Semmis Brady eltiltása

2015. szeptember 3., 21:10

Már az alapszakasz első négy meccsén is játszhat a Patriots irányítója.

Az NFL húzta a rövidebbet a Deflategate ügyben, mivel a mai nap folyamán a Tom Brady-vel való pereskedésben Richard Berman bíró eltörölte a QB liga által felállított eltiltását. Berman három okkal magyarázta ítéletetét: az NFL nem tájékoztatta megfelelően Brady-t a feltételezett szabályszegés és a kiszabott büntetés mivoltáról, TB nem léphetett kapcsolatba a belső vizsgálat egyik vezetőjével (az NFL ügyvezető igazgatójával és főtanácsosával, Jeff Pash-sel), illetve Roger Goodellék nem nyújtottak kellő betekintést a nyomozati anyagokba, beleértve a tanúvallomásokat.

A történetnek azonban még mindig nincs vége, az NFL másodfokon megfellebezi a döntést, de Brady ettől függetlenül pályára léphet a jövő csütörtöki, Steelers elleni nyitómérkőzésen is. Azt se érdemes elfelejteni, hogy a Patriots tulajdonosa, Robert Kraft korábban elfogadta a csapattal kapcsolatos retorziókat, így a 2016-os draft első és a 2017-es draft negyedik körös választási jogának elvételét és az 1 millió dolláros bírságot az új fejlemények nem érintik.


Hozzászólások

több mint 8 éve
Tipikus amerikai sza.ság! Azért nem bűnös, mert az eljárás alatt ez és ez a hiba történt.Nem azért mert bizonyíthatóan nem az!?Még ha az is...

"Ha egy olyan foglalkozást választasz, amit szeretsz, akkor egy napot sem kell dolgoznod életed során." (Konfucius)
több mint 8 éve
malkav Baltimore Ravens 8
Ez most azért elvi kérdés, hogy valaki addig bűnös míg nem bizonyítja hogy ártatlan vagy addig ártatlan míg ki nem derül róla, hogy bűnös. Annyi történt, hogy volt miről írni pár hónapig és valójában nem történt semmi. Abban bízom, hogy majd ez precedens lesz, és majd később is lehet fellebbezni olyan töketlen eltiltásoknál is mint Hardy vagy Peterson eltiltása volt.
több mint 8 éve
Pari Las Vegas Raiders 13 — Rise My Nation!
Nem vagyok teljesen tisztaban az amerikai jogrenddel, de szerintem az eljarasi hibak miatt nem vizsgaltak a bunosseget/artatlansagot, azt csak azutan teszik ha az eljarassal soran minden rendben volt...
(a krimikben is ugy szokott lenni, hogy a letarzotatas nem volt megfelelo akkor leszarjak, hogy a csavot 10-en lattak a hulla felett fustolgo fegyverrel)
több mint 8 éve
BToma New England Patriots 4
Pontosabban az indoklás:
- Az NFL nem értesítette arról a játékost (nem szabályozott), hogy a "más emberek szabályellenes cselekményéről tudomás" ténye szankcióval jár, továbbá hogy ezért kiszabott büntetés akár tétmeccsről eltiltás is lehet.
- A fellebbezés során Brady és képviselője nem hallgathatta meg tanúként a nyomozás (Wells jelentés) két vezetője közül Jeff Pash-t, az NFL jogtanácsosát.
- A fellebbezés során Brady és képviselője számára az NFL megtagadta a hozzáférést a nyomozás során készített feljegyzésekhez, memorandumokhoz, annak ellenére hogy azok a fellebbezés során az NFL-t képviselők számára rendelkezésre álltak.

A bírói meghallgatáson Brady beleegyezett volna egy egymeccses eltíltásba ha a vád az, hogy nem megfelelően működött együtt a vizsgáló bizottsággal ( nem adta át a telefonját, csak a hívás és az sms lista megtekintésébe egyezett bele), de Goodell ragaszkodott ahhoz, hogy Brady tudott a labda leeresztéssről holott erre semmi bizonyítékot nem találtak, erre a bíró úgy itélte, hogy nincs semmi alapja az eltiltásnak, csak egy rakás eljárási hiba, és nulla bizonyíték áll Brady szavával szemben.
több mint 8 éve
topin New England Patriots 3
az első hszből látszik, nem mki érti ezt😊

Brady a lufizgatásban az nfl vizsgálata alapján valószínűbb hogy bűnös mint nem az..de így hogy nem tudják bizonyítani ezt, nem tilthatják el..ezért 4 meccsre eltiltották mert nem adta át a kis okostelcsijét..nflpa és brady szerint ezért nem lehet eltiltani, mert erről nem tájékoztatták és eleve nem ezt vizsgálták, hanem h volt-e lufizás részéről vagy sem..tehát maga a büntetés eltörlése nem azt mondja ki, hogy nem lufizott..hanem azt, hogy az nfl nem tilthatta volna el 4 meccsre azért mert nem adta át kis telcsikéjét..ráadásul koholmány alapján😊
több mint 8 éve
Ez nem tipikus amerikai sztori. Nálunk büntetőügyekben is gyakran a nyomozóhatóságok eljárási hibái miatt nem születik meg az az ítélet, ami egyébként megszülethetne. | Persze, a bíróknak is kényelmesebb eljárási hibákat keresni, mert akkor nem kell érdemi döntést hozni... |
több mint 8 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Texas Longhorns 99 — Deion Sanders for president!
Így aztán tényleg jó üzlet volt ez az öreg Kraft-nak! Éljen Goodell, éljen a parasztvakítás! Kérünk végre egy baromságoktól, meg bakiktól mentes szezont. Roger-re meg jöjjön rá a fosás ahányszor kinyitja a pofáját a tévében.

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "