Kerékpár

23 feliratkozó

több mint 13 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 173 — Steelers fan
– Nem gondolta, hogy csal?
– Nem. Ez a legijesztőbb. Megnéztem, mit jelent a csalás szó: jogosulatlan előnyszerzés a riválissal szemben. Erről azonban itt nem volt szó, azonosak voltak a feltételek.

Intelligensen bemártott mindenkit Armstrong. 😀tüsi91
És tulajdonképpen nehéz azt mondani, hogy nincs igaza...somoskovig
Megint csak azt tudom mondani, amit már kb. 5x leírtam a témában: nyílt 'titok' ez már régóta. Mondjuk azért az meglep, hogy a 2009-es versenyt tisztán vitte végig, már ha igaz, amit mond. Mondjuk ezek után kétlem, hogy pont ebben hazudna. Nálam semmivel nem kisebb, mint az ügy előtt. szaba
Annál a résznél nem tudom biztosra mondani, hogy nem kamuzik...nem tenném rá a nadrágomat. Az UCI vesztegetésnél se tudtam a testbeszédéből és a szemkontaktusokból leszűrni, a nagy részénél viszont elég jól le lehet venni. Egyébként voltak olyan szituk is, amikor számomra úgy tűnt nem tudja úgy megfogalmazni a választ, hogy azzal ne kezdjen bele mutogatásba, mások disznóságainak kitálalásába, és ezért a végül a kérdésre adott válasza kitérőnek tűnhet.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
szaba Los Angeles Chargers 12 307
– Nem gondolta, hogy csal?
– Nem. Ez a legijesztőbb. Megnéztem, mit jelent a csalás szó: jogosulatlan előnyszerzés a riválissal szemben. Erről azonban itt nem volt szó, azonosak voltak a feltételek.

Intelligensen bemártott mindenkit Armstrong. 😀tüsi91
És tulajdonképpen nehéz azt mondani, hogy nincs igaza...somoskovig
Megint csak azt tudom mondani, amit már kb. 5x leírtam a témában: nyílt 'titok' ez már régóta. Mondjuk azért az meglep, hogy a 2009-es versenyt tisztán vitte végig, már ha igaz, amit mond. Mondjuk ezek után kétlem, hogy pont ebben hazudna. Nálam semmivel nem kisebb, mint az ügy előtt.
több mint 13 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 173 — Steelers fan
Megnéztem ezt az első részt.
98%-ban igazat mond LA, maradék kettőben még én sem tudom eldönteni...

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
danyly Miami Dolphins Georgia Bulldogs 8 613 — Dolphins fan
Este 18:30-kor a TLC-én magyarul v. feliratosan Oprah talk show.

Én néztem hajnalban "élőben", nekem kicsit döbbenetes volt. Azért látszott Armstrongon, hogy kicsit feszült, ideges. Próbálta leplezni de nem mindig sikerült. Ő ilyen típus, nyugodtnak, profinak próbál v. akar látszani. A második rész, talán több finomságot ígér. Nagy nevek stb. amit beígértek.

Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 550
 www.origo.hu/sport/egyeb/kerekpar/20130118-lance-armstrong-vallomasa-a-doppingrol.html
több mint 13 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 432 — Így remélem megfelelek nektek.....
– Nem gondolta, hogy csal?
– Nem. Ez a legijesztőbb. Megnéztem, mit jelent a csalás szó: jogosulatlan előnyszerzés a riválissal szemben. Erről azonban itt nem volt szó, azonosak voltak a feltételek.

Intelligensen bemártott mindenkit Armstrong. 😀tüsi91
És tulajdonképpen nehéz azt mondani, hogy nincs igaza...somoskovig
Abszolút a fene vigye el, és ilyen teljesítményt nem is lehet elvárni másképp a kérdés az, hogy őszinték vagyunk vagy nem. Vannak sportágak, melyek működhetnek és működniük is kell e nélkül, van ami nem. Nekem adhatnának akár milyen teljesítményfokozó szert akkor se bírnám lenyomni azt a nem tudom hány ezer kilométert plusz edzések. Ez pont olyan, mint, hogy a Juvétól elvették a két bajnoki címet de a játékosoknak közük nemvolt az egész dologhoz, ők lejátszották megnyerték a meccseket, fogalmuk sem volt mi t tesznek Moggiáék a háttérben nem is beszélve arról, hogy Morattiék se sokkal tisztábban játszanak. Doppinggal se könnyű mindezt véghezvinni.
több mint 13 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 204 — Chiefs GM
– Nem gondolta, hogy csal?
– Nem. Ez a legijesztőbb. Megnéztem, mit jelent a csalás szó: jogosulatlan előnyszerzés a riválissal szemben. Erről azonban itt nem volt szó, azonosak voltak a feltételek.

Intelligensen bemártott mindenkit Armstrong. 😀tüsi91
És tulajdonképpen nehéz azt mondani, hogy nincs igaza...

több mint 13 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 023
– Nem gondolta, hogy csal?
– Nem. Ez a legijesztőbb. Megnéztem, mit jelent a csalás szó: jogosulatlan előnyszerzés a riválissal szemben. Erről azonban itt nem volt szó, azonosak voltak a feltételek.

Intelligensen bemártott mindenkit Armstrong. 😀
több mint 13 éve
danyly Miami Dolphins Georgia Bulldogs 8 613 — Dolphins fan
Akit esetleg érdekel:
 entertainment.verizon.com/tv/3/player/vendor/OWN/player/embedded/asset/mrss_103097/source/Clips

Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 13 éve
eaglesmcnabb Baltimore Ravens Virginia Tech Hokies 23 148 — je suis poloska
a hegyi szakaszokra menj rá többnaposon, illetve ha az NSP-vel vagy próbálj a continental csapatrangsorban top2-ben lenni hogy indulhass nagy körversenyen, az adja meg a sava borsát. A formát is okosan időzítsd, 3 hetes verseny kezdete előtt másfél-két hónappal szoktam indítani 3 tíz napos hegyi edzőtábort, és egy 10 napos időfutam edzőtábort az összes olyan versenyzőmnek akit indítok GT-n, plusz max olyan 30 versenynap legyen a játékosod lábában előtte, de inkább 20, plusz ha grantourt nyomsz előtte pár nappal egy egyhetes verseny nem árt, hogy legalább egy 77-80%-os kondival tudd kezdeni a versenyt, ami a hegyekig 92-95%-on lesz.
Ha ezt betartod, akkor könnyen halomra nyerheted magad, legnehezebb fokban is akár. A karrier módban a legfontosabb hogy jól beoszd, az energiád, én úgy kezdtem ezt a játékot, hogy előtte évekig néztem ezt a sportot a TV-ben, tisztában voltam a taktikával, de mindez lófaszt sem ért, ha ellőttem a főemberem energiáját nevenincs versenyeken, és a fontos versenyekre nem voltak formában.

Kurva jó játék, nekem a kedvenc PC játékom

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 13 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 260 — NFL bracket champion '26
Huhh ez bő volt, köszönöm szépen 😊 Ahogy nézem a játékban is hasonló módon működnek a dolgok. Próblgattam a leírás alapján a dolgokat, de még nem nagyon jöttek be. Lehet azért mert egy relative kis csapattal kezdtem el (Team NSP Ghost)Akkor még az érdekelne, hogy ez a sprint pontverseny(ha jól írom) akkor az mikor a pályán van 2 vagy több mértpont és az áthaladási sorrend is ér pontokat? Illetve ha ez így van, akkor a hegyi pontverseny pontosan mit takar?


Double B
Pontverseny: Van olyan h a részhajrák pontszáma beleszámít az összpontba és van olyan h külön trikót osztanak a részhajráért és külön trikót a célban elért pontokat. A hegyi pontverseny a hegy tetején felállított pontnál lévő beérkezési sorrend alapján készül.

Összetett versenyen pedig az nyer aki a szakoszon elért összesített ideje a legkevesebb.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
Double B Indianapolis Colts 800 — In Irsay We Trust!
Sziasztok. Ha valakinek van egy kis ideje, és ráér, akkor tudna nekem pár szót mondani akár itt akár pmben a taktika szerepéről a sportban. vagy ha esetleg valami jó magyar oldalt ismer valaki ahol le van írve. nemrég kaptam meg a pcm 2012-t és nem igazán értem a felépítését az egyes versenyeknek. előre is köszönöm 😊 Double B
Alapvetően 4 fő skill van minden kerékpárosnak
sprint
időfutam
hegymenet
"szökő" ember, jobb szót nem tudok ár. Ez nem is igazán skillset, akik jók szökésben, azok általában nem fizikálisan tűnnek ki a többi közül.

A klasszikus 1 naposokra a vezérnek általában sprintben kell a lehető legjobbnak lennie. Vannak azonban olyan 1naposok, ahol nem sokkal a cél előtt van egy nagyobb domb, az a Valverde, Bettini, Di luca, stb stílusú kerékpráosoknak fekszenek, ők elég jól tudnak hegyre is menni sprintelni is. Gyakran meglepi az esélyeseket az aki szökésekben jó, azaz egyszer ütemet váltani, akár az elején, aztán kisebb nagyobb bollyal hazaérni

Egy többhetes versenyen összetettben általában az nyer, aki a legjobb hegyimenők között van és nem árt, ha jó időfutamon.
Egyes szakaszokon arathatnak a sprinterek is, sőt valószínűleg egy sprinternek lesz a legtöbb szakaszgyőzelme, de összetettben 100-ban se lesznek. A verseny a hegyeken dől el, de a fő favoritok ott gyakran együtt maradnak hárman négyen, és köztük az időfutam dönthet. És mindig visznek el szakaszokat szökésből is, ilyen Voecklerek meg hasonlók


Nem ismerem a játékot, hogy ott ennek mennyire van szerepe, de a valóságban nagyon fontos a csapat, a segítő emberek. fantasyban nem hoznak sok pontot, de valójában nélkülük lehetetlen bármit is elérni. A sík szakaszon diktálni elől a tempót (szélárnyékban sokkal könnyebb menni, az esélyest nyilván nem készíted ki azzal, h 200km-et megy egyedül), a hegyen nem a szélárnyék miatt kell, hanem inkább h lássad magad előtt a kereket és úgy mehessél. A segítők általában a hegy x százalékáig mennek nagyon nagy tempót, aztán meghallnak, és utána szokott váltani vagy nem az igazán esélyes.Black_Adder
Huhh ez bő volt, köszönöm szépen 😊 Ahogy nézem a játékban is hasonló módon működnek a dolgok. Próblgattam a leírás alapján a dolgokat, de még nem nagyon jöttek be. Lehet azért mert egy relative kis csapattal kezdtem el (Team NSP Ghost)Akkor még az érdekelne, hogy ez a sprint pontverseny(ha jól írom) akkor az mikor a pályán van 2 vagy több mértpont és az áthaladási sorrend is ér pontokat? Illetve ha ez így van, akkor a hegyi pontverseny pontosan mit takar?

szerk: illetve akkor az összetett versenyeken mi alakítja ki a helyezéseket?

Idén itt lesz valami fantasy játék? 😊


MattMiller
Igazából azért szerettem volna magyar oldalt, mert csak minimális szinten tudok angolul, ami rámragadt így az amerikaifutball, játékok és stb során, de a videók azok nagyon hasznosak, köszönöm szépen 😊
több mint 13 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 467

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 13 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 467
Sziasztok. Ha valakinek van egy kis ideje, és ráér, akkor tudna nekem pár szót mondani akár itt akár pmben a taktika szerepéről a sportban. vagy ha esetleg valami jó magyar oldalt ismer valaki ahol le van írve. nemrég kaptam meg a pcm 2012-t és nem igazán értem a felépítését az egyes versenyeknek. előre is köszönöm 😊 Double B
Alapvetően 4 fő skill van minden kerékpárosnak
sprint
időfutam
hegymenet
"szökő" ember, jobb szót nem tudok ár. Ez nem is igazán skillset, akik jók szökésben, azok általában nem fizikálisan tűnnek ki a többi közül.

A klasszikus 1 naposokra a vezérnek általában sprintben kell a lehető legjobbnak lennie. Vannak azonban olyan 1naposok, ahol nem sokkal a cél előtt van egy nagyobb domb, az a Valverde, Bettini, Di luca, stb stílusú kerékpráosoknak fekszenek, ők elég jól tudnak hegyre is menni sprintelni is. Gyakran meglepi az esélyeseket az aki szökésekben jó, azaz egyszer ütemet váltani, akár az elején, aztán kisebb nagyobb bollyal hazaérni

Egy többhetes versenyen összetettben általában az nyer, aki a legjobb hegyimenők között van és nem árt, ha jó időfutamon.
Egyes szakaszokon arathatnak a sprinterek is, sőt valószínűleg egy sprinternek lesz a legtöbb szakaszgyőzelme, de összetettben 100-ban se lesznek. A verseny a hegyeken dől el, de a fő favoritok ott gyakran együtt maradnak hárman négyen, és köztük az időfutam dönthet. És mindig visznek el szakaszokat szökésből is, ilyen Voecklerek meg hasonlók


Nem ismerem a játékot, hogy ott ennek mennyire van szerepe, de a valóságban nagyon fontos a csapat, a segítő emberek. fantasyban nem hoznak sok pontot, de valójában nélkülük lehetetlen bármit is elérni. A sík szakaszon diktálni elől a tempót (szélárnyékban sokkal könnyebb menni, az esélyest nyilván nem készíted ki azzal, h 200km-et megy egyedül), a hegyen nem a szélárnyék miatt kell, hanem inkább h lássad magad előtt a kereket és úgy mehessél. A segítők általában a hegy x százalékáig mennek nagyon nagy tempót, aztán meghallnak, és utána szokott váltani vagy nem az igazán esélyes.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 13 éve
MattMiller New England Patriots 396 — Jerod Mayo fan
Sziasztok. Ha valakinek van egy kis ideje, és ráér, akkor tudna nekem pár szót mondani akár itt akár pmben a taktika szerepéről a sportban. vagy ha esetleg valami jó magyar oldalt ismer valaki ahol le van írve. nemrég kaptam meg a pcm 2012-t és nem igazán értem a felépítését az egyes versenyeknek. előre is köszönöm 😊 Double B
a játékkal foglalkozó magyar nyelvű oldalról csak erről tudok:  cycling-manager.atw.hu/ de ez nem úgy néz ki, mint ami nagyon aktív.
ha angol is jó, akkor viszont a  pcmdaily.com -on van csomó minden. Pl itt vannak a leírások meg tippek:  pcmdaily.com/tipstricks.php Van minden versenytípusról meg a karrier módról leírás, + van olyan, amelyikhez video is.

több mint 13 éve
Double B Indianapolis Colts 800 — In Irsay We Trust!
Sziasztok. Ha valakinek van egy kis ideje, és ráér, akkor tudna nekem pár szót mondani akár itt akár pmben a taktika szerepéről a sportban. vagy ha esetleg valami jó magyar oldalt ismer valaki ahol le van írve. nemrég kaptam meg a pcm 2012-t és nem igazán értem a felépítését az egyes versenyeknek. előre is köszönöm 😊
több mint 13 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 173 — Steelers fan
Rajna, semennyire. 😊 Hirtelen nagyon sok embert kéne lecsukni, ugyanis akkor az összes "kéz" tulajdonosát is le kéne csukni, akik kezében megfordult bármilyen cucc és továbbadta.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 8 007 — Nega Scott
Armstrong >>állítólag<< azért tenné a vallomást, hogy Triatlon versenyeken indulhasson még. //jelenleg élete végéig szóló eltiltás van.

Most ha a vallomás miatt börtönbe kerülhetne, az nem nagyon illene ebbe a képbe...Black_Adder
Ja, ez totál kamu, nyilván valamit menteni akar a renoméjából, a további, súlyosabb ügyekre javítani valamit, a triatlon az utolsó dolog, ami érdekli sztem.

A dílerség amúgy nemtom mennyire bűn, Vansevanant-ról is kiderült (vagy legalábbis volt erről cikk cyclingnewson), és nem került börtönbe, mondjuk lehet eltérő szinten tolták.

több mint 13 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 467
Armstrong >>állítólag<< azért tenné a vallomást, hogy Triatlon versenyeken indulhasson még. //jelenleg élete végéig szóló eltiltás van.

Most ha a vallomás miatt börtönbe kerülhetne, az nem nagyon illene ebbe a képbe...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 13 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 173 — Steelers fan
 sportgeza.hu/sport/bringa/2013/01/15/armstrong_szazmillio_es_borton/

Azért érdekelne, hogy miért "köpött".
Alapszabály, semmit se ismerj be, ami nincs rádbizonyítva.
És még akkor sem szerencsés.
Mindenki tudja, hogy mindenki doppingol, feldobni azokat, akik feldobnak, pedig kurvára nem elegáns, és csak rosszul lehet kijönni belőle.

Egyébként meg én nem hiszem el így sem, hogy doppingolt. 😛Sobri Jóska
Ölég szar cikk.
Bírom az olyan tényszerű állításokat, amik úgy kezdődnek, hogy állítólag😀
Eleve a hamis tanúzás és szövetségi nyomozás nem arra ment ki, hogy doppingolt-e, hanem, hogy drogdíler volt-e Armstrong. Ez meg így önmagában elég viccesen hangzik, tekintve, hogy akkor hány embert is kellene hirtelen vele együtt minden további nélkül lecsukni?
A másik kedvencem a szponzor téma. Akkor akik majd el kezdik perelni, azok szépen számolják ki azokat a bevételeket is, amiket neki köszönhetnek, hisz tudjuk jól, hogy egy cég általában azokat szponzorálja, akik nevével még több bevételre tud szert tenni, különben nem éri meg. Akkor a Nike is meg a Trek meg a többi köcsög is vegye elő a papírokat meg az abakuszt!

Arról nem is beszélve, hogy legalább annyira híresztelés szinten némelyiküknek még a keze is benne volt a doppingban.

Szép dolog ez😀

Amúgy zsé verzió, hogy ez is forgatókönyv szerint megy, és LA is előpakol majd ténylegesen, ha odakerülnek a dolgok.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
"Egy messzi vándor jött, ki ős romok
felől regélt: A pusztán szörnyű két
nagy csonka láb áll. Arrább lágy homok
lep egy kőarcot. Homloka setét.
A vont ajk vén parancsszóktól konok
S vad szenvedélye még kivésve ég
a hűs kövön, bár, mely véste, a kéz,
s a szív, hol dúlt e dölyf, temetve rég.
A talpkövön kevély igék sora:
"Király légy bár, jöjj és reszketve nézz:
nevem Ozymandias, urak ura."
Más semmi jel. A roppant rom körül
határtalan szélesre s hosszura
a holt homoksík némán szétterül."


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Stez SMU Mustangs 47 758 — Whoops, looks like something went wrong.
A többiek meg röhögnek a markukba, doppingolnak tovább ugyanúgy, aztán minden körverseny győztese 10 év múlva lebukik. 😊
Azért ez az álszenteskedés enyhén szánalmas.

több mint 13 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 333 — Saturday Night Lights
 sportgeza.hu/sport/bringa/2013/01/15/armstrong_szazmillio_es_borton/

Azért érdekelne, hogy miért "köpött".
Alapszabály, semmit se ismerj be, ami nincs rádbizonyítva.
És még akkor sem szerencsés.
Mindenki tudja, hogy mindenki doppingol, feldobni azokat, akik feldobnak, pedig kurvára nem elegáns, és csak rosszul lehet kijönni belőle.

Egyébként meg én nem hiszem el így sem, hogy doppingolt. 😛Sobri Jóska
Szerinted? Vádalku, hogy ne menjen börtönbe.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 275 — #NoStress
 sportgeza.hu/sport/bringa/2013/01/15/armstrong_szazmillio_es_borton/

Azért érdekelne, hogy miért "köpött".
Alapszabály, semmit se ismerj be, ami nincs rádbizonyítva.
És még akkor sem szerencsés.
Mindenki tudja, hogy mindenki doppingol, feldobni azokat, akik feldobnak, pedig kurvára nem elegáns, és csak rosszul lehet kijönni belőle.

Egyébként meg én nem hiszem el így sem, hogy doppingolt. 😛

több mint 13 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 122 — Axel Foley
Nyíltan bevallotta a doppingolást, másokat nem mártott be.
Egyelőre ennyit tudni. Csütörtökön lesz a műsor.