NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

Érettségi és Felvételi

4 feliratkozó

több mint 12 éve
shawnka Buffalo Bills Washington Huskies 15 259 — Tyrone Creek
Szövegértelmezésben volt egy-két kérdéses feladat, de ezt leszámítva gála volt az egész.
Az időrendesben biztos voltam, amíg haza nem értem, eduline szerint nem egyértelmű. Nekem mondjuk eléggé az volt: megírta a külföldieknek a könyvet, aztán elpattant a rádióba, ami fellépés olyan faszán sikerült, hogy aztán mondták neki, hogy írjon magyart is.
Shakespeare vs. Kosztolányi instant 1 volt, de van ráció Dezsőben is. Előbbi mellett áll, hogy eredetileg tőle van, és Kosztolányi tőle idézte a címet, utóbbi mellett, hogy magyar és erről szólt az egész feladat.

Még a tárgykörös táblázat volt köcsög kicsit, de ott is simán elfogadható több válasz is.

Szövegalkotásnál majdnem belekezdtem az érvelésbe, mert tetszett a téma. Aztán rájöttem, hogy az elmúlt 5 évben egyszer nem írattak velünk ilyet, szóval maradt Karinthy, aki a kedvenc magyar szerzőm. Amikor megláttam, hangosan felröhögtem, mert eszembe jutott egy 2 hónappal ezelőtti magyar óra: "Gyerekek, most Karinthy jönne, de elvagyunk maradva az anyaggal és sosem fejezzük be József Attilát, ha most nem kezdjük el. Karinthy amúgy sem lesz érettségiben, szóval nem lesz gond." 😀
Nekem nem volt, mert ezeket a novellákat kifejezetten szeretem, írtam is róla 4 oldalt. Hogy jó lesz-e az más kérdés, de bízom benne, hogy a gonosz néni elfogadja 😀
több mint 12 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
együttérzésemet kifejezendő egy országos egyes zéhával zártam a mai napot, remélem jövőre nektek is sok ilyen jut majd 😀

több mint 12 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 21 396 — KARTAL CITY CHIEFS örökös fantasy 2. helyezett
Ez új, a Corvinuson van mérnöki szak?tenorx
ebbe mi a meglepő? nálatok is van közgáz

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 12 éve
Habi New England Patriots USC Trojans 4 829 — Patriots GM
funny... 😀
dátumot nézz!
http://www.gyakorikerdesek.hu/kozoktatas-tanfolyamok__hazifeladat-kerdesek__2935400-tudnatok-3-peldat-mondani-irodalmi-hosiessegre


JT Daniels fan
több mint 12 éve
tenorx Pittsburgh Steelers 13 369 — Wrath of Khan
Ez új, a Corvinuson van mérnöki szak?
több mint 12 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 701
Nekem is matek lenne a kémia mellett ami nagyon fontos. Te merre tovább ha minden jól megy?kristóf17
Nekem még az infó fog számítani... (Ha nem duplázok, akkor valamit nagyon-nagyon elrontottam... 😀)
Hát BME villamosmérnöki a fő cél, és nagyjából kedvem is csak ahhoz lenne... Beadtam még járműmérnökire meg egyéb helyeken villamosmérnökire (Kandó, Veszprém) sőt még az új szegedi gépészre is, de ezek közül egyik se tetszene igazán... :/
És Te merre a matek-kémia kombóval?csabi19
Hát én Corvinuson a biomérnököt jelöltem elsőnek majd Veszprémben a biomérnökit és vegyészmérnökit, de mindenképpen szeretnék bejutni első helyre mert nem szeretnék leköltözni védekre akármennyire is érezném magam jól, mert tudom hogy tetszene, csak itt hagynék sok mindent, ami nem csábít 😊 Szóval így reménykedek hogy jó lesz a Curvinusos biomérnök is 😊 BME-t nem mertem mert annyira nem érzem magam még pengének számolásilag. 😊 De nálad is jók a tervek! 😊
Kellemes ballagást és "fiesztát" utána 😉kristóf17
azt ugye tudod, hogy a Corvinus-s BioMérnök már nem lesz sokáig Corvinus. Pont beszéltem valamelyik nap az egyik földimmel akinek odajár a barátosnéje és elég nagy a pánik a lánynál, hogy reszelhetnek a komplett szaknak/karnak és átteszik őket valami noname fosra. (mint az igazgatást anno)

amúgy minden érettségizőnek hajrá, életetek legkönnyebb vizsgája. 😊

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Drip Cleveland Browns Tennessee Volunteers 8 993 — Undertaker of the Cleveland graveyard
Előtte se izgultam közbe se most se ... Egyáltalán nem volt nehéz 😀

több mint 12 éve
cs19 New Orleans Saints Purdue Boilermakers 455 — Saints fan
Az a szívás, hogy a novella lehet vers is, úgy meg már kicsit más.csabi19
😀 És először az életben tényleg vers volt az elemzés és novella az összehasonlító... 😂

Amúgy tényleg nem volt húzós, bár eléggé benéztem szerintem. 😂 4 évem második leggyengébb dolgozata szerintem... Az érvelés gyorsan ki volt lőve, nem tudtam volna 3 arcot... 😀 Arany is gyorsan felejtőssé vált, életét nem tudtam volna eléggé... Szóval maradt az összehasonlító, meglátjuk. Új szempontot nem írtam, az se túl jó pont... :/
A szövegértés meg nagyon magyar volt. 😀
Igazából nekem mindegy milyen, szeretnék full 5 lenni, de az se baj, ha nem... 😊
Kellemes ballagást és "fiesztát" utána 😉kristóf17
sok sikert holnapra kortársaim!shawnka
"Kicsit" megkésve, de köszviszont. 😀

több mint 12 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Ennel egyszerubb, alapvetobb, konnyebb temakat nem nagyon lehet kapni, legalabbis az elso ketto. Lehet, hogy Camusig nem jut el az ember, azt elfogadom..

Aki meg 90 kornyeken ir, ott a tanarral szemben kell asztalt verni szvsz..Igor
Elég szubjektív az egész, a legtöbb tanár ilyenkor már nem is annyira akar vitatkozni.

Camus-t annyira nem kell ismerni ahhoz, hogy az idézetét felhasználva érveljen az ember - ha amúgy tud értelmeseket írni megfelelő formában a témáról.

Az meg megint más kérdés, hogy ki mennyire művelt, de aki kicsit is készült, az Aranyt és Petőfit vakon össze tudja hasonlítani, ha nem valami nagyon fura versüket veszik, és itt nem ez a helyzet. Karinthy mondjuk nem törzsanyag, de ha vették, akkor az sem túl régi élmény, talán valami megmaradt belőle.

több mint 12 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 842 — 258. §
Ennel egyszerubb, alapvetobb, konnyebb temakat nem nagyon lehet kapni, legalabbis az elso ketto. Lehet, hogy Camusig nem jut el az ember, azt elfogadom..

Aki meg 90 kornyeken ir, ott a tanarral szemben kell asztalt verni szvsz..Igor
kissé naiv vagy úgy látom, ami az átlag tizenéves tájékozottságát illeti


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 321 — No 1 Zhang Yufei fan
Ennel egyszerubb, alapvetobb, konnyebb temakat nem nagyon lehet kapni, legalabbis az elso ketto. Lehet, hogy Camusig nem jut el az ember, azt elfogadom..

Aki meg 90 kornyeken ir, ott a tanarral szemben kell asztalt verni szvsz..

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 12 éve
.brk Green Bay Packers 1 890
jó tényleg nem lehet kijelenteni, nekem meglett volna 91 asszem, csak édes tanárom úgy gondolta levonja a külalakért levonható 3 pontot, hisz nekem a magyar számít a jogra (WTF???). szóval ezek benne vannak, de az idei eddig tényleg könnyűnek tűnik, Tetemre hívást mi vagy 6x átrágtuk suliban, Karinthyt meg élmény elemezni is, pláne a legalapabb párhuzamot.
több mint 12 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Mondjuk itt minden a javítón múlik. Az enyém nagyon hülye dolgokhoz ragaszkodott, amit ha kiismert az ember tudott a kedvére tenni, de ez nem mindenkinek volt ilyen egyszerű. Nekem sem tetszett a saját irományom, de tudtam, hogy neki fog... ezért kötelező 90%-ot semmilyen feladatsorra nem tudnék mondani csak matekban.

több mint 12 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 21 396 — KARTAL CITY CHIEFS örökös fantasy 2. helyezett
nemtom az érettségizőknek mi a véleménye, de szerintem mind a Karinthys, mind az Arany Jánosos feladat kurvaegyszerű. remélem nem baszta el senki, ezeket 90+ -ra meg kell tudni írni.brk
szerintem a miénk könnyebb volt 😛
utánanéztem, vörösmarty és petőfi 1-1 bordalát kellett összehasonlítani.
persze ez is simán megírható 90%-ra, szóbelivel meg végképp meg lehet oldani.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 12 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Hát a Karinthy az nagyon alap, nem szoktak novellaelemzéshez ismert szöveget beraknak, hatalmas ziccer.

több mint 12 éve
.brk Green Bay Packers 1 890
nemtom az érettségizőknek mi a véleménye, de szerintem mind a Karinthys, mind az Arany Jánosos feladat kurvaegyszerű. remélem nem baszta el senki, ezeket 90+ -ra meg kell tudni írni
több mint 12 éve
shawnka Buffalo Bills Washington Huskies 15 259 — Tyrone Creek
sok sikert holnapra kortársaim!
több mint 12 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 426 — Colts fan
Mi mondjuk részletesen átvettük, hogyan és miket kell írni érvelésnél, elemzésnél meg összehasonlítónál is, (bár az utolsónál már nem írtam...) és az alapján nekem a vers tűnik a legnehezebbnek... A novellaelemzést lehet legkönnyebben megírni elvileg jóra, bár szerintem én érvelni fogok, azt írtunk sokat és átvettük ezerszer, és már tudom nagyjából, mi kell bele. Az a szívás, hogy a novella lehet vers is, úgy meg már kicsit más.

Matek sokkal jobban zavar (nem meglepő, tekintve, hogy a töri-magyar nem fog számítani...), például most szünetben még semmit nem csináltam, pedig van feladatsorom nem kevés... Ehh. :/csabi19
Nekem is matek lenne a kémia mellett ami nagyon fontos. Te merre tovább ha minden jól megy?kristóf17
Nekem még az infó fog számítani... (Ha nem duplázok, akkor valamit nagyon-nagyon elrontottam... 😀)
Hát BME villamosmérnöki a fő cél, és nagyjából kedvem is csak ahhoz lenne... Beadtam még járműmérnökire meg egyéb helyeken villamosmérnökire (Kandó, Veszprém) sőt még az új szegedi gépészre is, de ezek közül egyik se tetszene igazán... :/
És Te merre a matek-kémia kombóval?csabi19
Hát én Corvinuson a biomérnököt jelöltem elsőnek majd Veszprémben a biomérnökit és vegyészmérnökit, de mindenképpen szeretnék bejutni első helyre mert nem szeretnék leköltözni védekre akármennyire is érezném magam jól, mert tudom hogy tetszene, csak itt hagynék sok mindent, ami nem csábít 😊 Szóval így reménykedek hogy jó lesz a Curvinusos biomérnök is 😊 BME-t nem mertem mert annyira nem érzem magam még pengének számolásilag. 😊 De nálad is jók a tervek! 😊
Kellemes ballagást és "fiesztát" utána 😉
több mint 12 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
jövőre társadalmi tanulmányok tanári minorra fogok járni. röviden TTTHöri
Boooo. Legjobb haverom is TT-s. Bár neki ez a főállása (azazhogy mégsem mert baszik bele).

több mint 12 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
jövőre társadalmi tanulmányok tanári minorra fogok járni. röviden TTT

több mint 12 éve
cs19 New Orleans Saints Purdue Boilermakers 455 — Saints fan
Még egy VIKes 😀
Csatlakozz a Toca, Ork, Black_Adder, Schleck, Szucsi, Chevy és jómagam alkotta kartellhez!tenorx
Ez a terv, NAGYON szeretnék... 😊 Más kérdés, hogy felkészülés szempontból ehhez sanszosan nem tettem meg a szükséges lépéseket, de reménykedem... 😀

több mint 12 éve
tenorx Pittsburgh Steelers 13 369 — Wrath of Khan
Még egy VIKes 😀
Csatlakozz a Toca, Ork, Black_Adder, Schleck, Szucsi, Chevy és jómagam alkotta kartellhez!
több mint 12 éve
cs19 New Orleans Saints Purdue Boilermakers 455 — Saints fan
Mi mondjuk részletesen átvettük, hogyan és miket kell írni érvelésnél, elemzésnél meg összehasonlítónál is, (bár az utolsónál már nem írtam...) és az alapján nekem a vers tűnik a legnehezebbnek... A novellaelemzést lehet legkönnyebben megírni elvileg jóra, bár szerintem én érvelni fogok, azt írtunk sokat és átvettük ezerszer, és már tudom nagyjából, mi kell bele. Az a szívás, hogy a novella lehet vers is, úgy meg már kicsit más.

Matek sokkal jobban zavar (nem meglepő, tekintve, hogy a töri-magyar nem fog számítani...), például most szünetben még semmit nem csináltam, pedig van feladatsorom nem kevés... Ehh. :/csabi19
Nekem is matek lenne a kémia mellett ami nagyon fontos. Te merre tovább ha minden jól megy?kristóf17
Nekem még az infó fog számítani... (Ha nem duplázok, akkor valamit nagyon-nagyon elrontottam... 😀)
Hát BME villamosmérnöki a fő cél, és nagyjából kedvem is csak ahhoz lenne... Beadtam még járműmérnökire meg egyéb helyeken villamosmérnökire (Kandó, Veszprém) sőt még az új szegedi gépészre is, de ezek közül egyik se tetszene igazán... :/
És Te merre a matek-kémia kombóval?

több mint 12 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 426 — Colts fan
Mi mondjuk részletesen átvettük, hogyan és miket kell írni érvelésnél, elemzésnél meg összehasonlítónál is, (bár az utolsónál már nem írtam...) és az alapján nekem a vers tűnik a legnehezebbnek... A novellaelemzést lehet legkönnyebben megírni elvileg jóra, bár szerintem én érvelni fogok, azt írtunk sokat és átvettük ezerszer, és már tudom nagyjából, mi kell bele. Az a szívás, hogy a novella lehet vers is, úgy meg már kicsit más.

Matek sokkal jobban zavar (nem meglepő, tekintve, hogy a töri-magyar nem fog számítani...), például most szünetben még semmit nem csináltam, pedig van feladatsorom nem kevés... Ehh. :/csabi19
Nekem is matek lenne a kémia mellett ami nagyon fontos. Te merre tovább ha minden jól megy?
több mint 12 éve
cs19 New Orleans Saints Purdue Boilermakers 455 — Saints fan
Mi mondjuk részletesen átvettük, hogyan és miket kell írni érvelésnél, elemzésnél meg összehasonlítónál is, (bár az utolsónál már nem írtam...) és az alapján nekem a vers tűnik a legnehezebbnek... A novellaelemzést lehet legkönnyebben megírni elvileg jóra, bár szerintem én érvelni fogok, azt írtunk sokat és átvettük ezerszer, és már tudom nagyjából, mi kell bele. Az a szívás, hogy a novella lehet vers is, úgy meg már kicsit más.

Matek sokkal jobban zavar (nem meglepő, tekintve, hogy a töri-magyar nem fog számítani...), például most szünetben még semmit nem csináltam, pedig van feladatsorom nem kevés... Ehh. :/