Prospect ismertetők
Laremy Tunsil 1. kör
- Egyetem
- Ole Miss
- Életkor
- 30 (1994-08-02)
- Magasság
- 6 ft 5 in (1.96 m)
- Tömeg
- 305 lb (138 kg)
- Erősségek
Fizikálisan minden szempontból rendben van, izomzata fejlett, karjai hosszúak, magas és erős. Neki vannak a legerősebb kezei ebben a classban, pusztító erővel ragadja meg a védőt. Maulerként viselkedik a futójátéknál, megszerzi a befolyást, erejének hála ki tudja billenteni a védőt az egyensúlyi helyzetéből. Kitűnő lábmunkájának hála el tud térni az eredeti feladatától ha máshol nagyobb lyukat tud nyitni a futónak. Nagyszerűen érti a szögek és a helyezkedés jelentőségét a második szinten, alsótestének segítségével be is fejezi a blokkjait. Robbanékonyan, alacsonyan indul, hogy már az első kontaktusnál megnyerje párharcát. Kitűnő atléta nyílt területen, rendszeresen megüti a célpontjait. Passzblokkolásnál gyorsan reagál a snapre. Hihetetlen könnyed lábmunkájának hála le tudja tükrözni a pass rusherek mozgását. Sealnél kivételes a lábmunkája, fürgesége miatt nagyon nehéz megkerülni. Konzisztensen ő kezdeményezi az első kontaktust, hatalmas lökésekkel és erőteljes fogással kontrollálja a pass rushereket. Jó helyre rakja a kezeit, olyan erejű ütése van, hogy valósággal elkábul tőle az ellenfél a rush kezdetén. Bull-rush segítségével egyszerűen nem lehet megmozdítani, alacsonyan játszik, minimálisra szűkíti azt a területet, ahol a pass rusherek megüthetik. Agresszív mentalitású játékos, akitől nem idegen az aljasság a lövészárokban, befejezi a blokkjait, trash talkban is otthon van.
- Gyengeségek
Időnként inkább a derekát hajlítja és az agresszív természete miatt ilyenkor előfordul nála overextend. Passzblokkolás során jobban nyújthatná a karját, lógnak a könyökei, így a pass rusherek közelebb kerülhetnek a testéhez. Cut block technikája hanyag, inkább odadől a védőhöz mintsem, hogy beleálljon és az ellenfél súlypontját célozza. Stuntokat, twisteket jobban fel kellene ismernie, többet kellene kommunikálnia. A 2014-es bowl meccsen eltört a szárkapocscsontja.
- Megjegyzések
Teljes neve Laremy Alexander Tunsil. Újságírónak tanult, öccse Alex Weber szintén az Ole Missre jár, ő elkapó. Középiskolában a foci mellett súlylökésben is jeleskedett. Saját bevallása szerint nagyon sokat jelentett neki, hogy HS-ben csapattársa volt Timmy Jerningan (Baltimore Ravens DE), aki ellen rengeteget gyakorolt edzésen. High School All-American, az ország 1. számú OT-je a 2013-ban, 5-csillagos recruit volt. 2013-ban 12 meccsen lépett pályára, 9-szer volt kezdő LT, rajta kívül ebben az évben csak a Virginia Teches Jonathan McLaughlin volt true freshmanként kezdő LT, Freshman All-American első csapatos a Sporting Newsnál, a College Football Newsnál, a 247sports.comnál és az Athlonnál, All-SEC második csapatos az AP-nél, a csapat TE-jével Evan Engrammel együtt ők az első true freshmanek az iskola történetében, akik egyből SEC-válogatottságig vitték. 6153 yarddal iskolacsúcsot döntött a támadósor, a bowl-meccset térdsérülés miatt kihagyta. 2014-ben 11 meccsen kezdő LT, 2 meccset viszont kihagyott bicepsz-szakadás miatt. majd a bowl-meccsen eltört a szárkapocscsontja. A College Sports Madness és a Sports on Earth All-American második csapatba választotta, All-SEC első csapatos az AP-nél, az Athlonnál és a College Sports Madnessnél. A 2015-ös tavaszi gyakorlásokat kihagyta egy bokaműtét miatt. Junior szezonját 7-meccses eltiltással kezdte, mert tiltott juttatásokat fogadott el. Ennek ellenére a Walter Campnél második csapatos All-American, az ESPN.com és az Athlon pedig All-SEC első csapatba szavazta. 28 kezdőként lejátszott mérkőzésén összesen 2 sacket engedélyezett. Ha tavasszal a "korszakos tehetség" kifejezés szóba kerül valószínűleg Tunsil lesz az első felmerülő név. Ritkán látni fizikálisan ennyire jó offensive tackle-t ilyen agresszív természettel és ráadásul a technikája sem utolsó. Az első naptól bevethető baloldali tackle-ként, potenciál alapján simán lehet a liga egyik legjobbja. Futásblokkolásnál nagyszerűen szerez befolyást, kamatoztatja az erejét a támadási ponton, ügyesen használja a karját, arra, hogy ő kezdeményezze a kezdeti kontaktust. Akit egyszer megragadott az csak akkor szabadul, ha Tunsil is úgy gondolja, bárkit képes elmozdítani az útból. Szívós játékos, energiáját az alsótestéből meríti, lábmunkáját gyakran teljes mértékben kihasználja. Az NFL támadófal-edzők imádni fogják a mentalitását miszerint mindig befejezi a blokkjait és a sípszóig játszik. Passzblokkolásnál Tunsil egyszerűen agresszív, emiatt előfordul, hogy már a kezdeti kontaktusnál két emberrel kerül szembe. Hihetetlen erővel tudja megragadni ellenfelét és emellé fürge is, így szinte mindig jó pozícióban van, de az NFL-ben kicsit alacsonyabb vállvédőszintet és több türelmet fognak tőle elvárni. Agresszív természete miatt passzblokkolás során leragad egy védőnél ahelyett, hogy a szemével a stuntokat vagy a késleltetett blitzeket figyelné. Nagyon kevesen mondhatják el magunkról, hogy olyan zökkenőmentes lábmunkával vagy akkora erejű ütéssel rendelkeznek, mint Tunsil. A védőket megdöbbenti, hogy mekkora erővel és milyen jó helyre teszi a kezeit és mellé még kellően fürge is ahhoz, hogy ne tudják kívülről megkerülni. Az erőből dolgozó rushereket becsomagolja és földbe temeti, kvázi személyes sértésnek veszi, ha egy védő arra veszi a bátorságot, hogy fizikálisan próbálja meg őt dominálni. Ha kontramozgással próbálkoznak, akkor Tunsil megcsillantja az egészen kivételes oldalirányú agilitását, amivel letükrözi a pass rusher mozgását. A draft legjobb támadófalembere és talán legjobb játékosa, utolsó egyetemi szezonjában elit játékot nyújtott magasan jegyzett ellenfelek (pl. Myles Garrett vagy Shaq Lawson) ellen. Tunsilban minden megvan, amire egy franchise LT-nek szüksége van, sokkoló tény lenne, ha kicsúszna a TOP5-ből április 28-án.
Ronnie Stanley 1. kör
- Egyetem
- Notre Dame
- Életkor
- 30 (1994-03-18)
- Magasság
- 6 ft 5 in (1.97 m)
- Tömeg
- 304 lb (138 kg)
- Erősségek
Komoly méret, hosszú karok, és olyan mozgékonyság, amivel le tudja tükrözni a pass rusher mozgását. Laza mozgása lehetővé teszi, hogy a speed rusherek se tudják megkerülni. Gyorslábú, oldalirányba könnyen mozog és a térdét is tudja hajlítani. Nehéz kezei és hosszú karjainak hála ha elkapja az ellenfelet, dominálni tudja. Erő és elhivatottság sugárzik belőle futásnál. Rövid yardos helyzeteknél félreállítja a védőket, sebessége pedig a második szintre is elég, ahol odaadó munkát végez. Mérete, szívóssága és atletikussága mellett dörzsölt és versenyszellemére se lehet panasz. A fejét fenn tartja és figyeli, hogy kit lehet üldözés közben elpusztítani. Miután megblokkolt valakit, megy segíteni egy következő ellen. Korához képest nagyon képzett. Nincs benne túlzott agresszió, türelmessége olyan erény, amit sokakba bele kell nevelni. Ismeri a sémákat és igyekszik addig tolni az emberét, míg esélytelenné válik, hogy játékba avatkozzon.
- Gyengeségek
Még van hová fejlődnie, amit az NFL sztárjai ki tudnak használni. Néha túl magas testtartással játszik és rossz szöget választ. Ha a védő rá tudja tenni a kezét Stanley mellkasára, akkor vissza tudja nyomni, mert nehezen horgonyoz le második szándékból.
- Megjegyzések
Las Vegas-ból származik, középiskolában a jelenlegi Arizona Wildcats QB, Anu Solomont védte. Édesanyja Tongán született. A Rivals csak a 15. legjobb OT-nak tartotta az országban mikor aláírt az írekhez. Újoncként nem sokat szerepelt, de 2013-tól alapember, eleinte RT-ként, majd Zack Martin távozása óta LT-ként. Szóba került a neve a 2015-ös drafton mint első körös tehetség, de csak idén érkezik. A 2015-ös idényben konszenzus All-American választott és az év legjobb polinéziai játékosának is őt nevezték meg. Lehet, hogy a technikáján még csiszolni kell, ami eleinte visszaüthet a játékában, de hosszú távon minden adott, hogy franchise LT-t képezzenek belőle.
Jack Conklin 1. kör
- Egyetem
- Michigan State
- Életkor
- 30 (1994-08-27)
- Magasság
- 6 ft 6 in (1.98 m)
- Tömeg
- 325 lb (147 kg)
- Erősségek
Bunyós játékos, aki képes visszazárkózni miután megverték. DeForest Buckner a saját bőrén tapasztalhatta, hogy mennyi idő őt megkerülni a támadási ponton. Megvan az alapvető ereje a játékhoz, különösen a kezében rejlő erő a lenyűgöző. Ha elkapja a védőt nagyon nehéz tőle szabadulni. Jól működik együtt guardokkal kombinációs blokkoknál. Befolyásos a második szinten is és vigyáz arra, hogy ne kolbászoljon túl messzire, így a linebackerek nem tudják szerelni a futót a mögötte lévő területen. Futásblokkolóként erőteljes a kezdeti kontaktusa, igyekszik az ellenfél csípőjét mögé fordítani, kiiktatva így a védőket és biztosítva a blokkokat. Technikailag stabil passzblokkolásban, széles terpeszben áll és képes letükrözni az ellenfél mozgását. Rendszeresen ő üti meg először a védőt és elég pontosak is a kezei. Lehorgonyzáskor áll, mint a cövek, mélyen van, belülre teszi a kezét és kinyújtja a karját.
- Gyengeségek
Nem egy igazi atléta, gondja lehet az NFL edge rusherek sebességével. Passzblokkolásban szokása túl hamar "kinyitni a kaput" ahelyett, hogy hosszabb ideig tartaná derékszögben a vállvédőjét. Az egyszerű rush move-okat képes felfalni, de a hiányos atletikussága miatt kontramozgásoknál bajban lehet. Mindig erőből próbál nyerni, ezért a lábával kicsit lassan ér a megfelelő pozícióba a kezdeti kontaktus után. Nyílt területen kicsit szélesen használja a kezeit és hajlamos a rángatásra.
- Megjegyzések
A michigani Plainwell High Schoolba járt, ahol édesapja Darren Conklin a vezetőedző, RT-ként és DE-ként is játszott, mellette 17.1 pontot és 10.1 lepattanót átlagolt a kosárcsapatban, továbbá súlylökéssel és diszkoszvetéssel foglalatoskodott az atlétikapályán. Középiskolából kikerülve nem kapott ösztöndíjat egyetlen FBS-iskolától sem, így walk-onként kezdte a karrierjét az MSU-n, 2012-ben redshirtöt kapott. 2013-ban mind a 14 meccsen játszott, 10-szer LT-ként, 3-szor RT-ként volt kezdő. Freshman All-American első csapatos lett a Sporting Newsnál, a CollegeFootballNews.comnál és FWAA-nél, Academic All-Big Ten válogatott. 2014-ben első csapatos All-Big Ten a BTN.comnál, tagja a CollegeFootballNews.com All-Sophomore csapatának, az Athlon Sports negyedik számú All-American csapatába is befért. Összesen 2.5 sacket engedett ebben a szezonban, Joey Bosa és Shawn Oakman ellen is jó teljesítményt nyújtott. 2015 nyarán két és fél hetet Ausztráliában töltött, ahol részt vett az MSU Nemzetközi Nyári Sportprogramjában. Junior évében csapatkapitány, 12 meccsen kezdő LT, a Purdue és a Rutgers elleni meccseket lábsérülés miatt kihagyta. All-American első válogatott lett a Sporting Newsnál és a USA Todaynél, előtte utoljára Flozell Adams volt első csapatos All-American offensive tackle a Spartansből még 1997-ben. All-Big Ten első válogatott az edzőknál, a médiánál, az AP-nél, az Athlon Sportsnál, a BTN.comnál, az ESPN.comnál és Phil Steele-nél, utoljára All-Big Ten első csapatos MSU offensive tackle Sean Poole volt 2004-ben. Elit erővel és méretekkel rendelkező tackle, technikája és recovery atletikussága révén el tudja kendőzni az átlagos fürgeségű lábait. A combine-on a 40 yardos ideje a harmadik legjobb volt az OT-k között, kerek 5 másodperccel. Conklin szolid játékos volt 2014-ben, 2015-re pedig nagyon jó játékossá fejlődött, így már fel van adva a lecke a csapatoknak, hogy be merjék-e vállalni a baloldalra vagy csak a jobboldalra, ahol azonnal minőségi kezdőjátékos lehet belőle. Fizikálisan vannak bizonyos korlátai, de a technikája szilárd és pontosan úgy viselkedik a pályán, ahogyan azt egy edző elvárja. Egy NFC North megfigyelő fogalmazott vele kapcsolatban úgy, hogy nem azért volt az Ohio State elleni meccs végén elképesztően domináns, mert tehetségesebb, hanem azért, mert nagyobb az akaratereje. NFL hasonmás: John Runyan.
Germain Ifedi 1-2. kör
- Egyetem
- Texas A&M
- Életkor
- 30 (1994-06-02)
- Magasság
- 6 ft 6 in (1.98 m)
- Tömeg
- 335 lbs (152 kg)
- Erősségek
Hihetetlen hosszú karjai, és elképesztő tömege van. Tackle-t és guardot is játszott az egyetemen, és profiként is mindkét posztra elképzelhető. Tackle-ként elég atletikus ahhoz, hogy a széleket védje, és be tud lépre belülre, ha valaki hirtelen középre vágna az ellenfélből. Erős a keze, meg tudja állítani a siettetőket, amikor belülről fogja meg őket. Amikor ő érkezik lendületből a védő elé, akkor bárkit elintéz. Atletikussága miatt jól reagálja le a twisteket, blitzeket. Karjai hosszúságával és lábai gyorsaságával új utat tud törni. Remekül használja a csípőjét, amivel futásblokkolóként kitolja az ellenfelét a lyukból. Tudja, hogy mit vállalhat be, fürgesége miatt a második szinten is jól blokkol. Kellemetlenebb ellenfél, mint Ogbuehi.
- Gyengeségek
Az egyetemi támadóséma miatt feladatai limitálva voltak. Inkább megragadja az ellenfelét, minthogy biztosítson egy blokkot, és rásegítsen a lábaival. A passzblokkolási kiszámíthatatlansága miatt a szélen könnyebben érdemes támadni. A közös blokkoknál még tanulnia kell jól időzíteni. Túl gyorsan cselekszik és nem mindig sikerül biztosítani az első blokkot. Darabos a mozgása oldalra. Magasan játszik az hosszabb blokkoknál, kevésbé tudja előnyére fordítani a lábmunkáját. Mikor nem terpeszt eléggé, simán bemennek a zsebbe mellette. Meg kell tanulnia nem beledőlni a blokkokba. Megelégszik azzal, hogy elvégzi a dolgát, nem akar domniálni. Türelmetlen és figyelmetlen passzblokkolásnál. Inkább előrelendül, ahelyett, hogy megvárná, hogy odaérjen az ellenfél hozzá.
- Megjegyzések
Bátyja, Martin Ifedi a tavalyi draft 227. választása volt, jelenleg a Tampa Bay Buccaneers defensive endje. Houstoni család sarja, 4 csillagos toborzottként lett a Texas A&M tagja. Redshirted freshmanként RG poszton debütált a kezdőcsapatban, és volt részese annak a támadósornak Johnny Manziel előtt, amely a legtöbb first downt szerezte az országban. Másodévesen kitették RT posztra és az Aggies ezúttal passzolt yardban és TD-ben vezette az SEC konferenciát, Ifedi viszont két meccset kihagyott térdszalag-húzódás végett. 2015-ben végül nem került sor újabb helycserére, maradt a jobb oldalon, annak ellenére, hogy az LT poszt megüresedett Cedric Ogbuehi távoztával. All-SEC 2. csapatosnak szavazták meg mielőtt követte testvérét a profi ligába, miután az underclassmen tanácsadó bizottság 2. körösnek jósolta a télen. A többség ugyanakkor korainak érzi, hogy bedobta a nevét a kalapba. A Texas A&M OL-képzését talán már nem kell bemutatni, Joeckel, Matthews és Ogbuehi után idén Ifedi lett a top termékük. Nagy előnye, hogy több poszton is kipróbálható, mert így minimum csereként az aktív keretekhez is közelebb kerül, de sem RG, sem RT poszton nem kimondottan elit tehetség. Drafthelytől függetlenül meg fogja kapni az esélyt valószínűleg, de momentán inkább tűnik vészmegoldásnak a kezdőcsapatba, mint sem húzóembernek.Egy jó falat azért nem fog elrontani, de rosszat sem megjavítani.
Taylor Decker 1-2. kör
- Egyetem
- Ohio State
- Életkor
- 30 (1994-04-16)
- Magasság
- 6 ft 7 in (201 cm)
- Tömeg
- 320 lb (145 kg)
- Erősségek
Magassága és teste mérete is megfelelő. Puszta ereje adott hozzá, hogy bárkivel felvegye a versenyt futásnál. Igazi keménycsávó, aki úgy áll hozzá a dolgokhoz a pályán és az öltözőben, hogy automatikusan a fal vezérei közé lép. Kettőzésnél brutális munkát képes véghezvinni. Nekirobban az emberének és tapos tovább a kontakt után is, amivel újabb utakat nyit meg. Nem kíméli a második szinten lévő védőket sem, szreti emlékeztes módon a földbe állítani a safety-ket és linebackereket. A vertikális passz felállásoknál mozog legtesthezállóbban. Első két lépésével máris nagy területet lefed.Jól használja a kezét, tudja hová kell tennie és nagyokat lök. Három évig kezdett egy győztes kultúrában. Testmozgását kosárlabda-múlt segíti.
- Gyengeségek
Amikor oldalra mozog, nem figyel eléggé, hogy mélyen maradjon. Sokkal hajlékonyabb térdre számítanánk egy korábbi kosarastól. Irányváltásai nem gyorsak, a mozgó célpontot pedig nehezen találja el. Darabos a mozgása üres területen. A speed rusherek ellen túlkompenzálja a szél levédését. Nem elég atletikus hozzá, hogy a középre vágásokra reagálni tudjon. Addig tükrözi csak le jól a védőt, amíg az első kontakt meg nem történik. A magasságához képest nem olyan hosszú a karja. A lábmunka és az egyensúlyérzék helyett túlságosan a keze és a felsőteste erejére rendezkedik be. Nem mindig tudja kimozdítani az őt megkerülni kívánó védőt.
- Megjegyzések
Majdnem elcsábította Ohióból a Notre Dame, de a korai elkötelezettség után mégis maradt államon belül és lett Buckeye. Ekkoriban a Rivals csak a 23. legjobb OT-nek írta. Használható kosaras volt gimnazistaként, valószínűleg kapott volna ösztöndíjat egy kisebb egyetemtől, hogyha nem a focit választja. Elsőévesként csak a special teamben láthattuk. Másodévesen már minden meccsen kezdő LT-ként futott ki, az Ohio State pedig iskolarekordokat ért el szerzett pontban és touchdownokban is. 2014-ben lett először BigTen díjazott, méghozzá a 2. csapatban, a Buckeyes pedig tovább javította a program csúcsait passzolt yardban, pontban és TD-ben is. Végzősként nem csak a BigTen, hanem az all-American csapatokban is találozhattunk a nevével, igaz a támadójáték itt már nem villogott annyira. A BigTenben így is ő lett a legjobb támadó-falember. Szóba került, hogy a 2015-ös draftra már bejelentkezik bajnokként, de végül maradt - értékén ez szinte semmit se változtatott. A draft 3-4. legjobb OT prospectjének tűnik Conklinnal párban, de mivel nagy eséllyel csak RT poszton lehet vele számolni, ez rombolja az értékét. Ettől függetlenül minden szempontból készen áll, hogy egy hosszú NFL karriert elkezdjen, és ugyan engedni fog pár sacket, de erős futásblokkolással feledtetheti mindezt.
Le'Raven Clark 2-3. kör
- Egyetem
- Texas Tech
- Életkor
- 31 (1993-04-22)
- Magasság
- 6 ft 5 in (1.96 m)
- Tömeg
- 312 lbs (142 kg)
- Erősségek
Jelentős combjai és hátsó fele van, könnyen le tud horgonyozni az embere előtt. Hihetetlen gyorsan mozog a lába passzjátéknál. Irányváltásai könnyedén mennek, nem lehet megetetni fejcselekkel, már-már cornerback szinten olvassa az ellenfél testmozgását. Passznál jól összerakott, kontrollált mozgása van, nem lépked feleslegesen. Van érzéke, hogy a középen érkező blitzelőt felvegye. Kiemelkedően hosszú karjai vannak. Ezeket ki is használja könyörtelenül az edge rush ellen, mivel ütemérzéke is rendben van - igen gyorsan keresztülhúzza a védők eredeti tervét. Ha elmennek mellette, gyorsan javítani tud. Ha ráteszi a védőre a kezét, onnan nincs menekvés. Rutinosan belép a B-lyukba is pass protection során, futásnál pedig megnyitja azt, ha kell. A snap után hamar megindul. Futásnál a szélre is kiér. Jó szögeket választ és nem áll le kontakt után. Képes a védőket kikergetni a zseben kívülre, hogy ne léphessenek közbe. Tudja olvasni a védelem felállását.
- Gyengeségek
Hajlamos rosszul elosztani a súlyát, ami előre dőlő, ronda mozgáshoz vezet, főleg akkor, mikor az edge rusher mozgását próbálja tükrözni. Közepesen jól használja a testét. Utolsó meccsén, az LSU ellen Arden Key rendre megverte, mikor belülre vágott. A kezeit nem pozícionálja mindig helyesen. Nem ártana még erősíteni a kezén. Testi ereje nem kiemelkedő. Gyors a lába, de gyenge a lábmunkája - főleg kontakt után. Pass protectionben nem ideális a beállása. Ritkán fog komoly takarítást végezni maga előtt. Már akkor kezdeményezi a kontaktot futásnál, amikor még nem áll készen rá. Nem mindig van szinkronban a keze és a lába. Túlságosan bízik benne, hogy karhossza mindenre elég. Ütközésnél elkezdi kihúzni magát. Nem elég komfortos üres területen, a mozgó célpontok nem az ő műfaja.
- Megjegyzések
Egy 7 gyermekes texas-i család sarja. Rokonai közül hatan sportoltak valamit az egyetemen vagy profi szinten. 4 csillagos recruitként lett a Texas Tech hallgatója. Nehézatlétaként is jegyzett versenyző volt Texas-ban. Redshirted freshmanként debütált a csapatban mint RG és segítette a Red Raiders-t olyan futójátékhoz, amire 1998 óta nem volt példa. Tanulmányi és futball teljesítményét is elismerte a Big XII. 2013-ban átkerült LT posztra és kiemelkedő teljesítményét Big XII 2. csapatos jelöléssel díjazták. Ezt meg tudta ismételni junior évében is, ahol ismét rég nem látott magasságba jutott a futójátékuk. Végzősként már nem csak a konferencia, hanem az all-American 2. csapatba is odafért. Zsinórban 51 meccsen volt kezdő az egyetemen. Egy emlékezetes pontszerzése is volt. Valószínűleg sokat fog fejlődni NFL edzők keze alatt, elszakadva a Texas Tech sémájától. Ha megerősödik, lehet belőle LT is a profik között, mivel fejben és testileg is megfelelő alapjai vannak. Egy átlagos kezdő szintet mindenképp el kellene, hogy érjen a profik között, de nincs kizárva, hogy elismert név lesz belőle a maga posztján.
Shon Coleman 3. kör
- Egyetem
- Auburn
- Életkor
- 33 (1991-11-25)
- Magasság
- 6 ft 5 in (1.96 m)
- Tömeg
- 307 lb (139 kg)
- Erősségek
Széles vállával és csípőjével olyan alkata van, amilyen a posztjához kell. Hajlékony alsóteste miatt még overextend esetén sem veszti el az egyensúlyát. Kényelmesen érzi magát nagyobb térben is, lábai fürgék. Nem könnyű megmozdítani vagy elfordítani passzblokkolásnál, szépen beleül a mozgásba. Kinyújtja a karjait, amivel sok mindent el tud nyelni, képes megállítani a rusherek lendületét. Gyorsak az ütései, mindig visszaüt, lefoglalja az ellenfelet. Nehéz kezei és erős felsőteste miatt hatékonyak az ütései és a drive blockja is. Igazi versenyszellem lakozik benne, nem fél a fizikális footballtól. Jól kezelte a sokak számára elképzelhetetlen balsorsát, legyőzte a rákot és visszatért a focipályára is - ez rávilágít arra, hogy kemény és határozott az öltözőben is. Érett, úgy viselkedik, mint egy profi.
- Gyengeségek
Az izomzata még mindig fejlődésben van. Rossz szokása, hogy leáll a lába miután összekapaszkodik valakivel, így blokkolás közben eleshet. Konzisztensebben kellene használnia a lábait, hogy kevesebbet kelljen a felsőtestére támaszkodnia. Futás közben nem következetesen választja meg a szögeket. Erősek a kezei a támadási ponton, de inkább csak rángatja a védőket ahelyett, hogy elvezetné, másik irányba terelné őket. Hosszú karjait aktívan használja, de az ütések időzítésénél kevés cselt ismer. Későn reagál a snapre, befelé mozgással verhető. Ha megverték hajlamos a fogásra. Idősebb prospect, 25 évesen lesz NFL újonc. Egy meccset hagyott ki az elmúlt szezonban miután egy enyhe szakadást mutattak ki az MCL-jében (2015 novemberében) - játszott a sérülésével, de bowl meccs után szükség volt egy kisebb műtétre, így nem tudott részt venni a Senior Bowlon és a Combine-on is csak fekvenyomásban láthattuk. Drafthelyét leginkább az orvosi értékelések fogják befolyásolni a rákkal való korábbi harca miatt.
- Megjegyzések
2014 májusában szerzett alapdiplomát közigazgatási szakon, majd tavaly decemberben szerzett mesterfokozatot felnőttoktatásból. Középiskolából kikerülve Mississippi állam legjobb játékosának tartották. 2010 tavaszán leukémiát diagnosztizáltak nála, emiatt kihagyta a 2011-es és a 2012-es szezont is. 2012 tavaszán kezdett edzeni, 2013-ra lett olyan állapotban, hogy pályára léphetett, Greg Robinson (a 2014-es draft 1/2-ese, jelenleg a St. Louis Rams OT-je) mögött volt csere LT, összesen 7 meccsen kapott szerepet. Robinson távozása után 2014-ben lett kezdő LT, mind a 13 meccsen játszott, SEC Academic Honor Roll díjat kapott. 2015-ben csapatkapitány, ismét mind a 13 meccsen kezdő, második számú All-SEC válogatott lett. Coleman erősségei és gyengeségei meglepően hasonlók, mint az elődjének, Greg Robinsonnak voltak, de Coleman nem annyira atletikus, így sokan a Giants OL-jéhez Ereck Flowershöz hasonlítják. Coleman a hosszú karjaival és az erejével képes elterelni a védőket, felülemelkedni azon, hogy hajlamos előredőlni és egyenes derékkal játszani, ugyanakkor ezeket a dolgokat az NFL edge rusherek képesek felnagyítani. Coleman egy magas, tehetséges futásblokkoló, aki mindkét tackle pozícióban bevethető, ha az orvosoktól zöld utat kap, korai körös választott lehet.
Kyle Murphy 4-5. kör
- Egyetem
- Stanford
- Életkor
- -
- Magasság
- 6 ft 6 in (1.98 m)
- Tömeg
- 300 lb (136 kg)
- Erősségek
Hatalmas test, tackle-ök számára ideális erővel és karfesztávval. Amikor a technikája rendben van, akkor elég erős ahhoz, hogy drive blockkal elterelje a védőt az útból. Jó szögeket választ a kizáráshoz. Alacsonyan marad futásblokkolásnál, nagyszerű az első lépése. Erőteljesen indul a megfelelő pozíció felé passzblokkolásban. Hosszú karjai miatt nem működik ellene a run the arc. Bull rush ellen képes újra lehorgonyozni. Kellően tapasztalt és tudatos ahhoz, hogy felismerje a stuntokat, blitzeket.
- Gyengeségek
Átlag alatti atléta a posztján, szörnyen mozog nagyobb területen. Nem elég fürge és agilis a második szintű blokkokhoz vagy a húzáshoz. Passzblokkolás során inkább elkapja az ellenfelet ahelyett, hogy lökné, így a védőnek lehetősége van felhajtani Murphy könyökét, így pedig szabadon marad a teste. Nehézkes lábmunkájú, inkább a csípőjét hajlítja a térde helyett, speed rusherek mozgását nehezen tükrözi le. Futásblokkolásnál hajlamos az overextendre, a blokkokba jobban bele kell adnia az alsótestét. Inkonzisztensen használja a kezeit, inkább a vállat támadja a mellkas helyett. Magasan játszik passzblokkolásnál, így a védő befolyást szerezhet a vállvédője alatt. Túl gyakran kerül a földre, egyensúlyérzéke és mozgáskoordinációja is gyenge. A lövészárokban több kitartásra és aljasságra lenne szüksége.
- Megjegyzések
Bátyja Kevin Murphy a Harvardon végzett, 2013-ban a Minnesota Vikings keretéhez tartozott, szintén OT volt. Középiskolai All-American, az ország 3. legjobb OT-jeként tartották számon, "tudomány, technológia és társadalom" szakon diplomázott. 2012-ben 14 meccsen játszott, 2-szer volt kezdő, mindkét tackle posztján és jumbo tight endként is látott pályát. Joshua Garnett-tel együtt ők voltak 2000 óta az első true freshmanek, akik kezdhettek a Stanford támadófalában. 2013-ban 13 meccsen került pályára, továbbra is OT-ként és jumbo tight endként egyaránt. Junior szezonjában 13 meccsen kezdő RT, All-Pac-12 második csapatba választották. Andrus Peat távozása miatt végzős évére áttették a vakoldalra, All-Pac-12 első csapatba került, Phil Steele-nél befért a harmadik számú All-American csapatba is. Egykori 5-csillagos recruit, az elmúlt két idényben kulcsembere volt az ország egyik legjobb támadófalának előbb a jobb-, aztán a baloldalon. Posztjához ideális méretekkel, karhosszal és erővel rendelkezik, kifejezetten jól néz ki a testfelépítése és arányos az izomzata. Sajnos a fizikai mérőszámai nem konvertálódnak át atletikussággá a pályán, ezen feltétlen fejleszteni kell a jövőben. Futásblokkolásnál Murphy buzgón küzd a második szinten és nyílt térben is, de túl gyakran fordul elő nála overextend, emiatt nem tudja fenntartani a blokkjait. Túl sokszor kerül a földre, gyorsabb védők ellen dolgozni kell az irányváltásán, túl gyakran veszti el teljes mértékben az egyensúlyát. A mozgáskoordináció hiánya miatt Murphy csak gap-heavy sémában képzelhető el a következő szinten, ahol használhatja az erejét és a lenyűgözően robbanékony első lépését, aminek segítségével el tudja vezetni a védőt az útból. Passzblokkolásban Murphy vegyes képet mutat, kick stepje robbanékony és erősek a kezei, de a technikája és a lábmunkája inkonzisztens. Leginkább természetes adottságainak köszönhetően nyeri a párharcait, teste miatt nehéz bull rush-sal megmozdítani még akkor is, ha a kezdeti lehorgonyzása nem sikerül. Hosszú karjai kincset érnek a run the arc ellen, viszont a lába nem mindig elég fürge ahhoz, hogy ezt kövesse, gyorsabb endek ellen bajba kerülhet. Végső soron Murphy egy heves és tapasztalt játékos, aki tackle-ként inkább a jobboldalon képzelhető el az NFL-ben. A 2014-es éve lenyűgöző volt, de 2015-ben túl gyakran maradt alul. NFL-szintű atléták ellen bajban lesz, de a futásblokkolásban mutatott ereje igencsak csábító, pláne ha a következő edzője tud fejleszteni a technikáján. Egy tanulóévre valószínű, hogy szüksége lesz mielőtt a kezdőcsapatba kerülne, de még ekkor is meglesznek a korlátai. Jelenleg egy harmadik nap eleji prospectnek tűnik, aki csak a számára megfelelő helyen lehet sikeres.
Jason Spriggs 2. kör
- Egyetem
- Indiana
- Életkor
- 30 (1994-05-17)
- Magasság
- 6 ft 6 in (1.98 m)
- Tömeg
- 301 lb (136 kg)
- Erősségek
Hosszú karok és atletikus felépítés. Olyan fürgén kezdi a játékot és olyan gyorsan mozog oldalra, mint kevesen. A legnehezebb, backside cutokat is rá lehet bízni. Hajlik a térde, ahogy kell. Amikor elindul előre, tudja, hogy hová kell megérkeznie, rendesen beleáll a blokkba és vagy félreteszi a védőt, vagy tolja maga előtt. Türelmes az üres területen, zóna blokkolásnál hasznos kombó játékos lehet belőle. Végigviszi a feladatát. Játék közben is alkalmazkodni tud a történésekhez. Aktív kézhasználat jellemzi pass protectionben. Nem engedi a védőknek, hogy feltolják a karjait a levegőbe. Ha jól időzíti a lökését, minden pass rushert lelassít. Szívós, négy évig kezdett.
- Gyengeségek
Fizikai ereje játék közben fejlesztésre szorul. Nem tudja felvenni a versenyt az igazán erőteljes védőkkel, könnyű kimozdítani a helyéről. Ritka, hogy domináljon egy párharcot. Hajlamos túlbiztosítani magát passzjátéknál. Rosszul osztja el a súlyát, ezért a belülre vágó pass rush megoldásokkal meggyűlik a baja. Karjai hosszát jobban is ki lehetne használni. Lelassít lökés közben, lehetőséget teremtve, hogy a szélen megkerüljék. Erősebb szorítás kéne hozzá, hogy megtartsa az ellenfelet, ne csak lökdösse. Kérdéses, hogy tud-e javítani a play-ben miután elmentek mellette.
- Megjegyzések
Indianában élt egész életében, gimnazistaként még a védelemben is kiemelkedően teljesített, valamint ő volt a long snapper. Már újoncként minden meccsen kezdett a Hoosiers-ben, amire előtte egyáltalán nem volt példa. A BigTen legjobb passzjátéka volt az övék, a legkevesebb sack engedése mellett. 2013-ban is végig ő volt az LT, csapata iskolarekordot döntött yardban, pontban, touchdownok számában is. Juniorként 10 meccsen kezdett, 2 sacket engedett, csapata pedig futott yardban csinált iskolarekordot (3163). A Michigan State meccsről kórházba kellett vinni egy sisak-a-sisaknak ütközés után. Végzősként RG posztra tették be, és megint az Indiana gyártotta a legtöbb pontot a BigTenben, Spriggs 2 sacket engedett. Számos all-American jelölést is kapott, annak ellenére, hogy csak BigTen 2. csapatos választott. A combine-on ő volt a leggyorsabb OLineman 40 yardon és ő ugrott a legmagasabbra. Második lett 20 yard shuttle-ben, súlyemelésben pedig negyedik. Ellentmondásos prospect, aki egyes csapatoknál aranyat érhet, máshol egyáltalán nem lennének vele előrébb. Atletikus képességei elvitathatatlanok, de komoly fizikai erő hiányában elég kétséges, hogy LT poszton van-e jövője. Az se kizárt, hogy idővel a fal belsejében is kipróbálják. Zone blocking sémában könnyű lenne bújtatni a gyengéit, és kezdő potenciált is rejtene magában.
Willie Beavers 3. kör
- Egyetem
- Western Michigan
- Életkor
- 31 (1993-10-02)
- Magasság
- 6 ft 4 in (1.93 m)
- Tömeg
- 324 lb (147 kg)
- Erősségek
Laza, folyamatos mozgású atlétának számít a posztján, nagyon fürge a lába és agilis. Gyorsan reagál a snapre, alig várja, hogy nekimenjen az első célpontjának. Könnyedén, természetesen mozog nagyobb területen, megvan minden tulajdonsága ahhoz, hogy hatékony legyen zónablokkolásban. Gyorsasága révén nehéz blokkokat is meg tud csinálni a második szinten. Változó irányba is mozgékony, így a fürge power stepjével lezárja a slanteket, twisteket, counter move-okat. A törzse környékén minden irányban kiterjedt. Amikor base blockban zár ki, csípőből fordulva elképesztő nyomatékkal tudja az emberét kibillenteni az egyensúlyából. Hatalmas benne a versenyszellem, minden snapben aktív. Gyorsak a kezei és kellően erősek is ahhoz, hogy miután megragadta a védőt, fenn is tartsa a kontaktust. A lehető leghosszabb ideig igyekszik fenntartani a blokkjait. Nem áll le, ha a snap után korán megverték. Reaktív atletikussága révén vissza tudja magát küzdeni a játékba. Gyorsan felismeri a twisteket és a blitzeket, majd pontosan reagál rájuk. Szeptemberben a Michigan State és az Ohio State ellen is játszott, mindkét teszten megfelelt.
- Gyengeségek
Időnként túlbuzgó és türelmetlen. Szertelenül mozog a snap után. A testkontrollja profitálhatna abból, ha "csendesebben" használná kezeit. Meg kell tanulnia türelmesebben játszani. A szándék, hogy hamar a védőre tegye a kezeit előredőléshez, hibához vezet, amikor a pass rusherek nem robbannak előre, bele a kontaktusba. Konzisztensebb pad levellel kellene játszania. Alapvető ereje átlagos és rossz irányba is használja, amikor kifelé dolgozik az ellenfél. Passzblokkolásban a széles külső kezével gyakran fog. Kezeinek elhelyezésében és az ütésekben fejlődnie kell, így jobban használt venné a 33.5 inches karjainak. Sebességből dolgozó edge rushnál időről időre helyezkedéssel próbál kompenzálni ahelyett, hogy bízna a gyors lábaiban. Passzblokkolásban használhatna egy kicsivel szélesebb terpeszt. Angle blocknál ellentmondásos utakat használ, így linebackerek és a defensive tackle-ök beszivároghatnak.
- Megjegyzések
Michiganből származik, 3-csillagos recruit volt. Középsuli után aláírt az Illinoishoz, viszont az Illini túl sok játékosnak adott abban az évben ösztöndíjat, így végül a Western Michiganen kötött ki. 2011-ben redshirtöt kapott, 2012-ben 8 meccsen játszott, 2-szer volt kezdő LT. 2013-ban 12 meccsen kezdő. 2014-ben 13 meccsen kezdő LT, Jarvion Franklin a konferencia legjobb futója lett mögötte, All-MAC második csapatos lett. Végzősként is 13 meccsen kezdő LT, All-MAC első válogatott. Beavers nagyon atletikus, lábmunkája alapján akár alkalmas baloldali tackle-nek is, de tehetsége és tulajdonságai alapján a támadófal bármely posztján elképzelhető, némi technikai fejlesztés után. Egyértelmű, hogy van benne erő és a csípője is fordulékony, ugyanakkor egy év erősítés nem ártana neki a konditeremben. Beavers idővel kezdő lehet az NFL-ben, valószínűleg olyan csapatok fogják keresni, akiknek a rendszere nyílt területen kitűnő tackle-t kíván. NFL hasonmás: Derek Newton.
Jerald Hawkins 4. kör
- Egyetem
- LSU
- Életkor
- 31 (1993-10-16)
- Magasság
- 6 ft 6 in (1.98 m)
- Tömeg
- 304 lb (138 kg)
- Erősségek
Erőteljes futásblokkoló. Jó az egyensúlyérzéke. Természetes testi ereje van. Gyorsan kilő a snap után futójátékoknál. Tudatossága jó blitzek és stuntok felvételekor. Megbízható lábmunka. Könnyedén ér föl a második szintre. Drive blocknál nem ritka, hogy a földbe gyalulja a védőt.
- Gyengeségek
Csípője és térde is nagyon merev. Pad levelje elégtelen (túl magas). Passzblokkolásnál lassan indul a snap után. Nem jól tükrözi az ellenfele mozgását. Ütéseit és hosszú karjait nem használja hatékonyan. Kezeinek elhelyezését jobban meg kell tanulnia. Második szinten nem hatékony blokkoló. Hajlamos leállni a lábával akár passz- akár futásblokkolásnál.
- Megjegyzések
Középiskolában OT-t, DT-t és DE-t is játszott, mellette kosarazott, baseballozott és a 2A osztályban Louisiana állam bajnoka volt súlylökésben. 2012-ben redshirtöt kapott, majd a 2013-as szezon előtti őszi edzőtáborban kiharcolta magának a kezdő RT posztot, 12 meccsen ezen a poszton kezdett, La'el Collins sérülése miatt a Furman ellen pedig kezdő LT volt. 2014-ben mind a 13 meccsen kezdő RT, az először 1000 yard fölé jutó Leonard Fournette előtt törte az utat. 2015-ben 11 meccsen kezdő LT, az Ole Miss elleni találkozót bokasérülés miatt kihagyta, Leonard Fournette ebben a szezonban iskolarekordot döntött yardok számában (1953), futott TD-k számában (22) és 200-yardos meccsek számában (4), a Texas Tech elleni bowlmeccsen minden snapben a pályán volt, 638 yardot tett meg az LSU támadóegysége, ami a legtöbb az iskola bowltörténetében. Az idei drafton az egyetlen ex-Tiger, aki underclassmanként profinak jelentkezett. A védők egyszerűen lepattannak az ő szilárd, 6-6 magas, 305 fontos testéről. Még azokban az esetekben is, amikor a védő befolyást szerez rajta, képes visszavenni az irányítást. Ha érzi, hogy fölényben van, hezitálás nélkül fogja az emberét a földbe gyalulni. Képes gyorsan elindulni a snap után és az ereje is rendben van, így jól illett az LSU power blocking sémára alapuló futójátékába. Hawkins jó munkát végez north-south futásoknál. Vajúdás nélkül ér fel a második szintre. Kick stepnél jól csinálja, hogy a lábujjhegyein marad és kerüli, hogy keresztbe kelljen tenni a lábait. Ahol Hawkins küszködik, az a térdének természetes hajlítása. Nagyon magasan játszik passzblokkolásnál, gyors befelé irányuló vagy másodlagos rush move-okkal sebezhető, mert rosszul helyezkedik a védő mozgásának letükrözéséhez. Rengetegszer volt, hogy szinte teljesen egyenesen állt. Az, hogy képtelen a térdét hajlítani futójátéknál a line of scrimmage közelében nem gond, viszont nyílt térben emiatt igazán nehezen sikerül hatékonyan megblokkolnia az LB-ket és a DB-ket. A mozgása jó passzblokkolásnál, ugyanakkor nehezen indul el a kiindulóhelyzetből és a zónablokkokhoz az oldalirányú mozgása nem elég. Ha Hawkins hatékonyabban használná a kezeit, az minimalizálná az egyéb hiányosságait. Futásblokkolásnál Hawkins nem használja a kezét/karját extra lökésekre a támadási ponton. Ha Laremy Tunsil-szerű játékosoknak nézed a meccsvideóját szinte érzed a hatását a játékra, de Hawkins esetében inkább úgy tűnik, hogy csupán egy helyben szeretné tartani a védőt, nem pedig feldönteni. Kézhasználatáról passzblokkolásban is ugyanazt lehet elmondani. Úgy tűnik, hogy sokkal inkább reaktívan mintsem proaktívan használja a kezeit. Természetes ereje segíti, hogy elég ideig tartóztassa fel a védőt, így képes a megfelelő helyre pakolni a praclijait és semlegesíteni a védőt. Továbbá a kezeit inkább a védőt testének a szélére mintsem a mellkasára pakolja. Ritkán lehetett látni, hogy az ütését arra használja, hogy szétrombolja a pass rusht vagy kibillentse a védőt az egyensúlyából. Konzisztensebben kell éreznie a snap pillanatát passzblokkolásban és a lábait is folyamatosan járatnia kellene. Sokszor fordult elő, hogy azért verték meg mert lassan jött el a line of scrimmage-ről vagy leállt a lába, így a védő körbekerülte. Hiányosságai ellenére Hawkins olyan típusú játékos, amilyet egy OL-edző szívesen kapna a kezébe. Az oka ennek az, hogy ő nyers és csupán következetesebben és hatékonyabban kellene használnia az eszköztárát. Végül érdemes megjegyezni, hogy Hawkins otthonosabban mozog futásblokkoláskor, de ez nem jelenti azt, hogy passzblokkolásban ne lehetne sikeres. Hawkins a következő szinten gyorsan, akár újoncévében odaérhet egy a kezdő jobboldali tackle posztért folytatott pozíciós csatába. Megfelelő képzéssel és határozottsággal Hawkinsból akár domináns baloldali tackle is lehet. NFL hasonmás: Bobby Massie.
Spencer Drango 5-6. kör
- Egyetem
- Baylor
- Életkor
- 32 (1992-10-15)
- Magasság
- 6 ft 6 in (1.98 m)
- Tömeg
- 315 lb (143 kg)
- Erősségek
Jó blokkoló, még ha nem is mindig néz ki mindig jól, amit csinál. Guardként lehet keresnivalója a profik között, ami jobban illik a játékstílusához. Amikor megadatik az esély, imádja a földbe döngölni a védőket. Erős felsőteste van. Ha a játék elején előnybe kerül, képes eltolni akár több ellenfelet is. Ha arra van szükség, teljesen ki tudja zárni a védőt a játékból. A Baylor futójátékainál nagyobb területen kellett játszania, ugyanezt megteheti majd guardként az NFL-ben is. Jól osztja el a súlyát passzjátékoknál, ami miatt nehéz kibillenteni. A snapre gyorsan reagál, széles mozdulatokkal játszik és természetes gyorsaságát is jól kamatoztatja. Téglakezű kőfalként állja a védők útját. Limitált számú hibát követ el gyors gondolkodása miatt. Jó időzítésében bízhat.
- Gyengeségek
Testfelépítése aránytalan. Hordószerű mellkas, némi extra súly a középső szekcióban és átlagos alsótest jellemzi. Az egyik játékosmegfigyelő Spongya Bobként írta le a testét. Szokatlan, túlzott mozdulatokat végez, amikor húznia kell. Hosszú karját (33 inch) abszolút nem használja ki. Lassú, kiszámítható ütései vannak pass protectionben, amit a védők könnyen kicselezhetnek. A kezeit használhatná jobban futásblokkolásnál, hogy hosszabb ideig fel tudja tartóztatni a védőt. Lassan változtat irányt. Okozhat problémát, hogy a Baylor spread támadójátékából profi sémába beillesszék. Technikailag nem túl képzett. 2013 novemberében hátműtéten esett át, ami néhány csapatot elriaszthat.
- Megjegyzések
Indianában született, de Texas-ban járt gimibe. 2011-ben a 23. legjobb OT-ként írt alá a Baylorhoz. Redshirted éve után azonnal betették LT-nek, Cyril Richardsont pedig elmozgatták onnan. Teljesítményét freshman all-American díjjal honorálták. Másodévesen 4 meccset kihagyott hátsérülés miatt, de így is Big12 első csapatos választott lett. Ebben az évben a Baylor jegyezte az ország legtöbb yardját és pontját. 2014-ben és 2015-ben is konszenzus all-Americannek mondtatra magát. Mindkét idény végi szavazáson ő lett a Big12 legjobb támadófalembere. Végzősként a PFF a legjobb passz blokkolónak írta, összesen 3 siettetést engedélyezve a szezonban. Diszlexiája ellenére már 2014 decemberében lediplomázott, pénzügy szakon. A Senior Bowlon neki volt a legnagyobb a karfesztávolsága. A Baylor falemberivel mostanában rendre befürödtek, Jason Smith után JD Walton, Danny Watkins, Philip Blake is gyorsan kiesett a pixisből, és Cyril Richardson is csak 5. körös volt tavaly. Drango egyetemi eredményeit zárójelbe kell tenni, mivel posztváltás előtt áll. Mivel pass protectionben erősebb, kérdés, hogy mennyit tud guard poszton hozzátenni a futójátékhoz. Kevés benne a fejlődési potenciál, de számos példa van rá, hogy 3. napos OL prospectként is karriert lehet csinálni. Rutinjára és ösztöneire támaszkodva eléldegélhet a ligában, de lehet, hogy megfordul majd néhány csapatban mire megragad valahol. Ha egyáltalán.
John Theus 5-6. kör
- Egyetem
- Georgia
- Életkor
- 30 (1994-01-19)
- Magasság
- 6 ft 6 in (1.98 m)
- Tömeg
- 313 lb (142 kg)
- Erősségek
Megbízható és következetes. A Georgián töltött 4 idényéből háromban végig kezdő volt. Jó, az NFL standardeknek megfelelő magasság és karhossz. Kezeit nagyon fürgén használja, jól időzíti az ütéseit, képes hátralökni az ellenfelét. Ösztönös, gyorsan reagál, elfogja és elfojtja a twisteket. Érti a fontosságát annak, hogy ő tegye rá korábban a kezét az ellenfélre, és jól is kezeli a dolgokat ha hamar megnyerte a párharcát. Jó egyensúllyal és testtartással játszik passzblokkoláskor. Mindkét tackle poszton kezdett, így némi swing tackle potenciált is kínál az NFL csapatoknak. Kellően atletikus ahhoz, hogy külső futásoknál is segítséget tudjon nyújtani.
- Gyengeségek
Átlag feletti erejű ellenfelekkel szemben küszködik, komoly probléma neki a védő eltérítése ha kifelé támadják. Futásnál inkonzisztensen tartja fenn a blokkjait, időnként rongybabaként rángatják ha a kezeivel nem tudta korán megnyerni a párharcát. Igazi bull rush ellen nem rendelkezik NFL-kaliberű lehorgonyzással. Drive blocknál szélesebb terpeszben kellene állnia, kiegyensúlyozottabbnak kellene lennie. Amikor megverték befelé szokása leállni a lábával és hátradőlni ahelyett, hogy gyors lépésekkel lezárná azt a sávot. Kéz-szem koordinációja átlag feletti, de a lábát nem mindig sikerül a megfelelő ritmusra szinkronizálnia. Gyorsan csinálja a kick stepet, től korán nyitja meg az átjárót kifelé.
- Megjegyzések
Teljes neve John Bailey Theus, a bátyja Nathan a Dawgs végzős long snappere, öccse Jeremiah a Georgia Southern freshman támadófalembere, az idény elején megsérült, így medical redshirtöt kapott. Jacksonville-ben nőtt föl, a Bolles School színeiben kétszeres állami bajnok a 4A osztályban, Jawan Jamisonnak (ex-Redskins RB) törte az utat, de ebben a támadósorban játszott Javontee Herndon (Chargers WR) is. A Bolles híres az OL-képzéséről a Theus testvéreken kívül még John Heck (North Carolina RT) és Kian Schoenborn (Texas State RG) is az FBS-ben focizott a 2015-ben az Ex-Bolles OL-ek közül. John Theus a focin kívül diszkoszvetésben és súlylökésben versenyzett. Andrus Peat, D.J. Humphries és Zach Banner mellett a 2012-es recruiting class legjobb tackle-jének számított, 5-csillagos recruit volt. True freshmanként mind a 14 meccsen kezdő RT, Freshman All-American a Sporting Newsnál, Phil Steele-nél és a CBSSports.comnál. 2013-ban Kolton Houstonnal szemben elvesztette kezdőposztját, de a szezon folyamán visszaszerezte, végül mind a 13 meccsen játszott és 8-szor volt kezdő. 2014-ben mind a 13 meccsen kezdő LT, a Georgia 257.8 yardot futott meccsenként, ami a legtöbb volt az SEC-ben, Theus említésre méltó volt az AP All-SEC válogatottjában. Végzős évében csapatkapitány, 13 meccsen kezdő, az edzőknél és az AP-nél All-SEC első csapatos. Konzisztens kezdő tackle az SEC-ből, aki legmagasabb szintű egyetemi tehetségek ellen küzdött. Theusnak mindkét tackle poszton van tapasztalata, ugyanakkor az NFL-ben baloldali tackle-nek nem elég gyors a lába, jobboldali tackle-nek meg nem elég erős. Tehetsége és technikája alapján draftolni fogják, első két szezonjában swing tackle posztért harcolhat, de muszáj lesz növelni az erejét és a tömegét.
Joe Haeg 5. kör
- Egyetem
- North Dakota State
- Életkor
- -
- Magasság
- 6 ft 6 in (1.98 m)
- Tömeg
- 303 lb (137 kg)
- Erősségek
Atletikus felépítés, és további tömeg pakolható még rá. Négy évig volt kezdő egy magát agyonnyerő programban. Mindkét tackle poszton bevetették. Hatékonyan használja a karjai hosszát passzjátékoknál. Hamar kiér az oldalvonalhoz és biztosítja a területet a szélen, ha ilyen húzásra kérik meg. Agilis, oldalra ügyesen mozgó játékos. Ügyel rá, hogy zónablokkolásnál a LoS vonalán végig előnyös helyzetben maradjon. Nem esik pánikba, hogyha spin move-val próbálkozik az ellenfele.
- Gyengeségek
Ahelyett, hogy földre küldené ellenfelét a passzoknál, sokszor nekiáll társastáncolni vele. Jobban kéne hajlítani a térdét. Fizikai ereje átlag alatti NFL szinten. Nem találkozott elit ellenfelekkel. A kombinált blokkjai fejlesztésre szorulnak. A mozgó célpontot nehezen kapja el, inkább oldalra atletikus, mint előre. Sematikusan limitált. Nem az alsó testéből indítva vezeti félre ellenfelét, hanem lökdösi. Akkor se tudja végig megtartani az emberét, ha már a play elején megnyeri a párharcot.
- Megjegyzések
Minnesotában járt gimibe, azon kevés NFL játékosok egyike lehet, aki gyerekként jégkorongozott is. Walkonként kezdte egyetemi karrierjét. Redshirted freshmanként 15 meccsen kezdett, mint RT, két 1000 yardos futónak is blokkolva abban az évben. 2013-ban újabb 14 meccsen kezdett a jobb oldalon, 3860 futott yarddal itt dőlt meg az iskolarekord. 2014-ben all-American LT az FCS-ben, 16 meccsen kezdett. Ugyanez a senior évére is igaz. Paul Cornick és Billy Turner személyében két későbbi profi mögött tanulta a szakma csínját-binját. A Senior Bowlon is ott volt. A combine-on távolugrásban, 3 cone drillben és 20 yard shuttle-ben is top5-ös eredménye volt a támadófalból. 2010 óta minden évben van legalább egy FCS támadófalember a top100 választott között, ami Haeg reményeinek jót tesz, de ennél fontosabb, hogy a fizikai erejét mindenképp növelni kell ahhoz, hogy meg is ragadjon a ligában. Zone blocking sémában van csak jövője, de ehhez is be kell költözni a konditerembe, ráadásul az is kérdéses, hogy a gyilkos ösztön él-e benne.