Koronavírus 2024

34 feliratkozó

több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Olyan érzésem van, mintha pár nappal a járvány vége után lennénk, és úgy diskurálnánk, nem pedig az elejének az elején. Már ott nem értünk egyet, hogy a #maradjotthon meddig tart, akkor értelemszerűen abban sem fogunk, hogy X hónapos leállás mit eredményez. Főként, hogy az X-ről is eleve mást gondolunk. Sőt, még arról is, hogy szerinted most mi a valós gazdasági helyzet, hány ember koppant már most ki.Sobri Jóska
Miből következtetsz erre? VIsszaolvasva magamat se látok erre vonatkozó megjegyzést magamtól. Sőt, inkább borulátó véleményeket írtam, mert borúlátó is vagyok, például a civil szervezeti háló gyengesége miatt, ezt meg is említettem többször. (A 24.hu-n most van fent éppen vezető cikként egy interjú-szerűség egy NY-i magyar orvosnővel, aki történetesen az üzlettársam unokahúga. Személyesen ismerem, és beszéltem is vele többször az elmúlt hetekben, napokban. Első kézből hallom tőle, kendőzetlenül a NY-i állapotokat. Az ő elmesélései alapján - meg a francia, angol, stb. helyzetet is látva - világos, hogy még a nálunk jóval fejlettebb országok egyészségügyi rendszere is térdre esik ott, ahol gócpont alakul ki. NY-ban bizonyos kor fölött egy ideje például már lélegeztető gépre se teszik a betegeket, mert kell a gép a fiatalabbaknak. A kórházi dolgozók egy jelentős részének pedig ott is komoly védőeszköz hiánya van, alapvető eszközökből is, mint maszk, kesztyű. Linda szerint a napi munkájukban sokkal többet segítenek a civil szervezetek (orvosi ilyen-olyan szerveződések, civilek, helyi vállalkozók, stb.), mint a hivatalos úton az államtól, szövetségtől érkező segítség. Ha ez ott így van, itt még kevesebbet lehet várni, és mivel utóbbi nálunk sokkal gyengébb lábakon áll, én arra készülök, hogy ha ez tényleg berobban, akkor a gócpontokon nálunk vágóhíd lesz.

Ez a járvánnyal kapcsolatos része. A gazdasági következményeivel kapcsolatban viszont túlzásnak gondolom a közel-apokaliptikus jövendöléseidet. Már csak azért is, mert sokkal cinikusabbnak, önérdek szerint vezéreltebbnek gondolom mind a gazdasági elitet, mind a politikai elitet annál, hogy megengedjen egy bizonyos szintnél nagyobb visszaesést. Mert ez egy ilyen vírusnál, ami a teljes lakosságra nézve 3%, az aktív (kereső, kizsákmányolható) lakosságra nézve 1% mortalitással jár, alapvetően döntés kérdése. Nincs akkora mortalitása, ami ne tenné lehetővé a döntést. Csúnyán hangzik, de úgy gondolom, hogy ha stayathome, social distancing dolog tényleg 2-3 évre elnyúlhat, és a döntésre képesek asztalaira olyan gazdasági modell-számításokat tesznek majd le amik tényleg apokaliptikus-közeli gazdasági veszteségeket vázolnának fel, akkor a politikai / gazdasági elit egész egyszerűen egészségügyi helyett statisztikai problémakét fogja kezelni a dolgot. Elengedik a francba. Lezavarják 5-7-8 hónap alatt, és elkönyvelik azt a pár százalékot. A nagyvárosi légszennyezésnek a vírusnál jóval több áldozata van, és foglalkozik vele valaki? Pedig a tények ismertek. De jelenleg gazdaságilag nem előnyös a tiszta levegő, ezért nincs a hírekben, a lakosság pedig túl - már elnézést - hülye ahhoz, hogy felfogja a helyzetet. Így aztán pár tízmilliárd dollárnyi lobby és reklámpénzből simán elintézhető, hogy legalább annyian gondolják úgy, hogy nekik a felpörgő hathengeres hangja fontosabb, kevésbé szívesen mondanak le arról, mint, hogy ne haljanak meg 15 évvel korábban a légszennyezettség következtében. Hát majd a vírusnál is el lesz magyarázva, hogy ami történt elkerülhetetlen, és amúgy is annyira nem veszélyes. A NY-i, most nagyon betojt lakossággal lesz egy kisebb gond, ott többet kell majd esetleg költeni, de nincs kétségem, hogy azt a közvéleményt is meg lehet győzni, hogy nem is azt tapasztalták, amit tapasztaltak.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 8 548 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
sztem simán az van hogy a német, olasz emberek rájöttek mi van és a kormány bízik benne hogy újra lehet indítani a gazdaságot
ha megint jön a szar akkor remélhetőleg tudják mikor kell megállni
Negritis
Hát igen, csakhogy Olaszban pl mit indítasz ujra ami tolja nagyon a gazdaságot? Nem nagyon vagyok képben, de ugy tudom a turizmus tartja el az ország 80%-át, ami viszont jó darabig ne indul ujra..
LoveSobri
Azért nem egy világhírű olasz cég/márka van:
Pirelli, Fiat-csoport, Lamborghini, Piaggio, Indesit, Zanussi, Candy, Benetton-csoport, Armani, Versace, Diesel, Dolce & Gabbana, Prada,...
empty taxi
Azért elég erős az olasz mezőgazdaság,élelmiszeripar is.
IVECO is olasz és számos más cég lehet még...
Janek
a GDP 2 (!) százalékát adja a mezőgazdaság, 24-et az ipar és 74-et a szolgáltatások*
a lakosság 4 százaléka dolgozik az elsőben, 28 a másodikban és 68 a harmadikban

*itthon ez 4-31-65
r.baggio
de sokan még fújják a mantrát, hogy agrárország.
Amadeus
Naugye! (2015-ös)
 www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/magyarorszag-agrarorszag-maradt-es-ez-elony
Az megint másik kérdés, hogy a járvány miatt a helyben előállított élelmiszer jelentősége várhatóan jóval nagyobb lesz, mint eddig. Róna Péter és mások legalábbis erre számítanak.
nagylaza
Hát igen, eddig olaszból, spanyolból sok gyümölcs, és zöldség érkezett. Idén szerintem kevesebb fog. Az árakon már most is látszik. Ilynkor szokott minden "jóárasodni" most meg csak fogom a fejem az árak láttán.

több mint 4 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 701
 hvg.hu/itthon/20200415_koronavirus_beteg_janos_korhaz_mutet

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
sztem simán az van hogy a német, olasz emberek rájöttek mi van és a kormány bízik benne hogy újra lehet indítani a gazdaságot
ha megint jön a szar akkor remélhetőleg tudják mikor kell megállni
Negritis
Hát igen, csakhogy Olaszban pl mit indítasz ujra ami tolja nagyon a gazdaságot? Nem nagyon vagyok képben, de ugy tudom a turizmus tartja el az ország 80%-át, ami viszont jó darabig ne indul ujra..
LoveSobri
Azért nem egy világhírű olasz cég/márka van:
Pirelli, Fiat-csoport, Lamborghini, Piaggio, Indesit, Zanussi, Candy, Benetton-csoport, Armani, Versace, Diesel, Dolce & Gabbana, Prada,...
empty taxi
Azért elég erős az olasz mezőgazdaság,élelmiszeripar is.
IVECO is olasz és számos más cég lehet még...
Janek
a GDP 2 (!) százalékát adja a mezőgazdaság, 24-et az ipar és 74-et a szolgáltatások*
a lakosság 4 százaléka dolgozik az elsőben, 28 a másodikban és 68 a harmadikban

*itthon ez 4-31-65
r.baggio
de sokan még fújják a mantrát, hogy agrárország.
Amadeus
Naugye! (2015-ös)
 www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/magyarorszag-agrarorszag-maradt-es-ez-elony
Az megint másik kérdés, hogy a járvány miatt a helyben előállított élelmiszer jelentősége várhatóan jóval nagyobb lesz, mint eddig. Róna Péter és mások legalábbis erre számítanak.
több mint 4 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 838 — 258. §
sztem simán az van hogy a német, olasz emberek rájöttek mi van és a kormány bízik benne hogy újra lehet indítani a gazdaságot
ha megint jön a szar akkor remélhetőleg tudják mikor kell megállni
Negritis
Hát igen, csakhogy Olaszban pl mit indítasz ujra ami tolja nagyon a gazdaságot? Nem nagyon vagyok képben, de ugy tudom a turizmus tartja el az ország 80%-át, ami viszont jó darabig ne indul ujra..
LoveSobri
Azért nem egy világhírű olasz cég/márka van:
Pirelli, Fiat-csoport, Lamborghini, Piaggio, Indesit, Zanussi, Candy, Benetton-csoport, Armani, Versace, Diesel, Dolce & Gabbana, Prada,...
empty taxi
Azért elég erős az olasz mezőgazdaság,élelmiszeripar is.
IVECO is olasz és számos más cég lehet még...
Janek
a GDP 2 (!) százalékát adja a mezőgazdaság, 24-et az ipar és 74-et a szolgáltatások*
a lakosság 4 százaléka dolgozik az elsőben, 28 a másodikban és 68 a harmadikban

*itthon ez 4-31-65
r.baggio
de sokan még fújják a mantrát, hogy agrárország.
Amadeus
Van még olyan hogy agrárország? Hol lehet a mezőgazdaság arányosan a legdominásabb ágazat? És ott mennyi az arány?
bcsarli
Sierra Leone "nyert", Európában Ukrajna tűnik az éllovasnak a maga 12.2%-ával
 www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/fields/214.html

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
NB2 New England Patriots 24 473 — nabege2@yahoo.com
sztem simán az van hogy a német, olasz emberek rájöttek mi van és a kormány bízik benne hogy újra lehet indítani a gazdaságot
ha megint jön a szar akkor remélhetőleg tudják mikor kell megállni
Negritis
Hát igen, csakhogy Olaszban pl mit indítasz ujra ami tolja nagyon a gazdaságot? Nem nagyon vagyok képben, de ugy tudom a turizmus tartja el az ország 80%-át, ami viszont jó darabig ne indul ujra..
LoveSobri
Azért nem egy világhírű olasz cég/márka van:
Pirelli, Fiat-csoport, Lamborghini, Piaggio, Indesit, Zanussi, Candy, Benetton-csoport, Armani, Versace, Diesel, Dolce & Gabbana, Prada,...
empty taxi
Azért elég erős az olasz mezőgazdaság,élelmiszeripar is.
IVECO is olasz és számos más cég lehet még...
Janek
a GDP 2 (!) százalékát adja a mezőgazdaság, 24-et az ipar és 74-et a szolgáltatások*
a lakosság 4 százaléka dolgozik az elsőben, 28 a másodikban és 68 a harmadikban

*itthon ez 4-31-65
r.baggio
de sokan még fújják a mantrát, hogy agrárország.
Amadeus
Van még olyan hogy agrárország? Hol lehet a mezőgazdaság arányosan a legdominásabb ágazat? És ott mennyi az arány?
bcsarli
Hát szerintem pl Ukrajnában elég nagy lehet a mezőgazdaság aránya. (tipp, most nem érek rá utánanézni, de ott hatalmas termőterületek vannak)
több mint 4 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 288 — capitaine du château de Vienne 1487
sztem simán az van hogy a német, olasz emberek rájöttek mi van és a kormány bízik benne hogy újra lehet indítani a gazdaságot
ha megint jön a szar akkor remélhetőleg tudják mikor kell megállni
Negritis
Hát igen, csakhogy Olaszban pl mit indítasz ujra ami tolja nagyon a gazdaságot? Nem nagyon vagyok képben, de ugy tudom a turizmus tartja el az ország 80%-át, ami viszont jó darabig ne indul ujra..
LoveSobri
Azért nem egy világhírű olasz cég/márka van:
Pirelli, Fiat-csoport, Lamborghini, Piaggio, Indesit, Zanussi, Candy, Benetton-csoport, Armani, Versace, Diesel, Dolce & Gabbana, Prada,...
empty taxi
Azért elég erős az olasz mezőgazdaság,élelmiszeripar is.
IVECO is olasz és számos más cég lehet még...
Janek
a GDP 2 (!) százalékát adja a mezőgazdaság, 24-et az ipar és 74-et a szolgáltatások*
a lakosság 4 százaléka dolgozik az elsőben, 28 a másodikban és 68 a harmadikban

*itthon ez 4-31-65
r.baggio
de sokan még fújják a mantrát, hogy agrárország.
Amadeus
Én azt tudom,hogy a szakmámban fontos Olaszország szerepe.
De akkor a tippem az,hogy az unioban mindenhol ilyen 2-4-6 % lehet ez a szám.
Janek
nade babák, azé ne GDPre mérjünk mán, hány padlizsánt kell eladni, hogy kigyöjjön egy Zanussi vagy egy fiat?
Az olasz ipar erős, exportra dolgozik, - csak érdekes módon most nem annyira erős a lombard nehézipar, bezzeg mikor a légszennyezési adatokat dobálják, akkor meg veri a rurhvidéket, szóva a szar gdpve ki lehet törölni a seggemet...........

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
NB2 New England Patriots 24 473 — nabege2@yahoo.com
Előbb hallottam nyilatkozni Rékassy Balázst (eg.ügyi szakmenedzser). A lényeg: a kórházakban már van elég védőfelszerelés, de az alapellátásban, járóbeteg-ellátásban még mindig nincs. Nem vagyunk még a „csúcson”, korai lenne azon gondolkodni, hogyan lehet lazítani a szigorításokon. Szerinte most inkább más országokat kellene figyelni, hogy melyik intézkedésnek milyen hatása van, mi válik be, és mi nem.
Azon pedig, hogy Kásler orvosokat toboroz Romániába (Erdélybe), kínjában csak nevetgélt:
 nepszava.hu/3074658_kasler-orvosokat-toboroz-a-hataron-tulra
nagylaza
Nem március eleje óta van védőfelszerelés mindenhol?😊
több mint 4 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 8 548 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
sztem simán az van hogy a német, olasz emberek rájöttek mi van és a kormány bízik benne hogy újra lehet indítani a gazdaságot
ha megint jön a szar akkor remélhetőleg tudják mikor kell megállni
Negritis
Hát igen, csakhogy Olaszban pl mit indítasz ujra ami tolja nagyon a gazdaságot? Nem nagyon vagyok képben, de ugy tudom a turizmus tartja el az ország 80%-át, ami viszont jó darabig ne indul ujra..
LoveSobri
Azért nem egy világhírű olasz cég/márka van:
Pirelli, Fiat-csoport, Lamborghini, Piaggio, Indesit, Zanussi, Candy, Benetton-csoport, Armani, Versace, Diesel, Dolce & Gabbana, Prada,...
empty taxi
Azért elég erős az olasz mezőgazdaság,élelmiszeripar is.
IVECO is olasz és számos más cég lehet még...
Janek
a GDP 2 (!) százalékát adja a mezőgazdaság, 24-et az ipar és 74-et a szolgáltatások*
a lakosság 4 százaléka dolgozik az elsőben, 28 a másodikban és 68 a harmadikban

*itthon ez 4-31-65
r.baggio
de sokan még fújják a mantrát, hogy agrárország.
Amadeus
Van még olyan hogy agrárország? Hol lehet a mezőgazdaság arányosan a legdominásabb ágazat? És ott mennyi az arány?

több mint 4 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 36 301 — Lájkold a zsűrit!
Ha már számok, eddig 56,6 ezer fővel nőtt a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon:  nepszava.hu/3074649_kozmetikaztak-a-munkanelkuliseg-novekedeset

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 15 814 — Apu ökölbeszorított keze

nem hittem volna.

több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
Előbb hallottam nyilatkozni Rékassy Balázst (eg.ügyi szakmenedzser). A lényeg: a kórházakban már van elég védőfelszerelés, de az alapellátásban, járóbeteg-ellátásban még mindig nincs. Nem vagyunk még a „csúcson”, korai lenne azon gondolkodni, hogyan lehet lazítani a szigorításokon. Szerinte most inkább más országokat kellene figyelni, hogy melyik intézkedésnek milyen hatása van, mi válik be, és mi nem.
Azon pedig, hogy Kásler orvosokat toboroz Romániába (Erdélybe), kínjában csak nevetgélt:
 nepszava.hu/3074658_kasler-orvosokat-toboroz-a-hataron-tulra
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 22 516 — Lucas Scott
 24.hu/belfold/2020/04/16/koronavirus-kasler-miklos-emmi-orvosok-toborzasa-romaniaba/
Itt már minden fasza!
zemanla
ha olyan helyzetben lennénk mint a hanyatló nyugaton pár ország akkor megérteném. de ők sem orvost küldenek veszélyzónába hanem betegeket vállalnak át.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Hany het lemaradasban vagyunk az olaszokhoz, spanyolokhoz es franciakhoz kepest? Azaz mikor kellene papiron "robbanni" a virusnak nalunk?
Beki
Mindenféle dátumok voltak már, közöttük július is.
nagylaza
Szerintem azt a tetőzésre írták nem? Vagy lehet csak én nem olvastam róla hogy valaki júliusban várja itthon a robbanást.
kapitnono
Igen, én kevertem a "tetőzést" és a "robbanást".
nagylaza
Igen, robbanásra értettem. Csak azért tettem fel a kérdést, mert megy a nagy szabadítsunk fel az ágyakat a kórházakban mozgalom a tömeges megbetegedésekre készülve, csak ilyen alacsony tesztelési számok mellett sztem nem nagyon fogunk átlépni oda...leg is gondolom a napi 70-80 új igazolt fertőzött nem ad okot rá.
több mint 4 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 3 827 — Patriot
Szerintem pedig az újranyitásoknál egyszerüen újrakalibrálják a méréseket, a mértékegységeket.
Eddig mindenki borzongott, hogy
Napi 1 koronavírusos halott
Napi 5 koronavírusos halott
Napi 10 koronavírusos halott
Napi 100 koronavírusos halott
Napi 1000 koronavírusos halott
Napi 1200 koronavírusos halott
Napi 1000 koronavírusos halott
Napi 700 koronavírusos halott
Napi 300 koronavírusos halott - most itt tartunk
Napi 100 koronavírusos halott (a lapos görbe!)
Ez volt a legfontosabb szám, amit minden döntéshozó próbált minimalizálni.

Most már a döntéshozók, ugyanezeket a fenti számokat így látják (pl németeknél):
Napi 1500 halott (ebből koronavírusos 1)
Napi 1500 halott (ebből koronavírusos 5)
Napi 1500 halott (ebből koronavírusos 10)
Napi 1500 halott (ebből koronavírusos 100)
Napi 1500 halott (ebből koronavírusos 1000)
Napi 1500 halott (ebből koronavírusos 1200)
Napi 1500 halott (ebből koronavírusos 1000)
Napi 1500 halott (ebből koronavírusos 700)
Napi 1500 halott (ebből koronavírusos 300) - most itt tartunk
Napi 1500 halott (ebből koronavírusos 100)

Ugyanaz a szám! DE! Már rögtön nem is olyan vészes a helyzet.

Evvel párhuzamosan odateszik a másik "görbét", aminek a laposításáról kevesebb szó esett, de félnek, ez is exponenciális szakaszban lesz hamarosan:
Eddig 3000 ember vesztette el az állását
Eddig 4000 ember vesztette el az állását
Eddig 7000 ember vesztette el az állását
Eddig 14000 ember vesztette el az állását
Eddig 33000 ember vesztette el az állását
Eddig 63000 ember vesztette el az állását
Eddig 103000 ember vesztette el az állását - most itt tartunk
Eddig 230000 ember vesztette el az állását

És meghoznak egy döntést, ami nem csak a koronavírus szemüvegén nézi a világot.
Lesznek személyes tragédiák? Mindenképp. De tudjuk egy személy halála tragédia 100.000 személy halála statisztika.
És ha a politika meg akarja tartani a hatalmát, márpedig ez a lényege, úgy figyelembe veszi, hogy melyik megoldással hány szavazót veszít el.
Az 500.000 koronavírusos halott hozzátartózói alkotnak nagyobb szavazói tömeget vagy a 3.000.000 munkanélküli és hozzátartozójuk?
Akkor tehát meglepő-e, hogy újra nyitják a dolgokat? Jó reggelt.

| A számok fiktívek |
több mint 4 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 838 — 258. §
sztem simán az van hogy a német, olasz emberek rájöttek mi van és a kormány bízik benne hogy újra lehet indítani a gazdaságot
ha megint jön a szar akkor remélhetőleg tudják mikor kell megállni
Negritis
Hát igen, csakhogy Olaszban pl mit indítasz ujra ami tolja nagyon a gazdaságot? Nem nagyon vagyok képben, de ugy tudom a turizmus tartja el az ország 80%-át, ami viszont jó darabig ne indul ujra..
LoveSobri
Azért nem egy világhírű olasz cég/márka van:
Pirelli, Fiat-csoport, Lamborghini, Piaggio, Indesit, Zanussi, Candy, Benetton-csoport, Armani, Versace, Diesel, Dolce & Gabbana, Prada,...
empty taxi
Azért elég erős az olasz mezőgazdaság,élelmiszeripar is.
IVECO is olasz és számos más cég lehet még...
Janek
a GDP 2 (!) százalékát adja a mezőgazdaság, 24-et az ipar és 74-et a szolgáltatások*
a lakosság 4 százaléka dolgozik az elsőben, 28 a másodikban és 68 a harmadikban

*itthon ez 4-31-65

Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 15 814 — Apu ökölbeszorított keze
sztem simán az van hogy a német, olasz emberek rájöttek mi van és a kormány bízik benne hogy újra lehet indítani a gazdaságot
ha megint jön a szar akkor remélhetőleg tudják mikor kell megállni
Negritis
Hát igen, csakhogy Olaszban pl mit indítasz ujra ami tolja nagyon a gazdaságot? Nem nagyon vagyok képben, de ugy tudom a turizmus tartja el az ország 80%-át, ami viszont jó darabig ne indul ujra..
LoveSobri
Azért nem egy világhírű olasz cég/márka van:
Pirelli, Fiat-csoport, Lamborghini, Piaggio, Indesit, Zanussi, Candy, Benetton-csoport, Armani, Versace, Diesel, Dolce & Gabbana, Prada,...
empty taxi
Azért elég erős az olasz mezőgazdaság,élelmiszeripar is.
IVECO is olasz és számos más cég lehet még...

több mint 4 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 838 — 258. §
azért ha megyei bontásban nézzük a felszabadított ágyak számát (linken alul), nem tűnik olyan rettentően soknak... BP-n a 60% jelent 10000 ágyat

 koronavirus.gov.hu/cikkek/korhazak-orszagszerte-felkeszulnek-tomeges-megbetegedesekre

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
Hany het lemaradasban vagyunk az olaszokhoz, spanyolokhoz es franciakhoz kepest? Azaz mikor kellene papiron "robbanni" a virusnak nalunk?
Beki
Mindenféle dátumok voltak már, közöttük július is.
nagylaza
Szerintem azt a tetőzésre írták nem? Vagy lehet csak én nem olvastam róla hogy valaki júliusban várja itthon a robbanást.
kapitnono
Igen, én kevertem a "tetőzést" és a "robbanást".
több mint 4 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 982 — WHO DAT!!!!
Hany het lemaradasban vagyunk az olaszokhoz, spanyolokhoz es franciakhoz kepest? Azaz mikor kellene papiron "robbanni" a virusnak nalunk?
Beki
Mindenféle dátumok voltak már, közöttük július is.
nagylaza
Szerintem azt a tetőzésre írták nem? Vagy lehet csak én nem olvastam róla hogy valaki júliusban várja itthon a robbanást.

több mint 4 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 930 — SuperBowl Champions 2013/2014
sztem simán az van hogy a német, olasz emberek rájöttek mi van és a kormány bízik benne hogy újra lehet indítani a gazdaságot
ha megint jön a szar akkor remélhetőleg tudják mikor kell megállni
Negritis
Hát igen, csakhogy Olaszban pl mit indítasz ujra ami tolja nagyon a gazdaságot? Nem nagyon vagyok képben, de ugy tudom a turizmus tartja el az ország 80%-át, ami viszont jó darabig ne indul ujra..
LoveSobri
Azért nem egy világhírű olasz cég/márka van:
Pirelli, Fiat-csoport, Lamborghini, Piaggio, Indesit, Zanussi, Candy, Benetton-csoport, Armani, Versace, Diesel, Dolce & Gabbana, Prada,...
empty taxi
Szerintem ezeknek fele nem is Olaszorszagban gyart, cserebe viszont vannak akik igen. A magyar gazdasag is nagyon fugg a nemet autogyaraktol, holott nem magyar markak, de amugy a lenyeggel egyetertek. A huzoagazatok nem allhatnak le, mert a jarulekos vesztesegek oriasiak.