Koronavírus 2024
34 feliratkozó
több mint 4 éve
Na jó, akkor ma reggel bevásárlásnál. Időben indulok, hogy 9-re végezzek: ALDI, hosszú de fegyelmezett sor, 15 perc alatt bejutok, meg tudom venni amit szeretnék.
LIDL: nincs beengedés, mehet aki akar. 9 előtt elkezdenek kiabálni hogy mindenki menjen ki, mert a 65 év felettiek jönnek. Sorban előttem idős házapár. Rájuk szólok hogy miattatok zavarnak ki, erre vigyorogva bejelentik, hogy mindketten 64 évesek. Amikor nem figyeltek lefényképeztem őket, erre a személyzet odaugrott hogy "fényképezi a vevőket!" azonnal töröljem ki itt előttük, különben rendőrt hív. Kettőből az egyiket (sajnos a jobban sikerültet) kitöröltem előtte, ettől megnyugodott. Kurva fölháborító!
több mint 4 éve
Én azt nem hiszem el, hogy júniusig ne találjanak bármilyen szert ami javít az arányokon.
több mint 4 éve
Persze, de júliusig szerintem már látható lesz hogy mi a helyzet, optimális esetben addigra már a korlátozások feloldása irányába lehetne menni. Ha a szarabb forgatókönyv jön be akkor nyilván baromi nagy szívás lesz minden szinten.Pár hetet még csak elvannak az emberek otthon, de hónapokat biztos nem. Főleg akinek se munkája se pénze.Pontosan így gondolom én is.
Én nagyon borulátó vagyok.
Egyrészt örülök, hogy biztos munkám van másrészt viszont néha szivesebben elbújnék valahová a betegség elöl a családommal mintsem kétszer hetven ember között legyek nap mint nap.
Bazzani
Sajnos a neheze most fog jönni. Az egészségügy előbb-utóbb (sajnos inkább előbb) be fog dőlni, amikor jönnek majd a negatív hírek a lakosság vélhetően be fog szarni, ami valószínű megváltoztatja majd a hozzáállását ehhez az egészhez azoknak is akik eddig szkeptikusak voltak.Ez rendben is van, hogy a neheze most jön és mahjd azok is beszarnak akik még nem. De mi lesz júliusban? Amikor elfogy a pénz, amikor az emberek begolyóznak otthon, Mindenki nyomja, hogy maradj otthon, csak ez a dolgod, de ez egyáltalán nem igaz. Home office + gyerek(ek) oktatása, ez egy ilyen pszichésen kiélezett helyzetben még embert próbálobb feladat. Nem a vírus ebben a kérdés, hanem az emberek, a társadalom pszchés határa. Ahogy az a bécsi főmufti mondta: "a terápia nem lehet súlyosabb, mint a betegség". És ez valamikor, ha nem ismost éprilisban, de előbb vagy utóbb tuti átbukik.
Szesze
zinedine5
több mint 4 éve
Majusban, legkesobb juniusban szerintem atlepnek majd fent abba a fazisba, hogy azt mondjak, hiaba a fos, muszaj dolgozni, es jon a kamuintezkedes, hogy 65 evnel idosebb nem mehet dolgozni, meg kb sehova, de mas igen. Akkor kezdodik el az az idoszak, amikor elkezdenek ugy gondolkozni, hogy kapjak el a virus minel tobben, az eros elje tul, aztan gond nelkul mehet dolgozni, es egyfajta vedelme is kialakul az immunrendszerenek, a gyenge es a beteg meg elhullik.Pár hetet még csak elvannak az emberek otthon, de hónapokat biztos nem. Főleg akinek se munkája se pénze.Kíváncsian várom az eredményt. Fogalmam sincs mi a jó megoldás, de valahogy nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy ezt a jelenlegi helyzetet, pláne ha még szigorítani akarnak majd, hogyan lehet hónapokig fenntartani. (Szerintem sehogy. Egy ideig hajlik a nép, aztán eltörik)Ezt a krízist többféleképpen is meg lehet oldani, utólag látszik majd ki hozta a legjobb (vagy inkább a legkevésbé rossz) döntést. Ha semmilyen korlátozás nem lenne, akkor is megoldódna magától, csak több áldozattal járna, mintha korlátozások vannak. A svédek végül úgy néz ki bevállalták a kvázi korlátozások nélküli elengedését a vírusnak. Nagy hazárdjátéknak tűnik, de arra mindenképp jó a világ számára, hogy kiderüljön mi történik ilyenkor.Könyörgöm! Nincs ilyen, hogy egy ország "technikailag leáll" 30 napra!Valóban, még sosem volt ilyen.
nagylaza
Ezt kijelentheted biztosra.
De az egész attitűdödön átjön, hogy nem azt akarod látni, hogy valami miért lehet a megoldás, hanem azt, hogy valami miért nem lehet a megoldás.
Én (és gondolom sokan mások is) értem el úgy sikert, hogy nem az volt a valószínű kimenetel. (A sportban is imádjuk az ilyen sztorikat.) De megpróbáltam.
Olyan is volt, hogy hasonló oddsokkal nem jártam sikerrel.
De csak egy esetben nem jársz sikerrel bizonyosan, ha meg se próbálod.
Pusztán gondolatkisérletként, elfogadva, hogy te is kevés valós adathoz férsz hozzá, de mégis kijelented, hogy szerinted nincs olyan, hogy 30 napra leáll egy ország, akkor áruld el, hogy mi az, ami van és ami megoldhat egy ilyen krízist?
Mert ha nem adsz alternatívát (persze nem kötelező), akkor joggal gondolhatom, hogy szerinted a legjobb opció amit most Magyarországon az aktuális kormányzat tesz.
Vagy mondj jobbat.
Szerintem annál, amit most tesz a kormányzat, hogy apró lépésekben adagol be egy súlyos korlátozás illetve tilalomcsomagot, (ami ha objektíven nézem a legösszeszedettebb, leggyorsabb és legadekvátabb reagálás eddig Kínát leszámítva), hogy az emberek interakcióit, kontaktusait minél jobban leszorítsa, és próbál a szarból várat építeni -és ezesetben indifferens, hogy ezt a szart ki lapátolta oda, nyilván ők maguk is jócskán-, a teljes leállás ami jobb lenne.
Szerinted?
Sobri Jóska
Szesze
zinedine5
Én nagyon borulátó vagyok.
Egyrészt örülök, hogy biztos munkám van másrészt viszont néha szivesebben elbújnék valahová a betegség elöl a családommal mintsem kétszer hetven ember között legyek nap mint nap.
Bazzani
Kegyetlen, de en szerintem csak ido kerdese, mikor jon a hulljon a fergese gondolkodas, amikor bealdozzak a tarsadalom iksz reszet, hogy a tobbinel mentsek, amit lehet, beinduljon ujra a termeles, egyebek.
több mint 4 éve
Pár hetet még csak elvannak az emberek otthon, de hónapokat biztos nem. Főleg akinek se munkája se pénze.Pontosan így gondolom én is.
Én nagyon borulátó vagyok.
Egyrészt örülök, hogy biztos munkám van másrészt viszont néha szivesebben elbújnék valahová a betegség elöl a családommal mintsem kétszer hetven ember között legyek nap mint nap.
Bazzani
Sajnos a neheze most fog jönni. Az egészségügy előbb-utóbb (sajnos inkább előbb) be fog dőlni, amikor jönnek majd a negatív hírek a lakosság vélhetően be fog szarni, ami valószínű megváltoztatja majd a hozzáállását ehhez az egészhez azoknak is akik eddig szkeptikusak voltak.Ez rendben is van, hogy a neheze most jön és mahjd azok is beszarnak akik még nem. De mi lesz júliusban? Amikor elfogy a pénz, amikor az emberek begolyóznak otthon, Mindenki nyomja, hogy maradj otthon, csak ez a dolgod, de ez egyáltalán nem igaz. Home office + gyerek(ek) oktatása, ez egy ilyen pszichésen kiélezett helyzetben még embert próbálobb feladat. Nem a vírus ebben a kérdés, hanem az emberek, a társadalom pszchés határa. Ahogy az a bécsi főmufti mondta: "a terápia nem lehet súlyosabb, mint a betegség". És ez valamikor, ha nem ismost éprilisban, de előbb vagy utóbb tuti átbukik.
Szesze
több mint 4 éve
Nem a megoldás, de talán a kulcs hozzá: 444.hu/2020/03/28/uj-gyorstesztet-mutattak-be-akar-ot-perc-alatt-kimutatja-a-fertozottseget
több mint 4 éve
Pár hetet még csak elvannak az emberek otthon, de hónapokat biztos nem. Főleg akinek se munkája se pénze.Kíváncsian várom az eredményt. Fogalmam sincs mi a jó megoldás, de valahogy nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy ezt a jelenlegi helyzetet, pláne ha még szigorítani akarnak majd, hogyan lehet hónapokig fenntartani. (Szerintem sehogy. Egy ideig hajlik a nép, aztán eltörik)Ezt a krízist többféleképpen is meg lehet oldani, utólag látszik majd ki hozta a legjobb (vagy inkább a legkevésbé rossz) döntést. Ha semmilyen korlátozás nem lenne, akkor is megoldódna magától, csak több áldozattal járna, mintha korlátozások vannak. A svédek végül úgy néz ki bevállalták a kvázi korlátozások nélküli elengedését a vírusnak. Nagy hazárdjátéknak tűnik, de arra mindenképp jó a világ számára, hogy kiderüljön mi történik ilyenkor.Könyörgöm! Nincs ilyen, hogy egy ország "technikailag leáll" 30 napra!Valóban, még sosem volt ilyen.
nagylaza
Ezt kijelentheted biztosra.
De az egész attitűdödön átjön, hogy nem azt akarod látni, hogy valami miért lehet a megoldás, hanem azt, hogy valami miért nem lehet a megoldás.
Én (és gondolom sokan mások is) értem el úgy sikert, hogy nem az volt a valószínű kimenetel. (A sportban is imádjuk az ilyen sztorikat.) De megpróbáltam.
Olyan is volt, hogy hasonló oddsokkal nem jártam sikerrel.
De csak egy esetben nem jársz sikerrel bizonyosan, ha meg se próbálod.
Pusztán gondolatkisérletként, elfogadva, hogy te is kevés valós adathoz férsz hozzá, de mégis kijelented, hogy szerinted nincs olyan, hogy 30 napra leáll egy ország, akkor áruld el, hogy mi az, ami van és ami megoldhat egy ilyen krízist?
Mert ha nem adsz alternatívát (persze nem kötelező), akkor joggal gondolhatom, hogy szerinted a legjobb opció amit most Magyarországon az aktuális kormányzat tesz.
Vagy mondj jobbat.
Szerintem annál, amit most tesz a kormányzat, hogy apró lépésekben adagol be egy súlyos korlátozás illetve tilalomcsomagot, (ami ha objektíven nézem a legösszeszedettebb, leggyorsabb és legadekvátabb reagálás eddig Kínát leszámítva), hogy az emberek interakcióit, kontaktusait minél jobban leszorítsa, és próbál a szarból várat építeni -és ezesetben indifferens, hogy ezt a szart ki lapátolta oda, nyilván ők maguk is jócskán-, a teljes leállás ami jobb lenne.
Szerinted?
Sobri Jóska
Szesze
zinedine5
Én nagyon borulátó vagyok.
Egyrészt örülök, hogy biztos munkám van másrészt viszont néha szivesebben elbújnék valahová a betegség elöl a családommal mintsem kétszer hetven ember között legyek nap mint nap.
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
343 a legfrissebb szam idehaza es sajnos ujabb idos beteg hunyt el.
több mint 4 éve
Sajnos a neheze most fog jönni. Az egészségügy előbb-utóbb (sajnos inkább előbb) be fog dőlni, amikor jönnek majd a negatív hírek a lakosság vélhetően be fog szarni, ami valószínű megváltoztatja majd a hozzáállását ehhez az egészhez azoknak is akik eddig szkeptikusak voltak.Kíváncsian várom az eredményt. Fogalmam sincs mi a jó megoldás, de valahogy nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy ezt a jelenlegi helyzetet, pláne ha még szigorítani akarnak majd, hogyan lehet hónapokig fenntartani. (Szerintem sehogy. Egy ideig hajlik a nép, aztán eltörik)Ezt a krízist többféleképpen is meg lehet oldani, utólag látszik majd ki hozta a legjobb (vagy inkább a legkevésbé rossz) döntést. Ha semmilyen korlátozás nem lenne, akkor is megoldódna magától, csak több áldozattal járna, mintha korlátozások vannak. A svédek végül úgy néz ki bevállalták a kvázi korlátozások nélküli elengedését a vírusnak. Nagy hazárdjátéknak tűnik, de arra mindenképp jó a világ számára, hogy kiderüljön mi történik ilyenkor.Könyörgöm! Nincs ilyen, hogy egy ország "technikailag leáll" 30 napra!Valóban, még sosem volt ilyen.
nagylaza
Ezt kijelentheted biztosra.
De az egész attitűdödön átjön, hogy nem azt akarod látni, hogy valami miért lehet a megoldás, hanem azt, hogy valami miért nem lehet a megoldás.
Én (és gondolom sokan mások is) értem el úgy sikert, hogy nem az volt a valószínű kimenetel. (A sportban is imádjuk az ilyen sztorikat.) De megpróbáltam.
Olyan is volt, hogy hasonló oddsokkal nem jártam sikerrel.
De csak egy esetben nem jársz sikerrel bizonyosan, ha meg se próbálod.
Pusztán gondolatkisérletként, elfogadva, hogy te is kevés valós adathoz férsz hozzá, de mégis kijelented, hogy szerinted nincs olyan, hogy 30 napra leáll egy ország, akkor áruld el, hogy mi az, ami van és ami megoldhat egy ilyen krízist?
Mert ha nem adsz alternatívát (persze nem kötelező), akkor joggal gondolhatom, hogy szerinted a legjobb opció amit most Magyarországon az aktuális kormányzat tesz.
Vagy mondj jobbat.
Szerintem annál, amit most tesz a kormányzat, hogy apró lépésekben adagol be egy súlyos korlátozás illetve tilalomcsomagot, (ami ha objektíven nézem a legösszeszedettebb, leggyorsabb és legadekvátabb reagálás eddig Kínát leszámítva), hogy az emberek interakcióit, kontaktusait minél jobban leszorítsa, és próbál a szarból várat építeni -és ezesetben indifferens, hogy ezt a szart ki lapátolta oda, nyilván ők maguk is jócskán-, a teljes leállás ami jobb lenne.
Szerinted?
Sobri Jóska
Szesze
zinedine5
több mint 4 éve
Kíváncsian várom az eredményt. Fogalmam sincs mi a jó megoldás, de valahogy nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy ezt a jelenlegi helyzetet, pláne ha még szigorítani akarnak majd, hogyan lehet hónapokig fenntartani. (Szerintem sehogy. Egy ideig hajlik a nép, aztán eltörik)Ezt a krízist többféleképpen is meg lehet oldani, utólag látszik majd ki hozta a legjobb (vagy inkább a legkevésbé rossz) döntést. Ha semmilyen korlátozás nem lenne, akkor is megoldódna magától, csak több áldozattal járna, mintha korlátozások vannak. A svédek végül úgy néz ki bevállalták a kvázi korlátozások nélküli elengedését a vírusnak. Nagy hazárdjátéknak tűnik, de arra mindenképp jó a világ számára, hogy kiderüljön mi történik ilyenkor.Könyörgöm! Nincs ilyen, hogy egy ország "technikailag leáll" 30 napra!Valóban, még sosem volt ilyen.
nagylaza
Ezt kijelentheted biztosra.
De az egész attitűdödön átjön, hogy nem azt akarod látni, hogy valami miért lehet a megoldás, hanem azt, hogy valami miért nem lehet a megoldás.
Én (és gondolom sokan mások is) értem el úgy sikert, hogy nem az volt a valószínű kimenetel. (A sportban is imádjuk az ilyen sztorikat.) De megpróbáltam.
Olyan is volt, hogy hasonló oddsokkal nem jártam sikerrel.
De csak egy esetben nem jársz sikerrel bizonyosan, ha meg se próbálod.
Pusztán gondolatkisérletként, elfogadva, hogy te is kevés valós adathoz férsz hozzá, de mégis kijelented, hogy szerinted nincs olyan, hogy 30 napra leáll egy ország, akkor áruld el, hogy mi az, ami van és ami megoldhat egy ilyen krízist?
Mert ha nem adsz alternatívát (persze nem kötelező), akkor joggal gondolhatom, hogy szerinted a legjobb opció amit most Magyarországon az aktuális kormányzat tesz.
Vagy mondj jobbat.
Szerintem annál, amit most tesz a kormányzat, hogy apró lépésekben adagol be egy súlyos korlátozás illetve tilalomcsomagot, (ami ha objektíven nézem a legösszeszedettebb, leggyorsabb és legadekvátabb reagálás eddig Kínát leszámítva), hogy az emberek interakcióit, kontaktusait minél jobban leszorítsa, és próbál a szarból várat építeni -és ezesetben indifferens, hogy ezt a szart ki lapátolta oda, nyilván ők maguk is jócskán-, a teljes leállás ami jobb lenne.
Szerinted?
Sobri Jóska
Szesze
több mint 4 éve
Az még atlagisztánban volt vagy extrémisztánban? Most megoldásisztánban van!Azért pár napja Te is inkább depressziós pánik kommenteket írogattál (legalábbis ilyen érzésem volt, de elő nem fogom bányászni ezeket), el is ment a kedvem a topiktól. Kezdesz kijönni belőle 😊Nem tudom, mi lesz még itt:1. Világjárvány van. Kibaszott sok halott lesz sajnos. Minden nap megdöbbenni, hogy megint ennyi, megint annyi végülis lehet, csak teljesen felesleges. Gondolom te se úgy modellezel, hogy majd lesz egy ítéletnap, amikor meghal majd' mindenki, a többi napon meg csak 1-2.
"Franciaországban 24 óra alatt 299-cel 1995-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban elhunyt áldozatainak a száma - közölte péntek este Jérome Salomon, az egészségügyi minisztérium járványügyi igazgatója."
Egyfelől:
"A növekedés valamivel alacsonyabb, mint az előző 24 órában."
Másfelől:
"A súlyos betegek egyharmada 60 év alatti. "
nagylaza
Minden nap nyomasztani magadat a számokkal felesleges.
Az az alap matek, hogyha mindenki elkapja, akkor 1 százalékos mortalitással is lesz 70 millió halott. Ha a Föld népességének csak 10 százaléka kapja el, akkor 1 százalékos mortalitással lesz 7 millió halott. 7.000.000. most tartunk kb 26.000-nél.
Vagyis még 270-szer annyian meghalnak alsó hangon is, mint ahányan eddig meghaltak. De lehet 2700-szor ennyien. (Persze, ha nem lesz tényleges karantén vagy csodaszer kurva gyorsan.)
2. Egy évben Magyarországon meghal 130ezer ember. Vagyis naponta átlagosan kb. 356. Ma is. Koronavírus nélkül is.
Olaszországban kb. hatszor annyian élnek, mint nálunk, vagyis ott minden nap (koronavírus nélkül is) meghal kb. 2200 ember. Franciaországban kb. 2500. Az USA-ban kb. 12.000. Naponta. Számunkra pár hírességet leszámítva névtelenül, érdektelenül, le se szarva. Daganatos megbetegedésben, keringési- vagy emésztőrendszeri problémák miatt, esetleg öngyilkos lesz, vagy megölik.
Tényleg felesleges a számokkal stresszelni.
3. Az egymásra dobált számokról annyit, hogy a legtöbbször teljesen értelmetlenek és nem releváns következtetések levonására alkalmasak csak.
Például Magyarországon 100ezer lakosra 18 öngyilkos jut évente. A csóró, diktatórikus Törökországban 2,6. A fejlett, demokratikus Dél-Koreában 25,8. Lehet már az adatok sem valósak. Ha valósak, akkor mit tudsz ebből a tízszeres difiből kikövetkeztetni?
Vagy pl. az USA-ban 13,8 ez a szám, míg Mexikóban 5,5. És ebből?
(Ezek 2016-os adatok.)
Sobri Jóska
bcsarli
több mint 4 éve
Ezt a krízist többféleképpen is meg lehet oldani, utólag látszik majd ki hozta a legjobb (vagy inkább a legkevésbé rossz) döntést. Ha semmilyen korlátozás nem lenne, akkor is megoldódna magától, csak több áldozattal járna, mintha korlátozások vannak. A svédek végül úgy néz ki bevállalták a kvázi korlátozások nélküli elengedését a vírusnak. Nagy hazárdjátéknak tűnik, de arra mindenképp jó a világ számára, hogy kiderüljön mi történik ilyenkor.Könyörgöm! Nincs ilyen, hogy egy ország "technikailag leáll" 30 napra!Valóban, még sosem volt ilyen.
nagylaza
Ezt kijelentheted biztosra.
De az egész attitűdödön átjön, hogy nem azt akarod látni, hogy valami miért lehet a megoldás, hanem azt, hogy valami miért nem lehet a megoldás.
Én (és gondolom sokan mások is) értem el úgy sikert, hogy nem az volt a valószínű kimenetel. (A sportban is imádjuk az ilyen sztorikat.) De megpróbáltam.
Olyan is volt, hogy hasonló oddsokkal nem jártam sikerrel.
De csak egy esetben nem jársz sikerrel bizonyosan, ha meg se próbálod.
Pusztán gondolatkisérletként, elfogadva, hogy te is kevés valós adathoz férsz hozzá, de mégis kijelented, hogy szerinted nincs olyan, hogy 30 napra leáll egy ország, akkor áruld el, hogy mi az, ami van és ami megoldhat egy ilyen krízist?
Mert ha nem adsz alternatívát (persze nem kötelező), akkor joggal gondolhatom, hogy szerinted a legjobb opció amit most Magyarországon az aktuális kormányzat tesz.
Vagy mondj jobbat.
Szerintem annál, amit most tesz a kormányzat, hogy apró lépésekben adagol be egy súlyos korlátozás illetve tilalomcsomagot, (ami ha objektíven nézem a legösszeszedettebb, leggyorsabb és legadekvátabb reagálás eddig Kínát leszámítva), hogy az emberek interakcióit, kontaktusait minél jobban leszorítsa, és próbál a szarból várat építeni -és ezesetben indifferens, hogy ezt a szart ki lapátolta oda, nyilván ők maguk is jócskán-, a teljes leállás ami jobb lenne.
Szerinted?
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Ő pofázik mikor elmenekült egy szigetre?!hu.ign.com/evangeline-lilly/56962/news/evangeline-lilly-szerint-a-koronavirus-jarvany-csak-valasztasi-kampanyfogas-ugyhogy-nem-marad-otthon
több mint 4 éve
Azért pár napja Te is inkább depressziós pánik kommenteket írogattál (legalábbis ilyen érzésem volt, de elő nem fogom bányászni ezeket), el is ment a kedvem a topiktól. Kezdesz kijönni belőle 😊Nem tudom, mi lesz még itt:1. Világjárvány van. Kibaszott sok halott lesz sajnos. Minden nap megdöbbenni, hogy megint ennyi, megint annyi végülis lehet, csak teljesen felesleges. Gondolom te se úgy modellezel, hogy majd lesz egy ítéletnap, amikor meghal majd' mindenki, a többi napon meg csak 1-2.
"Franciaországban 24 óra alatt 299-cel 1995-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban elhunyt áldozatainak a száma - közölte péntek este Jérome Salomon, az egészségügyi minisztérium járványügyi igazgatója."
Egyfelől:
"A növekedés valamivel alacsonyabb, mint az előző 24 órában."
Másfelől:
"A súlyos betegek egyharmada 60 év alatti. "
nagylaza
Minden nap nyomasztani magadat a számokkal felesleges.
Az az alap matek, hogyha mindenki elkapja, akkor 1 százalékos mortalitással is lesz 70 millió halott. Ha a Föld népességének csak 10 százaléka kapja el, akkor 1 százalékos mortalitással lesz 7 millió halott. 7.000.000. most tartunk kb 26.000-nél.
Vagyis még 270-szer annyian meghalnak alsó hangon is, mint ahányan eddig meghaltak. De lehet 2700-szor ennyien. (Persze, ha nem lesz tényleges karantén vagy csodaszer kurva gyorsan.)
2. Egy évben Magyarországon meghal 130ezer ember. Vagyis naponta átlagosan kb. 356. Ma is. Koronavírus nélkül is.
Olaszországban kb. hatszor annyian élnek, mint nálunk, vagyis ott minden nap (koronavírus nélkül is) meghal kb. 2200 ember. Franciaországban kb. 2500. Az USA-ban kb. 12.000. Naponta. Számunkra pár hírességet leszámítva névtelenül, érdektelenül, le se szarva. Daganatos megbetegedésben, keringési- vagy emésztőrendszeri problémák miatt, esetleg öngyilkos lesz, vagy megölik.
Tényleg felesleges a számokkal stresszelni.
3. Az egymásra dobált számokról annyit, hogy a legtöbbször teljesen értelmetlenek és nem releváns következtetések levonására alkalmasak csak.
Például Magyarországon 100ezer lakosra 18 öngyilkos jut évente. A csóró, diktatórikus Törökországban 2,6. A fejlett, demokratikus Dél-Koreában 25,8. Lehet már az adatok sem valósak. Ha valósak, akkor mit tudsz ebből a tízszeres difiből kikövetkeztetni?
Vagy pl. az USA-ban 13,8 ez a szám, míg Mexikóban 5,5. És ebből?
(Ezek 2016-os adatok.)
Sobri Jóska
több mint 4 éve
index.hu/kultur/zene/2020/03/27/a_rammstein_enekese_koronavirusos_intenziven_apoljak/amp
Oh, baszdmeg, remélem felépül...
nagir
Ha ráklikkelsz a saját linkedre, akkor 8 órával később ezt találod ott:
Korábban írtunk arról, hogy a Bild információi szerint a Rammstein frontemberét, Till Lindemannt intenzív osztályon kezelik egy berlini kórházban, kritikus állapotban volt. A lap ekkor azt írta, hogy Lindemannt egy március 15-i moszkvai koncert után Berlinbe hazaérve kórházba kellett szállítani extrém magas láz miatt. Az orvosok ekkor tüdőgyulladást állapítottak meg nála, a Bild pedig azt írta, információik szerint a frontember koronavírus-tesztje is pozitív lett.
Utóbbit cáfolta most a zenekar Facebook-posztja, amiben azt írják, Lindemann a zenekari orvos tanácsára ment kórházba, de negatív lett a koronavírus-tesztje, így végül az intenzívről másik osztályra helyezték át, már jobban van.
Végülis már nem alapszabály az
több mint 4 éve
Könyörgöm! Nincs ilyen, hogy egy ország "technikailag leáll" 30 napra!Valóban, még sosem volt ilyen.
nagylaza
Ezt kijelentheted biztosra.
De az egész attitűdödön átjön, hogy nem azt akarod látni, hogy valami miért lehet a megoldás, hanem azt, hogy valami miért nem lehet a megoldás.
Én (és gondolom sokan mások is) értem el úgy sikert, hogy nem az volt a valószínű kimenetel. (A sportban is imádjuk az ilyen sztorikat.) De megpróbáltam.
Olyan is volt, hogy hasonló oddsokkal nem jártam sikerrel.
De csak egy esetben nem jársz sikerrel bizonyosan, ha meg se próbálod.
Pusztán gondolatkisérletként, elfogadva, hogy te is kevés valós adathoz férsz hozzá, de mégis kijelented, hogy szerinted nincs olyan, hogy 30 napra leáll egy ország, akkor áruld el, hogy mi az, ami van és ami megoldhat egy ilyen krízist?
Mert ha nem adsz alternatívát (persze nem kötelező), akkor joggal gondolhatom, hogy szerinted a legjobb opció amit most Magyarországon az aktuális kormányzat tesz.
Vagy mondj jobbat.
Szerintem annál, amit most tesz a kormányzat, hogy apró lépésekben adagol be egy súlyos korlátozás illetve tilalomcsomagot, (ami ha objektíven nézem a legösszeszedettebb, leggyorsabb és legadekvátabb reagálás eddig Kínát leszámítva), hogy az emberek interakcióit, kontaktusait minél jobban leszorítsa, és próbál a szarból várat építeni -és ezesetben indifferens, hogy ezt a szart ki lapátolta oda, nyilván ők maguk is jócskán-, a teljes leállás ami jobb lenne.
Szerinted?
több mint 4 éve
Szerintem meg ez 2 ketto egyaltalan nem zarja ki egymast..Könyörgöm! Nincs ilyen, hogy egy ország "technikailag leáll" 30 napra! Aztán meg azt írod, hogy az állam "biztosítja, eljuttatja az élelmiszereket mindenkinek". Értelmezhetetlen. Amúgy pedig: mindig van más opció. Az, hogy melyik jön be (nem garantált, hanem lehetséges módon), információkra alapozott koncepció kérdése.Nem hiszek abban, hogy létezik/bevezethető "teljes karantén" egy országban. Az mit jelent? Senki, sehova? Ki felügyeli a karantént?Azt jelenti, hogy technikailag leáll egy ország a szükséges időre, mondjuk 30 napra.
nagylaza
Senki nem megy sehova.
Az állam biztosítja, eljuttatja az élelmiszert mindenkinek erre az időre, az áram-, víz, gáz- és egyéb alapszolgáltatók beköltöznek a melóhelyükre, ahogy mindenki más is, aki az alapműködés része, (csak mivel sose működtettem államot, ezt nem tudom tételesen leírni, de ez egy fix szám, és ismerhető), az összes többi ember meg ül otthon a seggén egy hónapig, és számol szépen egyenletesen visszafelé 2.592.000-től.
Lehet nem létezik.
Lehet nem kivitelezhető.
Sajnos nincs hozzá elég adatom, hogy bizonyosan választ adhassak erre.
De azt tudom, hogy ha meg se próbálod, akkor meg se valósulhat.
Ha megpróbálod, akkor van rá esély, hogy megvalósuljon.
1%, 5%, 20%, a siker esélye, mint mondtam ezt nem tudom, nincs hozzá elég információm. Neked sincs. Szerintem még Trumpnak, Orbánnak, Macronnak sincs.
Nem az a kérdés, hogy biztosan sikerül e, hanem az, hogy van e más opció.
Vagy lenyeljük ezt a békát és eltemetjük szépen a halottakat, remélve, hogy nem minket temetnek el.
Sobri Jóska
nagylaza
Vagyis csak mondjuk keretet ad
a megoldando feladatnak.
Ha a 2 vegletet kivesszuk valahol kozottuk ott a megoldas!
több mint 4 éve
Könyörgöm! Nincs ilyen, hogy egy ország "technikailag leáll" 30 napra! Aztán meg azt írod, hogy az állam "biztosítja, eljuttatja az élelmiszereket mindenkinek". Értelmezhetetlen. Amúgy pedig: mindig van más opció. Az, hogy melyik jön be (nem garantált, hanem lehetséges módon), információkra alapozott koncepció kérdése.Nem hiszek abban, hogy létezik/bevezethető "teljes karantén" egy országban. Az mit jelent? Senki, sehova? Ki felügyeli a karantént?Azt jelenti, hogy technikailag leáll egy ország a szükséges időre, mondjuk 30 napra.
nagylaza
Senki nem megy sehova.
Az állam biztosítja, eljuttatja az élelmiszert mindenkinek erre az időre, az áram-, víz, gáz- és egyéb alapszolgáltatók beköltöznek a melóhelyükre, ahogy mindenki más is, aki az alapműködés része, (csak mivel sose működtettem államot, ezt nem tudom tételesen leírni, de ez egy fix szám, és ismerhető), az összes többi ember meg ül otthon a seggén egy hónapig, és számol szépen egyenletesen visszafelé 2.592.000-től.
Lehet nem létezik.
Lehet nem kivitelezhető.
Sajnos nincs hozzá elég adatom, hogy bizonyosan választ adhassak erre.
De azt tudom, hogy ha meg se próbálod, akkor meg se valósulhat.
Ha megpróbálod, akkor van rá esély, hogy megvalósuljon.
1%, 5%, 20%, a siker esélye, mint mondtam ezt nem tudom, nincs hozzá elég információm. Neked sincs. Szerintem még Trumpnak, Orbánnak, Macronnak sincs.
Nem az a kérdés, hogy biztosan sikerül e, hanem az, hogy van e más opció.
Vagy lenyeljük ezt a békát és eltemetjük szépen a halottakat, remélve, hogy nem minket temetnek el.
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Meglepne ha azt ki tudnád olvasni az általam leírtakból, hogy bárki is dugja homokba a fejét.Nyilván a sok negatív információ szétroncsolja a pszichét, legyen az bármilyen erős is, attól még az információ és az informáltság fontos. Az mitől lenne jobb, ha mindenki homokba dugná a fejét és várná, hogy a holnapi meglepetéssel az ajtón egy ételfutár, egy TEK kommandós taktikai oltással vagy épp a kaszás kopogtat majd.Attól, hogy ez igaz, nem reflektál érdemben arra, amit írtam.Megint jössz az objektivitással, amikor a világ és pontosabban az emberi érzékelés nagyon nem így működik. Nyilván ha egy gépbe bedobod, hogy haljon meg egy család 3 tagja vagy egy város 3000 lakója, a gép egyből az elsőt választja, míg egy ember, pláne ha abban a családban van elvergődik rajta sokáig.Nem tudom, mi lesz még itt:1. Világjárvány van. Kibaszott sok halott lesz sajnos. Minden nap megdöbbenni, hogy megint ennyi, megint annyi végülis lehet, csak teljesen felesleges. Gondolom te se úgy modellezel, hogy majd lesz egy ítéletnap, amikor meghal majd' mindenki, a többi napon meg csak 1-2.
"Franciaországban 24 óra alatt 299-cel 1995-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban elhunyt áldozatainak a száma - közölte péntek este Jérome Salomon, az egészségügyi minisztérium járványügyi igazgatója."
Egyfelől:
"A növekedés valamivel alacsonyabb, mint az előző 24 órában."
Másfelől:
"A súlyos betegek egyharmada 60 év alatti. "
nagylaza
Minden nap nyomasztani magadat a számokkal felesleges.
Az az alap matek, hogyha mindenki elkapja, akkor 1 százalékos mortalitással is lesz 70 millió halott. Ha a Föld népességének csak 10 százaléka kapja el, akkor 1 százalékos mortalitással lesz 7 millió halott. 7.000.000. most tartunk kb 26.000-nél.
Vagyis még 270-szer annyian meghalnak alsó hangon is, mint ahányan eddig meghaltak. De lehet 2700-szor ennyien. (Persze, ha nem lesz tényleges karantén vagy csodaszer kurva gyorsan.)
2. Egy évben Magyarországon meghal 130ezer ember. Vagyis naponta átlagosan kb. 356. Ma is. Koronavírus nélkül is.
Olaszországban kb. hatszor annyian élnek, mint nálunk, vagyis ott minden nap (koronavírus nélkül is) meghal kb. 2200 ember. Franciaországban kb. 2500. Az USA-ban kb. 12.000. Naponta. Számunkra pár hírességet leszámítva névtelenül, érdektelenül, le se szarva. Daganatos megbetegedésben, keringési- vagy emésztőrendszeri problémák miatt, esetleg öngyilkos lesz, vagy megölik.
Tényleg felesleges a számokkal stresszelni.
3. Az egymásra dobált számokról annyit, hogy a legtöbbször teljesen értelmetlenek és nem releváns következtetések levonására alkalmasak csak.
Például Magyarországon 100ezer lakosra 18 öngyilkos jut évente. A csóró, diktatórikus Törökországban 2,6. A fejlett, demokratikus Dél-Koreában 25,8. Lehet már az adatok sem valósak. Ha valósak, akkor mit tudsz ebből a tízszeres difiből kikövetkeztetni?
Vagy pl. az USA-ban 13,8 ez a szám, míg Mexikóban 5,5. És ebből?
(Ezek 2016-os adatok.)
Sobri Jóska
Nyilván Szíriában naponta bombáztak le annyi embert mint Olaszországban a járvány halottai, de mégis utóbbi jobban megrendíti az embert, mert már közel van. Közel az ő kis világához vagy legalább is a buborékába több olasz dolog jut be (ha más nem a pizza és spaghetti formájában) így másképp is rezonál rá.
FLZOLI
Még egyikünknek se halt meg senkije a vírus miatt.
Mi az értelme kvázirandom számokkal stresszelődni, amikor
a) tehetetlenek vagyunk mind, nem tudunk tenni ellene (proaktívan, csak úgy, ha ülünk otthon a seggünkön), ez nem a diabétesz, hogy majd egészségesebben étkezek, vagy egy szafari, hogy legfeljebb nem megyek oda,
b) semmi hasznunk nem származik belőle, ha ráborulunk, hogy X vagy Y a halottak száma?
Mi az értelme?
És nem az objektivitással jövök, mert ami szám objektívnak tűnik se biztos, hogy valóban az. És mindenki szubjektívan él.
A racionalitással jövök, mert ahogy Igor már felidézte egyik kedvenc filmbéli kérdésemet (Rudolf Abel - Kémek hídja), ami a "Maga nem aggódik?" kérdésre érkezett, én is így vélem: "Használna?"
Sobri Jóska
Abban igazad van, hogy globálisan nagy ráhatásunk nincs a dologra, pont annyi értelme van ezen stresszelni mint a klímaváltozáson. Amúgy pedig mindenki a pozitívumokat próbálja keresni a történetben, hogy ne boruljon el. Pláne, hogy most van is ideje mindenkinek gondolkodni.
FLZOLI
Ezzel az erővel, ha azt írom, hogy "zsiráf", abban meglelheted azt is, hogy "Taktaharkány". Ez nekem túl panteista megközelítés...
Valójában mindösszesen annyit írtam amennyiben szerinted is igazam van.
több mint 4 éve
dex.hu/x.php?id=inxcl&url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fvideo%2F2020%2F03%2F27%2Fmuller_cecilia_kijarasi_korlatozas_tanacsok%2FNem tudom volt e már, de itt a tanácsok összes Cili nénitől.
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price, Ricky Evans
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
Nyilván a sok negatív információ szétroncsolja a pszichét, legyen az bármilyen erős is, attól még az információ és az informáltság fontos. Az mitől lenne jobb, ha mindenki homokba dugná a fejét és várná, hogy a holnapi meglepetéssel az ajtón egy ételfutár, egy TEK kommandós taktikai oltással vagy épp a kaszás kopogtat majd.Attól, hogy ez igaz, nem reflektál érdemben arra, amit írtam.Megint jössz az objektivitással, amikor a világ és pontosabban az emberi érzékelés nagyon nem így működik. Nyilván ha egy gépbe bedobod, hogy haljon meg egy család 3 tagja vagy egy város 3000 lakója, a gép egyből az elsőt választja, míg egy ember, pláne ha abban a családban van elvergődik rajta sokáig.Nem tudom, mi lesz még itt:1. Világjárvány van. Kibaszott sok halott lesz sajnos. Minden nap megdöbbenni, hogy megint ennyi, megint annyi végülis lehet, csak teljesen felesleges. Gondolom te se úgy modellezel, hogy majd lesz egy ítéletnap, amikor meghal majd' mindenki, a többi napon meg csak 1-2.
"Franciaországban 24 óra alatt 299-cel 1995-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban elhunyt áldozatainak a száma - közölte péntek este Jérome Salomon, az egészségügyi minisztérium járványügyi igazgatója."
Egyfelől:
"A növekedés valamivel alacsonyabb, mint az előző 24 órában."
Másfelől:
"A súlyos betegek egyharmada 60 év alatti. "
nagylaza
Minden nap nyomasztani magadat a számokkal felesleges.
Az az alap matek, hogyha mindenki elkapja, akkor 1 százalékos mortalitással is lesz 70 millió halott. Ha a Föld népességének csak 10 százaléka kapja el, akkor 1 százalékos mortalitással lesz 7 millió halott. 7.000.000. most tartunk kb 26.000-nél.
Vagyis még 270-szer annyian meghalnak alsó hangon is, mint ahányan eddig meghaltak. De lehet 2700-szor ennyien. (Persze, ha nem lesz tényleges karantén vagy csodaszer kurva gyorsan.)
2. Egy évben Magyarországon meghal 130ezer ember. Vagyis naponta átlagosan kb. 356. Ma is. Koronavírus nélkül is.
Olaszországban kb. hatszor annyian élnek, mint nálunk, vagyis ott minden nap (koronavírus nélkül is) meghal kb. 2200 ember. Franciaországban kb. 2500. Az USA-ban kb. 12.000. Naponta. Számunkra pár hírességet leszámítva névtelenül, érdektelenül, le se szarva. Daganatos megbetegedésben, keringési- vagy emésztőrendszeri problémák miatt, esetleg öngyilkos lesz, vagy megölik.
Tényleg felesleges a számokkal stresszelni.
3. Az egymásra dobált számokról annyit, hogy a legtöbbször teljesen értelmetlenek és nem releváns következtetések levonására alkalmasak csak.
Például Magyarországon 100ezer lakosra 18 öngyilkos jut évente. A csóró, diktatórikus Törökországban 2,6. A fejlett, demokratikus Dél-Koreában 25,8. Lehet már az adatok sem valósak. Ha valósak, akkor mit tudsz ebből a tízszeres difiből kikövetkeztetni?
Vagy pl. az USA-ban 13,8 ez a szám, míg Mexikóban 5,5. És ebből?
(Ezek 2016-os adatok.)
Sobri Jóska
Nyilván Szíriában naponta bombáztak le annyi embert mint Olaszországban a járvány halottai, de mégis utóbbi jobban megrendíti az embert, mert már közel van. Közel az ő kis világához vagy legalább is a buborékába több olasz dolog jut be (ha más nem a pizza és spaghetti formájában) így másképp is rezonál rá.
FLZOLI
Még egyikünknek se halt meg senkije a vírus miatt.
Mi az értelme kvázirandom számokkal stresszelődni, amikor
a) tehetetlenek vagyunk mind, nem tudunk tenni ellene (proaktívan, csak úgy, ha ülünk otthon a seggünkön), ez nem a diabétesz, hogy majd egészségesebben étkezek, vagy egy szafari, hogy legfeljebb nem megyek oda,
b) semmi hasznunk nem származik belőle, ha ráborulunk, hogy X vagy Y a halottak száma?
Mi az értelme?
És nem az objektivitással jövök, mert ami szám objektívnak tűnik se biztos, hogy valóban az. És mindenki szubjektívan él.
A racionalitással jövök, mert ahogy Igor már felidézte egyik kedvenc filmbéli kérdésemet (Rudolf Abel - Kémek hídja), ami a "Maga nem aggódik?" kérdésre érkezett, én is így vélem: "Használna?"
Sobri Jóska
Abban igazad van, hogy globálisan nagy ráhatásunk nincs a dologra, pont annyi értelme van ezen stresszelni mint a klímaváltozáson. Amúgy pedig mindenki a pozitívumokat próbálja keresni a történetben, hogy ne boruljon el. Pláne, hogy most van is ideje mindenkinek gondolkodni.
több mint 4 éve
Nem hiszek abban, hogy létezik/bevezethető "teljes karantén" egy országban. Az mit jelent? Senki, sehova? Ki felügyeli a karantént?Azt jelenti, hogy technikailag leáll egy ország a szükséges időre, mondjuk 30 napra.
nagylaza
Senki nem megy sehova.
Az állam biztosítja, eljuttatja az élelmiszert mindenkinek erre az időre, az áram-, víz, gáz- és egyéb alapszolgáltatók beköltöznek a melóhelyükre, ahogy mindenki más is, aki az alapműködés része, (csak mivel sose működtettem államot, ezt nem tudom tételesen leírni, de ez egy fix szám, és ismerhető), az összes többi ember meg ül otthon a seggén egy hónapig, és számol szépen egyenletesen visszafelé 2.592.000-től.
Lehet nem létezik.
Lehet nem kivitelezhető.
Sajnos nincs hozzá elég adatom, hogy bizonyosan választ adhassak erre.
De azt tudom, hogy ha meg se próbálod, akkor meg se valósulhat.
Ha megpróbálod, akkor van rá esély, hogy megvalósuljon.
1%, 5%, 20%, a siker esélye, mint mondtam ezt nem tudom, nincs hozzá elég információm. Neked sincs. Szerintem még Trumpnak, Orbánnak, Macronnak sincs.
Nem az a kérdés, hogy biztosan sikerül e, hanem az, hogy van e más opció.
Vagy lenyeljük ezt a békát és eltemetjük szépen a halottakat, remélve, hogy nem minket temetnek el.
több mint 4 éve
Szabotázs!hvg.hu/kultura/20200327_Maszkot_kapott_egy_szobor_a_Karmelitakolostor_kozeleben?s=hk
több mint 4 éve
Attól, hogy ez igaz, nem reflektál érdemben arra, amit írtam.Megint jössz az objektivitással, amikor a világ és pontosabban az emberi érzékelés nagyon nem így működik. Nyilván ha egy gépbe bedobod, hogy haljon meg egy család 3 tagja vagy egy város 3000 lakója, a gép egyből az elsőt választja, míg egy ember, pláne ha abban a családban van elvergődik rajta sokáig.Nem tudom, mi lesz még itt:1. Világjárvány van. Kibaszott sok halott lesz sajnos. Minden nap megdöbbenni, hogy megint ennyi, megint annyi végülis lehet, csak teljesen felesleges. Gondolom te se úgy modellezel, hogy majd lesz egy ítéletnap, amikor meghal majd' mindenki, a többi napon meg csak 1-2.