Könyvek, színház
20 feliratkozó
több mint 12 éve
Ferdinand von Schirach: Bűnösláttam sok plakátot, ezek szerint érdemes nekikezdeni.
Ferdinand von Schirach: Ártatlan
Két novelláskötet, frappáns kis bűnügyi novellák Berlinből, egy ügyvéd elbeszélésében.
Majd mindegyik sztori ötletes, pontosan megírt, mindkét könyv megéri azt az 1-2 órát amennyi idő alatt elolvassa az ember.Sobri Jóska
a napokban kezdtem el Az indiai feleséget Karin Fossumtól(karácsonyra kaptam stílszerűen bnőm Norvégiában élő szüleitől), de egyelőre nem érzem benne az átütő erőt, remélhetőleg érkezik az is
több mint 12 éve
sztem ez ugyanolyan mint a zenékkel meg a filmekkel stb... valami azért lesz populáris meg széles körben elterjedt, mert alapvetően önmagában jó. nyílvám divat sok mindenre azt mondani h nekem nem jön be, mert mindenki ezen függ, mégis nem véletlen lett az a gyűrűk urából vagy a potterből ami, vagy lady gagából... szvsz. az ilyen dolgok megkerülhetetlenek.peachSzerintem mostanság ahhoz, hogy valami sikeres legyen minden kell csak az nem, hogy önmagában is jó legyen. Divat meg szerintem inkább az ha én is felszállok a bandwagonra, minthogy azt mondjam, hogy nem érdekel. A gyűrűk ura majdnem 50 éves történet volt, még is nagyon kevesen ismerték mielőtt Jackson megfilmesítette, azóta pedig már szinte nincs olyan ember aki semleges tudna maradni amikor szóba jön.
Nincs is nekem ezzel semmi problémám. Én annak is örülök, hogy a Twilight könyv is sikeres, addig is legalább olyan is kezébe fog egy könyvet akit eddig hidegen hagytak. Szerintem a minimum lenne mindenkinél egy alap olvasottság vagy egyáltalán megtanulni rendesen olvasni és ezután lehetne építeni az emberré válást.
Az, hogy a Trónok Harcától meg idegenkedem az csak saját hepajom, ahogy az e-könyv-olvasókat se szeretem.
több mint 12 éve
Olvasta innen valaki a Millenium trilógiát? Tetovált lányról sok mindent lehetett hallani már elmúlt években és most megtudnám venni olcsóbban a könyvet. Leszögezem, sem a svéd, sem az amerikai filmet még nem láttam, bár pont a héten terveztem mindkettőt. Szóval jó a könyv, vagy annyira nem, vagy mindenképp könyv majd utána film kombót nyomjak?DenyJelen. 😊
Nálam mind a három könyv 10-ből 10-es volt.
Mindenképpen a könyvet olvasd el előbb. Bár utána a film nem lesz olyan jó, de hidd el, megéri. 😉 😊
több mint 12 éve
Olvasta innen valaki a Millenium trilógiát? Tetovált lányról sok mindent lehetett hallani már elmúlt években és most megtudnám venni olcsóbban a könyvet. Leszögezem, sem a svéd, sem az amerikai filmet még nem láttam, bár pont a héten terveztem mindkettőt. Szóval jó a könyv, vagy annyira nem, vagy mindenképp könyv majd utána film kombót nyomjak?DenyAmúgy itt van az oldal tetején 😉
több mint 12 éve
Olvasta innen valaki a Millenium trilógiát? Tetovált lányról sok mindent lehetett hallani már elmúlt években és most megtudnám venni olcsóbban a könyvet. Leszögezem, sem a svéd, sem az amerikai filmet még nem láttam, bár pont a héten terveztem mindkettőt. Szóval jó a könyv, vagy annyira nem, vagy mindenképp könyv majd utána film kombót nyomjak?Denya harry potter, gyűrűk ura, trónok harca, stb-stb. vonulatba ez is illik, döntsd el hogy ez jó-e vagy sem
Annyira mindig egy Moliére idézet ugrik be, mikor szóba hozzák:"Sznob az, aki ott akar lenni az úton, de nem akar rajta menni."
"Mindenki barátja nem barátom nekem." 😐 süti
😛
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
sztem ez ugyanolyan mint a zenékkel meg a filmekkel stb... valami azért lesz populáris meg széles körben elterjedt, mert alapvetően önmagában jó. nyílvám divat sok mindenre azt mondani h nekem nem jön be, mert mindenki ezen függ, mégis nem véletlen lett az a gyűrűk urából vagy a potterből ami, vagy lady gagából... szvsz. az ilyen dolgok megkerülhetetlenek.a tűz és jég dala - trónok harca könyvben is nagyon üt, akinek tetszett a sorozat mindenképpen ajánlott, meg annak is akinek nem 😀 , be is vásároltam az összes kötetre 😀peachAnnyira mindig egy Moliére idézet ugrik be, mikor szóba hozzák:
"Mindenki barátja nem barátom nekem." 😐
Egész egyszerűen azért nem tudok neki kezdeni, mert már mindenki kezében ezt látom... :/ Pedig tényleg érdekelne és rá kéne már szánnom magam... :cool:
(süti
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 12 éve
Olvasta innen valaki a Millenium trilógiát? Tetovált lányról sok mindent lehetett hallani már elmúlt években és most megtudnám venni olcsóbban a könyvet. Leszögezem, sem a svéd, sem az amerikai filmet még nem láttam, bár pont a héten terveztem mindkettőt. Szóval jó a könyv, vagy annyira nem, vagy mindenképp könyv majd utána film kombót nyomjak?
több mint 12 éve
a tűz és jég dala - trónok harca könyvben is nagyon üt, akinek tetszett a sorozat mindenképpen ajánlott, meg annak is akinek nem 😀 , be is vásároltam az összes kötetre 😀peachAnnyira mindig egy Moliére idézet ugrik be, mikor szóba hozzák:
"Mindenki barátja nem barátom nekem." 😐
Egész egyszerűen azért nem tudok neki kezdeni, mert már mindenki kezében ezt látom... :/ Pedig tényleg érdekelne és rá kéne már szánnom magam... Mindenesetre Robert Charles Wilsonnal se unatkozom és szépen elkezdem Merle könyveit is begyűjteni. :rolleyes:
Nem rég pedig R. G. Grant Katonák című albumát fejeztem be. Phalanxoktól és légióktól kezdve napjainkig végig veszi a jelentősebb katonákat. Pár oldalban a történetük, ruházatuk, fegyvereik. Én mindenképpen élveztem, főleg, mert anno 2 ezer forint alatt sikerült beszereznem. :cool:
Sajnos a Csaták című kötetét nem akarták leárazni, pedig az is jó lenne. 😕
több mint 12 éve
a tűz és jég dala - trónok harca könyvben is nagyon üt, akinek tetszett a sorozat mindenképpen ajánlott, meg annak is akinek nem 😀 , be is vásároltam az összes kötetre 😀
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 12 éve
Sajnos a kultúrára nincsen pénz...
több mint 12 éve
"Ma a Kamaraszínházban jártunk... elgondolkodtató és elszomorító volt egy órán keresztül az igazgató szavait és az arcát látni...(többször is elnézést kért, hogy nincs jó formában) márciusig talán kibírja a társulat, utána az épület üres lesz, a színészek munkanélküliek... a januárban kilobbizott pénzből egy forintot se kaptak, de még csak az e-mailekre se válaszol a minisztérium... Aki tud menjen előadásra, és ezzel támogassa! Ha sokat nem is segít, akkor legalább telt házzal búcsúzzon a társulat! Megérdemlik!"Ezt nem akarom elhinni... 😕
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 12 éve
Bödőcs egészen zseniális! Jött Beliczay, majd Tóth Edu és tényleg nagyon jók voltak, erre utolsónak jött Bödőcs és megint megtudtuk, mit is jelent, ha vki zseniális. Elképesztő pali!SoldadosSzinte már az összes showder klubbos fellépő előadásain voltam, de nála nincs jobb.
Nem véletlen hogy kilépett a dumaszínházból, A Zseninek ne mondják már meg miről témázzon 😀
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 12 éve
Bödőcs egészen zseniális! Jött Beliczay, majd Tóth Edu és tényleg nagyon jók voltak, erre utolsónak jött Bödőcs és megint megtudtuk, mit is jelent, ha vki zseniális. Elképesztő pali! Nekem ő Hofi-színvonal.
The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Irodalmi karakterek fantomképen. (Emma Bovary, Humbert Humbert, etc.) Érdekes projekt!"Images created using law enforcement composite sketch software and descriptions of literary characters."
http://thecomposites.tumblr.com/
Report all obscene mail to your Potsmaster!
több mint 12 éve
Annyira jó érzés újra W40k-t olvasni. 😊 Rendesen nyugtatja a lelkemet ez az eszméletlen brutalitás ami a világot jellemzi. :rolleyes:
több mint 12 éve
Új sci-fi kiadó, az Ad Astra könyvfesztiválra időzített kötetei:Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan
Hannu Rajaniemi: Kvantumtolvaj
Lauren Beukes: Zoo City
Végre valaki rászánta magát az újabb sci-fik kiadására. 😉
Bár a borítóterveket remélem átgondolják még... :/
Több infó a facebookjukon: http://www.facebook.com/adastrakiado?sk=wall
több mint 12 éve
Király, ezt még nem láttam, köszi Tomi! 😉 😊Nabokovnak mik a legjobb könyvei amit mindenképpen szerezzek be ?Szépirodalmat is olvassatok gyerekek, szépirodalmat !
Lolita és a Meghívás kivégzésre van betervezve. Másról tud valaki mondani valamit ?süti
Új köntösbe öltözik a Dark Tower széria:
Már meg is van a helye a polcon. 😉 :cool:
Remélem a Cartaphilus hamarosan folytatja tovább a képregényt is. :rolleyes:süti
Plusz az Atlantisz gyermekei is, bár nekem a régebbi jobban tetszett, tökmindegy, marhára örülök, hogy újranyomja az Európa, úgyis lecsapok rá. 😊
Más: kurva nagy közhely, de akkor is borzasztóan sajnálom, hogy ilyen hamar elhunyt Larsson. 😕
több mint 12 éve
Nabokovnak mik a legjobb könyvei amit mindenképpen szerezzek be ?Szépirodalmat is olvassatok gyerekek, szépirodalmat !
Lolita és a Meghívás kivégzésre van betervezve. Másról tud valaki mondani valamit ?süti
Új köntösbe öltözik a Dark Tower széria:
Már meg is van a helye a polcon. 😉 :cool:
Remélem a Cartaphilus hamarosan folytatja tovább a képregényt is. :rolleyes:
több mint 12 éve
nem tudom, nekem tökéletesen teljes volt a sorozat, és szerintem a fő vonzereje a képregényeknek a hangulatuk volt. emlékszem, amikor az utolsó könyvnek nekikezdtem (magyar kiadást olvastam, szóval utolsó 4 füzet) tiszta világvége hangulatom volt. na most egy előzményben nem lesz ez meg. nyilván Ozymandiasnak és a Komédiásnak elég komplex karakterük van, de Dr. Manhattennnek a története ugye egy egész füzetet magába foglalt zseniális módon, Rorshach pedig nekem elég volt amennyit a képregényben szerepelt (plusz neki is elég sok flashbackje volt).Nyilván teljesen más lenne a hangulata, de ez nem jelenti azt, hogy egy nem világvégi eseményeket feldolgozó Watchmen nem lehetne ugyanolyan jó. Hogyha úgy jönne előzménye, mint pl a Star Warsnak, akkor én is húznám a számat, de egy ilyen különálló karakterbemutató szerintem még jót is tenne neki. Mint ahogy írtad téged érdekelne a Komédiás és Ozzy története, úgy mást érdekelhet a többi karakteré. Nem lesz kötelező megvenni mindegyiket. Mielőtt meg beruháznék rá, úgyis elválik az értékelések alapján mennyire sikerültek.
a minutemen érdekel esetleg a Komédiás/Ozzy füzeten kívül, többi annyira nem mozgat..brk
több mint 12 éve
.brk
1 890
nem tudom, nekem tökéletesen teljes volt a sorozat, és szerintem a fő vonzereje a képregényeknek a hangulatuk volt. emlékszem, amikor az utolsó könyvnek nekikezdtem (magyar kiadást olvastam, szóval utolsó 4 füzet) tiszta világvége hangulatom volt. na most egy előzményben nem lesz ez meg. nyilván Ozymandiasnak és a Komédiásnak elég komplex karakterük van, de Dr. Manhattennnek a története ugye egy egész füzetet magába foglalt zseniális módon, Rorshach pedig nekem elég volt amennyit a képregényben szerepelt (plusz neki is elég sok flashbackje volt).http://index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2012/02/03/a_babylon_5_atyja_watchmen-elozmenyt_ir/Sobri JóskaÁltalában én se szeretem ha minden féle sz*rságokkal tönkretesznek egy jó sorozatot, de a Watchmenen hírnevén semmit sem rontana egy ilyen minisorozat. Ettől még nem lesz belőle egy Batman féle képregény. Egész egyszerűen én nem tudom beérni 3 Watchmen képregénnyel. 😐
Itt még vannak borítók: http://sf.blog.hu/2012/02/03/erkeznek_a_watchman_elozmenyeisüti
a minutemen érdekel esetleg a Komédiás/Ozzy füzeten kívül, többi annyira nem mozgat.
több mint 12 éve
http://index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2012/02/03/a_babylon_5_atyja_watchmen-elozmenyt_ir/Sobri JóskaÁltalában én se szeretem ha minden féle sz*rságokkal tönkretesznek egy jó sorozatot, de a Watchmenen hírnevén semmit sem rontana egy ilyen minisorozat. Ettől még nem lesz belőle egy Batman féle képregény. Egész egyszerűen én nem tudom beérni 3 Watchmen képregénnyel. 😐
Itt még vannak borítók: http://sf.blog.hu/2012/02/03/erkeznek_a_watchman_elozmenyei
több mint 12 éve
http://index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2012/02/03/a_babylon_5_atyja_watchmen-elozmenyt_ir/HuhuuAKAROM ! MOST ! AZONNAL !süti
Exclusive: Ozymandias Cover for Dreaded Watchmen Prequel: http://t.co/v2NOacHuJJ
több mint 12 éve
Nabokovnak mik a legjobb könyvei amit mindenképpen szerezzek be ?Lolita és a Meghívás kivégzésre van betervezve. Másról tud valaki mondani valamit ?
több mint 12 éve
Rorschach-ról lehetne egy ilyen, Veidt-et utáltam mindig is.A kis Kovacs viszont az eredetiben is ütős volt.
Walter kamaszévei erős lehetne.
több mint 12 éve
HuhuuAKAROM ! MOST ! AZONNAL !
Exclusive: Ozymandias Cover for Dreaded Watchmen Prequel: http://t.co/v2NOacHuJJ