Autó- és motorsportok
20 feliratkozó
több mint 3 éve
kb ugyanezt írtam le tegnap én is 😊csak nem tudom, hogy szól a szabály, hogy ha benyögik, hogy SC, akkor el kell-e indulnia az SC-nek
több mint 3 éve
Na most hogy Verstappen van elől a lekorozott Botlás és Tsunoda ott maradhat a két autó közöttEgyébként értem a hisztit, de alapjába véve a két eset más volt.
Heisman nádor
Itt a probléma nem a lekörözöttekkel volt, itt a probléma az volt, hogy a mezőny összehozása túl sok időt vett el.
Tavaly ott köröztek egymás mögött és már 1 körrel hamarabb el lehett volna engedni a lekörözötteket (Masinak ez volt az alap hibája amit aztán próbált helyrehozni és lett belőle az a káosz).
Itt főleg azért mert Max 1 körrel később jött ki és mivel alig gyorsabban körözhetnek mint az SC kurva sok idő volt, hogy Max odaérjen.
Amúgy ez is a FIA balfaszkodása, mi a pöcsömért nem állt meg az SC és várta be Maxot ? Elég egyszerű lerádiózni hol van.
Illetve az se értem, hogy ahogy utoléri Max az SC-t miért nem szedik ki kis késleltetéssel a lekörözötteket. Ennek kb automatikusnak kéne lennie.
Az meg, hogy az olaszok lassúak voltak, onnan is eredt, hogy amíg a mezőny nem rázódott össze nem igazán mehettek az autóhoz.
több mint 3 éve
Nyck de Vries szépen beárazta Latifit a mai versenyzésével. A Williams helyében most aláíratnám 2023-ra és 2024-re-de Latifi volt tavaly is a kiralycsinalo, kell o az f1ben, hatha megint donthet h ki legyen a bajnok
iktriad
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
👏👏2014 ➡ 2022@12WillPower is a two-time INDYCAR Champion! pic.twitter.com/DjkX03mUl5
— Team Penske (@Team_Penske) September 11, 2022
több mint 3 éve
Reddick DNF. 🙄
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
Erről kellően markáns véleményem van, szóval nem fejtem ki. 😀Ja, csak nem véletlenül vették ki. Főleg hogy nekik is a net zero bullshit az egyik tervükArra akartam célozni én is, hogy engedni kell a tankolást, és voilá.De a nascarban van opció arra is tankoljanakOtt is gond szokott lenni.üzemanyag lenne itt a problémaWéber: "A procedúrával nem lehet mit csinálni" 😀 😀 😀De, pl. át lehet venni, amit a NASCAR csinál az Overtime-al. 😉
csipkelli
iktriad
NB2
Mikey
Heisman nádor
Mikey
Heisman nádor
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
Ja, csak nem véletlenül vették ki. Főleg hogy nekik is a net zero bullshit az egyik tervükArra akartam célozni én is, hogy engedni kell a tankolást, és voilá.De a nascarban van opció arra is tankoljanakOtt is gond szokott lenni.üzemanyag lenne itt a problémaWéber: "A procedúrával nem lehet mit csinálni" 😀 😀 😀De, pl. át lehet venni, amit a NASCAR csinál az Overtime-al. 😉
csipkelli
iktriad
NB2
Mikey
Heisman nádor
Mikey
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
Arra akartam célozni én is, hogy engedni kell a tankolást, és voilá.De a nascarban van opció arra is tankoljanakOtt is gond szokott lenni.üzemanyag lenne itt a problémaWéber: "A procedúrával nem lehet mit csinálni" 😀 😀 😀De, pl. át lehet venni, amit a NASCAR csinál az Overtime-al. 😉
csipkelli
iktriad
NB2
Mikey
Heisman nádor
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
Az utolsó 5 körben ne legyen SC, hanem automatikus piros zászló.Így egyrészt mindig lenne verseny, másrészt mindenki kereket cserélhetne és az üzemanyaggal se lenne probléma.
több mint 3 éve
Nem, ha a futam előtt már tudod, hogy van lehetőség x kör ráadásra, akkor mindenki annyival több üzemanyaggal indul alapból.üzemanyag lenne itt a problémaWéber: "A procedúrával nem lehet mit csinálni" 😀 😀 😀De, pl. át lehet venni, amit a NASCAR csinál az Overtime-al. 😉
csipkelli
iktriad
NB2
több mint 3 éve
De a nascarban van opció arra is tankoljanakOtt is gond szokott lenni.üzemanyag lenne itt a problémaWéber: "A procedúrával nem lehet mit csinálni" 😀 😀 😀De, pl. át lehet venni, amit a NASCAR csinál az Overtime-al. 😉
csipkelli
iktriad
NB2
Mikey
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
Ott is gond szokott lenni.üzemanyag lenne itt a problémaWéber: "A procedúrával nem lehet mit csinálni" 😀 😀 😀De, pl. át lehet venni, amit a NASCAR csinál az Overtime-al. 😉
csipkelli
iktriad
NB2
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
Nyck de Vries szépen beárazta Latifit a mai versenyzésével. A Williams helyében most aláíratnám 2023-ra és 2024-re-Csak el ne vigye a McLaren...
iktriad
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
üzemanyag lenne itt a problémaWéber: "A procedúrával nem lehet mit csinálni" 😀 😀 😀De, pl. át lehet venni, amit a NASCAR csinál az Overtime-al. 😉
csipkelli
iktriad
több mint 3 éve
Akkor csak nekem nem tünt fel eddiggphirek.origo.hu/f1/percrolpercre/20220911-f1-az-olasz-nagydij-eloben.htmlMivaaan??? Mióta szivárványosan jelent meg, azóta kapja az ívet az Origósoktól.
Nem kötelező Hamiltont szerezni, de az utolsó sorból indulva ötödik lett, erre az Origo:
Verstappen minden képzeletet felülmúl, Hamilton egyre szánalmasabban vergődik
...Hamilton megint megalázó helyzetbe került, saját csapattársa ismét megelőzte.
Tudom, néger, meg örüljön, hogy kieengedték a ketrecből, meg hehe örül a gazdája, de annyira nevetséges ez. 2-3 verseny óta megy ez. Pedig az Origo egyetlen olvasható rovata volt a GP. Ennek is vége.
vpi
NB2
több mint 3 éve
gphirek.origo.hu/f1/percrolpercre/20220911-f1-az-olasz-nagydij-eloben.htmlÉs még örülni is tud ennek az 5. helynek! Tényleg szánalmas 😊
Nem kötelező Hamiltont szerezni, de az utolsó sorból indulva ötödik lett, erre az Origo:
Verstappen minden képzeletet felülmúl, Hamilton egyre szánalmasabban vergődik
...Hamilton megint megalázó helyzetbe került, saját csapattársa ismét megelőzte.
Tudom, néger, meg örüljön, hogy kieengedték a ketrecből, meg hehe örül a gazdája, de annyira nevetséges ez. 2-3 verseny óta megy ez. Pedig az Origo egyetlen olvasható rovata volt a GP. Ennek is vége.
vpi
több mint 3 éve
gphirek.origo.hu/f1/percrolpercre/20220911-f1-az-olasz-nagydij-eloben.htmlMivaaan??? Mióta szivárványosan jelent meg, azóta kapja az ívet az Origósoktól.
Nem kötelező Hamiltont szerezni, de az utolsó sorból indulva ötödik lett, erre az Origo:
Verstappen minden képzeletet felülmúl, Hamilton egyre szánalmasabban vergődik
...Hamilton megint megalázó helyzetbe került, saját csapattársa ismét megelőzte.
Tudom, néger, meg örüljön, hogy kieengedték a ketrecből, meg hehe örül a gazdája, de annyira nevetséges ez. 2-3 verseny óta megy ez. Pedig az Origo egyetlen olvasható rovata volt a GP. Ennek is vége.
vpi
több mint 3 éve
gphirek.origo.hu/f1/percrolpercre/20220911-f1-az-olasz-nagydij-eloben.htmlNem kötelező Hamiltont szerezni, de az utolsó sorból indulva ötödik lett, erre az Origo:
Verstappen minden képzeletet felülmúl, Hamilton egyre szánalmasabban vergődik
...Hamilton megint megalázó helyzetbe került, saját csapattársa ismét megelőzte.
Tudom, néger, meg örüljön, hogy kieengedték a ketrecből, meg hehe örül a gazdája, de annyira nevetséges ez. 2-3 verseny óta megy ez. Pedig az Origo egyetlen olvasható rovata volt a GP. Ennek is vége.
több mint 3 éve
Wéber: "A procedúrával nem lehet mit csinálni" 😀 😀 😀De, pl. át lehet venni, amit a NASCAR csinál az Overtime-al. 😉
csipkelli
több mint 3 éve
Russell csak Silverstone-ban nem volt top 5-ben, amikor az első kanyarban őt is kiütötték. Nagyjából tökéletes szezont hoz.Nagyon szurkolok neki, hogy meglegyen legalább a 3. hely a pilóták versenyében. De még a 2, hely sem elérhetetlen, ha hozza az idei teljesítményét, a Ferrari meg továbbra is önmaga legnagyobb ellensége marad.
Jughead
több mint 3 éve
Mikor azt mondták, hogy SC, akkor VER épp az S kanyarból jött ki. Ha nem megy ki a boxba, akkor is kb 20-25 mp mire odaér, de mivel még be is ment, így szerintem az SC legalább 40 mp-re volt tőle. Nyilván ő is levette a szitut, hogy nem kell sietnie, így eltelt 2 kőr, mire utolérte az SC-t. Nem tudom a szabályt, de ha bemondják az SC-t, akkor el is kell indulnia vagy várhat a box utca végén és megvárhatja-e a vezetőt. Így meg totál szét volt szakadva a mezőny, az SC előtt pár mp-cel voltak olyanok akik még akkor jöttek a boxba, nagy volt a lemaradásuk. Szarul jött most ki, de amúgy én sem szeretem ezt az SC mögötti befutót.Eleve szar ütemben jött a pályára. Russell volt az 1., aki cserélni tudott, pont elment Max és Leclerc.Egyébként nyilván elfogult vagyok és dühös, de akkor is szánalmas, hogy egy sima lerobbant félreállt autót 5 kör eltakarítani...En azt nem ertem, hogy miert volt 3 kor, mire osszeszedte a mezonyt a SC
Hanni
Duff
csipkelli
több mint 3 éve
Nyck de Vries szépen beárazta Latifit a mai versenyzésével. A Williams helyében most aláíratnám 2023-ra és 2024-re-
több mint 3 éve
Azért szép volt behozni egy Jordant a 2. helyre!
több mint 3 éve
Egyszer csinálhatnának egy komplett versenyt safety car mögött, lenne akkora élmény mint a 6 kocsis indianapolisi verseny.Tavaly volt Spa-ban.
Kampman