Könyvek, színház
20 feliratkozó
több mint 12 éve
Alexandrán 18. éjfélig sok könyvre -40%!
több mint 12 éve
Köszi, remélem megkedveli őket, így simán kihúzok 2-3 évet különösebb ajándék agyalás nélkül 😊 Nagy megváltás, teljesen stresszben voltam, amikor elolvasta az összes AC könyvet, és láttam, hogy elfogytak a listájáról a további magyarul megjelent könyvek is 😀
több mint 12 éve
Anyukádat mindenképp érdemes megismertetni az Animus Skandináv krimik sorozatából Camilla Lackberggel és Karin Alvtegennel. Női írok, érzékeny témákkal, olvasmányos, szórakoztató könyvekkel.Jo Nesbo még a nagy favorit, ha őt megszereti, akkor az 8 plusz tartalmas könyv.
Ezen felül Arnaldur Indridasson és Hakan Nesser áll közel az Agatha Christie féle klasszikus témaválasztáshoz és kifejtéshez, őket is kedvelni fogja.
De az igazi telitalálat számára két nem az Animus által megjelentetett író lesz, egyikük a norvég Karin Fossum, neki a Scolar adta ki eleddig 5 könyvét, igazi nők által szerethető krimi mind, és a svéd Henning Mankell, akinek több kiadónál megjelent Kurt Wallander történetei igazi klasszikusok mára. (Érdemes az ötödik asszonnyal vagy a Szentiván éji gyilkossággal kezdeni.)
több mint 12 éve
Két kérdésem lenne:1) rendeltem magamnak egy Kindle-t, és ugye főleg angol nyelvű könyvek vannak rá ugye (illetve több angol nyelvű könyv is van), és szeretnék újra elkezdeni angolul olvasni. Felsőfokú szakmaim van, tehát tudok angolul, naponta olvasok ugye cikkeket, rövidebb szövegeket, de azt vettem észre, hogy nehezen mennek hosszabb szövegek. Tudna valaki ajánlani saját tapasztalatok olyan regényeket, novellákat, amik segítenek belerázódni az olvasásba? Alapvetően scifi-fantasy és politikai krimi vonal ami érdekel. Próbáltam elolvasni újra a Tom Clancy könyveimet, de amik 2003-2004-ben könnyen mentek, ma nem 😊
2) Anyám nagy krimi rajongó, és gondoltam a különböző családi ünnepekre bevásárlok neki könyvekből. A "klasszikus" krimi irodalom nagy részét olvasta, Agatha Christie, Doyle szinte teljesen meg volt neki, és most skandináv krimit gondoltam neki. A Milleniumot olvasta, tetszett neki. Próbáltam visszakeresni az írókat, de sajnos nem tudtam teljesen kibogozni. Lehetne egy olyan kérésem, hogy valaki írna nekem egy listát az írókról csak, akiket tényleg érdemes elolvasni?
Köszi szépen!
több mint 12 éve
A cimbim írt egy könyvet:http://www.szazadveg.hu/kiado/elokeszuletben/ideologia-es-hagyomany-380.html
több mint 12 éve
"A Westish College tipikus amerikai főiskola a Michigan-tó partján. Természetesen baseballcsapata is van, ám a Westish Szigonyosok már jó ideje egyetlen meccset sem nyertek a főiskolai bajnokságban. Ezen az áldatlan állapoton változtat egy új diák, Henry Skrimshander, a reményteljes baseballjátékos, akire nemsokára az iskola falain kívül is felfigyelnek. Mindenki úgy véli, fényes jövő vár rá, ám amikor egy szerencsétlenül dobott labda fejen találja egyik diáktársát, Henryben megroppan valami…"
Ez egész jól hangzik, bár amazonon viszonylag megosztja a nagyérdeműt.
több mint 12 éve
Neeeeee, az ilyentől féltem. 😀 😂 :/Ilyen hülyeséget amúgy... Ezt kár volt előre beharangozni.
Mindegy, Lestatra bökjenek már rá, hogy hány ezer forint... 😀Vrijbloed
Majdnem az összes kiadó 25% kedvezményt minimum ad, ha a saját honlapjukon rendeled meg a könyveit. Szukitsnál ilyen nincs (előrendelésnél esetleg 10-20%), most meg nagy dobra verik azt az 500 forintot... Csalódtam bennük.
Az ad astra viszont egész kellemes:
http://www.adastrakiado.hu/
Eltekintve attól, hogy egy ilyen honlapot én is összeraktam volna bármelyik szabad félórámban...
Végre újabban megjelent sci-fiket vettek szárnyaik alá, és nem a szokásos sokadik újranyomásokra mennek. Emellett talán az első (?) magyar kiadó ahol úgy néz ki, hogy kiadja köteteit e-book formában is, és ráadásul annak megfelelően annyival olcsóbban is, mint amennyivel kevesebb az előállítása nyomtatott verziójához képest.
több mint 12 éve
Neeeeee, az ilyentől féltem. 😀 😂 :/😀 Logikus. 😀 Írjál majd, hogy mi a helyzet. 😀Vrijbloedjövő héten KEDDEN és SZERDÁN, azaz május 15-16-án
SZÜLETÉSNAPI AKCIÓT tartunk!
Ha ezen a két napon adja le rendelését,
(legyen szó bármelyik könyvünkről)
ÁTVÁLLALJUK CSOMAGJA TELJES SZÁLLÍTÁSI KÖLTSÉGÉT!
😂 😂 😂
Azaz átvállalják azt a kemény 500 (!) forintot (!). 😂
Ráadásul mivel olyan kurva drágák a könyveik, hogyha már kettőt rendelsz az simán belekerül 5 000 forintba, ami felett meg amúgy is ingyen szállítanak. :rolleyes:
Viszont mit találtam: http://galaktikabolt.hu/termek/joe_haldeman_orok_haboru.html :cool:süti
Mindegy, Lestatra bökjenek már rá, hogy hány ezer forint... 😀
több mint 12 éve
😀 Logikus. 😀 Írjál majd, hogy mi a helyzet. 😀Vrijbloedjövő héten KEDDEN és SZERDÁN, azaz május 15-16-án
SZÜLETÉSNAPI AKCIÓT tartunk!
Ha ezen a két napon adja le rendelését,
(legyen szó bármelyik könyvünkről)
ÁTVÁLLALJUK CSOMAGJA TELJES SZÁLLÍTÁSI KÖLTSÉGÉT!
😂 😂 😂
Azaz átvállalják azt a kemény 500 (!) forintot (!). 😂
Ráadásul mivel olyan kurva drágák a könyveik, hogyha már kettőt rendelsz az simán belekerül 5 000 forintba, ami felett meg amúgy is ingyen szállítanak. :rolleyes:
Viszont mit találtam: http://galaktikabolt.hu/termek/joe_haldeman_orok_haboru.html :cool:
több mint 12 éve
😀 Logikus. 😀 Írjál majd, hogy mi a helyzet. 😀Köszi Tomi! 😀 😛Nincs mit Bence! 😀 😛
Én is táraznék, de ha Poe olcsó lesz, azt is vedd meg. 😀 😛Vrijbloed
Poe is tervbe van véve, de először a hülye csak itt kapható könyveit szerezném be.
Poe összes valószínűleg ugyanúgy -20% kedvezménnyel lesz majd alexandrán is, úgyhogy az ráér. 😐
Spórolni is kell az Agave leárazásra, mert kell a Hyperion bukása, és neki kell állni a PKD polc kialakításának is. 😀süti
több mint 12 éve
Köszi Tomi! 😀 😛Nincs mit Bence! 😀 😛
Én is táraznék, de ha Poe olcsó lesz, azt is vedd meg. 😀 😛Vrijbloed
Poe is tervbe van véve, de először a hülye csak itt kapható könyveit szerezném be.
Poe összes valószínűleg ugyanúgy -20% kedvezménnyel lesz majd alexandrán is, úgyhogy az ráér. 😐
Spórolni is kell az Agave leárazásra, mert kell a Hyperion bukása, és neki kell állni a PKD polc kialakításának is. 😀
több mint 12 éve
1 éves a Szukits.hu internetes könyváruház!Köszi Tomi! 😀 😛
Ebből az alkalomból jövő héten
különleges meglepetés akcióval készülünk.
A részletekkel csütörtökön (május 10.) jelentkezünk!
http://www.facebook.com/szukitshu
Nagyon szívesen betáraznék jó pár sci-fijükből, úgyhogy remélem szépen leárazzák az összes könyvüket. :rolleyes:süti
Én is táraznék, de ha Poe olcsó lesz, azt is vedd meg. 😀 😛
több mint 12 éve
1 éves a Szukits.hu internetes könyváruház!Ebből az alkalomból jövő héten
különleges meglepetés akcióval készülünk.
A részletekkel csütörtökön (május 10.) jelentkezünk!
http://www.facebook.com/szukitshu
Nagyon szívesen betáraznék jó pár sci-fijükből, úgyhogy remélem szépen leárazzák az összes könyvüket. :rolleyes:
több mint 12 éve
Van itt esetleg valai aki olvasta "A Bura alatt 1-2"-t? 😊 Ha igen, vélemények?
Sok jót, meg sok rosszat olvastam róla, május 4-én kedvezményesen rendelhető, mindenképpen megrendelem, csak érdekelne, hogy olvasta-e valaki. 😊
Végre elolvastam az Interjú a vámpírral-t. 10/10. 😊 Fókuszban Lestat. 😊 :cool:
több mint 12 éve
Méltó irodalmi párja a lélekben popsztár magyar Nobel-díj esélyes: http://konyves.blog.hu/2012/04/19/nadas_peter_megerti_a_depresszios_popsztartDzsokijuingAmerikában is kóstolgatják már a Párhuzamos történeteket. A New Republicban a napokban jelent meg róla kritika "Freedom Porn" címmel.
http://www.tnr.com/article/books-and-arts/magazine/102757/peter-nadas-parallel-stories
"THE BODY, the condition of embodiment, is in fact Nádas’s great subject as a novelist. This may sound like cant—“the body,” with the generalizing article attached, is a tiresomely popular subject in literary theory—but Nádas is not interested only in the body as an idea. He is continually drawn to the kinds of sights and smells, seepages and emissions, that seldom find their way into serious literary writing. In Parallel Stories, characters fart, urinate, leak breast milk, ejaculate, and defecate, with a frequency possibly even exceeding that of real life. And they are themselves entranced with their own bodily products.
Mondjuk ez a kritikus nincs arról meggyőződve, hogy odaát sikeres lehet Nádas műve.
"Yet there is a price to pay for writing a novel so intelligently suspicious of pleasure. It is that Nádas does not offer much pleasure of his own. This may be partly a function of translation—not the quality of Imre Goldstein’s translation, which is self-evidently a work of enormous skill, but the simple fact of being translated at all, which strips the prose of its original rhythms and associations. (This is one of the indignities of belonging to a small nation like Hungary, which Nádas has written about with bitter humor.) But when a novel has little stylistic allure, and little narrative momentum, and no sense of humor, and deals with the history of an unfamiliar country, and is more than 1,100 pages long, its virtues will become irrelevant to many readers. A Book of Memories was also a long, difficult book, but it had a mad confessional energy that gave it an unflagging interest. For all the complaints we regularly hear about the failure of Americans to read fiction in translation, the fact is that even long foreign novels can become critical and commercial sensations in America—Robert Bolaño’s 2666, or Haruki Murakami’s 1Q84. It is hard to imagine Parallel Stories joining their company."
Report all obscene mail to your Potsmaster!
több mint 12 éve
tudtad-e, hogy Kurt Vonnegut egy nagyon rövid ideig sportújságíróként is dolgozott? 😊Méltó irodalmi párja a lélekben popsztár magyar Nobel-díj esélyes: http://konyves.blog.hu/2012/04/19/nadas_peter_megerti_a_depresszios_popsztart
jjncaa
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
tudtad-e, hogy Kurt Vonnegut egy nagyon rövid ideig sportújságíróként is dolgozott? 😊---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Dexter könyveket olvasta valaki?
több mint 12 éve
Poe összes novellái. :cool: 😊Most írtam meg neked PM-ben, hogy jön egy Poe válogatott művei kötet is a szukitstól. 😀
Kiemelhetnék néhányat, de felesleges. 😊Vrijbloed
Én valószínűleg maradok annál, a többit meg már neten is be lehet pótolni. 😊
több mint 12 éve
Poe összes novellái. :cool: 😊 Kiemelhetnék néhányat, de felesleges. 😊
több mint 12 éve
Gabesz92
1 453
Valóban, azt nem olvastam még. Tegnap láttam a Discovery műsorán egy filmet Jobs-ról, kedvet is kaptam a könyv olvasásához utána, úgyhogy beszerzem. 😊jaja, a Dzsoki által linkelt kritika is arról szólelég jó lett a Jobs önéletrajz, abszolút nem a szokásos "ezt meg ezt érte el, ilyen meg olyan zseni volt" stílusban íródott, szóval bátran tudom ajánlanijjncaaA Walter Isaacson által írt könyvet olvastad?Gabesz92
mondjuk abban van egy vicces rész: "Ennek a kínai típusú fejlődésnek semmi nyoma Walter Isaacson életrajzában, ő mást helyez előtérbe: hosszú és unalmas fejezeteket szentel Steve Jobs érzelmi életének" - könyörgöm miről (is) szólna egy életrajz? 😊jjncaa
több mint 12 éve
jaja, a Dzsoki által linkelt kritika is arról szólelég jó lett a Jobs önéletrajz, abszolút nem a szokásos "ezt meg ezt érte el, ilyen meg olyan zseni volt" stílusban íródott, szóval bátran tudom ajánlanijjncaaA Walter Isaacson által írt könyvet olvastad?Gabesz92
mondjuk abban van egy vicces rész: "Ennek a kínai típusú fejlődésnek semmi nyoma Walter Isaacson életrajzában, ő mást helyez előtérbe: hosszú és unalmas fejezeteket szentel Steve Jobs érzelmi életének" - könyörgöm miről (is) szólna egy életrajz? 😊
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Gabesz92
1 453
elég jó lett a Jobs önéletrajz, abszolút nem a szokásos "ezt meg ezt érte el, ilyen meg olyan zseni volt" stílusban íródott, szóval bátran tudom ajánlanijjncaaA Walter Isaacson által írt könyvet olvastad?
több mint 12 éve
Tesla + Wozniak > Newton + Jobs 😊jjncaaEz alap. 😉
Én meg befejeztem a Tengelyt, a Pörgés folytatását. Komolyan mondom, mintha Wilson valami kisgyerekkel irattata volna... Dög unalmas mondatok és párbeszédek. Gyötrelmes karakterek és sztorivezetés... Már azon voltam, hogy megnézem inkább wikin miről szól...
Hál'istennek ezután még kellemesebb olvasmány lesz az amúgy sem unalmas könyvek, melyek még az asztalomon hevernek: Snowcrash, A Dűne, Hyperion. :rolleyes: :cool:
több mint 12 éve
Tesla + Wozniak > Newton + Jobs 😊elég jó lett a Jobs önéletrajz, abszolút nem a szokásos "ezt meg ezt érte el, ilyen meg olyan zseni volt" stílusban íródott, szóval bátran tudom ajánlanijjncaaÉrdemes mellé ezeket:
http://magyardiplo.hu/archivum/2012-januar/667-az-apple-steve-jobs-es-az-amerikai-neokapitalizmus
http://magyardiplo.hu/archivum/2012-februar/689-merlin-es-a-varazsloinas-egy-eletrajz-margojaraDzsokijuing
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal