Politika

69 feliratkozó

több mint 1 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 702 — beers & Packers
Félreértessz mindenkit úgy hívsz ahogy akarsz a feketékre is hivatkozhatsz úgy, hogy ni**er, csak nem igazán illik, hiába volt régen elfogadott.
Jughead
Hajdan erről nagy vitám volt egy emberi jogi szervezet vezetőjével, nem a niggerről, hanem a négerről. Nem értettem, ha egyszer a néger a magyarban egyáltalán nem pejoratív (Tíz kicsi néger, négercsók stb.), miért kellene helyette feketét mondanom. (Az afroamerikai csak később jött be.) Azzal érvelt, hogy a "négereket" sérti, mert a niggerre asszociálnak. Márpedig: ha őket sérti, akkor tőlem elvárható, hogy ezt tiszteletben tartsam, és akkor is változtassak a szóhasználatomon, ha a korábbi kifejezés valóban nem hordozott negatív tartalmat. Végül arra jutottam, hogy neki van igaza.
Ha az olaszok azt kérik majd, hogy ne Olaszországnak hívjam a hazájukat, hanem Itáliának, akkor eleget fogok tenni a kérésnek. Csak éppen az olaszok számára teljesen indifferens, hogyan nevezzük az országukat, Grúzia esetében azonban - lényeges különbség - az elnevezésnek politikai vetülete van.
Szóval, a magam részéről próbálkozom, de tény: nehezen szokom a Georgiát. (Már csak azért is, mert a közelmúltban voltunk a Hachapuriban, ami változatlanul grúz étteremnek titulálja magát.🙂)
Másfelől az is biztos, hogy túl lehet tolni az átnevezéseket. Nálam pl. a Commanders még jó ideig Redskins marad.🙂
több mint 1 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 626
Petike ma is nyerőben a legnagyobb oroszcumizó címért.

 telex.hu/belfold/2024/10/29/szijjarto-peter-kulugyminiszter-gruzia-oroszorszag-ukrajna

„Sokan vannak Brüsszelben, akik azt szerették volna, hogy Georgia egy második Ukrajna legyen, de a georgiai nép ennek ellenállt. Mert ha Georgia a második Ukrajna lett volna, akkor az vesztes háborút, sok százezer halálos áldozatot és sok millió elmenekült embert jelentene, mert ezt jelentette a háború Ukrajnában”

Szóval az oroszok bábkormányát kell megválasztani és akkor nem lesz háború.
Gondolom ez lesz a 2026-os hívószó is nálunk.
cartman023
Sok százezer áldozat és sok millió menekült? Jelezném Petikének, hogy Grúzia (csakazértis) lakossága 3,7 millió, szóval ha az a sok-sok ember eltűnik onnan, akkor nem marad senki. Vagy lehet ez lenne a cél... 😀
StormST
Mondjuk (bár nyilván ez egy fórum, szóval a kutyát se érdekli), de ha Grúziának nevezed őket csakazértis, akkor pont azt fejezed ki, hogy ők egy orosz gyarmat.
Jughead
Miért is? Szerintem úgy hívom őket, ahogy akarom, Magyarországon mindig ez volt az ország neve. Majd akkor hívom őket Georgiának, ha ők meg minket Magyarországnak, nem Hungary-nek, vagy akármi máson a saját nyelvükön. A németek, olaszok, franciák, stb. tök jól elvannak azzal, hogy máshogy hívjuk magyarul az országukat és mi se szóltunk még senkinek, hogy az Hungary-t el kéne hagyni, ha már mi egyébként pont nem a hunokhoz vezetjük vissza magunkat, amire az elnevezés utal...
StormST
Félreértessz mindenkit úgy hívsz ahogy akarsz a feketékre is hivatkozhatsz úgy, hogy ni**er, csak nem igazán illik, hiába volt régen elfogadott.

Egyébként régen magyarul is Georgia volt az ország elnevezése, és bár a Grúzia név is előkerült, de szovjet hatásra állandósult.

És nem csak minket kértek meg erre, hanem valamennyi országot, akiknél ez az alak volt használatban, igaz a szláv országok nagy többsége nem változtatta meg az ország elnevezését.
több mint 1 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 665 — Patriot
egy amerikai focis fórumon azért elfogadható ha az emberek nem Georgiának írják Grúziát vagyis Georgiát 😊
aki amúgy elég öreg és sokáig használta ezt a formát, nehezen áll rá
Lviv helyett Lvovra áll a szám, de Mumbai is sokáig Bombay volt, az volt a szerencse, hogy ritkán használtam, így azért itt könnyebb az átállás
NB2
Helló Moszkva tér! 😀
bobi0092
idő kérdése, hogy visszanevezzék.
Amadeus the Young
Nem, a Kossuth tér kapja meg a gazdi nevét.

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 1 éve
ozibozi New York Giants 21 550
egy amerikai focis fórumon azért elfogadható ha az emberek nem Georgiának írják Grúziát vagyis Georgiát 😊
aki amúgy elég öreg és sokáig használta ezt a formát, nehezen áll rá
Lviv helyett Lvovra áll a szám, de Mumbai is sokáig Bombay volt, az volt a szerencse, hogy ritkán használtam, így azért itt könnyebb az átállás
NB2
Mire megtanulod vissza is nevezik 😉
több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 28 645 — nabege2@yahoo.com
ezt a jó embert már mindenhol basztassák???

 telex.hu/belfold/2024/10/29/orban-viktor-megzavaras-bekiabalas-gruzia-georgia-irakli-kobakhidze
több mint 1 éve
StormST Denver Broncos 12 943 — SB 50 Champion @ Grund
Petike ma is nyerőben a legnagyobb oroszcumizó címért.

 telex.hu/belfold/2024/10/29/szijjarto-peter-kulugyminiszter-gruzia-oroszorszag-ukrajna

„Sokan vannak Brüsszelben, akik azt szerették volna, hogy Georgia egy második Ukrajna legyen, de a georgiai nép ennek ellenállt. Mert ha Georgia a második Ukrajna lett volna, akkor az vesztes háborút, sok százezer halálos áldozatot és sok millió elmenekült embert jelentene, mert ezt jelentette a háború Ukrajnában”

Szóval az oroszok bábkormányát kell megválasztani és akkor nem lesz háború.
Gondolom ez lesz a 2026-os hívószó is nálunk.
cartman023
Sok százezer áldozat és sok millió menekült? Jelezném Petikének, hogy Grúzia (csakazértis) lakossága 3,7 millió, szóval ha az a sok-sok ember eltűnik onnan, akkor nem marad senki. Vagy lehet ez lenne a cél... 😀
StormST
Mondjuk (bár nyilván ez egy fórum, szóval a kutyát se érdekli), de ha Grúziának nevezed őket csakazértis, akkor pont azt fejezed ki, hogy ők egy orosz gyarmat.
Jughead
Miért is? Szerintem úgy hívom őket, ahogy akarom, Magyarországon mindig ez volt az ország neve. Majd akkor hívom őket Georgiának, ha ők meg minket Magyarországnak, nem Hungary-nek, vagy akármi máson a saját nyelvükön. A németek, olaszok, franciák, stb. tök jól elvannak azzal, hogy máshogy hívjuk magyarul az országukat és mi se szóltunk még senkinek, hogy az Hungary-t el kéne hagyni, ha már mi egyébként pont nem a hunokhoz vezetjük vissza magunkat, amire az elnevezés utal...
StormST
valid is lenne ez az erv, ha minket meg mindig Magyar Nepkoztarsasagkent hivnanak ott. de nem.
csebi
Úgy írják le grúrzul, hogy "Magyarország"? (a Google translate szerint a Magyarország szó fordítása náluk "Ungreti")
StormST
Nálunk meg a Georgia Grúzia, Deutschland Németország, Polska Lengyelország, Rosszija Oroszország, semmi se ugyanaz, mint ahogy ők mondják, ilyen elbaszott nyelvünk van, lépjünk.
Őszentsége Sobri Jóska
Igen, ilyen hülye nyelvünk van, pont ezért nem kéne megerőszakolni ilyenekért, a magyarok 99%-a nem tudja, hogy miért volt az Grúzia és nem Georgia és mivel erről nem volt semmi rendes tájékoztatás se, csak elkezdték erőltetni rendes magyarázat nélkül, így ez csak irritáló...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 1 éve
StormST Denver Broncos 12 943 — SB 50 Champion @ Grund
Petike ma is nyerőben a legnagyobb oroszcumizó címért.

 telex.hu/belfold/2024/10/29/szijjarto-peter-kulugyminiszter-gruzia-oroszorszag-ukrajna

„Sokan vannak Brüsszelben, akik azt szerették volna, hogy Georgia egy második Ukrajna legyen, de a georgiai nép ennek ellenállt. Mert ha Georgia a második Ukrajna lett volna, akkor az vesztes háborút, sok százezer halálos áldozatot és sok millió elmenekült embert jelentene, mert ezt jelentette a háború Ukrajnában”

Szóval az oroszok bábkormányát kell megválasztani és akkor nem lesz háború.
Gondolom ez lesz a 2026-os hívószó is nálunk.
cartman023
Sok százezer áldozat és sok millió menekült? Jelezném Petikének, hogy Grúzia (csakazértis) lakossága 3,7 millió, szóval ha az a sok-sok ember eltűnik onnan, akkor nem marad senki. Vagy lehet ez lenne a cél... 😀
StormST
Mondjuk (bár nyilván ez egy fórum, szóval a kutyát se érdekli), de ha Grúziának nevezed őket csakazértis, akkor pont azt fejezed ki, hogy ők egy orosz gyarmat.
Jughead
Miért is? Szerintem úgy hívom őket, ahogy akarom, Magyarországon mindig ez volt az ország neve. Majd akkor hívom őket Georgiának, ha ők meg minket Magyarországnak, nem Hungary-nek, vagy akármi máson a saját nyelvükön. A németek, olaszok, franciák, stb. tök jól elvannak azzal, hogy máshogy hívjuk magyarul az országukat és mi se szóltunk még senkinek, hogy az Hungary-t el kéne hagyni, ha már mi egyébként pont nem a hunokhoz vezetjük vissza magunkat, amire az elnevezés utal...
StormST
Úgy hívod őket ahogy akarod.
De ha Grúziának hívod őket akkor azt érzékelteted, hogy szerinted orosz gyarmatnak számít, mivel ők emiatt nevezték át magukat.
Toca
Na, ez pont olyan, mint hogy sorosista vagyok, ha nem értek egyet a fidesszel bármiben. Vagy akkor már putyinpárti is vagyok, mert Grúziát írok Georgia helyett?

Nem, én nem az orosz gyarmat miatt hívom őket annak, mert nem is érdekel, hogy azok voltak-e/azok-e/azok lesznek-e. Én azért hívom őket annak, mert ahogy a magyarokat is mindenki leszarja a világban, hogy nem vagyunk hunok és sose voltunk azok, úgy én is leszarom, hogy ők maguk szerint nem grúzok, hanem georgiaiak. Biztos én vagyok a bunkó, el is fogadom ezt simán, csak ne tegyünk már úgy, hogy én bármilyen történelmi vagy szovjetpárti ideológia miatt teszem ezt, meg szerintem a velem egyformán grúziázók 99%-a se lát mögé semmi magasabb ideológiát...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 058 — #NoStress
egy amerikai focis fórumon azért elfogadható ha az emberek nem Georgiának írják Grúziát vagyis Georgiát 😊
aki amúgy elég öreg és sokáig használta ezt a formát, nehezen áll rá
Lviv helyett Lvovra áll a szám, de Mumbai is sokáig Bombay volt, az volt a szerencse, hogy ritkán használtam, így azért itt könnyebb az átállás
NB2
Helló Moszkva tér! 😀
bobi0092
idő kérdése, hogy visszanevezzék.
Amadeus the Young
Idő kérdése, hogy sose hívták máshogy.

több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 058 — #NoStress
Petike ma is nyerőben a legnagyobb oroszcumizó címért.

 telex.hu/belfold/2024/10/29/szijjarto-peter-kulugyminiszter-gruzia-oroszorszag-ukrajna

„Sokan vannak Brüsszelben, akik azt szerették volna, hogy Georgia egy második Ukrajna legyen, de a georgiai nép ennek ellenállt. Mert ha Georgia a második Ukrajna lett volna, akkor az vesztes háborút, sok százezer halálos áldozatot és sok millió elmenekült embert jelentene, mert ezt jelentette a háború Ukrajnában”

Szóval az oroszok bábkormányát kell megválasztani és akkor nem lesz háború.
Gondolom ez lesz a 2026-os hívószó is nálunk.
cartman023
Sok százezer áldozat és sok millió menekült? Jelezném Petikének, hogy Grúzia (csakazértis) lakossága 3,7 millió, szóval ha az a sok-sok ember eltűnik onnan, akkor nem marad senki. Vagy lehet ez lenne a cél... 😀
StormST
Mondjuk (bár nyilván ez egy fórum, szóval a kutyát se érdekli), de ha Grúziának nevezed őket csakazértis, akkor pont azt fejezed ki, hogy ők egy orosz gyarmat.
Jughead
Miért is? Szerintem úgy hívom őket, ahogy akarom, Magyarországon mindig ez volt az ország neve. Majd akkor hívom őket Georgiának, ha ők meg minket Magyarországnak, nem Hungary-nek, vagy akármi máson a saját nyelvükön. A németek, olaszok, franciák, stb. tök jól elvannak azzal, hogy máshogy hívjuk magyarul az országukat és mi se szóltunk még senkinek, hogy az Hungary-t el kéne hagyni, ha már mi egyébként pont nem a hunokhoz vezetjük vissza magunkat, amire az elnevezés utal...
StormST
valid is lenne ez az erv, ha minket meg mindig Magyar Nepkoztarsasagkent hivnanak ott. de nem.
csebi
Úgy írják le grúrzul, hogy "Magyarország"? (a Google translate szerint a Magyarország szó fordítása náluk "Ungreti")
StormST
Nálunk meg a Georgia Grúzia, Deutschland Németország, Polska Lengyelország, Rosszija Oroszország, semmi se ugyanaz, mint ahogy ők mondják, ilyen elbaszott nyelvünk van, lépjünk.

több mint 1 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 773
egy amerikai focis fórumon azért elfogadható ha az emberek nem Georgiának írják Grúziát vagyis Georgiát 😊
aki amúgy elég öreg és sokáig használta ezt a formát, nehezen áll rá
Lviv helyett Lvovra áll a szám, de Mumbai is sokáig Bombay volt, az volt a szerencse, hogy ritkán használtam, így azért itt könnyebb az átállás
NB2
Helló Moszkva tér! 😀
bobi0092
idő kérdése, hogy visszanevezzék.
több mint 1 éve
StormST Denver Broncos 12 943 — SB 50 Champion @ Grund
Petike ma is nyerőben a legnagyobb oroszcumizó címért.

 telex.hu/belfold/2024/10/29/szijjarto-peter-kulugyminiszter-gruzia-oroszorszag-ukrajna

„Sokan vannak Brüsszelben, akik azt szerették volna, hogy Georgia egy második Ukrajna legyen, de a georgiai nép ennek ellenállt. Mert ha Georgia a második Ukrajna lett volna, akkor az vesztes háborút, sok százezer halálos áldozatot és sok millió elmenekült embert jelentene, mert ezt jelentette a háború Ukrajnában”

Szóval az oroszok bábkormányát kell megválasztani és akkor nem lesz háború.
Gondolom ez lesz a 2026-os hívószó is nálunk.
cartman023
Sok százezer áldozat és sok millió menekült? Jelezném Petikének, hogy Grúzia (csakazértis) lakossága 3,7 millió, szóval ha az a sok-sok ember eltűnik onnan, akkor nem marad senki. Vagy lehet ez lenne a cél... 😀
StormST
Mondjuk (bár nyilván ez egy fórum, szóval a kutyát se érdekli), de ha Grúziának nevezed őket csakazértis, akkor pont azt fejezed ki, hogy ők egy orosz gyarmat.
Jughead
Miért is? Szerintem úgy hívom őket, ahogy akarom, Magyarországon mindig ez volt az ország neve. Majd akkor hívom őket Georgiának, ha ők meg minket Magyarországnak, nem Hungary-nek, vagy akármi máson a saját nyelvükön. A németek, olaszok, franciák, stb. tök jól elvannak azzal, hogy máshogy hívjuk magyarul az országukat és mi se szóltunk még senkinek, hogy az Hungary-t el kéne hagyni, ha már mi egyébként pont nem a hunokhoz vezetjük vissza magunkat, amire az elnevezés utal...
StormST
valid is lenne ez az erv, ha minket meg mindig Magyar Nepkoztarsasagkent hivnanak ott. de nem.
csebi
Úgy írják le grúrzul, hogy "Magyarország"? (a Google translate szerint a Magyarország szó fordítása náluk "Ungreti")

Szerkesztette: StormST

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 1 éve
warr_b Washington Commanders 30 006 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.

Észak-Macedóniát se hívja senki emberfia Észak-Macedóniának, mindenkinek csak simán Macedónia.
warr_b
en ugy szoktam, es emberfia vagyok.
csebi
Jó, neked hivatalból kell, az nem számít 😜

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 714 — Lucas Scott

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.

gyurczi New York Giants 2 683 — Giants fan
egy amerikai focis fórumon azért elfogadható ha az emberek nem Georgiának írják Grúziát vagyis Georgiát 😊
aki amúgy elég öreg és sokáig használta ezt a formát, nehezen áll rá
Lviv helyett Lvovra áll a szám, de Mumbai is sokáig Bombay volt, az volt a szerencse, hogy ritkán használtam, így azért itt könnyebb az átállás
NB2
Helló Moszkva tér! 😀
bobi0092
Forever

Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 1 éve
Toca Minnesota Vikings 20 643 — Vikings fan
Petike ma is nyerőben a legnagyobb oroszcumizó címért.

 telex.hu/belfold/2024/10/29/szijjarto-peter-kulugyminiszter-gruzia-oroszorszag-ukrajna

„Sokan vannak Brüsszelben, akik azt szerették volna, hogy Georgia egy második Ukrajna legyen, de a georgiai nép ennek ellenállt. Mert ha Georgia a második Ukrajna lett volna, akkor az vesztes háborút, sok százezer halálos áldozatot és sok millió elmenekült embert jelentene, mert ezt jelentette a háború Ukrajnában”

Szóval az oroszok bábkormányát kell megválasztani és akkor nem lesz háború.
Gondolom ez lesz a 2026-os hívószó is nálunk.
cartman023
Sok százezer áldozat és sok millió menekült? Jelezném Petikének, hogy Grúzia (csakazértis) lakossága 3,7 millió, szóval ha az a sok-sok ember eltűnik onnan, akkor nem marad senki. Vagy lehet ez lenne a cél... 😀
StormST
Mondjuk (bár nyilván ez egy fórum, szóval a kutyát se érdekli), de ha Grúziának nevezed őket csakazértis, akkor pont azt fejezed ki, hogy ők egy orosz gyarmat.
Jughead
Miért is? Szerintem úgy hívom őket, ahogy akarom, Magyarországon mindig ez volt az ország neve. Majd akkor hívom őket Georgiának, ha ők meg minket Magyarországnak, nem Hungary-nek, vagy akármi máson a saját nyelvükön. A németek, olaszok, franciák, stb. tök jól elvannak azzal, hogy máshogy hívjuk magyarul az országukat és mi se szóltunk még senkinek, hogy az Hungary-t el kéne hagyni, ha már mi egyébként pont nem a hunokhoz vezetjük vissza magunkat, amire az elnevezés utal...
StormST
Úgy hívod őket ahogy akarod.
De ha Grúziának hívod őket akkor azt érzékelteted, hogy szerinted orosz gyarmatnak számít, mivel ők emiatt nevezték át magukat.
több mint 1 éve
bobi0092 Indianapolis Colts 4 846
egy amerikai focis fórumon azért elfogadható ha az emberek nem Georgiának írják Grúziát vagyis Georgiát 😊
aki amúgy elég öreg és sokáig használta ezt a formát, nehezen áll rá
Lviv helyett Lvovra áll a szám, de Mumbai is sokáig Bombay volt, az volt a szerencse, hogy ritkán használtam, így azért itt könnyebb az átállás
NB2
Helló Moszkva tér! 😀
több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 28 645 — nabege2@yahoo.com
egy amerikai focis fórumon azért elfogadható ha az emberek nem Georgiának írják Grúziát vagyis Georgiát 😊
aki amúgy elég öreg és sokáig használta ezt a formát, nehezen áll rá
Lviv helyett Lvovra áll a szám, de Mumbai is sokáig Bombay volt, az volt a szerencse, hogy ritkán használtam, így azért itt könnyebb az átállás
több mint 1 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 827 — Saturday Night Lights
Amúgy tényleg Nincs olyan külföldi aki a
magyarokat ne a hunokhoz kötné, Attilával együtt,
pedig a genetikai DNS vizsgálat ma már csodákra képes és mégis mondják.
ozibozi
És ezt a Monty Python is rögzítette.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 714 — Lucas Scott
Petike ma is nyerőben a legnagyobb oroszcumizó címért.

 telex.hu/belfold/2024/10/29/szijjarto-peter-kulugyminiszter-gruzia-oroszorszag-ukrajna

„Sokan vannak Brüsszelben, akik azt szerették volna, hogy Georgia egy második Ukrajna legyen, de a georgiai nép ennek ellenállt. Mert ha Georgia a második Ukrajna lett volna, akkor az vesztes háborút, sok százezer halálos áldozatot és sok millió elmenekült embert jelentene, mert ezt jelentette a háború Ukrajnában”

Szóval az oroszok bábkormányát kell megválasztani és akkor nem lesz háború.
Gondolom ez lesz a 2026-os hívószó is nálunk.
cartman023
Sok százezer áldozat és sok millió menekült? Jelezném Petikének, hogy Grúzia (csakazértis) lakossága 3,7 millió, szóval ha az a sok-sok ember eltűnik onnan, akkor nem marad senki. Vagy lehet ez lenne a cél... 😀
StormST
Mondjuk (bár nyilván ez egy fórum, szóval a kutyát se érdekli), de ha Grúziának nevezed őket csakazértis, akkor pont azt fejezed ki, hogy ők egy orosz gyarmat.
Jughead
Miért is? Szerintem úgy hívom őket, ahogy akarom, Magyarországon mindig ez volt az ország neve. Majd akkor hívom őket Georgiának, ha ők meg minket Magyarországnak, nem Hungary-nek, vagy akármi máson a saját nyelvükön. A németek, olaszok, franciák, stb. tök jól elvannak azzal, hogy máshogy hívjuk magyarul az országukat és mi se szóltunk még senkinek, hogy az Hungary-t el kéne hagyni, ha már mi egyébként pont nem a hunokhoz vezetjük vissza magunkat, amire az elnevezés utal...
StormST
valid is lenne ez az erv, ha minket meg mindig Magyar Nepkoztarsasagkent hivnanak ott. de nem.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
ozibozi New York Giants 21 550
Amúgy tényleg Nincs olyan külföldi aki a
magyarokat ne a hunokhoz kötné, Attilával együtt,
pedig a genetikai DNS vizsgálat ma már csodákra képes és mégis mondják.
több mint 1 éve
StormST Denver Broncos 12 943 — SB 50 Champion @ Grund
Petike ma is nyerőben a legnagyobb oroszcumizó címért.

 telex.hu/belfold/2024/10/29/szijjarto-peter-kulugyminiszter-gruzia-oroszorszag-ukrajna

„Sokan vannak Brüsszelben, akik azt szerették volna, hogy Georgia egy második Ukrajna legyen, de a georgiai nép ennek ellenállt. Mert ha Georgia a második Ukrajna lett volna, akkor az vesztes háborút, sok százezer halálos áldozatot és sok millió elmenekült embert jelentene, mert ezt jelentette a háború Ukrajnában”

Szóval az oroszok bábkormányát kell megválasztani és akkor nem lesz háború.
Gondolom ez lesz a 2026-os hívószó is nálunk.
cartman023
Sok százezer áldozat és sok millió menekült? Jelezném Petikének, hogy Grúzia (csakazértis) lakossága 3,7 millió, szóval ha az a sok-sok ember eltűnik onnan, akkor nem marad senki. Vagy lehet ez lenne a cél... 😀
StormST
Mondjuk (bár nyilván ez egy fórum, szóval a kutyát se érdekli), de ha Grúziának nevezed őket csakazértis, akkor pont azt fejezed ki, hogy ők egy orosz gyarmat.
Jughead
Miért is? Szerintem úgy hívom őket, ahogy akarom, Magyarországon mindig ez volt az ország neve. Majd akkor hívom őket Georgiának, ha ők meg minket Magyarországnak, nem Hungary-nek, vagy akármi máson a saját nyelvükön. A németek, olaszok, franciák, stb. tök jól elvannak azzal, hogy máshogy hívjuk magyarul az országukat és mi se szóltunk még senkinek, hogy az Hungary-t el kéne hagyni, ha már mi egyébként pont nem a hunokhoz vezetjük vissza magunkat, amire az elnevezés utal...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 1 éve
StormST Denver Broncos 12 943 — SB 50 Champion @ Grund
(vagy lehet ő az 59 milliós népességű Georgia US állammal keveri? 😛 )
StormST
Na de te mivel kevered? Georgiában (USA) kb. 11 millióan laknak. 😛
Őszentsége Sobri Jóska
Ott a pont, don't work and forum, a területet néztem, de a 11 millióval is érvényes, amit írtam... 😀

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 1 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 626
Petike ma is nyerőben a legnagyobb oroszcumizó címért.

 telex.hu/belfold/2024/10/29/szijjarto-peter-kulugyminiszter-gruzia-oroszorszag-ukrajna

„Sokan vannak Brüsszelben, akik azt szerették volna, hogy Georgia egy második Ukrajna legyen, de a georgiai nép ennek ellenállt. Mert ha Georgia a második Ukrajna lett volna, akkor az vesztes háborút, sok százezer halálos áldozatot és sok millió elmenekült embert jelentene, mert ezt jelentette a háború Ukrajnában”

Szóval az oroszok bábkormányát kell megválasztani és akkor nem lesz háború.
Gondolom ez lesz a 2026-os hívószó is nálunk.
cartman023
Sok százezer áldozat és sok millió menekült? Jelezném Petikének, hogy Grúzia (csakazértis) lakossága 3,7 millió, szóval ha az a sok-sok ember eltűnik onnan, akkor nem marad senki. Vagy lehet ez lenne a cél... 😀
StormST
Mondjuk (bár nyilván ez egy fórum, szóval a kutyát se érdekli), de ha Grúziának nevezed őket csakazértis, akkor pont azt fejezed ki, hogy ők egy orosz gyarmat.
több mint 1 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 519 — Chiefs GM
 telex.hu/belfold/2024/10/25/toth-tamas-mkpk-felmondas

Na, újabb féreg bukott el a jelek szerint, mehet seggrepacsizni Bese atyával.
somoskovig
Tovább is van, mondjam még?

 telex.hu/belfold/2024/10/29/kalocsa-egyhazmegye-kivizsgalas