Eredmények

13 feliratkozó

több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 770
Playoff, Wild Card


Sherman a számára felemásan sikerült alapszakaszt követően hangzatos teljesítménnyel tért vissza a playoffban.

Baltimore Ravens 19–11 Kansas City Chiefs
A baltimore-i offense-től csak annyi kellett, hogy ne veszítse el a meccset, a többiről a védelem gondoskodott: Flacco négy passzát is lehalászták, a harmadik negyed közepén, már 19-0-s előnyben engedtek először pontokat a Chiefs támadósorának, és a mérkőzés egyetlen Ravens TD-jét is ők szerezték Barry Church pick-sixe révén.

San Francisco 49ers 17–24 Tampa Bay Buccaneers
Nagyot küzdött a Niners, de hiába hoztak össze öt labdaszerzést és kapcsolták ki az alapszakaszban parádézó Bryant-Watkins párost, az újabb negyedik negyedes Smith-Jeffery TD ezúttal már csak az eredmény kozmetikázására volt elég.

Houston Texans 25–6 Buffalo Bills
A két Nick mezőnygól-párbaját Folk nyerte 6-2-re, ami már önmagában eldöntötte a meccset a Texans javára.

Green Bay Packers 19–24 Minnesota Vikings
Négy turnovert harcolt ki a minnesotai védelem (Sherman két interceptionnel és egy fumble recovery-vel jelentkezett), az ő vezetésükkel a Vikings jött ki győztesen az NFC North házirangadóból.

Sérültek:
Buccaneers: Samson Satele (2), Patrick Peterson (IR)
Ravens: Stephen Tulloch (Questionable), Charles Woodson (IR)
Texans: Lemuel Jeanpierre (IR)
Vikings: Geoff Schwartz (IR), Phillip Wheeler (IR)
több mint 10 éve
Farky Indianapolis Colts 8 490 — ℧
🏈 Wadkártya kör. 🏈

Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 770
Playoff, Wild Card


#formaidőzítés

New England Patriots 20–27 Houston Texans
Luck leküzdötte Patriots-fóbiáját, pontosabban a három touchdownt szerző Sanders segített neki túllépni rajta, így egyúttal szoros győzelemmel a Texans is túllépett a hazafiakon.

San Francisco 49ers 17–13 Seattle Seahawks
„Csak a Seahawkst oda, amikor a legfontosabb” – mondta Alex Smith, és két negyedik negyedes, Jeffery-nek kiosztott TD passzal továbbjuttatta a Ninerst.

San Diego Chargers 12–38 Baltimore Ravens
Nem csak, hogy nem roppant össze Tulloch nélkül a baltimore-i védelem, hanem teljesen kikapcsolták a Chargers támadógépezetét, miközben Palmer (4 TD) szezonbeli talán legjobb meccsét játszotta.

Green Bay Packers 28–14 Washington Redskins
Bármennyire is gyalázatosan szerepelt a Redskins tavaly az alapszakaszban, a playoffban akkor sikerült meccset nyerniük a fővárosiaknak, ezúttal azonban nem jött össze a bravúr, a Rodgers-Bell duó remek játéka szűk három negyed alatt eldöntötte a továbbjutás kérdését.

A Divisional Round párosításai:
Ravens @ Chiefs
49ers @ Buccaneers
Texans @ Bills
Packers @ Vikings

Sérültek:
Bills: Justin Blalock (IR)
Buccaneers: Patrick Peterson (IR)
Chiefs:
49ers: Donald Stephenson (IR), Joe Staley (IR)
Packers:
Ravens: Stephen Tulloch (1), Charles Woodson (IR)
Texans: Julius Thomas (Probable), Lemuel Jeanpierre (IR)
Vikings: Geoff Schwartz (IR), Phillip Wheeler (IR)
több mint 10 éve
Farky Indianapolis Colts 8 490 — ℧
🏈 WEEK 17. 🏈

Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 10 éve
Farky Indianapolis Colts 8 490 — ℧
🏈 WEEK 16. 🏈

Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 770
Pro Bowl keretek (sorrend a kapott szavazatok szerint)

AFC
Quarterback: Andrew Luck (Texans), Joe Flacco (Chiefs), Peyton Manning (Colts)
Running back: DeMarco Murray (Browns), Giovani Bernard (Chiefs), Todd Gurley (Ravens)
Fullback: Frank Summers (Bills), Mike Tolbert (Steelers)
Wide receiver: Demaryius Thomas (Bills), Calvin Johnson (Chiefs), Josh Gordon (Patriots), Mike Wallace (Titans), Pierre Garcon (Colts), Emmanuel Sanders (Texans)
Tight end: Julius Thomas (Texans), Jason Witten (Ravens), Greg Olsen (Patriots)
Offensive tackle: Riley Reiff (Chargers), Kelvin Beachum (Texans), Bryan Bulaga (Bills), Joseph Barksdale (Jets)
Offensive guard: Louis Vasquez (Chargers), Zack Martin (Dolphins), Marshal Yanda (Ravens), David DeCastro (Chiefs)
Center: Rodney Hudson (Chiefs), Chris Myers (Ravens)
Defensive end: Robert Quinn (Browns), Ryan Kerrigan (Patriots), Tamba Hali (Patriots), Michael Johnson (Colts)
Defensive tackle: J.J. Watt (Chiefs), Fletcher Cox (Bengals), Linval Joseph (Ravens)
Outside linebacker: Von Miller (Chiefs), Clay Matthews (Texans), Elvis Dumervil (Bills), Paul Kruger (Dolphins)
Inside linebacker: Karlos Dansby (Titans), Mychal Kendricks (Texans)
Cornerback: Darrelle Revis (Chiefs), Orlando Scandrick (Chiefs), Terence Newman (Chiefs), Brent Grimes (Ravens)
Strong safety: Robert Blanton (Vikings), Jahleel Addae (Chargers)
Free safety: Tashaun Gipson (Bills), Tyrann Mathieu (Chargers)
Kicker: Phil Dawson (Chiefs)
Punter: Brandon Fields (Texans)
Kick returner: Odell Beckham Jr. (Steelers), Darren Sproles (Jaguars)

NFC
Quarterback: Aaron Rodgers (Packers), Robert Griffin III (Buccaneers), Drew Brees (Redskins)
Running back: Adrian Peterson (Vikings), Eddie Lacy (Buccaneers), Le’Veon Bell (Packers)
Fullback: Anthony Sherman (Vikings), Jay Prosch (Buccaneers)
Wide receiver: Antonio Brown (Redskins), Dez Bryant (Buccaneers), Percy Harvin (Seahawks), Michael Floyd (Packers), Sammy Watkins (Buccaneers), Vincent Jackson (Lions)
Tight end: Rob Gronkowski (Seahawks), Jared Cook (Packers), Martellus Bennett (Falcons)
Offensive tackle: Donald Penn (Seahawks), Mitchell Schwartz (Vikings), Demar Dotson (Packers), Tyron Smith (Vikings)
Offensive guard: Brandon Brooks (Buccaneers), Ronald Leary (Bears), Larry Warford (49ers), Brandon Fusco (Packers)
Center: Evan Dietrich-Smith (Packers), Ryan Kalil (Panthers)
Defensive end: DeMarcus Ware (49ers), Trent Cole (Buccaneers), Charles Johnson (Vikings), Jerry Hughes (Panthers)
Defensive tackle: Star Lotulelei (Buccaneers), Timmy Jernigan (Eagles), Cory Redding (Vikings)
Outside linebacker: Mario Williams (Seahawks), Bobby Wagner (Buccaneers), Brian Orakpo (Falcons), Thomas Davis (Panthers)
Inside linebacker: C.J. Mosley (Seahawks), K.J. Wright (Falcons)
Cornerback: Dominique Rodgers-Cromartie (Vikings), Aqib Talib (Packers), Richard Sherman (Vikings), Byron Maxwell (Seahawks)
Strong safety: T.J. Ward (Panthers), Jonathan Cyprien (49ers)
Free safety: Eric Weddle (Saints), Eric Berry (Buccaneers)
Kicker: Steven Hauschka (Packers)
Punter: Marquette King (Vikings)
Kick returner: Brandin Cooks (Packers), Brandon Boykin (Panthers)
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 770
Alapszakasz, 17. hét


Ted Ginn váratlanul jó szezont futott mint offense-játékos, az alapszakasz utolsó fordulójában azonban a speciális egységben villogott – két punt return touchdownnal döntötte el a Raiders elleni csoportrangadót.

Week 17 headlines:
- Dupla dupla: az alapszakasz utolsó fordulójában Mariota és Sanchez is pályára került a Brownsnál, és mindketten két touchdownt passzoltak, így a clevelandiek fölényes győzelemmel zárták a szezont.
- Brees az előző fordulóbeli blamát az idei szezon egyik legjobb QB-teljesítményével korrigálta, vezetésével a Redskins a Dolphins elleni meccset és egyúttal a csoportját is megnyerte.
- A Cardinals legyőzte a tartalékosan kiálló Ninerst, miközben a Broncos a papírformának megfelelően szezonbeli 14. vereségét is elszenvedte, így a Denver az 1/1-es.
- A Chargers játékosállományilag, a Patriots fejben tartalékolt a playoffra, mindez kiütéses Bolts-győzelmet eredményezett.
- Három negyeden át szoros volt a küzdelem a Buccaneers és a Packers között, a záró játékrészben azonban már csak a kalózok szereztek pontokat, így ismét ők zárták az alapszakaszt az NFC élén.



A hét meccse:
Playoff elimination game-hez méltó forgatókönyv szerint zajlott a Steelers és a Ravens rangadója. A marylandiek szűk tíz perc alatt 14-0-s vezetésre tettek szert, utána viszont a negyedik játékrészig pontképtelenek maradtak, így a kohászok egy 21-0-s sorozattal fordítani tudtak. A záró negyedben aztán újra élet költözött a baltimore-i támadóegységbe, a védelem pedig lenullázta a pittsburghi támadókat, így Forbath két és fél perccel a lefújás előtt értékesített mezőnygólja fordítást, győzelmet és playoff-szereplést ért a Ravens számára. A hollók védősora négy turnovert generált, Palmer is összekapta magát a sorsdöntő derbire, a mérkőzés igazi hőse mégis talán Todd Gurley volt, aki a legfontosabb meccsre tartogatta szezonbeli legjobb teljesítményét, közel 6-os átlaggal futott 119 yardot és két touchdownt.

Offensive Player of the Week:
AFC: Andrew Luck, QB (Texans) – 30/38, 332 yard, 4 TD; 1 carry, 11 yard
NFC: Drew Brees, QB (Redskins) – 26/31, 369 yard, 5 TD

Defensive Player of the Week:
AFC: Derrick Johnson, ILB (Chiefs) – 10 tackle, 1 interception, 1 fumble recovery
NFC: Dominique Rodgers-Cromartie, CB (Vikings) – 6 tackle, 1 interception return touchdown

A wild card kör párosításai:
Patriots @ Texans
49ers @ Seahawks
Chargers @ Ravens
Packers @ Redskins

A playoff-csapatok sérültjei:
Bills:
Buccaneers:
Chargers: Ronnie Hillman (7 / Out for season)
Chiefs:
49ers:
Packers:
Patriots: Paul Fanaika (Questionable), T.J. Clemmings (3), Josh LeRibeus (8 / Out for season)
Ravens: Stephen Tulloch (2), Charles Woodson (7 / Out for season)
Redskins: Alec Ogletree (5 / Out for season)
Seahawks:
Texans: Jonathan Cooper (Probable), Julius Thomas (Probable), Lemuel Jeanpierre (6 / Out for season)
Vikings: James Starks (Probable)

IR:
Bills: Justin Blalock
Buccaneers: Patrick Peterson
Chargers: Devin Hester, Rob Sims
49ers: Donald Stephenson
Redskins: Will Rackley
Seahawks: Jonathan Goodwin
Vikings: Geoff Schwartz, Phillip Wheeler
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 770
Alapszakasz, 16. hét


Edelman 227 all-purpose yardjának és egy touchdownjának is köszönhetően a Patriots egy fordulóval az alapszakasz vége előtt biztosította playoff-szereplését.

Week 16 headlines:
- Riversék 14 pontos második félidei hátrányból felállva tudtak nyerni, ezzel a győzelemmel pedig biztos playoff-résztvevő a Chargers.
- Mélyponton a Raiders: Bridgewater egyetlen meccs alatt megmásfélszerezte szezonbeli interceptionjeinek számát, az oaklandieknek azonban ennek ellenére is sikerült kiütéses vereséget szenvedniük a Titans otthonában.
- Hiába Brees vagy Antonio Brown, a washingtoni támadójáték csődöt mondott a címvédő ellen, a Redskins újabb veresége pedig azt jelenti, hogy biztosan negatív mérlegű csoportgyőztese lesz az NFC Eastnek.
- A szezon meglepetése? Newton idény eleji önmagát idézte, és bár Peterson és a védelem most is hozta a formáját, ezúttal ez kevésnek bizonyult; az Eagles – Jacoby Jones 63 yardos punt return touchdownjával fordítva – idegenben győzte le az eddig szinte hibátlan Vikingst.
- Cutler nem tudta végigjátszani a Ravens elleni derbit, de mire ő kiszállt, addigra a Lynch-Harvin duó és a védelem már eldöntötte a meccset.



A hét meccse:
A Chargers komoly fordítással húzta be a maga meccsét, a Cowboys viszont még ennél is nagyobb comebacket bemutatva lepte meg idegenben a Dolphins csapatát. A hazaiak a második negyedben már 21-0-ra is vezettek, csak másodpercekkel a nagyszünet előtt tudta redukálni hátrányát a Cowboys egy mezőnygóllal. A második félidőben aztán 180 fokos fordulatot vett a meccs képe: a dallasi védelem mindössze egy field goalt engedett, Stafford három TD-passza (az egyik után egy sikeres kétpontos kísérlettel) pedig épp elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy felülmúlják a Miamit.

Offensive Player of the Week:
AFC: Joe Flacco, QB (Chiefs) – 35/55, 409 yard, 5 TD; 1 carry, 7 yard
NFC: Sammy Watkins, WR (Buccaneers) – 8 elkapás, 114 yard, 3 TD

Defensive Player of the Week:
AFC: Karlos Dansby, ILB (Titans) – 15 tackle, 1 interception, 1 forced fumble
NFC: Eric Weddle, FS (Saints) – 1 tackle, 1 sack, 2 interception, 1 forced fumble

Sérültek:
Bears: Josh Sitton (Probable)
Bengals:
Bills:
Broncos: Javier Arenas (1), Mario Alford (5)
Browns: Damaris Johnson (6), Koa Misi (6)
Buccaneers:
Cardinals: Blake Bortles (2)
Chargers: Ronnie Hillman (8)
Chiefs:
Colts: Ryan Shazier (1), Lance Briggs (2)
Cowboys: Coby Fleener (Questionable), Jarvis Jones (Questionable), Gabe Carimi (2)
Dolphins:
Eagles: Jon Asamoah (4), Chris Ivory (9)
Falcons: Ryan Schraeder (Questionable), Virgil Green (2), Stephon Gilmore (2)
49ers:
Giants: Phillip Adams (4), E.J. Gaines (5), Logan Mankins (9)
Jaguars: Jaelen Strong (1)
Jets: Nick Mangold (3)
Lions: Ahmad Brooks (Probable)
Packers:
Panthers: Greg Hardy (7)
Patriots: Paul Fanaika (Questionable)
Raiders: Tyler Eifert (2)
Rams: Michael Oher (2), Chris Johnson (3)
Ravens: Charles Woodson (8)
Redskins:
Saints: Sealver Siliga (4)
Seahawks:
Steelers: Andrew Norwell (Doubtful), Mackenzy Bernadeau (2), Nate Washington (3)
Texans: Jonathan Cooper (Questionable), Julius Thomas (Questionable), Isaiah Crowell (1)
Titans: Arian Foster (5)
Vikings: James Starks (Questionable)

IR:
Bengals: Corey Linsley
Bills: Justin Blalock
Broncos: Paul Soliai
Buccaneers: Patrick Peterson
Cardinals: Ricky Wagner
Chargers: Devin Hester, Rob Sims
Dolphins: Davin Joseph, Stevan Ridley
Falcons: Darren McFadden, Devin Smith
49ers: Donald Stephenson
Panthers: D.J. Fluker
Raiders: Cody Fajardo
Rams: Laron Landry, DeAndre Levy
Redskins: Will Rackley
Seahawks: Jonathan Goodwin
Vikings: Geoff Schwartz, Phillip Wheeler
több mint 10 éve
Farky Indianapolis Colts 8 490 — ℧
🏈 WEEK 15. 🏈

Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 770
Alapszakasz, 15. hét


A bombaformában lévő Newton (5 TD) a Packersnek sem kegyelmezett, a csoportgyőzelmet és a playoff-pihenőt illetően mostantól a saját kezében a Vikings sorsa.

Week 15 headlines:
- A Bryant-Watkins páros továbbra is megállíthatatlan, a Cardinals védelmét ketten együtt közel 300 yarddal és két touchdownnal terhelték meg.
- Demaryius Thomas ismét villant, két második félidei TD-je döntötte el a Patriots elleni derbit (az egyiket másfél perccel a lefújás előtt, 17-13-as hátrányban szerezte egy 82 yardos drive végén), a rangadón aratott győzelemnek köszönhetően a Bills számára karnyújtásnyi közelségben a csoportelsőség.
- Hopkins és Bryant mezőnygól-párbaját csak Harvin zavarta meg két TD-vel, ami pont elég is volt a győzelemhez a Seahawksnak.
- Miközben Fitzpatrick gőzerővel hajt az interception rekordra, addig Manning inkább rápihent a hajrára, és hagyta, hogy a védelem és Vinatieri hozza ezt a meccset.
- A kabaré folytatódik: a Giants Joe Webb és Shonn Greene vezetésével (!) aratott sikere a Redskins ellen egyrészt azt jelenti, hogy nem dőlt még el a divízióelsőség kérdése, másrészt azt, hogy idén sem lesz pozitív mérlegű csoportgyőztese az NFC Eastnek.



A hét meccse:
A Never Say Never Moment of the Year és a Choker Moment of the Year díj vitathatatlan győztesét egyszerre szolgáltatta a Ravens és a Jets összecsapása: hogy abban a helyzetben miért nem térdeltek, vagy legalább futottak a New York-iak, az örökre rejtély marad, mindenesetre Hoyer a meccs utolsó playében eleresztett passzát Brent Grimes halászta le a levegőből, aki aztán az interceptiont touchdownra is tudta váltani, aminek köszönhetően a mérkőzés utolsó utáni pillanataiban fordítani tudott a Ravens. A sírból hozták vissza a meccset a hollók, főképp, ha azt is belekalkuláljuk, hogy a negyedik negyed közepén még 17-3-as hátrányban voltak.

Offensive Player of the Week:
AFC: Brian Hartline, WR (Steelers) – 12 elkapás, 135 yard, 2 TD
NFC: Robert Griffin III, QB (Buccaneers) – 27/45, 421 yard, 3 TD; 2 carry, 26 yard

Defensive Player of the Week:
AFC: A.J. Klein, OLB (Bengals) – 7 tackle, 1 interception return touchdown
NFC: Christian Kirksey, OLB (Panthers) – 8 tackle, 1 fumble return touchdown

Sérültek:
Bears: Josh Sitton (Questionable)
Bengals: Sebastian Vollmer (1)
Bills:
Broncos: Mario Alford (6)
Browns: Damaris Johnson (7), Koa Misi (7)
Buccaneers:
Cardinals: Blake Bortles (3)
Chargers: Ronnie Hillman (9)
Chiefs:
Colts: Ryan Shazier (2), Lance Briggs (3)
Cowboys: Coby Fleener (Questionable), Jarvis Jones (1), Gabe Carimi (3)
Dolphins:
Eagles: Jon Asamoah (5)
Falcons: Virgil Green (3), Stephon Gilmore (3), Devin Smith (Out for season)
49ers: Zach Brown (Probable)
Giants: Phillip Adams (5), E.J. Gaines (6)
Jaguars: Jaelen Strong (2)
Jets: Jerod Mayo (Probable)
Lions: Ahmad Brooks (1)
Packers:
Panthers: Greg Hardy (8)
Patriots: Kevin White (Probable), Paul Fanaika (1)
Raiders:
Rams:
Ravens: Charles Woodson (9)
Redskins:
Saints: Sealver Siliga (5)
Seahawks:
Steelers: Andrew Norwell (1), Mackenzy Bernadeau (3), Nate Washington (4)
Texans: Jonathan Cooper (Doubtful)
Titans: Arian Foster (6)
Vikings: Rolando McClain (Probable), James Starks (1)

IR:
Bengals: Corey Linsley
Bills: Justin Blalock
Broncos: Paul Soliai
Buccaneers: Patrick Peterson
Cardinals: Ricky Wagner
Chargers: Devin Hester, Rob Sims
Dolphins: Davin Joseph, Stevan Ridley
Falcons: Darren McFadden, Devin Smith
49ers: Donald Stephenson
Panthers: D.J. Fluker
Raiders: Cody Fajardo
Rams: Laron Landry, DeAndre Levy
Redskins: Will Rackley
Seahawks: Jonathan Goodwin
Vikings: Geoff Schwartz, Phillip Wheeler
több mint 10 éve
Farky Indianapolis Colts 8 490 — ℧
🏈 WEEK 14. 🏈

Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 770
Alapszakasz, 14. hét


Watkins bolondot csinált a Saints védőiből és speciális egységéből; 343 all-purpose yarddal, valamint egy elkapott és két visszahordott touchdownnal vezette győzelemre a Buccaneerst.

Week 14 headlines:
- Jamaal Charles visszatért, és rögtön két touchdownnal segítette győzelemhez a wild card helyért minden nehézség ellenére is tovább küzdő Dolphinst.
- Ryan sérülése miatt Keenumnak is jelentős játékidő jutott a Steelers ellen, de a buffalóiak szerencséjére akármennyire is rosszul játszott, nem sikerült elbénáznia a Bills győzelmét.
- Winston egy picksix-szel ajándékozta meg egykori egyetemi csapattársát, Telvin Smith-t; ez a pontszerzés döntötte el a Panthers-Jaguars „macskaviadalt”.
- Glennon 6/6-os passzolási pontossággal és egy touchdownnal szállt be a megsérülő Big Ben helyére, de mire ő pályára került, addigra már elúszott a meccs a Broncos számára.
- Manning szétszedte a Ravens secondary-jét, miközben a túloldalon Palmer a touchdownok mellett az interceptionöket is szórta, így két játékhéten belül másodszor is meglepetés-eredménnyel zárult az SNF.



A hét meccse:
A Rams alaposan meglepte a Vikingst a meccs elején, a második negyedben már 28-7-re vezettek Bradfordék, de aztán a minnesotai védelem lehúzta a rolót, a Newton, Peterson, D-Jax háromszög vezetésével a vikingek támadósora is elkezdte a pontgyártást, és végül sikerült is tovább nyújtaniuk győzelmi szériájukat.

Offensive Player of the Week:
AFC: Peyton Manning, QB (Colts) – 33/48, 283 yard, 4 TD; 2 carry, 4 yard
NFC: Cam Newton, QB (Vikings) – 27/39, 252 yard, 3 TD; 6 carry, 63 yard, 1 TD

Defensive Player of the Week:
AFC: Luke Kuechly, ILB (Bills) – 5 tackle, 2 interception, 1 fumble recovery
NFC: Whitney Mercilus, OLB (Redskins) – 4 tackle, 2 sack, 2 forced fumble, 1 fumble recovery

Sérültek:
Bears: Josh Sitton (Questionable)
Bengals:
Bills:
Broncos: Keenan Allen (Probable), Mario Alford (7)
Browns: Damaris Johnson (8)
Buccaneers:
Cardinals: Blake Bortles (4)
Chargers:
Chiefs:
Colts: Ryan Shazier (3), Lance Briggs (4)
Cowboys: Coby Fleener (1), Jarvis Jones (2), Gabe Carimi (4)
Dolphins:
Eagles: Jon Asamoah (6)
Falcons: Virgil Green (4), Stephon Gilmore (4)
49ers:
Giants: Phillip Adams (6), E.J. Gaines (7)
Jaguars: Jaelen Strong (3)
Jets: Brandon Browner (Probable), Jerod Mayo (1)
Lions: Ahmad Brooks (2)
Packers:
Panthers: Rob Havenstein (Probable), Greg Hardy (9)
Patriots: Kevin White (1)
Raiders:
Rams:
Ravens:
Redskins: Fernando Velasco (Probable)
Saints: Sealver Siliga (6)
Seahawks:
Steelers: Andrew Norwell (2), Mackenzy Bernadeau (4), Nate Washington (5)
Texans: Jonathan Cooper (Doubtful)
Titans: Arian Foster (7)
Vikings: Rolando McClain (Probable), James Starks (2)

IR:
Bengals: Corey Linsley
Bills: Justin Blalock
Broncos: Paul Soliai
Buccaneers: Patrick Peterson
Cardinals: Ricky Wagner
Chargers: Devin Hester, Rob Sims
Dolphins: Davin Joseph, Stevan Ridley
Falcons: Darren McFadden
49ers: Donald Stephenson
Panthers: D.J. Fluker
Raiders: Cody Fajardo
Rams: Laron Landry, DeAndre Levy
Redskins: Will Rackley
Seahawks: Jonathan Goodwin
Vikings: Geoff Schwartz, Phillip Wheeler
több mint 10 éve
Farky Indianapolis Colts 8 490 — ℧
🏈 WEEK 13. 🏈

Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 770
Alapszakasz, 13. hét


Wattnak nagyon megy a pontgyártás a Chargers ellen, az első meccshez hasonlóan ezúttal is szerzett ellenük egy fumble return touchdownt.

Week 13 headlines:
- Győztes TD Allen Robinsontól a meccs végén – sok ilyet szeretnének látni a Jaguars-szurkolók IRL, de a jacksonville-iek pechjére a másodéves WR itt az ellenfél csapatában szerepelt.
- Nem a szezon eddigi részében jól teljesítő irányítókról szólt a Seahawks-Redskins: Brees és Cutler interceptiondobó versenyét előbbi nyerte négy-három arányban.
- Orakpo hosszabbításban szerzett fumble return touchdownja döntött a Falcons és a Rams találkozóján.
- Stafford ezúttal a jobbik arcát mutatta, pechjére viszont a túloldalon Rodgers egészen mesterien játszott, így ha a vártnál nehezebben is, de nyerni tudott a Packers.
- Dan Bailey alig 70% feletti pontossággal dolgozott, de az öt mezőnygólja pont elég volt a Steelers elleni upsethez.



A hét meccse:
Nagyon közel került a Panthers ahhoz, hogy legyőzze a bajnoki címvédőt és ezzel elodázza csoportelsőségének biztossá válását, de végül nem sikerült a bravúr. Winstonék a záró játékrész harmadik percében egy mezőnygóllal már 23-3-as előnyre tettek szert, zsebükben érezhették a győzelmet, a Buccaneers azonban óriási hajrával, Ertz két TD-elkapásának és Watkins punt return touchdownjának köszönhetően fordítani tudott.

Offensive Player of the Week:
AFC: Tom Brady, QB (Patriots) – 30/52, 355 yard, 3 TD
NFC: Aaron Rodgers, QB (Packers) – 33/41, 389 yard, 4 TD; 1 carry, 12 yard

Defensive Player of the Week:
AFC: Jo-Lonn Dunbar, OLB (Browns) – 4 tackle, 1 sack, 2 interception, 1 interception return touchdown, 1 forced fumble
NFC: Brian Orakpo, OLB (Falcons) – 5 tackle, 2 sack, 1 interception, 1 fumble return touchdown

Sérültek:
Bears: Josh Sitton (Doubtful)
Bengals:
Bills:
Broncos: Keenan Allen (Questionable), Mario Alford (8)
Browns: Michael Bennett (Probable)
Buccaneers:
Cardinals: Darren Fells (Probable), Blake Bortles (5)
Chargers:
Chiefs:
Colts: Ryan Shazier (4), Lance Briggs (5)
Cowboys: David Harris (1), Jarvis Jones (3), Gabe Carimi (5)
Dolphins: Jamaal Charles (Probable)
Eagles: Jon Asamoah (7)
Falcons: Virgil Green (5), Stephon Gilmore (5)
49ers:
Giants: Phillip Adams (7)
Jaguars:
Jets: Brandon Browner (Questionable), Jerod Mayo (2)
Lions: Ahmad Brooks (3)
Packers:
Panthers: Rob Havenstein (Probable), Greg Hardy (10)
Patriots: Kevin White (2)
Raiders:
Rams:
Ravens:
Redskins: Fernando Velasco (Questionable)
Saints: Sealver Siliga (7)
Seahawks:
Steelers: Andrew Norwell (3), Mackenzy Bernadeau (5), Nate Washington (6)
Texans: Jonathan Cooper (1)
Titans: Bene Benwikere (Probable), Dexter McCluster (Probable)
Vikings: Rolando McClain (Questionable), James Starks (3)

IR:
Bengals: Corey Linsley
Bills: Justin Blalock
Broncos: Paul Soliai
Buccaneers: Patrick Peterson
Cardinals: Ricky Wagner
Chargers: Devin Hester, Rob Sims
Dolphins: Davin Joseph, Stevan Ridley
Falcons: Darren McFadden
49ers: Donald Stephenson
Panthers: D.J. Fluker
Raiders: Cody Fajardo
Rams: Laron Landry, DeAndre Levy
Redskins: Will Rackley
Seahawks: Jonathan Goodwin
Vikings: Geoff Schwartz, Phillip Wheeler
több mint 10 éve
Farky Indianapolis Colts 8 490 — ℧
🏈 WEEK 12. 🏈

Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 770
Alapszakasz, 12. hét


Rodgers négy első félidei TD passzának köszönhetően nem sokáig volt kérdéses a Packers-Broncos találkozó végkifejlete.

Week 12 headlines:
- RGIII (kényszer)pihenőt tartott, de miután McCarron jól helyettesítette, így is simán nyert a Bucs, ami azt jelenti, hogy akár már a 13. fordulóban matematikailag is biztossá válhat a kalózok egyébként sem kétséges divízióelsősége.
- Igazi védelmi csata, amit stílszerűen egy defensive TD döntött el: Kenny Ladler pick-sixével nyerte meg a Seahawks a 49ers elleni rangadót, idén már második alkalommal.
- A houstoni játékosokat a jelek szerint nem motiválják az 1/1-várományosok elleni meccsek, de a Bengalst legalább megverték, egyetlen ponttal, kilencpontos hátrányból fordítva a záró negyed utolsó öt percében.
- Cousins élt a Bortles kiesése által adódó eséllyel, három TD-s teljesítménnyel vezette győzelemre csapatát a Rams ellen.
- A forduló rangadóján hajszálnyival a Chiefs bizonyult jobbnak, győzelmükkel pedig már ők a főnökök az AFC-ben, átvéve a Ravens helyét a főcsoport élén.



A hét meccse:
Megint egy olyan forduló, amikor nem nagyon akadt legitim pályázó erre a címre; a Steelers és a Jets találkozójára esett a választás, ha már úgyis primetime meccs volt. Az utolsó percekben szerzett győztes TD-t ezúttal Odell Beckham szállította egy 85 yardos punt visszahordás formájában.

Offensive Player of the Week:
AFC: Tom Brady, QB (Patriots) – 30/38, 329 yard, 4 TD; 3 carry, 11 yard
NFC: Aaron Rodgers, QB (Packers) – 37/43, 341 yard, 5 TD

Defensive Player of the Week:
AFC: Jelani Jenkins, ILB (Bills) – 9 tackle, 1 sack, 1 forced fumble, 1 fumble recovery
NFC: Justin Houston, OLB (Cardinals) – 7 tackle, 3 sack

Sérültek:
Bears: Josh Sitton (1)
Bengals:
Bills:
Broncos: Keenan Allen (Doubtful)
Browns: Michael Bennett (Probable)
Buccaneers: Brandon Scherff (Probable)
Cardinals: Darren Fells (Probable), Blake Bortles (6)
Chargers: Nigel Bradham (Probable)
Chiefs:
Colts: Ryan Shazier (5)
Cowboys: David Harris (2), Jarvis Jones (4), Gabe Carimi (6)
Dolphins: Jamaal Charles (Questionable)
Eagles: Kyle Fuller (Probable)
Falcons: Virgil Green (6), Stephon Gilmore (6)
49ers:
Giants: Josh Boyd (Probable), Phillip Adams (8)
Jaguars: Darren Sproles (1)
Jets: Brandon Browner (Questionable), Jerod Mayo (3)
Lions: Ahmad Brooks (4)
Packers: Demar Dotson (Probable)
Panthers: Rob Havenstein (Questionable), Christian Kirksey (1)
Patriots: Kevin White (3)
Raiders:
Rams: Chris Johnson (Probable), Charles Sims (Probable)
Ravens:
Redskins: Fernando Velasco (Questionable)
Saints: Sealver Siliga (8)
Seahawks:
Steelers: Andrew Norwell (4), Mackenzy Bernadeau (6), Nate Washington (7)
Texans: Jonathan Cooper (2)
Titans: Bene Benwikere (Questionable), Dexter McCluster (1), Malcolm Jenkins (1)
Vikings: Rolando McClain (Questionable), James Starks (4)

IR:
Bengals: Corey Linsley
Bills: Justin Blalock
Broncos: Paul Soliai
Buccaneers: Patrick Peterson
Cardinals: Ricky Wagner
Chargers: Devin Hester, Rob Sims
Dolphins: Davin Joseph, Stevan Ridley
Falcons: Darren McFadden
49ers: Donald Stephenson
Panthers: D.J. Fluker
Raiders: Cody Fajardo
Rams: Laron Landry, DeAndre Levy
Redskins: Will Rackley
Seahawks: Jonathan Goodwin
Vikings: Geoff Schwartz, Phillip Wheeler
több mint 10 éve
Farky Indianapolis Colts 8 490 — ℧
🏈 WEEK 11. 🏈

Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 770
Alapszakasz, 11. hét


Anquan Boldin már 74 elkapásnál tart úgy, hogy közben egyetlen labdát sem ejtett el.

Week 11 headlines:
- A Browns nem tudott reagálni a hirtelen bekapott 34 pontra, a Bengals elleni nyitómeccshez hasonlóan ismét shutouttal nyert csoportrangadót a Ravens.
- Két perccel a negyedik negyed vége előtt szerzett touchdownját követően a Colts megpróbálkozott a kétpontos kísérlettel, de nem jött össze, így nyert a Chargers.
- Idén érzékeny a Bills a csoportrangadós upsetekre, ezúttal a Miamitól kaptak ki hosszabbításban, azután, hogy a Dolphins 14 pontos hátrányból egyenlített a negyedik negyedben.
- Az NFC West mindkét playoff-aspiránsa lassan ébredt, a Seahawks 17-0-s, a 49ers 21-0-s előnyt adott ellenfelének, így nem meglepő módon végül mindkét csapat ki is kapott.
- Sandersnek megártott a magaslati levegő, négy labdát is elejtett, míg ezzel párhuzamosan a Texans könnyűnek látszó győzelmet hullajtott el a Broncos otthonában.



A hét meccse:
Óriási comebackkel, a rendes játékidő utolsó tíz percében 19 pontos hátrányból visszakapaszkodva egyenlített a Falcons a Lions ellen (Wilson-LaFell összjáték, Langford futott TD-je, mindkettő után sikeres kétpontos kísérlet, majd tíz másodperccel a lefújás előtt Bryant egyenlítést jelentő mezőnygólja), hosszabbításban pedig felül is múlta az Atlanta a sokkból felállni képtelen detroitiakat.

Offensive Player of the Week:
AFC: Matt Cassel, QB (Bengals) – 25/36, 286 yard, 4 TD
NFC: Adrian Peterson, RB (Minnesota) – 33 carry, 206 yard, 3 TD; 3 elkapás, 20 yard

Defensive Player of the Week:
AFC: Von Miller, OLB (Chiefs) – 9 tackle, 3 sack, 1 forced fumble, 1 fumble recovery
NFC: Brian Orakpo, OLB (Falcons) – 10 tackle, 1 sack, 1 interception

Sérültek:
Bears: Josh Sitton (2)
Bengals:
Bills: Justin Blalock (Out for season)
Broncos: Keenan Allen (1)
Browns:
Buccaneers: Brandon Scherff (Questionable)
Cardinals: Darren Fells (1), Blake Bortles (7)
Chargers: Nigel Bradham (Probable), Rob Sims (Out for season)
Chiefs: Orlando Scandrick (1)
Colts: Ryan Shazier (6)
Cowboys: Gabe Carimi (7)
Dolphins: Jamaal Charles (1), Tarell Brown (1), Greg Jennings (1)
Eagles: Kyle Fuller (Probable)
Falcons: Virgil Green (7), Stephon Gilmore (7)
49ers: J.J. Wilcox (Probable)
Giants: Josh Boyd (Questionable)
Jaguars: Darren Sproles (2)
Jets: Kraig Urbik (Probable), Brandon Browner (1), Jerod Mayo (4)
Lions: Ahmad Brooks (5)
Packers: Demar Dotson (Probable)
Panthers: Thomas Davis (Probable), Rob Havenstein (Questionable), Christian Kirksey (2)
Patriots: Kevin White (4)
Raiders:
Rams: Chris Johnson (Probable), Eddie Royal (Probable), John Sullivan (Probable), Charles Sims (1), DeAndre Levy (Out for season)
Ravens:
Redskins: Fernando Velasco (1)
Saints: Sealver Siliga (9)
Seahawks: Benson Mayowa (1)
Steelers: Andrew Norwell (5), Mackenzy Bernadeau (7), Nate Washington (8)
Texans: Jonathan Cooper (3)
Titans: Bene Benwikere (Questionable), Dexter McCluster (2), Malcolm Jenkins (2)
Vikings: Rolando McClain (1), James Starks (5)

IR:
Bengals: Corey Linsley
Bills: Justin Blalock
Broncos: Paul Soliai
Buccaneers: Patrick Peterson
Cardinals: Ricky Wagner
Chargers: Devin Hester, Rob Sims
Dolphins: Davin Joseph, Stevan Ridley
Falcons: Darren McFadden
49ers: Donald Stephenson
Panthers: D.J. Fluker
Raiders: Cody Fajardo
Rams: Laron Landry, DeAndre Levy
Redskins: Will Rackley
Seahawks: Jonathan Goodwin
Vikings: Geoff Schwartz, Phillip Wheeler
több mint 10 éve
Farky Indianapolis Colts 8 490 — ℧
🏈 WEEK 10. 🏈

Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 770
Alapszakasz, 10. hét


Gurley-nek nem okozott gondot felvenni az NFL ritmusát, most épp 126 yarddal és két touchdownnal járult hozzá a Ravens győzelméhez.

Week 10 headlines:
- Egy negyedik negyedben kihagyott Saints extra pont kísérlet is kellett a Falcons egypontos győzelméhez.
- A Dolphinsnál hullanak a running backek, de látszólag mindig van megfelelő utánpótlás: a Jets elleni meccset Turbin futott és elkapott TD-je döntötte el.
- Moncrief coming out party-ja (3 TD) okozta az Eagles vesztét a Redskins-szel vívott csoportrangadón.
- Spiller visszatért, Patrick Peterson kidőlt, RG3 három interceptiont dobott, de mindhiába, így is simán nyert a Bucs a 49ers ellen.
- Megtévesztő lehet a végeredmény, a Bears 45-7-re nyerte az első félidőt, így Bortles garbage time-ban összehozott öt TD-s teljesítményétől sem kell elalélni.



A hét meccse:
Két NFC-s csoportrangadón is egyetlen pont döntött, a két meccs közül pedig a Giants és a Cowboys derbije volt kiélezettebb, ahol Boldin kevesebb mint egy perccel a lefújás előtt szerzett TD-je eredményezett fordítást és győzelmet a New York-iak számára.

Offensive Player of the Week:
AFC: Andrew Luck, QB (Texans) – 31/46, 340 yard, 3 TD; 1 carry, 14 yard
NFC: Jay Cutler, QB (Seahawks) – 23/30, 320 yard, 4 TD

Defensive Player of the Week:
AFC: Captain Munnerlyn, CB (Steelers) – 2 tackle, 2 interception
NFC: DeMeco Ryans, ILB (Bears) – 8 tackle, 1 sack, 1 forced fumble, 2 fumble recovery, 1 fumble return touchdown

Sérültek:
Bears: Cyrus Kouandjio (Probable), Josh Sitton (3)
Bengals: Sebastian Vollmer (1)
Bills:
Broncos: Keenan Allen (3)
Browns:
Buccaneers: Brandon Scherff (Doubtful)
Cardinals: Darren Fells (2)
Chargers: Nigel Bradham (Questionable)
Chiefs: Orlando Scandrick (2)
Colts: Ryan Shazier (7)
Cowboys:
Dolphins: Jamaal Charles (2), Tarell Brown (2)
Eagles: Kyle Fuller (1)
Falcons: Robert Golden (Probable), Virgil Green (8)
49ers: C.J. Spiller (Probable), J.J. Wilcox (1)
Giants: Josh Boyd (Questionable)
Jaguars:
Jets: Kraig Urbik (Questionable), Brandon Browner (2)
Lions: Ahmad Brooks (6)
Packers: Gerald McCoy (Probable), Demar Dotson (1)
Panthers: Thomas Davis (Probable), Christian Kirksey (3)
Patriots: Kevin White (5)
Raiders:
Rams: Chris Johnson (Questionable), Eddie Royal (Questionable)
Ravens:
Redskins: Fernando Velasco (2)
Saints: Preston Parker (Probable)
Seahawks: Benson Mayowa (2)
Steelers:
Texans: Jonathan Cooper (4)
Titans: Bene Benwikere (1), Dexter McCluster (3)
Vikings: James Starks (6), Phillip Wheeler (Out for season)

IR:
Bengals: Corey Linsley
Broncos: Paul Soliai
Buccaneers: Patrick Peterson
Cardinals: Ricky Wagner
Chargers: Devin Hester
Dolphins: Davin Joseph, Stevan Ridley
Falcons: Darren McFadden
49ers: Donald Stephenson
Panthers: D.J. Fluker
Raiders: Cody Fajardo
Rams: Laron Landry
Redskins: Will Rackley
Seahawks: Jonathan Goodwin
Vikings: Geoff Schwartz, Phillip Wheeler
több mint 10 éve
Farky Indianapolis Colts 8 490 — ℧
🏈 WEEK 9. 🏈

Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 770
Alapszakasz, 9. hét


Ahogy azt kell, igazi defensive battle-t hozott a Ravens és a Steelers rangadója, három játékrészen át tartó field goal csata után egy negyedik negyedes TD döntött.

Week 9 headlines:
- Hét elveszített meccs után a Bengals megszerezte idei első győzelmét a Dolphins ellen, akiknél a jelek szerint átok ül a running backeken.
- A Broncosnál is megelégelték a sorozatos kudarcokat: 17-0-s első negyedbeli hátrányból felállva, hosszabbítás után a denveriek is behúzták szezonbeli első győzelmüket.
- Marshall helyett most Brad Smith villogott Evans mellett, mindketten két TD-t szereztek, aminek köszönhetően a nyitó forduló óta először nyerni tudott a Rams.
- Josh Gordon a Greg Olsen és Kevin White sérülése miatt kieső yardmennyiséget is pótolta, meg sem állt 233 egységig.
- A speciális csapatrészek formája közti különbség döntött a Giants és a Redskins csoportrangadóján, Antonio Brown két kickoff return touchdownt is szerzett.



A hét meccse:
Év meccse gyanús a Bills és a Colts hosszabbításos shootoutja. A meccs folyamán rendre a Billsnek kellett hátrányból visszakapaszkodnia, de Ryanék nem hagyták magukat, aztán a hosszabbításban ők kaptak először esélyt a pontszerzésre, egy nagy visszahordás után pedig az offense-nek már csak 18 yardot kellett haladnia ahhoz, hogy mezőnygól-távolságba juttassák Nick Novakot, aki 35-ről nem hibázott. Matt Ryan öt touchdownt passzolt, Demaryius Thomas pedig klasszis teljesítményével az első olyan játékos lett ebben a szezonban, aki nem QB vagy RB poszton játszva érdemelte ki a Hét támadója díjat valamelyik főcsoportban.

Offensive Player of the Week:
AFC: Demaryius Thomas, WR (Bills) – 14 elkapás, 215 yard, 4 TD; 1 carry, 5 yard
NFC: Eddie Lacy, RB (Buccaneers) – 24 carry, 94 yard, 2 TD; 4 elkapás, 31 yard, 1 TD

Defensive Player of the Week:
AFC: Navorro Bowman, MLB (Chargers) – 6 tackle, 1 sack, 1 fumble return touchdown
NFC: C.J. Mosley, ILB (Seahawks) – 10 tackle, 1 sack, 1 forced fumble, 1 fumble recovery

Sérültek:
Bears: Cyrus Kouandjio (Questionable), Bryan Stork (Probable), Josh Sitton (4)
Bengals: Sebastian Vollmer (2)
Bills: Justin Blalock (Probable)
Broncos: Brandon Bolden (Probable), Keenan Allen (4)
Browns:
Buccaneers: Brandon Scherff (Doubtful), Patrick Peterson (Out for season)
Cardinals: Ty Montgomery (Probable), Darren Fells (3)
Chargers: Nigel Bradham (Questionable)
Chiefs: D.J. Swearinger (Probable)
Colts: Ryan Shazier (8)
Cowboys:
Dolphins: Jamaal Charles (3), Stevan Ridley (Out for season)
Eagles: Matt Kalil (1), Kyle Fuller (2)
Falcons: Robert Golden (Probable), Virgil Green (9)
49ers: C.J. Spiller (Probable)
Giants: Colin Kaepernick (Probable), Josh Boyd (1), Chris Watt (1)
Jaguars:
Jets: Kraig Urbik (1), Brandon Browner (3)
Lions: Ahmad Brooks (7)
Packers: Gerald McCoy (Probable), Demar Dotson (2)
Panthers: Thomas Davis (1), Christian Kirksey (4)
Patriots: Greg Olsen (1), Kevin White (6)
Raiders: Ben Jones (1)
Rams: Chris Johnson (Probable), Eddie Royal (Doubtful)
Ravens:
Redskins: Fernando Velasco (3), Will Rackley (Out for season)
Saints: Preston Parker (Probable)
Seahawks: Benson Mayowa (3)
Steelers: Nate Potter (Probable)
Texans: Jonathan Cooper (5)
Titans: Bene Benwikere (2)
Vikings:

IR:
Bengals: Corey Linsley
Broncos: Paul Soliai
Buccaneers: Patrick Peterson
Cardinals: Ricky Wagner
Chargers: Devin Hester
Dolphins: Davin Joseph, Stevan Ridley
Falcons: Darren McFadden
49ers: Donald Stephenson
Panthers: D.J. Fluker
Raiders: Cody Fajardo
Rams: Laron Landry
Redskins: Will Rackley
Seahawks: Jonathan Goodwin
Vikings: Geoff Schwartz
több mint 10 éve
Farky Indianapolis Colts 8 490 — ℧
🏈 WEEK 8. 🏈

Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 770
Alapszakasz, 8. hét


Winston vezeti a ligát passzolt yardok számában, és már most több meccset nyert vele a Panthers, mint az előző szezonban összesen.

Week 8 headlines:
- Beindult a dallasi henger, pontosabban az első félidőben még akadozott a gépezet, de a nagyszünet után szerzett 21 megválaszolatlan pontjának köszönhetően ismét nyert a Cowboys.
- Newton formába lendült, így a Redskins számára az sem bizonyult elegendőnek a győzelemhez, hogy Brees közel félezer yardot passzolt a Vikings elit secondary-je ellen.
- Carr utolsó perces, Hartline-nak kiosztott TD passza odázta el a Bengals vereségszériájának megszakadását.
- Giovani Bernard már nem először hozott össze három TD-s meccset ebben a szezonban, teljesítményével pedig ezúttal a Hét támadója címet is kiérdemelte.
- Az elit WR-duók csatáját – és így a meccset is – a Bucs nyerte, Bryant és Watkins egyaránt 100 yard felett termelt a Rams ellen.



A hét meccse:
Ismét egy AFC East csoportderbi szolgáltatta a forduló legnagyobb meglepetését. A Dolphins 11 pontos hátrányban kezdte meg a negyedik negyedet, de Stevan Ridley két touchdownjával fordítani tudtak, ezután egy mezőnygóllal újra a Patriots vette át a vezetést (a Miami mindkét TD után kétpontos kísérlettel próbálkozott, mindkétszer sikertelenül), de a meccs utolsó percében a vendégeknél Cody Parkey is értékesített egy field goalt, amire a hazafiaknak már nem volt válaszuk.

Offensive Player of the Week:
AFC: Giovani Bernard, RB (Chiefs) – 23 carry, 113 yard, 2 TD; 5 elkapás, 33 yard, 1 TD
NFC: Jameis Winston, QB (Panthers) – 28/40, 378 yard, 3 TD; 3 carry, 9 yard

Defensive Player of the Week:
AFC: Tashaun Gipson, S (Bills) – 5 tackle, 1 interception return touchdown
NFC: Brian Orakpo, OLB (Falcons) – 12 tackle, 1 sack, 1 interception

Sérültek:
Bears: Cyrus Kouandjio (Questionable), Bryan Stork (Probable)
Bengals:
Bills: Justin Blalock (Probable)
Broncos: Brandon Bolden (1), Keenan Allen (5)
Browns:
Buccaneers: Brandon Scherff (1), Bobby Wagner (1)
Cardinals: Ty Montgomery (1)
Chargers: Nigel Bradham (1)
Chiefs: D.J. Swearinger (1)
Colts: Pierre Garcon (Probable), Ryan Shazier (9)
Cowboys:
Dolphins: Jamaal Charles (4)
Eagles:
Falcons: Kenny Britt (Probable), Robert Golden (Questionable), Virgil Green (10)
49ers: C.J. Spiller (Questionable)
Giants: Colin Kaepernick (Probable), Josh Boyd (2), Chris Watt (2)
Jaguars:
Jets: Kraig Urbik (2), Brandon Browner (4)
Lions: Ahmad Brooks (8)
Packers: Gerald McCoy (Questionable), Demar Dotson (3)
Panthers: Thomas Davis (2), Christian Kirksey (5), D.J. Fluker (Out for season)
Patriots: Greg Olsen (2), Kevin White (7)
Raiders:
Rams: Chris Johnson (Probable), Eddie Royal (1)
Ravens:
Redskins: Fernando Velasco (4)
Saints: Preston Parker (Questionable)
Seahawks:
Steelers: Nate Potter (1)
Texans: Jonathan Cooper (6)
Titans: Bene Benwikere (3)
Vikings: Geoff Schwartz (Out for season)

IR:
Bengals: Corey Linsley
Broncos: Paul Soliai
Cardinals: Ricky Wagner
Chargers: Devin Hester
Dolphins: Davin Joseph
Falcons: Darren McFadden
49ers: Donald Stephenson
Panthers: D.J. Fluker
Raiders: Cody Fajardo
Rams: Laron Landry
Seahawks: Jonathan Goodwin
Vikings: Geoff Schwartz
több mint 10 éve
Farky Indianapolis Colts 8 490 — ℧
🏈 WEEK 7. 🏈

Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning