Chicago Bears [CHI]

Alapítás
1920
Liga
NFC
Divízió
N
Város
Chicago, Illinois
Stadion
Soldier Field

Weboldal
http://www.chicagobears.com

Tulajdonos
Ted Phillips
Főedző
John Fox
OC
Dowell Loggains
DC
Vic Fangio

Dicsőséglista

Super Bowl győzelmek száma: 1 – 1985 (XX.)
NFL bajnoki címek száma (1966 előtt): 8 - 1921, 1932, 1933, 1940, 1941, 1943, 1946, 1963
NFL/NFC Championship győzelmek száma: 4 - 1956, 1963 (NFL Western), 1985, 2006 (NFC)
Divíziógyőzelmek száma: 18 - 1933, 1934, 1937, 1940, 1941, 1942, 1943, 1946 (NFL West) 1984, 1985, 1986, 1987, 1988, 1990, 2001 (NFC Central), 2005, 2006, 2010 (NFC North)
Playoff szereplések száma: 25 - 1933, 1934, 1937, 1940, 1941, 1942, 1943, 1946, 1950, 1956, 1963, 1977, 1979, 1984, 1985, 1986, 1987, 1988, 1990, 1991, 1994, 2001, 2005, 2006, 2010

A Decatur Staleys

A csapatot az A.E. Staley Társaság alapította 1919-ben Decatour Staleys néven a vállalat csapataként.
1920-ban a tulajdonos felkérte George Halast és Edward Sternamant a csapat vezetésére. Egyes feljegyzések Halast tekintik alapítónak, és onnantól számolják a csapat történelmét, amikor is 1920-ban a csapat az NFL tagja lett.

Az első évek Chicago-ban

1921-ben a franchise új városba költözött, amely nem volt más, mint a Szeles Város, Chicago. Ez egyben a névváltoztatást is magával hozta, így lett Chicago Staleys, mely a város második csapata lett. Még ebben az évben megszületett az a megállapodás, hogy Halas és Sternamant megvásárolhatta a csapat jogait a Társaságtól 100 USD-ért. Majd a Staley Társaság 5000 dollárt fizetett Halasnak, hogy egy évig a Staleys nevet viselje a csapat. Ezért Halas csak 1922-ben változtatta meg a csapat nevét, ezúttal a máig is használatos Chicago Bears-re.
Az első évben még Chicago Staleys néven megszerezte az első bajnoki címét egészen kimagasló, 10-1-1-es mutatóval. A Bears - indulásának első évtizedében -  a liga egyik domináns csapata volt. Nagyon sokszor végzett másodikként vagy harmadikként a szezonban.

1924-ben a Bears magának követelte a Bajnoki címet, miután legyőzte a Cleveland Bulldogs csapatát egy december 7-ei mérkőzésen, ezzel jobb győzelemi arányt érve el a versenysorozatban. De az érvényben levő NFL szabályzat szerint csak a november 30-ig lejátszott mérkőzések számítottak bele az eredménybe, így a Cleveland lett a bajnok abban az évben.

Ebben az időben alkották azt a szabályt, hogy addig nem szerződhet egyik csapathoz sem egy főiskola vagy egyetem játékosa, amíg nem végezte el az iskolát. Köszönhető ez a kitétel annak, hogy a Bears, azon belül is George Halas, 100.000 $-ért leszerződtette az Illinois-i egyetem sztárját, Red Grange-t, egy nappal az utolsó egyetemi mérkőzése után.
1929 volt az egyetlen év ebben az évtizedben, mikor a Bears negatív mérleggel zárta a szezont.

A harmincas évek

1930-ban Halas visszavonult mint edző és játékos, majd kinevezte utódául Ralph Jones-t. Jones csupán három esztendőt töltött a csapat kispadján, de ezalatt megszerezte a franchise második bajnoki címét. Ugyancsak az ő edzősködése alatt mutatkozott be a ligában Bronislau „Bronko” Nagurski, aki félelmetes párost alkotott a már rutinos Grange-el.

1932-ben pénzügyi nehézségek miatt kiszállt Sternamant és eladta a részesedését Halasnak, aki 1983-as haláláig kizárólagos tulajdonosa volt a csapatnak. Ebben az évben a Chicago Bears és a Porthmounth Spartans azonos mutatóval (6-1) végzett az élen, ezért játszottak egy mindent eldöntő mérkőzést. Ez volt az első nem hivatalos bajnokságot eldöntő mérkőzés, melyet a Bears nyert 9-0-ra.
A következő évtől vezette be a liga a playoff jellegű lebonyolítási rendszert, ahol földrajzi elhelyezkedésük alapján beosztották a csapatokat nyugati és keleti divízióba, majd a két győztes játszott az NFL bajnoki címért.
Ezt az összecsapást a Chicagói Medvék nyerték az Óriásokkal szemben.
Ebben az évtizedben még kétszer jutott el a csapat a döntőig, 1934-ben és 1937-ben, de mind a két alkalommal vereséget szenvedtek. Először a Giants vágott vissza az előző évi vereségért, majd a washingtoni Rézbőrűek akadályozták meg az újabb bajnoki cím megszerzését.

Egy dinasztia története: Monsters of the Midway

1940 és 1946 között Chicagóban kialakult egy dinasztia, amely a Monsters of The Midway becenevet kapta.
Ezekben az években a Bears ötször jutott be az NFL döntőjébe és négyszer győztesen hagyta el a pályát.

Az 1940-es NFL Championship mérkőzésén George Halas bemutatta a T-formációt, mellyel sikeresen összezavarta az ellenfél védelmét, így 73-0-ra kiütötték a Redskinst. Ez a pontkülönbség a mai napig NFL rekordnak számít.

Az 1942-es szezon kezdete után George Halas belépett a hadseregbe és két évig harcolt a II. Világháborúban.  Ez idő alatt a vezetői teendőket Hunk Anderson és Luke Johnsos látta el. Az 1943-as szezonban az alapszakaszt hibátlan mutatóval zárta a csapat, azonban a tökéletes szezont elrontotta a Redskins, miután a döntőben 14-6-ra győztek. A következő évben is a Bears dominált a csoportjában olyannyira, hogy a nézők nem is tanúsítottak túl nagy érdeklődést a döntő iránt, ahol ismét a Skins volt az ellenfél. Pedig Sid Luckman öt TD passzt adott a meccs során, és a nézők itt láthatták Bronko Nagurski utolsó futott touchdownját.
Ezt az igen erős dominanciát követte törvényszerűen a visszaesés, amelynek eredménye egy közepesre sikerült ’44-es szezon és egy vesztes ’45-ös. 1946-ban újra régi fényében tündökölt a csapat, köszönhetően annak, hogy „Papa Bear” mellett sok játékos visszatért a háborúból.  Az ő hathatós közreműködésükkel a Bears ismét bejutott a bajnoki döntőbe ahol - az akkor rekordot jelentő 58346 néző előtt – legyőzte a New York Giants csapatát.

Zuhanás a csúcsról

A Bears a továbbiakban is a liga egyik meghatározó csapata volt, azonban a következő három évben egyik alkalommal sem sikerült megszerezni a divízió első helyét. Kétszer a városi rivális Chicago Cardinals-al, egyszer pedig a L.A. Rams-szel szemben maradtak alul.
Az 50-es években nem tudta az eddigi ütemben tovább gyarapítani trófeái számát a franchise. 1950-ben is a Los Angeles Rams volt a csapat ellenfele a Division Championship mérkőzésen, és megint a Kosok nyerték az összecsapást, így ők vehettek részt az NFL döntőjén. Az 1955-ös, immáron második 8-4-es mutatóval zárt szezon után 1956-ban ismét – immáron harmadszor – visszavonult az edzői poszttól George Halas. A stafétát a csapat korábbi játékosa, Paddy Driscoll vette át. A csapat ebben az évtizedben csupán egyszer került be a Nagydöntőbe (1956), azonban ott súlyos verést kaptak a Keleti Divízió győztesétől, a Giants-től (47-7). Driscoll parádésnak nevezhető első szezonja után hatalmas mélyzuhanásnak lehettek tanúi a csapat szurkolói. A negatív mutató hatására az 1958-as évben már ismét Halast láthatták az emberek az oldalvonal mellett.  Ha trófeákban nem is volt gazdag ez az évtized a Medvék számára, az azonban mindenképpen egy említésre méltó esemény, hogy az 1953-as szezonban pályára lépett az első afroamerikai QB. Ebben az időszakban a csapat meghatározó játékosai közé tartozott Ed "The Claw" Sprinkle, Harlon Hill és a később Hall of Fame-be is beválasztott linebacker Bill George és George Connor. Előfordult az, ami még eddig soha: a Bears története során ez volt az első évtized, amikor nem tudott bajnoki címet nyerni a csapat.

Még egy bajnoki cím Halassal

A mindig újításokon gondolkodó Halas ekkor találta meg a fáradhatatlan és minden részletre odafigyelő, fiatal George Allent, akit segédedzőként alkalmazott. Allen elég gyorsan bevezetett néhány újítást, többek között egy vaskos playbookkal jelent meg a training campben, melyben igen sok olyan játék volt, amelyek első pillantásra, megtévesztették az ellenfelet. De nagy hangsúlyt fektetett a draft alapos és mindenre kiterjedő elemzésére is. Halassal együtt jónéhány jövőbeli Hall of Fame tagot sikerült kiválasztaniuk.
A hatvanas éveket már mint Chicago egyedüli csapata kezdhette meg a Bears, ugyanis a Cardinals elköltözött St. Louis-ba. Ebben az évben még negatív szezont zárt a csapat, de a következő évben ez megváltozott. Mindamellett, hogy több győzelme volt a Chicagonak, mint veresége, elkönyvelhettek még egy pozitívumot: Mike Ditka(TE) lett a Rookie of the Year. Ditka összesen 1.076 yardot és 12 TD-t kapott el a szezon során. 1962-ben ismét egy chicagoi újonc kapta meg ezt az igen nagy elismerést, nevezetesen Ron Bull, aki nagyban hozzájárult, hogy csapat a konferencia harmadik helyén végzett.
A sorozatos kiváló újonc teljesítmények alapozták meg a következő évben a sikert, amikor is a Bears megtörte a Packers három éve tartó hegemóniáját és bejutott az NFL döntőjébe. Itt 14-10 arányban felülmúlta a Giants csapatát. A Bears mindkét TD-ját Bill Wade szerezte, mindemellett a meccs sztárja az a védelem volt, amelyik végig dominált és 5 inerceptiont ért el.

A bajnoki győzelmet azonban súlyos bukás követte (5-9), amelynek hatására Halas újult erővel kezdte kutatni az ifjú tehetségeket a következö drafton. Így került kiválasztásra a két későbbi Hall of Fame-er, a RB poszton játszó Gale Sayers és a LB Dick Butkus. Az 1965-ös szezonban ismét megtörtént az, ami előtte már többször is. Ismét a Bears csapatából választották ki a ROY cím tulajdonosát. Sayers amellett, hogy kiválóan játszott az egész szezonban, megdöntött egy NFL rekordot is: az egy szezonban elért legtöbb TD-t (22), emellett az egy meccsen szerzett TD-k számában (6) is utolérte elődeit. A következő évben ugyan Sayers ismét bizonyította a tehetségét – 2440 yardot ért el összesítésben, ami szintén NFL rekord volt akkor –, de a csapatnak nem sikerült pozitív mérleggel zárnia az esztendőt.

1967 nem csak az első Super Bowl-ról marad emlékezetes a Chicago szurkolók számára. Ez volt az utolsó év, amelyet George Halas a Bears kispadján töltött. Összesen 47 évet töltött el a vonal mellett és ezalatt 324-szer győzelemre vezette csapatát. Ezt a rekordot csak 1993-ban tudta megdönteni egy másik edzőzseni, nevezetesen Don Shula.

Az új edző Jim Dooley lett. Edzősködése első évében a csapat 7 győzelem mellé begyűjtött 7 vereséget is. Nem csak az jelentette ebben a szezonban a mélypontot, hogy a csapat középszerű játékot mutatott, hanem hogy Sayers egy, a karrierjét is fenyegető térdsérülést szenvedett, amelyből igazán sohasem tudott felépülni. A tartalék runningback, név szerint Brian Piccolo, soha nem érezte úgy, hogy megérdemelte a kezdő pozíciót. Sayerst ő beszélte rá a folytatásra, akivel mindig is jó barátok voltak. Így aztán a kiváló RB az 1969-as szezonnyitón pályára lépett, míg Piccolo szép csendben visszaült a kispadra. Ez egy fantasztikus barátság volt kettejük között, az 1960-as évekbeli társadalmi ellentétek (feketék-fehérek) ellenére. Abban az évben Sayers több mint 1000 yardot futott, amiért meg is kapta a NFL Comeback Player of the Year Award-ot. A Chicago Bears addigi legrosszabb szezonját élte meg, 1-13-as mutatóval.

Az igazi tragédia a szezonban akkor következett be, mikor Piccolonál légzési rendellenességet tapasztaltak. Az orvosok megállapították, hogy tüdőrák. A betegség diagnosztizálása után hét hónappal Piccolo elhunyt, 26 évesen. A Bears létrehozta a Brian Piccolo Rákkutató Alapítványt, melyet minden évben jelentős összeggel támogat. 1971-ben James Caan és Billy Dee Williams főszereplésével mutatták be azt a filmet amely Sayers és Piccolo barátságát mutatja be.

Az AFL-NFL egyesülés után

A 70-es évek egy korszak lezáródásával kezdődtek. A sportág, amely addig nem volt annyira népszerű, hirtelen felváltotta a baseballt, mint Amerika elsőszámú sportja. Emiatt nagyobb stadionokra volt szükség. A Bears addig a Cubs otthonában játszott majd’ 50 éven keresztül, de túl kicsivé vált már ekkorra. A Bears 1970-ben utolsó meccsét a Wrigley Fielden a Green Bay Packersszel játszotta, amelyet meg is nyert (35-17), azonban a szezont utolsó helyen zárta a Central Divizióban. A csapat új otthonát nem kifejezetten stadionnak építették. A Soldier Field egy háborús emlékmű volt, amelyet az Első Világháborúban harcolt katonák emlékének építettek. Ennek ellenére rendeztek itt már sporteseményeket előtte is. Az első bajnoki mérkőzést 1971. szeptember 19-én játszotta a Bears a Soldier Fielden. Az ellenfél a Pittsburgh Steelers volt. A „stadionavató” mérkőzést a Bears nyerte (17-15).
A szezon azonban nem így folytatódott, a csapat a kiábrándító 6-8-as mutatóval csak a harmadik helyet tudta megszerezni az NFC Central Divizióban. Ez a gyenge szereplés Dooley edző állásába került. Helyét Abe Gibron vette át, aki, ha lehet, még gyengébben szerepelt (4-9). Gibron edzősködése alatt a csapat mélyrepülésbe kezdett. 1972-ben a már említett 4-9, 1973-ban 3-11, és 1974-ben 4-10. Ezen időszak alatt a csapat összmutatója 11-30 volt és senki nem emlékszik - még csak pillanatokra sem - a pályán mutatott játékra. Az NFL Films stábja egyszer lefilmezte Gibront, amint a meccs alatt éppen a Joy To The World-öt énekelte és nem is foglalkozott a játékkal. 1975-ben az újjáépítés első lépéseként kinevezték főedzőnek Jack Pardee-t. Ő volt a csapat első olyan vezetőedzője, aki előtte semmilyen formában nem kötődött a klubhoz. Első évében ő sem tudott csodát tenni, de ekkor került a csapathoz Walter Payton, aki a Bears történetének egyik legjobb játékosa volt. Második évében 1390 yardot és 13 TD-t hozott össze. A mérleg azonban így is csak 7-7-re sikerült, ami a csoport második helyéhez volt elég. A következő év végén egészen kimagasló, 1852 yard állt Payton neve mellett. Ami természetesen csapatrekord volt, csakúgy, mint az egy meccsen elért 275 yard is. Ebben az évben meg is nyerte az NFL Offensive Player of the Year és az NFL MVP címeket. A 9-5-ös mérleg pont elegendőnek bizonyult az NFC Wild Card eléréséhez. Ez volt az első alkalom 1963 óta, hogy bejutottak a rájátszásba, de ott a későbbi győztes Dallas megállította őket. A szezon végén Pardee elhagyta a csapatot a Redskins főedzői posztjáért, így az új edző Neill Armstrong lett, aki a Vikings védekező egységének volt a vezetője előtte. Az ő első szezonja visszalépés volt az előző évi playoff szerepléshez képest (7-9). Az azt követő évben ismét sikerült a Wild card helyezést kiharcolni, de most sem sikerült mérkőzést nyernie a csapatnak.
Az utolsó alapszakasz mérkőzésen, mikor a Cardinalst verték meg 42-6-ra, szívroham következtében elhunyt George „Mugs” Halas Jr. George Halas fia látta el az elnöki teendőket már 1953 óta.
1980-ban Walter Payton megdöntötte Gale Sayers 9462 yardos franchise rekordját, Dave Williams egy Lions elleni hosszabbításba torkolló mérkőzés alkalmával, az OT kezdőrugást hordta vissza TD-ra (95 yard), ezzel megdöntve a legrövidebb hosszabbítás rekordját. December 7-én a Medvék 61-7 arányban legyőzték a Sajtfejűeket, ami a szezon legnagyobb arányú győzelme volt. Ezek után Armstrong már csak egy évet volt a csapat vezetőedzője, amikor 6-10-es szezont produkált. 1981 végén megváltak tőle.

Ebben a korszakban azért sok jelentős dolog történt a csapatnál szakmai szempontból. Bill Tobin a játékosmegfigyelő kidolgozott egy új stratégiát az új tehetségek felkutatására, Buddy Ryan elkezdte forradalmasítani a 46 védekezést, Clark Shaughnessy újításokat vont be a T-formációba. Ez mind kezdett összeolvadni egy kiváló rendszerbe.

A Ditka korszak

1982-ben Mike Ditka-t nevezték ki vezetőedzőnek. Ő az az edző, aki Halas után a második legtöbb győzelemmel rendelkezik a csapat történetében.
Ebben az évben a bajnokság félbeszakadt a játékosok sztrájkja miatt, így az addigi helyezések alapján lehetett bekerülni a playoffba. A Medvéknek ez nem sikerült. Az egyetlen siker, hogy Jim McMahon elnyerte a Rookie of the Year díjat.

1983-ban szívrohamban elhunyt George Halas, a Bears volt játékosa, edzője, tulajdonosa. Ettől az időszaktól kezdve viseli a mez bal ujján a GSH feliratot minden Chicago Bears játékos. Így emlékezve a csapat legendájára, aki mind a Medvékért, mind az NFL-ért nagyon sokat tett.

Ebben az évben már nem szerepelt rosszul a csapat, egy biztatónak ható 8-8-al zárták a szezont.

1984-ben ismét fantasztikus rekordot hozott a Bearsnek. Walter Payton túlszárnyalta Jim Brownt a pályafutás alatt futott yardok számában. Ezt csak 18 évvel később döntötte meg Emmitt Smith. A Bears 10-6-al zárta a szezont, és ezzel megnyerte  a csoportját. A rájátszás első körében megverték a Washington Redskinst (23-19), majd a másodikban simán lenullázta őket a 49ers (23-0).

Super Bowl, 1985

Az 1985-ös Chicago Bearst - minden szempontot figyelembe véve - a valaha volt 5 legjobb NFL csapat közé sorolják. Ez csapat az első 12 mérkőzését megnyerte, és többször pontot sem engedélyezett az ellenfeleknek.

Sajnos a perfekt szezon nem sikerült, mivel a 13. héten éppen attól a Miami Dolphinstól szenvedtek vereséget, aki az egyedüli tulajdonosa ennek a címnek mind a mai napig. Így az alapszakasz végére mindössze 1 vereség állt a csapatneve mellett, 15 győzelemmel ellentétben. Természetesen ezzel a kimagasló eredménnyel megnyerték csoportjukat. A rájátszás első körében a Giants-el találkoztak és fantasztikus játékkal lenullázták a new york-i alakulatot (21-0). Az NFC bajnoki címért folytatott úton az NFC West győztese, a L.A. Rams sem tudta megállítani a Medvéket. Az eredmény itt is totális kiütés, egészen pontosan 24-0 lett a vége. Szinte minden elismerést begyűjtöttek, amit csak lehetett. A COY Mike Ditka, a DPOY Mike Singletary és az NFC OPOY pedig Walter Payton lett.
A XX. Super Bowl-on az AFC utolsó helyén bejutott, azóta viszont minden ellenfelét idegenben kiejtő New England Patriots volt az ellenfél. A mérkőzés favoritjának mindenképpen a Chicago számított, a rájátszásban bemutatott két nullázás alapján. A mérkőzéssel kapcsolatos várakozásokat szemlélteti az, hogy ez volt a második legnézettebb tévéműsor. A Bears bizonytalanul kezdte a mérkőzést, ugyanis W.Payton a saját térfelükön vesztette el a labdát (fumble) azonban a Pats nem tudta kihasználni a remek pozíciót és csak egy mezőnygólig jutott. Ezek után már a Bearstől megszokott játékot láthatta a közönség. Ők szerezték a következő 44 pontot, ezzel végérvényesen eldöntve a XX. Super Bowlt. A végeredmény 46-10 lett. Richard Dent (DE) lett az MVP.

Csalódások

1986-ban - ha lehet - még erősebb volt a védelem, mint a Super Bowl győzelemkor, így nem is lehetett más a cél, mint a cím megvédése.
Ezt a tervet felborította azonban az a sajnálatos esemény, hogy Jim McMahon megsérült. A sérülést a Packers védője, Charles Martin okozta egy szabálytalan szerelés alkalmával. Az irányítói posztot a tapasztalatlan Doug Flutie vette át. Az alapszakaszban elért 14-2 bíztató volt, de a rájátszás második körében vereséget szenvedtek a Redskinstől. A következő évben mintha az előző évet írnánk. Ugyanolyan meggyőzően nyerte a csoportját a Bears, és ugyanúgy vesztették el az első rájátszás meccsüket, ugyancsak a Redskins ellen. Ennek az évnek a végén visszavonult - 13 szezon után - a Bears egyik valaha volt legjobb játékosa, Walter Payton.
Karrierje során 16,726 yardot és 110 TD-t ért el. Természetesen az általa használt 34-es mezt sem viselhette senki a továbbiakban. 1988 hasonló volt az előző évekhez. Sorozatban ötödször nyerte csoportját a Bears, és most a legjobb mutatóval zárt az egész NFC-ben (12-4). A rájátszás első körében az Eagles látogatott a Soldier Fieldre. Ezt a mérkőzést azóta „Fog Bowl”-két emlegetik, amiatt a sűrű köd miatt, amely 10-20 yardra csökkentette a látótávolságot. A meccset a Chicago nyerte 20-12 arányban. Az NFC bajnoki címét azonban a 49ers nyerte, elütve ezzel az újabb Super Bowl részvételtől a Bearst. A következő szezon rosszul sikerült (6-10), majd az 1990-es évadban újra talpra álltak, 11-5-el a csoport második helyén végezve. A rájátszás első körében még legyőzték a Saints csapatát (16-6), de a következő mérkőzésen a Giants megálljt parancsolt nekik (31-3). Mark Carrier elnyerte az NFL ROY címet.

A 90-es évek

Ez az évtized jól indult. Szintén 11-5-re végeztek az alapszakasz során, azonban már a Wild Card meccsen kikaptak a Cowboystól (17-13). Ebben a szezonban aratta Mike Ditka a századik győzelmét edzőként.

Az 1992-es szezon után egy korszak véget ért Chicagoban. Mike Singletary visszavonult, Ditka-t a nagyon rossz szezon miatt elküldték. A következő vezetőedző Dave Wannstedt lett.
A 90-es évek további éveiben mindössze kétszer volt képes a csapat a pozitív mérleg elérésére. 1994-ben a csapat ismét bejutott a rájátszásba, maradandót alkotniuk azonban nem sikerült. A nem túl fényes 1993-as szezon után ez már nagyon jó eredménynek számított, amiért Wannstedt megkapta a COY díjat. Ezután a csapat egyre lejjebb süllyedt. 1999-ben Dick Jauron kapta meg a főedzői állást. Ekkor újabb tragédia érte a Chicago Bears csapatát, szurkolóit és minden NFL-t szerető embert. 45 éves korában elhunyt a Bears és talán minden idők legjobb futójátékosa, Walter Payton.
Ugyan 2000-ben negatív szezont zártak, de a csapat első körös választottja, a LB Brian Urlacher elnyerte a DROY címet. Többen hasonlóságot vélnek felfedezni közte és Dick Butkus között.

2001

A Bears nagy meglepetést okozott ebben az esztendőben. Egyértelműen kijelenthető, hogy ez volt Jauron legjobb éve. Miután elvesztették az első mérkőzést a bajnoki címvédő (Ravens) otthonában, a következő hat meccsüket megnyerték. Először a Vikings hagyta el vesztesen a Soldier Fieldet. Az őket követő öt csapat sem tudta felvenni a versenyt a Bears-el. Két olyan mérkőzés is volt ebben a szakaszban, ami hosszabbításban dőlt el. A hatodik héten a San Francisco 49ers-el vívott mérkőzés több szempontból is emlékezetes maradt. Kicsivel több, mint 2 perccel a meccs vége előtt még 7 ponttal vezetett a 49ers, azonban egy fantasztikus, 67 yardos meneteléssel hosszabbításra mentették a mérkőzést. Az extra játékrészben Mike Brown elhalászta Jeff Garcia passzát és meg sem állt az ellenfél célterületéig.
A rákövetkező héten még nagyobb bravúrt hajtott végre a csapat, mikor az utolsó negyedben, 1 perc 52 másodperccel a vége előtt kezdték meg és hajtották végre sikeresen a felzárkózást a Browns ellen. Már csak 7 pont hátrányban volt a csapat, mikor a játékból hátralévő idő 28 mp volt. Egy sikeres onside kicket végrehajtva visszaszerezték a labdát, majd a maradék időt kihasználva egy 34 yardos átadással újabb TD-t értek el. A hosszabbításban ugyanaz történt, mint egy héttel korábban. Brown interception return TD. Ezután az ősi rivális Packers látogatott Chicago-ba. Ezt a mérkőzést a Sajtfejűek nyerték 20-12-re, ezzel megszakítva a hazai veretlenségi sorozatot. Az ezt követő három meccset megnyerte a Bears, de ekkor megint összehozta a sors, no meg a sorsolás a Packers-el. Ismét a Green Bay diadalmaskodott. Többször azonban nem kapott ki a csapat az alapszakasz során, így 13-3-al zárta a sorozatot. A rájátszásban az a Philadelphia Eagles látogatotta a Soldier Fieldre, akinek a leggyengébb volt a győzelem-vereségmutatója a csoportgyőztesek közül. Magasan a Bears volt a favorit. De mégsem tudtak élni a lehetőséggel, így a Bears elvesztette az első playoff meccsét ebben az évtizedben. A végeredmény 33-19 az Eagles javára.

2002

A 2002. január 19-én játszott  Eagles elleni playoff mérkőzés volt a Soldier Fielden lejátszott utolsó meccs, egy ideig. Természetesen csak átépítésről volt szó, amely 2003. szeptemberéig tartott. Ezen időszak alatt a University of Illinois, Memorial elnevezésű pályáján rendezték meg a Bears hazai mérkőzéseit.
A 2002-es szezontól megváltozott az NFL csoportbeosztása, miután a Houston Texans is csatlakozott a ligához. Az eddig megszokott ötösből a Tampa Bay Buccaneers került át máshova,  így - a most már NFC Northnak nevezett csoportban - maradt a Packers, a Lions, a Vikings és a Bears. Az alapszakasz első mérkőzését szeptember 8-án játszották és a Bearsben nem tudott pályára lépni minden kezdő játékos, Phillip Daniels és R.W McQuarters sem állt a csapat rendelkezésére. A Minnesota egy field goallal szerzett vezetést. Ezután szinte felváltva szereztek pontokat a csapatok. Két perccel a mérkőzés vége előtt 23-20 arányban vezetett a Vikes és birtokolták a labdát. Nem tudni miért, de ahelyett, hogy futásokkal pörgették volna az órát, passzjátékkal próbálkoztak. Nem volt szerencsés próbálkozás, ugyanis Mike Brown elcsípte Culpepper passzát és 16 yardot hordta vissza. A támadássorozat végén a Chicago újabb TD-t ért el és megnyerte a mérkőzést. Ezután a meccs után, mindenki azt gondolta, hogy megismétlődik a tavalyi szezon (utolsó két percen belüli Brown interception). A következő héten az Atlanta volt a soros ellenfél, no meg az új sztár, Michael Vick, aki az első héten 4 TD átadást jegyzett a Packers otthonában.
A vezetést az Atlanta szerezte meg, Vick passzát szelídítette meg sikeresen az end zone-ban Warrick Dunn.
A félidőben vezettek is 10-7-re. A harmadik és negyedik játékrészben sem esett sok pont. A Bears Terrell 6 pontot érő elkapásával vette át a vezetést (14-10). Ezután már csak egy field goal-ra volt képes az Atlanta.
Pedig Jay Feelynek lehetősége volt rá, hogy csapata számára megszerezze a győzelmet, de egy perccel a mérkőzés vége előtt 46 yardról nem talált a kapuba. A Bears 2-0-val kezdte a szezont. A harmadik fordulóban a meglepetésre 2-0-val kezdő Saints-t fogadták. A mérkőzés első felében 20-0-s előnyt szerzett a Bears, azonban a második negyedben magára talált az ellenfél, és kiváló játékkal megfordította az eredményt. Ez a vereség (29-23) indította el azt a lavinát, amelyre senki nem számított. A Chicago képtelen volt megnyerni a soron következő hét mérkőzését. A negyedik héten a Bills-től kapott ki hosszabbításban, majd sima vereséget szenvedett a MNF-on a Packers-től. A Lions is hosszabbításban nyert. A 8., 9., 10., és a 11. héten, sorrendben a Vikings, az Eagles, a Patriots és a Rams is győztesen hagyta el a pályát. A jég a november 24-i Lions elleni meccsen tört meg. Az utolsó másodpercben belőtt field goal-lal döntetlenre mentették az állást, majd a hosszabbításban meg is nyerték a meccset. Ekkor a Bears 3-8-al állt. A hátralévő 5 mérkőzésből mindössze egyet tudott megnyerni a csapat – a New York Jets-et verték 20-13-ra –, a másik négy találkozójukat elvesztették. Nagy reményekkel indult a szezon, azonban a sorozatos sérülések hatására egy borzalmas eredmény lett a vége (4-12).

2003

„Egy jó csapat vagyunk, ha mindenki egészséges” - mondta ezt Jauron a 2003-as szezon kezdetekor.
Jerry Angelo GM úgy gondolta, ahhoz, hogy a csapat a következő évben rájátszásba kerüljön, lényeges változtatásokra van szükség. Elengedték Roosevelt Colvin-t (LB) és a veterán Jim Millert (QB). Az erősítést Desmond Clark (TE) és Kordell Stewart (QB) jelentették. Angelo a drafton próbált meg új franchise játékosokat kiválasztani. A kívánságlistán DE, QB, és CB szerepelt az első két körre. Így került a csapathoz Michael Haynes (DE), Rex Grossman (QB) és Charles Tillman (CB).
Az első héten ahhoz a 49ers-hez látogatott a Bears, akit idegenben nem vertek meg 1985 óta. Nos, ez most sem sikerült. A 24-7-es első félidő után már pontot sem tudott szerezni a csapat. A vége egy csúfos 49-7-es vereség.
Nem sokan számítottak arra, hogy a következő héten sokkal jobb lesz a csapat, mikor is a Vikings-hez látogattak. Ez annyiban igaznak is bizonyult, hogy ismét kikaptak (24-13). Az utolsó negyed kezdetekor a Vikes még csak 1 ponttal vezetett, azonban Medvék képtelenek voltak pontokat elérni. Ráadásul két lehetőséget is elszalasztottak, hogy megállítsák a Minnesota majd tíz perces drive-ját. 0-2-vel mehetett Bye Week-re a csapat. A szurkolók azon a véleményen voltak a negyedik heti mérkőzés előtt, hogy talán az a legjobb stadionmegnyitó mérkőzésnek, ha egy 0-2-es csapat találkozik egy 1-2-sel a MNF-on. Ez a csapat az ősi rivális Green Bay Packers volt. Úgy gondolták itt az ideje, hogy visszavágjanak a vereségekért. Ehhez még egy történeti rekordot is előszedtek, miszerint a Bears soha nem veszítette el az első mérkőzést, amikor új stadionban játszott. Most ez sem segített az ellen a Green Bay ellen, akik az utolsó 19 közös meccsükből 17-et megnyertek. A vége 38-23 a Packers-nek.
A 0-3-as szezonkezdet után elég sokan megkérdőjelezték Jauron képességeit, ám a sors megmentette. Ha lehet, egy még gyengébb csapat volt az ellenfél, a Raiders. A Chicago elkönyvelhette szezonbéli első győzelmét, ami nagyban volt köszönhető az Oakland rossz playhívásainak. Míg az első félidőben inkább futottak, a másodikban passzoltak. Két negyed után vezettek is 18-3-ra, majd innen fordított a Bears és egy utolsó másodperces field goal-lal megszerezték a győzelmet. Az első győzelem után megindultak azok a vélekedések, hogy most bekövetkezett a várva várt fordulat. Sajnos nem így történt. Két egymást követő, szoros mérkőzésen kikaptak a Saints-től és a Seahawks-tól. A két elvesztett mérkőzés között Jauron lecserélte kezdő irányítóját és a veterán Chandlert tette meg kezdőnek. A csapat hivatalos közleménye szerint Stewart megsérült. A következő két héten előbb a Lions-t, majd a San Diegot is legyőzték otthon. Előbbit 24-16-ra, utóbbit 20-7 arányban verték. Chandlert nagyban segítette, hogy a futójáték ismét feléledt, köszönhetően az újonc Forsey-nak és a veterán Thomas-nak. A fellángolás azonban rövid ideig tartott, mert a 9. mérkőzésen a Lions, ha csak 2 ponttal is, de jobbnak bizonyult. Majd következett egy hazai mérkőzés a Rams ellen. Most sem sikerült a győzelem. Különösen fájó volt ez a vereség, mivel végig szoros meccset játszottak, a playoff-ra jó eséllyel pályázó Kosokkal. Annak ellenére, hogy a playoff álomnak tűnt ebben az évben, a következő két héten igen erős és magabiztos játékot mutattak be. A 12-ik héten a Denver-t, a 13-on az Arizona-t győzték le. Ekkor már 5-7-re módosult a mérleg és voltak, akik elkezdtek reménykedni. Következhetett a Packers elleni visszavágó. Ekkor újra Stewart volt a kezdő QB.
A Bears mindenki megdöbbenésére az első negyed után vezetett 14-0-ra. És itt el is fogyott a lendület. A Packers rögtön a következő negyedben 13 pontot szerzett, majd a vezetést is átvette, és ismét győztesen hagyta el a pályát (21-34). Ezek után a Jauront szerető és utáló emberek is Grossmant követelték a csapatba. A bemutatkozása fantasztikusan sikerült. Mind a két mérkőzést megnyerték a vezetésével. A Washington ellen két TD-t érő átadása volt. Az utolsó hét előtt a csapat mérlege 7-8 volt. Sokan azon a véleményen voltak, hogy ez a meccs Jauron utolsó esélye arra, hogy az állását megtartsa. Grossman a mérkőzés elején megsérül. Végül a Chiefs nyerte az összecsapást 31-3 arányban. A sors iróniája, hogy nagy valószínűséggel az a csapat okozta a főedző vesztét, amely ellen az első győzelmét aratta 1999. szeptember 12.-én, mint a Bears főedzője.

2004

Az előző év kudarca után – nem jutott rájátszásba a Bears – mindenki úgy gondolta, hogy megérett az idő az edzőváltásra. A Bearsnél nem sokat vártak, hogy kiválasszák Jauron utódját és 2004. január 15-én leszerződtették Lovie Smitht, aki így a csapat történetének 13. vezetőedzője lett. Meglepő választásnak tartották Smitht, mivel a védelem oldalán dolgozott előző munkahelyein. Viszont a Bearsnél a legnagyobb gondot a támadó szekció okozta. Nyolc kategóriában is az utolsó helyen végeztek a ligában.
Az új vezetőedző nem sokat tétlenkedett. Még januárban kinevezte a védelem élére Ron Riverat, aki az 1985-ben Super Bowlt nyerő csapat tagja volt, mint játékos. Őt követte Rod Marinelli, aki a védőfal dolgaiért felelt. Rivera ígéretet tett arra, hogy az ő heavy blitz elemeit be tudja építeni Lovie cover-2 sémájába. A támadók vezetőjének olyan embert szemelt ki Smith aki ötvözni tudja a St.Louis és s Kansas City támadójátékát. Így választotta erre a posztra Terry Sheat, a Chiefs QB edzőjét.
Az új szakemberek nem tétlenkedtek a Free Agency időszakban. Első lépésként elhozták a Tampa Bay-től Thomas Jonest, aki sebességben és játéktudásban megfelelt Shea elképzeléseinek. Majd szerződtették a Chief csere irányítóját, Jonathan Quinnt. Ezután egy héttel, megszerezték John Tait játékjogát is, mivel a Chiefs nem matchelte a Bears 33 millió dolláros ajánlatát. A támadó szekció frissítése és erősítése itt még nem ért véget,  a csapathoz érkezett a fullback Bryan Johnson és az all-pro guard Ruben Brown.
A drafton a csapat egy új domináns védekező falambert keresett. A választás Tommie Harrisre esett. Minden szakértő a top 10-be várta ezért kisebb meglepetés volt, hogy a Bears a 14. helyen választotta ki a 2004-es játékos börzén. A második körben szintén egy defensive tackle-t, Terry ”Tank” Johnsont választották ki. Utánuk, egy WR és egy CB érkezett, Berrian és Vasher személyében.
A mini- és training campek nem alakultak jól a Bears számára. Megsérült ugyanis Urlacher térde, aki így kihagyta az előszezon mérkőzéseit. Tovább nehezítette a chicagoiak dolgát, hogy Jerry Azumahnak is megsérült a nyaka. A második előszezonbeli meccs előtt, meglepő cserét hajtott végre a Bears. A Miami Dolphins volt ebben a partner. Ők adták Adawale Ogunleyet, a Chicago meg egy harmadik körös draftpicket és a legjobb wild receiverüket, Marty Bookert.
Az első tétmérkőzésre a szezonban hazai pályán került sor a Detroit Lions-szal szemben. Az Oroszlánok, úgy érkeztek erre az idegenbeli meccsükre, hogy előtte zsinórban 24-szer hagyták el vesztesen a pályát, ha kimozdultak Detroitból. Ennek ellenére ők hagyták el győztesen a Soldier Field gyepét. Pedig a győzelem lehetősége ott volt Rex Grossman kezében. Pár másodperccel a mérkőzés vége előtt egy meggondolatlanul elengedett dobása az ellenfél játékosának kezében kötött ki.
A második héten nagyon nehéz csata várt a Medvékre Green Bay-ben. Azt a Packerst kellett legyőzniük idegenben, akitől az elmúlt hét találkozásukkor kikaptak. Az első negyedben a Packers szerzett vezetést egy field goallal. A második negyedben a Bears előbb átvette a vezetést, majd tovább növelte az előnyét egy fumble recovery után. A Green Bay a Medvék red zone-jában járt már mikor a labdát cipelő Ahman Green kezéből kiütötte azt Brian Urlacher. A szabad labdát Mike Brown váltotta 95 yardos touchdownra. A félidőben a Chicago vezetett 14-3-ra. A szünet után a Packers képtelen volt fordítani és így a végeredmény 21-10 lett a Bears javára. Azonban súlyos árat fizettek ezért a diadalért. Az egész szezonra elveszették Brown-t egy Achilles sérülés miatt, Charles Tillman-nek a térde sérült, míg Urlachernek kiújult a korábbi sérülése.
A következő két mérkőzésén  csak a cseréire támaszkodhatott a védelem cornerback, safety és linebacker poszton. Így a Minnesotától és a Philadelphiától is kikaptak. A minnesotai meccs hajrájában ráadásul megsérült Grossman is. Phily ellen már  Jonathan Quinn állt a center mögött. De a reményekkel ellentétben nem sikerült győzelemre vezetnie a csapatot. Összesen 3 mérkőzésen volt kezdő irányító és mind a hármat elvesztette a csapat. Miután a Washington és a Tampa Bay is győzött, a csapat 1-5-ös győzelem-vereség mutatóval állt. Ekkor a vezetők a rookie irányító Craig Krenzel kezébe adták a karmesteri pálcát. Első fellépésén (mint kezdő), a a 49ers ellen élete első passzából egy 49 yardos TD passt adott a szintén rookie Bernard Berriannek. A meccs végén pedig Nathan Vasher szerzett egy 71 yardos interception return TD-t, amivel a Bears több mint egy hónap után ismét győzelmet ünnepelhetett. A következő két mérkőzésen Krenzel nem játszott kiemelkedően, de a védelem segítségével sikerült kiharcolni a sikert. Ezután megint vereségek következtek, ami a védelem visszaesésének volt köszönhető. Azt azért ki kell emelni, hogy nagyon sokan sérültek voltak a csapatban. A hálaadás napi mérkőzésen megsérült Krenzel válla, így nem tudta befejezni a találkozót. A következő héten egy új QB mutatkozott be a Medvék csapatában Chad Hutchinson személyében. A feledata nem volt egyszerű, hiszen a csoportgyőzelemre is esélyes Minnesota Vikings látogatott a Soldier Fieldre. Azonban Hutchinson remek játékkal, 213 passzolt yard-al és 3 TD átadással, győzelemre vezette csapatát. A hátralevő négy fordulóban nem sikerült nyernie a Chicago-nak, így a szezont 5-11-es mutatóval zárták, ami messze alulmúlta a tulajdonosok és a vezetőség várakozásait. A csapat utolsó helyen végzett a ligában az elkövetett szabálytalanságok és a engedélyezett sackek terén így Shea-nek mennie kellett. A Bears 2004-es évét nagyban meghatározták a sérülések.

2005

Jerry Angelo a Medvék GM-je, már a 2004-es szezonban is sok kritikát kapott azért, hogy nem szerződtetett egy megbízható veterán irányítót a fiatal Rex Grossman mögé. Akkor Grossman a harmadik héten megsérült, és a szezont a borzalmasan játszó Hutchinsonnal és az újonc Krenzellel kellett végigjátszani. Többen azt gondolták, ezúttal másként lesz. De Angelo nem tért el a korábbi stratégiájától, hogy nem kell veteránokat hozni a csapathoz nagy fizetésért, hanem majd a fiatalok megoldják a feladatot. Arra alapozta ezt a nézetét, hogy Rex Grossman soha nem hagyott ki mérkőzést a középiskolában és az egyetemen. A mostani egészségügyi gondot csupán a balszerencse okozta. Pedig olyan veterán elkapók voltak elérhetők a free agent piacon, mint Kurt Warner, vagy Brad Johnson. Így a backup irányító kérdést Hutchinsonnal és a negyedik körben draftolt Kyle Ortonnal kívánták rendezni. Ebben az évben inkább a támadókat próbálták erősíteni a drafton, hiszen Orton mellett érkezett az első körben Cedric Benson RB és két WR, Mark Bradley és Airese Currie.
A vezetőség reményeit nem tudta Grossman beváltani, ugyanis a második előszezon mérkőzésen eltörött a bokája. A szezon még azelőtt véget ért számára, mielőtt igazán elkezdődhetett volna. A hátralevő két mérkőzésen Hutchinson bebizonyította, hogy nem ő az az ember akinek a vezetésével ki kell futnia a gyepre a csapatnak. Így hát utolsó lehetőségként a rookie Orton kezébe került a karmesteri pálca. A Medvék erőssége azonban a védelem volt. Az új erőnléti edző Rusty Jones új táplálkozási és személyre szabott edzésprogramot dolgozott ki, amely az erőt és az állóképességet fejlesztette.
A várakozásoknak megfelelően kezdte a szezont a védelem. A Washington támadóit 9 ponton tartották, TD-t sem engedélyezve. A probléma a támadó alakulatnál volt. Mindössze 1 TD-ra voltak képesek, így a találkozót a Skins nyerte 9-7-re. A következő héten az a Detroit Lions látogatott a Szeles Városba, akit a divízió legnagyobb esélyesének tartottak akkor. A Medvék megsemmisítő 38-6-os győzelmet arattak. A szurkolók, már-már reménykedni kezdtek egy jó szereplésben, azonban a következő két mérkőzését elbukta a csapat. Az elsőt hazai pályán a Bengals ellenében, ahol a védelem képtelen volt megállítani a Carson Plamer, Chad Johnson duót. Majd a Cleveland győzött 20-10-re. Tehát a szezont 1-3-al kezdte a Bears.
A változás a hatodik héten következett be, mikor a Vikings szenvedett nagy arányú vereséget a Soldier Field-en. Ez volt a fordulópont a szezonban. A következő héten egy újabb győzelmet könyvelhettek el a Bears szurkolói, mikor egy esős mérkőzésen legyőzték a Baltimore Ravens gárdáját. Így a mérlegük már 3-3 volt. Október 30-án megvolt annak a lehetősége, hogy három győztes mérkőzésük legyen zsinórban, amire 2001 óta nem volt példa. Az ellenfél, aki ezt szerette volna megakadályozni a Lions volt. Egy rendkívül kiélezett mérkőzésen végül hosszabbításban sikerült legyőzni az Oroszlánokat.
Egy ötös győzelmi sorozat vette kezdetét. A  legyőzött együttesek között voltak gyengébb csapatok is, mint a Saints és a 49ers. Na meg az ősi rivális Packers, akit 1993 óta most először sikerült legyőzni a saját pályáján. Így utaztak a Pittsburgh Steelershez. A védelem ezúttal csak kereste önmagát és semmilyen ellenszerük nem volt a Steelers brutális futójátéka ellen. A támadók továbbra sem tudtak kimagaslóan játszani, így nem lehetett kérdéses a végeredmény: Bears-Steelers 9-21. De már csak a Minnesota veszélyeztethette a Bears divízió győzelmét. Ehhez azonban a maradék három mérkőzésüket meg kellett nyerniük, míg a Chicagonak mindannyiszor ki kellett kapnia. Az év egyetlen esti mérkőzését azonban megnyerte a csapat. Kyle Orton gyenge teljesítménye után a félidőben beállt a sérüléseiből felépült Rex Grossman aki győzelemhez segítette a csapatát. A következő meccsen, ami karácsony napjára esett, a Green Bay volt az ellenfél. Grossman először volt kezdő 2004 szeptembere óta. Ismét győzelemhez segítette csapatát, ezzel egy 14 éves sorozatot megszakítva. Ugyanis a Chicago Bears azóta nem tudta egy alapszakaszban kétszer legyőzni a Green Bayt. A Packers felett aratott győzelemmel és a Vikings vereségével a Bears megszerezte története első NFC North elsőségét. Így az utolsó héten lejátszott Vikings elleni mérkőzés már nem befolyásolta a végeredményt. Emellett a 11-5-ös győzelem-vereség mutató elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy csak a rájátszás második körében kelljen bekapcsolódniuk a Vince Lombardi trófeáért folytatott küzdelembe.
A rájátszásban az ellenfél az a Carolina Panthers volt, akik nagy meglepetésre saját pályájukon nullázták le a wild card körben  New York Óriásait. Chicagoban senki nem aggódott, hiszen az alapszakaszban egyszer már legyőzték őket. A Panthers elkapója Steve Smith akkor is remek teljesítménnyel rukkolt ki, ám senki nem gondolta volna, hogy ezen képes javítani. Sikerült neki. Smith egymaga több mint 200 yardot hozott össze elkapásból és két TD-vel segítette csapatát a győzelemhez. Egy ilyen alapszakasz után persze csalódott volt mindenki. Azonban nem lehet elfelejteni, hogy az előző évben milyen mélyen volt a csapat és hova ért fel. A jövőre nézve pedig bizakodásra adhatott okot, hogy a 22 kezdőjátékosból 21-nek a 2006-os szezonra is volt szerződése.

2006

A 2005-ös szezon alapján sokakban felmerült a kérdés, hogy mit érhetne még el ez a csapat, ha a támadók is hasonlóan tudnának dominálni a pályán, mint a védelem. Ezért mindenki arra számított, hogy az offszezon ezen csapatrész megerősítésével fog eltelni. Azonban Jerry Angelo GM másként gondolkodott. A támadósorba csak a free agent Brian Griese érkezett. A veteránnak számító irányítót szánták Rex Grossman első számú cseréjének, arra az esetre, ha megint megsérülne. A draft is a védelem erősítésének jegyében telt, bár a második körben draftolt Devin Hestert nem CB-ként kívánták szerepeltetni, hanem punt és kickoff visszahordóként.
Az előszezonban mutatott teljesítménye alapján a szurkolók nagy része kikövetelte a csapatból Rex Grossmant és Grieset látták volna szívesebben a kezdő QB szerepében. Azonban Lovie Smith kitartott eredeti elképzelése mellett.
A szezon nyitányán a Bears hamar elhallgatatta a kritikusait. Ugyanis Green Bay-ben nullázták le a Packerst.
Az első negyedben Grossman egy 49 yardos TD átadással kezdte meg a pontgyártást. A továbbiakban pedig a védelem bizonyította be klasszis voltát. A visszahordó Devin Hester pedig megmutatta miért is draftolták. A negyedik negyedben 84 yardos punt visszahordással állította be a 26-0-ás végeredményt. Sorozatban harmadszor diadalmaskodott a Bears a Lambeau Fielden. A hazai mérkőzések sorát a Lions vendégjátéka nyitotta. Amellett, hogy a védők ismét kitettek magukért, most a támadók is fel tudtak nőni hozzájuk. Grossman karriercsúcsot jelentő 4 TD átadással zárta a mérkőzést. A harmadik héten a harmadik csoportriválisukhoz látogattak, az addig szintén két győzelmet begyűjtő Minnesota Vikingshoz. A csapatok az első 3 negyedben csak field goalokat szereztek, ekkor az állás 9-6 volt a Chicago javára. A negyedik negyed viszont annál izgalmasabb végjátékot hozott. A negyed elején Grossman egy interceptionnel kezdett, amit az ellenfél CB-je, Antoine Winfield TD-re hordott vissza. A következő két drive-ból egy-egy FG született mindkét oldalon. Valamivel több mint 3 perc volt hátra a mérkőzésből, mikor Tommie Harris fumblet harcolt ki a Vikings térfelén. A Medvék támadói éltek a lehetőséggel, Grossman egy 24 yardos TD passzt adott Rashied Davis-nek. Ezzel a diadallal a Bears mindhárom csoportriválisát legyőzte és vezette az NFC északi csoportját. A következő négy mérkőzését is megnyerte a csapat. Az előző szezonban Super Bowlt játszó Seahawks csupán 6 pontot tudott szerezni. A Buffalo neve mellett egészen az utolsó percig 0 pont állt mikor fumblet harcoltak ki, majd azt TD-re visszahordva feliratkoztak az eredményjelzőre. Ezután következett a Cardinals elleni MNF. Grossman a szezon legrosszabb teljesítményét hozta össze. 144 yardja mellet 4 interceptiont dobott. A félidőben az Arizona vezetett 20-0-ra. A harmadik és negyedik negyedben a védelem megmutatta miért tartották a liga legjobbjának. Először Mike Brown, majd Charles Tillman szerzett TD-t. Mind a ketten egy fumble után voltak eredményesek. A győzelmet jelentő 6 pontos akciót ismételten Devin Hester hajtotta végre. 84 yardos punt utáni visszahordásával sikerült megfordítani a mérkőzést. A San Francisco 49ers ellen viszont brillírozott a támadósor, 3 passzolt és 2 futott TD-t szereztek.
Ekkor felerősödtek azok a hangok, hogy a perfekt szezon sem elképzelhetetlen. A következő héten az a Miami Dolphins volt az ellenfél, akiket akkor az egyik legrosszabb csapatként tartottak számon. Grossmannak ez volt a második szörnyű mérkőzése a szezonban. A Dolphins ezt kihasználva, megnyerte a mérkőzést. Ezzel a perfekt szezon reménye szertefoszlott. A tizedik és tizenegyedik héten is a Giants Stadium-ban léptek pályára és mindkétszer győztesen hagyták el azt. Következett a New England Patriots. Végig szoros volt a mérkőzés. Rex Grossman kezében volt a győzelem, de az utolsó play-ben túldobta Davist, így a Patriots nyerte az összecsapást. A Bears irányítója 3 interceptiont dobott, és mind a hármat Asante Samuel gyűjtötte be.
A 13. héten ismét a Minnesota volt az ellenfél. A rendkívüli hideg sem akadályozta meg a Medvéket, hogy megszerezzék 10. győzelmüket a szezonban. Sajnos nagy árat fizettek a győzelemért. A szezon hátralevő részére kidőlt Tommie Harris és Mike Brown. A St.Louis elleni győzelemhez nagyban hozzájárult Devin Hester, szezonbeli hatodik és hetedik return TD-jéval. Ezzel új NFL rekordot állított fel. A Tampa és a Detroit sem tudta megállítani a Bearst. A játékosok saját bevallásuk szerint nem vették elég komolyan az alapszakasz utolsó meccsét, melyet szilveszter este játszottak hazai környezetben. A szurkolók attól féltek, hogy kedvenceik túlságosan leeresztettek és nem fogják tudni felpörgetni magukat a rájátszásra.
A rájátszás első körében nem kellett pályára lépniük, hiszen a 13-3-as mutatóval az NFC legjobb eredményét érték el.
A Divisional Playoff körben a Seattle Seahawks érkezett a Soldier Fieldre. Most nem volt olyan sima a mérkőzés mint az alapszakaszban. De a hosszabbításban szerzett field goal a hazai csapatnak ért győzelmet.
Az NFC bajnoki címért a New Orleans Saintset kellett legyőzni. A Bears 20 pontos vezetésre tett szert a mérkőzés első két negyedében. A Szentek próbáltak felzárkózni, előbb Colston, majd Bush szerzett TD-t. Azonban a végére teljesen szétestek és 3 TD-t is kaptak, így a végeredmény 39-14 lett. Ezzel története során másodszor jutott be a Super Bowlba a Bears, az AFC-t pedig az Indianapolis Colts képviselte.
A Super Bowlon minden úgy kezdődött mint egy álom. A kezdő rúgást, Devin Hester 92 yardon keresztül cipelte a Colts end zone-ja felé és 7 másodperc elteltével az eredményjelzőn 7-0 állt. Ezután feltámadt a Colts és lassan, de biztosan felőrölték a Bears védelmét. Erre semmilyen válasz nem érkezett Grossmanéktől. A mérkőzés végeredménye Colts-Bears 29-17.

2007

Az elbukott Super Bowl után mindenki azt várta, hogy ha nem jobb, de legalább ilyen jó lesz a csapat. Nem titkolt vágy volt a szurkolók részéről, hogy megismételje a csapat az előző évi teljesítményét. A döntőbe jutás önmagában hatalmas teljesítmény volt, ezért mindenki meglepett az a bejelentés, hogy Ron Rivera, a DC elhagyja a csapatot. Munkáját Bob Babich vette át. Az offseasonben több  játékos is elégedetlen volt a szerződésével, név szerint: Thomas Jones, Lance Briggs és Devin Hester. Jones rövid időn bellül a Jetsnél találta magát. Így az első számú runningback Cedrick Benson lett. 2007 márciusában a Bears megszerezte a Redskinstől Adam Archuletat, a safetyt, hogy a gyakran sérült Mike Brownt helyettesítse. Érkezett még a csapathoz egy DT i, Anthony Adams. Ő azt a Tank Johnsont volt hivatott helyettesíteni, akit 6 hónap letöltendő börtönre ítéltek, illegális fegyvertartásért.
Az áprilisi drafton több lehetőséget is el lehetett képzelni az első körös pick kihasználására. Többek között OL, LB, S, WR poszton voltak szükségletek.  A legesélyesebb egy támadó falember húzása volt, azonban a 49ers egy feltraddel megszerezte Joe Staleyt, így nem maradt olyan OT, aki megfelelt volna a Bears számára. Ezért az első körben Greg Olsent (TE) választották. Olsen volt az első TE Mike Ditka óta, akit a Bears az első körben választott. A második körben érkezett Dan Bazuin (DE), aki nem kapott szerepet a szezon során, mivel szeptember elején megsérült és az egész szezont ki kellett hagynia. A harmadik körben kétszer is választhatott a Bears. Előbb Garrett Wolfe (RB), majd Michael Okwo (LB) érkezett. A csapathoz került még Josh Beekman (OG), Kevin Payne (S), Turman McBride (CB), Corey Graham (CB) és az utolsóként választott Aaron Brandt (OT).
A Briggs szerződése körüli mizéria hatalmas nyilvánosságot kapott. A csapat taget akart rakni a pro bowler LB-re, ő azonban egy hosszútávú szerződést szeretett volna. Szerencsére ez a szituáció megoldódott. A training camp előestéjén Lance Briggs bejelentette, hogy hajlandó aláírni az egy éves szerződést. Így minden egyben volt ahhoz, hogy a csapat egy újabb kiváló szezonnal örvendeztesse meg a szurkolóit. A védelem lényegében nem gyengült meg és ami bíztató, Tommie Harris és Mike Brown is egészséges volt.
Az offensebe érkezett Greg Olsen, és átképezték Devin Hestert cornerbackből, wild receivernek. Angelo kijelentette, hogy Benson egy elit RB és nagy hasznára lesz a csapatnak. Grossman pedig megígérte, hogy most nem lesz olyan hullámzó a teljesítménye, mint tavaly.
Az alapszakaszt a Chargers vendégeként kezdték. A félidőben vezetett a csapat, de ez kizárólag a védelemnek volt köszönhető. Remekül tartották LaDainian Tomlinsont, aki mindössze 25 yardot tudott futni. Azonban a támadók borzalmas teljesítménnyel rukkoltak elő. Összesen 202 yardot haladtak előre, viszont négyszer adták el a labdát. Ráadásul megsérült Mike Brown (már-már törvényszerűen) és Dvoracek is.
A következő héten sikerült legyőzni a Chiefst, ezen a meccsen Benson átlépte a 100 yardos határt és Hester 73 yardos punt return TD-t szerzett. Azonban Grossman továbbra is katasztrófálisan teljesített. A következő ellenfél az addig még veretlen Dallas Cowboys volt. Az első félidő után 3-3 állt az eredményjelzőn, mind a két védelem jól játszott. A második félidő elején a Bears elvesztette néhány kulcsjátékosát, Tommie Harrist, Lance Briggst és Nathan Vashert. Így a Dallasnak már nem volt olyan nehéz dolga. A  végeredmény 34-10 lett a vendégek javára. Ez a mérkőzés történelmi jelentőségűnek is mondható, ugyanis 15 éve Grossman volt az első olyan irányító, aki zsinórban 19 alapszakaszbeli mérkőzésen kezdő volt. Ennél több viszont neki sem jött össze, mivel Smith lecserélte a rutinos, 32 éves Brian Griesere. Ennek oka a gyenge teljesítménye volt (az első 3 mérkőzésen dobott 5 interceptiont és mindössze 1 TD passzt fűződött a nevéhez emellett).
A következő két mérkőzést egyaránt csoportellenfelek ellen vívták. A 2-1-es mutatóval rendelkező Detroit Lions-szal és a  3-0-val álló Green Bay Packers-szel. A Lions ellen ismét jól kezdett a csapat, egészen a harmadik negyed végéig vezettek. De a Lions NFL rekordot jelentő 34 pontot szerzett a negyedben, így ezt a mérkőzést is elbukta a Chicago. Az egyetlen pozitívum, hogy Hester megszerezte második visszahordott TD-jét az évben. Ezúttal 97 yardot futott vissza egy kezdőrúgással. A Lambeau Fielden mindenki könnyű Packers győzelemre számított, azonban az egész csapat nagyszerűen játszott. A védelem kemény és határozott volt, a Griese vezette támadók pedig képesek voltak pontokat termelni. Benson 64 futott yarddal járult hozzá a győzelemhez, közte egy 11 yardos TD-vel, de az átlaga csak 2,4 yard volt futókísérletenként.
A harmadik csoportrivális a Minnesota Vikings következett ezután odahaza. Ezúttal a támadók alkottak rendkívülit ( önmagukhoz képest) és a védelem betlizett. Hiába passzolt Brian Griese 381 yardot, és hiába szerezte meg első elkapott TD-jét Devin Hester (81y), mégis a Vikingek örülhettek a végén, Longwell az utolsó másodpercben szerzett 55 yardos FG-jával eldöntötte a meccset. A védelem borzasztóan játszott, Adrian Peterson 224 yardot futott ellenük ezen a mérkőzésen.
Az alapszakasz felénél a csapat 3-5-tel állt, ugyanis Griese utolsó perces, 97 yardos drive-jával sikerült legyőzni az Eaglest. Majd egy nagy pofon következett a Detroittól, akik másodszor is legyőzték a Medvéket ebben a szezonban, ráadásul ezúttal Chicagoban. Smith és a játékosok szerint ekkor még volt esély a rájátszásba kerülésre, annak ellenére, hogy a csoportot a Green Bay vezette 7-1-es mutatóval. A következő héten legyőzték a nem túl jó formában levő Oaklandet, majd jött egy vereség a Seahawks otthonában (30-23). Ezután következett egy hosszabbításos mérkőzés a Denver ellen, ahol begyűjtötték a győzelmet. Ezen a meccsen Hester 2 punt return TD-t is bemutatott, amely feljogosította arra, hogy a valaha volt legjobb visszahordóként emlegessék. A Broncos legyőzésével matematikailag életben tartották a playoffról szőtt álmaikat. Ez a remény azonban nem élt sokáig. A Giantstől és a Redskinstől elszenvedett vereségek biztossá tették azt, hogy a Bears nem fog szerepelni a 2007-es szezon rájátszásában. 2007 karácsonya előtt két nappal újra találkozott egymással a két ősi rivális, a Bears és a Packers. Kegyetlen időjárás fogadta a csapatokat. Kb. -30 fok volt a stadionban, emellett jeges szél fújt és esett a hó. Természetesen ez nem kedvezett a Packers passzjátékának. Ezt bizonyítja, hogy Favre csak 153 yardot passzolt, emellett dobott 2 interceptiont. A csatát a Bears nyerte 35-7 –re.
Bár az utolsó héten legyőzték a Szenteket, a szezont negatív mérleggel zárták (7-9). Az előző évi Super Bowl szereplés után nagy csalódás volt ez minden szurkoló számára, amit csak az tett egy kicsit elviselhetőbbé, hogy az ősi rivális Packers három szezonbeli vereségéből kétszer a Bears volt az aki legyőzte őket.

2008

A 2007-es szezonban megmutatkoztak a csapat hiányosságai. Alapvetően a támadókkal voltak problémák: a fal, a QB és a futók. Sokan egyetértettek abban, hogy ezt a három egységet kellett elsősorban rendbe tenni. Nem egészen úgy kezdődött ez az offseason, ahogyan azt sokan elképzelték. Muhsin Muhammadot még februárban kirúgták, majd Berrian távozott a Vikinghez. Az ő pótlásukra érkezett Marty Booker és Brandon Lloyd, akikről nem lehet azt állítani, hogy a liga legjobb elkapói között lennének. Cedric Bensontól is megváltak a pályán kívüli problémái miatt, helyette érkezett Kevin Jones a Lionstól. Az irányítok közül pedig Grieset elcserélték Tampába.
A drafton viszont komolyan vették az offense erősítését. Első körben érkezett Chris Williams (OT), a falat erősítendő. A második választás pedig egy RB volt, név szerint Matt Forte, utána következett Earl Bennett, a Vanderbilt egyetem elkapója, az első körös Williams volt csapattársa. A védelembe a későbbi körökben választott a csapat.
Természetesen ebben az offseasonban is voltak olyan játékosok, akik elégedetlenek voltak a szerződésükkel. Azonban sikerült elrendezni minden kulcsjátékossal az ilyen jellegű problémáikat. Új szerződést kapott az előző évben tagelt Briggs, Hester, Urlacher, és a kicker Robbie Gould is.
A preseason és a training camp nem alakult túl jól a Bears számára. Az edzésen megsérült két újonc, az OT Williams és a DT Harrison. A szakértők igen siralmas szezont jósoltak a Medvéknek.
A szezon nyitányára Indianapolisban került sor, amit tekinthettünk a 2006-os Super Bowl visszavágójának is, bár a tét nyilván nem ugyanaz volt. Mindenki a Coltsot tartotta esélyesebbnek, azonban nagy meglepetést okozva a Bears 29-13-ra legyőzte a házigazdákat. Matt Forte élete első alapszakasz meccsén 100 yard felett zárt. A védelem is kitett magáért. A Bearst segítette az is, hogy Peyton Manning egy súlyos térdsérülés után még nem volt csúcsformában. A második héten a Panthers volt a vendéglátó. Egészen a negyedik negyed végéig vezetett a Bears, de a végén mégis a Párducok örülhettek. Forte ismét meggyőzően játszott és bár a 100 yardot nem érte el, úgy tűnt, hogy nagyon hasznos tagja lesz a Bears támadó egységének. A szezon első hazai mérkőzésén a Griesevel felálló Bucs volt az ellenfél. Ismét előnnyel kezdte a negyedik negyedet a csapat és most sem tudta megtartani az előnyét. A hosszabbításban a Bucs ért el FG-t, és így a Bears másodszor kapott ki egymás után. A mérkőzés egyik höse egy régi ismerős, Brian Griese lett, aki több mint 400 yardot passzolt az ellenfél színeiben. A 4. héten sem a Bears számított esélyesebbnek, ám a Westbrook nélkül felálló Eagles nem tudta legyőzni a Medvéket. Természetesen a legtöbb izgalom itt is a negyedik negyedben volt. Három és fél perccel a vége előtt mindössze 4 ponttal vezetett a Bears. Az Eagles egy 75 yardos drive-ot vezetett és mindössze 1 yardra kerültek a 6 pont megszerzésétől, ám a chicagoi defense képes volt megakadályozni a TD-t, így 24-20-ra nyert a Bears. A következő ellenfél az addig nem túl fényesen szereplő Detroit Lions volt. Könnyűszerrel gyűjtötte be a csapat a győzelmet. Orton több mint 300 yardot passzolt, amely elég volt ahhoz, hogy ő legyen a hét támadójátékosa a ligában.
Az Atlanta ellen megismétlődött az, ami erre a szezonra már-már jellegzetessé vált. Vezetés a negyedik negyedben, majd egy vereség a végére.
A vége előtt 10 másodperccel megszerezte a vezetést a Bears. Orton egy 77 yardos drive-ot vezetett, amelyet sikeresen TD-re váltott. Majd jött a feketeleves. Mindössze 10 másodperc alatt a rookie irányítóval felálló Atlanta képes volt eljutni FG távolságig és Elam értékesítette azt. Így megint a végjáték döntött a Bears meccsén, ezúttal sem az ő javukra. A bye week előtt a Vikings-szal csaptak össze. Egy fantasztikus mérkőzésen (48-41) sikerült legyőzni őket. Így a csapat mérlege 4-3-ra változott. A rövid pihenő után ismét az Oroszlánok voltak a soros ellenfelek. Ezúttal nem könnyedén, de ismét sikerült a győzelmet kiharcolni. A mérkőzésen megsérült Orton és Grossmannak kellett beállnia. Ő volt a kezdő irányító a következő héten is, mikor a veretlen Titans látogatott a Soldier Fieldre. Vele nem sikerült megtörni a Tennessee sorozatát, sokan ekkor azt mondták, hogyha Orton a kezdő akkor sikerült volna ez a bravúr. Green Bay-ben viszont semmi esély nem volt a győzelemre. Mind védekezésben, mind támadásban jobb volt a Packers. A szintén gyengén szereplő Rams nem okozott problémát a 12. héten. A következő héten sorsdöntő összecsapásra került sor a Vikings otthonában. Aki nyeri a találkozót az hatalmas lépest tesz a csoportgyőzelem felé. Azonban ezen a napon a Vikingek tették meg ezt a lépést. Az első támadásukból TD-t értek el, Berrian Frerotte passzát váltotta 99 yardos TD-ra. Ezek után a Bears nem tudott kellően felpörögni a mérkőzésen, így a győzelmet is a Vikings szerezte meg. A vereség után minimális esély maradt csak a playoffra. Az utolsó négy mérkőzésből hármat megnyertek, és a sors megadta az esélyt. Az kellett volna a playoffhoz, hogy az utolsó héten legyőzzék a Houston Texans csapatát. Ezt nem sikerült megvalósítani, így a Bears sorozatban másodszor nem jutott be a rájátszásba. A 9-7-es mutató és a csoportban elért második hely jobb eredmény volt, mint a 2007-es, de a playoff ismételt elmaradása sokakban hiányérzetet keltett.

(...)

A csapat főedzői

George Halas (1920-1929)
Ralph Jones (1930-1932)
George Halas (1933-1942)
Hunk Anderson/Luke Johnsos (1942-1945)
George Halas (1946-1955)
Paddy Driscoll (1956-1957)
George Halas (1958-1967)
Jim Dooley (1968-1971)
Abe Gibron (1972-1974)
Jack Pardee (1975-1977)
Neill Armstrong (1978-1981)
Mike Ditka (1982-1992)
Dave Wannstedt (1993-1998)
Dick Jauron (1999-2003)
Lovie Smith (2004-2012)
Marc Trestman (2013-)

A Pro Football Hall of Fame tagjai

Harold (Red) Grange. RB/CB (1925, 1929-1934) - Beiktatva: 1963
George Halas, TE/DE, majd edző és tulajdonos (1920, 1921, 1922-1983) - Beiktatva: 1963
Bronko Nagurski, RB/OT/LB (1930-1937, 1943) - Beiktatva: 1963
Jimmy Conzelman, QB (1920) - Beiktatva: 1964
Ed Healey, OT/DT (1922-1927) - Beiktatva: 1964
William Roy (Link) Lyman, OT/DT (1926-1928, 1930-1931, 1933-1934) - Beiktatva: 1964
George Trafton, C/DT (1920-1921, 1923-1932) - Beiktatva: 1964
Guy Chamberlin, TE/DE (1921) - Beiktatva: 1965
John (Paddy) Driscoll, QB/S, majd edző (1926-1929, 1956-1957) - Beiktatva: 1965
Dan Fortmann, OG/DT (1936-1943) - Beiktatva: 1965
Sid Luckman, QB/CB (1939-1950) - Beiktatva: 1965
Walt Kiesling, OL/DL (1934) - Beiktatva: 1966
George McAfee, RB/S (1940-1941, 1945-1950) - Beiktatva: 1966
Clyde (Bulldog) Turner, C-DT (1940-1952) - Beiktatva: 1966
Bobby Layne, QB (1948) - Beiktatva: 1967
Joe Stydahar, OT/DT (1936-1942, 1945-1946) - Beiktatva: 1967
Bill Hewitt, TE/DE (1932-1936) - Beiktatva: 1971
Bill George, LB (1952-1965) - Beiktatva: 1974
George Connor, OT/LB (1948-1955) - Beiktatva: 1975
Gale Sayers, RB (1965-1971) - Beiktatva: 1977
Dick Butkus, LB (1965-1973) - Beiktatva: 1979
George Blanda, QB (1950-1958) - Beiktatva: 1981
Doug Atkins, DE (1955-1966) - Beiktatva: 1982
George Musso, C/DT (1933-1944) - Beiktatva: 1982
Mike Ditka, TE, majd edző (1961-1966, 1982-1992) - Beiktatva: 1988
Alan Page, OL/DL (1978-1981) - Beiktatva: 1988
Stan Jones, OT (1954-1965) - Beiktatva: 1991
Walter Payton, RB (1975-1987) - Beiktatva: 1993
Jim Finks, GM (1974-1982) - Beiktatva: 1995
Mike Singletary, LB (1981-1992) - Beiktatva: 1998
Dan Hampton, DE (1979-1990) - Beiktatva: 2002
Richard Dent, DE (1983-1993, 1995) - Beiktatva: 2011

Visszavonultatott mezszámok

3 - Bronko Nagurski
5 - George McAfee
7 - George Halas
28 - Willie Galimore
34 - Walter Payton
40 - Gale Sayers
41 - Brian Piccolo
42 - Sid Luckman
51 - Dick Butkus
56 - Bill Hewitt
61 - Bill George
66 - Bulldog Turner
77 - Red Grange
89 - Mike Ditka