Gyűlölködjünk

38 feliratkozó

több mint 13 éve
dcsicsak Chicago Bears 1 553
Sobri Jóska
Nem cáfoltál semmit, csak a cigányok által elkövetett bűnesetek számát próbálod "csökkenteni" mondjuk úgy 2-3-al az alapján, hogy konkrétan ellened még egy sem követett el semmit. Ez nem cáfolat.
Cáfold meg amit már harmadszorra kérdezek vissza...
Érdekes módon a cigány lakta falvakban növekvő bűnesetek számát, vagy az ingatlanok értékét csökkentő "hatásukat" nem sikerült megcáfolnod.dcsicsak
több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
De miért rasszista ezek szerint minden jobbikos?
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 934 — #NoStress
Nem képzelem sehogy.
Azt tudom velem miként történik.
Sobri Jóska
Tehát te is általánosítasz.
Csak azért mert veled nem történik hasonló eset, attól még van, nem is kevés az országban.
Te csak 1, azaz Egy darab minta vagy. Egy minta alapján nem lehet kijelenteni semmit, ahhoz képest neked nagyon megy.
Érdekes módon a cigány lakta falvakban növekvő bűnesetek számát, vagy az ingatlanok értékét csökkentő "hatásukat" nem sikerült megcáfolnod.

Attól még nem vagyok rasszista, mert felismerem a problémát.dcsicsak
Pedig nem általánosítok, hanem megcáfolom a te általánosításod.
Ha azt mondod, valamire, hogy az esetek nagy százalékában, és ezzel azt sugalmazod, hogy mindig, akkor ennek cáfolatára elég ha 1, azaz egy darab ellenpéldát szolgáltat az ember.
(De ha ez lenne a cél jöhetne még rengeteg másik, ahogy pl. yooker is írta, hogy miként lehet kezelni egy bekattant, tettei következményeivel nem törődő embert is.)

A rasszizmus meg nem a probléma felismerését jelenti, hanem az arra adott hibás választ:
"A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel."

De minden Jobbikost butának nevezni vagy az összes urológiai vizsgálatot fájdalmasnak nevezni az nem általánosítás. Vagy csak az számít ki csinálja?Bazzani
Minden Jobbikost butának nevezni annyit tesz, mintha annyit mondanék: minden rasszista, bután gondolkodó ember buta, ostoba.
Másképp mondva: aki a Jobbikot választja buta.
És ez tény, nem általánosítás.
Ahogy az is tény, hogy minden hívő katolikus hisz istenben, vagy hogy minden NFL-játékos jól keres.

Az összes urológiai vizsgálatot fájdalmasnak nevezni valóban butaság, és hibás általánosítás.
Viszont ilyet én nem tettem.
Én az összes fogászati beavatkozást minősítettem fájdalommentesnek, és ehhez képest mondtam, hogy más lapra tartozik pl. az urolgiai vizsgálat, melyek kellemetlenebbek is tudnak lenni.
Mégha elkerülhetetlenül szükségesek is sok esetben.

több mint 13 éve
yooker New York Giants 7 491 — Expect the Best !
Egyszer az Artlói tó kempingben , nagy valószínűséggel a higgadságnak,szerencsének köszönhetően megúsztunk egy ilyen késsel hadonászós balhét a baráti társasággal pár éve!
a srác azt üvöltözte hogy nem érdekli hogy vissza kell mennie a sittre akkor is megszurkál valakit...
be voltunk szarva rendesen, de teljesen normálisan igyekeztük lehiggasztani , nyilván semmi agressziót nem mutattunk
végül leállították néhányan a társaságukból és elmentek!másnap megjelentek a rendőrök , beszéltek a büféssel aki mondta hogy később a csávó szétvágta valakinek az arcát a faluban....

azóta többet nem mentünk Arlóra, pedig imádtuk a helyet ( gyönyörű környezet, lábtenisz egész nap, fürdés, stb... 😕
több mint 13 éve
dcsicsak Chicago Bears 1 553
Nem képzelem sehogy.
Azt tudom velem miként történik.
Sobri Jóska
Tehát te is általánosítasz.
Csak azért mert veled nem történik hasonló eset, attól még van, nem is kevés az országban.
Te csak 1, azaz Egy darab minta vagy. Egy minta alapján nem lehet kijelenteni semmit, ahhoz képest neked nagyon megy.
Érdekes módon a cigány lakta falvakban növekvő bűnesetek számát, vagy az ingatlanok értékét csökkentő "hatásukat" nem sikerült megcáfolnod.

Attól még nem vagyok rasszista, mert felismerem a problémát.
több mint 13 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 270 — Axel Foley
Erről szerintem nem érdemes elkezdeni vitatkozni, hogy 'akit nem azt miért nem', és 'akit igen azt meg vajon miért'.

Az, hogy az esetek elég nagy százalékában sehogy sem tudod elkerülni, hogy beléd kössenek, az sajnos tény. Én azt mondom örülj, hogy még nem történt veled ilyen. Engem is ütöttek már meg, mert nem adtam a 8 éves forma öcsikéjüknek cigit. Ja meg mert szemüvegem is van, szóval végül is szolgáltattam rá elég okot... 😀
Az is tény, hogy a cigányok lakta falvakban emelkedik a bűnesetek száma.
Nagyanyám falujában az évek során szépen megfigyelhető a folyamat: Pusztul a falu, az cigány lakosság száma növekszik, a "magyaroké" folyamatosan csökken.

Azt sem tudom, hogy a lentebb említett esetben mi vezetett a késeléshez. Nem is fogjuk megtudni a pontos okot. De tény, hogy egy hétköznapi embernek is van "félni valója" a cigányoktól - pláne ha hordában gyülekeznek.dcsicsak
Te azt írod: az esetek nagy százalékában nem lehet elkerülni, hogy belémkössenek.
Én azt mondom, bár kötöttek belém, de nem az esetek nagy százalékában, és sosem késeltek meg.
Ez ellentmondás.
Mivel a saját állításomról tudom, hogy igaz, a tiedet vagyok kénytelen elvetni.

Valamint kigyúrt nem vagyok, de piros tornacipőben sem járok.
Viszont - és ezzel le is lövöm a megoldást - sosem úgy viszonyulok hozzájuk, mint "mocskoscigány"okhoz, hanem amelyik normális ahhoz úgy, amelyik vicces, ahhoz úgy, amelyik faszkalap, ahhoz meg úgy.
Még általánosban is verekedtem cigánygyerekkel, és amikor jött a bátyja "számonkérni", hogy ugyanmámiér, mondtam, hogy mert az öcséd egy pöcs. Ezt nem igazán tudta megcáfolni. Persze mondta, hogy többet azért ne. De gondolom ha azt mondom, hogy az öccse egy mocskoscigány, akkor máshogy végződött volna az affér.

Sobri Jóska
Értem szóval te úgy képzeled el ezen sziutációkat, hogy az emberek általában bemennek majd azt mondják fennhangon hogy hú mennyi mocskos cigány van itt, ezért beléjük kötnek?
Azért jó hogy nem szeretsz általánosítani, de általánosan mindenkit butának, civilizálasz stb. gondolsz csak mert nem bírja a cigányokat jogosan.
Azért vicces hogy majd minden hozzászólásban ellent mondasz magadnak, de nem zavar.Toca
Nem képzelem sehogy.
Azt tudom velem miként történik.

Az nem általánosítás, ha valakit, aki az asztalra szarik neveletlennek nevezek. Név szerint őt.
Ahogy az se, ha egy cigányiozó, rasszista embert ezen buta, ostoba viselkedéséért megszólok.
Ezek sima tényállítások, melyeket nem tudsz megcáfolni.
Sobri Jóska
De minden Jobbikost butának nevezni vagy az összes urológiai vizsgálatot fájdalmasnak nevezni az nem általánosítás. Vagy csak az számít ki csinálja?

több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 20 873 — Vikings fan

Szerintem nem buta és ostoba. Mivel te az ellenkezőjét állítod mint én és én tudom ,hogy az én véleményem igaz, ezért a tied a hülyeség ergo megcáfoltam.
több mint 13 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
Egyébként meg én bármilyen vitát képes vagyok 25ször megvitatni tök ugyanazzal az eredménnyel, de még nekem is felfoghatatlan, hogy valaki még mindig képes próbálkozni sobrival cigányvitába bonyolódni 😀fetomy
Nekem meg az az érdekes, hogy a mostohafiát agyonverető "fehér" "magyar" nő esetében túl tudtunk lépni néhány "érthetetlen" kommenttel.
Illetve nem is érdekes, tanulságos.tomi-tomi
Ne haragudj de azon nehéz vitázni, hogy mindenki úgy gondolja hogy ez megbocsáthatatlan, maximum a halálbüntetés vs börtönbe rohadjon kérdésen elmélkedhetünk,bár ezen már párszor végig futottunkToca
Ilyen megfontoltság uralkodott volna a fórumtagok lelkében, ha az elkövető cigány?tomi-tomi
Érdemes elolvasni John Grisham-től a 'Ha ölni kell' című könyvet.
Ott ez le van írva fehéren-feketén.Sobri Jóska
off: gecijó könyv

Ott ez le van írva fehéren-feketén.

több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan

Ilyen megfontoltság uralkodott volna a fórumtagok lelkében, ha az elkövető cigány?
Nem is a vita hiánya tűnt fel, hanem az egyéb következtetéseké (somogyi elvált nők erős hajlama a gyerekgyilkosságra).

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 934 — #NoStress
Erről szerintem nem érdemes elkezdeni vitatkozni, hogy 'akit nem azt miért nem', és 'akit igen azt meg vajon miért'.

Az, hogy az esetek elég nagy százalékában sehogy sem tudod elkerülni, hogy beléd kössenek, az sajnos tény. Én azt mondom örülj, hogy még nem történt veled ilyen. Engem is ütöttek már meg, mert nem adtam a 8 éves forma öcsikéjüknek cigit. Ja meg mert szemüvegem is van, szóval végül is szolgáltattam rá elég okot... 😀
Az is tény, hogy a cigányok lakta falvakban emelkedik a bűnesetek száma.
Nagyanyám falujában az évek során szépen megfigyelhető a folyamat: Pusztul a falu, az cigány lakosság száma növekszik, a "magyaroké" folyamatosan csökken.

Azt sem tudom, hogy a lentebb említett esetben mi vezetett a késeléshez. Nem is fogjuk megtudni a pontos okot. De tény, hogy egy hétköznapi embernek is van "félni valója" a cigányoktól - pláne ha hordában gyülekeznek.dcsicsak
Te azt írod: az esetek nagy százalékában nem lehet elkerülni, hogy belémkössenek.
Én azt mondom, bár kötöttek belém, de nem az esetek nagy százalékában, és sosem késeltek meg.
Ez ellentmondás.
Mivel a saját állításomról tudom, hogy igaz, a tiedet vagyok kénytelen elvetni.

Valamint kigyúrt nem vagyok, de piros tornacipőben sem járok.
Viszont - és ezzel le is lövöm a megoldást - sosem úgy viszonyulok hozzájuk, mint "mocskoscigány"okhoz, hanem amelyik normális ahhoz úgy, amelyik vicces, ahhoz úgy, amelyik faszkalap, ahhoz meg úgy.
Még általánosban is verekedtem cigánygyerekkel, és amikor jött a bátyja "számonkérni", hogy ugyanmámiér, mondtam, hogy mert az öcséd egy pöcs. Ezt nem igazán tudta megcáfolni. Persze mondta, hogy többet azért ne. De gondolom ha azt mondom, hogy az öccse egy mocskoscigány, akkor máshogy végződött volna az affér.

Sobri Jóska
Értem szóval te úgy képzeled el ezen sziutációkat, hogy az emberek általában bemennek majd azt mondják fennhangon hogy hú mennyi mocskos cigány van itt, ezért beléjük kötnek?
Azért jó hogy nem szeretsz általánosítani, de általánosan mindenkit butának, civilizálasz stb. gondolsz csak mert nem bírja a cigányokat jogosan.
Azért vicces hogy majd minden hozzászólásban ellent mondasz magadnak, de nem zavar.Toca
Nem képzelem sehogy.
Azt tudom velem miként történik.

Az nem általánosítás, ha valakit, aki az asztalra szarik neveletlennek nevezek. Név szerint őt.
Ahogy az se, ha egy cigányiozó, rasszista embert ezen buta, ostoba viselkedéséért megszólok.
Ezek sima tényállítások, melyeket nem tudsz megcáfolni.

több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 20 873 — Vikings fan
Egyébként meg én bármilyen vitát képes vagyok 25ször megvitatni tök ugyanazzal az eredménnyel, de még nekem is felfoghatatlan, hogy valaki még mindig képes próbálkozni sobrival cigányvitába bonyolódni 😀fetomy
Nekem meg az az érdekes, hogy a mostohafiát agyonverető "fehér" "magyar" nő esetében túl tudtunk lépni néhány "érthetetlen" kommenttel.
Illetve nem is érdekes, tanulságos.tomi-tomi
Ne haragudj de azon nehéz vitázni, hogy mindenki úgy gondolja hogy ez megbocsáthatatlan, maximum a halálbüntetés vs börtönbe rohadjon kérdésen elmélkedhetünk,bár ezen már párszor végig futottunk
több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 20 873 — Vikings fan
Erről szerintem nem érdemes elkezdeni vitatkozni, hogy 'akit nem azt miért nem', és 'akit igen azt meg vajon miért'.

Az, hogy az esetek elég nagy százalékában sehogy sem tudod elkerülni, hogy beléd kössenek, az sajnos tény. Én azt mondom örülj, hogy még nem történt veled ilyen. Engem is ütöttek már meg, mert nem adtam a 8 éves forma öcsikéjüknek cigit. Ja meg mert szemüvegem is van, szóval végül is szolgáltattam rá elég okot... 😀
Az is tény, hogy a cigányok lakta falvakban emelkedik a bűnesetek száma.
Nagyanyám falujában az évek során szépen megfigyelhető a folyamat: Pusztul a falu, az cigány lakosság száma növekszik, a "magyaroké" folyamatosan csökken.

Azt sem tudom, hogy a lentebb említett esetben mi vezetett a késeléshez. Nem is fogjuk megtudni a pontos okot. De tény, hogy egy hétköznapi embernek is van "félni valója" a cigányoktól - pláne ha hordában gyülekeznek.dcsicsak
Te azt írod: az esetek nagy százalékában nem lehet elkerülni, hogy belémkössenek.
Én azt mondom, bár kötöttek belém, de nem az esetek nagy százalékában, és sosem késeltek meg.
Ez ellentmondás.
Mivel a saját állításomról tudom, hogy igaz, a tiedet vagyok kénytelen elvetni.

Valamint kigyúrt nem vagyok, de piros tornacipőben sem járok.
Viszont - és ezzel le is lövöm a megoldást - sosem úgy viszonyulok hozzájuk, mint "mocskoscigány"okhoz, hanem amelyik normális ahhoz úgy, amelyik vicces, ahhoz úgy, amelyik faszkalap, ahhoz meg úgy.
Még általánosban is verekedtem cigánygyerekkel, és amikor jött a bátyja "számonkérni", hogy ugyanmámiér, mondtam, hogy mert az öcséd egy pöcs. Ezt nem igazán tudta megcáfolni. Persze mondta, hogy többet azért ne. De gondolom ha azt mondom, hogy az öccse egy mocskoscigány, akkor máshogy végződött volna az affér.

Sobri Jóska
Értem szóval te úgy képzeled el ezen sziutációkat, hogy az emberek általában bemennek majd azt mondják fennhangon hogy hú mennyi mocskos cigány van itt, ezért beléjük kötnek?
Azért jó hogy nem szeretsz általánosítani, de általánosan mindenkit butának, civilizálasz stb. gondolsz csak mert nem bírja a cigányokat jogosan.
Azért vicces hogy majd minden hozzászólásban ellent mondasz magadnak, de nem zavar.
több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Egyébként meg én bármilyen vitát képes vagyok 25ször megvitatni tök ugyanazzal az eredménnyel, de még nekem is felfoghatatlan, hogy valaki még mindig képes próbálkozni sobrival cigányvitába bonyolódni 😀fetomy
Nekem meg az az érdekes, hogy a mostohafiát agyonverető "fehér" "magyar" nő esetében túl tudtunk lépni néhány "érthetetlen" kommenttel.
Illetve nem is érdekes, tanulságos.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Ha érdekel írok neked PM-ben sok példát amikor tévedtemSobri Jóska
ha nem probléma erről inkább lemondanék 😀Asbee
mert? nem lenne az olyan hosszú lista, még be is tudnád magolni fél perc alatt 😊
több mint 13 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Ha érdekel írok neked PM-ben sok példát amikor tévedtemSobri Jóska
ha nem probléma erről inkább lemondanék 😀

Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 934 — #NoStress
Sobri: használtad már valaha is az életben azt a mondatot, hogy "bocsi tévedtem, neked van igazad"?Asbee
Persze.
De ennek azért van egy alapfeltétele.
Hogy tévedjek.
Ha érdekel írok neked PM-ben sok példát amikor tévedtem, akár mert eleve falból, hasraütésre mondtam valamit, akár mert biztos voltam benne, hogy helyesen tudok valamit, de kiderült, hogy nem, akár mert bár olyan dolog volt, ami nem az igaz-hamis koordinátarendszerben definiálódik, de így hamarabb csihadt meg a leányzó, ergó ez volt a hatékony ügyintézési mód, ésatöbbi.
De hidd el, megszólni az ostoba rasszizmust, cigányozást nem tévedés.

több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 934 — #NoStress
Erről szerintem nem érdemes elkezdeni vitatkozni, hogy 'akit nem azt miért nem', és 'akit igen azt meg vajon miért'.

Az, hogy az esetek elég nagy százalékában sehogy sem tudod elkerülni, hogy beléd kössenek, az sajnos tény. Én azt mondom örülj, hogy még nem történt veled ilyen. Engem is ütöttek már meg, mert nem adtam a 8 éves forma öcsikéjüknek cigit. Ja meg mert szemüvegem is van, szóval végül is szolgáltattam rá elég okot... 😀
Az is tény, hogy a cigányok lakta falvakban emelkedik a bűnesetek száma.
Nagyanyám falujában az évek során szépen megfigyelhető a folyamat: Pusztul a falu, az cigány lakosság száma növekszik, a "magyaroké" folyamatosan csökken.

Azt sem tudom, hogy a lentebb említett esetben mi vezetett a késeléshez. Nem is fogjuk megtudni a pontos okot. De tény, hogy egy hétköznapi embernek is van "félni valója" a cigányoktól - pláne ha hordában gyülekeznek.dcsicsak
Te azt írod: az esetek nagy százalékában nem lehet elkerülni, hogy belémkössenek.
Én azt mondom, bár kötöttek belém, de nem az esetek nagy százalékában, és sosem késeltek meg.
Ez ellentmondás.
Mivel a saját állításomról tudom, hogy igaz, a tiedet vagyok kénytelen elvetni.

Valamint kigyúrt nem vagyok, de piros tornacipőben sem járok.
Viszont - és ezzel le is lövöm a megoldást - sosem úgy viszonyulok hozzájuk, mint "mocskoscigány"okhoz, hanem amelyik normális ahhoz úgy, amelyik vicces, ahhoz úgy, amelyik faszkalap, ahhoz meg úgy.
Még általánosban is verekedtem cigánygyerekkel, és amikor jött a bátyja "számonkérni", hogy ugyanmámiér, mondtam, hogy mert az öcséd egy pöcs. Ezt nem igazán tudta megcáfolni. Persze mondta, hogy többet azért ne. De gondolom ha azt mondom, hogy az öccse egy mocskoscigány, akkor máshogy végződött volna az affér.

több mint 13 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Sobri: használtad már valaha is az életben azt a mondatot, hogy "bocsi tévedtem, neked van igazad"?

Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Mert álmodtad az egészet??!
Haveromnak azért verték ki a fogát mert PIROS Converse cipő volt rajta és ezért Rocker!
??Kroos
húbazmeg még jó hogy rajtam csak félig szokott az lenni, így még nem vertek meg ezért 😀

Egyébként meg én bármilyen vitát képes vagyok 25ször megvitatni tök ugyanazzal az eredménnyel, de még nekem is felfoghatatlan, hogy valaki még mindig képes próbálkozni sobrival cigányvitába bonyolódni 😀
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 934 — #NoStress
Szun-ce: A hadviselés törvényei:
" A hadsereg csapásának olyannak kell lennie, mint amikor malomkő zuhan egy tojásra: ez az üresség és teltség elve."
Vagyis csak a hülye támad ha hátrányban van, és akinek esze van az túlerőben keresi az összecsapás lehetőségét.
Érdemes olvasgatni, vannak benne hasznos bölcseletek:  mek.oszk.hu/01300/01345/01345.htm#elvekSobri Jóska
Nyilván az ember ha hugyozhatnékja van egyből háborúba készül.
A cigányok meg okosak. Ezért megérte fel kelni 😀dcsicsak
Inkább arra utaltam, hogy azon polemizálni, hogy valakik szívesebben támadnak túlerőben... balgaság.
Mivel évezredes alapvetés, hogy az összecsapások jelentős hányadát a túlerő dönti el.
Annyira meg még az általad lenézett cigányok se hülyék, hogy akkor bocsátkozzanak harcba, ha ránézésre úgy becsülik, hogy vereséget fognak szenvedni.
Hogy lehet, hogy olyanoktól félsz, akiket lenézel, és hülyének tartasz?
Vagy ha nem hülyék, miért nézed le őket?
Sobri Jóska
Miért bocsátkoznak harcba állandóan? miért van náluk állandóan kés, bicska, bozótvágó stb? miért késelnek meg rendszeresen valakit?Kroos
Ha igazad lenne, mind a sitten lenne.
De mivel nem így van, ahogy Toca is írja, csak bután általánosítasz.

több mint 13 éve
dcsicsak Chicago Bears 1 553
Erről szerintem nem érdemes elkezdeni vitatkozni, hogy 'akit nem azt miért nem', és 'akit igen azt meg vajon miért'.

Az, hogy az esetek elég nagy százalékában sehogy sem tudod elkerülni, hogy beléd kössenek, az sajnos tény. Én azt mondom örülj, hogy még nem történt veled ilyen. Engem is ütöttek már meg, mert nem adtam a 8 éves forma öcsikéjüknek cigit. Ja meg mert szemüvegem is van, szóval végül is szolgáltattam rá elég okot... 😀
Az is tény, hogy a cigányok lakta falvakban emelkedik a bűnesetek száma.
Nagyanyám falujában az évek során szépen megfigyelhető a folyamat: Pusztul a falu, az cigány lakosság száma növekszik, a "magyaroké" folyamatosan csökken.

Azt sem tudom, hogy a lentebb említett esetben mi vezetett a késeléshez. Nem is fogjuk megtudni a pontos okot. De tény, hogy egy hétköznapi embernek is van "félni valója" a cigányoktól - pláne ha hordában gyülekeznek.
több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 20 873 — Vikings fan
Szun-ce: A hadviselés törvényei:
" A hadsereg csapásának olyannak kell lennie, mint amikor malomkő zuhan egy tojásra: ez az üresség és teltség elve."
Vagyis csak a hülye támad ha hátrányban van, és akinek esze van az túlerőben keresi az összecsapás lehetőségét.
Érdemes olvasgatni, vannak benne hasznos bölcseletek:  mek.oszk.hu/01300/01345/01345.htm#elvekSobri Jóska
Nyilván az ember ha hugyozhatnékja van egyből háborúba készül.
A cigányok meg okosak. Ezért megérte fel kelni 😀dcsicsak
Inkább arra utaltam, hogy azon polemizálni, hogy valakik szívesebben támadnak túlerőben... balgaság.
Mivel évezredes alapvetés, hogy az összecsapások jelentős hányadát a túlerő dönti el.
Annyira meg még az általad lenézett cigányok se hülyék, hogy akkor bocsátkozzanak harcba, ha ránézésre úgy becsülik, hogy vereséget fognak szenvedni.
Hogy lehet, hogy olyanoktól félsz, akiket lenézel, és hülyének tartasz?
Vagy ha nem hülyék, miért nézed le őket?
Sobri Jóska
Miért bocsátkoznak harcba állandóan? miért van náluk állandóan kés, bicska, bozótvágó stb? miért késelnek meg rendszeresen valakit?Kroos
Nagyon merész srác vagy hogy Sobri ellen mered használni az állandóan illetve rendszeres szavakat, gyakorlatilag ezek mellett tök mindegy mit írsz mert ezen szavak alapján rádhúzza hogy buta általnosítás amit csinálsz és az fúj fúj
több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 20 873 — Vikings fan
Inkább arra utaltam, hogy azon polemizálni, hogy valakik szívesebben támadnak túlerőben... balgaság.
Mivel évezredes alapvetés, hogy az összecsapások jelentős hányadát a túlerő dönti el.
Annyira meg még az általad lenézett cigányok se hülyék, hogy akkor bocsátkozzanak harcba, ha ránézésre úgy becsülik, hogy vereséget fognak szenvedni.
Hogy lehet, hogy olyanoktól félsz, akiket lenézel, és hülyének tartasz?
Vagy ha nem hülyék, miért nézed le őket?
Sobri Jóska
Olyanoktól fél az ember, akik akár még a budira menet is halálra szurkálhatják.
Az általam lenézett cigányok azok, akikbe nem szorult annyi intelligencia, hogy ne izomkodással, és emberöléssel/kísérlettel akarjanak igazat szerezni maguknak egy kocsma budija előtti sorban. De lehet, hogy túl idealista vagyok.dcsicsak
Lehet.
Ha meglepődsz az ilyen történéseken, és nekiállsz helytelenül általánosítani.
De ha akarod meg is válaszolhatod azt a kérdést, hogy velem vajon miért nem történik ilyen?
Jó, falura, budira nem járok, de a 8-ban megfordultam pár késdobáló helyen, olyanon is ahol a strigók osztották a pénzt (pl. a József utcábaa Rigó végénél tán valaki ismerte azt a "kiskocsmát" ), és rajtam kívül egy "fehérember" nem volt bent.
Oszt mégse böktek meg egyszer se.
No szerinted miért?Sobri Jóska
Szerintem mert annyira erős és kigyúrt úriember vagy hogy veled nem mertek kekeckedni vagy nem voltál piros converse cipőbe.
több mint 13 éve
Kroos Dallas Cowboys 1 811 — Cowboys fan
Szun-ce: A hadviselés törvényei:
" A hadsereg csapásának olyannak kell lennie, mint amikor malomkő zuhan egy tojásra: ez az üresség és teltség elve."
Vagyis csak a hülye támad ha hátrányban van, és akinek esze van az túlerőben keresi az összecsapás lehetőségét.
Érdemes olvasgatni, vannak benne hasznos bölcseletek:  mek.oszk.hu/01300/01345/01345.htm#elvekSobri Jóska
Nyilván az ember ha hugyozhatnékja van egyből háborúba készül.
A cigányok meg okosak. Ezért megérte fel kelni 😀dcsicsak
Inkább arra utaltam, hogy azon polemizálni, hogy valakik szívesebben támadnak túlerőben... balgaság.
Mivel évezredes alapvetés, hogy az összecsapások jelentős hányadát a túlerő dönti el.
Annyira meg még az általad lenézett cigányok se hülyék, hogy akkor bocsátkozzanak harcba, ha ránézésre úgy becsülik, hogy vereséget fognak szenvedni.
Hogy lehet, hogy olyanoktól félsz, akiket lenézel, és hülyének tartasz?
Vagy ha nem hülyék, miért nézed le őket?
Sobri Jóska
Miért bocsátkoznak harcba állandóan? miért van náluk állandóan kés, bicska, bozótvágó stb? miért késelnek meg rendszeresen valakit?

PunBB bbcode test