Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 4 éve
Azt csinál, amit akar. Ha nem tájékoztat sehol, csak szülői vagy fogadó órán, az is az ő dolga.Hű, baszod, jól megmondtad a frankót, megyek is oszt jól elszégyellem magam!warr_bAz osztályfőnök, mint osztály főnök eldöntötte, hogy hol folytaja a szülőkkel a kommunikációt és ez ellen lázadozol. Hát ez baszod bicskanyitogató.
Segítek: neki nem feladata, hogy a te kényelmednek megfelelően szolgáltasson. Az ő feladata, hogy tanítsa a gyereked.
Szokol
Segítek, mert látom az értő olvasás nem az erősséged: nem én vagy a szülők kértük, hogy legyen az osztálynak Facebook csoportja, magától, önként csinálta. Lehet hogy ő sértődött meg valamin, lett elege (bár ennek mondjuk ellentmond, hogy mint mondtam kb egy hete vett fel új szülőt a csoportba), de az is lehet hogy felsőbb utasításra kellett bezárni, nem tudjuk. A fő problémám pont ez volt, hogy nuku indoklás, csak közölték minden előzmény nélkül, hogy csá.
Egyébiránt meg mit zavar téged, hogy én mi ellen lázadozok? 😄
Nem tetszik, nem olvasod, nem reagálsz, lenémítasz, rengeteg opció van 😉
warr_b
Te meg azt hiszed, hogy neki a szülővel is foglalkoznia kell. De nem!
És azért zavar, mert nálunk is van ilyen mindenért hőbörgő ("kár, hogy az asszony megy szülőire").
A többire: Le style c`est l`homme meme.
több mint 4 éve
Hű, baszod, jól megmondtad a frankót, megyek is oszt jól elszégyellem magam!warr_bAz osztályfőnök, mint osztály főnök eldöntötte, hogy hol folytaja a szülőkkel a kommunikációt és ez ellen lázadozol. Hát ez baszod bicskanyitogató.
Segítek: neki nem feladata, hogy a te kényelmednek megfelelően szolgáltasson. Az ő feladata, hogy tanítsa a gyereked.
Szokol
Segítek, mert látom az értő olvasás nem az erősséged: nem én vagy a szülők kértük, hogy legyen az osztálynak Facebook csoportja, magától, önként csinálta. Lehet hogy ő sértődött meg valamin, lett elege (bár ennek mondjuk ellentmond, hogy mint mondtam kb egy hete vett fel új szülőt a csoportba), de az is lehet hogy felsőbb utasításra kellett bezárni, nem tudjuk. A fő problémám pont ez volt, hogy nuku indoklás, csak közölték minden előzmény nélkül, hogy csá.
Egyébiránt meg mit zavar téged, hogy én mi ellen lázadozok? 😄
Nem tetszik, nem olvasod, nem reagálsz, lenémítasz, rengeteg opció van 😉

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Nem baj, én is utálok mindenkit 😆🤪Volt egy tök jól működő fb csoportja az osztálynak, ahovavbe volt írva minden infó, tudnivaló, látta egyből az ember.Az elmúlt napok olvasatai szerint titeket valaki nagyon nem komál😀
Erre tegnap késő délután írja az osztályfőnök, hogy a hivatalos kommunikációs csatorna a Kréta és az üzenőfüzet, és a FB csoport meg a nessengerezés hétfőtől megszűnik (fél órája ki is dobott mindenkit a csoportból). Egy hete kb még az új osztálytárs anyukáját vette be... Indoklás, megkérdezése nincs, kinyilatkoztatás van. Ha valami sürgős dolog van, majd hívnak telefonon, amúgy nézegessen az üzenőt naponta.
Amúgy a Kréta egy használhatatlan fos, telefonon olvashatatlan, én meg nem fogom emiatt naponta bekapcsolni a laptopot... Külön jó lesz, ha megint digitális oktatásra kerül majd a sor 😆
warr_b
#JC6

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
warr_bAz osztályfőnök, mint osztály főnök eldöntötte, hogy hol folytaja a szülőkkel a kommunikációt és ez ellen lázadozol. Hát ez baszod bicskanyitogató.
Segítek: neki nem feladata, hogy a te kényelmednek megfelelően szolgáltasson. Az ő feladata, hogy tanítsa a gyereked.
több mint 4 éve
Volt egy tök jól működő fb csoportja az osztálynak, ahovavbe volt írva minden infó, tudnivaló, látta egyből az ember.Az elmúlt napok olvasatai szerint titeket valaki nagyon nem komál😀
Erre tegnap késő délután írja az osztályfőnök, hogy a hivatalos kommunikációs csatorna a Kréta és az üzenőfüzet, és a FB csoport meg a nessengerezés hétfőtől megszűnik (fél órája ki is dobott mindenkit a csoportból). Egy hete kb még az új osztálytárs anyukáját vette be... Indoklás, megkérdezése nincs, kinyilatkoztatás van. Ha valami sürgős dolog van, majd hívnak telefonon, amúgy nézegessen az üzenőt naponta.
Amúgy a Kréta egy használhatatlan fos, telefonon olvashatatlan, én meg nem fogom emiatt naponta bekapcsolni a laptopot... Külön jó lesz, ha megint digitális oktatásra kerül majd a sor 😆
warr_b
több mint 4 éve
Igen, ezt akartam még kérdezni, hogy másnál is volt-e ilyen és ez valami központi, felsőbb utasítás?Volt egy tök jól működő fb csoportja az osztálynak, ahovavbe volt írva minden infó, tudnivaló, látta egyből az ember.Sajnos, vszeg nem az ofő találta ki 🙄
Erre tegnap késő délután írja az osztályfőnök, hogy a hivatalos kommunikációs csatorna a Kréta és az üzenőfüzet, és a FB csoport meg a nessengerezés hétfőtől megszűnik (fél órája ki is dobott mindenkit a csoportból). Egy hete kb még az új osztálytárs anyukáját vette be... Indoklás, megkérdezése nincs, kinyilatkoztatás van. Ha valami sürgős dolog van, majd hívnak telefonon, amúgy nézegessen az üzenőt naponta.
Amúgy a Kréta egy használhatatlan fos, telefonon olvashatatlan, én meg nem fogom emiatt naponta bekapcsolni a laptopot... Külön jó lesz, ha megint digitális oktatásra kerül majd a sor 😆
warr_b
zemanla
Hétfőn szülői, érdekes lesz 😆
Kár hogy asszony fog menni, mert én dolgozok...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Volt egy tök jól működő fb csoportja az osztálynak, ahovavbe volt írva minden infó, tudnivaló, látta egyből az ember.Sajnos, vszeg nem az ofő találta ki 🙄
Erre tegnap késő délután írja az osztályfőnök, hogy a hivatalos kommunikációs csatorna a Kréta és az üzenőfüzet, és a FB csoport meg a nessengerezés hétfőtől megszűnik (fél órája ki is dobott mindenkit a csoportból). Egy hete kb még az új osztálytárs anyukáját vette be... Indoklás, megkérdezése nincs, kinyilatkoztatás van. Ha valami sürgős dolog van, majd hívnak telefonon, amúgy nézegessen az üzenőt naponta.
Amúgy a Kréta egy használhatatlan fos, telefonon olvashatatlan, én meg nem fogom emiatt naponta bekapcsolni a laptopot... Külön jó lesz, ha megint digitális oktatásra kerül majd a sor 😆
warr_b

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 4 éve
Volt egy tök jól működő fb csoportja az osztálynak, ahovavbe volt írva minden infó, tudnivaló, látta egyből az ember.Erre tegnap késő délután írja az osztályfőnök, hogy a hivatalos kommunikációs csatorna a Kréta és az üzenőfüzet, és a FB csoport meg a nessengerezés hétfőtől megszűnik (fél órája ki is dobott mindenkit a csoportból). Egy hete kb még az új osztálytárs anyukáját vette be... Indoklás, megkérdezése nincs, kinyilatkoztatás van. Ha valami sürgős dolog van, majd hívnak telefonon, amúgy nézegessen az üzenőt naponta.
Amúgy a Kréta egy használhatatlan fos, telefonon olvashatatlan, én meg nem fogom emiatt naponta bekapcsolni a laptopot... Külön jó lesz, ha megint digitális oktatásra kerül majd a sor 😆

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
"Tejérzékeny vagyok, a k...a anyádat!"pólófeliratozóbabe, "Tejérzékeny vagyok!" két kétig abba járatnám, sanyiNem autóznék megint napi több órát emiatt, kösz. Pont ezért költöztünk el. Meg aztán az is egy fosmány volt.Kisebbik gyerek tejérzékeny (nem csak laktóz, tejfehérje is, minden).Vissza a másik Oviba
Az új oviban az első érdeklődő emailben egyből kérdeztem, hogy ez van, tudnak-e tejmentes étkezést biztosítani. Persze, tudnak.
Leadtuk a kajaigénylést, megírtam a papírt (amúgy már a jelentkezési lapra is külön ráírtuk), hozzácsaptam az emelt családi pótlékos papírt (tartós betegnek számít) meg a gasztros orvosi papírt is (meg is jött a nulla forintos számla). Múlt hétfőn volt mindkét óvónő családlátogatáson, ahol szintén megbeszéltük, még ki is emeltük, hogy az előző oviban nem mindig voltak képesek észben tartani.
Erre tegnap megyünk érte ebéd után, a dadus adja elvitelre az uzsonnát, kifli meg valami sajt. Mondjuk oké, de tejmentes... Ja, ők arról nem tudtak, nem jött külön kaja, valami adminisztrációs hiba történt... Az ebéd meg túrós tészta volt, persze megette.
A fiatalabbik nagyeszű meg még mondja is, hogy hát a gyerek is szólhatott volna. Persze, egy ötévestől nyilván elvárható, idióta... Most jött ki a suliból, első munkahelye, de a hárítás már most kiválóan megy, ha elküldöm az anyja büdös picsájába, akkor meg csodálkozik és megsértődik...
Persze az orvosi papírt nem találták, így tegnap délután vihettük be újra, de persze önkormányzathoz elküldik, meg dietetikus megnézi, engedélyezi, aztán majd visszaigazolják, így erre a hétre már nincs kajája, hozzam el ebéd előtt. Kösz, bazmeg. Kaját otthonról persze nem lehet bevinni, csak ÁNTSZ engedéllyel, wtf?
Szóval faszán kezdődik ez is, jó hogy legalább négy embernek kellett volna róla tudnia, le volt írva három helyen, természetesen nem sikerült megoldani... Ha szerencsénk van csak némi kiütés lesz a bőrén vagy fosik egyet, ha nem, akkor kb egy évnyi melónk és diéta, odafigyelés megy a kukába.
Kurvára elegem van belőle, hogy manapság ha BÁRMI egy minimálisan is eltér a szokásostól, megszokottól, átlagtól, akkor azonnal megáll a tudomány, lefagy mindenki és képtelenség bármit megoldani, elintézni...
warr_b
Kellet nektek ovit váltani ott mát minden faja volt
VvAlekosz
warr_b
sutianap
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Nem tudtam hova tenni, de kb. ide valo.Maga a cikk is erdekes, meg ami moat megy a Blizzardnal, de a lenyeg a kommentekbel van, foleg a Str33twise nevu emberkee…
Nem tudom h komolyan gondolja-e amit ir vagy csak szorakozik/szerepet jatszik, de akkor is durva, foleg h meg lajkoljak is…
ipon.hu/magazin/cikk/kirugasa-utan-kiirjak-az-overwatch-egyik-fontos-hoset
több mint 4 éve
Nem autóznék megint napi több órát emiatt, kösz. Pont ezért költöztünk el. Meg aztán az is egy fosmány volt.Látod-látod, kellett szidni szegény Újbudát. (Jut eszembe: minap voltunk a MAG kertben.)
warr_b
több mint 4 éve
Aldo te vagy az?Ezek után én tuti az óvónőbe karcoltam volna bele bicskával, hogy emlékezzen rá. 😊Én arra gondoltam, a homlokára tetováltatom, de ez sem rossz 😊pólófeliratozóbabe, "Tejérzékeny vagyok!" két kétig abba járatnám, sanyiNem autóznék megint napi több órát emiatt, kösz. Pont ezért költöztünk el. Meg aztán az is egy fosmány volt.Kisebbik gyerek tejérzékeny (nem csak laktóz, tejfehérje is, minden).Vissza a másik Oviba
Az új oviban az első érdeklődő emailben egyből kérdeztem, hogy ez van, tudnak-e tejmentes étkezést biztosítani. Persze, tudnak.
Leadtuk a kajaigénylést, megírtam a papírt (amúgy már a jelentkezési lapra is külön ráírtuk), hozzácsaptam az emelt családi pótlékos papírt (tartós betegnek számít) meg a gasztros orvosi papírt is (meg is jött a nulla forintos számla). Múlt hétfőn volt mindkét óvónő családlátogatáson, ahol szintén megbeszéltük, még ki is emeltük, hogy az előző oviban nem mindig voltak képesek észben tartani.
Erre tegnap megyünk érte ebéd után, a dadus adja elvitelre az uzsonnát, kifli meg valami sajt. Mondjuk oké, de tejmentes... Ja, ők arról nem tudtak, nem jött külön kaja, valami adminisztrációs hiba történt... Az ebéd meg túrós tészta volt, persze megette.
A fiatalabbik nagyeszű meg még mondja is, hogy hát a gyerek is szólhatott volna. Persze, egy ötévestől nyilván elvárható, idióta... Most jött ki a suliból, első munkahelye, de a hárítás már most kiválóan megy, ha elküldöm az anyja büdös picsájába, akkor meg csodálkozik és megsértődik...
Persze az orvosi papírt nem találták, így tegnap délután vihettük be újra, de persze önkormányzathoz elküldik, meg dietetikus megnézi, engedélyezi, aztán majd visszaigazolják, így erre a hétre már nincs kajája, hozzam el ebéd előtt. Kösz, bazmeg. Kaját otthonról persze nem lehet bevinni, csak ÁNTSZ engedéllyel, wtf?
Szóval faszán kezdődik ez is, jó hogy legalább négy embernek kellett volna róla tudnia, le volt írva három helyen, természetesen nem sikerült megoldani... Ha szerencsénk van csak némi kiütés lesz a bőrén vagy fosik egyet, ha nem, akkor kb egy évnyi melónk és diéta, odafigyelés megy a kukába.
Kurvára elegem van belőle, hogy manapság ha BÁRMI egy minimálisan is eltér a szokásostól, megszokottól, átlagtól, akkor azonnal megáll a tudomány, lefagy mindenki és képtelenség bármit megoldani, elintézni...
warr_b
Kellet nektek ovit váltani ott mát minden faja volt
VvAlekosz
warr_b
sutianap
warr_b
somoskovig

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Ezek után én tuti az óvónőbe karcoltam volna bele bicskával, hogy emlékezzen rá. 😊Én arra gondoltam, a homlokára tetováltatom, de ez sem rossz 😊pólófeliratozóbabe, "Tejérzékeny vagyok!" két kétig abba járatnám, sanyiNem autóznék megint napi több órát emiatt, kösz. Pont ezért költöztünk el. Meg aztán az is egy fosmány volt.Kisebbik gyerek tejérzékeny (nem csak laktóz, tejfehérje is, minden).Vissza a másik Oviba
Az új oviban az első érdeklődő emailben egyből kérdeztem, hogy ez van, tudnak-e tejmentes étkezést biztosítani. Persze, tudnak.
Leadtuk a kajaigénylést, megírtam a papírt (amúgy már a jelentkezési lapra is külön ráírtuk), hozzácsaptam az emelt családi pótlékos papírt (tartós betegnek számít) meg a gasztros orvosi papírt is (meg is jött a nulla forintos számla). Múlt hétfőn volt mindkét óvónő családlátogatáson, ahol szintén megbeszéltük, még ki is emeltük, hogy az előző oviban nem mindig voltak képesek észben tartani.
Erre tegnap megyünk érte ebéd után, a dadus adja elvitelre az uzsonnát, kifli meg valami sajt. Mondjuk oké, de tejmentes... Ja, ők arról nem tudtak, nem jött külön kaja, valami adminisztrációs hiba történt... Az ebéd meg túrós tészta volt, persze megette.
A fiatalabbik nagyeszű meg még mondja is, hogy hát a gyerek is szólhatott volna. Persze, egy ötévestől nyilván elvárható, idióta... Most jött ki a suliból, első munkahelye, de a hárítás már most kiválóan megy, ha elküldöm az anyja büdös picsájába, akkor meg csodálkozik és megsértődik...
Persze az orvosi papírt nem találták, így tegnap délután vihettük be újra, de persze önkormányzathoz elküldik, meg dietetikus megnézi, engedélyezi, aztán majd visszaigazolják, így erre a hétre már nincs kajája, hozzam el ebéd előtt. Kösz, bazmeg. Kaját otthonról persze nem lehet bevinni, csak ÁNTSZ engedéllyel, wtf?
Szóval faszán kezdődik ez is, jó hogy legalább négy embernek kellett volna róla tudnia, le volt írva három helyen, természetesen nem sikerült megoldani... Ha szerencsénk van csak némi kiütés lesz a bőrén vagy fosik egyet, ha nem, akkor kb egy évnyi melónk és diéta, odafigyelés megy a kukába.
Kurvára elegem van belőle, hogy manapság ha BÁRMI egy minimálisan is eltér a szokásostól, megszokottól, átlagtól, akkor azonnal megáll a tudomány, lefagy mindenki és képtelenség bármit megoldani, elintézni...
warr_b
Kellet nektek ovit váltani ott mát minden faja volt
VvAlekosz
warr_b
sutianap
warr_b
több mint 4 éve
Én arra gondoltam, a homlokára tetováltatom, de ez sem rossz 😊pólófeliratozóbabe, "Tejérzékeny vagyok!" két kétig abba járatnám, sanyiNem autóznék megint napi több órát emiatt, kösz. Pont ezért költöztünk el. Meg aztán az is egy fosmány volt.Kisebbik gyerek tejérzékeny (nem csak laktóz, tejfehérje is, minden).Vissza a másik Oviba
Az új oviban az első érdeklődő emailben egyből kérdeztem, hogy ez van, tudnak-e tejmentes étkezést biztosítani. Persze, tudnak.
Leadtuk a kajaigénylést, megírtam a papírt (amúgy már a jelentkezési lapra is külön ráírtuk), hozzácsaptam az emelt családi pótlékos papírt (tartós betegnek számít) meg a gasztros orvosi papírt is (meg is jött a nulla forintos számla). Múlt hétfőn volt mindkét óvónő családlátogatáson, ahol szintén megbeszéltük, még ki is emeltük, hogy az előző oviban nem mindig voltak képesek észben tartani.
Erre tegnap megyünk érte ebéd után, a dadus adja elvitelre az uzsonnát, kifli meg valami sajt. Mondjuk oké, de tejmentes... Ja, ők arról nem tudtak, nem jött külön kaja, valami adminisztrációs hiba történt... Az ebéd meg túrós tészta volt, persze megette.
A fiatalabbik nagyeszű meg még mondja is, hogy hát a gyerek is szólhatott volna. Persze, egy ötévestől nyilván elvárható, idióta... Most jött ki a suliból, első munkahelye, de a hárítás már most kiválóan megy, ha elküldöm az anyja büdös picsájába, akkor meg csodálkozik és megsértődik...
Persze az orvosi papírt nem találták, így tegnap délután vihettük be újra, de persze önkormányzathoz elküldik, meg dietetikus megnézi, engedélyezi, aztán majd visszaigazolják, így erre a hétre már nincs kajája, hozzam el ebéd előtt. Kösz, bazmeg. Kaját otthonról persze nem lehet bevinni, csak ÁNTSZ engedéllyel, wtf?
Szóval faszán kezdődik ez is, jó hogy legalább négy embernek kellett volna róla tudnia, le volt írva három helyen, természetesen nem sikerült megoldani... Ha szerencsénk van csak némi kiütés lesz a bőrén vagy fosik egyet, ha nem, akkor kb egy évnyi melónk és diéta, odafigyelés megy a kukába.
Kurvára elegem van belőle, hogy manapság ha BÁRMI egy minimálisan is eltér a szokásostól, megszokottól, átlagtól, akkor azonnal megáll a tudomány, lefagy mindenki és képtelenség bármit megoldani, elintézni...
warr_b
Kellet nektek ovit váltani ott mát minden faja volt
VvAlekosz
warr_b
sutianap

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
pólófeliratozóbabe, "Tejérzékeny vagyok!" két kétig abba járatnám, sanyiNem autóznék megint napi több órát emiatt, kösz. Pont ezért költöztünk el. Meg aztán az is egy fosmány volt.Kisebbik gyerek tejérzékeny (nem csak laktóz, tejfehérje is, minden).Vissza a másik Oviba
Az új oviban az első érdeklődő emailben egyből kérdeztem, hogy ez van, tudnak-e tejmentes étkezést biztosítani. Persze, tudnak.
Leadtuk a kajaigénylést, megírtam a papírt (amúgy már a jelentkezési lapra is külön ráírtuk), hozzácsaptam az emelt családi pótlékos papírt (tartós betegnek számít) meg a gasztros orvosi papírt is (meg is jött a nulla forintos számla). Múlt hétfőn volt mindkét óvónő családlátogatáson, ahol szintén megbeszéltük, még ki is emeltük, hogy az előző oviban nem mindig voltak képesek észben tartani.
Erre tegnap megyünk érte ebéd után, a dadus adja elvitelre az uzsonnát, kifli meg valami sajt. Mondjuk oké, de tejmentes... Ja, ők arról nem tudtak, nem jött külön kaja, valami adminisztrációs hiba történt... Az ebéd meg túrós tészta volt, persze megette.
A fiatalabbik nagyeszű meg még mondja is, hogy hát a gyerek is szólhatott volna. Persze, egy ötévestől nyilván elvárható, idióta... Most jött ki a suliból, első munkahelye, de a hárítás már most kiválóan megy, ha elküldöm az anyja büdös picsájába, akkor meg csodálkozik és megsértődik...
Persze az orvosi papírt nem találták, így tegnap délután vihettük be újra, de persze önkormányzathoz elküldik, meg dietetikus megnézi, engedélyezi, aztán majd visszaigazolják, így erre a hétre már nincs kajája, hozzam el ebéd előtt. Kösz, bazmeg. Kaját otthonról persze nem lehet bevinni, csak ÁNTSZ engedéllyel, wtf?
Szóval faszán kezdődik ez is, jó hogy legalább négy embernek kellett volna róla tudnia, le volt írva három helyen, természetesen nem sikerült megoldani... Ha szerencsénk van csak némi kiütés lesz a bőrén vagy fosik egyet, ha nem, akkor kb egy évnyi melónk és diéta, odafigyelés megy a kukába.
Kurvára elegem van belőle, hogy manapság ha BÁRMI egy minimálisan is eltér a szokásostól, megszokottól, átlagtól, akkor azonnal megáll a tudomány, lefagy mindenki és képtelenség bármit megoldani, elintézni...
warr_b
Kellet nektek ovit váltani ott mát minden faja volt
VvAlekosz
warr_b

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Nem autóznék megint napi több órát emiatt, kösz. Pont ezért költöztünk el. Meg aztán az is egy fosmány volt.Kisebbik gyerek tejérzékeny (nem csak laktóz, tejfehérje is, minden).Vissza a másik Oviba
Az új oviban az első érdeklődő emailben egyből kérdeztem, hogy ez van, tudnak-e tejmentes étkezést biztosítani. Persze, tudnak.
Leadtuk a kajaigénylést, megírtam a papírt (amúgy már a jelentkezési lapra is külön ráírtuk), hozzácsaptam az emelt családi pótlékos papírt (tartós betegnek számít) meg a gasztros orvosi papírt is (meg is jött a nulla forintos számla). Múlt hétfőn volt mindkét óvónő családlátogatáson, ahol szintén megbeszéltük, még ki is emeltük, hogy az előző oviban nem mindig voltak képesek észben tartani.
Erre tegnap megyünk érte ebéd után, a dadus adja elvitelre az uzsonnát, kifli meg valami sajt. Mondjuk oké, de tejmentes... Ja, ők arról nem tudtak, nem jött külön kaja, valami adminisztrációs hiba történt... Az ebéd meg túrós tészta volt, persze megette.
A fiatalabbik nagyeszű meg még mondja is, hogy hát a gyerek is szólhatott volna. Persze, egy ötévestől nyilván elvárható, idióta... Most jött ki a suliból, első munkahelye, de a hárítás már most kiválóan megy, ha elküldöm az anyja büdös picsájába, akkor meg csodálkozik és megsértődik...
Persze az orvosi papírt nem találták, így tegnap délután vihettük be újra, de persze önkormányzathoz elküldik, meg dietetikus megnézi, engedélyezi, aztán majd visszaigazolják, így erre a hétre már nincs kajája, hozzam el ebéd előtt. Kösz, bazmeg. Kaját otthonról persze nem lehet bevinni, csak ÁNTSZ engedéllyel, wtf?
Szóval faszán kezdődik ez is, jó hogy legalább négy embernek kellett volna róla tudnia, le volt írva három helyen, természetesen nem sikerült megoldani... Ha szerencsénk van csak némi kiütés lesz a bőrén vagy fosik egyet, ha nem, akkor kb egy évnyi melónk és diéta, odafigyelés megy a kukába.
Kurvára elegem van belőle, hogy manapság ha BÁRMI egy minimálisan is eltér a szokásostól, megszokottól, átlagtól, akkor azonnal megáll a tudomány, lefagy mindenki és képtelenség bármit megoldani, elintézni...
warr_b
Kellet nektek ovit váltani ott mát minden faja volt
VvAlekosz

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Kisebbik gyerek tejérzékeny (nem csak laktóz, tejfehérje is, minden).Vissza a másik Oviba

Kisebbik gyerek tejérzékeny (nem csak laktóz, tejfehérje is, minden).Az új oviban az első érdeklődő emailben egyből kérdeztem, hogy ez van, tudnak-e tejmentes étkezést biztosítani. Persze, tudnak.
Leadtuk a kajaigénylést, megírtam a papírt (amúgy már a jelentkezési lapra is külön ráírtuk), hozzácsaptam az emelt családi pótlékos papírt (tartós betegnek számít) meg a gasztros orvosi papírt is (meg is jött a nulla forintos számla). Múlt hétfőn volt mindkét óvónő családlátogatáson, ahol szintén megbeszéltük, még ki is emeltük, hogy az előző oviban nem mindig voltak képesek észben tartani.
Erre tegnap megyünk érte ebéd után, a dadus adja elvitelre az uzsonnát, kifli meg valami sajt. Mondjuk oké, de tejmentes... Ja, ők arról nem tudtak, nem jött külön kaja, valami adminisztrációs hiba történt... Az ebéd meg túrós tészta volt, persze megette.
A fiatalabbik nagyeszű meg még mondja is, hogy hát a gyerek is szólhatott volna. Persze, egy ötévestől nyilván elvárható, idióta... Most jött ki a suliból, első munkahelye, de a hárítás már most kiválóan megy, ha elküldöm az anyja büdös picsájába, akkor meg csodálkozik és megsértődik...
Persze az orvosi papírt nem találták, így tegnap délután vihettük be újra, de persze önkormányzathoz elküldik, meg dietetikus megnézi, engedélyezi, aztán majd visszaigazolják, így erre a hétre már nincs kajája, hozzam el ebéd előtt. Kösz, bazmeg. Kaját otthonról persze nem lehet bevinni, csak ÁNTSZ engedéllyel, wtf?
Szóval faszán kezdődik ez is, jó hogy legalább négy embernek kellett volna róla tudnia, le volt írva három helyen, természetesen nem sikerült megoldani... Ha szerencsénk van csak némi kiütés lesz a bőrén vagy fosik egyet, ha nem, akkor kb egy évnyi melónk és diéta, odafigyelés megy a kukába.
Kurvára elegem van belőle, hogy manapság ha BÁRMI egy minimálisan is eltér a szokásostól, megszokottól, átlagtól, akkor azonnal megáll a tudomány, lefagy mindenki és képtelenség bármit megoldani, elintézni...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Aki ilyen helyen lakik, az hallgatni fogja ezt is, melegfelvonulást, a futóversenyeket, béke menetet és még sok ilyet. Ez az egyik baj, ha arrafelé laksz.Ott a pont. Végig jöttem ma az Andrássy úton, tele van pakolva az egész hangszorokkal, vagyis a kornyeken mindenki hallani fogja a nagy eucharisztikus begetest, akar akarja, akar nem.Ha engem zavar, hogy egy számos országban jelenlévő, átláthatatlan pénzügyi hátterű, esetenként terroristák által is finanszírozott, pedofília miatt többszörösen elítélt szervezet nyíltan nyomassa a propagandáját több ezer 18 év alatti gyereknek a szüleik beleegyezése, megkérdezése nélkül, akkor hol lehet feljelentést tenni?katolikus egyház ? 😀 ( bocs nem tudtam kihagyni )
somoskovig
Toca
somoskovig
több mint 4 éve
Ott a pont. Végig jöttem ma az Andrássy úton, tele van pakolva az egész hangszorokkal, vagyis a kornyeken mindenki hallani fogja a nagy eucharisztikus begetest, akar akarja, akar nem.Ha engem zavar, hogy egy számos országban jelenlévő, átláthatatlan pénzügyi hátterű, esetenként terroristák által is finanszírozott, pedofília miatt többszörösen elítélt szervezet nyíltan nyomassa a propagandáját több ezer 18 év alatti gyereknek a szüleik beleegyezése, megkérdezése nélkül, akkor hol lehet feljelentést tenni?katolikus egyház ? 😀 ( bocs nem tudtam kihagyni )
somoskovig
Toca
több mint 4 éve
sztem fideszHa engem zavar, hogy egy számos országban jelenlévő, átláthatatlan pénzügyi hátterű, esetenként terroristák által is finanszírozott, pedofília miatt többszörösen elítélt szervezet nyíltan nyomassa a propagandáját több ezer 18 év alatti gyereknek a szüleik beleegyezése, megkérdezése nélkül, akkor hol lehet feljelentést tenni?katolikus egyház ? 😀 ( bocs nem tudtam kihagyni )
somoskovig
Toca
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Ha engem zavar, hogy egy számos országban jelenlévő, átláthatatlan pénzügyi hátterű, esetenként terroristák által is finanszírozott, pedofília miatt többszörösen elítélt szervezet nyíltan nyomassa a propagandáját több ezer 18 év alatti gyereknek a szüleik beleegyezése, megkérdezése nélkül, akkor hol lehet feljelentést tenni?katolikus egyház ? 😀 ( bocs nem tudtam kihagyni )
somoskovig
több mint 4 éve
Ha engem zavar, hogy egy számos országban jelenlévő, átláthatatlan pénzügyi hátterű, esetenként terroristák által is finanszírozott, pedofília miatt többszörösen elítélt szervezet nyíltan nyomassa a propagandáját több ezer 18 év alatti gyereknek a szüleik beleegyezése, megkérdezése nélkül, akkor hol lehet feljelentést tenni?
több mint 4 éve
menjenek a kurva anyjukbaÉrthető, a fiának épp annyi kellene hogy elferdüljön, hogy egy búza tesitanár segítse fel a kötélen.
szeged.hu/hirek/44435/parragh-laszlo-primitiv-homofob-megjegyzest-tett-az-orszagos-szakkepzesi-tanevnyiton
Negritis
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 4 éve
menjenek a kurva anyjukbaszeged.hu/hirek/44435/parragh-laszlo-primitiv-homofob-megjegyzest-tett-az-orszagos-szakkepzesi-tanevnyiton