Olimpia

25 feliratkozó

több mint 3 éve
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
Szerintem egyébként ez a magyar válogatott messze nem olyan domináns már, hogy nekünk egy ilyen nagyon szervezett és kemény görög csapatot egyértelműen verni kéne, sőt! Szóval számomra absz nem volt meglepetés a meccs képe, de az nyilván fájdalmas, hogy nemhogy dominánsak nem voltunk, hanem esélyünk se volt.. de ebből is látszik, hogy nem vagyunk mi már olyan jók, mint régen, de ezt valójában eddig is tudtuk..
Szesze
De, annyival jobbak egyenként, hogy el lehet várni a győzelmet, mert úgy 70%-ban ezt hozni kell. Tehát 3ból 2x, az már nagyon nagy különbség ezen a szinten. A keretünk a legerősebb, nyilván nem annyival erősebb, mint volt 2004-ben, de attól még a legerősebb, a görögök meg ezzel a garnitúrával most vertek először valakit a spanyol-szerb-horvát-magyar-olasz elit ötösből fontos meccsen. Ne tegyünk úgy, mintha ez egy totál papírforma meccs lett volna.
Rajna
Másrészt az, hogy egy válogatott kemény és szervezett, azt azért mi is tudnánk hozni, sőt, ez kellene, hogy legyen az alap.
somoskovig
Ugye a csoportmeccsek végén már volt téma ez köztünk, én akkor is azt mondtam hogy indokolatlanul le vannak általad szólva a görögök és ez azóta elég egyértelműen be is bizonyosodott. Veretlenül megnyerték a csoportot előttünk és az olaszok előtt, utána szarrá verték Monetegrót és most minket is. Nem értem mire alapozod ezt a 70%-ot, én már akkor is azt mondtam hogy ez teljesen irreális, most meg már be is bizonyosodott. Az, hogy nem voltak nekik akkora eredményeik korábban nem jelent semmit, mert most vannak.
Szesze
Szerintem rendben van az a 70 szazalek. Tokk a jobb jatekos nalunk, jobb csapat. Ma semmi sem sikerult, totalis csod volt a tamadojatek, de tartom, hogy a magyar csapat jobb, ezt a meccset igenis nyerni kellett volna. Csak ezuttal nem volt vezeregyeniseg, aki a hatara vegye a kritikus pillanatokban a tarsasagot.

több mint 3 éve
NB2 New England Patriots 24 479 — nabege2@yahoo.com
mi az isten az a laser-run? itt is egyben van a lövészet a futással, mint a biathlonnál?
Sixo
Igen.
somoskovig
oszt ez régen is így volt ,vagy ez valami új ?
Sixo
már egy ideje ez van, ezzel próbálják életben tartani az öttusát
több mint 3 éve
Szesze New York Giants 21 016 — Giants fan
Szerintem egyébként ez a magyar válogatott messze nem olyan domináns már, hogy nekünk egy ilyen nagyon szervezett és kemény görög csapatot egyértelműen verni kéne, sőt! Szóval számomra absz nem volt meglepetés a meccs képe, de az nyilván fájdalmas, hogy nemhogy dominánsak nem voltunk, hanem esélyünk se volt.. de ebből is látszik, hogy nem vagyunk mi már olyan jók, mint régen, de ezt valójában eddig is tudtuk..
Szesze
De, annyival jobbak egyenként, hogy el lehet várni a győzelmet, mert úgy 70%-ban ezt hozni kell. Tehát 3ból 2x, az már nagyon nagy különbség ezen a szinten. A keretünk a legerősebb, nyilván nem annyival erősebb, mint volt 2004-ben, de attól még a legerősebb, a görögök meg ezzel a garnitúrával most vertek először valakit a spanyol-szerb-horvát-magyar-olasz elit ötösből fontos meccsen. Ne tegyünk úgy, mintha ez egy totál papírforma meccs lett volna.
Rajna
Másrészt az, hogy egy válogatott kemény és szervezett, azt azért mi is tudnánk hozni, sőt, ez kellene, hogy legyen az alap.
somoskovig
Ugye a csoportmeccsek végén már volt téma ez köztünk, én akkor is azt mondtam hogy indokolatlanul le vannak általad szólva a görögök és ez azóta elég egyértelműen be is bizonyosodott. Veretlenül megnyerték a csoportot előttünk és az olaszok előtt, utána szarrá verték Monetegrót és most minket is. Nem értem mire alapozod ezt a 70%-ot, én már akkor is azt mondtam hogy ez teljesen irreális, most meg már be is bizonyosodott. Ha valakinél 70%-ban jobbak vagyunk akkor nem kapunk ki tőlük 2x ugyanazon az olimpián. Az, hogy nem voltak nekik akkora eredményeik korábban nem jelent semmit, mert most vannak.

Szerkesztette: Szesze
több mint 3 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 35 758 — LIGHTS OUT!
mi az isten az a laser-run? itt is egyben van a lövészet a futással, mint a biathlonnál?
Sixo
Igen.
somoskovig
oszt ez régen is így volt ,vagy ez valami új ?

több mint 3 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 10 263 — 49ers GM
mi az isten az a laser-run? itt is egyben van a lövészet a futással, mint a biathlonnál?
Sixo
Igen.

több mint 3 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 35 758 — LIGHTS OUT!
mi az isten az a laser-run? itt is egyben van a lövészet a futással, mint a biathlonnál?

több mint 3 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Azért bármilyen csapatsportban az olimpián a 4-ben lenni az elég nagy szám. Persze fáj a vereség, főleg az ilyenek, de összességében szép eredmények ezek.
Bruce
Ez a női kézi fordítottja. Tök jó hogy a magyar vízilabda abszolút top játékosálloányt állít elő, ennek örülünk a ciklus alatt a torna előtt. De a tornát külön kell értékelni ezzel a csapattal ettől a görög kerettől kikapni kínos és nagy kudarc, ennyi.
Rajna
Oké, ebben igazad van. Valóban fájó az ilyen vereség, mert az előző meccsen nem volt kérdés, hogy ki a jobb csapat. Mondjuk most sem sajnos...

Összességében mondom, hogy jó az hogy egy csapatsportban a legjobb négy között van valaki.
Bruce
Csak nem abban a csapatsportban, ahol összesen van 8 csapat a világon, ahol komolyan veszik a dolgot.

Egyébként amit most Pásztor is mond, hogy nagyon jók emberelőnyben, ez megint az a dolog, amit aztán automatizmus szinten be lehetne gyakorolni.
somoskovig
Hát vagy lehetne valami figura, én az egész olimpián azt láttam, hogy ugyanúgy jár a labda szép lassan, mint akcióból (ott ez jó). Aztán valaki majd ellövi kintről. Nincsenek igazán gyors passzok, pláne nem keresztpasszok, zéró húzásra bejátszott labda ez egész konkrétan taktikai hiba. A horvátok ellen egyszerűen sültek ezek a lövések a meccs nagyobb részében, de nem így kéne kinézzen egy emberelőny.

több mint 3 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Amennyire jött az extra a horvatok ellen, mosg annyira nem... 😕
gabokocka
Ja egyébként akcióból 100x több helyzetünk volt, de senkinek nem sült a keze/a görög blokkok ezerszer jobbak voltak, mint a horvátok. Nekik a legvégéig teljesen veszélytelenek voltak a támadásaik, ha nem volt fór, de hát ez az ő játékuk főeg, hogy Funtulisz ugyanúgy formán kívül volt egész évben és most is, mint a teljes Fradi Constantin-Bicarin kívül.

több mint 3 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 10 263 — 49ers GM
Azért bármilyen csapatsportban az olimpián a 4-ben lenni az elég nagy szám. Persze fáj a vereség, főleg az ilyenek, de összességében szép eredmények ezek.
Bruce
Ez a női kézi fordítottja. Tök jó hogy a magyar vízilabda abszolút top játékosálloányt állít elő, ennek örülünk a ciklus alatt a torna előtt. De a tornát külön kell értékelni ezzel a csapattal ettől a görög kerettől kikapni kínos és nagy kudarc, ennyi.
Rajna
Oké, ebben igazad van. Valóban fájó az ilyen vereség, mert az előző meccsen nem volt kérdés, hogy ki a jobb csapat. Mondjuk most sem sajnos...

Összességében mondom, hogy jó az hogy egy csapatsportban a legjobb négy között van valaki.
Bruce
Csak nem abban a csapatsportban, ahol összesen van 8 csapat a világon, ahol komolyan veszik a dolgot.

Egyébként amit most Pásztor is mond, hogy nagyon jók emberelőnyben, ez megint az a dolog, amit aztán automatizmus szinten be lehetne gyakorolni.

több mint 3 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 25 270 — Keep pounding
Amennyire jött az extra a horvatok ellen, mosg annyira nem... 😕

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 3 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
"Nagyon örülök, hogy ennyit mutatnak a gyaloglásból" Te vagy az egyetlen, megy egy csomó releváns dolog

több mint 3 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 10 263 — 49ers GM
Szerintem egyébként ez a magyar válogatott messze nem olyan domináns már, hogy nekünk egy ilyen nagyon szervezett és kemény görög csapatot egyértelműen verni kéne, sőt! Szóval számomra absz nem volt meglepetés a meccs képe, de az nyilván fájdalmas, hogy nemhogy dominánsak nem voltunk, hanem esélyünk se volt.. de ebből is látszik, hogy nem vagyunk mi már olyan jók, mint régen, de ezt valójában eddig is tudtuk..
Szesze
De, annyival jobbak egyenként, hogy el lehet várni a győzelmet, mert úgy 70%-ban ezt hozni kell. Tehát 3ból 2x, az már nagyon nagy különbség ezen a szinten. A keretünk a legerősebb, nyilván nem annyival erősebb, mint volt 2004-ben, de attól még a legerősebb, a görögök meg ezzel a garnitúrával most vertek először valakit a spanyol-szerb-horvát-magyar-olasz elit ötösből fontos meccsen. Ne tegyünk úgy, mintha ez egy totál papírforma meccs lett volna.
Rajna
Másrészt az, hogy egy válogatott kemény és szervezett, azt azért mi is tudnánk hozni, sőt, ez kellene, hogy legyen az alap.

több mint 3 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Közben a bónuszvívás nem jött össze, nem tudom van-e jelentősége...
dande
Nincs különösebb jelentősége 1-2 másodpercet lehet hozni vele

több mint 3 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 41 050 — Így remélem megfelelek nektek.....
Közben a bónuszvívás nem jött össze, nem tudom van-e jelentősége...
több mint 3 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 6 933 — Steelers fan
Az utolsó négy, egymás elleni meccsből egyszer vertük meg a görögöket. Tessék gyorsan gratulálni, beleállni álló fasszal, hogy jobbak voltak és küzdeni a bronzért.
több mint 3 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Florida State Seminoles 11 296 — Jedi Master
Madaras kemény 😊
NB2
Dolgozom mit mondott?
ThundersNFL
Meg azt mondta még, hogy nem mutogatni kell, hanem játszani
Teljesen igaza volt

"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 3 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Florida State Seminoles 11 296 — Jedi Master
Ez van 😕 a második félidőt nem láttam. Nincs mese teljes fiatalítás kell, ha van kivel.

Madaras mit mondott? mert drága feleségem zenét hallgat vasalás mellett és nem hallottam 😛
dande
Kicsit kritizálta a játékosokat...
Hogy egy olimpiai elődöntőben nem lehet így játszani
Tűz nélkül kb

"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 3 éve
ThundersNFL a Paraszt New England Patriots 15 528 — !SuPeR6BoWL!
Madaras kemény 😊
NB2
Dolgozom mit mondott?

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 3 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Szerintem egyébként ez a magyar válogatott messze nem olyan domináns már, hogy nekünk egy ilyen nagyon szervezett és kemény görög csapatot egyértelműen verni kéne, sőt! Szóval számomra absz nem volt meglepetés a meccs képe, de az nyilván fájdalmas, hogy nemhogy dominánsak nem voltunk, hanem esélyünk se volt.. de ebből is látszik, hogy nem vagyunk mi már olyan jók, mint régen, de ezt valójában eddig is tudtuk..
Szesze
De, annyival jobbak egyenként, hogy el lehet várni a győzelmet, mert úgy 70%-ban ezt hozni kell. Tehát 3ból 2x, az már nagyon nagy különbség ezen a szinten. A keretünk a legerősebb, nyilván nem annyival erősebb, mint volt 2004-ben, de attól még a legerősebb, a görögök meg ezzel a garnitúrával most vertek először valakit a spanyol-szerb-horvát-magyar-olasz elit ötösből fontos meccsen. Ne tegyünk úgy, mintha ez egy totál papírforma meccs lett volna.

több mint 3 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 41 050 — Így remélem megfelelek nektek.....
Ez van 😕 a második félidőt nem láttam. Nincs mese teljes fiatalítás kell, ha van kivel.

Madaras mit mondott? mert drága feleségem zenét hallgat vasalás mellett és nem hallottam 😛
több mint 3 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
Azért bármilyen csapatsportban az olimpián a 4-ben lenni az elég nagy szám. Persze fáj a vereség, főleg az ilyenek, de összességében szép eredmények ezek.
Bruce
Ez a női kézi fordítottja. Tök jó hogy a magyar vízilabda abszolút top játékosálloányt állít elő, ennek örülünk a ciklus alatt a torna előtt. De a tornát külön kell értékelni ezzel a csapattal ettől a görög kerettől kikapni kínos és nagy kudarc, ennyi.
Rajna
Oké, ebben igazad van. Valóban fájó az ilyen vereség, mert az előző meccsen nem volt kérdés, hogy ki a jobb csapat. Mondjuk most sem sajnos...

Összességében mondom, hogy jó az hogy egy csapatsportban a legjobb négy között van valaki.
több mint 3 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
nagyon gázak ezek a meccs vége interjúk a játékosokkal.

"MIlyen érzés volt..." szerinted?
gamerkr
Itt is van valami központi utasítás, mert standard hogy elékeztetik hogy milyen jók meg ennyire sokan szeretik őket család stb. inden kérdés ugyanabból a kttából jön, ez nem lehet véletlen.

több mint 3 éve
rob3r7o Denver Broncos Air Force Falcons 4 065 — #officialBoliever
Madaras teljesen jól mondja
Sajnos
Chargers LT
Igen. Na ilyen egy szakértő. Meglepő ebben az MTVA-s posványban.
roberto23
azért is írtam korábban, hogy őt se fogják többet meghívni 😊
NB2
Hat ezek után nem lenne meglepő. 😊

Marad a kopasz csávó a drága, egyetlen Hajdú b-vel.

#DenverBroncos #RealMadrid #1FCUnionBerlin #GenoaCFC #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #PaksiFC #CsepelSC

#DanielRicciardo #RafaelNadal #EneaBastianini #DT88 #BigBenz #PS2 #CarsonHocevar #JesseLove
több mint 3 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 21 397 — KARTAL CITY CHIEFS örökös fantasy 2. helyezett
Görögök ellen annyi a taktika hogy te lődd az első gólt, ez nem sikerült, pedig volt rá vagy 3-4 támadásunk, onnantól kuka volt az egész.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!