Filmek
39 feliratkozó
2 hónapja
Nem ez az a film.Kérnék kis segítséget az ebben a témában igen művelt fórumtársaktól:Chatgpt szerint Babette háborúba megy (Brigette Bardot főszereplésével)
Keresek egy filmet, illetve filmcímet.
A történet a 2. világháború idején játszódik Olaszországban, immár a német megszállás ideje alatt.
Egy német ezredes megtekint egy zenés-táncos fellépést, ahol jelentik neki, hogy (talán) a brit titkosszolgálat merényletet tervez ellene, a végrehajtó " A Macska" fedőnévre hallgat. Ezt kihallgatják a táncoslányok és az énekes csaj elhatározza, hogy ebben majd segíti a németek kiűzését. Egy ételcsempészt az utcán követi egy kóbor macska, tán igazoltatják, nem tudom, a lényeg, hogy az énekes lány ezzel a fiatalemberrel azonosítja a végrehajtót és ráakaszkodik. Közben az igazi merénylők egy koporsóban próbálnak fegyvereket csempészni és egy utcai leszámolást végrehajtani, de összekeveredik egy másik koporsóval, amiben emberünk ételt csempészett volna egy esküvőre. Elkezdődik a hajkurászás, emberünk az esküvőn próbál elbújni, a németek a nyomában és úgy bújtatják el, hogy őt öltöztetik be a mennyasszonynak. Az ezredesnek nagyon szimpi lesz a lagzi és az ifjú pár, meghívja magához őket, közben a fiatal énekes lány is ott lebzsel az ezredes körül és várja mikor lehet lecsapni rá. Kihasználja, hogy az ezredes oda van érte és az autójánál lecsapja valamivel, berakja az autóba, közben a mennyasszony visszaöltözik férfi mivoltába és ezzel az autóval próbál menekülni. Amikor a lány megmutatja, hogy ott van az ájult ezredes is balesetet szenvednek. A végén a führer telefonál a kórházba az ezredesnek, félreértések további sorozata következik és az ezredest a németek letartóztatják, közben bevonul az amcsi hadsereg és a németek menekülnek.
Ez lenne a sztori, ha valaki felismeri és tudja a konkrét címet, azt megköszönném.
Kerestem A Macska néven, de nem találtam rá.
Kb. 50-60-as évek vígjátékai közé sorolható, fekete-fehér kiadásban, szerintem amerikai gyártás.
Reggio1914
zacknorb
A gpt-t már én is teszteltem. Leírtam neki ugyanezt és állandóan magyar filmeket mondott. Hiába többször is jeleztem, hogy tuti nem magyar film, utána is csak azokat hozta fel...
2 hónapja
Kérnék kis segítséget az ebben a témában igen művelt fórumtársaktól:Chatgpt szerint Babette háborúba megy (Brigette Bardot főszereplésével)
Keresek egy filmet, illetve filmcímet.
A történet a 2. világháború idején játszódik Olaszországban, immár a német megszállás ideje alatt.
Egy német ezredes megtekint egy zenés-táncos fellépést, ahol jelentik neki, hogy (talán) a brit titkosszolgálat merényletet tervez ellene, a végrehajtó " A Macska" fedőnévre hallgat. Ezt kihallgatják a táncoslányok és az énekes csaj elhatározza, hogy ebben majd segíti a németek kiűzését. Egy ételcsempészt az utcán követi egy kóbor macska, tán igazoltatják, nem tudom, a lényeg, hogy az énekes lány ezzel a fiatalemberrel azonosítja a végrehajtót és ráakaszkodik. Közben az igazi merénylők egy koporsóban próbálnak fegyvereket csempészni és egy utcai leszámolást végrehajtani, de összekeveredik egy másik koporsóval, amiben emberünk ételt csempészett volna egy esküvőre. Elkezdődik a hajkurászás, emberünk az esküvőn próbál elbújni, a németek a nyomában és úgy bújtatják el, hogy őt öltöztetik be a mennyasszonynak. Az ezredesnek nagyon szimpi lesz a lagzi és az ifjú pár, meghívja magához őket, közben a fiatal énekes lány is ott lebzsel az ezredes körül és várja mikor lehet lecsapni rá. Kihasználja, hogy az ezredes oda van érte és az autójánál lecsapja valamivel, berakja az autóba, közben a mennyasszony visszaöltözik férfi mivoltába és ezzel az autóval próbál menekülni. Amikor a lány megmutatja, hogy ott van az ájult ezredes is balesetet szenvednek. A végén a führer telefonál a kórházba az ezredesnek, félreértések további sorozata következik és az ezredest a németek letartóztatják, közben bevonul az amcsi hadsereg és a németek menekülnek.
Ez lenne a sztori, ha valaki felismeri és tudja a konkrét címet, azt megköszönném.
Kerestem A Macska néven, de nem találtam rá.
Kb. 50-60-as évek vígjátékai közé sorolható, fekete-fehér kiadásban, szerintem amerikai gyártás.
Reggio1914
Poloska vagyok.
2 hónapja
Kérnék kis segítséget az ebben a témában igen művelt fórumtársaktól:Keresek egy filmet, illetve filmcímet.

Bedobok még egyet-kettőt ami még nem volt (csodálkozom is): Vaskereszt
A Sas leszállt
Gallipoli
Navarone ágyúi
Oroszok közül a Jöjj és lásd asszem már volt, de a 9. század (9 rota) még nem

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
2 hónapja
Greatest Beer Run is egy fasza háborús tematikájú film ha már Vietnama Red Rain még érdekes lehet, ami egy vietnámiak által készített film a vietnámi háborúról.
Negritis, a vajda
www.imdb.com/title/tt37997249/
built for this shit
2 hónapja
Greatest Beer Run is egy fasza háborús tematikájú film ha már Vietnam
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
2 hónapja
vietnámi háborús filmekről még. a Hajnali mentőakció elég jó, bár inkább kalandfilm háborús környezetben. két alulértékelt film a Hamburger Hill és A háború áldozatai. a Hamburger Hillt azért kedvelem, mert hitelesen mutatja be a Hamburger Hill-i csatát, nincs benne hollywoodi romantizálás, helyette nyers, brutális a csata ábrázolása, illetve bemutatja a faji ellentéteket az amerikai katonák között, amelyek az MLK elleni merénylet után főleg kiéleződtek. A háború áldozatai szintén valós eseményeken alapul (incidens a 192-es magaslaton), jól bemutatja a háború okozta pszichés torzulást, ez sem romantizál. és akkor még guilty pleasure: A Glória támaszpont ostroma aka a temus Szakasz. ez egy B kategóriás film, szintén valós események ihlették (Fire Support Base Ripcord-i csata), a szokásos túlerő elleni védekezés a témája. R. Lee Ermey a főszereplő aki hozza a tőle megszokott karaktert, miatta jó a film elsősorban. írtátok hogy az amerikai filmek az ellenséget egyoldalúan rosszaknak ábrázolja, a vietnámi háborús filmekben a vietkongokat ilyen gonosz hangyáknak szokták, de itt nem. itt a vietnámiak taktikus és fegyelmezett katonák, mint amilyen a valóságban voltak.
built for this shit
2 hónapja
Platoon.Nagyon kritikus vagy kishaszi.Nem igazán kedvelem háborús filmeket, így meglep, hogy nem lett felhozva Eastwood Iwo Jima-ról készült duplája, amik még nekem is nagyon tetszettek.Én anno letoltam, de egyik se tetszett. Majd adok neki valamikor új esélyt talán.
Jughead
kishaszi
Neked amúgy mely háborús filmek jöttek be?
JC6 (Mr. Miele)
Black Hawk Down se rossz - bár inkább a karakterek miatt nézem, de azért nem ragaszt oda a képernyő elé.
Halál ötven órája, Ellenség a kapuknál, A nagy szökés (jó, tudom, nem igazán háborús film, de ez igaz a Becstelen brigantikra is), Ryan közlegény,,,
A fegyvertelen katona - ez személyes kedvenc a sztori miatt
A bombák földjén - az Oscar díj baromi túlzó, de azért van benne személyes dráma rendesen
A túlélő; Kapitány és katona; A hazafi; Híd a Kwai folyón
Hotel Ruanda - bár ez nem klasszik háborús
Valkűr - ennek csak a vége nem tetszett 😀 😀
12 katona; A piszkos tizenkettő; Fegyverek szava
Halálhágó - ez egyébként szerintem nem jó film, de valahogy mégis nagyon kedvelem
Ellenállók
Kémek a sasfészekben (maga a film nem lett igazán jó, vagy csak a könyv után nem az, ami személyes favorit all-time)
Vadászat a Vörös Októberre - Az utolsó esély - U-571
Van pár, ami pótlandó, meg van, amit újra meg kell néznem, hátha megértem rá. 😀
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
2 hónapja
Szenvedélyes nők1x nézhető limonádé, futni mentemhez képest sztem visszalépés
Firewalker
klasszikus kaland film, de a már akkor is B kategóriás zsánert sikerült még pár szinttel lejjebb vinni
biztos van aki élvezné vagy a nosztalgia vagy a trash faktor miatt
Padmaavat
indiai epic, sajnos nem igazán van benne szerethető karakter és a szokásoshoz képest is túl dagályos és túlhúzott
sajnos az akciók se nem jók se nem menők
kicsit olyan mintha a tollywoodi filmeket akarták volna másolni csak nem sikerült (ha jól látom ez bollywoodi film)
de valszeg csak az van hogy ugyanazokhoz a témákhoz nyúlnak máshogy
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
2 hónapja
Amúgy én az U571-en is jól szórakoztam
2 hónapja
en meg mindig nem ertem hogy van a TV. Ha egy ado adja azaz eppen az aktualis kinalataban van akkor az barmikor elerheto az online feluleten, nem?Neha leadjak, de eddig barmikor lattam, keso este, vagy mar hajnalban ment le.Sajnos így sem adják sehol és videán sincs fent.Minden háborús filmet felsoroltatok, csak aMert nem tamogatjuk a haborut, egyebkent sem, de minden heten vegkepp nem. Meghallja a vezer, hogy van ilyen film, tiltolistara rakja es tobbe itthon egyik csatorna sem adhatja le.
Minden héten háborút nem 😅
steelwolf
Stez
Dzsokijuing
Port szerint amc-n marcius 26-an, hajnalban megint lesz.
Stez
2 hónapja
Nem igazán kedvelem háborús filmeket, így meglep, hogy nem lett felhozva Eastwood Iwo Jima-ról készült duplája, amik még nekem is nagyon tetszettek.Das boot egy igen remek háborús film
Jughead
2 hónapja
Neha leadjak, de eddig barmikor lattam, keso este, vagy mar hajnalban ment le.Sajnos így sem adják sehol és videán sincs fent.Minden háborús filmet felsoroltatok, csak aMert nem tamogatjuk a haborut, egyebkent sem, de minden heten vegkepp nem. Meghallja a vezer, hogy van ilyen film, tiltolistara rakja es tobbe itthon egyik csatorna sem adhatja le.
Minden héten háborút nem 😅
steelwolf
Stez
Dzsokijuing
Port szerint amc-n marcius 26-an, hajnalban megint lesz.
2 hónapja
Sajnos így sem adják sehol és videán sincs fent.Minden háborús filmet felsoroltatok, csak aMert nem tamogatjuk a haborut, egyebkent sem, de minden heten vegkepp nem. Meghallja a vezer, hogy van ilyen film, tiltolistara rakja es tobbe itthon egyik csatorna sem adhatja le.
Minden héten háborút nem 😅
steelwolf
Stez
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
2 hónapja
Minden háborús filmet felsoroltatok, csak aMert nem tamogatjuk a haborut, egyebkent sem, de minden heten vegkepp nem. Meghallja a vezer, hogy van ilyen film, tiltolistara rakja es tobbe itthon egyik csatorna sem adhatja le.
Minden héten háborút nem 😅
steelwolf
2 hónapja
Nem igazán kedvelem háborús filmeket, így meglep, hogy nem lett felhozva Eastwood Iwo Jima-ról készült duplája, amik még nekem is nagyon tetszettek.Igaz-igaz! A japán változat egyenesen mestermű, imádtam
Jughead
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
2 hónapja
Minden háborús filmet felsoroltatok, csak a Minden héten háborút nem 😅
2 hónapja
Na ezzel most teljesen egyetértek.Így van.nekem sem, nagyon vontatott film volt emlékeim szerintNem igazán kedvelem háborús filmeket, így meglep, hogy nem lett felhozva Eastwood Iwo Jima-ról készült duplája, amik még nekem is nagyon tetszettek.Én anno letoltam, de egyik se tetszett. Majd adok neki valamikor új esélyt talán.
Jughead
kishaszi
NB2
Eastwood rendezései mindig nagyon patentek, jó a ritmus ha lassabb is a film, de ez a háborús duó simán kurva unalmas és érdektelen. Valamit itt nagyon nem talált el. A japó verzió meg nagy jóindulattal elment érdekesnek, de két kimondottan gyenge film lett.
Őszentsége Sobri Jóska

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
2 hónapja
Mondanám hogy bocsMarty SupremeNa ezért viszont kifejezetten haragszom, elvettél másfél órát az életemből... Már az Uncut gemst se tudtam végignézni, viszont ez a komment befészkelte magát annyira a fejembe, hogy ha már hirtelen lett egy extra szabadnapom, akkor gondoltam benevezek rá és sajnos pontosan annyira gyűlöltem ezt a filmet, ahogy azt elsőre feltételeztem.
iszonyat intenzív a film, de jóval elviselhetőbb mint az Uncut Gems
viszont ez legalább jó film
Negritis, a vajda
Annyit megadok mondjuk, hogy itt bő egy óra után néztem csak rá mennyi is maradt belőle, és ha max 30 perc, akkor már simán befejezem és elkönyvelem egy egyszernézős, feledhető alkotásnak, így viszont mikor további fél óra sehova nem vezető szenvedés után - mely során az azonosulhatatlan főszereplő egyik sz@r helyzetből a másikba csöppen - kinyomtam, csak és kizárólag a düh maradt, hogy megint rászedtek, pedig szerencsére egy forintot nem adtam ki érte.
r.baggio
De ha láttad az uncut gemst akkor igazából sejtetted mi van 😊
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
2 hónapja
bocs, javítva 😊 volt előtte a Daddy Longlegs és a Heaven Knows What, azok még igazi indie filmek 😀ez érdekes, hogy ennyire negatív vélemények vannak itt az Uncut Gemsről. csak szerintem volt fasza a film? a film hangulata, képi világa egyedi, végig tapintani lehetett a feszültséget. Sandler meg jól játszik benne, eltalálta a karaktert. sőt tovább megyek, a rendező(páros) harmadik filmje, a Good Time is oké volt.Már az Uncut gemst se tudtam végignézni...Én dettó.
r.baggio
Ezért a Marty Suprembe bele se kezdtem.
Jó példa arra, hogy ugyanabból az élményből miként lehet két teljesen ellentétes következtetésre jutni.
Őszentsége Sobri Jóska
deyell
amúgy én imádom ezt a kaotikus energiát, nekem az Uncut még jobban is tetszett mint a Marty

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
2 hónapja
ez érdekes, hogy ennyire negatív vélemények vannak itt az Uncut Gemsről. csak szerintem volt fasza a film? a film hangulata, képi világa egyedi, végig tapintani lehetett a feszültséget. Sandler meg jól játszik benne, eltalálta a karaktert. sőt tovább megyek, a rendező(páros) első filmje, a Good Time is oké volt.Már az Uncut gemst se tudtam végignézni...Én dettó.
r.baggio
Ezért a Marty Suprembe bele se kezdtem.
Jó példa arra, hogy ugyanabból az élményből miként lehet két teljesen ellentétes következtetésre jutni.
Őszentsége Sobri Jóska
built for this shit
2 hónapja
Már az Uncut gemst se tudtam végignézni...Én dettó.
r.baggio
Ezért a Marty Suprembe bele se kezdtem.
Jó példa arra, hogy ugyanabból az élményből miként lehet két teljesen ellentétes következtetésre jutni.
2 hónapja
Így van.nekem sem, nagyon vontatott film volt emlékeim szerintNem igazán kedvelem háborús filmeket, így meglep, hogy nem lett felhozva Eastwood Iwo Jima-ról készült duplája, amik még nekem is nagyon tetszettek.Én anno letoltam, de egyik se tetszett. Majd adok neki valamikor új esélyt talán.
Jughead
kishaszi
NB2
Eastwood rendezései mindig nagyon patentek, jó a ritmus ha lassabb is a film, de ez a háborús duó simán kurva unalmas és érdektelen. Valamit itt nagyon nem talált el. A japó verzió meg nagy jóindulattal elment érdekesnek, de két kimondottan gyenge film lett.
2 hónapja
nekem sem, nagyon vontatott film volt emlékeim szerintNem igazán kedvelem háborús filmeket, így meglep, hogy nem lett felhozva Eastwood Iwo Jima-ról készült duplája, amik még nekem is nagyon tetszettek.Én anno letoltam, de egyik se tetszett. Majd adok neki valamikor új esélyt talán.
Jughead
kishaszi