Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 4 éve
Faszér' nem lehet semmit normálisan megszervezni? A kecskeméti repülőnapról már asszem volt szó, de most hétvégén van egy ilyen is:Kecsó vasárnap teljesen oké volt, már persze azt leszámítva, hogy rogyásig volt népekkel.
www.google.com/amp/s/index.hu/kultur/2021/08/27/kozlekedesi-muzeum-ikarus-busz-fesztival/amp
Csak gondolom itt sem számítottak a nagy érdeklődésre, pedig ez nem is ingyenes... Kimentem volna a fiúkkal, de ahogy lehet olvasni botrány hosszú a sor, sokan két órát álltak sorba, hogy bejussanak... Gyerekkel főleg kurva jó. Eleve aki egy gyerekeknek is szánt programot déltől nyit meg... Szóval ez most kimarad 😡
warr_b
De tanultak a szombati tapasztalatokból.
Mondjuk mi 7-re már lent voltunk, 8-kor már a reptéren.
Sok mindenre számítottunk, verófényes napsütésre mondjuk pont nem - szarrá is égtünk 😊
De Typhoont meg Viggent most láttam először élőben repülni, úgyhogy már megérte.
Szerkesztette: slowmotion
több mint 4 éve
vagy amit régen egy legyintéssel intéztek el a lányok, mint kellemetlen emlék és/vagy tanulság, arról most megtudták, hogy, jé akkor engem anno megerőszakoltak
több mint 4 éve
Akkor beragadtam a saját szexuális preferenciáimba évtizedek óta, sőt, pornót is vagy 20-25 éve tudok nézni, de magamon nem veszem észre azt, hogy markánsan változott volna a begyűjtendő ingerek "durvasága", de persze lehet én már eleve egy általad túlzó alapvetésből indultam.Dehogynem így működik. Az agyad hozzászokik valamihez, ahhoz, hogy fenntarts az élvezeti faktort egyre erősebb ingerek kellenek, a régi dolgok már nem izgatják fel az embert, nem stimulálnak.Lehet. Csak nem életszerű.Vagy pont ezért. Mivel mindenkit megdugott, nem okozott izgalmat már neki egy sima, de a kiszolgáltatottság, a félelem, a dominancia, a legal/not legal határvonal bejöhetett (még) neki.A mester bajban van.2000 pornófilmben szerepelt. Szinte minden nap forgatott. Megdugott mindent és mindenkit. Tele volt pénzzel. Majd nekiáll nőket erőszakolni? Mennyire életszerű? Mintha egy pék kifliket lopna a Tescoban, vagy Hamilton elkötne egy Lambot, hogy kicsit száguldozzon...
Harminc nemi erőszak elkövetésével vádolják Ron Jeremy pornósztárt
444.hu/2021/08/26/harminc-nemi-eroszak-elkovetesevel-vadoljak-ron-jeremy-pornosztart?fbclid=IwAR3J3nRbdgsBSwUw9AyOLZROftErezEyTbrbzlfXbsp32y1aGDHfW3qrWLU
ozibozi
Sobri Jóska
vpi
Valamint a szexualitás nem így működik.
Nem attól leszel perverz, extrém, deviáns, hogy mindenkit megkapsz és ráunsz. Van aki ezer nőt megdug kb. ugyanolyan hagyományos módon, van, aki már a harmadikat meg akarja kötözni, el akarja fenekelni, vagy le akarja hugyozni. Nem a mennyiség alakít ki egyedi szexuális preferenciát.
Illetve ha attól indulsz be, hogy erőszakolsz, akkor meg irreálisan kevés a 30, ráadásul nem is volt csóró ember, prostikat minden szarra meg lehet fizetni.
De persze százszázalékig nem lehet kizárni, csak nem logikus, nem valószínű.
Sobri Jóska
A pornófüggés is pont így alakul ki, a 90-es években még bőven elég volt Michelle Wild szopatása a medenceparton, ma már 6 db méteres f@sszal hányásig mélytorkozni – persze anál után –, nyílt utcán a testvérével, anyjával, apjával, ha lehet élőben.
vpi
Nyilván az is működik amit te írsz, itt milliárd emberekről van szó, lesz mindenre példa.
Elfogadva a te meglátásaidat is úgy vélem, hogy életszerűtlen, valószerűtlen a vitaindító felvetés (Ron Jeremy a szexuális ragadozó), de persze nem lehetetlen.
több mint 4 éve
Dehogynem így működik. Az agyad hozzászokik valamihez, ahhoz, hogy fenntarts az élvezeti faktort egyre erősebb ingerek kellenek, a régi dolgok már nem izgatják fel az embert, nem stimulálnak.Lehet. Csak nem életszerű.Vagy pont ezért. Mivel mindenkit megdugott, nem okozott izgalmat már neki egy sima, de a kiszolgáltatottság, a félelem, a dominancia, a legal/not legal határvonal bejöhetett (még) neki.A mester bajban van.2000 pornófilmben szerepelt. Szinte minden nap forgatott. Megdugott mindent és mindenkit. Tele volt pénzzel. Majd nekiáll nőket erőszakolni? Mennyire életszerű? Mintha egy pék kifliket lopna a Tescoban, vagy Hamilton elkötne egy Lambot, hogy kicsit száguldozzon...
Harminc nemi erőszak elkövetésével vádolják Ron Jeremy pornósztárt
444.hu/2021/08/26/harminc-nemi-eroszak-elkovetesevel-vadoljak-ron-jeremy-pornosztart?fbclid=IwAR3J3nRbdgsBSwUw9AyOLZROftErezEyTbrbzlfXbsp32y1aGDHfW3qrWLU
ozibozi
Sobri Jóska
vpi
Valamint a szexualitás nem így működik.
Nem attól leszel perverz, extrém, deviáns, hogy mindenkit megkapsz és ráunsz. Van aki ezer nőt megdug kb. ugyanolyan hagyományos módon, van, aki már a harmadikat meg akarja kötözni, el akarja fenekelni, vagy le akarja hugyozni. Nem a mennyiség alakít ki egyedi szexuális preferenciát.
Illetve ha attól indulsz be, hogy erőszakolsz, akkor meg irreálisan kevés a 30, ráadásul nem is volt csóró ember, prostikat minden szarra meg lehet fizetni.
De persze százszázalékig nem lehet kizárni, csak nem logikus, nem valószínű.
Sobri Jóska
A pornófüggés is pont így alakul ki, a 90-es években még bőven elég volt Michelle Wild szopatása a medenceparton, ma már 6 db méteres f@sszal hányásig mélytorkozni – persze anál után –, nyílt utcán a testvérével, anyjával, apjával, ha lehet élőben.
több mint 4 éve
Faszér' nem lehet semmit normálisan megszervezni? A kecskeméti repülőnapról már asszem volt szó, de most hétvégén van egy ilyen is: www.google.com/amp/s/index.hu/kultur/2021/08/27/kozlekedesi-muzeum-ikarus-busz-fesztival/amp
Csak gondolom itt sem számítottak a nagy érdeklődésre, pedig ez nem is ingyenes... Kimentem volna a fiúkkal, de ahogy lehet olvasni botrány hosszú a sor, sokan két órát álltak sorba, hogy bejussanak... Gyerekkel főleg kurva jó. Eleve aki egy gyerekeknek is szánt programot déltől nyit meg... Szóval ez most kimarad 😡

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Lehet. Csak nem életszerű.Vagy pont ezért. Mivel mindenkit megdugott, nem okozott izgalmat már neki egy sima, de a kiszolgáltatottság, a félelem, a dominancia, a legal/not legal határvonal bejöhetett (még) neki.A mester bajban van.2000 pornófilmben szerepelt. Szinte minden nap forgatott. Megdugott mindent és mindenkit. Tele volt pénzzel. Majd nekiáll nőket erőszakolni? Mennyire életszerű? Mintha egy pék kifliket lopna a Tescoban, vagy Hamilton elkötne egy Lambot, hogy kicsit száguldozzon...
Harminc nemi erőszak elkövetésével vádolják Ron Jeremy pornósztárt
444.hu/2021/08/26/harminc-nemi-eroszak-elkovetesevel-vadoljak-ron-jeremy-pornosztart?fbclid=IwAR3J3nRbdgsBSwUw9AyOLZROftErezEyTbrbzlfXbsp32y1aGDHfW3qrWLU
ozibozi
Sobri Jóska
vpi
Valamint a szexualitás nem így működik.
Nem attól leszel perverz, extrém, deviáns, hogy mindenkit megkapsz és ráunsz. Van aki ezer nőt megdug kb. ugyanolyan hagyományos módon, van, aki már a harmadikat meg akarja kötözni, el akarja fenekelni, vagy le akarja hugyozni. Nem a mennyiség alakít ki egyedi szexuális preferenciát.
Illetve ha attól indulsz be, hogy erőszakolsz, akkor meg irreálisan kevés a 30, ráadásul nem is volt csóró ember, prostikat minden szarra meg lehet fizetni.
De persze százszázalékig nem lehet kizárni, csak nem logikus, nem valószínű.
több mint 4 éve
index.hu/belfold/2021/08/28/vadaszati-vilagkiallitas-semjan-zsolt-egyetemistak-ingyenmunka/Egyre jobb bulinak tűnik ez a kiállítás 😆

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Persze, a méret a lényeg 😆Mint tudjuk Nem az arcával hódította meg a közönségét. 😊Mondjuk önként (mármint nem pénzért vagy munkából kifolyólag) gyanítom nem sok nő fekszik le egy ilyen bűnranda, vén faszival 😁ugyanezt akartam írni...Vagy pont ezért. Mivel mindenkit megdugott, nem okozott izgalmat már neki egy sima, de a kiszolgáltatottság, a félelem, a dominancia, a legal/not legal határvonal bejöhetett (még) neki.A mester bajban van.2000 pornófilmben szerepelt. Szinte minden nap forgatott. Megdugott mindent és mindenkit. Tele volt pénzzel. Majd nekiáll nőket erőszakolni? Mennyire életszerű? Mintha egy pék kifliket lopna a Tescoban, vagy Hamilton elkötne egy Lambot, hogy kicsit száguldozzon...
Harminc nemi erőszak elkövetésével vádolják Ron Jeremy pornósztárt
444.hu/2021/08/26/harminc-nemi-eroszak-elkovetesevel-vadoljak-ron-jeremy-pornosztart?fbclid=IwAR3J3nRbdgsBSwUw9AyOLZROftErezEyTbrbzlfXbsp32y1aGDHfW3qrWLU
ozibozi
Sobri Jóska
vpi
NB2
Bár aztán persze ki tudja, a nők furák.
warr_b
ozibozi

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Mint tudjuk Nem az arcával hódította meg a közönségét. 😊Mondjuk önként (mármint nem pénzért vagy munkából kifolyólag) gyanítom nem sok nő fekszik le egy ilyen bűnranda, vén faszival 😁ugyanezt akartam írni...Vagy pont ezért. Mivel mindenkit megdugott, nem okozott izgalmat már neki egy sima, de a kiszolgáltatottság, a félelem, a dominancia, a legal/not legal határvonal bejöhetett (még) neki.A mester bajban van.2000 pornófilmben szerepelt. Szinte minden nap forgatott. Megdugott mindent és mindenkit. Tele volt pénzzel. Majd nekiáll nőket erőszakolni? Mennyire életszerű? Mintha egy pék kifliket lopna a Tescoban, vagy Hamilton elkötne egy Lambot, hogy kicsit száguldozzon...
Harminc nemi erőszak elkövetésével vádolják Ron Jeremy pornósztárt
444.hu/2021/08/26/harminc-nemi-eroszak-elkovetesevel-vadoljak-ron-jeremy-pornosztart?fbclid=IwAR3J3nRbdgsBSwUw9AyOLZROftErezEyTbrbzlfXbsp32y1aGDHfW3qrWLU
ozibozi
Sobri Jóska
vpi
NB2
Bár aztán persze ki tudja, a nők furák.
warr_b
több mint 4 éve
Mondjuk önként (mármint nem pénzért vagy munkából kifolyólag) gyanítom nem sok nő fekszik le egy ilyen bűnranda, vén faszival 😁ugyanezt akartam írni...Vagy pont ezért. Mivel mindenkit megdugott, nem okozott izgalmat már neki egy sima, de a kiszolgáltatottság, a félelem, a dominancia, a legal/not legal határvonal bejöhetett (még) neki.A mester bajban van.2000 pornófilmben szerepelt. Szinte minden nap forgatott. Megdugott mindent és mindenkit. Tele volt pénzzel. Majd nekiáll nőket erőszakolni? Mennyire életszerű? Mintha egy pék kifliket lopna a Tescoban, vagy Hamilton elkötne egy Lambot, hogy kicsit száguldozzon...
Harminc nemi erőszak elkövetésével vádolják Ron Jeremy pornósztárt
444.hu/2021/08/26/harminc-nemi-eroszak-elkovetesevel-vadoljak-ron-jeremy-pornosztart?fbclid=IwAR3J3nRbdgsBSwUw9AyOLZROftErezEyTbrbzlfXbsp32y1aGDHfW3qrWLU
ozibozi
Sobri Jóska
vpi
NB2
Bár aztán persze ki tudja, a nők furák.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
ugyanezt akartam írni...Vagy pont ezért. Mivel mindenkit megdugott, nem okozott izgalmat már neki egy sima, de a kiszolgáltatottság, a félelem, a dominancia, a legal/not legal határvonal bejöhetett (még) neki.A mester bajban van.2000 pornófilmben szerepelt. Szinte minden nap forgatott. Megdugott mindent és mindenkit. Tele volt pénzzel. Majd nekiáll nőket erőszakolni? Mennyire életszerű? Mintha egy pék kifliket lopna a Tescoban, vagy Hamilton elkötne egy Lambot, hogy kicsit száguldozzon...
Harminc nemi erőszak elkövetésével vádolják Ron Jeremy pornósztárt
444.hu/2021/08/26/harminc-nemi-eroszak-elkovetesevel-vadoljak-ron-jeremy-pornosztart?fbclid=IwAR3J3nRbdgsBSwUw9AyOLZROftErezEyTbrbzlfXbsp32y1aGDHfW3qrWLU
ozibozi
Sobri Jóska
vpi
több mint 4 éve
Vagy pont ezért. Mivel mindenkit megdugott, nem okozott izgalmat már neki egy sima, de a kiszolgáltatottság, a félelem, a dominancia, a legal/not legal határvonal bejöhetett (még) neki.A mester bajban van.2000 pornófilmben szerepelt. Szinte minden nap forgatott. Megdugott mindent és mindenkit. Tele volt pénzzel. Majd nekiáll nőket erőszakolni? Mennyire életszerű? Mintha egy pék kifliket lopna a Tescoban, vagy Hamilton elkötne egy Lambot, hogy kicsit száguldozzon...
Harminc nemi erőszak elkövetésével vádolják Ron Jeremy pornósztárt
444.hu/2021/08/26/harminc-nemi-eroszak-elkovetesevel-vadoljak-ron-jeremy-pornosztart?fbclid=IwAR3J3nRbdgsBSwUw9AyOLZROftErezEyTbrbzlfXbsp32y1aGDHfW3qrWLU
ozibozi
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Ez is elég mókás...jajjj ezt tegnap akartam már hozni
telex.hu/kult/2021/08/25/gyermekpornografia-nirvana-nevermind-album
warr_b
egy picit későn ébredt emberünk...
több mint 4 éve
Ez is elég mókás... telex.hu/kult/2021/08/25/gyermekpornografia-nirvana-nevermind-album

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
A mester bajban van.2000 pornófilmben szerepelt. Szinte minden nap forgatott. Megdugott mindent és mindenkit. Tele volt pénzzel. Majd nekiáll nőket erőszakolni? Mennyire életszerű? Mintha egy pék kifliket lopna a Tescoban, vagy Hamilton elkötne egy Lambot, hogy kicsit száguldozzon...
Harminc nemi erőszak elkövetésével vádolják Ron Jeremy pornósztárt
444.hu/2021/08/26/harminc-nemi-eroszak-elkovetesevel-vadoljak-ron-jeremy-pornosztart?fbclid=IwAR3J3nRbdgsBSwUw9AyOLZROftErezEyTbrbzlfXbsp32y1aGDHfW3qrWLU
ozibozi
több mint 4 éve
A mester bajban van.a james deen balhé is érdekes, bár ott kb semmi nem történt a vádak óta
Harminc nemi erőszak elkövetésével vádolják Ron Jeremy pornósztárt
444.hu/2021/08/26/harminc-nemi-eroszak-elkovetesevel-vadoljak-ron-jeremy-pornosztart?fbclid=IwAR3J3nRbdgsBSwUw9AyOLZROftErezEyTbrbzlfXbsp32y1aGDHfW3qrWLU
ozibozi
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
A mester bajban van.Harminc nemi erőszak elkövetésével vádolják Ron Jeremy pornósztárt
444.hu/2021/08/26/harminc-nemi-eroszak-elkovetesevel-vadoljak-ron-jeremy-pornosztart?fbclid=IwAR3J3nRbdgsBSwUw9AyOLZROftErezEyTbrbzlfXbsp32y1aGDHfW3qrWLU
több mint 4 éve
Úristen, én hülye néztem a női röpisek meccsét! Kár volt! Úgy felkúrtam az agyam, hogy ihajja. Az olimpia után ez valami siralmas színvonalú meccs volt. Komolyan amit a magyar nők előadtak, serdülő szint. Pontatlan feladások, a lecsapást a hálóba ütik, ész nélküli játék (jó nőkről beszélünk, szóval ez alap), de mintha az olimpián a csajok valami más - egész élvezhető - sportágat toltak. A ffiakról már nem is beszélek 😊Jo eg...
NB2
több mint 4 éve
Plusz egy a Buja Disznóra. Irgalmatlanul nagy adag és az íze is rendben van.Ha beülni akarsz: a Várban a 21 étterem.Úgy vagyok vele, hogy - ha már elköltök egy rakás lovettát - szeretem jól érezni magam. Egy étterem esetében ez elsősorban az étel, valamint a felszolgálás és a környezet minőségének a függvénye. Azt például nagyon utálom, amikor a csokinyakis pincér úgy viselkedik, mintha ő tenne szívességet azzal, hogy hajlandó felvenni a rendelést. Nemrég egy ilyen helyről (Benczúr utca) demonstratív módon kivonultunk.Neked semmi sem jó.Azzal meg az a baj, hogy iszonyatos ételszag van. (Rosszabb, mint anno a Szerb Étterem.)Illetve a Bécsiszelet vendéglő a Király utcában, az közelebb van.Szeretném bejelenteni, hogy ma se tudtam igazán finom bécsi szeletet enni (Hold u., Tüköry). Sokkal jobb volt annál a mócsingos borzalomnál, amit a múltkor egy másik helyen (Városligeti fasor, Platán) elém tettek, és legalább tényleg borjúból készült, de a prézli messze állt a tökéletestől. Úgy döntöttem, egy ideig nem próbálkozom tovább.Lajos Király étterem a Nagy Lajoson
nagylaza
Bátran borjúzhatsz petrezselymes krumplival majd egy pihentető túrógombóc amit javaslok.
ozibozi
Sobri Jóska
nagylaza
Mint egy panaszkodó feleség, olyan vagy🤣
#JC6
nagylaza
Ha elvitelre is jó: Buja disznó a Fény u-i piacon.
Mindkettőt meleg szívvel ajánlom, bár egyik sem olcsó, sőt. De hát még mindig jobb mintha drágán szar lenne.
vpi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Ha beülni akarsz: a Várban a 21 étterem.Úgy vagyok vele, hogy - ha már elköltök egy rakás lovettát - szeretem jól érezni magam. Egy étterem esetében ez elsősorban az étel, valamint a felszolgálás és a környezet minőségének a függvénye. Azt például nagyon utálom, amikor a csokinyakis pincér úgy viselkedik, mintha ő tenne szívességet azzal, hogy hajlandó felvenni a rendelést. Nemrég egy ilyen helyről (Benczúr utca) demonstratív módon kivonultunk.Neked semmi sem jó.Azzal meg az a baj, hogy iszonyatos ételszag van. (Rosszabb, mint anno a Szerb Étterem.)Illetve a Bécsiszelet vendéglő a Király utcában, az közelebb van.Szeretném bejelenteni, hogy ma se tudtam igazán finom bécsi szeletet enni (Hold u., Tüköry). Sokkal jobb volt annál a mócsingos borzalomnál, amit a múltkor egy másik helyen (Városligeti fasor, Platán) elém tettek, és legalább tényleg borjúból készült, de a prézli messze állt a tökéletestől. Úgy döntöttem, egy ideig nem próbálkozom tovább.Lajos Király étterem a Nagy Lajoson
nagylaza
Bátran borjúzhatsz petrezselymes krumplival majd egy pihentető túrógombóc amit javaslok.
ozibozi
Sobri Jóska
nagylaza
Mint egy panaszkodó feleség, olyan vagy🤣
#JC6
nagylaza
Ha elvitelre is jó: Buja disznó a Fény u-i piacon.
Mindkettőt meleg szívvel ajánlom, bár egyik sem olcsó, sőt. De hát még mindig jobb mintha drágán szar lenne.
több mint 4 éve
Úgy vagyok vele, hogy - ha már elköltök egy rakás lovettát - szeretem jól érezni magam. Egy étterem esetében ez elsősorban az étel, valamint a felszolgálás és a környezet minőségének a függvénye. Azt például nagyon utálom, amikor a csokinyakis pincér úgy viselkedik, mintha ő tenne szívességet azzal, hogy hajlandó felvenni a rendelést. Nemrég egy ilyen helyről (Benczúr utca) demonstratív módon kivonultunk.Még a Bestiában is jó rántotthúst ettem, és az menő hely, nincs kajaszag, valamint a Pozsonyi úti Bécsiszeletnek van terasza, így talán ott se.
nagylaza
több mint 4 éve
Úristen, én hülye néztem a női röpisek meccsét! Kár volt! Úgy felkúrtam az agyam, hogy ihajja. Az olimpia után ez valami siralmas színvonalú meccs volt. Komolyan amit a magyar nők előadtak, serdülő szint. Pontatlan feladások, a lecsapást a hálóba ütik, ész nélküli játék (jó nőkről beszélünk, szóval ez alap), de mintha az olimpián a csajok valami más - egész élvezhető - sportágat toltak. A ffiakról már nem is beszélek 😊pedig a női röpi sokkal előrébb van a férfiakénál. sajnos holnap az olaszok megbasznak minket szárazon. horvátok is, a beloruszokat elkaphatjuk még. ez kellett volna nagyon 😕
NB2
lejött Zsuzsi a feladások visszaestek minőségben. de a svájci feladó is bazdmeg kegyetlen gyenge volt, sok labdát úgy adott két méterre hogy már kínomban röhögtem, de volt egy van RooiJ aki bazdmeg élete meccsét játszotta. 21 pont, 52%-os ütés.
kemény lesz ha akarunk valamit.
több mint 4 éve
Úristen, én hülye néztem a női röpisek meccsét! Kár volt! Úgy felkúrtam az agyam, hogy ihajja. Az olimpia után ez valami siralmas színvonalú meccs volt. Komolyan amit a magyar nők előadtak, serdülő szint. Pontatlan feladások, a lecsapást a hálóba ütik, ész nélküli játék (jó nőkről beszélünk, szóval ez alap), de mintha az olimpián a csajok valami más - egész élvezhető - sportágat toltak. A ffiakról már nem is beszélek 😊
több mint 4 éve
Nincs bicajos meg autós, közlekedők vannak.az a baj hogy hiába tud mindent a biciklis, ha a paraszt autós ráhúzza a bicikli útonMár a kérdésedből is érződött, hogy utálsz mindenkit aki két keréken közlekedik. Ezzel nem vagy egyedül...pedig a bringásoknak saját jól felfogott érdekük lenne, hogy ismerjék a KRESZ-t, egyrészt mert ők csak a gyalogosokkal szemben erősebbek (és még ott sem feltétlen mindig), másrészt mert hiába nekik fáj jobban, ha balesetet okoznak, akkor is őket b*ssza meg a rendőr.
Érdekes következetest vonsz le. A bringa út a két keréken közlekedők 90%-nak való, aki munkába jár, kirándulni megy, mozogni egy kicsit, fél az autóktól és a forgalomtól, gyerekekkel bicajozik. Van a maradék 10% aki 40km/h-val közlekedik, és számára már veszélyes ott közlekedni, mert olyan nagy a különbség a 15km/h és a 40km/h között, hogy az veszélyesebb mint egy autó aki 50km/h-al közlekedik mellette.
Mikor ültél utoljára biciklin? Szoktál egyáltalán? A válaszodból tisztán látszik, hogy egy oldalról nézed a dolgot.
Sokan azt hiszik, ha két keréken ülnek, olyan mintha gyalogosok lennének, és nekik mindent szabad. Én is tudnék tömérdek példát hozni midikét szemszögből, de felesleges. A legnagyobb gond az emberekkel van, legyen az két, vagy négy keréken. Figyelni kéne a másikra és betartani a szabályokat, de ettől annyira messze állunk mint Makó Jeruzsálemtől.
Azt nem értem miért a bringások nyakába varod a KRESZ nem ismeretét, talán az államnak kéne kötelezővé tenni az oktatást az iskolában, vagy jogosítványhoz kötni.
Nomac
meg hát ugye nem ártana ismerni az elsőbbségi szabályokat (macisajt-stoptábla-jobbkézszabály), hogy mikor hajthatnak be egyirányú utcákba, ott hol haladhatnak stb.
ezen kívül ha az autóvezető tankönyvet átpörgetik, akkor még azelőtt szereznek tudomást arról, egy jármű vezetője mit lát(hat), mielőtt hordágyra, neadj' isten tepsibe teszik őket egyenesen a holttérből.
slowmotion
Negritis