Olimpia
25 feliratkozó
több mint 3 éve
fogadóirodáknál meccs előtt 2,6 volt a görögökre, 1,72 a magyarokra, 2 esélyben továbbjutásra 1,5 és 2,25. Ha nem is 70-30 de 60-40 simán volt.Ok, csak mert a görögök az olaszok elleni idei 4 meccse: 2 győzelem - 1 döntetlen - 1 vereség.50-50, esetleg 55-45 ide de az lehet, hogy már homer hozzáállásHa a görögökkel szemben 70-30 a realitás, akkor az olaszokkal szemben mennyi szerinted?Az első meccs teljesen mindegy volt, engem az kevésbé érdekel mint akár korábbi kieséses meccsek. A Benu Kupán meg kikaptunk a horvátoktól, akik verték most a szerbeket, mégis kevésbé féltem tőlük. De ugye ha az olimpiai csoportmeccsek mindent felülírnak, akkor nem is értem, hogy vertük el a horvátokat.Ott volt egy kiállítás is ha jól emlékszem. És nem verték meg őket 2x egy tornán. És igen, ott is merek fogadni, hogy nem verik meg a hollandok a cseheket 10ből 7x, pedig ott sokkal(!) nagyobb a különbség, mint a magyar-görög vizilabda között.A tornán nyújtott teljesítmény meg a keret erőssége két külön dolog. De gondolom a cseh foci egyszerűen magasan jobb manapság a hollandnál, ezért nyertek ellenük az Eb-n.Ezért mondom, hogy ez nem véletlen.. azért van így, mert már nem vagyunk olyan jók, mint korábban. Csak valamiért ti ezt nem akarjátok látni.Nem lehet mindig arany de az olimpia kiemelt jelentőségű, és most volt 2 5. helyünk meg most lesz egy 3/4. Nem lehet mindig visszamutogatni Kásásékra, eltelt azóta 3 olimpia, ez a kompetens csapatok (olasz, spanyol, horvát, szerb, horvát, montenegrói, görög) közül a legrosszabb mérleg London és Tokió között. Erre pazaroltuk a Varga tesók, Nagy Viktor, stb. teljes karrierjét.Ezt is aláírom. (8 csapat)Csak nem abban a csapatsportban, ahol összesen van 8 csapat a világon, ahol komolyan veszik a dolgot.Oké, ebben igazad van. Valóban fájó az ilyen vereség, mert az előző meccsen nem volt kérdés, hogy ki a jobb csapat. Mondjuk most sem sajnos...Azért bármilyen csapatsportban az olimpián a 4-ben lenni az elég nagy szám. Persze fáj a vereség, főleg az ilyenek, de összességében szép eredmények ezek.Ez a női kézi fordítottja. Tök jó hogy a magyar vízilabda abszolút top játékosálloányt állít elő, ennek örülünk a ciklus alatt a torna előtt. De a tornát külön kell értékelni ezzel a csapattal ettől a görög kerettől kikapni kínos és nagy kudarc, ennyi.
Bruce
Rajna
Összességében mondom, hogy jó az hogy egy csapatsportban a legjobb négy között van valaki.
Bruce
Egyébként amit most Pásztor is mond, hogy nagyon jók emberelőnyben, ez megint az a dolog, amit aztán automatizmus szinten be lehetne gyakorolni.
somoskovig
De mindig nem lehet arany... Ez nem olyan mint a kosárlabdában volt anno, hogy toronymagasan kiemelkedett az USA. Közelebb vannak a csapatok tudásban egymáshoz és kijöhet rosszul a lépés.
Mindegy no, ettől nem lesz kevesebb a fizetésem, úgyhogy el kell felejteni és kész
Bruce
Szóval persze, vannak kicsúszott eredmények nem lehet minden torna jó, de 3 kudarcos olimpia egymás után nagyon nagy blama a magyar férfi pólónak. És két elveszített bronzmeccsel összejöhet ebből egy újabb éremmentes olimpia, ami 2 éremesélyes csapattal, mikor mindkét tornán van kb. 6-7, rendkívül gáz.
Rajna
Szesze
Rajna
Szesze
A foci persze más, a sokkal gyengébb csapat győzelme sokkal gyakoribb, mint pólóban de épp ezért onnan lehet illusztratív példákat hozni. Itt sokkal kisebbek a különbségek a top keretek között, de ezek is nagyobb győzelmi valószínűséget eredményeznek, mert a több gól miatt a jobb csapat nagyobb százalékban nyer.
Rajna
Szesze
Rajna
Szesze
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Ok, csak mert a görögök az olaszok elleni idei 4 meccse: 2 győzelem - 1 döntetlen - 1 vereség.50-50, esetleg 55-45 ide de az lehet, hogy már homer hozzáállásHa a görögökkel szemben 70-30 a realitás, akkor az olaszokkal szemben mennyi szerinted?Az első meccs teljesen mindegy volt, engem az kevésbé érdekel mint akár korábbi kieséses meccsek. A Benu Kupán meg kikaptunk a horvátoktól, akik verték most a szerbeket, mégis kevésbé féltem tőlük. De ugye ha az olimpiai csoportmeccsek mindent felülírnak, akkor nem is értem, hogy vertük el a horvátokat.Ott volt egy kiállítás is ha jól emlékszem. És nem verték meg őket 2x egy tornán. És igen, ott is merek fogadni, hogy nem verik meg a hollandok a cseheket 10ből 7x, pedig ott sokkal(!) nagyobb a különbség, mint a magyar-görög vizilabda között.A tornán nyújtott teljesítmény meg a keret erőssége két külön dolog. De gondolom a cseh foci egyszerűen magasan jobb manapság a hollandnál, ezért nyertek ellenük az Eb-n.Ezért mondom, hogy ez nem véletlen.. azért van így, mert már nem vagyunk olyan jók, mint korábban. Csak valamiért ti ezt nem akarjátok látni.Nem lehet mindig arany de az olimpia kiemelt jelentőségű, és most volt 2 5. helyünk meg most lesz egy 3/4. Nem lehet mindig visszamutogatni Kásásékra, eltelt azóta 3 olimpia, ez a kompetens csapatok (olasz, spanyol, horvát, szerb, horvát, montenegrói, görög) közül a legrosszabb mérleg London és Tokió között. Erre pazaroltuk a Varga tesók, Nagy Viktor, stb. teljes karrierjét.Ezt is aláírom. (8 csapat)Csak nem abban a csapatsportban, ahol összesen van 8 csapat a világon, ahol komolyan veszik a dolgot.Oké, ebben igazad van. Valóban fájó az ilyen vereség, mert az előző meccsen nem volt kérdés, hogy ki a jobb csapat. Mondjuk most sem sajnos...Azért bármilyen csapatsportban az olimpián a 4-ben lenni az elég nagy szám. Persze fáj a vereség, főleg az ilyenek, de összességében szép eredmények ezek.Ez a női kézi fordítottja. Tök jó hogy a magyar vízilabda abszolút top játékosálloányt állít elő, ennek örülünk a ciklus alatt a torna előtt. De a tornát külön kell értékelni ezzel a csapattal ettől a görög kerettől kikapni kínos és nagy kudarc, ennyi.
Bruce
Rajna
Összességében mondom, hogy jó az hogy egy csapatsportban a legjobb négy között van valaki.
Bruce
Egyébként amit most Pásztor is mond, hogy nagyon jók emberelőnyben, ez megint az a dolog, amit aztán automatizmus szinten be lehetne gyakorolni.
somoskovig
De mindig nem lehet arany... Ez nem olyan mint a kosárlabdában volt anno, hogy toronymagasan kiemelkedett az USA. Közelebb vannak a csapatok tudásban egymáshoz és kijöhet rosszul a lépés.
Mindegy no, ettől nem lesz kevesebb a fizetésem, úgyhogy el kell felejteni és kész
Bruce
Szóval persze, vannak kicsúszott eredmények nem lehet minden torna jó, de 3 kudarcos olimpia egymás után nagyon nagy blama a magyar férfi pólónak. És két elveszített bronzmeccsel összejöhet ebből egy újabb éremmentes olimpia, ami 2 éremesélyes csapattal, mikor mindkét tornán van kb. 6-7, rendkívül gáz.
Rajna
Szesze
Rajna
Szesze
A foci persze más, a sokkal gyengébb csapat győzelme sokkal gyakoribb, mint pólóban de épp ezért onnan lehet illusztratív példákat hozni. Itt sokkal kisebbek a különbségek a top keretek között, de ezek is nagyobb győzelmi valószínűséget eredményeznek, mert a több gól miatt a jobb csapat nagyobb százalékban nyer.
Rajna
Szesze
Rajna
több mint 3 éve
Azt még nem tudom, de most kifejezetten vacakul érzem magam.Mérhetetlenül csalódott vagyok.És tönkrement a napod?
nagylaza
Igor
több mint 3 éve
Cubehor
317
A kardban nagyjából lehet látni, mi történik, de ott is kell a lámpa, a másik kettőbe teljesen el lenne veszve az ember lámpagyulladás nélkül.Azért nagyon nem, ott azért rá lehet találni, érezni, látni, itt meg... na mindegy 😊mint a vívásban: a miénk gyulladt ki, örülök 😀közben legalább karatéban nyertünk!De rohadtul nem értem mi miért ès hogyan 😀
NB2
dande
NB2
dande
több mint 3 éve
Hajrá olaszok, let's go Letizia!Basszus, ahogy beírom buknak... noooooooooooo!
Szerkesztette: Igor
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 3 éve
50-50, esetleg 55-45 ide de az lehet, hogy már homer hozzáállásHa a görögökkel szemben 70-30 a realitás, akkor az olaszokkal szemben mennyi szerinted?Az első meccs teljesen mindegy volt, engem az kevésbé érdekel mint akár korábbi kieséses meccsek. A Benu Kupán meg kikaptunk a horvátoktól, akik verték most a szerbeket, mégis kevésbé féltem tőlük. De ugye ha az olimpiai csoportmeccsek mindent felülírnak, akkor nem is értem, hogy vertük el a horvátokat.Ott volt egy kiállítás is ha jól emlékszem. És nem verték meg őket 2x egy tornán. És igen, ott is merek fogadni, hogy nem verik meg a hollandok a cseheket 10ből 7x, pedig ott sokkal(!) nagyobb a különbség, mint a magyar-görög vizilabda között.A tornán nyújtott teljesítmény meg a keret erőssége két külön dolog. De gondolom a cseh foci egyszerűen magasan jobb manapság a hollandnál, ezért nyertek ellenük az Eb-n.Ezért mondom, hogy ez nem véletlen.. azért van így, mert már nem vagyunk olyan jók, mint korábban. Csak valamiért ti ezt nem akarjátok látni.Nem lehet mindig arany de az olimpia kiemelt jelentőségű, és most volt 2 5. helyünk meg most lesz egy 3/4. Nem lehet mindig visszamutogatni Kásásékra, eltelt azóta 3 olimpia, ez a kompetens csapatok (olasz, spanyol, horvát, szerb, horvát, montenegrói, görög) közül a legrosszabb mérleg London és Tokió között. Erre pazaroltuk a Varga tesók, Nagy Viktor, stb. teljes karrierjét.Ezt is aláírom. (8 csapat)Csak nem abban a csapatsportban, ahol összesen van 8 csapat a világon, ahol komolyan veszik a dolgot.Oké, ebben igazad van. Valóban fájó az ilyen vereség, mert az előző meccsen nem volt kérdés, hogy ki a jobb csapat. Mondjuk most sem sajnos...Azért bármilyen csapatsportban az olimpián a 4-ben lenni az elég nagy szám. Persze fáj a vereség, főleg az ilyenek, de összességében szép eredmények ezek.Ez a női kézi fordítottja. Tök jó hogy a magyar vízilabda abszolút top játékosálloányt állít elő, ennek örülünk a ciklus alatt a torna előtt. De a tornát külön kell értékelni ezzel a csapattal ettől a görög kerettől kikapni kínos és nagy kudarc, ennyi.
Bruce
Rajna
Összességében mondom, hogy jó az hogy egy csapatsportban a legjobb négy között van valaki.
Bruce
Egyébként amit most Pásztor is mond, hogy nagyon jók emberelőnyben, ez megint az a dolog, amit aztán automatizmus szinten be lehetne gyakorolni.
somoskovig
De mindig nem lehet arany... Ez nem olyan mint a kosárlabdában volt anno, hogy toronymagasan kiemelkedett az USA. Közelebb vannak a csapatok tudásban egymáshoz és kijöhet rosszul a lépés.
Mindegy no, ettől nem lesz kevesebb a fizetésem, úgyhogy el kell felejteni és kész
Bruce
Szóval persze, vannak kicsúszott eredmények nem lehet minden torna jó, de 3 kudarcos olimpia egymás után nagyon nagy blama a magyar férfi pólónak. És két elveszített bronzmeccsel összejöhet ebből egy újabb éremmentes olimpia, ami 2 éremesélyes csapattal, mikor mindkét tornán van kb. 6-7, rendkívül gáz.
Rajna
Szesze
Rajna
Szesze
A foci persze más, a sokkal gyengébb csapat győzelme sokkal gyakoribb, mint pólóban de épp ezért onnan lehet illusztratív példákat hozni. Itt sokkal kisebbek a különbségek a top keretek között, de ezek is nagyobb győzelmi valószínűséget eredményeznek, mert a több gól miatt a jobb csapat nagyobb százalékban nyer.
Rajna
Szesze
Szerkesztette: Rajna
több mint 3 éve
Btw mind női, mind férfi vonalon már fél éve szajkózták, hogy a negyeddöntő lesz a legfontosabb meccs. A kapitányk abban gondolkozhattak, hogy abból már szinte fix az érem, de max. 4. hely, valsz így nem rúgják ki őket. De úgy tűnik, tényleg annyira erre ment a fókusz, hogy az elődöntőre már ötlet sem volt. Nagyon a kapitány állására van kihegyezve a forma, nem a tornagyőzelemre...
több mint 3 éve
Ha a görögökkel szemben 70-30 a realitás, akkor az olaszokkal szemben mennyi szerinted?Az első meccs teljesen mindegy volt, engem az kevésbé érdekel mint akár korábbi kieséses meccsek. A Benu Kupán meg kikaptunk a horvátoktól, akik verték most a szerbeket, mégis kevésbé féltem tőlük. De ugye ha az olimpiai csoportmeccsek mindent felülírnak, akkor nem is értem, hogy vertük el a horvátokat.Ott volt egy kiállítás is ha jól emlékszem. És nem verték meg őket 2x egy tornán. És igen, ott is merek fogadni, hogy nem verik meg a hollandok a cseheket 10ből 7x, pedig ott sokkal(!) nagyobb a különbség, mint a magyar-görög vizilabda között.A tornán nyújtott teljesítmény meg a keret erőssége két külön dolog. De gondolom a cseh foci egyszerűen magasan jobb manapság a hollandnál, ezért nyertek ellenük az Eb-n.Ezért mondom, hogy ez nem véletlen.. azért van így, mert már nem vagyunk olyan jók, mint korábban. Csak valamiért ti ezt nem akarjátok látni.Nem lehet mindig arany de az olimpia kiemelt jelentőségű, és most volt 2 5. helyünk meg most lesz egy 3/4. Nem lehet mindig visszamutogatni Kásásékra, eltelt azóta 3 olimpia, ez a kompetens csapatok (olasz, spanyol, horvát, szerb, horvát, montenegrói, görög) közül a legrosszabb mérleg London és Tokió között. Erre pazaroltuk a Varga tesók, Nagy Viktor, stb. teljes karrierjét.Ezt is aláírom. (8 csapat)Csak nem abban a csapatsportban, ahol összesen van 8 csapat a világon, ahol komolyan veszik a dolgot.Oké, ebben igazad van. Valóban fájó az ilyen vereség, mert az előző meccsen nem volt kérdés, hogy ki a jobb csapat. Mondjuk most sem sajnos...Azért bármilyen csapatsportban az olimpián a 4-ben lenni az elég nagy szám. Persze fáj a vereség, főleg az ilyenek, de összességében szép eredmények ezek.Ez a női kézi fordítottja. Tök jó hogy a magyar vízilabda abszolút top játékosálloányt állít elő, ennek örülünk a ciklus alatt a torna előtt. De a tornát külön kell értékelni ezzel a csapattal ettől a görög kerettől kikapni kínos és nagy kudarc, ennyi.
Bruce
Rajna
Összességében mondom, hogy jó az hogy egy csapatsportban a legjobb négy között van valaki.
Bruce
Egyébként amit most Pásztor is mond, hogy nagyon jók emberelőnyben, ez megint az a dolog, amit aztán automatizmus szinten be lehetne gyakorolni.
somoskovig
De mindig nem lehet arany... Ez nem olyan mint a kosárlabdában volt anno, hogy toronymagasan kiemelkedett az USA. Közelebb vannak a csapatok tudásban egymáshoz és kijöhet rosszul a lépés.
Mindegy no, ettől nem lesz kevesebb a fizetésem, úgyhogy el kell felejteni és kész
Bruce
Szóval persze, vannak kicsúszott eredmények nem lehet minden torna jó, de 3 kudarcos olimpia egymás után nagyon nagy blama a magyar férfi pólónak. És két elveszített bronzmeccsel összejöhet ebből egy újabb éremmentes olimpia, ami 2 éremesélyes csapattal, mikor mindkét tornán van kb. 6-7, rendkívül gáz.
Rajna
Szesze
Rajna
Szesze
A foci persze más, a sokkal gyengébb csapat győzelme sokkal gyakoribb, mint pólóban de épp ezért onnan lehet illusztratív példákat hozni. Itt sokkal kisebbek a különbségek a top keretek között, de ezek is nagyobb győzelmi valószínűséget eredményeznek, mert a több gól miatt a jobb csapat nagyobb százalékban nyer.
Rajna
több mint 3 éve
Kampman
27 906
A magyar bajnokság talán a legerősebb a világon, a BL-t kb. kétévente magyar csapat nyeriEgy másik sportág másik országának bajnokságával való bármilyen hasonlóság csak a véletlen műve.
eaglesmcnabb
több mint 3 éve
Mérhetetlenül csalódott vagyok.És tönkrement a napod?
nagylaza
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 3 éve
RSG-vel úgy vagyok mint tornával... különbséget tudok tenni egy 19 és egy 17 pontos gyakorlat között, de nem egy 18.8 v 18.5 pontos között... letudtam az 5 percemet ebben a sportban is.Na jöhet a női madison, aztán 10:30-tól falmászás, aztán 11 után ma lesznek Sadulajev-ék is.. ötusával és erős atlétikai nappal ez nem is rossz.
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 3 éve
a szerbekkel óvatosan, simán lehet, hogy átszórakozták az első hetetÉn komolyan elhittem a horvát meccs után, hogy simán megnyerjük az olimpiát. Nincsenek olyan kiemelkedő csapatok mint az utóbbi olimpiákon, pl. a legerősebb szerbek sokkal gyengébbek mint 5 vagy 9 éve (igaz persze hogy a mezőny vége erősebb mint mondjuk sidneyben volt, de szerintem a top csapatok gyengébbek)Ezért mondom, hogy ez nem véletlen.. azért van így, mert már nem vagyunk olyan jók, mint korábban. Csak valamiért ti ezt nem akarjátok látni.Nem lehet mindig arany de az olimpia kiemelt jelentőségű, és most volt 2 5. helyünk meg most lesz egy 3/4. Nem lehet mindig visszamutogatni Kásásékra, eltelt azóta 3 olimpia, ez a kompetens csapatok (olasz, spanyol, horvát, szerb, horvát, montenegrói, görög) közül a legrosszabb mérleg London és Tokió között. Erre pazaroltuk a Varga tesók, Nagy Viktor, stb. teljes karrierjét.Ezt is aláírom. (8 csapat)Csak nem abban a csapatsportban, ahol összesen van 8 csapat a világon, ahol komolyan veszik a dolgot.Oké, ebben igazad van. Valóban fájó az ilyen vereség, mert az előző meccsen nem volt kérdés, hogy ki a jobb csapat. Mondjuk most sem sajnos...Azért bármilyen csapatsportban az olimpián a 4-ben lenni az elég nagy szám. Persze fáj a vereség, főleg az ilyenek, de összességében szép eredmények ezek.Ez a női kézi fordítottja. Tök jó hogy a magyar vízilabda abszolút top játékosálloányt állít elő, ennek örülünk a ciklus alatt a torna előtt. De a tornát külön kell értékelni ezzel a csapattal ettől a görög kerettől kikapni kínos és nagy kudarc, ennyi.
Bruce
Rajna
Összességében mondom, hogy jó az hogy egy csapatsportban a legjobb négy között van valaki.
Bruce
Egyébként amit most Pásztor is mond, hogy nagyon jók emberelőnyben, ez megint az a dolog, amit aztán automatizmus szinten be lehetne gyakorolni.
somoskovig
De mindig nem lehet arany... Ez nem olyan mint a kosárlabdában volt anno, hogy toronymagasan kiemelkedett az USA. Közelebb vannak a csapatok tudásban egymáshoz és kijöhet rosszul a lépés.
Mindegy no, ettől nem lesz kevesebb a fizetésem, úgyhogy el kell felejteni és kész
Bruce
Szóval persze, vannak kicsúszott eredmények nem lehet minden torna jó, de 3 kudarcos olimpia egymás után nagyon nagy blama a magyar férfi pólónak. És két elveszített bronzmeccsel összejöhet ebből egy újabb éremmentes olimpia, ami 2 éremesélyes csapattal, mikor mindkét tornán van kb. 6-7, rendkívül gáz.
Rajna
Szesze
A magyar bajnokság talán a legerősebb a világon, a BL-t kb. kétévente magyar csapat nyeri, megnyertük a legutóbbi világversenyt, nem tudtam másra gondolni, csak hogy a csoportmeccs egyszeri kisiklás volt, és amúgy jobbak vagyunk és nyerünk. Tévedtem.
eaglesmcnabb
ők is (és mi is) tudták, hogy az olimpia a második héten kezdődik
több mint 3 éve
@Chargers LT mondhatjuk, hogy bukta a döntőt a brazil csapat?telex.hu/sport/2021/08/06/tokio-doppingvetseg-roplabda-brazilia-tandara-caixeta
több mint 3 éve
Én komolyan elhittem a horvát meccs után, hogy simán megnyerjük az olimpiát. Nincsenek olyan kiemelkedő csapatok mint az utóbbi olimpiákon, pl. a legerősebb szerbek sokkal gyengébbek mint 5 vagy 9 éve (igaz persze hogy a mezőny vége erősebb mint mondjuk sydneyben volt, de szerintem a top csapatok gyengébbek)Ezért mondom, hogy ez nem véletlen.. azért van így, mert már nem vagyunk olyan jók, mint korábban. Csak valamiért ti ezt nem akarjátok látni.Nem lehet mindig arany de az olimpia kiemelt jelentőségű, és most volt 2 5. helyünk meg most lesz egy 3/4. Nem lehet mindig visszamutogatni Kásásékra, eltelt azóta 3 olimpia, ez a kompetens csapatok (olasz, spanyol, horvát, szerb, horvát, montenegrói, görög) közül a legrosszabb mérleg London és Tokió között. Erre pazaroltuk a Varga tesók, Nagy Viktor, stb. teljes karrierjét.Ezt is aláírom. (8 csapat)Csak nem abban a csapatsportban, ahol összesen van 8 csapat a világon, ahol komolyan veszik a dolgot.Oké, ebben igazad van. Valóban fájó az ilyen vereség, mert az előző meccsen nem volt kérdés, hogy ki a jobb csapat. Mondjuk most sem sajnos...Azért bármilyen csapatsportban az olimpián a 4-ben lenni az elég nagy szám. Persze fáj a vereség, főleg az ilyenek, de összességében szép eredmények ezek.Ez a női kézi fordítottja. Tök jó hogy a magyar vízilabda abszolút top játékosálloányt állít elő, ennek örülünk a ciklus alatt a torna előtt. De a tornát külön kell értékelni ezzel a csapattal ettől a görög kerettől kikapni kínos és nagy kudarc, ennyi.
Bruce
Rajna
Összességében mondom, hogy jó az hogy egy csapatsportban a legjobb négy között van valaki.
Bruce
Egyébként amit most Pásztor is mond, hogy nagyon jók emberelőnyben, ez megint az a dolog, amit aztán automatizmus szinten be lehetne gyakorolni.
somoskovig
De mindig nem lehet arany... Ez nem olyan mint a kosárlabdában volt anno, hogy toronymagasan kiemelkedett az USA. Közelebb vannak a csapatok tudásban egymáshoz és kijöhet rosszul a lépés.
Mindegy no, ettől nem lesz kevesebb a fizetésem, úgyhogy el kell felejteni és kész
Bruce
Szóval persze, vannak kicsúszott eredmények nem lehet minden torna jó, de 3 kudarcos olimpia egymás után nagyon nagy blama a magyar férfi pólónak. És két elveszített bronzmeccsel összejöhet ebből egy újabb éremmentes olimpia, ami 2 éremesélyes csapattal, mikor mindkét tornán van kb. 6-7, rendkívül gáz.
Rajna
Szesze
A magyar bajnokság talán a legerősebb a világon, a BL-t kb. kétévente magyar csapat nyeri, megnyertük a legutóbbi világversenyt, nem tudtam másra gondolni, csak hogy a csoportmeccs egyszeri kisiklás volt, és amúgy jobbak vagyunk és nyerünk. Tévedtem.
Szerkesztette: eaglesmcnabb
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Mérhetetlenül csalódott vagyok.
több mint 3 éve
Az első meccs teljesen mindegy volt, engem az kevésbé érdekel mint akár korábbi kieséses meccsek. A Benu Kupán meg kikaptunk a horvátoktól, akik verték most a szerbeket, mégis kevésbé féltem tőlük. De ugye ha az olimpiai csoportmeccsek mindent felülírnak, akkor nem is értem, hogy vertük el a horvátokat.Ott volt egy kiállítás is ha jól emlékszem. És nem verték meg őket 2x egy tornán. És igen, ott is merek fogadni, hogy nem verik meg a hollandok a cseheket 10ből 7x, pedig ott sokkal(!) nagyobb a különbség, mint a magyar-görög vizilabda között.A tornán nyújtott teljesítmény meg a keret erőssége két külön dolog. De gondolom a cseh foci egyszerűen magasan jobb manapság a hollandnál, ezért nyertek ellenük az Eb-n.Ezért mondom, hogy ez nem véletlen.. azért van így, mert már nem vagyunk olyan jók, mint korábban. Csak valamiért ti ezt nem akarjátok látni.Nem lehet mindig arany de az olimpia kiemelt jelentőségű, és most volt 2 5. helyünk meg most lesz egy 3/4. Nem lehet mindig visszamutogatni Kásásékra, eltelt azóta 3 olimpia, ez a kompetens csapatok (olasz, spanyol, horvát, szerb, horvát, montenegrói, görög) közül a legrosszabb mérleg London és Tokió között. Erre pazaroltuk a Varga tesók, Nagy Viktor, stb. teljes karrierjét.Ezt is aláírom. (8 csapat)Csak nem abban a csapatsportban, ahol összesen van 8 csapat a világon, ahol komolyan veszik a dolgot.Oké, ebben igazad van. Valóban fájó az ilyen vereség, mert az előző meccsen nem volt kérdés, hogy ki a jobb csapat. Mondjuk most sem sajnos...Azért bármilyen csapatsportban az olimpián a 4-ben lenni az elég nagy szám. Persze fáj a vereség, főleg az ilyenek, de összességében szép eredmények ezek.Ez a női kézi fordítottja. Tök jó hogy a magyar vízilabda abszolút top játékosálloányt állít elő, ennek örülünk a ciklus alatt a torna előtt. De a tornát külön kell értékelni ezzel a csapattal ettől a görög kerettől kikapni kínos és nagy kudarc, ennyi.
Bruce
Rajna
Összességében mondom, hogy jó az hogy egy csapatsportban a legjobb négy között van valaki.
Bruce
Egyébként amit most Pásztor is mond, hogy nagyon jók emberelőnyben, ez megint az a dolog, amit aztán automatizmus szinten be lehetne gyakorolni.
somoskovig
De mindig nem lehet arany... Ez nem olyan mint a kosárlabdában volt anno, hogy toronymagasan kiemelkedett az USA. Közelebb vannak a csapatok tudásban egymáshoz és kijöhet rosszul a lépés.
Mindegy no, ettől nem lesz kevesebb a fizetésem, úgyhogy el kell felejteni és kész
Bruce
Szóval persze, vannak kicsúszott eredmények nem lehet minden torna jó, de 3 kudarcos olimpia egymás után nagyon nagy blama a magyar férfi pólónak. És két elveszített bronzmeccsel összejöhet ebből egy újabb éremmentes olimpia, ami 2 éremesélyes csapattal, mikor mindkét tornán van kb. 6-7, rendkívül gáz.
Rajna
Szesze
Rajna
Szesze
A foci persze más, a sokkal gyengébb csapat győzelme sokkal gyakoribb, mint pólóban de épp ezért onnan lehet illusztratív példákat hozni. Itt sokkal kisebbek a különbségek a top keretek között, de ezek is nagyobb győzelmi valószínűséget eredményeznek, mert a több gól miatt a jobb csapat nagyobb százalékban nyer.
több mint 3 éve
szintúgyKözben másnál is lepusztult az online közvetítés?Nálam jó.
Hanni
Kampman
több mint 3 éve
Azért nagyon nem, ott azért rá lehet találni, érezni, látni, itt meg... na mindegy 😊mint a vívásban: a miénk gyulladt ki, örülök 😀közben legalább karatéban nyertünk!De rohadtul nem értem mi miért ès hogyan 😀
NB2
dande
NB2
több mint 3 éve
mint a vívásban: a miénk gyulladt ki, örülök 😀közben legalább karatéban nyertünk!De rohadtul nem értem mi miért ès hogyan 😀
NB2
dande
több mint 3 éve
közben legalább karatéban nyertünk!De rohadtul nem értem mi miért ès hogyan 😀
NB2
több mint 3 éve
Szerintem meg az, mert egyszeruen jobb nevekbol all tovabbra is a magyar csapat, es konstansan erosebb. Egy tornabol nem fogok messzemeno kovetkezteteseket leszurni, mert ez pont ugyanaz, hogy a troger Eb utan a franciakat is szarozhatnam, de azert megiscsak a vilag egyik, ha nem a legjobb csapata. Megis, mit muveltek az Eb-n...Viszont ők most olimpiai döntőt játszanak és az utolsó két meccsen megvertek, ráadásul egy olimpián, ami sokkal többet számít bárminél. Ettől még továbbra is mi vagyunk a jobbak tízből 7x? Nekem annyira nem logikus, de mind1, hagyjuk.Mondjuk tekintve, hogy a magyarok Európa-bajnokkent erkeztek a tornara, igy nem gondolom, hogy az eredmenyek mast mutatnanak. Ha a tornarol beszelsz, akkor igen, kiszoptunk ketszer is a gorogoktol, nem voltunk annyira jok, de en osszessegeben tovabbra is azt mondom, hogy a magyar jobb csapat, es ezt nyernunk kellett volna, mi voltunk az eselyesek, fuggetlenul az elso zakotol.Ok, szerintetek igen, szerintem nem. Viszont az eredmények finoman szólva nem azt mutatják amit ti állítotok..Szerintem rendben van az a 70 szazalek. Tokk a jobb jatekos nalunk, jobb csapat. Ma semmi sem sikerult, totalis csod volt a tamadojatek, de tartom, hogy a magyar csapat jobb, ezt a meccset igenis nyerni kellett volna. Csak ezuttal nem volt vezeregyeniseg, aki a hatara vegye a kritikus pillanatokban a tarsasagot.Ugye a csoportmeccsek végén már volt téma ez köztünk, én akkor is azt mondtam hogy indokolatlanul le vannak általad szólva a görögök és ez azóta elég egyértelműen be is bizonyosodott. Veretlenül megnyerték a csoportot előttünk és az olaszok előtt, utána szarrá verték Monetegrót és most minket is. Nem értem mire alapozod ezt a 70%-ot, én már akkor is azt mondtam hogy ez teljesen irreális, most meg már be is bizonyosodott. Az, hogy nem voltak nekik akkora eredményeik korábban nem jelent semmit, mert most vannak.Másrészt az, hogy egy válogatott kemény és szervezett, azt azért mi is tudnánk hozni, sőt, ez kellene, hogy legyen az alap.Szerintem egyébként ez a magyar válogatott messze nem olyan domináns már, hogy nekünk egy ilyen nagyon szervezett és kemény görög csapatot egyértelműen verni kéne, sőt! Szóval számomra absz nem volt meglepetés a meccs képe, de az nyilván fájdalmas, hogy nemhogy dominánsak nem voltunk, hanem esélyünk se volt.. de ebből is látszik, hogy nem vagyunk mi már olyan jók, mint régen, de ezt valójában eddig is tudtuk..De, annyival jobbak egyenként, hogy el lehet várni a győzelmet, mert úgy 70%-ban ezt hozni kell. Tehát 3ból 2x, az már nagyon nagy különbség ezen a szinten. A keretünk a legerősebb, nyilván nem annyival erősebb, mint volt 2004-ben, de attól még a legerősebb, a görögök meg ezzel a garnitúrával most vertek először valakit a spanyol-szerb-horvát-magyar-olasz elit ötösből fontos meccsen. Ne tegyünk úgy, mintha ez egy totál papírforma meccs lett volna.
Szesze
Rajna
somoskovig
Szesze
Stez
Szesze
Van, amikor ennyit er a papirforma, mert egyszeruen mentalisan nincs ott egy csapat, erre jo pelda volt jo par nagycsapat az Eb-n, ettol fuggetlenul nem gondolom, hogy a gorogok tenylegesen jobbak, ugy sem, hogy ketszer kikaptunk toluk. Szerintem ha tiz meccset jatszunk, akkor hetszer nyernunk kellene.
Stez
Szesze
Egy versenyre nem alapozok, ez tul rovid ido, ahol azert nyilvan lehetunk magunkhoz kepest gyengebbek, de az nem jelenti, hogy tenyleg gyenge is a magyar valogatott.
De mondom, elfogadom a velelemenyed, maskepp latjuk ezt a temat.
több mint 3 éve
😀 jóvan, hagyjuk akkorIgen, extrém példák, de te hasonló logikával dolgozol.Remek példák, gratulálok.Ja, ertem. Akkor tehat a francia labdarugo-valogatott egy szinten van a magyarral, Svajc meg erosebb a franciaknal. Legyen igy, elfogadom. 😊Hát bocs, de ez egy nagy baromság.. ettől még nem lesz jobb egy csapat sosem.Rendben, akkor kerlek, meseld el nekem, hol irtam olyan, hogy EZEN A TORNAN. Azt mondtam, a magyar jobb csapat, jobb jatekosokbol all, ergo osszessegeben jobb.Persze, nem volt vezériegyéniség. Meg a csoportmeccsen sem. Én is győzelmet vártam meccs előtt, de kettőből kétszer vertek meg minket, ne mondjuk már, hogy nem jobbak ezen a tornán. Hagyjuk meg az M4-nek ezt a stílust.Szerintem rendben van az a 70 szazalek. Tokk a jobb jatekos nalunk, jobb csapat. Ma semmi sem sikerult, totalis csod volt a tamadojatek, de tartom, hogy a magyar csapat jobb, ezt a meccset igenis nyerni kellett volna. Csak ezuttal nem volt vezeregyeniseg, aki a hatara vegye a kritikus pillanatokban a tarsasagot.Ugye a csoportmeccsek végén már volt téma ez köztünk, én akkor is azt mondtam hogy indokolatlanul le vannak általad szólva a görögök és ez azóta elég egyértelműen be is bizonyosodott. Veretlenül megnyerték a csoportot előttünk és az olaszok előtt, utána szarrá verték Monetegrót és most minket is. Nem értem mire alapozod ezt a 70%-ot, én már akkor is azt mondtam hogy ez teljesen irreális, most meg már be is bizonyosodott. Az, hogy nem voltak nekik akkora eredményeik korábban nem jelent semmit, mert most vannak.Másrészt az, hogy egy válogatott kemény és szervezett, azt azért mi is tudnánk hozni, sőt, ez kellene, hogy legyen az alap.Szerintem egyébként ez a magyar válogatott messze nem olyan domináns már, hogy nekünk egy ilyen nagyon szervezett és kemény görög csapatot egyértelműen verni kéne, sőt! Szóval számomra absz nem volt meglepetés a meccs képe, de az nyilván fájdalmas, hogy nemhogy dominánsak nem voltunk, hanem esélyünk se volt.. de ebből is látszik, hogy nem vagyunk mi már olyan jók, mint régen, de ezt valójában eddig is tudtuk..De, annyival jobbak egyenként, hogy el lehet várni a győzelmet, mert úgy 70%-ban ezt hozni kell. Tehát 3ból 2x, az már nagyon nagy különbség ezen a szinten. A keretünk a legerősebb, nyilván nem annyival erősebb, mint volt 2004-ben, de attól még a legerősebb, a görögök meg ezzel a garnitúrával most vertek először valakit a spanyol-szerb-horvát-magyar-olasz elit ötösből fontos meccsen. Ne tegyünk úgy, mintha ez egy totál papírforma meccs lett volna.
Szesze
Rajna
somoskovig
Szesze
Stez
Szokol
Majd ha nem koltesz bele az irasomba olyat, ami nincs ott, beszelunk.
Stez
Szesze
Stez
Szesze
Rajna