NFL mérkőzésbeharangozók - 7. hét

A mai menüt itt olvashatjátok

 

Cleveland Browns - Seattle Seahawks
2011. október 23. magyar idő szerint 19:00, Cleveland Browns Stadium
 
Két 2-3-as mérleggel rendelkező csapat csap majd össze vasárnap délután az Ohiói Clevelandben. A vendégek egy hetes pihenő után frissen és győzelemre éhesen futnak majd ki a pályára. A hazaiak múlt héten, a nyugati parton játszottak és szenvedtek vereséget az Oakland Raiderstől.
A Browns passzjátéka nem tartozik a liga elitjei közé, finoman fogalmazva. Colt McCoy hiába passzol eladott labda nélkül nagyon kis százalékban érnek célba a labdái. Az elkapói sem szupersztárok a legtöbb elkapással az újonc Greg Little rendelkezik a szezonban. Ezért nem nagyon bánkódik a Seattle, mivel a szabad hét alatt Marcus Trufant sérültlistára került hátproblémái miatt. Ennek következtében összeáll a „rettegett” Brandon Browner – Walter Thurmond kezdő CB páros. A futójáték sem az igazi 2011-ben a Barnáknál, köszönhetően a Madden átoknak, ami miatt Peyton Hillis folyamatosan sérülésekkel bajlódik. Most is eléggé kérdéses a játéka, ha nem tud pályára lépni úgy Montario Hardesty lép elő elsőszámú futóvá. Sok yardra tőle se számítsunk, mivel a Seattle védelme remekül teljesít a futások ellen, így valószínűleg a passzokat fogja Pat Shurmur edző erőltetni.
A vendégek támadóinál egy komoly változás lesz. Mégpedig Charlie Whitehurst fog kezdeni a Giants ellen vállsérülést szenvedő Tarvaris Jackson helyett. Legutoljára idén január másodikán kezdett Whitehurst, akkor a Rams ellen győzelemre vezette a csapatot és nyerték meg a divíziójukat, nem mellesleg rájátszásba is jutottak. Doug Baldwinal úgy néz ki remek összhangban van, mivel múlt héten a negyedik negyedben többször is sikeresen juttatta el hozzá a labdát. Most a futójátékkal lehet több keresnivalójuk, két okból is. Az egyik, hogy a Giants ellen összesen 145 yardot futottak, ebből Marshawn Lynch 98 yardot. A másik, hogy a Browns védelme a futások megállításában csak 27-ik helyen áll majdnem 130 yardot engedve meccsenként az ellenfeleknek. Az sem jelent segítséget, hogy Scott Fujita kihagyja a mérkőzést agyrázkódásra utaló jelek miatt. Helyélt az erős oldali LB poszton Chris Gocong veheti át és így a gyenge oldalon Kaluka Maiava kaphat helyet a kezdőben.
A legutóbbi összecsapásuk is Clevelandben volt 2007. november elején. Akkor csak hosszabbításra került sor és végül a hazaiak örülhettek győzelemnek.
 
Kiss Ferenc (Fucu)
 
 
Detroit Lions - Atlanta Falcons
2011. október 23. magyar idő szerint 19:00, Ford Field
 
A legpikantérikusabb dolog talán a meccsel kapcsolatban Jim Schwartz viselkedése lesz, miután lefújják a meccset, hiszen egy ország-világ a kézfogójára lesz tapadva Mike Smith-szel. Bár az atlantai HC közel sem olyan fitt, mint Jim Harbaugh, és valószínűleg nem fog pólórángatással egybekötött sprintet levágni a találkozó után, de Schwartz minden bizonnyal be szeretné bizonyítani, hogy a múlt heti hátba veregetésen túltette magát, és egy vereség esetén is sportszerűen fog viselkedni. Könnyen előfordulhat, hogy ezt kamatoztatnia kell az egyre jobban magára találó Atlanta ellen, ahol ugyan Julio Jones játéka a meccs előtti utolsó percekig kérdéses lesz, de a Carolina ellen láthattuk, hogy ez a támadóegység képes az újonc elkapó nélkül is remekül helytállni. Talán nem is akkora érvágás ez a Sólymoknak, mivel a Detroit futás elleni védelme nagyon sokban hasonlít a Pantherséhez, őket pedig Michael Turner játszi könnyedséggel futotta szét. A Lions sem hangolt jól a meccsre benyelt yardok szempontjából, a 49ers 203-at tudott termelni ellenük. A Ndamukong Suh, Corey Williams, Kyle Vanden Bosch, Cliff Avril D-Line az NFL legrettegettebbjei között van számon tartva, ám valamiért csak a passzjátékok siettetésben jeleskednek. Várhatóan tehát az Atlanta most is a futásokra fogja helyezni a hangsúlyt, a Stephen Tulloch fémjelezte LB-sornak lesz tennivalója rendesen. Tony Gonzalez azt mondta, hogy maradnak az „old-school” offense-nél, és Ryan is megerősítette, ha ez megy, ezt kell erőltetni, mert a múlt heti játékot képesek hozni bármikor, bárki ellen. Ők ketten várhatóan sokszor fognak egymásra találni passz esetén, White mellett a leendő Hall of Famer tight end a legbiztosabb kezű célpontja a negyedik évében járó QB-nak.
A másik oldalon a legnagyobb veszteség egyértelműen Jahvid Best kiválása, aki agyrázkódás miatt nem lesz bevethető vasárnap. Pótlására majdnem sikerült megszerezni a Philadelphiától Ronnie Brown-t, de az érte adott Jerome Harrison agyában egy sajnálatos tumort fedeztek az orvosok, így az üzlet meghiúsult. Ezúton is kívánunk minél előbbi felépülést Jerome-nak! Matthew Stafford így csupán Maurice Morris és Keiland Williams futókra támaszkodhat majd, ami nem segíti a Lions amúgy sem kimagasló földtámadásait. Sean Weatherspoon a hét elején twitteren kijelentette, hogy kevés volt a teljesítménye múlt héten, és Lions ellen újra „övé lesz a pálya”. Ennek okán valószínűleg a passzjáték lesz nagyon komolyan előtérbe helyezve, és a Falcons secondary ellen produktív estét zárhatnak az Oroszlánok, főleg ha a harmadik downokat rendre ki fogják tudni használni, ami morálisan visszahúzhatja a vendégeket. A labdák többsége Calvin Johnson irányába fog repülni, de Nate Burleson és Titus Young is megmutatta már, hogy komoly figyelmet kell rájuk is fordítani. Megatron csatája Optimus Grimes ellen külön érdekesség lesz, a tavalyi év egyik legjobb CB-jére idén nem nagyon mertek még passzt dobni, de Stafford még az előbb említett játékosok birtokában sem engedheti meg magának, hogy ne vonja bele Johnsont a játékba.  A Detroit szurkolóknak persze nincs aggódnivalójuk, Johnson idén már többször is bizonyította, hogy hiába van rajta 3 védő, ő akkor is leszedi a játékszert, bárhol is legyen a pályán.
2008-ban 34-21-re a georgai csapat bizonyult jobbnak. Akkor Turner 220 yardig jutott 2 TD-vel  megfűszerezve teljesítményét, de azt a meccset a Dome-ban játszották. A Ford Field-en a két csapat örökmérlege 15-4 a hazaiak javára. A jelenlegi felállások között nincsen ekkora különbség, ebből kifolyólag egy végletekig szoros meccset várok, rengeteg ponttal.
 
Parrag Zsombor (shawnka)
 
 
Tennessee Titans - Houston Texans
2011. október 23. magyar idő szerint 19:00, LP Field
 
Bár a szezon kezdete előtt nem gondoltuk volna, de ez a két csapat fej-fej mellett halad az AFC déli csoportja élén. Éppen ezért dupla fontosságú a mostani mérkőzés mindkét félnek. Aki most nyer nagy eséllyel az a csapat juthat majd a playoffba, ha egyenlő mérleggel zárnak a felek az év végén. Mindkét együttes elveszítette az első számú elkapóját, de a Titansnek sikerült jobban túllendülnie ezen, és még Chris Johnson nélkül is életképes támadásokat tudnak vezetni. Ez legfőképpen az új környezetben megfiatalodott Matt Hasselbecknek és az irányító megvédése tekintetében, a liga egyik legjobb támadófalának köszönhető. A Titans éppen ezért veszélyesebb csapat, mivel még Chris Johnson 0 teljesítményével is vezetni tudják a csoportot. Ez főleg a védelemnek köszönhető, akik mind a passz ellen mind a futás ellen remekül játszanak. A secondaryvel és a védőfallal nem lehet gond most se, de a linebacker soron sok fog múlni. A tight endek levédekezése terén jól kezdték a szezont, de az utóbbi hetekben a Browns és a Steelers ellen már akadtak gondok. Fontos lesz, hogy összeszedjék magukat, mivel a Texans passzainak legfőbb célpontja Owen Daniels lehet. A Texansnak életbevágó, hogy a meccs elején sikerüljön egy erős futójátékkal előrukkolniuk, mivel Matt Schaub akkor a leghatékonyabb, ha kedvenc play action bootleg playeit játszhatja. Arian Foster az előző héten szenvedett a belső futásokkal és ez a mostani héten is hasonlóan lehet. Az újonc Jurrell Casey remek szezont fut és a többi rotálódó defensive tacklere sem lehet panasz, azonban ha a Texans futóinak sikerül túljutnia a falon, akkor okozhatnak kellemetlen perceket. A túloldalon pont fordítva van a helyzet. A védőfalnak az utóbbi hetekben nem sok babér termett, de a középső linebacker Brian Cushing pro bowl kaliberű formában játszik. Erős védelmek, közepes passzjáték és klasszis futók összecsapás lesz ez a mérkőzés, ahol mindkét csapat jó eséllyel indulhat a győzelemért, de az eddig lagymatag támadóknak is ki kell tenniük magukért. Az biztos, hogy nem fogunk unatkozni.
 
Geist Miklós (Ork)
 
 
Miami Dolphins - Denver Broncos
2011. október 23. magyar idő szerint 19:00, Sun Life Stadium
 
Természetesen mérkőzéssel kapcsolatos minden fórum legnagyobb témája, Tim Tebow nagy visszatérése Floridába. A Jaguars otthonában, egy tavalyi mérkőzésen már néhány play erejéig játszott, de kezdő irányítóként most látogat vissza először korábbi sikereinek színhelyére, egészen konkrétan a 2009-ben megnyert egyetemi nagydöntőnek helyet adó, Sun Life Stadiumba. A mérkőzés előtt mind a Dolphins mind az egykori csapattársai köszöntik Tebowt, ám ő mégis inkább azért izgatott, mert az idei szezon során először vezetheti ki társait az első playre, miután John Fox főedző úgy látta, hogy bár nem Kyle Orton miatt veszítenek sorozatban, de vele nyerni sem sikerül, talán a tavalyi elsőkörössel igen. Változás még a Broncos háza táján, hogy az elsőszámú elkapó Brandon Lloydot, egy (valószínűleg) ötödik körös draft elboltolták St. Louisba. Tekintve, hogy amúgy sem túl veretes az elkapó állomány, nem állítható, hogy Tim Tebownak minden adott a jó szerepléshez, jóllehet idén először pályára léphet a 2010-es draft első denveri választása, Demaryius Thomas. A passzjáték tehermentesítéséért Willis McGahee teheti a legtöbbet, a Ravenstől érkezett futó némiképp felborítva a szezon előtti erőviszonyokat, eddig megbízhatóbb teljesítményt hoz, mint a korábbi első körös, az utóbbi időben inkább elkapásokban használt Knowshon Moreno. A vendégek védekezése szempontjából kulcskérdés lesz a Miami futójátékának megállítása, miután szintén iránytó gondokkal küzdenek, nem várható ellenállhatatlan passzjáték a hazaiaktól. A baj azonban nem magányos típus, a depth chart tetején ülő két futó, Reggie Bush és Daniel Thomas sem teljesen egészséges, játékuk és terhelhetőségük is kérdéses. A karmesteri pálca továbbra is Matt Moore kezében, és nagyon bíznak a Delfinek benne, hogy sikerül kiköszörülni a hétfői csorbát (50% alatti pontosság, két INT, egy 100 yardos pick6), és egy verhetőbb ellenfél ellen bizonyítani, hogy képes győzelemre vezetni a csapatot. A hazaiak futás elleni védekezése akadozik néha, de ahogy a Denvernél, itt is fő prioritás az ellenfél limitálása a játék e szegmensében. Ha ehhez Cameron Wake is hozzá tud végre tenni, egy képességeinek megfelelő teljesítményt, és az offense hozza magát, megszerezheti a Miami idei első győzelmét. Természetesen a Denver is a győzelem reményével érkezik, hiszen ez számukra ugyanúgy kötelező győzelem. Tekintve, hogy az eddig látottak alapján, az idei szezon nem sok nyerhető meccset tartogat a csapatoknak, parázs csatára és végletekig kiélezett küzdelemre számíthatunk.
 
Zandler Gábor (gabtsi)
 
 
New York Jets - San Diego Chargers
2011. október 23. magyar idő szerint 19:00, MetLife Stadium
 
 
Tampa Bay Buccaneers - Chicago Bears
2011. október 23. magyar idő szerint 19:00, Wembley Stadium, London, Anglia
 
Idén is megrendezik a már lassan hagyománnyá váló londoni NFL alapszakasz mérkőzést, ahol egy újonc és egy az öreg kontinensre visszatérő csapat játszik majd. A Bears lesz hivatalosan az idegenben játszó csapat, és ebben van is ráció, hiszen a "hazai" Tampa már ismerheti az európai körülményeket, hiszen pár éve a Patriots ellen megmutatták magukat Londonnak. Josh Freeman számára különösen érdekes lesz a meccs, hiszen ő Londonban debütált az NFL-ben, miután a Tampa 07-tel startolt a 2009-es szezonban, a Pats ellen becserélték az ifjú QB-t. Azóta nagyot fordult a világ, Freeman tavaly is majdnem a rájátszásba vitte a Kalózokat, jelenleg pedig vezetik az NFC South-t, mivel fel tudtak állni a 49ers elleni zakó után, és egy hete legyőzték a Saintset, Freeman 303 passzolt yardjának is köszönhetően. A Chicagonál más a helyzet, ugyan a Vikings legyőzése reménykedésre adhat okot, de Lance Briggs nyilatkozata némi gondokat sejtet. Briggs szerint a játékosok és a menedzsment között vannak nézeteltérések, és emiatt nem tudnak 100%-osan a játékra koncentrálni. Briggsről tudjuk, hogy a szezon előtt új kontraktusért lobbizott, Forté dettó, Chris Harris pedig állítólag elcserélését kérte, miután vasárnap csak csere volt. A meccsen kérdéses, hogy Cutler előtt a támadófal melyik arcát mutatja. Cutler 19-szer lett sackelve idén, de csak egyszer a Minnesota ellen, és ennek köszönhetően meg is tudta találni célpontjait. A Tampa viszont az előző két meccsén (49ers, Saints) szerzett sack nélkül maradt, a Chicago ideális ellenfél lehet ennek a rossz sorozatnak a megszakítására. Nem árt majd Devin Hestert is figyelni, a Vikings ellen 91 yardig jutott az elkapó, ez a 3. legtöbb karrierje során. Emellett bevarázsolt egy 98 yardos visszahordott TD-t is, maga Cutler sem értette, miért rúgják még mindig oda neki a labdát, meglátjuk Rasheem Morris csapata elég tökös/balga lesz-e hasonlóhoz. Futójátékosoknál az egyik oldalon Matt Forté és az ő legutóbbi három meccsen futott 408 yardja néz szembe Blounttal és Ernest Grahammel, Blount a kezdő alapesetben, de egy hete nem játszhatott térdsérülés miatt, Graham viszont jól helyettesítette, 100 yard fölé jutott. Érdekes lesz ez a meccs, szinte már a körítés is elviszi a dolgot, de a két csapat ezen felül is mindent meg fog tenni. A Bearsnek nagyon kell kapaszkodnia, hogy életben tartsa a playoff álmokat, míg a Bucs végre vezeti a divízióját, és nem szándékozik elmozdulni onnét.
 
Pap Dániel (konqueror)
 
 
Carolina Panthers - Washington Redskins
2011. október 23. magyar idő szerint 19:00, Bank of America Stadium
 
Az eddig kiválóan helytálló Rex Grossman múlt héten mindent lerombolt 4 interceptionével, Mike Shanahannek pedig ennél több nem kellett, hogy a Carolina ellen már új QB vezesse ki a gyepre a Rézbőrűeket. John Beck egyébként már beállt a Philadelphia elleni utolsó negyedre is, és nem is játszott rosszul, hiszen ő szerezte csapata egyetlen TD-jét. A 2007-es rookie idénye óta a Miamival most először kezdő Beck. Akkor 0-4 volt a mérlege. Shanahan edző reméli, hogy Grossmannél jobban fog vigyázni a labdára, aki mind a 11 idei Washington labdaeladásban cinkos volt. Futásban erősnek mondhatóak a fővárosiak, de a Hightower-Helu-Torain trió a múlt héten 42 yardra volt csak képes.  Kory Lichtensteiger és Trent Williams kiesett az O-Line-ból, azt pedig nem is kell ecsetelnem, hogy mekkora szerepe van egy támadófalnak a futásokban. "Ez egy kemény kihívás lesz" mondta Jammal Brown RT, aki lehet, hogy LT-ként fog szerepelni, bár én is ezt mondanám a Charles Johnsonnal szemben. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a futáson lesz a hangsúly vendégoldalon és szép számokat érhetnek el a gyengélkedő Carolina LB-sor ellen: sem Dan Connor, sem Jason Williams nem váltotta meg a világot. James Anderson viszont jómunkásember módjára gyártja a szereléseket, és messze a legstabilabb játékosnak mondanám ebből a védelemből. Beck labdáira Charles Godfrey és Sherrod Martin safetyk fognak előszeretettel vadászni, az eddigi meccsek alapján valamelyikük mindig remek napot fog ki. 
A hazai oldalon egyáltalán nincsenek elkeseredve az Atlanta elleni vereség kapcsán, sőt mind az edzők, mind a játékosok nagyon bizakodóak a jövővel kapcsolatban. Cam Newton úgy teljesít, ahogyan azt sokan nem várták, bár a labdára sokkal jobban oda kell a jövőben figyelnie. Az újonc irányító 4. a ligában passzolt yardok tekintetében, és már 6 futott és 7 passzolt TD-nél jár. A charlotte-i offense átlagban 429 yardot gyűjt(ez 6. ligaszinten), de mégse jönnek azok a bizonyos duplavék, és ez leginkább a védelem nyakába varrható. Hiába teljesít remekül Newton a kiélezett helyzetekben, ha a Defense ezeket nem tudja megismételni. A futójátékra sem lehet panasz, az 1/1 vezetésével átlagosan 145 yardot hoznak, bár a Kerrigan-Orakpo-Fletcher-McIntosh kvartett a védelem közepén komolyan lecsökkenthetik a Párducok földön szerzett számait, noha Newton már többször is bebizonyította, hogy képes bolondot csinálni bármelyik védelemből. Ha passzokra kerülne a sor, akkor az elkapók közül Steve Smith lehet a fő célpont. Az előző fordulóban a Falcons 60 yard körül tartotta őt, de DeAngelo Hallék ellen újra kiugró délutánja lehet. Mellette még az Olsen-Shockey páros lehet felettébb foglalkoztatott, hiszen Ron Rivera nagyon szereti tight endjeit használni.
A Carolina 3 győzelemmel van lemaradva a csoportvezető Tampa Bay mögött, a Washington pedig 1 W híján vezeti az NFC keleti csoportját. Mindkét gárdának rendkívül fontos tehát a találkozó, ehhez mérten pedig kiélezett küzdelemre van kilátás.
 
Parrag Zsombor (shawnka)
 
 
Arizona Cardinals - Pittsburgh Steelers
2011. október 23. magyar idő szerint 22:05, University of Phoenix Stadium
 
Először is említsük meg sablonosan, hogy ez az első alkalom (egy előszezon mérkőzést leszámítva) a Super Bowl 43. óta újra találkoznak. Sok minden változott azóta. A Cardinals enyhe mélyrepülésben van, míg a Steelers újra eljutott a döntőbe (tavaly), de ezúttal vereséget szenvedtek.
A vendégek múlt héten a Jacksonvillet fogadták a Heinz Field-en és majdnem elszórakozták a 17 pontos előnyüket a második félidőben, de végül nyerni tudtak. A hazaiak szabad hetüket töltötték, miután az ötödik játékhéten, hazai pályán szenvedtek sima vereséget a Vikingstől.
Sok dolgon kellett javítani a bye week alatt a Cardinals csapatánál. Kevin Kolb az elmúlt két mérkőzésén nem érte el a 200 passzolt yardot. Ez még nem lenne baj, de rossz döntéseket is hozott, valamint pontatlanul passzolt. Ezúttal a liga egyik legjobb passz elleni védelmével néz szembe. Larry Fitzgerald valószínűleg Ike Taylor szorításában lesz egész este ezért a többi elkapónak kell majd többet mutatnia magát. Több sérülés is hátráltatja a Steelers védelmét. A védekező falból kapásból három ember abból két kezdő. Casey Hampton már múlt héten sem játszott és most a cseréje Chris Hoke sem lép pályára. Aaron Smith lábsérülése annyira súlyos, hogy idén már nem fog játszani. James Harrison szemüreg műtétjéből lábadozik. Ennyi sérülést nem bír el még egy olyan csapat sem mint a Steelers. Ez meglátszik a futás elleni védelmükön, mivel csak 20. helyen állnak ebben a kategóriában és ez nem megszokott tőlük. Ez esélyt adhat Beanie Wellsnek egy jó mérkőzésre, mivel 92 yardot fut átlagban mérkőzésenként ebben a szezonban valamint négy futott TD-ja is van.
A másik oldal támadósora sem brillírozik, de mindig sikerül pontokat tenniük a táblára. Ben Roethlisberger az egyik legjobb irányító a ligában és sérüléseivel együtt is pályára lép legnagyobb előnye, hogy nehéz sackelni. Elkapói nagyon megbízhatóak. Ott van Mike Wallace akinek mindegyik idei mérkőzésén volt legalább egy 40 yardos vagy ennél hosszabb elkapása. Hines Ward is nagy segítség főleg a redzone-ban, mivel pályafutása során 58 TD elkapásnál jár ezen a területen belülről indulva. A Cards fiatal cornereinek tehát hosszú napjuk lesz, mivel két remek elkapóval kell megbirkózniuk. Ward a futójátékban is nagy segítség ugyanis remekül blokkol, így a sérülésből visszatérő Rashad Mendenhall jól teljesíthet. Ez igaz amúgy is mivel néha kihagy a Cardinals védelme a futosk megállításánál. Azonban most esélyük lehet kevés yardon tartani az ellenfél futóit, mivel a támadófal sérülések miatt foghíjas lesz. A center, Mike Pouncey csuklósérüléssel bajlódik, de játszani fog. Hiányzik majd  Doug Legursky a kezdő jobb oldali guard. Ezért lehet többet lesz bajban Roethlisberger mert Darnell Dockett előny kovácsolhat a csere guard játékából. A másik oldalon ott van Calais Campbell, aki eddig 2.5 sacket begyűjtve vezeti a Cards házi versenyt.
Legutóbb alapszakasz mérkőzésen 2007-ben találkoztak szintén Glendaleben akkor nagy meglepetésre a Cardinals nyert.
 
Kiss Ferenc (Fucu)
 
 
Oakland Raiders - Kansas City Chiefs
2011. október 23. magyar idő szerint 22:05, O. co Coliseum
 
Az Oakland új irányítóval, a két elsőkörös pickért - a 2013-as egyelőre feltételes, lehet belőle 2. kör is - érkezett Carson Palmerrel a sorai közt fog a Kansas City Chiefs ellen a pályára lépni. Hogy a gyorstalpaló képzésnek sem nevezhető mindössze 3 edzés után be meri e vetni őt Hue Jackson vezetőedző, aki 15 éve ismeri személyesen Palmert, az még mindig kérdéses, biztosat csak a meccs előtt lehet majd tudni. Ha Palmert nem ítéli hadba állíthatónak, akkor az a Kyle Boller lesz a Raiders kezdő QB-ja, akit már szintén edzett előző állomáshelyén, a Ravensnél, de abban biztosak lehetünk, hogy körülbelül 0 lehetősége lesz hibázni a backup QB-nak. Pontosan emiatt a szokásosnál is futásorientáltabb támadójátékra számíthatunk Raiders oldalról, Darren McFaddennek a Chiefs ellen hagyományosan jól megy, karrierje első 100 yardos meccsét is a Kansas City ellen hozta össze 2008-ban. McFadden idén az NFL egyik legjobb futója, összyardokban vezeti a ligát, és rendkívül konzisztens, szinte mindig meghozza a kellő yardmennyiséget, nem két 50 yardos futás mellé jön 10 másik másfeles átlaggal idén nála. A Chiefs futás elleni védelme a csapat erősségei közé tartozik, érdekes lesz látni, hogy Derrick Johnsonék hogy veszik fel a kesztyűt az oaklandi futógépezet ellen. A Chiefs védelem motorja idén is Tamba Hali, a kiváló OLB 5 sacket és 14 nyomásgyakorlást jegyez eddig idén. Főleg Jared Veldheer ellen fog küzdeni Hali, a másodéves LT idén eddig az oaklandi fal többi tagjával egyetemben kiválóan szerepel, sacket még nem engedett, és futásblokkolásban is kimagaslóan teljesít. Igazán elit pass rusherrel viszont nem volt még dolga ebben a szezonban, kérdés hogy a Pro Bowler Hali ellen is fogja e tudni ugyanezt hozni. A Raiders védelme az utóbbi meccseken blitz-őrült üzemmódba kapcsolt, szinte minden második playben hívott blitzet Chuck Breshanan DC, ami eddig abszolút nem volt jellemző a defense-re. Sejthető, hogy ez a tendencia folytatódni fog a Chiefs ellen, Matt Cassel nem igazán tudja kezelni a nyomást. Fő fegyvere, Dwayne Bowe a két hete szezonja eddigi legjobb meccsét zárta a Colts ellen, 7 elkapással 128 yardot és 2 TD-t szerzett. Rajta a leggyakrabban Stanford Routt fog védekezni, az újdonsült első számú CB idén kiválóan fedezi az elkapókat, kulcsfontosságú lesz mindkét oldalon az ő párharcuk.
 
Demeter Ádám (Döme)
 
 
Minnesota Vikings - Green Bay Packers (Sport tv által közvetített mérkőzés)
2011. október 23. magyar idő szerint 22:15, Hubert H. Humphrey Metrodome
 
A Vikings csoportrangadón fogadja a Green Bay csapatát ezen a vasárnapi mérkőzésen, melyet ellenkező hangulatban várhatnak a csapatok. A hazaiak háza táján nincs minden rendben, hiszen az Arizona elleni siker után újra vereséget szenvedtek Petersonék, előző héten a Chicago ütötte ki őket egy nagy különbségű győzelemmel. Akkor a Minnesota a labda egyik oldalán se volt képes felvenni a versenyt a Medvékkel, és az esélyek a hét végén se a lilák mellett állnak. Akkor is ezt mondanám, ha teljes csapattal tudná képviseltetni magát a Minnesota, azonban sérülések is nehezítik a dolgukat. A safety Jamarca Sandford és a center John Sullivan egyaránt agyrázkódást szenvedett a Bears ellen, mindkét játékosnál erősen benne van a pakliban, hogy ki kell hagyniuk a meccset. Inkább Sullivan hiánya lehet a nagyobb probléma, hiszen az utóbbi időben szinte egyedül Adrian Petersonon múlott a Vikingek támadójátéka, és azt talán nem kell magyarázni, hogy a futójátékok során mennyire fontos szerepe van a támadófalnak, köztük a centernek is. Peterson változó eredményességű heteken van túl, az Arizona ellen szinte egymaga döntötte el a találkozót az első negyedbeli 3 futott touchdownjával, a Chicago ellen viszont csupán 39 yardra volt képes. Sandford és Sullivan mellett a jobb oldali tackle, Loadholt is hiányozhat a támadófalból, az Oklahoma Egyetem korábbi játékosa térdsérülés miatt volt kénytelen elhagyni a pályát vasárnap, az MRI vizsgálat ugyan nem mutatott ki törést, de a falember játéka így is kérdéses. Hasonló a helyzet a cornerback Antoine Winfielddel, aki nyaksérülés miatt volt kénytelen kihagyni már sorozatban két meccset, esetleges hiányzása még inkább elősegíthetné a Packers dolgát. A Green Bay továbbra is veretlen, nagyon jó formában vannak, és a Lions vereségével már nem csupán az NFC Északi divízióját, hanem az egész NFL-t is egyedül vezetik. Nem várható, hogy változtatni fognak a bevált taktikájukon, vasárnap is sok elkapós felállásokra, nagy passzjátékokra kell tőlük számítani, és a csapatuk szempontjából nézve az már mindegy lesz, hogy éppen James Jones, Jordy Nelson, Greg Jennings, Donald Driver, Randall Cobb, vagy akár a tight end Jermichael Finley lesz az, aki hőssé válik a Vikings ellen. Rodgers idei formáját tekintve pedig egész biztos, hogy meg fogja találni a célpontjait. Akkor pedig, mikor a Sajtfejűek kényszerülnek majd védekezésre, elég lesz ugyanazt végrehajtani, amit egy hete a Bears megcsinált, azaz megállítani Adrian Petersont. A végére hagytam az egyik legizgalmasabb kérdést, ez pedig az irányítókérdés Minnesotában. A vasárnapi vereség után Leslie Frazier kilátásba helyezte, hogy a Packers ellen Christian Ponder kezd majd. Az idei első körös újonc már a Bears ellen is beállhatott, kezdőként azonban a címvédő Green Bay ellen debütálhatna, ami szó se róla, emberes feladat. Frazier először hétfőre ígért választ, majd szerdáig tolta el a nagy bejelentést. McNabb minden interjúban mejegyezte, ő egészen biztos benne, hogy kezdőként fut majd ki a pályára a Packers ellen. Annyira nem kellene magabiztosnak lennie, hiszen idén nem muzsikál valami fényesen, néhány szurkoló már a tavalyi évet látja viszont, mikor szintén egy veterán QB, Favre állt a center mögött, az eredmények (és a jó irányító teljesítmények) viszont elmaradtak. Szerdán aztán megszületett a döntés, Christian Ponder személyében új irányító lép kezdőként pályára. Frazier elmondta, szerinte ez a legjobb döntés a csapat számára, és a QB-k rotálásának nem híve, szóval gyaníthatóan egy ideig most Pondert láthatjuk a Vikings meccsein. Erősen kérdéses, hogy a sérülések, és az irányítócsere mennyire hátráltatja majd a lilákat, de akkor sem ők lennének a mérkőzés esélyesei, ha minden rendben lenne. Meglepetésszámba menne, ha a Packers nem tudná megszerezni a győzelmet Minnesotában.
 
Pap Dániel (konqueror)
 
 
Dallas Cowboys - St. Louis Rams
2011. október 23. magyar idő szerint 22:15, Cowboys Stadium
 
Rosszkor találkozik a két csapat egymással, ugyanis Arlingtonban ezen az estén nem a focié lesz az elsődleges rivaldafény. A baseballdöntő negyedik mérkőzése fog pár órával később zajlani a Texas Rangers és a St. Louis Cardinals csapatai között.
A Cowboys legutóbb Foxboroghban tett látogatást és távozott vereséggel. Fájó érdekesség, hogy a Boys idei mérkőzései mind négy vagy annál kevesebb pontkülönbséggel értek véget. Valamint a három vereségük alkalmával is a negyedik negyedben adták le előnyüket.
A támadók fontos játékos nélkül fognak pályára lépni, ugyanis Felix Jones bokasérülés miatt nem fog játszani. Helyét az újonc DeMarco Murray és Tashard Choice együtt veszik majd át, lehet előbbi több lehetőséget fog kapni. A támadófalból egész évre kidőlt törött bokája miatt  Bill Nagy, helyette Kevin Kowalski játszott a múlt héten. Azonban most lehet centerként fog pályára lépni és Phil Costa veszi át Nagy helyét. Tony Romo a második félidőkben nagyon nem találja a játékát, ugyanis a hat INT-ből amit idén dobott ötöt a mérkőzések második félidejében tette. Elkapói pedig vannak, hiába bajlódik Miles Austin és Det Bryant is sérülésekkel, még így is verniük kell a Rams cornereit. Múlt héten kétszer is nagyot hibáztak Justin King és társai meg is lett az eredménye. A felforgatott Cowboys támadófal ellen még lehet keresnivalója Chris Longéknak.
A vendégek támadófalában is vannak sérültek. a kezdő LT Roger Saffold bokasérülést szenvedett múlt héten és játéka kérdéses. Igaz, hogy idén nem túl megbízhatóan védte Sam Bradfordot, de szükség lenne rá, mivel a Cowboys azon az oldalon DeMarcus Waret küldi az irányító ellen. Aki nem Bradford lesz, ugyani a Packers ellen elszenvedett bokasérülése nem javult, így A.J. Feeley fog kezdőként pályára lépni. Elkapó fronton történt változás, miután Mike Sims-Walkert elküldték a hét elején, érkezett Brandon Lloyd, akit a Broncostól szereztek meg. Nagy segítség lehet, ha a tavalyi formáját hozza, ha csak egy kicsit is jobban kapja el a labdákat, mint új társai. Ugyanis a Rams elkapói ejtették el legtöbbször a labdát az idei szezon során. A futójáték megállítása a Dallas védelmének erőssége, ezért ne várjunk kiemelkedő teljesítményt Steven Jacksontól.
Érdekes statisztika: 1. mind a két csapat nagyon kevésszer ér el TD-t az ellenfél redzone-ján belül. A Dallas az esetek 30%-ban, míg a St. Louis ennél is kevesebbszer csupán 25%-ban.
2. Egyik csapat sem ért el futott TD-t az első játékhét óta.
Legutóbb 2008 októberében játszottak egymás ellen, akkor Steven Jackson 160 futott yardjának és három TD-jának köszönhetően nyertek a Kosok.
 
Kiss Ferenc (Fucu)
 
 
New Orleans Saints - Indianapolis Colts - SNF
2011. október 24. magyar idő szerint 02:20, Superdome
 
A 2010-es Super Bowl visszavágója, de az erőviszonyok azóta nagyon megváltoztak. A Saints az egyik legerősebb csoportban is playoff szereplést jelentő helyen van, míg a Colts nagy harcban van a 0-16-os mérleg felé. Nem volt zavartalan egyik csapat előző heti mérkőzése sem. A Saints fájó vereséget szenvedett a csoport rivális Tampa Bay ellen, sőt még a vezetőedzőjük is megsérült. Ezt követte, hogy a kezdő center Olin Kreutz egyik pillanatról a másikra úgy döntött, hogy elég volt neki a footballból. Bár ez elég súlyos veszteségnek hangozhat, de a csapat elégedett a beugró Brian De la Puente teljesítményével, ráadásul a Colts defensive tacklejei nem sok embernek okoznak kellemetlen perceket. Külön jó hír a Saints drukkereinek számára, hogy bár Jimmy Graham egész héten nem tudott, teljes edzésmunkát végezni, mégis képes lehet majd játszani. A Colts ellen eddig nem villogtak a tight endek, de igazából nem is volt szükség rá, mivel Terrence Johnson, Jerraud Powers és Jacob Lacey is csak minimális ellenállást fejtett ki az elkapók ellen. Ha a támadókat nézzük a New Orleansnek nem lehet gondja. Drew Brees dönthet, hogy a 3-4 szabadon álló elkapója közül melyiknek passzoljon vagy keresheti kedvenc célpontját Jimmy Grahamet, ha pedig elég előnyre tettek szert, akkor elég odaadnia a labdát a már kezdőnek számító Mark Ingramnek, hogy száguldjon át a Colts falának közepén nyitott óriási lyukon. Ez így elég egyszerűnek hangzik, de azért lesz ott egy másik csapat is, aki megpróbálja megakadályozni ezt. Curtis Painter próbálkozott már hosszú passzokra építve és a pálya közepére irányzott rövid passzokkal meccset nyerni, de eddig egyik sem jött be. A fő hiányosság mindkét módszerben, hogy nem sikerült belevonni a tavaly a sérüléséig kiugró évet produkáló Austin Colliet. Manningel karöltve Collie sorra hozta a first downokat a harmadik próbálkozásoknál, és pont ez, ami idén hiányzik. Hiába van ott Wayne meg Clark, ők rendelkeznek a legkevesebb elért first downal a ligában. Majdnem minden párharc a vendégek ellen szól, de nem rég volt pont egy ilyen meccsük a Steelers ellen is, ahol majdnem sikerült meglepetést okozniuk, ráadásul elég nagyot szólna, ha ilyen felállás, esélytelenül sikerülne bosszút állniuk az elvesztett Super Bowlért.
 
Geist Miklós (Ork)
 
 
Jacksonville Jaguars - Baltimore Ravens - MNF
2011. október 25. magyar idő szerint 02:30, EverBank Field
 
A Jacksonville Jaguars számára a reméltnél korábban vált szükségessé, hogy újonc irányítójukat, Blaine Gabbertet a mélyvízbe dobják, ami ráadásként egy nem problémamentes időszakban történik. A fiatal játékosnak az elmúlt két hét során, az NFL első és második helyén rangsorolt védelmeivel kellett szembenéznie (Pittsburgh, ill. Cincinnati), hogy aztán élete első hétfő esti rangadóján, a harmadik helyen rangsorolt, de minden bizonnyal a legenergikusabb védelemnek számító baltimore-i hollókkal találja magát szembe. A képletet tovább bonyolítja, hogy az újonc játékmesterek legjobb barátjának tartott támadófalat is sérülések tizedelik, ezen belül is a kiemelten fontos bal oldal szenvedett súlyos károkat. Az álmoskönyv szerint ez nem sok jót jelent, főleg nem olyan játékosokkal szemben, mint az év védőjátékosa címre pályázó Haloti Ngata, vagy a másodéves korára az NFL-ben is mozdíthatatlannak tetsző Terrence Cody, hogy a többszörös Pro Bowler Terrell Suggst ne is említsük. A Baltimore védelme az egyike legtöbb labdát szerző egységeknek a ligában, és mellé a legkevesebb pontot kapja. A hátsó négyesük, főként a sérülések miatt nem számít verhetetlennek de Ed Reed személyében van egy kiemelkedő játékosok, ráadásul a Jaguars az egyik leggyengébb elkapó-sorral rendelkezik a mezőnyben, így ezúttal nem kell a minőségi fölénytől tartaniuk ezen a ponton sem. Ha a vendégek egyetlen elit fegyverének számító futót, Maurice Jones-Drewt meg tudják állítani Ray Lewisék, akkor nehéz elképzelni miként halad és szerez pontokat a Jax, amennyiben viszont nem, akkor egymaga is könnyen meccsben tarthatja a csapatát. A Ravens támadói, illetve elsősorban az irányító Joe Flacco egy masszív hullámvasúton ülnek a szezonban, hol a jó, hol a pocsék arcukat mutatva, és bár a hazaiak védelme meglepően jól muzsikált eddig, főként passz ellen, ezúttal mégis inkább arra számíthatunk, hogy Flaccoék képesek lesznek hatékony passzjátékot kiépíteni. Ennek elsősorban két fő oka van, az egyik az, hogy a Jaguár védőfal rendkívül kevés veszélyt jelent az irányítóra, képtelenek konzisztensen siettetni az ellent, ráadásul a hátsó védelmi vonal sem kimondottan acélos. Ha ezt meg tudják támogatni, Ray Rice vezérletével egy stabil és hatékony futójátékkal, nagyarányú győzelem is lehet a vége. A Jaguars természetesen nagyon éhes a sikerre, hiszen az első forduló győzelme után, öt mérkőzést veszítettek zsinórban, és ha ez záros határidőn belül nem változik, akkor Jack Del Rio főedző nagy eséllyel pályázik a szezon első felmondólevelére. Hazai közönség előtt, az edzőért (is) küzdő csapat mindig veszélyes ellenfél, illetve az NFL-ben alapszabály, hogy egy pillanat, egyetlen hiba megváltoztathat mindent, és a leggyengébb csapat is legyőzheti a legjobbat. Nem volt eddig annyira meggyőző a Ravens, hogy félvállról vehesse a Jaguarst, főleg nem hétfő este, amikor mindenki a maximumot adja magából.
 
Zandler Gábor (gabtsi)
 
Szabadnap: Buffalo Bills, Cincinnati Bengals, New England Patriots, New York Giants, Philadelphia Eagles, San Francisco 49ers