Koronavírus 2024
34 feliratkozó
több mint 4 éve
Ez főleg BPnek nagy ütés.Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a kormány többek között az önkormányzatok gépjárműadó bevételeire is számít. Ezt az összeget kell az önkormányzatok átirányítsák a központi költségvetésbe, ez országos szinten 34 milliárd forintot tesz ki. A többi intézkedéssel együtt (pártoktól, bankoktól és a multinacionális kereskedelmi láncoktól várnak összegeket) Gulyás számításai szerint így a védelmi alap összesen 663 milliárd forintot tesz majd ki.Orrba-szájba nyomatják, hogy a védekezés az önkormányzatok felelőssége is (Cecília ma se hagyta ki), közben pénzt nem adnak hozzá, csak elvesznek.
Adjatok mert mi mindent elherdáltunk!
Rohadt férgek....
Bazzani
nagylaza
Kíváncsi vagyok, hogy akkor is meghúzták volna e ezt ha Tarlós a főpolgármester!?
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
A konkrét járvány elleni lépések a következők:- a párttámogatások 50 százalékát a járvány elleni védekezési alapba kell befizetni, ez 1,2 milliárd forintot jelent,
- a multikra kereskedelmi különadót vetnek ki, ez egyszer már uniós vitát eredményezett, de az Európai Bizottsággal szemben lengyel-magyar győzelem született az Európai Bíróságon, így ez idén 36 milliárd forint plusz bevételt fog jelenteni.
- a pénzügyi szektorban a bankoknak 55 milliárd forintot kell befizetni,
- a gépjárműadó egy részét a központi költségvetésbe irányítják át, az önkormányzatok ezzel járulnak hozzá a védekezéshez, ez az arányos teherviselés része.
- A járvány elleni védekezésre összesen 663 milliárd forintot tudnak biztosítani.
több mint 4 éve
a másik része adó formájában visszacsorog, elmésIgen, az a fele csak.Szerintem az kb. a fele a teljes lóvénak.Elveszik idén a párttámogatást is, ami 1,2 milliárdot jelent.Párttámogatás kampóNem néztem. Kérdésem:???
Amadeus
nagylaza
Beki
nagylaza
Beki
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Igen, az a fele csak.Szerintem az kb. a fele a teljes lóvénak.Elveszik idén a párttámogatást is, ami 1,2 milliárdot jelent.Párttámogatás kampóNem néztem. Kérdésem:???
Amadeus
nagylaza
Beki
nagylaza
több mint 4 éve
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a kormány többek között az önkormányzatok gépjárműadó bevételeire is számít. Ezt az összeget kell az önkormányzatok átirányítsák a központi költségvetésbe, ez országos szinten 34 milliárd forintot tesz ki. A többi intézkedéssel együtt (pártoktól, bankoktól és a multinacionális kereskedelmi láncoktól várnak összegeket) Gulyás számításai szerint így a védelmi alap összesen 663 milliárd forintot tesz majd ki.Orrba-szájba nyomatják, hogy a védekezés az önkormányzatok felelőssége is (Cecília ma se hagyta ki), közben pénzt nem adnak hozzá, csak elvesznek.
Adjatok mert mi mindent elherdáltunk!
Rohadt férgek....
Bazzani
több mint 4 éve
Egyszeri juttatás, szóval egy összegben küldik majd azt a kb nettó 332 ezret.Bruttó (!) félmillió12 hónapra elosztva állítólag.
Amadeus
Bazzani
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a kormány többek között az önkormányzatok gépjárműadó bevételeire is számít. Ezt az összeget kell az önkormányzatok átirányítsák a központi költségvetésbe, ez országos szinten 34 milliárd forintot tesz ki. A többi intézkedéssel együtt (pártoktól, bankoktól és a multinacionális kereskedelmi láncoktól várnak összegeket) Gulyás számításai szerint így a védelmi alap összesen 663 milliárd forintot tesz majd ki.Szájbakúrt stadionok ára pont fedezné ezt...
Adjatok mert mi mindent elherdáltunk!
Rohadt férgek....
Bazzani
több mint 4 éve
Szerintem az kb. a fele a teljes lóvénak.Elveszik idén a párttámogatást is, ami 1,2 milliárdot jelent.Párttámogatás kampóNem néztem. Kérdésem:???
Amadeus
nagylaza
Beki
több mint 4 éve
Bruttó (!) félmillióHivatalosan bejelentett összeg SOHA sem nettó!!!
Amadeus
Szerkesztette: nagir
ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods FAN!!!
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Elveszik idén a párttámogatást is, ami 1,2 milliárdot jelent.Párttámogatás kampóNem néztem. Kérdésem:???
Amadeus
nagylaza
több mint 4 éve
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a kormány többek között az önkormányzatok gépjárműadó bevételeire is számít. Ezt az összeget kell az önkormányzatok átirányítsák a központi költségvetésbe, ez országos szinten 34 milliárd forintot tesz ki. A többi intézkedéssel együtt (pártoktól, bankoktól és a multinacionális kereskedelmi láncoktól várnak összegeket) Gulyás számításai szerint így a védelmi alap összesen 663 milliárd forintot tesz majd ki. Adjatok mert mi mindent elherdáltunk!
Rohadt férgek....
több mint 4 éve
Párttámogatás kampóNem néztem. Kérdésem:???
Amadeus
több mint 4 éve
Amadeus the Young
32 681
Ez annyira cheap, hogy felháborodni sem tudtam. A kurva èletbe.bazmegBruttó (!) félmillió12 hónapra elosztva állítólag.
Amadeus
Bazzani
briareos
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
bazmegBruttó (!) félmillió12 hónapra elosztva állítólag.
Amadeus
Bazzani
több mint 4 éve
Bruttó (!) félmillió12 hónapra elosztva állítólag.
Amadeus
több mint 4 éve
Mi volt?Egy fél szóval? : Lóf
Janek
2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 4 éve
Majd valaki sorolgassa lécci, hogy kit mentenek meg.Azt tudom, hogy kit nem...
több mint 4 éve
jáj de jó, gulyigeri
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Ha a szmájli ellenére sem jött át: vicceltem. Ment neki a lájk.Tehat ott tartunk, hogy tulajdonkeppen az allam csak merő joindulatból nem ad egy forintot se, mert így legalabb elmehet az ember mashova dolgozni jobb penzert. Pl. a csúnya román állam meg kiszúrja az ember szemét szaros 75٪-kal, ezzel ellehetetlenítve a munkavallalót hogy keressen egy jobban kereső állást. Úgy latszik nem a brusszeliek elnek burokban, pedig nekem vitya azt mondta.nem emlékszel mit tanácsoltunk? csak a vita kedvéért kár vitatkozni, mikor ilyen állítások jönnek riposztként
eaglesmcnabb
mi a repülőtéren legalább megkapjuk a fizetésünk 75%-át, és evidens, hogy ez nem is köt minket sehova így sem, ugyanúgy van az embernek mellette lehetősége másodállást keresni
r.baggio
több mint 4 éve
6 napja írtamAz egy reális jövőkép, hogy az országok jobban bezárkóznak, még inkább felerősödik az idegengyűlölet és a bevándorlóellenesség. De olyat vizionálni, hogy az emberek maguk határolódnak el mindenki mástól, bezárnak a mozik, vége a koncerteknek, tényleg valami elborult disztópia, amit PKD is megirigyelne.mai hír:
r.baggio
index.hu/kulfold/2020/04/04/tobb_mint_2_millio_kulfoldit_szolitott_fel_tavozasra_ausztralia/
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
"Egy hónapja volt az első megbetegedések regisztrálása Magyarországon, ahol megfelelő időben, megfelelő intézkedések történtek a koronavírus-járvány elleni védekezésben - emelte ki az országos tisztifőorvos."Az a fontos, hogy Cecília elégedett. Akkor én is az vagyok.
több mint 4 éve
Tehat ott tartunk, hogy tulajdonkeppen az allam csak merő joindulatból nem ad egy forintot se, mert így legalabb elmehet az ember mashova dolgozni jobb penzert. Pl. a csúnya román állam meg kiszúrja az ember szemét szaros 75٪-kal, ezzel ellehetetlenítve a munkavallalót hogy keressen egy jobban kereső állást. Úgy latszik nem a brusszeliek elnek burokban, pedig nekem vitya azt mondta.nem emlékszel mit tanácsoltunk? csak a vita kedvéért kár vitatkozni, mikor ilyen állítások jönnek riposztként
eaglesmcnabb
mi a repülőtéren legalább megkapjuk a fizetésünk 75%-át, és evidens, hogy ez nem is köt minket sehova így sem, ugyanúgy van az embernek mellette lehetősége másodállást keresni
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal