni, hogy mire lehet számítani nála egy szinttel feljebb, mivel régimódi, ösztönös linebacker, nem szuperatléta. Tavaly Paul Dawson volt hasonló, aki pont befért a top100-ba. Megfelelő rendszerben igazi tackle gyáros lehet és akár a korábbi Missouri versenyző, Sean Weatherspoont is megidézheti a játéka, de fontos, hogy ne kérjék olyan feladatokra, amit nem tud megoldani.

Yannick Ngakoue 3-4. kör

Yannick Ngakoue
Egyetem
Maryland
Életkor
29 (1995-01-01)
Magasság
6 ft 2 in (1.88 m)
Tömeg
256 lb (116 kg)

Erősségek

Ruganyos, atletikus mozgású védő, szálkás testtel. Tavaly 13 sacket és 45 QB-pressure-t regisztráltak nála. Fáradhatatlan. Valahogy mindig megtalálja a módját, hogy lecsússzon a blokkolóról és labdaközelbe kerüljön. Látványosan jól mozog oldalra, így rá lehet bízni a területet az oldalvonalig futás ellen és a reach blokk se ér el hozzá. Mélyen játszik és az utolsó pillanatig kivár mielőtt rárobbanhatna a fal széléről az irányítóra. Hajlik hozzá a dereka, hogy megkerülje az OT-ket. Hirtelen mozdulataival középen is meg tud érkezni, ami még veszélyesebb.

Gyengeségek

Nem érzi a snap pillanatát. Sok felesleges lépése van mikor álló helyből indul. Előre indul egyenesen az alapállása után, ahelyett, hogy az akciót követné. Sok sackje abból jött, hogy nem blokkolta senki vagy sokáig dajkálta a QB a labdát. Hajlamos belekeveredni a blokkokba maga előtt és szem elől téveszteni a labdát. Kézhasználata nem elég erőteljes és nem félnek attól, ha az ő irányába kell futni.

Megjegyzések

Washingtonban született és nőtt fel, gimnáziumban Eddie Goldman is a csapattársa volt például. Végzősként ő volt Washington DC legjobb védője, 17 sacket jegyzett. A Rivals a 11. legjobb OLB-nek írta az országban és ugyan sok nívósabb program hívta, maradt a környéken. Újoncként csere volt csak, 2014 óta kezd. Ebben az évben 6 sacket, 37 szerelést és 13.5 TFL-t rakott a közösbe. Végzősként megdöntötte a Maryland sack rekordját, ami 1982 óta élt, és az országban a második legtöbb sacket jegyezte meccsenként. Bekerült a BigTen év csapatába. Jó tanuló volt, aki jótékonyságban is élen járt. Végzős éve helyett korán profinak állt, miután a tanácsadó bizottság 2. körbe jósolta. A CBS 10 NFL vezetőt szavaztatott meg arról, hogy ki a draft legalulértékeltebb játékosa és holtversenyben Ngakoue neve hangzott el legtöbbször. A 2015-ös számai miatt nyilván draftolni fogják, és talán hatékonyabban is használni lehet majd, mint az a Terrapins tette, de azt látni kell, hogy magasságban és karhosszban nem NFL-kezdő szint. A rengeteg backfielden bemutatott játék önmagában nem indukálja, hogy a profik között is sikeres pass rusher lehet, de kora miatt mindenképp vonzóbb projekt, mint akik utolsó évesként érnek el hasonló eredményeket. Várhatóan 3-4-es OLB poszton fogjuk legtöbbet látni.

Jordan Jenkins 4. kör

Jordan Jenkins
Egyetem
Georgia
Életkor
30 (1994-07-01)
Magasság
6 ft 3 in (1.91 m)
Tömeg
259 lb (118 kg)

Erősségek

Jó méret. Megfelelő magasság. Hosszú karok. Nagyon fürge a snap után. Igazán robbanékony. Futás ellen jobb, mint Leo Floyd. Ésszel és erővel is képes megnyerni párharcait. Edge rushnál megfelelően hajlítja a térdeit. Nagyon erős. Számos sémában jól használható.

Gyengeségek

Túl sok meccsen tűnt el. Nem az az igazi kiváló, vérbeli pass rusher. Többet használhatná a kezeit. Nagyon inkonzisztens. Irányítósiettetésben túlértékelt.

Megjegyzések

Teljes neve Jordan Montae Jenkins. Houstonban született, de Georgiában nőtt fel. Középiskolás All-American, 4-csillagos recruitként választotta a UGA kockázatmenedzsment és biztosítás szakát. A Harris County High School színeiben csapattársa volt a Georgia Southern DT-je, Jay Ellison. True freshman évében mind a 14 meccsen játszott, 6-szor volt kezdő OLB, 31 szerelés, 5 sack, 8 TFL, 2 leütött passz, 23 irányító siettetés, 1-1 kiharcolt és megszerzett fumble volt a mérlege. 2013-ban csapatkapitány, 13 meccsen kezdő, 45 szerelés, 5 sack, 12 TFL, 1 kierőszakolt fumble, 2 összeszedett fumble, 2 leütött passz és 23 nyomásgenerálás fűződött a nevéhez, az edzők és Phil Steele is All-SEC második csapatba szavazta. 2014-ben 13 meccsen kezdő, 70 szerelés, 5 sack, 9.5 TFL, 1 leütött passz, 24 irányító siettetés és 2-2 kiharcolt és megszerzett fumble került a statisztikai lapjára, All-SEC harmadik csapatos Phil Steele-nél. Végzősként ágyék- és csípősérülés is hátráltatta, 59 szerelés, 10.5 TFL és 4 sack azért így is összejött neki. Megfelelő robbanékonysága és sebessége van, de azért a fürgesége nem elit, amit egy EDGE játékosnál elvárnánk. Sokszor tűnik el meccs közben, a tape-jeit figyelve az ember unalmában hajlamos már-már álomba szenderülni. Szóba jöhet 3-4-es külső linebackerként és 4-3-as erős oldali linebackerként is, ugyanis jól szerel és nagyon erős. NFL hasonmás: Nick Perry.

Scooby Wright 4. kör

Scooby Wright
Egyetem
Arizona
Életkor
30 (1994-08-28)
Magasság
6 ft 1 in (185 cm)
Tömeg
246 lb (112 kg)

Erősségek

Elit ösztönei vannak. Úgy indul el a jó irányba mintha tudná, hogy milyen játékot hívtak a támadók. Rendkívül aktív, állandóan a labda közelében van, mindig kész a vadászatra. Hatalmas tűz lobog benne. Gyorsan lép föl a line of scrimmage-re, ahol megsemmisítésre készül. Képes elterelni, visszavágásra kényszeríteni a futókat. Érzi a snap időpontját, úgy suhan át a lyukon, mint a puskagolyó, ezért veszélyes blitzelő. 2014-ben 163 szerelés, 29 TFL, 14 sack és 6 kierőszakolt fumble volt a statisztikai lapján, sokak szerint minden idők legproduktívabb idénye volt ez linebackertől egyetemen. Csípője segítségével csapódik bele ellenfelébe, majd a lábával be is fejezi a szerelést. A pályán gyorsabb a mért idejénél köszönhetően az ösztöneinek és a robbanékonyságának. Oldalirányban is agilis, le tud válni a blokkokról.

Gyengeségek

Meg kell tanulnia, hogy hogyan hasznosítsa a benne rejlő erőt és szenvedélyt, így javítva a mozgáskoordinációját. Túl gyakran kerül a földre a felpörgetett motorja miatt. Átlagos atléta átlag alatti egyenes vonalú sebességgel. Magasan játszik. Derekát és térdét is jobban kellene hajlítania, hogy jobb helyen legyen a vállvédője és több befolyást szerezzen. Szerelési technikáján lehet még fejleszteni. Befolyásszerzési hiányosságai miatt időnként átfutnak rajta. Irányváltásoknál merev, ami arm tackle-ökhöz, elhibázott szerelésekhez vezet. Néha túl sokat gondolkozik, így elfut mellette a játék.

Megjegyzések

Édesapja hívta "kicsi Scooby-Doonak", innen ragadt rá a becenév, a teljes neve egyébként Philip Anthony Wright III. Apukája szintén focizott a Long Beach State-en, jelenleg a Santa Rosa Junior College softball csapatának vezetőedzője, nővére Ashley az Illinoison softballozott. Scooby a focicsapatban LB-t és RB-t játszott, mellette súlylökésben is tehetségesnek tartották. 2-csillagos recruitként csak az Arizona ajánlott neki ösztöndíjat. True freshman évében 13 meccsen játszott, 12-szer volt kezdő SAM, 83 szerelés, 9.5 TFL és 1 INT (Marcus Mariota passzát halászta le) volt a termése, Freshman All-American a 247sports.comnál, említésre méltó az All-Pac-12 válogatottban. 2014-ben övé lett a Bronko Nagurski Trophy, a Rotary Lombardi Award és a Chuck Bednarik Award, azaz az NCAA főedzők, a média és az egyetemi sportvezetők szerint is ő volt az Év Védője. 2015-ben összesen 3 meccsen tudott csak pályára lépni, előbb a bal térdében szakadt el az oldalsó meniszkusz, majd a jobb lába ficamodott ki. Mindenesetre a 3 meccsen amin játszott összehozott 23 szerelést és 2 sacket, és a New Mexico Bowl MVP-je lett. Scooby Wright valószínűleg nem fog szemkápráztató eredményeket felmutatni a combine-on és a sérülésekkel tarkított 2015-ös idénye miatt kicsit a háttérbe szorult a drafttal kapcsolatos beszélgetésekben, de az ösztönei, a statisztikái és a benne égő tűz miatt a draft 2. napjának biztonságosabb választásai közé tartozik. A későbbiekben előrébb is kerülhet azoknak a csapatoknak a boardján, ahol fontos a kiemelkedő egyetemi produkció. Sokan állítják párhuzamba Zach Thomasszal és Chris Borlanddel.

Tyler Matakevich 4-5. kör

Tyler Matakevich
Egyetem
Temple
Életkor
31 (1992-12-22)
Magasság
6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg
238 lb (108 kg)

Erősségek

Nagyszerű csapattársnak és vezetőnek tartják. Mind a négy kezdő éve alatt elképesztően produktív játékosnak számított, összesen 465 szerelést mutatott be. Minden szezonban 100 tackle felett teljesített. Jó szemeivel ügyesen szúrja ki, mi történik a pályán. Ösztönei rendben vannak, nem fél cselekedni. Az irányító szemét jól olvassa, ezért előnnyel indul a passzjátékoknál. Ritkán verték át play action játékokkal. Futójátékoknál a szemét végig a labdán tartva, jól mozog a line of scrimmagen. Ügyesen veszi észre a lyukat, a backfieldre is képes odaérni. Jól fordul és mozog a zónájába passz ellen. Aránylag jó kezei vannak, nem riad vissza ha le kell ütni a labdát. Vezetőképessége megkérdőjelezhetetlen. Sosem hezitál, fantasztikusan gyors első lépése van, jól veszi észre és olvassa a játékot és nem pazarolja az időt. Jó szögeket választ, erős kezeivel akár úgy is képes szerelni, ha csak az ujjaival tudja megragadni az ellenfelet. A kezeit akkor is jól használja, ha le kell válni a blokkokról. Blitzelőként jól időzít, veleszületett őrültségét jól kontrollálja, új sebességre kapcsol amikor vérszagot érez. Jó munkát végez zónázáskor, hajlandó a labda útjába vetődni. Igazi közönségkedvenc, apait-anyait belead minden playnél.

Gyengeségek

Ereje csak átlagos. Testfelépítésén már nem nagyon lehet változtatni, nem fér rá több izom. Ez akkor jelenthet problémát, amikor falemberrel találkozik a második szinten. Jó vezérblokkoló ellen nehezen tudja megvetni a lábát. Előfordul, hogy túl gyorsan akar belülre kerülni, így ha kívülre megy a játék rossz szöget választ. Szerelései előtt a térben mozogva sokkal egyenletesebb munkát kellene végeznie. Ha csak karjával ragadja meg a ravaszabb futókat, lerázhatják. Az utolsó 3 szezonban 32 elvétett szerelése volt. Ha tömegbe kerül a line of scrimmagenél, nehezen szabadul. Sebessége, atletikussága, testfelépítése legfeljebb átlagos, bár képes ezeket okos mozgással kompenzálni. Hajlamos túlzott agresszivitásra, ami miatt gyorsan túljuthat rajta a játék.

Megjegyzések

Connecticutban nőtt fel, a linebacker mellett futó poszton is használták, 59 touchdownt ért el. Nővére atlétaként iskolarekorder volt a Sacred Heart csapatában. Végzős középiskolásként megsérült egy edzésen, 5 meccset kihagyott, így az NCAA helyett a Milford Academy-n töltött egy évet, ami egy előkészítő iskola. Ide járt korábban Terrance Knighton, LeSean McCoy vagy Cameron Artis-Payne is. True freshmanként azonnal kezdő MLB lett, és a Big East 4. legtöbb szerelését jegyezte. Másodévesen már a 8. héten 100 tackle fölött volt, ebben az évben senki se csinált nála többet. Juniorként ismét ő végzett az American konferencia élén a legtöbb megállítással, ekkor már csapatkapitányként. Végzősként is 100+ szerelés fölé jutott, az NCAA történelem 7. ilyen játékosaként. A Penn State ellen 3 sacket jegyzett, a Cincy ellen 3 levédett passzt, amiből 2 INT volt. 2015-ben konf döntőbe vitte a Temple-t, ő lett az év védője az AAC konferenciában, konszenzus all-American, övé lett a Bronko Nagurski-díj és a Chuck Bednarik-díj egyaránt. Produktív egyetemi játékos, akiről nehéz elképzelni, hogy a sikerességét a profik között is folytatni tudja. Méret, sebesség és erőbeli hátrányban is van poszttársaival szemben, így alapvetően cserejátékosnak fogják draftolni, onnan kellene kinőnie magát. Odaadása, és esetleges special team értéke tarthatja a csapatban, igazi underdogként indul neki a profi karriernek.

Joe Schobert 5. kör

Joe Schobert
Egyetem
Wisconsin
Életkor
-
Magasság
6 ft 1 in (1.85 m)
Tömeg
245 lb (111 kg)

Erősségek

Nagyon produktív volt két kezdő éve alatt, 6 kiharcolt, 3 megszerzett fumble, 10 levédekezett passz és 1 interception is színesítette statisztikáját. Minden hájjal megkent játékos, laza csípőjével jól mozog és az irányváltásai is zökkenőmentesek. Át tud csúszni a gapeken és kívülről is veszélyes. Kitűnően használja a kezeit, így kompenzálni tudja erőbeli hiányosságait. Egész gyorsan válik le a tight endekről. Átlát a blokkolókon, a szemét végig a labdán tartja. Edge rushnál süllyeszti a vállát, így képes rövidre vágni az útját az irányítóhoz. Fedezésben feladat-orientált, biztosra megy, eltéríti az összekötőket, elkapókat mielőtt még hátrahúzódik nagyobb területre. Adekvát emberfogási képességek. Átlag feletti az egyensúlyérzéke, ritkán végzi a földön. Minőségi special teams cover munka.

Gyengeségek

Összességében nincs meg a mérete és a karhossza sem ahhoz, amit az NFL csapatai keresnek az edge rushereknél. Nincs meg benne a robbanékonyság és a térdét sem hajlítja eléggé a hirtelen irányváltásokhoz. Átlagos atletikussága miatt nehéz szögekből kényszerül megkísérelni a szereléseket. Ritkán használja megfelelően a felsőtestét, nehezen fejezi be a szereléseket, 18 elhibázott szerelése volt a legutóbbi két idényben, ebből 10 volt tavaly. Erőbeli hiányosságai miatt nem tud erőteljesen fellépni szélső futások ellen. A tackle-ök fel fogják lökni. Nem egy fenyegető passzsiettető egy az egyben. Átlagos robbanékonysággal lép föl. Passzsiettetőként statisztikái nagy részét twistek után ill. meghosszabbított játékoknál érte el. Átlag alatti játéksebesség.

Megjegyzések

A Wakesha West HS színeiben futót, söprögetőt, elkapót és visszahordót játszott , mellette kétszer választották be a konferencia első csapatába kosárlabdában, 3. lett az állami bajnokságon magasugrásban és baseballozott is. Fociban állami válogatott volt, annak a John Claynek az állami bajnoki döntős futórekordját adta át a múltnak, aki aztán 2009-ben pont a Badgers színeiben lett az Év Támadója a Big Tenben, ennek ellenére nem kapott sehonnan sem ösztöndíj ajánlatot, csak a North Dakota ajánlotta fel neki, hogy walk-onként focizhat náluk. 2012 júliusában viszont a Wisconsini Futballedzők Szövetsége által szervezett all-star meccsen 145 all-purpose yarddal, 2 szereléssel, 2 leütött passzal és 1 interceptionnel vétette magát észre, ezután Jeb Kennedy, a Kenosha Bradford HS (idejárt anno Trae Waynes és Melvin Gordon is) vezetőedzője járt közben az érdekében a Wisconsin egyetem vezetőinél, a Grand Forksba (itt van a North Dakota campusa) való utazása előtt 1 nappal értesítette az akkori főedző Bret Bielema, hogy preffered walk-on státuszt ajánl neki a Badgersnél, így beteljesítve gyerekkori álmát, Schobert a UW színeiben lehetett sportoló. Erdészeti tudomány szakon szerzett diplomát. 2012-ben 5 meccsen játszott, az év végén kiérdemelte az ösztöndíjat. 2013-ban mind a 13 meccsen játszott, az Arizona State ellen kezdhetett is OLB-ként, végül 24 szerelés, 2.5 TFL és 1 sack került a neve mellé. 2014-ben már mind a 14 meccsen kezdő külső linebacker, 69 szerelés, 13.5 TFL, 3 sack, 2 FF, 1 FR és 7 leütött passz állt a statisztikai lapján, utóbbi kategóriában csapata legjobbja volt, említésre méltó volt az All-Big Ten válogatottban. Végzős idényében csapatkapitány, mind a 13 meccsen kezdő OLB, 79 szerelés, 19.5 TFL, 9.5 sack, 1 interception, 3 leütött passz, 2 megszerzett és 5 kiharcolt fumble volt a mérlege, utóbbi kategóriában beállította Chris Borland iskolacsúcsát. Első csapatos All-American az FWAA-nél és az ESPN-nél, övé lett a Jack Lambert Trophy (legjobb egyetemi linebacker). Hal Faverty (1951) és Chris Borland (2013) után a harmadik linebacker a borzok történelmében, aki All-American első válogatott lett. Néhány csapat bizonyos vonásokat keres a prospectekben, mások inkább az eddigi produkcióra figyelnek oda. Schobert a fizikai tulajdonságaival egy csapatot sem fog izgalomba hozni, de mindig megtalálja az útját a labdáshoz, feltöltve így a statisztikai lapját. Schobert erőbeli hiányosságai miatt nehezen lesz 3-4-es külső linebacker, de az ösztönei miatt megérdemel egy esélyt WILL-ként egy 3-4-es védelemben. Akárhogy is alakul, a special teames munkája kétség kívül emeli a draftértékét, ráadásul a Wisconsinból számos korábbi walk-on (J.J. Watt, Jim Leonhard, Ricky Wagner, Jared Abbrederis, Mark Tauscher, Bradie Ewing, Chris Maragos, Michael Bennett RB, Matt Katula) jutott el az NFL-ig a közelmúltban.

Jatavis Brown 5. kör

Jatavis Brown
Egyetem
Akron
Életkor
30 (1994-02-18)
Magasság
5 ft 11 in (1.80 m)
Tömeg
217 lb (98 kg)

Erősségek

Sportosan és könnyedén mozog, robbanékony. Átlag feletti zárkózási képesség és üldözési hatótávolság, nagy területet tud lefedezni. Gyorsan szűkíti a távolságot, egy szemvillanás alatt képes odaérni A-ból B-be. Nagy ütköző, az érintkezési ponton mindig tesz róla, hogy tudják, hogy ott van. Szerelésnél jól időzít, a vállvédője alól meríti az erőt. Kezdeti fürgesége és hajlított térdei miatt blitzelőként képes megkerülni a blokkokat. Laza csípőjének köszönhetően nagyobb területen is könnyedén vált irányt. Sokféle dologban van tapasztalata, pálya minden pontján bíztak rá cover feladatokat egyetemen - "imád" special teamben játszani. Csendesen, szerényen viselkedik, megvan benne az NFL-hez szükséges versenyszellem (az Akron vezetőedzője Terry Bowden mondta: "Néhány ember nagyon motivált, valami hajtja őket belülről. Ő közéjük tartozik"). A pályán kívül is megteszi a szükséges erőfeszítéseket, a videózást a felkészülés "lényeges" részének hívta. Produktív és tartós játékos, iskolarekorder tackles for lossban (41.5) és sackekben (18), Jason Taylor régóta fennálló csúcsát döntötte meg.

Gyengeségek

Alulméretezett, a teste így is ki van maxolva. Rövid karjai akadályozzák a blokkokról történő leválásban, így a blokkolók fel tudják falni. Teljes mértékben a labdásra összpontosít, fejlődnie kell a blokkok felismerésében, hogy kikerülje az útjába kerülő testeket. A backfield átlátásában fejletlen, későn ismeri fel az útvonalakat. Túlságosan is agresszíven viselkedik, ball fake-ekkel, cseles szemmozgással átverhető. Szerelési mechanikája inkonzisztens, a sisakjával vezeti a mozgást, túl magasan üktözik, nem mindig használja a megfelelő technikát. Méretbeli hiányossága tartóssági és rendszerbe illeszthetőségi kérdéseket vet fel az NFL-ben. A karakterét is meg kell vizsgálni, egy osztálytársa szexuális zaklatással vádolta végzős középiskolásként (2011. november) - két rájátszásmeccsről eltiltották, de hivatalosan nem emeltek vádat.

Megjegyzések

Szervezeti felügyelet szakon szerzett diplomát. Floridában nőtt fel, végzős idényében a Glades Central HS veretlen alapszakaszt jegyzett, ötször kaptak 0 pontot, csapattársa volt Kelvin Benjamin (Carolina Panthers WR), Clive Walford (Oakland Raiders TE), Cre'von LeBlanc (Florida Atlantic CB), Davonte Allen (Marshall WR) és William Likely (Maryland CB) is. 2-csillagos recruit volt. True freshman évében 11 meccsen játszott, az Ohio ellen kezdőként is megkapta a lehetőséget, végül 13 szereléssel, 0.5 TFL-lel és 1 kiharcolt fumble-lel zárta a szezont. 2013-ban már mind a 12 meccsen kezdő, 107 szerelés, 2 sack, 6.5 TFL, 2 kierőszakolt fumble és 2 leütött passz került a statisztikai lapjára, All-MAC első válogatott lett. 2014-ben mind a 12 meccsen kezdő WILL, 99 szerelés, 4 sack, 14.5 TFL, 3 FF és 1 leütött passz lett a mérlege, újra All-MAC első válogatott. Végzősként is mind a 13 mérkőzésen kezdő WILL, 116 szerelés, 4 kierőszakolt fumble, 1 INT, 1 leütött passz, 12 sack és 20 TFL volt a teljesítménye, utóbbi két adat iskolarekord, az Év Védője a MAC-ben. 3 évig volt kezdő gyenge oldali linebacker a Zips 4-3-as védelmében, Brown atletikussága, robbanékonysága és a labda megszerzése iránti vágya egyaránt feltűnik a képernyőn, ez All-MAC első válogatottságot hozott neki zsinórban három évig - a csapat védőkoordinátora Chuck Amato a védelem Peyton Manningjének nevezte. Brown játéksebessége és fizikalitása kitűnik, de nehezen kerüli el a blokkokat és a méretbeli hiányosságait nehéz lesz elfedni az NFL-ben. Habár a mérlegelési adatai elijeszthetnek néhány csapatot, Brownban minden megvan, hogy egy special teams démon legyen a következő szinten, sokoldalúsága egy cserehelyet megérhet a depth charton.

Eric Striker 5. kör

Eric Striker
Egyetem
Oklahoma
Életkor
30 (1994-01-01)
Magasság
5 ft 11 in (1.80 m)
Tömeg
226 lb (103 kg)

Erősségek

Egy sakkbábu, amit a tábla teljes területén használtak az Oklahoma védőkoordinátorai. Kitűnő üldözési sebesség a túloldalról, képes azelőtt megállítani a futást, hogy az elkezdődött volna. Hajlított térdekkel, előredőlve játszik. Flexibilis bokáinak köszönhetően élesen képes kifelé fordulni, miután nekidőlt az ellenfelének. Szokatlan szögeket használ pass rusherként, így a blokkolóknak nehéz tisztességesen megütni. Gyenge edge block ellen csípőjét és vállát hirtelen megrántva kerüli meg kívülről az ellenfelét. Kezeit és lábait úgy irányítja, hogy jobb pozícióba kerüljön a kontaktus után, nem úgy, hogy csak simán rádőljön a blokkokra. Nagyobb területen is folyamatos a mozgása, coverage-ben megoldja a feladatát. Ösztönös és tudatos nagyobb térben, igyekszik behatárolni a passzolási ablakokat. Kezdeményezően használja kezeit, próbálja hamar megnyerni párharcait a nagyobb, hosszabb karú ellenfelek ellen is. Prédájára vadászva az sem gond neki ha többször kell irányt váltani.

Gyengeségek

Vékony testalkat, tipikus sand in the pants linebacker, emiatt nem lehet teljes munkaidőben EDGE játékosként foglalkoztatni. Átlagalatti játékerő. Nem képes konzisztensen megállítani a szélső futást. Fizikális tight endek ellökhetik a támadási ponton. Hátrafelé nincs meg a hatótávolsága, hogy teljes munkaidős söprögetőszerepben számítsanak rá. Muszáj rátervezni a játékot, különben szerepen kívül találja magát. Nem egy nagy ütköző és nem is mindig kész a szerelésre. Pass rush sikereit inkább a gyorsaságának mintsem a képzettségének köszönhette. Ha pass rusherként a kezdeti robbanékonyságát megállítják kifelé, nincs meg a konzisztens kontramozgása rá. Egy erős ütéssel ki lehet zökkenteni. Üldözés-orientált szerelő, akinek gondjai vannak a fizikális csapatok ellen. Futás ellen hajlamos elveszteni a containt.

Megjegyzések

Floridából származik, hatalmas Tampa Bay Buccaneers szurkoló, gyerekkori példaképe Warren Sapp. Politikatudományból diplomázott. Egykori középiskolás All-American, 4-csillagos recruit. A foci mellett baseballozott és atletizált is az Armwood HS színeiben. A focicsapatban együtt játszott Matt Jones-szal (Washington Redskins RB), Kyle Gibsonnal (UCF CB), Aaron Evans-szel (UCF LT) és Allen Covingtonnal (Toledo DE). True freshman évében mind a 13 meccsen játszott, de csak a Kansas ellen kapott komolyabb játékidőt, ott jelezte is 6 szereléssel, hogy van jövője a csapatnál. 2013-ban már mind a 13 meccsen kezdő, 50 szerelés, 10.5 TFL, 6.5 sack, 3 leütött passz, valamint 1-1 kiharcolt és megszerzett fumble került a statisztikai lapjára, All-Big 12 első csapatos a Sporting Newsnál. Az iskolapadban sem volt rossz éve, Academic All-Big 12 második csapatba szavazták. 2014-ben mind a 13 meccsen kezdő OLB, 68 szerelés, 17 TFL, 9 sack, 2 megszerzett fumble és 5 leütött passz volt a mérlege, All-Big 12 első csapatos az edzőknél, a 247sportsnál, az ESPN.comnál, a FoxSportsSouthwest.comnál, az AP-nél,és Phil Steele-nél, utóbbi kettőnél a harmadik számú All-American csapatba is befért. Végzősként is mind a 13 meccsen kezdő OLB, 67 szerelés, 19 TFL, 7.5 sack, 1 INT, 3 leütött passz és 1-1 kiharcolt és megszerzett fumble állt a neve mellett, első csapatos All-American a Sporting Newsnál és a Sports Illustratednél, All-Big 12 első válogatott az edzőknél, az AP-nél, az ESPN.comnál és Phil Steele-nél. 3 évig volt kezdő, megmutatta, hogy képes siettetni az irányítót és nagyobb területet is le tud fedezni. Striker produkciója jó volt, de azért nem a legtermékenyebb és nem úgy látszik, hogy egyértelműen illik az egyetemen játszott külső linebacker pozícióba. 4-3-as WILL-ként vagy box safetyként van jövője, de valószínűleg olyan csapatok fognak felé fordulni, akik a pálya számos pontján tudják használni.

Dominique Alexander 5-6. kör

Dominique Alexander
Egyetem
Oklahoma
Életkor
-
Magasság
6 ft 0 in (1.83 m)
Tömeg
232 lb (105 kg)

Erősségek

Sportos, kompakt test ritka mozgékonysággal és sebességgel egy belső linebackernél. Nyilvánvalóan otthon van passz elleni védekezésben, ízületei rugalmasak, csípője laza, így tudja kezelni a rábízott coverage feladatokat. Agilitása és sebessége révén le tudja tükrözni a futók és az összekötők mozgását is, útvonal felismerési képességét is megmutatta már, otthagyta az elsődleges feladatát, mert érezte, hogy a labda merre is fog menni. Agresszív a boxban, gyorsasága révén elspriccel az őt blokkolni igyekvők mellett és pusztít a line of scrimmage-en. Posztján nagyon jónak számít a sebessége, tudatossága és üldözési sebessége révén kifelé megveri a blokkoló futót. Kreatívan szerel, kéz-szem koordinációja jó, így átkarolja a labdacipelők lábát a nem is klasszikus tankönyvi, ám hatékony szerelés érdekében. Zárkózási sebessége lenyűgöző és nem fél a kontaktustól, néhány nagy ütközésre mindig lehet tőle számítani. Keménységet és tartósságot mutatott teljes egyetemi pályafutása folyamán a nyilvánvaló méretbeli kérdések ellenére, karrierje utolsó 33 mérkőzésén zsinórban kezdő, mindegyiken belső linebackerként.

Gyengeségek

Fineszes linebacker, akiből hiányzik az ideális méret és erő a következő szintre, ez limitálja a posztját és a sémába illőségét. Agilitására és robbanékonyságára támaszkodva próbál elcsúszni az őt blokkolni igyekvők mellett, nehezen válik le, ha egyszer elkapták. Fejlődhet ezen a téren ha nagyobb erővel lesz képes felvenni a blokkokat, de mindig lesznek nehézségei a rövid karjai miatt. Elveszti a labdát a szemével, túl sokszor gondolkozik rosszul, túlüldöz a széleken, üresen hagyja a visszavágási sávokat, amit az intelligens futók kihasználhatnak. Túl sok időt tölt a földön. Robbanékony zárkózása révén lenyűgöző ütközéseket produkál, de a masszív futókat nehezen állítja meg a lyukban, összességében átlag alatti erőt mutat. Oldalirányú és mélységi üldözéseknél sem jellemző rá a belső linebackereknél megszokott mániákus gondolkodásmód.

Megjegyzések

Édesapja Derrick Alexander Sr. az Oklahoma State-en focizott, jelenleg rendőr Tulsában, bátyja Derrick Jr. a Tulsa redshirted senior defensive endje, All-AAC második válogatott volt 2014-ben. Édesapjuk a korai kiégéstől megóvandó a srácokat, ötödikes koruk előtt nem engedte őket focizni. Dominique 3-csillagos recruitként választotta az Oklahomát. True freshmanként mind a 13 meccsen játszott, az utolsó 8 alkalommal kezdett is, 80 szerelés, 3.5 TFL, 2 FF, 1 leütött passz és 1 sack volt a teljesítménye, Az Év Freshman Védője lett a Big 12-ben. 2014-ben mind a 13 meccsen kezdő, 107 szerelés, 1.5 sack és 1 kiharcolt fumble került a neve mellé, All-Big 12 második csapatba került az AP-nél és Phil Steele-nél. 2015-ben is mind a 13 meccsen kezdő ILB, 103 szerelés, 7 TFL, 1.5 sack, 1 INT és 2 leütött passz volt a mérlege, All-Big 12 első csapatba jelölték az edzők, az ESPN.com és Phil Steele is. Ahogy a mérete is mutatja, Alexander, nem egy klasszikus thumper belső linebacker, végül valószínűleg kívül fog játszani egy 4-3-as védelemben. Atletikussága miatt képes lehet a váltást kezelni, elkerüli a blokkokat, a Soonersben nyilvánvaló passz-szituációkban ő fogta a slot elkapókat. NFL hasonmás: Brandon Marshall.