Politika
65 feliratkozó
10 hónapja
dawyd728
4 127
Tegnap olvasva a topicot eszembe jutott FAM klasszikusa, a visítsanak a libsik. Majd ma hallgattam meg Ésik témában készített 2. podját tegnapról. Nem tudnám annál szebben leírni mire megy ki a játék.
Akkor lesz baj, ha összevisítódik a libsikkel MP. Amíg a következő 300+ nap bármelyikén elnyomja a visítás MP által ütött napi gazdasági problémákról a figyelmet az a Fidesznek egy megnyert nap.
Persze ezt úgy mondom, hogy a másik oldalról van bennem egy félsz, hogy ez a játék így dupla vagy semmi is lehet. Másfelöl Tölgyessy az elmúlt 10 évben rengetegszer mondta, pár százalékkal nem lehet majd választást nyerni. Itt blowout kell, amihez fidesz magterületeken is elbizonytalanodást, leszakadást kell elérni, hogy még 2 millió szavazójuk se legyen. Ami hozza magával a 2/3-ot. Tisza és a libsik akkor lesznek ettől a törvénytől legnagyobb biztonságban, ha 2:1 arányba kerülnek itthon a Tisza vs Fidesz&co szavazók. Onnantól bárhogy akarja csuklóztatni az ellenfeleit OV, az hatástalan lesz. Paradox módon most ez a törvény köré szervezett, minden korábbi MP tüntetésnél nagyobb rendezvény sem vinne semmivel közelebb egy 2 az 1-es arányhoz, inkább csak egy üvegplafont vonna maga fölé MP.
Kormányváltás nem képzelhető el a mostani rendszer leváltása nélkül, ahhoz pedig konokul a libsiknek is a fidesznek fájó témákat kell ütnie és nem visítozni a g pontjuk birizgálása miatt.
Szerkesztette: dawyd728
10 hónapja
VanillaSky
1 642
Komolyan magyarázatra szorul mi a különbség a kettő között?Egyetértek abban, hogy ha betiltják a 444-et (a példa kedvéért) akkor lesz itt tömeg, amelyik megmozdul...én is megyek, mert elég ezekből...de amíg csak megcsinálják maguknak a kis törvényeiket, amolyan igazán szánalmas módon és az embernek igazából fogalma sincs, hogy ezt mikor és hogyan akarják majd használni, addig nem lesz itt komoly tömeg.amikor gazdát cserélt az Origo, amikor gazdát cserélt az Index, akkor mennyi tömeg volt? és mire jutottak? most mi lenne más?
Hidd el nekem, nem merik ezt a törvényt ilyen mentalitás szerint használni egyelőre, mert ők is tudják, hogy nagyon rossz outcome-ja lesz ennek rájuk nézve, ha mondjuk ezek a ma még független sajtótermékek elkezdenének eltűnni.
Klaci79
rva
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
10 hónapja
picit amugy erre feldobva, nem tudom, hogy ez a kossuth teres elfoglalas a partizan reszerol mennyire hatekony. meg a tegnap estit ertettem, hogy jo az, hogy ennyien kialltak egyszerre, de a mai nem tudom, hogy miert jelentos.Egyetértek abban, hogy ha betiltják a 444-et (a példa kedvéért) akkor lesz itt tömeg, amelyik megmozdul...én is megyek, mert elég ezekből...de amíg csak megcsinálják maguknak a kis törvényeiket, amolyan igazán szánalmas módon és az embernek igazából fogalma sincs, hogy ezt mikor és hogyan akarják majd használni, addig nem lesz itt komoly tömeg.amikor gazdát cserélt az Origo, amikor gazdát cserélt az Index, akkor mennyi tömeg volt? és mire jutottak? most mi lenne más?
Hidd el nekem, nem merik ezt a törvényt ilyen mentalitás szerint használni egyelőre, mert ők is tudják, hogy nagyon rossz outcome-ja lesz ennek rájuk nézve, ha mondjuk ezek a ma még független sajtótermékek elkezdenének eltűnni.
Klaci79
rva
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
10 hónapja
Egyetértek abban, hogy ha betiltják a 444-et (a példa kedvéért) akkor lesz itt tömeg, amelyik megmozdul...én is megyek, mert elég ezekből...de amíg csak megcsinálják maguknak a kis törvényeiket, amolyan igazán szánalmas módon és az embernek igazából fogalma sincs, hogy ezt mikor és hogyan akarják majd használni, addig nem lesz itt komoly tömeg.amikor gazdát cserélt az Origo, amikor gazdát cserélt az Index, akkor mennyi tömeg volt? és mire jutottak? most mi lenne más?
Hidd el nekem, nem merik ezt a törvényt ilyen mentalitás szerint használni egyelőre, mert ők is tudják, hogy nagyon rossz outcome-ja lesz ennek rájuk nézve, ha mondjuk ezek a ma még független sajtótermékek elkezdenének eltűnni.
Klaci79
10 hónapja
ugye Torokorszagban epp blokkoljak pl a bebortonzott ellenfel twitter csatornajat. de csak Torokorszagban, mindenhol mashol elerheto. ugyanezt csinalnak vszeg.A kurucinfo egy külföldön bejegyzett/eldugott honlap, nem egy sajtóorgánum.erre próbáltam célozni tegnap esteEllenben őket tényleg megpróbálták a hőskorukban kormányzati szinten elérhetetlenné tenni, voltak ilyen irányú magyar-amerikai diplomáciai mozgolódások.Kuruc mint ellenzéki... 😊a kuruc is megoldja, hogy ne tudják bezárni, 444, 24, telex is megtudnáSztem a lényeg elveszett nálad. Ez tipikusan ha van rajta sapka akkor ha nincs rajta akkor meg azért.
NB2
Ha a kurucot nem vegzaljak az nem azért lesz mert megoldja hanem mert nem akarjak.
csebi
warr_b
Kampman
NB2
Nyilván a Telexet is be lehet jegyezni Arubán, még azt is meg lehet oldani, hogy itthonról elérhető legyen, csak éppen dolgozni, érdemi újságírói munkát vegezni nem lehet, ha ez az ellehetetlenítés beindul.
A kurucinfonak nem voltak újságírói, beazonosítható, jogi felelősséggel bíró szerzői, főszerkesztője, nevesített munkatársai, stb. Nem itthon adóztak, nem készítettek interjúkat, riportokat, nem kaptak adófelajánlásokat, nulla transzparenciával működtek.
Gerillahonlapot persze lehet üzemeltetni ezentúl is, aztán idővel blokkolják, mint a szerencsejátékoldalakat, aztán újat csinálnak, újra blokkolják, és így tovább, de a független sajtó az szerkesztőségeket takar, érdemi újságírói feladatokat, infrastruktúrát, ésatöbbi.
Ezért nem tudna működni a kurucinfo modell egy 444 esetén.
Illetve mondjuk a Partizán, ami főként youtube csatorna nem "betiltható", de különböző vizsgálatok ezreivel, állandó vegzálással simán ellehetetleníthető, ha meg lesz hozzá a jogalap.
Őszentsége Sobri Jóska
nem is kell ezer vizsgalat: eleg egy. az alapjan kiszabjak a 25 szoros penzbuntetest, plusz leveszik oket az 1%-os felajanlasrol. raadasul kozossegi finanszirozas sem jatszik, mert sztem sokan otthon megszuntetnek a tamogatast, ha megszunne a banktitok, es a fidesz nyiltan hozzaferne ahhoz, hogy kik adnak nekik penzt.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
10 hónapja
A kurucinfo egy külföldön bejegyzett/eldugott honlap, nem egy sajtóorgánum.erre próbáltam célozni tegnap esteEllenben őket tényleg megpróbálták a hőskorukban kormányzati szinten elérhetetlenné tenni, voltak ilyen irányú magyar-amerikai diplomáciai mozgolódások.Kuruc mint ellenzéki... 😊a kuruc is megoldja, hogy ne tudják bezárni, 444, 24, telex is megtudnáSztem a lényeg elveszett nálad. Ez tipikusan ha van rajta sapka akkor ha nincs rajta akkor meg azért.
NB2
Ha a kurucot nem vegzaljak az nem azért lesz mert megoldja hanem mert nem akarjak.
csebi
warr_b
Kampman
NB2
Nyilván a Telexet is be lehet jegyezni Arubán, még azt is meg lehet oldani, hogy itthonról elérhető legyen, csak éppen dolgozni, érdemi újságírói munkát vegezni nem lehet, ha ez az ellehetetlenítés beindul.
A kurucinfonak nem voltak újságírói, beazonosítható, jogi felelősséggel bíró szerzői, főszerkesztője, nevesített munkatársai, stb. Nem itthon adóztak, nem készítettek interjúkat, riportokat, nem kaptak adófelajánlásokat, nulla transzparenciával működtek.
Gerillahonlapot persze lehet üzemeltetni ezentúl is, aztán idővel blokkolják, mint a szerencsejátékoldalakat, aztán újat csinálnak, újra blokkolják, és így tovább, de a független sajtó az szerkesztőségeket takar, érdemi újságírói feladatokat, infrastruktúrát, ésatöbbi.
Ezért nem tudna működni a kurucinfo modell egy 444 esetén.
Illetve mondjuk a Partizán, ami főként youtube csatorna nem "betiltható", de különböző vizsgálatok ezreivel, állandó vegzálással simán ellehetetleníthető, ha meg lesz hozzá a jogalap.
10 hónapja
YoungZeeZee
9 513
nem egyertelmu.minden telepules vagy bizonyos telepulesek donthetnek?telex.hu/belfold/2025/05/14/torvenyjavaslat-benyujtas-bekoltozok-telepulesvedelem-navracsics-tibor
10 hónapja
erre próbáltam célozni tegnap esteEllenben őket tényleg megpróbálták a hőskorukban kormányzati szinten elérhetetlenné tenni, voltak ilyen irányú magyar-amerikai diplomáciai mozgolódások.Kuruc mint ellenzéki... 😊a kuruc is megoldja, hogy ne tudják bezárni, 444, 24, telex is megtudnáSztem a lényeg elveszett nálad. Ez tipikusan ha van rajta sapka akkor ha nincs rajta akkor meg azért.
NB2
Ha a kurucot nem vegzaljak az nem azért lesz mert megoldja hanem mert nem akarjak.
csebi
warr_b
Kampman
10 hónapja
MP a szuvenírszarfejű törvényjavaslatra reagálvaNekem az a bajom ezzel, hogy ha mindenre legyintünk, akkor a 11 hónap könnyen lehet 11 év is...
“11 hónap van még a választásig, addig már fél lábon is kibírjuk!”
Hát nem tudom… nekem van egy olyan rossz előérzetem, hogy ez a kijelentés nem fog jól öregedni…
Cowboykarcsi90

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
10 hónapja
Ez a HK mit jelent OV Facebookján? Hülye kurva?
Poloska vagyok.
10 hónapja
MP a szuvenírszarfejű törvényjavaslatra reagálva“11 hónap van még a választásig, addig már fél lábon is kibírjuk!”
Hát nem tudom… nekem van egy olyan rossz előérzetem, hogy ez a kijelentés nem fog jól öregedni…
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
10 hónapja
Mondjuk ilyenkor merül fel, hogy megéri-e ez az egész.Halálos beteg, mire bármi kiderül addigra elpatkol ez a patkány/is/Lemondott Polt PéterMennyi szart lapátolt be a szőnyeg alá ....
Amadeus the Young
ThundersNFL a Paraszt
Így ez ennyi…
ozibozi
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
10 hónapja
Ellenben őket tényleg megpróbálták a hőskorukban kormányzati szinten elérhetetlenné tenni, voltak ilyen irányú magyar-amerikai diplomáciai mozgolódások.Kuruc mint ellenzéki... 😊a kuruc is megoldja, hogy ne tudják bezárni, 444, 24, telex is megtudnáSztem a lényeg elveszett nálad. Ez tipikusan ha van rajta sapka akkor ha nincs rajta akkor meg azért.
NB2
Ha a kurucot nem vegzaljak az nem azért lesz mert megoldja hanem mert nem akarjak.
csebi
warr_b
10 hónapja
Lemondott Polt PéterMennyi szart lapátolt be a szőnyeg alá ....
Amadeus the Young
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
10 hónapja
ugye-ugyeLemondott Polt PéterMP 2-3,hete mondta, csak akkor még mindenki által tudottt folyosói pletyka volt
Amadeus the Young
ozibozi
10 hónapja
telex.hu/belfold/2025/05/14/polt-peter-legfobb-ugyesz-lemondas-sulyok-tamasLemondott Polt Pétermint ügyész vagy már mint alkotmánybíró?
Amadeus the Young
Negritis, a vajda

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
10 hónapja
Lemondott Polt PéterMP 2-3,hete mondta, csak akkor még mindenki által tudottt folyosói pletyka volt
Amadeus the Young
10 hónapja
ügyészLemondott Polt Pétermint ügyész vagy már mint alkotmánybíró?
Amadeus the Young
Negritis, a vajda
10 hónapja
Lemondott Polt Pétermint ügyész vagy már mint alkotmánybíró?
Amadeus the Young
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
10 hónapja
Lemondott Polt Péter
10 hónapja
Egy brancs a mi hazánk és a fidesz ostoba szakosztálya.A kérdés csak az 5 % elosztása.
A király egy 4 % lenne a náciknak. Bocsánat-az igazi patriótaknak.
Vicc ahogy megint -100 év távlatában- a nacionalistákat megint összeterelik a fasisztákkal.
Megérdemlik mind egymást.
Szerkesztette: ozibozi
10 hónapja
Elfelejtitek, hogy MOST próbál a Fidesz szavazókat elszipkázni, a Mi hazánktól*, de volt idő, amikor a Jobbik/Mi Hazánk ellenség volt. Próbálták befogni a kuruc száját.nagyon rühellik orbánt, de nála jobban csak mindenki mást aki nem állampárt vagy tanya. pedig rohadt vicces lenne egy szikrás mitanyánk jelölt, én szavaznék is rá xd
*megjegyzem ha a Mi Hazánk összeborul a Fidesszel, az nem x+y, hanem x+0,001y, mert a Mi Hazánkosok is kb úgy rühellik Orbánt mint mi!
NB2
10 hónapja
Elfelejtitek, hogy MOST próbál a Fidesz szavazókat elszipkázni, a Mi hazánktól*, de volt idő, amikor a Jobbik/Mi Hazánk ellenség volt. Próbálták befogni a kuruc száját.Ezért fognak a választás után összeborulni amikor már csak a hőbörgés marad a szavazóiknak
*megjegyzem ha a Mi Hazánk összeborul a Fidesszel, az nem x+y, hanem x+0,001y, mert a Mi Hazánkosok is kb úgy rühellik Orbánt mint mi!
NB2
Lesz ez még így se!