Olimpia

25 feliratkozó

több mint 3 éve
NB2 New England Patriots 24 479 — nabege2@yahoo.com
közben legalább karatéban nyertünk!
több mint 3 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Szerintem egyébként ez a magyar válogatott messze nem olyan domináns már, hogy nekünk egy ilyen nagyon szervezett és kemény görög csapatot egyértelműen verni kéne, sőt! Szóval számomra absz nem volt meglepetés a meccs képe, de az nyilván fájdalmas, hogy nemhogy dominánsak nem voltunk, hanem esélyünk se volt.. de ebből is látszik, hogy nem vagyunk mi már olyan jók, mint régen, de ezt valójában eddig is tudtuk..
Szesze
De, annyival jobbak egyenként, hogy el lehet várni a győzelmet, mert úgy 70%-ban ezt hozni kell. Tehát 3ból 2x, az már nagyon nagy különbség ezen a szinten. A keretünk a legerősebb, nyilván nem annyival erősebb, mint volt 2004-ben, de attól még a legerősebb, a görögök meg ezzel a garnitúrával most vertek először valakit a spanyol-szerb-horvát-magyar-olasz elit ötösből fontos meccsen. Ne tegyünk úgy, mintha ez egy totál papírforma meccs lett volna.
Rajna
Másrészt az, hogy egy válogatott kemény és szervezett, azt azért mi is tudnánk hozni, sőt, ez kellene, hogy legyen az alap.
somoskovig
Ugye a csoportmeccsek végén már volt téma ez köztünk, én akkor is azt mondtam hogy indokolatlanul le vannak általad szólva a görögök és ez azóta elég egyértelműen be is bizonyosodott. Veretlenül megnyerték a csoportot előttünk és az olaszok előtt, utána szarrá verték Monetegrót és most minket is. Nem értem mire alapozod ezt a 70%-ot, én már akkor is azt mondtam hogy ez teljesen irreális, most meg már be is bizonyosodott. Az, hogy nem voltak nekik akkora eredményeik korábban nem jelent semmit, mert most vannak.
Szesze
Szerintem rendben van az a 70 szazalek. Tokk a jobb jatekos nalunk, jobb csapat. Ma semmi sem sikerult, totalis csod volt a tamadojatek, de tartom, hogy a magyar csapat jobb, ezt a meccset igenis nyerni kellett volna. Csak ezuttal nem volt vezeregyeniseg, aki a hatara vegye a kritikus pillanatokban a tarsasagot.
Stez
Persze, nem volt vezériegyéniség. Meg a csoportmeccsen sem. Én is győzelmet vártam meccs előtt, de kettőből kétszer vertek meg minket, ne mondjuk már, hogy nem jobbak ezen a tornán. Hagyjuk meg az M4-nek ezt a stílust.
Szokol
Rendben, akkor kerlek, meseld el nekem, hol irtam olyan, hogy EZEN A TORNAN. Azt mondtam, a magyar jobb csapat, jobb jatekosokbol all, ergo osszessegeben jobb.

Majd ha nem koltesz bele az irasomba olyat, ami nincs ott, beszelunk.
Stez
Hát bocs, de ez egy nagy baromság.. ettől még nem lesz jobb egy csapat sosem.
Szesze
Ja, ertem. Akkor tehat a francia labdarugo-valogatott egy szinten van a magyarral, Svajc meg erosebb a franciaknal. Legyen igy, elfogadom. 😊
Stez
Remek példák, gratulálok.
Szesze
Igen, extrém példák, de te hasonló logikával dolgozol.

több mint 3 éve
Szesze New York Giants 21 016 — Giants fan
Azért bármilyen csapatsportban az olimpián a 4-ben lenni az elég nagy szám. Persze fáj a vereség, főleg az ilyenek, de összességében szép eredmények ezek.
Bruce
Ez a női kézi fordítottja. Tök jó hogy a magyar vízilabda abszolút top játékosálloányt állít elő, ennek örülünk a ciklus alatt a torna előtt. De a tornát külön kell értékelni ezzel a csapattal ettől a görög kerettől kikapni kínos és nagy kudarc, ennyi.
Rajna
Oké, ebben igazad van. Valóban fájó az ilyen vereség, mert az előző meccsen nem volt kérdés, hogy ki a jobb csapat. Mondjuk most sem sajnos...

Összességében mondom, hogy jó az hogy egy csapatsportban a legjobb négy között van valaki.
Bruce
Csak nem abban a csapatsportban, ahol összesen van 8 csapat a világon, ahol komolyan veszik a dolgot.

Egyébként amit most Pásztor is mond, hogy nagyon jók emberelőnyben, ez megint az a dolog, amit aztán automatizmus szinten be lehetne gyakorolni.
somoskovig
Ezt is aláírom. (8 csapat)
De mindig nem lehet arany... Ez nem olyan mint a kosárlabdában volt anno, hogy toronymagasan kiemelkedett az USA. Közelebb vannak a csapatok tudásban egymáshoz és kijöhet rosszul a lépés.

Mindegy no, ettől nem lesz kevesebb a fizetésem, úgyhogy el kell felejteni és kész
Bruce
Nem lehet mindig arany de az olimpia kiemelt jelentőségű, és most volt 2 5. helyünk meg most lesz egy 3/4. Nem lehet mindig visszamutogatni Kásásékra, eltelt azóta 3 olimpia, ez a kompetens csapatok (olasz, spanyol, horvát, szerb, horvát, montenegrói, görög) közül a legrosszabb mérleg London és Tokió között. Erre pazaroltuk a Varga tesók, Nagy Viktor, stb. teljes karrierjét.

Szóval persze, vannak kicsúszott eredmények nem lehet minden torna jó, de 3 kudarcos olimpia egymás után nagyon nagy blama a magyar férfi pólónak. És két elveszített bronzmeccsel összejöhet ebből egy újabb éremmentes olimpia, ami 2 éremesélyes csapattal, mikor mindkét tornán van kb. 6-7, rendkívül gáz.
Rajna
Ezért mondom, hogy ez nem véletlen.. azért van így, mert már nem vagyunk olyan jók, mint korábban. Csak valamiért ti ezt nem akarjátok látni.
Szesze
A tornán nyújtott teljesítmény meg a keret erőssége két külön dolog. De gondolom a cseh foci egyszerűen magasan jobb manapság a hollandnál, ezért nyertek ellenük az Eb-n.
Rajna
Ott volt egy kiállítás is ha jól emlékszem. És nem verték meg őket 2x egy tornán. És igen, ott is merek fogadni, hogy nem verik meg a hollandok a cseheket 10ből 7x, pedig ott sokkal(!) nagyobb a különbség, mint a magyar-görög vizilabda között.
Mellesleg a csehek nem jutottak döntőbe se..

Szerkesztette: Szesze
több mint 3 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 232 — "Valakinek utolsónak is kell lennie"
Közben másnál is lepusztult az online közvetítés?
több mint 3 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 321 — No 1 Zhang Yufei fan
 hvg.hu/elet/20210806_Megkerdeztek_a_kinai_olimpikont_mikor_megy_ferjhez_Bar_ne_tettek_volna
Sixo
Úgy látszik ez valóban alapkövetelmény sportriporter szakon, mindenhol a világon...

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 3 éve
Szesze New York Giants 21 016 — Giants fan
Szerintem egyébként ez a magyar válogatott messze nem olyan domináns már, hogy nekünk egy ilyen nagyon szervezett és kemény görög csapatot egyértelműen verni kéne, sőt! Szóval számomra absz nem volt meglepetés a meccs képe, de az nyilván fájdalmas, hogy nemhogy dominánsak nem voltunk, hanem esélyünk se volt.. de ebből is látszik, hogy nem vagyunk mi már olyan jók, mint régen, de ezt valójában eddig is tudtuk..
Szesze
De, annyival jobbak egyenként, hogy el lehet várni a győzelmet, mert úgy 70%-ban ezt hozni kell. Tehát 3ból 2x, az már nagyon nagy különbség ezen a szinten. A keretünk a legerősebb, nyilván nem annyival erősebb, mint volt 2004-ben, de attól még a legerősebb, a görögök meg ezzel a garnitúrával most vertek először valakit a spanyol-szerb-horvát-magyar-olasz elit ötösből fontos meccsen. Ne tegyünk úgy, mintha ez egy totál papírforma meccs lett volna.
Rajna
Másrészt az, hogy egy válogatott kemény és szervezett, azt azért mi is tudnánk hozni, sőt, ez kellene, hogy legyen az alap.
somoskovig
Ugye a csoportmeccsek végén már volt téma ez köztünk, én akkor is azt mondtam hogy indokolatlanul le vannak általad szólva a görögök és ez azóta elég egyértelműen be is bizonyosodott. Veretlenül megnyerték a csoportot előttünk és az olaszok előtt, utána szarrá verték Monetegrót és most minket is. Nem értem mire alapozod ezt a 70%-ot, én már akkor is azt mondtam hogy ez teljesen irreális, most meg már be is bizonyosodott. Az, hogy nem voltak nekik akkora eredményeik korábban nem jelent semmit, mert most vannak.
Szesze
Szerintem rendben van az a 70 szazalek. Tokk a jobb jatekos nalunk, jobb csapat. Ma semmi sem sikerult, totalis csod volt a tamadojatek, de tartom, hogy a magyar csapat jobb, ezt a meccset igenis nyerni kellett volna. Csak ezuttal nem volt vezeregyeniseg, aki a hatara vegye a kritikus pillanatokban a tarsasagot.
Stez
Persze, nem volt vezériegyéniség. Meg a csoportmeccsen sem. Én is győzelmet vártam meccs előtt, de kettőből kétszer vertek meg minket, ne mondjuk már, hogy nem jobbak ezen a tornán. Hagyjuk meg az M4-nek ezt a stílust.
Szokol
Rendben, akkor kerlek, meseld el nekem, hol irtam olyan, hogy EZEN A TORNAN. Azt mondtam, a magyar jobb csapat, jobb jatekosokbol all, ergo osszessegeben jobb.

Majd ha nem koltesz bele az irasomba olyat, ami nincs ott, beszelunk.
Stez
Hát bocs, de ez egy nagy baromság.. ettől még nem lesz jobb egy csapat sosem.
Szesze
Ja, ertem. Akkor tehat a francia labdarugo-valogatott egy szinten van a magyarral, Svajc meg erosebb a franciaknal. Legyen igy, elfogadom. 😊
Stez
Remek példák, gratulálok.
több mint 3 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Azért bármilyen csapatsportban az olimpián a 4-ben lenni az elég nagy szám. Persze fáj a vereség, főleg az ilyenek, de összességében szép eredmények ezek.
Bruce
Ez a női kézi fordítottja. Tök jó hogy a magyar vízilabda abszolút top játékosálloányt állít elő, ennek örülünk a ciklus alatt a torna előtt. De a tornát külön kell értékelni ezzel a csapattal ettől a görög kerettől kikapni kínos és nagy kudarc, ennyi.
Rajna
Oké, ebben igazad van. Valóban fájó az ilyen vereség, mert az előző meccsen nem volt kérdés, hogy ki a jobb csapat. Mondjuk most sem sajnos...

Összességében mondom, hogy jó az hogy egy csapatsportban a legjobb négy között van valaki.
Bruce
Csak nem abban a csapatsportban, ahol összesen van 8 csapat a világon, ahol komolyan veszik a dolgot.

Egyébként amit most Pásztor is mond, hogy nagyon jók emberelőnyben, ez megint az a dolog, amit aztán automatizmus szinten be lehetne gyakorolni.
somoskovig
Ezt is aláírom. (8 csapat)
De mindig nem lehet arany... Ez nem olyan mint a kosárlabdában volt anno, hogy toronymagasan kiemelkedett az USA. Közelebb vannak a csapatok tudásban egymáshoz és kijöhet rosszul a lépés.

Mindegy no, ettől nem lesz kevesebb a fizetésem, úgyhogy el kell felejteni és kész
Bruce
Nem lehet mindig arany de az olimpia kiemelt jelentőségű, és most volt 2 5. helyünk meg most lesz egy 3/4. Nem lehet mindig visszamutogatni Kásásékra, eltelt azóta 3 olimpia, ez a kompetens csapatok (olasz, spanyol, horvát, szerb, horvát, montenegrói, görög) közül a legrosszabb mérleg London és Tokió között. Erre pazaroltuk a Varga tesók, Nagy Viktor, stb. teljes karrierjét.

Szóval persze, vannak kicsúszott eredmények nem lehet minden torna jó, de 3 kudarcos olimpia egymás után nagyon nagy blama a magyar férfi pólónak. És két elveszített bronzmeccsel összejöhet ebből egy újabb éremmentes olimpia, ami 2 éremesélyes csapattal, mikor mindkét tornán van kb. 6-7, rendkívül gáz.
Rajna
Ezért mondom, hogy ez nem véletlen.. azért van így, mert már nem vagyunk olyan jók, mint korábban. Csak valamiért ti ezt nem akarjátok látni.
Szesze
A tornán nyújtott teljesítmény meg a keret erőssége két külön dolog. De gondolom a cseh foci egyszerűen magasan jobb manapság a hollandnál, ezért nyertek ellenük az Eb-n.

több mint 3 éve
Szesze New York Giants 21 016 — Giants fan
Szerintem egyébként ez a magyar válogatott messze nem olyan domináns már, hogy nekünk egy ilyen nagyon szervezett és kemény görög csapatot egyértelműen verni kéne, sőt! Szóval számomra absz nem volt meglepetés a meccs képe, de az nyilván fájdalmas, hogy nemhogy dominánsak nem voltunk, hanem esélyünk se volt.. de ebből is látszik, hogy nem vagyunk mi már olyan jók, mint régen, de ezt valójában eddig is tudtuk..
Szesze
De, annyival jobbak egyenként, hogy el lehet várni a győzelmet, mert úgy 70%-ban ezt hozni kell. Tehát 3ból 2x, az már nagyon nagy különbség ezen a szinten. A keretünk a legerősebb, nyilván nem annyival erősebb, mint volt 2004-ben, de attól még a legerősebb, a görögök meg ezzel a garnitúrával most vertek először valakit a spanyol-szerb-horvát-magyar-olasz elit ötösből fontos meccsen. Ne tegyünk úgy, mintha ez egy totál papírforma meccs lett volna.
Rajna
Másrészt az, hogy egy válogatott kemény és szervezett, azt azért mi is tudnánk hozni, sőt, ez kellene, hogy legyen az alap.
somoskovig
Ugye a csoportmeccsek végén már volt téma ez köztünk, én akkor is azt mondtam hogy indokolatlanul le vannak általad szólva a görögök és ez azóta elég egyértelműen be is bizonyosodott. Veretlenül megnyerték a csoportot előttünk és az olaszok előtt, utána szarrá verték Monetegrót és most minket is. Nem értem mire alapozod ezt a 70%-ot, én már akkor is azt mondtam hogy ez teljesen irreális, most meg már be is bizonyosodott. Az, hogy nem voltak nekik akkora eredményeik korábban nem jelent semmit, mert most vannak.
Szesze
Szerintem rendben van az a 70 szazalek. Tokk a jobb jatekos nalunk, jobb csapat. Ma semmi sem sikerult, totalis csod volt a tamadojatek, de tartom, hogy a magyar csapat jobb, ezt a meccset igenis nyerni kellett volna. Csak ezuttal nem volt vezeregyeniseg, aki a hatara vegye a kritikus pillanatokban a tarsasagot.
Stez
Ok, szerintetek igen, szerintem nem. Viszont az eredmények finoman szólva nem azt mutatják amit ti állítotok..
Szesze
Mondjuk tekintve, hogy a magyarok Európa-bajnokkent erkeztek a tornara, igy nem gondolom, hogy az eredmenyek mast mutatnanak. Ha a tornarol beszelsz, akkor igen, kiszoptunk ketszer is a gorogoktol, nem voltunk annyira jok, de en osszessegeben tovabbra is azt mondom, hogy a magyar jobb csapat, es ezt nyernunk kellett volna, mi voltunk az eselyesek, fuggetlenul az elso zakotol.

Van, amikor ennyit er a papirforma, mert egyszeruen mentalisan nincs ott egy csapat, erre jo pelda volt jo par nagycsapat az Eb-n, ettol fuggetlenul nem gondolom, hogy a gorogok tenylegesen jobbak, ugy sem, hogy ketszer kikaptunk toluk. Szerintem ha tiz meccset jatszunk, akkor hetszer nyernunk kellene.
Stez
Viszont ők most olimpiai döntőt játszanak és az utolsó két meccsen megvertek, ráadásul egy olimpián, ami sokkal többet számít bárminél. Ettől még továbbra is mi vagyunk a jobbak tízből 7x? Nekem annyira nem logikus, de mind1, hagyjuk.
több mint 3 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 35 758 — LIGHTS OUT!
 hvg.hu/elet/20210806_Megkerdeztek_a_kinai_olimpikont_mikor_megy_ferjhez_Bar_ne_tettek_volna

több mint 3 éve
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
Szerintem egyébként ez a magyar válogatott messze nem olyan domináns már, hogy nekünk egy ilyen nagyon szervezett és kemény görög csapatot egyértelműen verni kéne, sőt! Szóval számomra absz nem volt meglepetés a meccs képe, de az nyilván fájdalmas, hogy nemhogy dominánsak nem voltunk, hanem esélyünk se volt.. de ebből is látszik, hogy nem vagyunk mi már olyan jók, mint régen, de ezt valójában eddig is tudtuk..
Szesze
De, annyival jobbak egyenként, hogy el lehet várni a győzelmet, mert úgy 70%-ban ezt hozni kell. Tehát 3ból 2x, az már nagyon nagy különbség ezen a szinten. A keretünk a legerősebb, nyilván nem annyival erősebb, mint volt 2004-ben, de attól még a legerősebb, a görögök meg ezzel a garnitúrával most vertek először valakit a spanyol-szerb-horvát-magyar-olasz elit ötösből fontos meccsen. Ne tegyünk úgy, mintha ez egy totál papírforma meccs lett volna.
Rajna
Másrészt az, hogy egy válogatott kemény és szervezett, azt azért mi is tudnánk hozni, sőt, ez kellene, hogy legyen az alap.
somoskovig
Ugye a csoportmeccsek végén már volt téma ez köztünk, én akkor is azt mondtam hogy indokolatlanul le vannak általad szólva a görögök és ez azóta elég egyértelműen be is bizonyosodott. Veretlenül megnyerték a csoportot előttünk és az olaszok előtt, utána szarrá verték Monetegrót és most minket is. Nem értem mire alapozod ezt a 70%-ot, én már akkor is azt mondtam hogy ez teljesen irreális, most meg már be is bizonyosodott. Az, hogy nem voltak nekik akkora eredményeik korábban nem jelent semmit, mert most vannak.
Szesze
Szerintem rendben van az a 70 szazalek. Tokk a jobb jatekos nalunk, jobb csapat. Ma semmi sem sikerult, totalis csod volt a tamadojatek, de tartom, hogy a magyar csapat jobb, ezt a meccset igenis nyerni kellett volna. Csak ezuttal nem volt vezeregyeniseg, aki a hatara vegye a kritikus pillanatokban a tarsasagot.
Stez
Persze, nem volt vezériegyéniség. Meg a csoportmeccsen sem. Én is győzelmet vártam meccs előtt, de kettőből kétszer vertek meg minket, ne mondjuk már, hogy nem jobbak ezen a tornán. Hagyjuk meg az M4-nek ezt a stílust.
Szokol
Rendben, akkor kerlek, meseld el nekem, hol irtam olyan, hogy EZEN A TORNAN. Azt mondtam, a magyar jobb csapat, jobb jatekosokbol all, ergo osszessegeben jobb.

Majd ha nem koltesz bele az irasomba olyat, ami nincs ott, beszelunk.
Stez
Hát bocs, de ez egy nagy baromság.. ettől még nem lesz jobb egy csapat sosem.
Szesze
Ja, ertem. Akkor tehat a francia labdarugo-valogatott egy szinten van a magyarral, Svajc meg erosebb a franciaknal. Legyen igy, elfogadom. 😊

több mint 3 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Szerintem egyébként ez a magyar válogatott messze nem olyan domináns már, hogy nekünk egy ilyen nagyon szervezett és kemény görög csapatot egyértelműen verni kéne, sőt! Szóval számomra absz nem volt meglepetés a meccs képe, de az nyilván fájdalmas, hogy nemhogy dominánsak nem voltunk, hanem esélyünk se volt.. de ebből is látszik, hogy nem vagyunk mi már olyan jók, mint régen, de ezt valójában eddig is tudtuk..
Szesze
De, annyival jobbak egyenként, hogy el lehet várni a győzelmet, mert úgy 70%-ban ezt hozni kell. Tehát 3ból 2x, az már nagyon nagy különbség ezen a szinten. A keretünk a legerősebb, nyilván nem annyival erősebb, mint volt 2004-ben, de attól még a legerősebb, a görögök meg ezzel a garnitúrával most vertek először valakit a spanyol-szerb-horvát-magyar-olasz elit ötösből fontos meccsen. Ne tegyünk úgy, mintha ez egy totál papírforma meccs lett volna.
Rajna
Másrészt az, hogy egy válogatott kemény és szervezett, azt azért mi is tudnánk hozni, sőt, ez kellene, hogy legyen az alap.
somoskovig
Ugye a csoportmeccsek végén már volt téma ez köztünk, én akkor is azt mondtam hogy indokolatlanul le vannak szólva a görögök és ez azóta elég egyértelműen be is bizonyosodott. Veretlenül megnyerték a csoportot előttünk és az olaszok előtt, utána szarrá verték Monetegrót és most minket is. Nem értem mire alapozod ezt a 70%-ot, én már akkor is azt mondtam hogy ez teljesen irreális, most meg már be is bizonyosodott. Az, hogy nem voltak nekik akkora eredményeik korábban nem jelent semmit, mert most vannak.
Szesze
Hát azért ebben a ciklusban kb. ugyanazok játszottak a csapatokban végig. Az egyéni kvalitásokat meg lehet tudni a klubszinten mutatottból. Ez az olimpiai csoportmeccsek alapján megítélni a csapatok kvalitásait olyan, mintha a 2016-os EB csoportköre után esélyesnek láttad volna a magyarokat a belgák ellen (nyilván ott sokkal nagyobb a különbség a játékoskeretek között, de az extrém példa illusztrációként szolgált).
Rajna
Mellesleg épp te mondtad, h nálad az olimpiai szereplés egyedül többet ér, mint az összes többi világesemény együtt. Nálam is.
Szesze
Igen, ahogy a fociban is a vb fontosabb mint az Eb meg a Konföderációs Kupa. De attól még, ha valami gyengébb játékosokból összeverbuvált csapat jó helyen végez a csoportban 1 1 gólos győzelemmel és egy döntetlennel, nem gondolo őket favritnak, ert látom őket a klubjukban is.

Mivel az olimpia skkal többet ér, int a vb-k és Eb-k, csalódott vagyok, de nem gondolom hogy azokból ne lehetne esélylatolgatásokba bocsátkozni - azok a legjobb válogatott indikátorok, meg az évközi csapatokban mutatott játék. Egyik sem utal arra hogy a görögök jobb csapattal bírnának, mint mi, ezért fáj ez sokkal jobban mint a tegnapi. Ott legalább egy jbb spanyol csapat játszott le minket a pályáról.

több mint 3 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 15 299
A görög csapat ugyanazt tolja, mint az Európa-bajnok görög focicsapat anno.
több mint 3 éve
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
Szerintem egyébként ez a magyar válogatott messze nem olyan domináns már, hogy nekünk egy ilyen nagyon szervezett és kemény görög csapatot egyértelműen verni kéne, sőt! Szóval számomra absz nem volt meglepetés a meccs képe, de az nyilván fájdalmas, hogy nemhogy dominánsak nem voltunk, hanem esélyünk se volt.. de ebből is látszik, hogy nem vagyunk mi már olyan jók, mint régen, de ezt valójában eddig is tudtuk..
Szesze
De, annyival jobbak egyenként, hogy el lehet várni a győzelmet, mert úgy 70%-ban ezt hozni kell. Tehát 3ból 2x, az már nagyon nagy különbség ezen a szinten. A keretünk a legerősebb, nyilván nem annyival erősebb, mint volt 2004-ben, de attól még a legerősebb, a görögök meg ezzel a garnitúrával most vertek először valakit a spanyol-szerb-horvát-magyar-olasz elit ötösből fontos meccsen. Ne tegyünk úgy, mintha ez egy totál papírforma meccs lett volna.
Rajna
Másrészt az, hogy egy válogatott kemény és szervezett, azt azért mi is tudnánk hozni, sőt, ez kellene, hogy legyen az alap.
somoskovig
Ugye a csoportmeccsek végén már volt téma ez köztünk, én akkor is azt mondtam hogy indokolatlanul le vannak általad szólva a görögök és ez azóta elég egyértelműen be is bizonyosodott. Veretlenül megnyerték a csoportot előttünk és az olaszok előtt, utána szarrá verték Monetegrót és most minket is. Nem értem mire alapozod ezt a 70%-ot, én már akkor is azt mondtam hogy ez teljesen irreális, most meg már be is bizonyosodott. Az, hogy nem voltak nekik akkora eredményeik korábban nem jelent semmit, mert most vannak.
Szesze
Szerintem rendben van az a 70 szazalek. Tokk a jobb jatekos nalunk, jobb csapat. Ma semmi sem sikerult, totalis csod volt a tamadojatek, de tartom, hogy a magyar csapat jobb, ezt a meccset igenis nyerni kellett volna. Csak ezuttal nem volt vezeregyeniseg, aki a hatara vegye a kritikus pillanatokban a tarsasagot.
Stez
Ok, szerintetek igen, szerintem nem. Viszont az eredmények finoman szólva nem azt mutatják amit ti állítotok..
Szesze
Mondjuk tekintve, hogy a magyarok Európa-bajnokkent erkeztek a tornara, igy nem gondolom, hogy az eredmenyek mast mutatnanak. Ha a tornarol beszelsz, akkor igen, kiszoptunk ketszer is a gorogoktol, nem voltunk annyira jok, de en osszessegeben tovabbra is azt mondom, hogy a magyar jobb csapat, es ezt nyernunk kellett volna, mi voltunk az eselyesek, fuggetlenul az elso zakotol.

Van, amikor ennyit er a papirforma, mert egyszeruen mentalisan nincs ott egy csapat, erre jo pelda volt jo par nagycsapat az Eb-n, ettol fuggetlenul nem gondolom, hogy a gorogok tenylegesen jobbak, ugy sem, hogy ketszer kikaptunk toluk. Szerintem ha tiz meccset jatszunk, akkor hetszer nyernunk kellene.

több mint 3 éve
Szesze New York Giants 21 016 — Giants fan
Azért bármilyen csapatsportban az olimpián a 4-ben lenni az elég nagy szám. Persze fáj a vereség, főleg az ilyenek, de összességében szép eredmények ezek.
Bruce
Ez a női kézi fordítottja. Tök jó hogy a magyar vízilabda abszolút top játékosálloányt állít elő, ennek örülünk a ciklus alatt a torna előtt. De a tornát külön kell értékelni ezzel a csapattal ettől a görög kerettől kikapni kínos és nagy kudarc, ennyi.
Rajna
Oké, ebben igazad van. Valóban fájó az ilyen vereség, mert az előző meccsen nem volt kérdés, hogy ki a jobb csapat. Mondjuk most sem sajnos...

Összességében mondom, hogy jó az hogy egy csapatsportban a legjobb négy között van valaki.
Bruce
Csak nem abban a csapatsportban, ahol összesen van 8 csapat a világon, ahol komolyan veszik a dolgot.

Egyébként amit most Pásztor is mond, hogy nagyon jók emberelőnyben, ez megint az a dolog, amit aztán automatizmus szinten be lehetne gyakorolni.
somoskovig
Ezt is aláírom. (8 csapat)
De mindig nem lehet arany... Ez nem olyan mint a kosárlabdában volt anno, hogy toronymagasan kiemelkedett az USA. Közelebb vannak a csapatok tudásban egymáshoz és kijöhet rosszul a lépés.

Mindegy no, ettől nem lesz kevesebb a fizetésem, úgyhogy el kell felejteni és kész
Bruce
Nem lehet mindig arany de az olimpia kiemelt jelentőségű, és most volt 2 5. helyünk meg most lesz egy 3/4. Nem lehet mindig visszamutogatni Kásásékra, eltelt azóta 3 olimpia, ez a kompetens csapatok (olasz, spanyol, horvát, szerb, horvát, montenegrói, görög) közül a legrosszabb mérleg London és Tokió között. Erre pazaroltuk a Varga tesók, Nagy Viktor, stb. teljes karrierjét.

Szóval persze, vannak kicsúszott eredmények nem lehet minden torna jó, de 3 kudarcos olimpia egymás után nagyon nagy blama a magyar férfi pólónak. És két elveszített bronzmeccsel összejöhet ebből egy újabb éremmentes olimpia, ami 2 éremesélyes csapattal, mikor mindkét tornán van kb. 6-7, rendkívül gáz.
Rajna
Ezért mondom, hogy ez nem véletlen.. azért van így, mert már nem vagyunk olyan jók, mint korábban. Csak valamiért ti ezt nem akarjátok látni.
több mint 3 éve
Szesze New York Giants 21 016 — Giants fan
Szerintem egyébként ez a magyar válogatott messze nem olyan domináns már, hogy nekünk egy ilyen nagyon szervezett és kemény görög csapatot egyértelműen verni kéne, sőt! Szóval számomra absz nem volt meglepetés a meccs képe, de az nyilván fájdalmas, hogy nemhogy dominánsak nem voltunk, hanem esélyünk se volt.. de ebből is látszik, hogy nem vagyunk mi már olyan jók, mint régen, de ezt valójában eddig is tudtuk..
Szesze
De, annyival jobbak egyenként, hogy el lehet várni a győzelmet, mert úgy 70%-ban ezt hozni kell. Tehát 3ból 2x, az már nagyon nagy különbség ezen a szinten. A keretünk a legerősebb, nyilván nem annyival erősebb, mint volt 2004-ben, de attól még a legerősebb, a görögök meg ezzel a garnitúrával most vertek először valakit a spanyol-szerb-horvát-magyar-olasz elit ötösből fontos meccsen. Ne tegyünk úgy, mintha ez egy totál papírforma meccs lett volna.
Rajna
Másrészt az, hogy egy válogatott kemény és szervezett, azt azért mi is tudnánk hozni, sőt, ez kellene, hogy legyen az alap.
somoskovig
Ugye a csoportmeccsek végén már volt téma ez köztünk, én akkor is azt mondtam hogy indokolatlanul le vannak általad szólva a görögök és ez azóta elég egyértelműen be is bizonyosodott. Veretlenül megnyerték a csoportot előttünk és az olaszok előtt, utána szarrá verték Monetegrót és most minket is. Nem értem mire alapozod ezt a 70%-ot, én már akkor is azt mondtam hogy ez teljesen irreális, most meg már be is bizonyosodott. Az, hogy nem voltak nekik akkora eredményeik korábban nem jelent semmit, mert most vannak.
Szesze
Szerintem rendben van az a 70 szazalek. Tokk a jobb jatekos nalunk, jobb csapat. Ma semmi sem sikerult, totalis csod volt a tamadojatek, de tartom, hogy a magyar csapat jobb, ezt a meccset igenis nyerni kellett volna. Csak ezuttal nem volt vezeregyeniseg, aki a hatara vegye a kritikus pillanatokban a tarsasagot.
Stez
Persze, nem volt vezériegyéniség. Meg a csoportmeccsen sem. Én is győzelmet vártam meccs előtt, de kettőből kétszer vertek meg minket, ne mondjuk már, hogy nem jobbak ezen a tornán. Hagyjuk meg az M4-nek ezt a stílust.
Szokol
Rendben, akkor kerlek, meseld el nekem, hol irtam olyan, hogy EZEN A TORNAN. Azt mondtam, a magyar jobb csapat, jobb jatekosokbol all, ergo osszessegeben jobb.

Majd ha nem koltesz bele az irasomba olyat, ami nincs ott, beszelunk.
Stez
Hát bocs, de ez egy nagy baromság.. ettől még nem lesz jobb egy csapat sosem.
több mint 3 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Azért bármilyen csapatsportban az olimpián a 4-ben lenni az elég nagy szám. Persze fáj a vereség, főleg az ilyenek, de összességében szép eredmények ezek.
Bruce
Ez a női kézi fordítottja. Tök jó hogy a magyar vízilabda abszolút top játékosálloányt állít elő, ennek örülünk a ciklus alatt a torna előtt. De a tornát külön kell értékelni ezzel a csapattal ettől a görög kerettől kikapni kínos és nagy kudarc, ennyi.
Rajna
Oké, ebben igazad van. Valóban fájó az ilyen vereség, mert az előző meccsen nem volt kérdés, hogy ki a jobb csapat. Mondjuk most sem sajnos...

Összességében mondom, hogy jó az hogy egy csapatsportban a legjobb négy között van valaki.
Bruce
Csak nem abban a csapatsportban, ahol összesen van 8 csapat a világon, ahol komolyan veszik a dolgot.

Egyébként amit most Pásztor is mond, hogy nagyon jók emberelőnyben, ez megint az a dolog, amit aztán automatizmus szinten be lehetne gyakorolni.
somoskovig
Ezt is aláírom. (8 csapat)
De mindig nem lehet arany... Ez nem olyan mint a kosárlabdában volt anno, hogy toronymagasan kiemelkedett az USA. Közelebb vannak a csapatok tudásban egymáshoz és kijöhet rosszul a lépés.

Mindegy no, ettől nem lesz kevesebb a fizetésem, úgyhogy el kell felejteni és kész
Bruce
Nem lehet mindig arany de az olimpia kiemelt jelentőségű, és most volt 2 5. helyünk meg most lesz egy 3/4. Nem lehet mindig visszamutogatni Kásásékra, eltelt azóta 3 olimpia, ez a kompetens csapatok (olasz, spanyol, horvát, szerb, horvát, montenegrói, görög) közül a legrosszabb mérleg London és Tokió között. Erre pazaroltuk a Varga tesók, Nagy Viktor, stb. teljes karrierjét.

Szóval persze, vannak kicsúszott eredmények nem lehet minden torna jó, de 3 kudarcos olimpia egymás után nagyon nagy blama a magyar férfi pólónak. És két elveszített bronzmeccsel összejöhet ebből egy újabb éremmentes olimpia, ami 2 éremesélyes csapattal, mikor mindkét tornán van kb. 6-7, rendkívül gáz.

több mint 3 éve
Szesze New York Giants 21 016 — Giants fan
Szerintem egyébként ez a magyar válogatott messze nem olyan domináns már, hogy nekünk egy ilyen nagyon szervezett és kemény görög csapatot egyértelműen verni kéne, sőt! Szóval számomra absz nem volt meglepetés a meccs képe, de az nyilván fájdalmas, hogy nemhogy dominánsak nem voltunk, hanem esélyünk se volt.. de ebből is látszik, hogy nem vagyunk mi már olyan jók, mint régen, de ezt valójában eddig is tudtuk..
Szesze
De, annyival jobbak egyenként, hogy el lehet várni a győzelmet, mert úgy 70%-ban ezt hozni kell. Tehát 3ból 2x, az már nagyon nagy különbség ezen a szinten. A keretünk a legerősebb, nyilván nem annyival erősebb, mint volt 2004-ben, de attól még a legerősebb, a görögök meg ezzel a garnitúrával most vertek először valakit a spanyol-szerb-horvát-magyar-olasz elit ötösből fontos meccsen. Ne tegyünk úgy, mintha ez egy totál papírforma meccs lett volna.
Rajna
Másrészt az, hogy egy válogatott kemény és szervezett, azt azért mi is tudnánk hozni, sőt, ez kellene, hogy legyen az alap.
somoskovig
Ugye a csoportmeccsek végén már volt téma ez köztünk, én akkor is azt mondtam hogy indokolatlanul le vannak szólva a görögök és ez azóta elég egyértelműen be is bizonyosodott. Veretlenül megnyerték a csoportot előttünk és az olaszok előtt, utána szarrá verték Monetegrót és most minket is. Nem értem mire alapozod ezt a 70%-ot, én már akkor is azt mondtam hogy ez teljesen irreális, most meg már be is bizonyosodott. Az, hogy nem voltak nekik akkora eredményeik korábban nem jelent semmit, mert most vannak.
Szesze
Hát azért ebben a ciklusban kb. ugyanazok játszottak a csapatokban végig. Az egyéni kvalitásokat meg lehet tudni a klubszinten mutatottból. Ez az olimpiai csoportmeccsek alapján megítélni a csapatok kvalitásait olyan, mintha a 2016-os EB csoportköre után esélyesnek láttad volna a magyarokat a belgák ellen (nyilván ott sokkal nagyobb a különbség a játékoskeretek között, de az extrém példa illusztrációként szolgált).
Rajna
Mellesleg épp te mondtad, h nálad az olimpiai szereplés egyedül többet ér, mint az összes többi világesemény együtt. Nálam is.
több mint 3 éve
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
Szerintem egyébként ez a magyar válogatott messze nem olyan domináns már, hogy nekünk egy ilyen nagyon szervezett és kemény görög csapatot egyértelműen verni kéne, sőt! Szóval számomra absz nem volt meglepetés a meccs képe, de az nyilván fájdalmas, hogy nemhogy dominánsak nem voltunk, hanem esélyünk se volt.. de ebből is látszik, hogy nem vagyunk mi már olyan jók, mint régen, de ezt valójában eddig is tudtuk..
Szesze
De, annyival jobbak egyenként, hogy el lehet várni a győzelmet, mert úgy 70%-ban ezt hozni kell. Tehát 3ból 2x, az már nagyon nagy különbség ezen a szinten. A keretünk a legerősebb, nyilván nem annyival erősebb, mint volt 2004-ben, de attól még a legerősebb, a görögök meg ezzel a garnitúrával most vertek először valakit a spanyol-szerb-horvát-magyar-olasz elit ötösből fontos meccsen. Ne tegyünk úgy, mintha ez egy totál papírforma meccs lett volna.
Rajna
Másrészt az, hogy egy válogatott kemény és szervezett, azt azért mi is tudnánk hozni, sőt, ez kellene, hogy legyen az alap.
somoskovig
Ugye a csoportmeccsek végén már volt téma ez köztünk, én akkor is azt mondtam hogy indokolatlanul le vannak általad szólva a görögök és ez azóta elég egyértelműen be is bizonyosodott. Veretlenül megnyerték a csoportot előttünk és az olaszok előtt, utána szarrá verték Monetegrót és most minket is. Nem értem mire alapozod ezt a 70%-ot, én már akkor is azt mondtam hogy ez teljesen irreális, most meg már be is bizonyosodott. Az, hogy nem voltak nekik akkora eredményeik korábban nem jelent semmit, mert most vannak.
Szesze
Szerintem rendben van az a 70 szazalek. Tokk a jobb jatekos nalunk, jobb csapat. Ma semmi sem sikerult, totalis csod volt a tamadojatek, de tartom, hogy a magyar csapat jobb, ezt a meccset igenis nyerni kellett volna. Csak ezuttal nem volt vezeregyeniseg, aki a hatara vegye a kritikus pillanatokban a tarsasagot.
Stez
Persze, nem volt vezériegyéniség. Meg a csoportmeccsen sem. Én is győzelmet vártam meccs előtt, de kettőből kétszer vertek meg minket, ne mondjuk már, hogy nem jobbak ezen a tornán. Hagyjuk meg az M4-nek ezt a stílust.
Szokol
Rendben, akkor kerlek, meseld el nekem, hol irtam olyan, hogy EZEN A TORNAN. Azt mondtam, a magyar jobb csapat, jobb jatekosokbol all, ergo osszessegeben jobb.

Majd ha nem koltesz bele az irasomba olyat, ami nincs ott, beszelunk.

több mint 3 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 21 397 — KARTAL CITY CHIEFS örökös fantasy 2. helyezett
Szerintem egyébként ez a magyar válogatott messze nem olyan domináns már, hogy nekünk egy ilyen nagyon szervezett és kemény görög csapatot egyértelműen verni kéne, sőt! Szóval számomra absz nem volt meglepetés a meccs képe, de az nyilván fájdalmas, hogy nemhogy dominánsak nem voltunk, hanem esélyünk se volt.. de ebből is látszik, hogy nem vagyunk mi már olyan jók, mint régen, de ezt valójában eddig is tudtuk..
Szesze
De, annyival jobbak egyenként, hogy el lehet várni a győzelmet, mert úgy 70%-ban ezt hozni kell. Tehát 3ból 2x, az már nagyon nagy különbség ezen a szinten. A keretünk a legerősebb, nyilván nem annyival erősebb, mint volt 2004-ben, de attól még a legerősebb, a görögök meg ezzel a garnitúrával most vertek először valakit a spanyol-szerb-horvát-magyar-olasz elit ötösből fontos meccsen. Ne tegyünk úgy, mintha ez egy totál papírforma meccs lett volna.
Rajna
Másrészt az, hogy egy válogatott kemény és szervezett, azt azért mi is tudnánk hozni, sőt, ez kellene, hogy legyen az alap.
somoskovig
Ugye a csoportmeccsek végén már volt téma ez köztünk, én akkor is azt mondtam hogy indokolatlanul le vannak általad szólva a görögök és ez azóta elég egyértelműen be is bizonyosodott. Veretlenül megnyerték a csoportot előttünk és az olaszok előtt, utána szarrá verték Monetegrót és most minket is. Nem értem mire alapozod ezt a 70%-ot, én már akkor is azt mondtam hogy ez teljesen irreális, most meg már be is bizonyosodott. Ha valakinél 70%-ban jobbak vagyunk akkor nem kapunk ki tőlük 2x ugyanazon az olimpián. Az, hogy nem voltak nekik akkora eredményeik korábban nem jelent semmit, mert most vannak.
Szesze
Vannak ilyen tornák, pl. fociban az olaszok is végigverték az EB-t, attól függetlenül egyénenként a francia csapat sokkal jobb náluk, csak csapatként szarabbak voltak a tornán.

A magyaroknál úgy tűnt nekem hogy senki sem meri ellőni csak zalánki, abban meg nulla köszönet volt kb.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Szesze New York Giants 21 016 — Giants fan
Szerintem egyébként ez a magyar válogatott messze nem olyan domináns már, hogy nekünk egy ilyen nagyon szervezett és kemény görög csapatot egyértelműen verni kéne, sőt! Szóval számomra absz nem volt meglepetés a meccs képe, de az nyilván fájdalmas, hogy nemhogy dominánsak nem voltunk, hanem esélyünk se volt.. de ebből is látszik, hogy nem vagyunk mi már olyan jók, mint régen, de ezt valójában eddig is tudtuk..
Szesze
De, annyival jobbak egyenként, hogy el lehet várni a győzelmet, mert úgy 70%-ban ezt hozni kell. Tehát 3ból 2x, az már nagyon nagy különbség ezen a szinten. A keretünk a legerősebb, nyilván nem annyival erősebb, mint volt 2004-ben, de attól még a legerősebb, a görögök meg ezzel a garnitúrával most vertek először valakit a spanyol-szerb-horvát-magyar-olasz elit ötösből fontos meccsen. Ne tegyünk úgy, mintha ez egy totál papírforma meccs lett volna.
Rajna
Másrészt az, hogy egy válogatott kemény és szervezett, azt azért mi is tudnánk hozni, sőt, ez kellene, hogy legyen az alap.
somoskovig
Ugye a csoportmeccsek végén már volt téma ez köztünk, én akkor is azt mondtam hogy indokolatlanul le vannak szólva a görögök és ez azóta elég egyértelműen be is bizonyosodott. Veretlenül megnyerték a csoportot előttünk és az olaszok előtt, utána szarrá verték Monetegrót és most minket is. Nem értem mire alapozod ezt a 70%-ot, én már akkor is azt mondtam hogy ez teljesen irreális, most meg már be is bizonyosodott. Az, hogy nem voltak nekik akkora eredményeik korábban nem jelent semmit, mert most vannak.
Szesze
Hát azért ebben a ciklusban kb. ugyanazok játszottak a csapatokban végig. Az egyéni kvalitásokat meg lehet tudni a klubszinten mutatottból. Ez az olimpiai csoportmeccsek alapján megítélni a csapatok kvalitásait olyan, mintha a 2016-os EB csoportköre után esélyesnek láttad volna a magyarokat a belgák ellen (nyilván ott sokkal nagyobb a különbség a játékoskeretek között, de az extrém példa illusztrációként szolgált).
Rajna
Az egyéni kvalitások nem sokat számítanak egy csapatsportban..
Ilyen alapon pl az amerikai kosárcsapatnak 50 ponttal kellett vernie a franciákat, ehelyett kikaptak a csoportban. (és lehet a döntőben is ki fognak).
több mint 3 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 6 933 — Steelers fan
Szerintem egyébként ez a magyar válogatott messze nem olyan domináns már, hogy nekünk egy ilyen nagyon szervezett és kemény görög csapatot egyértelműen verni kéne, sőt! Szóval számomra absz nem volt meglepetés a meccs képe, de az nyilván fájdalmas, hogy nemhogy dominánsak nem voltunk, hanem esélyünk se volt.. de ebből is látszik, hogy nem vagyunk mi már olyan jók, mint régen, de ezt valójában eddig is tudtuk..
Szesze
De, annyival jobbak egyenként, hogy el lehet várni a győzelmet, mert úgy 70%-ban ezt hozni kell. Tehát 3ból 2x, az már nagyon nagy különbség ezen a szinten. A keretünk a legerősebb, nyilván nem annyival erősebb, mint volt 2004-ben, de attól még a legerősebb, a görögök meg ezzel a garnitúrával most vertek először valakit a spanyol-szerb-horvát-magyar-olasz elit ötösből fontos meccsen. Ne tegyünk úgy, mintha ez egy totál papírforma meccs lett volna.
Rajna
Másrészt az, hogy egy válogatott kemény és szervezett, azt azért mi is tudnánk hozni, sőt, ez kellene, hogy legyen az alap.
somoskovig
Ugye a csoportmeccsek végén már volt téma ez köztünk, én akkor is azt mondtam hogy indokolatlanul le vannak általad szólva a görögök és ez azóta elég egyértelműen be is bizonyosodott. Veretlenül megnyerték a csoportot előttünk és az olaszok előtt, utána szarrá verték Monetegrót és most minket is. Nem értem mire alapozod ezt a 70%-ot, én már akkor is azt mondtam hogy ez teljesen irreális, most meg már be is bizonyosodott. Az, hogy nem voltak nekik akkora eredményeik korábban nem jelent semmit, mert most vannak.
Szesze
Szerintem rendben van az a 70 szazalek. Tokk a jobb jatekos nalunk, jobb csapat. Ma semmi sem sikerult, totalis csod volt a tamadojatek, de tartom, hogy a magyar csapat jobb, ezt a meccset igenis nyerni kellett volna. Csak ezuttal nem volt vezeregyeniseg, aki a hatara vegye a kritikus pillanatokban a tarsasagot.
Stez
Persze, nem volt vezériegyéniség. Meg a csoportmeccsen sem. Én is győzelmet vártam meccs előtt, de kettőből kétszer vertek meg minket, ne mondjuk már, hogy nem jobbak ezen a tornán. Hagyjuk meg az M4-nek ezt a stílust.
több mint 3 éve
Szesze New York Giants 21 016 — Giants fan
Szerintem egyébként ez a magyar válogatott messze nem olyan domináns már, hogy nekünk egy ilyen nagyon szervezett és kemény görög csapatot egyértelműen verni kéne, sőt! Szóval számomra absz nem volt meglepetés a meccs képe, de az nyilván fájdalmas, hogy nemhogy dominánsak nem voltunk, hanem esélyünk se volt.. de ebből is látszik, hogy nem vagyunk mi már olyan jók, mint régen, de ezt valójában eddig is tudtuk..
Szesze
De, annyival jobbak egyenként, hogy el lehet várni a győzelmet, mert úgy 70%-ban ezt hozni kell. Tehát 3ból 2x, az már nagyon nagy különbség ezen a szinten. A keretünk a legerősebb, nyilván nem annyival erősebb, mint volt 2004-ben, de attól még a legerősebb, a görögök meg ezzel a garnitúrával most vertek először valakit a spanyol-szerb-horvát-magyar-olasz elit ötösből fontos meccsen. Ne tegyünk úgy, mintha ez egy totál papírforma meccs lett volna.
Rajna
Másrészt az, hogy egy válogatott kemény és szervezett, azt azért mi is tudnánk hozni, sőt, ez kellene, hogy legyen az alap.
somoskovig
Ugye a csoportmeccsek végén már volt téma ez köztünk, én akkor is azt mondtam hogy indokolatlanul le vannak általad szólva a görögök és ez azóta elég egyértelműen be is bizonyosodott. Veretlenül megnyerték a csoportot előttünk és az olaszok előtt, utána szarrá verték Monetegrót és most minket is. Nem értem mire alapozod ezt a 70%-ot, én már akkor is azt mondtam hogy ez teljesen irreális, most meg már be is bizonyosodott. Az, hogy nem voltak nekik akkora eredményeik korábban nem jelent semmit, mert most vannak.
Szesze
Szerintem rendben van az a 70 szazalek. Tokk a jobb jatekos nalunk, jobb csapat. Ma semmi sem sikerult, totalis csod volt a tamadojatek, de tartom, hogy a magyar csapat jobb, ezt a meccset igenis nyerni kellett volna. Csak ezuttal nem volt vezeregyeniseg, aki a hatara vegye a kritikus pillanatokban a tarsasagot.
Stez
Ok, szerintetek igen, szerintem nem. Viszont az eredmények finoman szólva nem azt mutatják amit ti állítotok..
több mint 3 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
Azért bármilyen csapatsportban az olimpián a 4-ben lenni az elég nagy szám. Persze fáj a vereség, főleg az ilyenek, de összességében szép eredmények ezek.
Bruce
Ez a női kézi fordítottja. Tök jó hogy a magyar vízilabda abszolút top játékosálloányt állít elő, ennek örülünk a ciklus alatt a torna előtt. De a tornát külön kell értékelni ezzel a csapattal ettől a görög kerettől kikapni kínos és nagy kudarc, ennyi.
Rajna
Oké, ebben igazad van. Valóban fájó az ilyen vereség, mert az előző meccsen nem volt kérdés, hogy ki a jobb csapat. Mondjuk most sem sajnos...

Összességében mondom, hogy jó az hogy egy csapatsportban a legjobb négy között van valaki.
Bruce
Csak nem abban a csapatsportban, ahol összesen van 8 csapat a világon, ahol komolyan veszik a dolgot.

Egyébként amit most Pásztor is mond, hogy nagyon jók emberelőnyben, ez megint az a dolog, amit aztán automatizmus szinten be lehetne gyakorolni.
somoskovig
Ezt is aláírom. (8 csapat)
De mindig nem lehet arany... Ez nem olyan mint a kosárlabdában volt anno, hogy toronymagasan kiemelkedett az USA. Közelebb vannak a csapatok tudásban egymáshoz és kijöhet rosszul a lépés.

Mindegy no, ettől nem lesz kevesebb a fizetésem, úgyhogy el kell felejteni és kész
több mint 3 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 15 299
Ma jobbak, nincs mit szépíteni.
empty taxi
Ma is.
#JC6
Hianyoztal nagyon, ha szar van egybol sikerul megjelenni...
gabokocka
Ne vedd el az életelemét!
több mint 3 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Szerintem egyébként ez a magyar válogatott messze nem olyan domináns már, hogy nekünk egy ilyen nagyon szervezett és kemény görög csapatot egyértelműen verni kéne, sőt! Szóval számomra absz nem volt meglepetés a meccs képe, de az nyilván fájdalmas, hogy nemhogy dominánsak nem voltunk, hanem esélyünk se volt.. de ebből is látszik, hogy nem vagyunk mi már olyan jók, mint régen, de ezt valójában eddig is tudtuk..
Szesze
De, annyival jobbak egyenként, hogy el lehet várni a győzelmet, mert úgy 70%-ban ezt hozni kell. Tehát 3ból 2x, az már nagyon nagy különbség ezen a szinten. A keretünk a legerősebb, nyilván nem annyival erősebb, mint volt 2004-ben, de attól még a legerősebb, a görögök meg ezzel a garnitúrával most vertek először valakit a spanyol-szerb-horvát-magyar-olasz elit ötösből fontos meccsen. Ne tegyünk úgy, mintha ez egy totál papírforma meccs lett volna.
Rajna
Másrészt az, hogy egy válogatott kemény és szervezett, azt azért mi is tudnánk hozni, sőt, ez kellene, hogy legyen az alap.
somoskovig
Ugye a csoportmeccsek végén már volt téma ez köztünk, én akkor is azt mondtam hogy indokolatlanul le vannak szólva a görögök és ez azóta elég egyértelműen be is bizonyosodott. Veretlenül megnyerték a csoportot előttünk és az olaszok előtt, utána szarrá verték Monetegrót és most minket is. Nem értem mire alapozod ezt a 70%-ot, én már akkor is azt mondtam hogy ez teljesen irreális, most meg már be is bizonyosodott. Az, hogy nem voltak nekik akkora eredményeik korábban nem jelent semmit, mert most vannak.
Szesze
Hát azért ebben a ciklusban kb. ugyanazok játszottak a csapatokban végig. Az egyéni kvalitásokat meg lehet tudni a klubszinten mutatottból. Ez az olimpiai csoportmeccsek alapján megítélni a csapatok kvalitásait olyan, mintha a 2016-os EB csoportköre után esélyesnek láttad volna a magyarokat a belgák ellen (nyilván ott sokkal nagyobb a különbség a játékoskeretek között, de az extrém példa illusztrációként szolgált).

Szerkesztette: Rajna