Autó- és motorsportok
20 feliratkozó
több mint 13 éve
az Alonso buktában közrejátszott, h zsinorban másodszor rajtolt rosszul. Pont múlt verseny előtt lett szóba hozva, hogy eddig Fernando és Felipe hozták a legtöbbet a rajton, azóta Alonso zsenge."csak " 43-at, mert Spaban szerencsére a kigyerek második lett.
A Lotus pedig így izgalmassá tette a dolgokat, mert most már 2szer lökték ki Alonsot a rajtnál. Vettel a 2 versenyen pedig csak 50 pontot hozott rajta...Habi
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 13 éve
az Alonso buktában közrejátszott, h zsinorban másodszor rajtolt rosszul. Pont múlt verseny előtt lett szóba hozva, hogy eddig Fernando és Felipe hozták a legtöbbet a rajton, azóta Alonso zsenge.A Lotus pedig így izgalmassá tette a dolgokat, mert most már 2szer lökték ki Alonsot a rajtnál. Vettel a 2 versenyen pedig csak 50 pontot hozott rajta...


JT Daniels fan
több mint 13 éve
Ez teljesen érthető.Tudom, de ettől még így frissen igen zavaró....csi77Ilyen mindenkivel történhet és történik is. Hamiltonnak idén csak két versenyét intézte el például Maldonado...BostonAlonsonak iden sem lesz meg, mindjart sirok.JayBKöszönhetően a gyökér Kiminek (az időmérőt is belevéve) 😕csi77
Do your job
több mint 13 éve
Tudom, de ettől még így frissen igen zavaró....Ilyen mindenkivel történhet és történik is. Hamiltonnak idén csak két versenyét intézte el például Maldonado...BostonAlonsonak iden sem lesz meg, mindjart sirok.JayBKöszönhetően a gyökér Kiminek (az időmérőt is belevéve) 😕csi77
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 13 éve
Ilyen mindenkivel történhet és történik is. Hamiltonnak idén csak két versenyét intézte el például Maldonado...Alonsonak iden sem lesz meg, mindjart sirok.JayBKöszönhetően a gyökér Kiminek (az időmérőt is belevéve) 😕csi77
Do your job
több mint 13 éve
Alonsonak iden sem lesz meg, mindjart sirok.JayBKöszönhetően a gyökér Kiminek (az időmérőt is belevéve) 😕
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 13 éve
Alonsonak iden sem lesz meg, mindjart sirok.
több mint 13 éve
Be is került a startnál egy ütközésbe... vagyis telibeverte Webbert az első kanyarban 😀Grosjeant lehet le is lövik... 😀apeszosbezzeg ha az indiai sztárpilóta lett volna ott 😀Habiaz ominózus eset:Idézek: "a bajnok csak enyhén vétett a szabályok ellen" 😀 😀apeszos
˙(...)
mondjuk azért illene nem az ideális íven autózgatni levezető/felvezető körönHabi
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 13 éve
hahaha, lehet akármekkora szar Massa, senki nem fog soha úgy rajtolni mint ő, bár most csak 6 helyet jött előre a 10.-ről 😀
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 13 éve
Remélem a kis gyökér kiesik, mert kezd nagyon idegesíteni és milyen dühítő, hogy ezt ő nem is tudja... 😊
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 13 éve
Grosjeant lehet le is lövik... 😀bezzeg ha az indiai sztárpilóta lett volna ott 😀Habiaz ominózus eset:Idézek: "a bajnok csak enyhén vétett a szabályok ellen" 😀 😀apeszos
˙(...)
mondjuk azért illene nem az ideális íven autózgatni levezető/felvezető körönHabi
több mint 13 éve
bezzeg ha az indiai sztárpilóta lett volna ott 😀az ominózus eset:Idézek: "a bajnok csak enyhén vétett a szabályok ellen" 😀 😀apeszos
˙(...)
mondjuk azért illene nem az ideális íven autózgatni levezető/felvezető körönHabi


JT Daniels fan
több mint 13 éve
az ominózus eset:Idézek: "a bajnok csak enyhén vétett a szabályok ellen" 😀 😀
˙(...)
mondjuk azért illene nem az ideális íven autózgatni levezető/felvezető körönHabi
több mint 13 éve
az ominózus eset:mondjuk azért illene nem az ideális íven autózgatni levezető/felvezető körön


JT Daniels fan
több mint 13 éve
Az egyenlő mérce. Csak vannak akik egyenlőbbek.Vettel megúszta a büntetést Japánban
több mint 13 éve
Ha a Ferkan nem javitanak Alonso imadkozhat hogy Az RBR ugyis megallban.Mondjuk otthon Kobayashi tuti 1.-ként akar majd fordulni 😊
több mint 13 éve
Kár ezért az utolsó Raikönnen-körért
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 13 éve
sztem az is benne van, hogy kb lerítt róla h le se szarja, hogy 6. v 2. lesz... de ezt burkoltam le is nyilatkozta am.
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 13 éve
Kicsit sajnálom, de ideje már.ideje volt már. nem nagyon találta már a helyét szegény. (Durva hogy ezt írom, amikor volt év amikor annyira ellene szurkoltam már, hogy hihetetlen 😀)
www.f1hirek.hu/f1/20121004-f1-michael-schumacher-ujra-visszavonul.htmlGabesz92
több mint 13 éve
Kicsit sajnálom, de ideje már. www.f1hirek.hu/f1/20121004-f1-michael-schumacher-ujra-visszavonul.html
több mint 13 éve
Mi munka megy egy szabadedzésen, egészen félelmetes. by Wéberwww.facebook.com/photo.php?fbid=447343505308453&set=a.195878987121574.51482.193673564008783&type=1
több mint 13 éve
a MOL már megjelent Norbiék BMW-jén is.shawnkaIgen, azért nem véletlen, hogy idén már két kocsi van, és tudnak tesztelni is.
több mint 13 éve
13 éves kora óta a McLarennél van. Bármilyen fiatal még, azért ez gombócból is sok. Ideje váltani. Perez nagyon jó választás.dandemaximálisan egyetértek, a szar csak az, hogy most majd két helyre kell, hogy szurkoljak... :/apeszos
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 13 éve
a MOL már megjelent Norbiék BMW-jén is.Favarro nagy kópé (jó nagy geci is, MINDENÉRT pénzt kért) de Talma mögött nagyon komolyan ott volt a MOL is. JayBNorbinak kéne egy hely valami gyári járgányban, kérdés mennyit számít itt a nyers tehetség és mennyit a háttér. JayBMenedzsment kérdése. Talma is kapott lehetőséget anno nagy gyári csapatban.empty taxi
több mint 13 éve
Favarro nagy kópé (jó nagy geci is, MINDENÉRT pénzt kért) de Talma mögött nagyon komolyan ott volt a MOL is.Norbinak kéne egy hely valami gyári járgányban, kérdés mennyit számít itt a nyers tehetség és mennyit a háttér. JayBMenedzsment kérdése. Talma is kapott lehetőséget anno nagy gyári csapatban.empty taxi
