Koronavírus 2024
34 feliratkozó
több mint 4 éve
Ne románozz!😊De az tévedés, hogy "valóban nem sokra menne a felszolgalo havi 50k-val, de pont 50000-rel tobbre mint jelenleg".Tehat ott tartunk, hogy tulajdonkeppen az allam csak merő joindulatból nem ad egy forintot se, mert így legalabb elmehet az ember mashova dolgozni jobb penzert. Pl. a csúnya román állam meg kiszúrja az ember szemét szaros 75٪-kal, ezzel ellehetetlenítve a munkavallalót hogy keressen egy jobban kereső állást. Úgy latszik nem a brusszeliek elnek burokban, pedig nekem vitya azt mondta.
Így elmegy, elmehet máshova, mondjuk 200ért, és nem ragad bele az 50-be, várva, hogy az újra 400 lesz. (Nem lesz.)
Sobri Jóska
Ha szerinted az otvar gazdasagpolitika nem vitya sara akkor kié? Már nem is tudom kovetni hanyadik ketharmada van, gyakorlatilag az tortenik az egesz orszagban amit ő akar, de megsem telik el úgy nap, hogy ne az ellenzekre mutogatna, es ne arrol menne a hírverés, hogy az ellenzek és a sorosista Brusszel minden jocselekedeteben gatolja őt.
eaglesmcnabb
több mint 4 éve
De az tévedés, hogy "valóban nem sokra menne a felszolgalo havi 50k-val, de pont 50000-rel tobbre mint jelenleg".Tehat ott tartunk, hogy tulajdonkeppen az allam csak merő joindulatból nem ad egy forintot se, mert így legalabb elmehet az ember mashova dolgozni jobb penzert. Pl. a csúnya román állam meg kiszúrja az ember szemét szaros 75٪-kal, ezzel ellehetetlenítve a munkavallalót hogy keressen egy jobban kereső állást. Úgy latszik nem a brusszeliek elnek burokban, pedig nekem vitya azt mondta.
Így elmegy, elmehet máshova, mondjuk 200ért, és nem ragad bele az 50-be, várva, hogy az újra 400 lesz. (Nem lesz.)
Sobri Jóska
Ha szerinted az otvar gazdasagpolitika nem vitya sara akkor kié? Már nem is tudom kovetni hanyadik ketharmada van, gyakorlatilag az tortenik az egesz orszagban amit ő akar, de megsem telik el úgy nap, hogy ne az ellenzekre mutogatna, es ne arrol menne a hírverés, hogy az ellenzek és a sorosista Brusszel minden jocselekedeteben gatolja őt.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 4 éve
Kint van, csak kicsit eldugva:bcsarliAz 54 éves nem hangzik jól. Neki is volt valami alapbetegsége? Amúgy hol nézed? A hivatalos oldalon nincs kint.Egy 54 éves nő és öt 77 év feletti (2nő, 3férfi) krónikus beteg.55 uj eset, 6 elhunyt...Megfigyeltem, mindíg te vagy a napi jelentő 😊
Vrij6
Aztán jön valaki az életkorukkal. Mostanában így indul a nap...
bcsarli
Bazzani
bcsarli
koronavirus.gov.hu/elhunytak
több mint 4 éve
Ceci néni már egyes szám első személyben beszél. "Meghoztam, Elrendelem". Szép felépítik hogy ő vigye majd el a balhét 😀
több mint 4 éve
Az 54 éves nem hangzik jól. Neki is volt valami alapbetegsége? Amúgy hol nézed? A hivatalos oldalon nincs kint.Egy 54 éves nő és öt 77 év feletti (2nő, 3férfi) krónikus beteg.55 uj eset, 6 elhunyt...Megfigyeltem, mindíg te vagy a napi jelentő 😊
Vrij6
Aztán jön valaki az életkorukkal. Mostanában így indul a nap...
bcsarli
Bazzani
bcsarli
több mint 4 éve
Nyilván nem úgy értetted, de a 77 felettiek sem hangzanak jól. Egy tizenévesnek amúgy az 54 kb. ugyanaz, mint a 77.Az 54 éves nem hangzik jól. Neki is volt valami alapbetegsége?Egy 54 éves nő és öt 77 év feletti (2nő, 3férfi) krónikus beteg.55 uj eset, 6 elhunyt...Megfigyeltem, mindíg te vagy a napi jelentő 😊
Vrij6
Aztán jön valaki az életkorukkal. Mostanában így indul a nap...
bcsarli
Bazzani
bcsarli
több mint 4 éve
Az 54 éves nem hangzik jól. Neki is volt valami alapbetegsége?Egy 54 éves nő és öt 77 év feletti (2nő, 3férfi) krónikus beteg.55 uj eset, 6 elhunyt...Megfigyeltem, mindíg te vagy a napi jelentő 😊
Vrij6
Aztán jön valaki az életkorukkal. Mostanában így indul a nap...
bcsarli
Bazzani
több mint 4 éve
Fasza, mára kikerült a ház ajtajára a papír, hogy karanténozott van... persze nem egyértelmű, hogy igazolt fertőzött, vsgy csak megfigyelés...Ha még nem nézted: már "11 399-en vannak hatósági házi karanténban".
warr_b
több mint 4 éve
"Lecsaptak a kamu kézfertőtlenítőkre: volt amelyik teljesen hatástalannak bizonyult"www.hellovidek.hu/otthon/2020/04/04/lecsaptak-a-kamu-kezfertotlenitokre-volt-amelyik-teljesen-hatastalannak-bizonyult
Az, amit én használok, biztosan nem kamu. Kireped tőle a bőröm, sebes, vérzik, helyenként mintha sebészkéssel vagdalták volna össze + viszket a kézfejem. Pedig csak akkor kenem be, amikor már rajtam van az eldobható nejlonkesztyű.
több mint 4 éve
www.youtube.com/watch?v=khn9vTedFLQ
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Fasza, mára kikerült a ház ajtajára a papír, hogy karanténozott van... persze nem egyértelmű, hogy igazolt fertőzött, vsgy csak megfigyelés...
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
Sajna hetkoznap a melo miatt fel7 elott mar kelek, de pl most se tudtam sokaig aludni,aztan ranezek erre. Sajnos, nem sajnos rutin lett. De a mult szombaton is ennyit neztem meg, es ma sem akarok ezzel foglalkozni, mert muszaj.😉 Es vegre hetvege van.55 uj eset, 6 elhunyt...Megfigyeltem, mindíg te vagy a napi jelentő 😊
Vrij6
Aztán jön valaki az életkorukkal. Mostanában így indul a nap...
bcsarli
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 4 éve
akkor ez egy növekvő tendenciaAzért azt tegyük hozzá, hogy ezek nem a hivatalos számok, de ezt nyilván mindenki tudja. Mostmár a tesztelés kb 80-90% át az új, Kínából érkezett tesztekkel végzik, az ujjbegyből vért véve ugye, és csak igen kevés %ot végeznek a korábbi garatváladék tesztelésével. Az NNK viszont csak azt fogadja el hivatalosan, és az is kerül bele a hivatalos statisztikába, amit a garatból vett váladékkal teszteltek.
Janek
több mint 4 éve
mindenki ezt szeretné.akkor ez egy növekvő tendenciaAz de nem tragikus.
Janek
Szeretném hinni, hogy valóban tudják uralni a helyzetet és hamarosan lesz valami gyógymód a dologra.
Bazzani
több mint 4 éve
akkor ez egy növekvő tendenciaAz de nem tragikus.
Janek
Szeretném hinni, hogy valóban tudják uralni a helyzetet és hamarosan lesz valami gyógymód a dologra.
több mint 4 éve
55 uj eset, 6 elhunyt...Megfigyeltem, mindíg te vagy a napi jelentő 😊
Vrij6
Aztán jön valaki az életkorukkal. Mostanában így indul a nap...
több mint 4 éve
55 uj eset, 6 elhunyt...
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 4 éve
Múltkor az aperitif törzsigyűlésen volt egy olyan kérdés, hogy miért kérdezik a Szent Imrében jelentkezőktől, hogy kapott-e a napokban kezelést a kórház sebészetén. Arra az volt Bacília válasza, hogy nagyon helyes és adekvát, hogy a kórelőzményekről kérdezik a vírusgyanús eseteket. Furcsa volt, hogy miért irányul a kórház kérdése konkrétan a Szent Imrére, de sebaj, ez már majdnem odaillő válasz volt egy újságírói felvetésre. Erre kiderült, hogy zárlat alatt van az érsebészet a személyzet járványügyi megfigyelése miatt. (Tehát a hatékony kontakt-kutatás: esetleg vírusos, aki megműtötte és hamár visszajött, megkérdezzük hátha nálunk kapta el.) Bacíliának a zárlatról, lehetséges fertőzöttségről már tudnia kellett.
Na, ezért bizonytalan az ember, hogy hasznos-e maszban 90 fokos hypóban lefürödni 9-12-ig, vagy inkább a "ne fürgyél le" lesz a célravezetőbb és gazdaságosabb a nyájimmunitás eléréséhez.
"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 4 éve
Az a kérdés jutott eszembe, mert nem tudok aludni, mi lesz ezzel a topikkal, ha vége a járványnak és (ezt, sajnos, kötelező hozzátenni) túléljük. Megszűnik? Vagy megmarad, és visszajárunk nosztalgiázni, mint a háborús veteránok?Évente felpörög, amikor kezdődik majd az új idény. (Remélem, nem!)
nagylaza
"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 4 éve
Az a kérdés jutott eszembe, mert nem tudok aludni, mi lesz ezzel a topikkal, ha vége a járványnak és (ezt, sajnos, kötelező hozzátenni) túléljük. Megszűnik? Vagy megmarad, és visszajárunk nosztalgiázni, mint a háborús veteránok?
több mint 4 éve
1. Megmosolygás helyett olybá beszem, hogy félreolvastad. 😊1.: nyilvan megmosolyogtato, mikor egy szelsojobbos vezető liberalis gazdasagpolitikat folyat, és jo duma hogy nincs ingyenpenz, de ha mar itt tartunk akkor minek vezeti be a CSOKot, és minek vezet be babavarot? Mert ilyen erovel az meg mind ingyenpenz...takarítóra, ágyneműmosóra, egyéb olyanra akinek a vírus miatt megszűnt a munkája van megoldás...Nálunk is van rá pénz. Ha nincs, majd Matolcsy beírja a megfelelő sorba, és lesz.
Az állam által átvállalt bérköltségek a környéken:
Ausztria 90%
Csehország: 80%
Románia: 75%
Bulgária: 60%
Lengyelország: 50%
Magyarország: 0%.
Ugye látod a különbséget?... És ne mondd hogy nincs miből, mert mindenhol van erre keret, csak nálunk nincs. 😀
eaglesmcnabb
Max minuszos lesz az államháztartás. A németeknél is, na bumm.
De
1. Orbán neoliberális (gazdaságpolitikát visz). Nem segélyt ad, hanem munkért bért. Nincs ingyenpénz. Ergo ez a fajta szocdem megközelítés, ami másutt megy, nálunk nem. Ő majd mást talál ki.
2. Ausztriában a szolgáltatásban dolgozók összjövedelmének több, mint a 90%-a legitim, 10% alatti a "zsebbepénz" aránya. Nálunk minimum a fele. Mire menne az a (jóesetben nem alkalmi munkavállaló) 4 órára, minimálbérre bejelentett felszolgáló az állami 50ezerrel, aki amúgy zsebbe meg jattal 400at keres?
Ezt illik tudni ilyen matekozásnál.
Sobri Jóska
Normalis munkáért normális bért kellene adni, és akkor lesz több gyerek, és nem csak a ciganysoron... Nem pedig a semmire felvetetni a hitelt, aztan ha nem jon össze a gyerek a semmibol visszafizettetni.. mert a jelenlegi rendszer ket reteget osztonoz tobb gyerekre, a nagyon csórókat, es a nagyon gazdagokat. De ez itt most off.
2.: mint mar mondtam, lehetne olyan adorendszert kialakitani ami feheritene a gazdasagot, lenne is pár otletem. Ezek szerint neki nem, vagy inkabb nem is volt erdeke, pedig volt hozzá par ketharmada. Az hogy a szolgaltatasban jó ha 50% legitim jövedelem, az nagy reszben vitya sara.
És valóban nem sokra menne a felszolgalo havi 50k-val, de pont 50000-rel tobbre mint jelenleg.
eaglesmcnabb
A neoliberális gazdaságpolitika politikai téren nem éppen liberális.
hu.wikipedia.org/wiki/Neoliberalizmus
"Sokszor a „neoliberális” címkét alkalmazzák minden a szociális biztonságot csökkentő, a felső osztályt előnyben részesítő politikai lépésre."
A liberális politikának a neoliberális gazdaságpolitika ha nem is az ellentéte, de nem is a jóbarátja.
Valójában az a két réteg, akit ösztönöznek leginkább egy. A gazdagoké.
2. Lehetne, lehetett volna, de ez van, ami van. És most ezt kell megoldani, nem azon rugózni, hogy ki, mit, mikor baszott el. Szerinted Vitya sara, szerintem nem, skippeljük, mivel bárkié is, ez van. Semmit se változtat azon, amit tenni kell az, hogy kinek a sara.
De az tévedés, hogy "valóban nem sokra menne a felszolgalo havi 50k-val, de pont 50000-rel tobbre mint jelenleg".
Így elmegy, elmehet máshova, mondjuk 200ért, és nem ragad bele az 50-be, várva, hogy az újra 400 lesz. (Nem lesz.)
több mint 4 éve
1.: nyilvan megmosolyogtato, mikor egy szelsojobbos vezető liberalis gazdasagpolitikat folyat, és jo duma hogy nincs ingyenpenz, de ha mar itt tartunk akkor minek vezeti be a CSOKot, és minek vezet be babavarot? Mert ilyen erovel az meg mind ingyenpenz...takarítóra, ágyneműmosóra, egyéb olyanra akinek a vírus miatt megszűnt a munkája van megoldás...Nálunk is van rá pénz. Ha nincs, majd Matolcsy beírja a megfelelő sorba, és lesz.
Az állam által átvállalt bérköltségek a környéken:
Ausztria 90%
Csehország: 80%
Románia: 75%
Bulgária: 60%
Lengyelország: 50%
Magyarország: 0%.
Ugye látod a különbséget?... És ne mondd hogy nincs miből, mert mindenhol van erre keret, csak nálunk nincs. 😀
eaglesmcnabb
Max minuszos lesz az államháztartás. A németeknél is, na bumm.
De
1. Orbán neoliberális (gazdaságpolitikát visz). Nem segélyt ad, hanem munkért bért. Nincs ingyenpénz. Ergo ez a fajta szocdem megközelítés, ami másutt megy, nálunk nem. Ő majd mást talál ki.
2. Ausztriában a szolgáltatásban dolgozók összjövedelmének több, mint a 90%-a legitim, 10% alatti a "zsebbepénz" aránya. Nálunk minimum a fele. Mire menne az a (jóesetben nem alkalmi munkavállaló) 4 órára, minimálbérre bejelentett felszolgáló az állami 50ezerrel, aki amúgy zsebbe meg jattal 400at keres?
Ezt illik tudni ilyen matekozásnál.
Sobri Jóska
Normalis munkáért normális bért kellene adni, és akkor lesz több gyerek, és nem csak a ciganysoron... Nem pedig a semmire felvetetni a hitelt, aztan ha nem jon össze a gyerek a semmibol visszafizettetni.. mert a jelenlegi rendszer ket reteget osztonoz tobb gyerekre, a nagyon csórókat, es a nagyon gazdagokat. De ez itt most off.
2.: mint mar mondtam, lehetne olyan adorendszert kialakitani ami feheritene a gazdasagot, lenne is pár otletem. Ezek szerint neki nem, vagy inkabb nem is volt erdeke, pedig volt hozzá par ketharmada. Az hogy a szolgaltatasban jó ha 50% legitim jövedelem, az nagy reszben vitya sara.
És valóban nem sokra menne a felszolgalo havi 50k-val, de pont 50000-rel tobbre mint jelenleg.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 4 éve
ozibozi
16 656
DRÁGUL A DROG, KEVÉS A TURISTA, BETÖRNI, LOPNI IS NEHEZEBB – FÜGGŐK A JÁRVÁNY IDEJÉN divany.hu/vilagom/2020/04/03/fuggoseg-jarvany/