Politika
66 feliratkozó
7 napja
Bowl.hu választási tippelde 2026docs.google.com/spreadsheets/d/1y0eVLWD7fa8n1cQrxtvJifTQ2N-H88PoJ5pRI8-xmWk/edit?usp=sharing
Művész mozi utolsó sáv tippelde: az utolsó 5 film össznézőszámát kell megtippelni, aki a legközelebb lesz hozzá, ingyenjegyet kap (húsvét vasárnapi adatokkal frissítve)
Mandátum-, listás %-, részvételi arány tipp: magától értetődő
Egyéni jóslatok: Sobri ötlete, kifejtős, bármelyik OEVK-t beírhatod, ha van valami hot take-ed
A tippeket április 12. 6:00-ig lehet leadni, szóljatok, ha valami nagyon fontos kimaradt volna
Szerkesztette: Löfli
több mint 2 éve
Ennek a vergődésnek azért lehet értelme, mert ez az akkumulátor ügy az utúbbi fél-egy évben kezdett el lábra kapni, és azért érezhetően olyan téma ami helyi szinten már érdekelheti az embereket. Azért, mert egy éve még a kutyát nem érdekelte, lazán rábólintott az átlag győri választópolgár, nem következik, hogy ma is így lenne. Sőt. És itt a pénzzel sem olyan könnyű "motiválni" az embereket, mert egy kisebb városkában, faluban könnyű odatobni pár milliárdot, megépíteni egy-két bekötőutat, meg felújítani az iskolát, egy Győr szinten már nehezebb olyant kínálni, amit az emberek kézzelfoghatónak éreznek.telex.hu/belfold/2023/07/14/alkotmanybirosag-gyor-akkumulatorgyar-nepszavazasÉn amúgy több szempontból sem értem ebben a vergődést. Vigyázat nagyon nyers és szókimondó leszek.
warr_b
nem értem ezeket a helyi népszavazásokat. De megjegyzem egy orszagosnak sem látnám értelmet. A fideszes alkotmánybíróság úgyis elkaszalja. Magyarországon ma eredményes és érvényes népszavazás egyedül a nemzeti konzultáció. Semmi másra nincs lehetőség. De hozzáteszem h azt sem igazán látom h értelme lenne megtartani. Mert egy évvel ezelőtt Győrben is arra szavaztak nagy többséggel az emberek h jöhetnek az akkugyarak, nem gond a környezet szennyezés stb. Mert sok mindennel lehet vádolni a fideszt de h ebben egyértelmű és nyílt a kommunikációja az biztos. Ergo két eset állhat fenn: ad1: a választópolgárok továbbra is támogatnak ezt ahogy egy évvel ezelőtt akkor meg szimplán pénz meg idopazarlas. Ad2: mégsem támogatnak de akkor meg nem értem h egy évvel ezelőtt mire szavaztak az emberek. Ahogy Pest megyében is volt vmi környezetszennyező raktár. A településen 10%ponttal győzött tavaly a Fidesz. Pedig ott Hont Kriszta egy zöld környezetvédő politikus indult. Hat azt mondom h a választópolgárok vállalják a felelősséget és ne egy kisebbség kényszerítse rá az akaratát a többségre egy demokráciában. Ha meg nagyon nem akar ilyen helyen élni a kisebbség el lehet költözni oda ahol nem lehet akkugyar pl Budapest.
De az ellenzéki politikát sem értem. Ez egy tökéletes választóvonal lehet a következő három évben. Fel pozicionálni az országos politikát: ők(Fidesz) tönkre akarjak tenni a környezetet, a víz készletunket odaadni a kínaiaknak az unokáink helyett, engedni a koreaiaknak h szennyezzek a termofoldunket stb. Ehhez képest nyolcadik kordonbontás van. Pénz pedig kellene erre h legyen. Mert ha arra van h Margaret Thatcher sziluettjevel korbeplakatoljak az országot akkor erre is kellene h legyen.
csebi
Az, hogy az ellenzék miért nem gyúr rá a sztorira sokkal jobban, az már egy sokkal validabb kérdés. Az én megfejtésem az, hogy azért, mert nincs.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
A legelső válaszomban cáfoltam. Leírtam, hogy nem, nem azért nincsenek világégések, forradalmak folyamatosan amit állítasz. Sőt azt is leírtam, hogy miért szoktak lenni. Te voltál az, aki nem szálltál vitába a cáfolatommal, hanem csak hajtogatod pirosozva ugyanazt.Ez a lényeg, hogy ki mit vesz kiindulópontnak.És ezt nem látom megcáfolva, inkább olyan, mintha ugyanezt mondanád, és csak az ellenkezésért ellenkeznél.
Mert aki azt, hogy már eleve, akár évtizedek óta fel van lökve, azt se tudja ki lökte fel és mikor, az örül a felsegítésnek.
Hidd el, az anekdota a jószívű Lenin elvtársról, aki végülis le is lövethette volna a kisgyerekekeket ugyan nem igaz, de életszerű, és jól szemlélteti a hatalom természetét. Mert akinek szinte korlátlan hatalma van, attól már az értékelendő, ha ezt nem maxolja ki.
És igen, ezért tart itt ez az ország, ez a világ, de ha nem ez lenne a helyes szemlélet, akkor évente forradalmak, lázadások, világégések lennének, mert valakinek úgyse felelne meg az, ami éppen van. Ez az opportunizmus fundamentuma.
Őszentsége Sobri Jóska
" - Ez piros.
- Nem, ez piros."
OK.
Őszentsége Sobri Jóska
Ha már párbeszéd példázunk, akkor az eddigi párbeszédünk sokkal inkább néz így ki:
- A villamos piros, és ez jól is van így, mert nem piros villamosra az emberek nem szállnának fel.
- De hiszen a villamos nem piros....
- Mivel a villamos piros, az emberek felszállnak rá.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
Annyira fura ez a helyzet, mert nem látom hogy itt bárki is fel tudna törni lentről, egy specifikus ügy kapcsán. Pl most legyen a környezetvédelem. Elkezdi lokális szinten, és halad egyre feljebb, de amint elér egy kritikus szintet, rászál a Megafon csapat és máris olyan lesz mint a patás ördög a Fideszesek körében.Szerintem ami fontos lenne, hogy egy politikai erő valamilyen legyen. A magyar ellenzék egy üres vászon, amire ők azt remélik, a választók a NER ellenes álmaik vetítik ki, de a valóságban a NER vetíti ki rá az aktuális propagandát. Legyen szó akár bevándorláspártiak, háborúpártiak, külföldi ügynökök, stb. kampányokról, ezek mindig tökéletesen működnek, mert az ellenzéki pártok képtelenek felvenni és tökösen képviselni egy álláspontot. Mindig kivárnak, maszatolnak, befordulnak a kormánnyal szemben, ami közben végigfuttatja a propagandarendszerén a kérdést, népszerűvé teszi az álláspontját, és nem is marad más csak a maszatolás. Pl a migrációs őrület elején Feri ünneplő tömegekről beszélt, a kampány alatt már meg se mert szólalni a témáról az ellenzék. Ha megtette, akkor is egy lightosabb Fidesz álláspontot vitt.
Mint ahogy Csebi is írta, az akugyáras népszavazás elbukik még helyi szinten is, mert a propaganda olyan erős fentről, hogy a valóságot is felülírja. Amikor beköszön a valóság pár év múlva, jön a büdös levegő, zaj, szennyezett talaj víz, majd jön a felismerés hogy nekünk nem ezt mondták.
Valóság sehol nem köszön vissza, mert ahogy a Fideszes haveromon látom, egy Telex, vagy 444 cikk már olyan amit meg sem nyit mert hazudnak benne, balos propaganda.
Nomac
Ideológiailag se elég ez a posztmodern lófasz. A Fidesz nyugodtan lehet egy sztálinista Margaret Thatcher. Megvan hozzá az apparátus, hogy elhitessék erről a szörnyszülöttről, hogy valójában Charles De Gaulle meg Mátyás király szerelemgyereke. Ez az ellenzéknek nem fér bele. Egy valóban baloldali(értsd: legalább 10 éve baloldali) pártnak most tarolni kéne egy megélhetési válság közepén, mert beérne az a téma amit őszintén nyomat régóta, ehelyett van egy DK amit a megszorítások egyik arcának felesége vezet és maximum retorikai eszközként használ baloldali lózungokat, van két zöld törpeszerűség, mellé a momentum, ami ugyan úgy zöld valami kicsit, de kicsit liberális is meg kicsit progresszív, de leginkább semmilyen. Van még MSZP ami kiirtotta a magyar baloldaliságot, a Mi hazánk, ahol youtube influenszer próbálja maga mellé összeesküvés elméletezni az újbalos mikroközösséget, és becsatozni annyi anti woke identitáspolitikára fogékony embert amennyi marad a Fidesz után, közben meg féken tartani a sponsored by FSB sporttagozatot. Bármekkora balfasz is a szentem még mindig Jámbor András akiben látom, hogy érti ezt, csak kvalitásai alapján ilyen harmadik vonalban kéne mozognia egy politikai mozgalomban, de annyira üres a színpad, hogy a frontba szorult szegény.
Álláspontokat kéne felvenni, képviselni őket. Akkor is ha változott közben a közvélemény. Nem kell megvárni a sajtó ítéletet, hogy mit gondolunk egy témáról, változtassuk meg mi az ő véleményüket. Ebből kéne indulni. Formálni kell és nem sodródni. Főleg egy 70%os mindent uraló monstrum ellen nem fér bele a maszatolás.
több mint 2 éve
Egész éjszaka fóliáztam, de most jövök rá, hogy a Tüskevárt kifelejtettem. Nekem az a Tutajos gyerek mindig is gyanús volt.ott tali!😊
Pár óra múlva pedig indulok a Pride-ra.
nagylaza, főpohárnok
több mint 2 éve
Mondjuk abban nem lesz igaza h többször hazudnak mint nem ellentétben a megafonnal.Annyira fura ez a helyzet, mert nem látom hogy itt bárki is fel tudna törni lentről, egy specifikus ügy kapcsán. Pl most legyen a környezetvédelem. Elkezdi lokális szinten, és halad egyre feljebb, de amint elér egy kritikus szintet, rászál a Megafon csapat és máris olyan lesz mint a patás ördög a Fideszesek körében.És ebben többször van igaza mint nem. Annyi különbséggel, hogy véletlenül se hívnám balos propagandának, mert a 444-nek annyi köze van a baloldalhoz mint a KDNP-nek. Legyen inkább antiner-propaganda.
Mint ahogy Csebi is írta, az akugyáras népszavazás elbukik még helyi szinten is, mert a propaganda olyan erős fentről, hogy a valóságot is felülírja. Amikor beköszön a valóság pár év múlva, jön a büdös levegő, zaj, szennyezett talaj víz, majd jön a felismerés hogy nekünk nem ezt mondták.
Valóság sehol nem köszön vissza, mert ahogy a Fideszes haveromon látom, egy Telex, vagy 444 cikk már olyan amit meg sem nyit mert hazudnak benne, balos propaganda.
Nomac
Ezzel véletlenül se állítom, hogy megafon = 444. A megafon 100% propaganda, a 444 meg mondjuk 55% ami azt jelenti, hogy van rajta egy csomó érdekes tartalom is. A Telex más tészta kicsit, ők pl. Lázàrral úgy vannak mint a borsó meg a héja.. 😊 ha már, akkor a - legnagyobb sajnálatomra, mint volt előfizető - HVG romlott el színvonalban nem kicsit. És ezt nem menti a paywall mögötti tartalom se.
De mióta a magyar ellenzéki újságírók kitalálták, hogy nekik kell OV-t legyőzni mert ez az ellenzék erre alkalmatlan, talán nem is kell ezen csodálkozni.
MC12
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
Az oktatás az más dolog sztem. Ott amúgy ígértek fizu emelést. Többször is. Hoztak is erről törvényt. Csak mikor hatalyosult volna a fizu emeléses része akkor változtattak rajta.Így-így. Ezen vonalon a hülye tanárja is minek ment annak, minek lázadozik néhány közölük, ha valami nem tetszik váltsanak pályát, legyenek kicsit gazdagabbak nyissanak a fővárosi lakáspiac felé Alsókarakószörcsögről, esetleg Szijjártó tanítványként várja őket a külügy és a láblógatás a tengerparton!telex.hu/belfold/2023/07/14/alkotmanybirosag-gyor-akkumulatorgyar-nepszavazasÉn amúgy több szempontból sem értem ebben a vergődést. Vigyázat nagyon nyers és szókimondó leszek.
warr_b
nem értem ezeket a helyi népszavazásokat. De megjegyzem egy orszagosnak sem látnám értelmet. A fideszes alkotmánybíróság úgyis elkaszalja. Magyarországon ma eredményes és érvényes népszavazás egyedül a nemzeti konzultáció. Semmi másra nincs lehetőség. De hozzáteszem h azt sem igazán látom h értelme lenne megtartani. Mert egy évvel ezelőtt Győrben is arra szavaztak nagy többséggel az emberek h jöhetnek az akkugyarak, nem gond a környezet szennyezés stb. Mert sok mindennel lehet vádolni a fideszt de h ebben egyértelmű és nyílt a kommunikációja az biztos. Ergo két eset állhat fenn: ad1: a választópolgárok továbbra is támogatnak ezt ahogy egy évvel ezelőtt akkor meg szimplán pénz meg idopazarlas. Ad2: mégsem támogatnak de akkor meg nem értem h egy évvel ezelőtt mire szavaztak az emberek. Ahogy Pest megyében is volt vmi környezetszennyező raktár. A településen 10%ponttal győzött tavaly a Fidesz. Pedig ott Hont Kriszta egy zöld környezetvédő politikus indult. Hat azt mondom h a választópolgárok vállalják a felelősséget és ne egy kisebbség kényszerítse rá az akaratát a többségre egy demokráciában. Ha meg nagyon nem akar ilyen helyen élni a kisebbség el lehet költözni oda ahol nem lehet akkugyar pl Budapest.
De az ellenzéki politikát sem értem. Ez egy tökéletes választóvonal lehet a következő három évben. Fel pozicionálni az országos politikát: ők(Fidesz) tönkre akarjak tenni a környezetet, a víz készletunket odaadni a kínaiaknak az unokáink helyett, engedni a koreaiaknak h szennyezzek a termofoldunket stb. Ehhez képest nyolcadik kordonbontás van. Pénz pedig kellene erre h legyen. Mert ha arra van h Margaret Thatcher sziluettjevel korbeplakatoljak az országot akkor erre is kellene h legyen.
csebi
VanillaSky
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
Egész éjszaka fóliáztam, de most jövök rá, hogy a Tüskevárt kifelejtettem. Nekem az a Tutajos gyerek mindig is gyanús volt.Pár óra múlva pedig indulok a Pride-ra.
több mint 2 éve
infostart.hu/kulfold/2023/07/15/vegleg-betelt-a-pohar-nemetorszagbanAz ilyen félbolond sötétzöldekkel csak a baj van...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 2 éve
Annyira fura ez a helyzet, mert nem látom hogy itt bárki is fel tudna törni lentről, egy specifikus ügy kapcsán. Pl most legyen a környezetvédelem. Elkezdi lokális szinten, és halad egyre feljebb, de amint elér egy kritikus szintet, rászál a Megafon csapat és máris olyan lesz mint a patás ördög a Fideszesek körében.És ebben többször van igaza mint nem. Annyi különbséggel, hogy véletlenül se hívnám balos propagandának, mert a 444-nek annyi köze van a baloldalhoz mint a KDNP-nek. Legyen inkább antiner-propaganda.
Mint ahogy Csebi is írta, az akugyáras népszavazás elbukik még helyi szinten is, mert a propaganda olyan erős fentről, hogy a valóságot is felülírja. Amikor beköszön a valóság pár év múlva, jön a büdös levegő, zaj, szennyezett talaj víz, majd jön a felismerés hogy nekünk nem ezt mondták.
Valóság sehol nem köszön vissza, mert ahogy a Fideszes haveromon látom, egy Telex, vagy 444 cikk már olyan amit meg sem nyit mert hazudnak benne, balos propaganda.
Nomac
Ezzel véletlenül se állítom, hogy megafon = 444. A megafon 100% propaganda, a 444 meg mondjuk 55% ami azt jelenti, hogy van rajta egy csomó érdekes tartalom is. A Telex más tészta kicsit, ők pl. Lázàrral úgy vannak mint a borsó meg a héja.. 😊 ha már, akkor a - legnagyobb sajnálatomra, mint volt előfizető - HVG romlott el színvonalban nem kicsit. És ezt nem menti a paywall mögötti tartalom se.
De mióta a magyar ellenzéki újságírók kitalálták, hogy nekik kell OV-t legyőzni mert ez az ellenzék erre alkalmatlan, talán nem is kell ezen csodálkozni.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
Annyira fura ez a helyzet, mert nem látom hogy itt bárki is fel tudna törni lentről, egy specifikus ügy kapcsán. Pl most legyen a környezetvédelem. Elkezdi lokális szinten, és halad egyre feljebb, de amint elér egy kritikus szintet, rászál a Megafon csapat és máris olyan lesz mint a patás ördög a Fideszesek körében. Mint ahogy Csebi is írta, az akugyáras népszavazás elbukik még helyi szinten is, mert a propaganda olyan erős fentről, hogy a valóságot is felülírja. Amikor beköszön a valóság pár év múlva, jön a büdös levegő, zaj, szennyezett talaj víz, majd jön a felismerés hogy nekünk nem ezt mondták.
Valóság sehol nem köszön vissza, mert ahogy a Fideszes haveromon látom, egy Telex, vagy 444 cikk már olyan amit meg sem nyit mert hazudnak benne, balos propaganda.
több mint 2 éve
VanillaSky
1 646
Így-így. Ezen vonalon a hülye tanárja is minek ment annak, minek lázadozik néhány közölük, ha valami nem tetszik váltsanak pályát, legyenek kicsit gazdagabbak nyissanak a fővárosi lakáspiac felé Alsókarakószörcsögről, esetleg Szijjártó tanítványként várja őket a külügy és a láblógatás a tengerparton!telex.hu/belfold/2023/07/14/alkotmanybirosag-gyor-akkumulatorgyar-nepszavazasÉn amúgy több szempontból sem értem ebben a vergődést. Vigyázat nagyon nyers és szókimondó leszek.
warr_b
nem értem ezeket a helyi népszavazásokat. De megjegyzem egy orszagosnak sem látnám értelmet. A fideszes alkotmánybíróság úgyis elkaszalja. Magyarországon ma eredményes és érvényes népszavazás egyedül a nemzeti konzultáció. Semmi másra nincs lehetőség. De hozzáteszem h azt sem igazán látom h értelme lenne megtartani. Mert egy évvel ezelőtt Győrben is arra szavaztak nagy többséggel az emberek h jöhetnek az akkugyarak, nem gond a környezet szennyezés stb. Mert sok mindennel lehet vádolni a fideszt de h ebben egyértelmű és nyílt a kommunikációja az biztos. Ergo két eset állhat fenn: ad1: a választópolgárok továbbra is támogatnak ezt ahogy egy évvel ezelőtt akkor meg szimplán pénz meg idopazarlas. Ad2: mégsem támogatnak de akkor meg nem értem h egy évvel ezelőtt mire szavaztak az emberek. Ahogy Pest megyében is volt vmi környezetszennyező raktár. A településen 10%ponttal győzött tavaly a Fidesz. Pedig ott Hont Kriszta egy zöld környezetvédő politikus indult. Hat azt mondom h a választópolgárok vállalják a felelősséget és ne egy kisebbség kényszerítse rá az akaratát a többségre egy demokráciában. Ha meg nagyon nem akar ilyen helyen élni a kisebbség el lehet költözni oda ahol nem lehet akkugyar pl Budapest.
De az ellenzéki politikát sem értem. Ez egy tökéletes választóvonal lehet a következő három évben. Fel pozicionálni az országos politikát: ők(Fidesz) tönkre akarjak tenni a környezetet, a víz készletunket odaadni a kínaiaknak az unokáink helyett, engedni a koreaiaknak h szennyezzek a termofoldunket stb. Ehhez képest nyolcadik kordonbontás van. Pénz pedig kellene erre h legyen. Mert ha arra van h Margaret Thatcher sziluettjevel korbeplakatoljak az országot akkor erre is kellene h legyen.
csebi
Szerkesztette: VanillaSky
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 2 éve
telex.hu/belfold/2023/07/14/alkotmanybirosag-gyor-akkumulatorgyar-nepszavazasÉn amúgy több szempontból sem értem ebben a vergődést. Vigyázat nagyon nyers és szókimondó leszek.
warr_b
nem értem ezeket a helyi népszavazásokat. De megjegyzem egy orszagosnak sem látnám értelmet. A fideszes alkotmánybíróság úgyis elkaszalja. Magyarországon ma eredményes és érvényes népszavazás egyedül a nemzeti konzultáció. Semmi másra nincs lehetőség. De hozzáteszem h azt sem igazán látom h értelme lenne megtartani. Mert egy évvel ezelőtt Győrben is arra szavaztak nagy többséggel az emberek h jöhetnek az akkugyarak, nem gond a környezet szennyezés stb. Mert sok mindennel lehet vádolni a fideszt de h ebben egyértelmű és nyílt a kommunikációja az biztos. Ergo két eset állhat fenn: ad1: a választópolgárok továbbra is támogatnak ezt ahogy egy évvel ezelőtt akkor meg szimplán pénz meg idopazarlas. Ad2: mégsem támogatnak de akkor meg nem értem h egy évvel ezelőtt mire szavaztak az emberek. Ahogy Pest megyében is volt vmi környezetszennyező raktár. A településen 10%ponttal győzött tavaly a Fidesz. Pedig ott Hont Kriszta egy zöld környezetvédő politikus indult. Hat azt mondom h a választópolgárok vállalják a felelősséget és ne egy kisebbség kényszerítse rá az akaratát a többségre egy demokráciában. Ha meg nagyon nem akar ilyen helyen élni a kisebbség el lehet költözni oda ahol nem lehet akkugyar pl Budapest.
De az ellenzéki politikát sem értem. Ez egy tökéletes választóvonal lehet a következő három évben. Fel pozicionálni az országos politikát: ők(Fidesz) tönkre akarjak tenni a környezetet, a víz készletunket odaadni a kínaiaknak az unokáink helyett, engedni a koreaiaknak h szennyezzek a termofoldunket stb. Ehhez képest nyolcadik kordonbontás van. Pénz pedig kellene erre h legyen. Mert ha arra van h Margaret Thatcher sziluettjevel korbeplakatoljak az országot akkor erre is kellene h legyen.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
telex.hu/belfold/2023/07/14/alkotmanybirosag-gyor-akkumulatorgyar-nepszavazas

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 2 éve
Ha Viktor tudna róla nem engedné, ez is csak valami Csinovnyik túlkapása.Pedig csak szabályszerűen be kellett volna folpackozniuk, az ősi magyar metodika szerint, amit minden hagyománytisztelő, szabálykövető jómagyar tesz, ha összebuzizottságot detektál a környezetében.De amúgy tényleg teljesen komoly, hogy a buzivírust terjesztő könyvek be vannak fóliázva a könyvesboltokban? Rengeteg szürreális dolog történt már ebben az országban az elmúlt 10 évben, de ez túltesz mindegyiken.
Őszentsége Sobri Jóska
Mikey
több mint 2 éve
Persze. Ha nem lenne, akkor kijönne a ratyiság, ésPedig csak szabályszerűen be kellett volna folpackozniuk, az ősi magyar metodika szerint, amit minden hagyománytisztelő, szabálykövető jómagyar tesz, ha összebuzizottságot detektál a környezetében.De amúgy tényleg teljesen komoly, hogy a buzivírust terjesztő könyvek be vannak fóliázva a könyvesboltokban? Rengeteg szürreális dolog történt már ebben az országban az elmúlt 10 évben, de ez túltesz mindegyiken.
Őszentsége Sobri Jóska
Mikey
több mint 2 éve
Úgy, hogy ez volt az eredeti megállapításom:És akkor mi is van? Akkor nem egy elit küzd a belső konfliktusai által, hanem két rivalizáló. Ez is tud háborút kiváltani ... elég gyakran.De, következik, mert míg a nyugati világ kapitalista elitje egy és ugyanaz, addig Putyin valódi diktatúrájáé nem ugyanannak a rendszernek a része.Nem következik belőle, mert látod, ukrán háború is van. Az is egy kapitalista konfliktus, amit az elit robbantott ki. Itt nálunk szerintem sem valószínű, mert nem látom - én sem látom -, hogy az elitünk melyik másik elittel tudna véres konfliktusba kerülni. Sem pedig azt, hogy saját magán belüli problémáűk polgárháborúba sodornák.A véres konfliktusokat az esetek nagyon nagy többségében az elitek közötti konfliktusok okozták és okozzák, legyn az az adott közösség elitjén belüli belső konfliktus, vagy más társadalmak/csoportok elitjeivel való külső konfliktus/rivalizálás.Ebből viszont az következik, amit állítok, hogy nem lesz itt forradalom/érdemi változás, mivel a 21.századi kapitalizmusban már gyakorlatilag csak egy elit van, átívelve országokon, földrészeken.
peterk2005 udvari bolond
Őszentsége Sobri Jóska
peterk2005 udvari bolond
Őszentsége Sobri Jóska
Vagy valami másra gondoltál, hogy nem következik? Ha arra gondoltál, hogy a "nyugaton" nem lesz háború / polgárháború amit a nyugat belső konfliktusa robbant ki, akkor nagyon nagy valószínűséggel ez igaz. Legalább erről talán sikerült leszoknunk a 2. VH óta. 😊 (De azon kívül, hogy ez igaz, hogy kapcsolódik ahhoz amiről beszélgetünk?)
peterk2005 udvari bolond
Ez a lényeg, hogy ki mit vesz kiindulópontnak.És ezt nem látom megcáfolva, inkább olyan, mintha ugyanezt mondanád, és csak az ellenkezésért ellenkeznél.
Mert aki azt, hogy már eleve, akár évtizedek óta fel van lökve, azt se tudja ki lökte fel és mikor, az örül a felsegítésnek.
Hidd el, az anekdota a jószívű Lenin elvtársról, aki végülis le is lövethette volna a kisgyerekekeket ugyan nem igaz, de életszerű, és jól szemlélteti a hatalom természetét. Mert akinek szinte korlátlan hatalma van, attól már az értékelendő, ha ezt nem maxolja ki.
És igen, ezért tart itt ez az ország, ez a világ, de ha nem ez lenne a helyes szemlélet, akkor évente forradalmak, lázadások, világégések lennének, mert valakinek úgyse felelne meg az, ami éppen van. Ez az opportunizmus fundamentuma.
Őszentsége Sobri Jóska
" - Ez piros.
- Nem, ez piros."
OK.
több mint 2 éve
24.hu/belfold/2023/07/13/ket-fiu-szerelmerol-szolo-kepregeny-miatt-12-millio-forint-birsagot-kapott-a-lira/Pedig csak szabályszerűen be kellett volna folpackozniuk, az ősi magyar metodika szerint, amit minden hagyománytisztelő, szabálykövető jómagyar tesz, ha összebuzizottságot detektál a környezetében.De amúgy tényleg teljesen komoly, hogy a buzivírust terjesztő könyvek be vannak fóliázva a könyvesboltokban? Rengeteg szürreális dolog történt már ebben az országban az elmúlt 10 évben, de ez túltesz mindegyiken.
Őszentsége Sobri Jóska
Mikey
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Pedig csak szabályszerűen be kellett volna folpackozniuk, az ősi magyar metodika szerint, amit minden hagyománytisztelő, szabálykövető jómagyar tesz, ha összebuzizottságot detektál a környezetében.De amúgy tényleg teljesen komoly, hogy a buzivírust terjesztő könyvek be vannak fóliázva a könyvesboltokban? Rengeteg szürreális dolog történt már ebben az országban az elmúlt 10 évben, de ez túltesz mindegyiken.
Őszentsége Sobri Jóska
Szerkesztette: Mikey
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
Az igazán fontos dolgokról háború közben sem szabad elfeledkezni:Nekem Brecht Legyőzhetetlen felirat című verse ugrott be.Én nem csodálkozom azon, hogy átfestették a zöld nácik. Belegondolni is rossz, hogy a sötétben véletlenül ráül valaki a szivárványos padra, és azonnal buzivá változik. Jobb az óvatosság.mondjuk személy szerint hülye ötlet pont ott, mintha 1934-ben Nürnbergbe szerveztek volna zsidó konferenciátDe árnyaltabb, mert ebben a sztoriban a nürnbergi polgármester es az országgyűlési képviselő is balos, vagyis momentán Nürnberg polgárai csípik a zsidókat.
NB2
Őszentsége Sobri Jóska
nagylaza, főpohárnok
Ha az agyhalottak nem basztatják, akkor van egy szép, színes pad a fosbarna és piszkosszürke belvárosi házak között. Így viszont olyan reklámot csaptak a "buzilobbinak", amilyet azok az összes sorosdollárjukból se tudtak volna prezentálni.
Pedig csak szabályszerűen be kellett volna folpackozniuk, az ősi magyar metodika szerint, amit minden hagyománytisztelő, szabálykövető jómagyar tesz, ha összebuzizottságot detektál a környezetében.
Őszentsége Sobri Jóska
Oroszország tovább szigorít a transzfób törvényein
telex.hu/kulfold/2023/07/14/oroszorszag-transznemuseg-tiltas-duma
Az Orbán-rezsim is ehhez tartja magát.
több mint 2 éve
És akkor mi is van? Akkor nem egy elit küzd a belső konfliktusai által, hanem két rivalizáló. Ez is tud háborút kiváltani ... elég gyakran.De, következik, mert míg a nyugati világ kapitalista elitje egy és ugyanaz, addig Putyin valódi diktatúrájáé nem ugyanannak a rendszernek a része.Nem következik belőle, mert látod, ukrán háború is van. Az is egy kapitalista konfliktus, amit az elit robbantott ki. Itt nálunk szerintem sem valószínű, mert nem látom - én sem látom -, hogy az elitünk melyik másik elittel tudna véres konfliktusba kerülni. Sem pedig azt, hogy saját magán belüli problémáűk polgárháborúba sodornák.A véres konfliktusokat az esetek nagyon nagy többségében az elitek közötti konfliktusok okozták és okozzák, legyn az az adott közösség elitjén belüli belső konfliktus, vagy más társadalmak/csoportok elitjeivel való külső konfliktus/rivalizálás.Ebből viszont az következik, amit állítok, hogy nem lesz itt forradalom/érdemi változás, mivel a 21.századi kapitalizmusban már gyakorlatilag csak egy elit van, átívelve országokon, földrészeken.
peterk2005 udvari bolond
Őszentsége Sobri Jóska
peterk2005 udvari bolond
Őszentsége Sobri Jóska
Vagy valami másra gondoltál, hogy nem következik? Ha arra gondoltál, hogy a "nyugaton" nem lesz háború / polgárháború amit a nyugat belső konfliktusa robbant ki, akkor nagyon nagy valószínűséggel ez igaz. Legalább erről talán sikerült leszoknunk a 2. VH óta. 😊 (De azon kívül, hogy ez igaz, hogy kapcsolódik ahhoz amiről beszélgetünk?)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
De, következik, mert míg a nyugati világ kapitalista elitje egy és ugyanaz, addig Putyin valódi diktatúrájáé nem ugyanannak a rendszernek a része.Nem következik belőle, mert látod, ukrán háború is van. Az is egy kapitalista konfliktus, amit az elit robbantott ki. Itt nálunk szerintem sem valószínű, mert nem látom - én sem látom -, hogy az elitünk melyik másik elittel tudna véres konfliktusba kerülni. Sem pedig azt, hogy saját magán belüli problémáűk polgárháborúba sodornák.A véres konfliktusokat az esetek nagyon nagy többségében az elitek közötti konfliktusok okozták és okozzák, legyn az az adott közösség elitjén belüli belső konfliktus, vagy más társadalmak/csoportok elitjeivel való külső konfliktus/rivalizálás.Ebből viszont az következik, amit állítok, hogy nem lesz itt forradalom/érdemi változás, mivel a 21.századi kapitalizmusban már gyakorlatilag csak egy elit van, átívelve országokon, földrészeken.
peterk2005 udvari bolond
Őszentsége Sobri Jóska
peterk2005 udvari bolond
több mint 2 éve
Nem következik belőle, mert látod, ukrán háború is van. Az is egy kapitalista konfliktus, amit az elit robbantott ki. Itt nálunk szerintem sem valószínű, mert nem látom - én sem látom -, hogy az elitünk melyik másik elittel tudna véres konfliktusba kerülni. Sem pedig azt, hogy saját magán belüli problémáűk polgárháborúba sodornák.A véres konfliktusokat az esetek nagyon nagy többségében az elitek közötti konfliktusok okozták és okozzák, legyn az az adott közösség elitjén belüli belső konfliktus, vagy más társadalmak/csoportok elitjeivel való külső konfliktus/rivalizálás.Ebből viszont az következik, amit állítok, hogy nem lesz itt forradalom/érdemi változás, mivel a 21.századi kapitalizmusban már gyakorlatilag csak egy elit van, átívelve országokon, földrészeken.
peterk2005 udvari bolond
Őszentsége Sobri Jóska
De ez csak arra vonatkozik, hogy lesz-e világégés, háború, polgárháború - hiszen erről írtál, én erre reagáltam. Társadalmi konfliktusok ettől még bőven keletkezhethek, megvívódhatnak más formában. Meg is fognak, másutt is, nálunk is. Nálunk most - a rendszer jellegéből következően - nagyobb a valószínűsége annak, hogy a rendszert érdemben módosító konfliktus az eliten belül fog kirobbanni és változást okozni, míg demokratikusabb, plurálisabb rendszerekben nagyobb az eély rá, hogy ilyen konfliktusokat más (alsóbb szinten levő) csoportok is felvállaljanak és megvívjanak. Nálunk - ezt már évek óta mondom - a NER úgy fog megbukni, hogy saját magát zabálja fel. Ez a jellemző ezekre a rendszerekre.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
A véres konfliktusokat az esetek nagyon nagy többségében az elitek közötti konfliktusok okozták és okozzák, legyn az az adott közösség elitjén belüli belső konfliktus, vagy más társadalmak/csoportok elitjeivel való külső konfliktus/rivalizálás.Ebből viszont az következik, amit állítok, hogy nem lesz itt forradalom/érdemi változás, mivel a 21.századi kapitalizmusban már gyakorlatilag csak egy elit van, átívelve országokon, földrészeken.
peterk2005 udvari bolond
több mint 2 éve
Az utolsó mondatod kivételével ugyanazt mondjuk, nincs vita, ez a helyzet. Az utolsó mondatoddal viszont nem értek egyet. Egyrészt nem igaz - a forradalmakat, lázadásokat, világégéseket igen-igen ritkán robbantják ki társadalmi csoportok közötti ellentétek. Mondhatni szinte soha. Rabszolga lázadások, francia forradalmak többszáz évente akadnak. A véres konfliktusokat az esetek nagyon nagy többségében az elitek közötti konfliktusok okozták és okozzák, legyn az az adott közösség elitjén belüli belső konfliktus, vagy más társadalmak/csoportok elitjeivel való külső konfliktus/rivalizálás.Nincs mese, ehhez ért a Fidesz. Jól ki tudják választani, hogy hogyan adják el ezeket a fellöklek, hogy felsegíthesselek támogatásokat.Ez a lényeg, hogy ki mit vesz kiindulópontnak.
peterk2005 udvari bolond
Mert aki azt, hogy már eleve, akár évtizedek óta fel van lökve, azt se tudja ki lökte fel és mikor, az örül a felsegítésnek.
Hidd el, az anekdota a jószívű Lenin elvtársról, aki végülis le is lövethette volna a kisgyerekekeket ugyan nem igaz, de életszerű, és jól szemlélteti a hatalom természetét. Mert akinek szinte korlátlan hatalma van, attól már az értékelendő, ha ezt nem maxolja ki.
És igen, ezért tart itt ez az ország, ez a világ, de ha nem ez lenne a helyes szemlélet, akkor évente forradalmak, lázadások, világégések lennének, mert valakinek úgyse felelne meg az, ami éppen van. Ez az opportunizmus fundamentuma.
Őszentsége Sobri Jóska
Másrészt azért sem szeretem ezt az érvelést, mert ugyanaz a logika van mögötte, ami a változás-frászra építő többi mögött. Hogy ha a nők polgárjogot kapnak, akkor majd több jogot akarnak, lázazodnak és nem szülnek majd gyereket, meg szétesik a család. Meg ha engedjük a melegek közötti házasságot és az örökbefogadást, akkor a melegek által nevelt gyerekek majd megbuzulnak. Meg ha engedünk az lmbtq-nak, akkor átműttetek az óvodás gyerekeinket.
Abból, ha a csoportok / emberek képesek lennének felfogni és képviselni mind egyéni, mind csoport szinten az érdekeiket, az csak jót tehet egy társadalomnak. Egyébként szerintem éppen ez lehet majd a megoldás a "kapitalizmus megjavítására" is (értsd, ez adhat megoldást azokra a problémákra, amivel a kapitalizmusnak mai formái nem tudnak mit kezdeni). Persze mindez üveggömbözés, de látva azt, hogy amit az északi államokban ezekből elkezdtek próbálgatni, az mennyire jól működik, azt gondolom, hogy ez tényleg jó út lehet. Csak hát tudja a fene, hogy mennyi ideig fog még tartani amíg végigmegy a világ rajta.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
Az elmúlt 5 hónapban 2,2% az infláció.Az lesz ebben megint a "zseniális", hogy olyan győzelmi himnusz fog zengeni, amikor másfél év töketlenkedés és balfaszkodás eredménytelensége után "befordul a bázisba" a tavalyi 20+%-os infláció, és emiatt visszesik tényleg 1 számjegyűre a mutató, hogy instant Becsületrendet fog kapni minden kormányzati szereplő, aki az elmúlt egy évben kiejtette a száján, hogy infláció.Remélem nem Vitya tikkeléssel próbálják megtörni őket.Most ott tartanak, hogy az inflációt bezárták abba a szobába, ahová korábban Sorost, Gyurcsányt, a svédeket, a norvég nyugdíjasokat, Brüsszelt és a dollárbaloldalt zárták és vuduzzák.“Az inflációt nekünk kell letörni, fülön, üstökön kell ragadni, meg kell taposni.” - iszkiri, szarvanal fogva kell földre tepernunk.szegény dagadt Vitya és haverjai, akkor valami mást ragadtak meg, vagy inflációnak elfelejtettek szólni
Ventura
Beki
Dzsokijuing
Beki
somoskovig