Soccer
41 feliratkozó
több mint 2 éve
Nem, nem bírózni akarok ezekkel, csak kiemelni hogy bizony hibáznak mindkét irányba...Szerintem ennyi a lényeg, kiegészítve ezzel:
eaglesmcnabb
de amugy a legjobb az lenne, ha ezekre az esetekre lenne egyertelmu, koherens itelkezes. minden esetet iteljenek ugyanolyannak.De nincs. És nem ítélnek meg ugyanúgy ugyanolyan eseteket. És amíg ez így lesz, addig teljesen felesleges ezen pörögni, mert ugyanúgy lesz jelen a sima balfaszság, ostobaság, az emberi tényező, a hibázás lehetősége vagy akár valamiféle koncepció, eredménybefolyásolási szándék a játékvezető részéről.
csebi
Márpedig így lesz, míg világ a világ, mert egy focimeccs túl sok apró momentumból áll össze, és amíg ember vezeti a meccset, nem AI, addig mindig lehet majd találni vitatott eseteket, amiken lehet pörögni, vitázni.
(És az NFL-ben is ugyanez a helyzet, vagy az NBA-ben, meg gondolom a szlovén másodosztályú kézilabdabajnokságban vagy az olasz vizilabdaligában egyaránt.)
"De ettől szép sport a foci, az emberi szubjektumtól."
több mint 2 éve
Az egyébként rasszistán majmozó (ja bocs, ilyet nem szabad leírni) W. OrbánErre van valami (neadjisten nem full madridista) forrás is, mert velem sehol nem jött szembe?
FLZOLI
Poloska vagyok.
több mint 2 éve
Pl. az ominózus Real-Bayern párharcon sem csak a spanyolok javára hibáztak, a visszavágó elején 0-0-nál kapott egy kamutizit a Bayern, csakhát a kutya nem foglalkozott vele, mert Vidal fellőtte Ramos labdája mellé a Szojuzra.tenyszeruseg kedveert az az odavagon volt es 1-0-as Bayern vezetesnel elso felido legvegen. Rizzoli asszisztense Carvajal mellizmat nezte keznek. ha belotte volna az nagyon komoly hatassal lett volt a parharcra hiszen 2-0 az elso meccs felidejeben.
eaglesmcnabb
Tudom hogy nem vagyok elfogulatlan a tegnapi esettel kapcsolatban sem, de őszintén akkor is azt mondanám ha két számomra érdektelen csapat játszik, hogy szerintem ez az eset kurvára nem volt piros (2 db sárga lehetett volna, de ha nem adott az eredeti faultra, akkor lényegtelen erről beszélni), persze kép alapján tűnhet fojtogatásnak, de aki látta a lökést az látja hogy azért nem volt ez "torkon ragadás" ahogy Vilmos nyilatkozott. Persze láttunk már ilyenért is pirosat, vagy amikor anno Pepét is kiállították Müller ellen, mikor szart se csinált, csakhát a német eljátszotta a nagyhalált, VAR meg még tervben sem volt, de szerintem még többször láttunk olyat hogy ilyenre nem járt kiállítás.nyilvan lokesek vannak pl szogleteknel, szabadrugasoknal. de itt nem ez volt, egyertelmuen torokra ment Vinnicius (meg ha nem is ragadas volt sztem sem), szandek miatt volt mar ilyenre piros.
eaglesmcnabb
ahogy sztem az nem fer bele, hogy holtidoben foldon ulo jatekost lefejelsz, lenyegtelenul attol, hogy milyen erovel csinalod.
de amugy a legjobb az lenne, ha ezekre az esetekre lenne egyertelmu, koherens itelkezes. minden esetet iteljenek ugyanolyannak. ha csak sarga egy ket kezzel lokes, vagy fejeles akkor mindig csak sarga legyen, es ne az, hogy egyszer piros, egyszer meg sarga, vmikor meg semmi. nem gondolnam, hogy VAR korszakaban ez egy megugorhatatlan akadaly lenne (meg ha annak is tunne jelenleg).
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
én bevallottan nem nézek sok Reál meccset, mert hát nem a szívem csücskei, na.Pl. azokban a szezonokban, amikor Negreira kapta a pénzt, és egyáltalán nem csaltak a barca javára, volt olyan la liga szezon pl. 2015-16-os, ahol a Barca 38 meccsen 19 tizit rúgott, a real meg a felét sem. Nyilván itt egyetlen tévedés sem volt közte, full véletlen a különbség 😀
de engem azért abszolúte érdekelne, hogy hány darab olyan meccs volt az elmúlt években, ahol a Margit kárára tévedett a bíró? nézhetünk hosszabb távot is, hogy nullától különböző legyen a mérőszám 😛
meglátjuk, mondta a vak ember.
slowmotion
Vagy pl. érdekes, hogy a "real VARdrid"-tól a VAR bevezetése óta a La ligában 27 gólt vettek el, a második ezen a listán a Sevilla 16 ilyen esettel. 😀
Nem, nem bírózni akarok ezekkel, csak kiemelni hogy bizony hibáznak mindkét irányba, csak valahogy mindig a Real javára hozott döntések maradnak meg az emberekben. Pl. az ominózus Real-Bayern párharcon sem csak a spanyolok javára hibáztak, a visszavágó elején 0-0-nál kapott egy kamutizit a Bayern, csakhát a kutya nem foglalkozott vele, mert Vidal fellőtte Ramos labdája mellé a Szojuzra.
Tudom hogy nem vagyok elfogulatlan a tegnapi esettel kapcsolatban sem, de őszintén akkor is azt mondanám ha két számomra érdektelen csapat játszik, hogy szerintem ez az eset kurvára nem volt piros (2 db sárga lehetett volna, de ha nem adott az eredeti faultra, akkor lényegtelen erről beszélni), persze kép alapján tűnhet fojtogatásnak, de aki látta a lökést az látja hogy azért nem volt ez "torkon ragadás" ahogy Vilmos nyilatkozott. Persze láttunk már ilyenért is pirosat, vagy amikor anno Pepét is kiállították Müller ellen, mikor szart se csinált, csakhát a német eljátszotta a nagyhalált, VAR meg még tervben sem volt, de szerintem még többször láttunk olyat hogy ilyenre nem járt kiállítás.
Amúgy biztos vagyok benne, hogy hosszú távon a Real nyerné a legtöbbet ha Viniciust eltakarítanák az élsportból, egyáltalán nem való oda. Ancelotti meg a nagy tanár, aztán kb. lófaszt se tud vele kezdeni, se a pszichológusok, nem értem mire várunk vele kapcsolatban, csodára?
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 2 éve
emnétyes (vagy nemzethysportos) csávó miatt mekkora szekunder szégyen volt már végighallgatni a Sparta-meccs előtti sajttájt...
több mint 2 éve
Én az elejétől értettem 😊De azért a bírói segítség megkönnyíti azt hogy ez reprodukalhato legyenvegre ugy latszik vki megertette az eredeti szandekosan spoilerbe tett mondatomat.
Negritis, a vajda
csebi
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
naná, hogy nem. legismertebb brand is, legnagyobb követői táborral, meg hát rászistáknak sem akarnak tűnni.a másik vetülete meg a dolognak, hogy az azonnali pirossal minimum egy, de jó eséllyel két meccset kaphatott volna az az ember, akinek a sebessége elég könnyen dönthet egy párharcban, tehát lehet, hogy a következő kör a végállomás lehetett volna Vinicius hiányában.ennek kapcsan amugy ne felejtsuk el, hogy az UEFA teljesen nyugodtan eltilthatna meg mindig, akar volt piroslap akar nem. de nem fogjak.
slowmotion
csebi
több mint 2 éve
De, azzal én sem értek egyet.ha az ember visszatekint a BL történetében, akkor gyakran van olyan pont, amikor egy egyébként szinte magától értetődő győzelem is egy hajszálon múlott.
De innen eljutni odáig, h ha a Real nyerné a bl-t (ami több szempontból is érdekes felvetés jelenleg) akkor majd lehet megint erre mutogatni, h bezzeg megint csalással nyertek minimum fura nekem.
Amúgy meg szerintem senki nem vitatja, h a kedvező bírói ítéletek segítenek egy adott csapaton, csak kva unalmas, h ez vmiert mindig csak a Real kapcsán kerül elő, de amikor másik csapat kap ugyan így kedvező ítéletet, vagy esetleg a Real karara téved vmelyik bíró arról nagyvonalúan csend van (vagy legalábbis közel sincs ekkora banzaj belőle).
Szóval összességében szerintem egyetértünk, csak kicsit elbeszéltünk egymás mellett. 😊
rob3r7o
például amikor 2011 körül nyert a R&R-féle Bayern, akkor volt egy pont, ahol az Arsenal ellen otthon sikerült majdnem kiesni egy szarrá nyert odavágó után, vagy '18-ban nem sokon múlott, hogy a Real a szintén szarrá nyert torinói odavágó után a Bernabeuban tudta visszaküzdeni teljes döntetlenre a továbbjutást, hogy aztán az a cingár csatárgyerek hasra essen a Juventus tizenhatosán belül az első érintéstől (az volt ugye, amikor Gigi közölte a bíróval, hogy egy szemeteskuka van a szíve helyén). és akkor még a Patkány döntőbeli ipponjáról nem is beszéltünk.
szóval nem emiatt nyeri meg konkrétan a Margit a BL-t, ha megnyeri, de az biztos, hogy az ítélet elmaradása... hát finoman fogalmazva nem hátráltatta a továbbjutásukat.
több mint 2 éve
a másik vetülete meg a dolognak, hogy az azonnali pirossal minimum egy, de jó eséllyel két meccset kaphatott volna az az ember, akinek a sebessége elég könnyen dönthet egy párharcban, tehát lehet, hogy a következő kör a végállomás lehetett volna Vinicius hiányában.ennek kapcsan amugy ne felejtsuk el, hogy az UEFA teljesen nyugodtan eltilthatna meg mindig, akar volt piroslap akar nem. de nem fogjak.
slowmotion
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
amugy ez nem igy van. sztem itt ez eleg rendszeres a soccer topikban, es nem csak a Real eseten.De, azzal én sem értek egyet.nem, nem csak azzal nyert.Ezekre amúgy őszintén nem tudom mi szükség. 😀 de okes, ha nektek így jobb a Real csak csalással nyert bl-t.Az a baj hogy a piros elmaradása nem csak a lipcse meccset befolyásolja hanem a kövi párharcot isne zavard ossze a real imadokat tenyekkel. meg olyan dolgokkal, hogy parharcokat eldonto biroi hibak nincsenek hatassal a BL gyozelemre.
És a real az ámokfutásokat rendszeresen úszta meg lap nélkül
Negritis, a vajda
csebi
De mindegy, én ebből az eszmecserebol kiszállok, mert kezd elég színvonal alatti lenni.
rob3r7o
de az nem szinvonal alatti, hogy egy ilyen dontes nincs kihatassal a parharcra?
csebi
De innen eljutni odáig, h ha a Real nyerné a bl-t (ami több szempontból is érdekes felvetés jelenleg) akkor majd lehet megint erre mutogatni, h bezzeg megint csalással nyertek minimum fura nekem.
Amúgy meg szerintem senki nem vitatja, h a kedvező bírói ítéletek segítenek egy adott csapaton, csak kva unalmas, h ez vmiert mindig csak a Real kapcsán kerül elő, de amikor másik csapat kap ugyan így kedvező ítéletet, vagy esetleg a Real karara téved vmelyik bíró arról nagyvonalúan csend van (vagy legalábbis közel sincs ekkora banzaj belőle).
Szóval összességében szerintem egyetértünk, csak kicsit elbeszéltünk egymás mellett. 😊
rob3r7o
jogosan jon fel a Bayernnel is (asszem a 2013as BL gyozelemnel, talan a Juve parharcban volt egy lesgol, de ugye a Kassais meccsen is volt, aki itt bebizonyitotta, hogy Viktor amugy a Bayern javara csalt ... pl), de ugyanugy a Barca is meg szokta kapni. Valogatott kapcsan meg legutobb az argentinok is. ez egy picit atka is annak, hogy vmeik csapat nyer, mert akkor annak kapcsan nagyobbak lesznek a tevedesek. nyilvan VAR elott erthetobb volt, mert ott abban a helyzetben kellett donteni. viszont VAR eseten eppen az ilyen incidensek miatt erthetetlen az egesz.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
én bevallottan nem nézek sok Reál meccset, mert hát nem a szívem csücskei, na.de engem azért abszolúte érdekelne, hogy hány darab olyan meccs volt az elmúlt években, ahol a Margit kárára tévedett a bíró? nézhetünk hosszabb távot is, hogy nullától különböző legyen a mérőszám 😛
nyilván ez a klub renoméjából is következik, a Reál a legnagyobb intézmény az európai fociban kb Puskásék óta, ezzel nem vitatkozom, nincs is értelme. viszont pont emiatt általában tizenkét ember ellen kell küzdenie az egységsugarú csapatnak, az is igaz.
nyilván ott kell lenni, hogy a bíró
mert lehet mondani, hogy ha tegnap kiállítják, az nem jelenti azt, hogy a Lipcse két gólt rúg ellenük, valóban. DE 11:11 ellen is centiken múlt, hogy nem mentette hosszabbításra a meccset Olmo, akkor 11:10 ellen ennek pláne lett volna esélye - főleg, hogy a Real leggyorsabb emberét vette volna ki a bíró, tehát még az sem biztos, hogy meg tudták volna kontrázni a buszból a Lipcsét.
a másik vetülete meg a dolognak, hogy az azonnali pirossal minimum egy, de jó eséllyel két meccset kaphatott volna az az ember, akinek a sebessége elég könnyen dönthet egy párharcban, tehát lehet, hogy a következő kör a végállomás lehetett volna Vinicius hiányában.
meglátjuk, mondta a vak ember.
több mint 2 éve
De, azzal én sem értek egyet.nem, nem csak azzal nyert.Ezekre amúgy őszintén nem tudom mi szükség. 😀 de okes, ha nektek így jobb a Real csak csalással nyert bl-t.Az a baj hogy a piros elmaradása nem csak a lipcse meccset befolyásolja hanem a kövi párharcot isne zavard ossze a real imadokat tenyekkel. meg olyan dolgokkal, hogy parharcokat eldonto biroi hibak nincsenek hatassal a BL gyozelemre.
És a real az ámokfutásokat rendszeresen úszta meg lap nélkül
Negritis, a vajda
csebi
De mindegy, én ebből az eszmecserebol kiszállok, mert kezd elég színvonal alatti lenni.
rob3r7o
de az nem szinvonal alatti, hogy egy ilyen dontes nincs kihatassal a parharcra?
csebi
De innen eljutni odáig, h ha a Real nyerné a bl-t (ami több szempontból is érdekes felvetés jelenleg) akkor majd lehet megint erre mutogatni, h bezzeg megint csalással nyertek minimum fura nekem.
Amúgy meg szerintem senki nem vitatja, h a kedvező bírói ítéletek segítenek egy adott csapaton, csak kva unalmas, h ez vmiert mindig csak a Real kapcsán kerül elő, de amikor másik csapat kap ugyan így kedvező ítéletet, vagy esetleg a Real karara téved vmelyik bíró arról nagyvonalúan csend van (vagy legalábbis közel sincs ekkora banzaj belőle).
Szóval összességében szerintem egyetértünk, csak kicsit elbeszéltünk egymás mellett. 😊
„History is a set of lies agreed upon.”
“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 2 éve
De mindegy, én ebből az eszmecserebol kiszállok, mert kezd elég színvonal alatti lenni.Durva, hogy az elvakultság még az értelmes emberekből is ilyeneket hoznak ki. Számomra értelmezhetetlen jelenség, de vélhetően azért mert annyira nem rajongok egy csapatért se, hogy ezt én ilyen fontosnak tartsam.
rob3r7o
több mint 2 éve
Szerintem felesleges azt mondani hogy érdemtelenül nyerte bármelyik BLt a reál, mert nemÉs a 🐫 vb-ig vissza se menjünk ugye...
De azért a bírói segítség megkönnyíti azt hogy ez reprodukalhato legyen
Nyilván a sztárokat tolják minden sportban
Legyen az reál, Bayern, mu, Lakers, pats, chiefs, warriors, ...
Negritis, a vajda
több mint 2 éve
De azért a bírói segítség megkönnyíti azt hogy ez reprodukalhato legyenvegre ugy latszik vki megertette az eredeti szandekosan spoilerbe tett mondatomat.
Negritis, a vajda
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
Szerintem felesleges azt mondani hogy érdemtelenül nyerte bármelyik BLt a reál, mert nemDe azért a bírói segítség megkönnyíti azt hogy ez reprodukalhato legyen
Nyilván a sztárokat tolják minden sportban
Legyen az reál, Bayern, mu, Lakers, pats, chiefs, warriors, ...
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Ebben mondjuk szerintem nincs igazad, mínusz 1 ember ebben a Pep féle patikamérleg fetisiszta robot fociban rengeteget jelent. Az, hogy a Carlo féle deffenzív semmiben tegnap kb tök mindegy lett volna, hogy elől 1 vagy 2 ember próbálja befutni Kroos vagy Bellinghem labdáit igazából mindegy is.Biztos vannak hatással a bírói ítéletek, de itt nem az lett volna. Nem az utolsó percben meg nem adott büntető volt ami Lipcsei továbbjutást ért volna. 60. percben döntetlen állásnál, ha ki is küldi Viniciust, mi garantálja hogy tudott volna egyáltalán gólt rúgni a Lipcse. Az hogy valakit kiállítanak nem egyértelműen befolyásolja a párharcot, egy be nem fújt büntető mondjuk annál inkább, mert ott közvetlenül gólt tudsz szerezni, egy pirosnál nem.Az a baj hogy a piros elmaradása nem csak a lipcse meccset befolyásolja hanem a kövi párharcot isne zavard ossze a real imadokat tenyekkel. meg olyan dolgokkal, hogy parharcokat eldonto biroi hibak nincsenek hatassal a BL gyozelemre.
És a real az ámokfutásokat rendszeresen úszta meg lap nélkül
Negritis, a vajda
csebi
kapitnono
Vini egy ovis szintű nárcisztikus pöcs, hű tanítványa a Neymari kulturának. Az, hogy tempóban és agilitásban ennyire veri a többieket az bőven a mai kor hulladék nívójának az ismérve. A gyerek megtanult lőni és egyből top3 játékos lett a világon...Azzal az aggyal, ami neki van. Ez no comment.
Ez a Lipcse ha nem vak vagy retardált csatárokkal rendelkezne kiállítás nélkül is hoznia kellett volna a meccset. Az egyébként rasszistán majmozó (ja bocs, ilyet nem szabad leírni) W. Orbán legyen a motm mindent elmond az impotens csapatról egy kieséses párharc visszavágójára hátránnyal érkező csapatról...
több mint 2 éve
nem, nem csak azzal nyert.Ezekre amúgy őszintén nem tudom mi szükség. 😀 de okes, ha nektek így jobb a Real csak csalással nyert bl-t.Az a baj hogy a piros elmaradása nem csak a lipcse meccset befolyásolja hanem a kövi párharcot isne zavard ossze a real imadokat tenyekkel. meg olyan dolgokkal, hogy parharcokat eldonto biroi hibak nincsenek hatassal a BL gyozelemre.
És a real az ámokfutásokat rendszeresen úszta meg lap nélkül
Negritis, a vajda
csebi
De mindegy, én ebből az eszmecserebol kiszállok, mert kezd elég színvonal alatti lenni.
rob3r7o
de az nem szinvonal alatti, hogy egy ilyen dontes nincs kihatassal a parharcra?
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
Ezekre amúgy őszintén nem tudom mi szükség. 😀 de okes, ha nektek így jobb a Real csak csalással nyert bl-t.Az a baj hogy a piros elmaradása nem csak a lipcse meccset befolyásolja hanem a kövi párharcot isne zavard ossze a real imadokat tenyekkel. meg olyan dolgokkal, hogy parharcokat eldonto biroi hibak nincsenek hatassal a BL gyozelemre.
És a real az ámokfutásokat rendszeresen úszta meg lap nélkül
Negritis, a vajda
csebi
De mindegy, én ebből az eszmecserebol kiszállok, mert kezd elég színvonal alatti lenni.
„History is a set of lies agreed upon.”
“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 2 éve
Biztos vannak hatással a bírói ítéletek, de itt nem az lett volna. Nem az utolsó percben meg nem adott büntető volt ami Lipcsei továbbjutást ért volna. 60. percben döntetlen állásnál, ha ki is küldi Viniciust, mi garantálja hogy tudott volna egyáltalán gólt rúgni a Lipcse. Az hogy valakit kiállítanak nem egyértelműen befolyásolja a párharcot, egy be nem fújt büntető mondjuk annál inkább, mert ott közvetlenül gólt tudsz szerezni, egy pirosnál nem.Az a baj hogy a piros elmaradása nem csak a lipcse meccset befolyásolja hanem a kövi párharcot isne zavard ossze a real imadokat tenyekkel. meg olyan dolgokkal, hogy parharcokat eldonto biroi hibak nincsenek hatassal a BL gyozelemre.
És a real az ámokfutásokat rendszeresen úszta meg lap nélkül
Negritis, a vajda
csebi

több mint 2 éve
Az a baj hogy a piros elmaradása nem csak a lipcse meccset befolyásolja hanem a kövi párharcot isne zavard ossze a real imadokat tenyekkel. meg olyan dolgokkal, hogy parharcokat eldonto biroi hibak nincsenek hatassal a BL gyozelemre.
És a real az ámokfutásokat rendszeresen úszta meg lap nélkül
Negritis, a vajda
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
Az a baj hogy a piros elmaradása nem csak a lipcse meccset befolyásolja hanem a kövi párharcot isÉs a real az ámokfutásokat rendszeresen úszta meg lap nélkül
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Te kérdeztél és az volt a kérdésed, hogy a BL győzelmet lehet-e arra fogni, hogy 1-0-ás Real vezetésnél a legjobb 16 között nem állították ki Vinicius-t.te azt kerdezed, hogy miert lehetne BL gyozelmet fogni arra, hogy a tovabbjutast jelento golt lovo jatekost nem allitottak ki mielott berugta azt a golt?A múltkor pont Te linkelted, úgyhogy lopom:ok. akkor nem szamit semmit. ertem.Miért lehetne?tehat ha iden nyer a Real akkor erre sem lehet fogni ugye?Értem én hogy fáj a Bayern elleni, de 5 blt nem lehet csak a bíróra fogni, max ha eltökélt real hater vagy.nem is tudtam, hogy az UEFA BL VAR szobaja meg mindig a 2018-as orosz vb-t promozza 2024ben is.
Sixo
| amugy csak a szokasos Real fujas. igy lehet 'dinasztiat' epiteni. |
csebi
kapitnono
csebi
Oké, a lökés tényleg pirosat ért volna, de 0-0-nál történt a legjobb 16 között. Ha a Real BL-t nyer még 3 kört kell mennie.
Jughead
csebi
docplayer.hu/1677185-Szovegertest-fejleszto-gyakorlatok.html#google_vignette
Jughead
sztem lehet, mert egyenes kovetkezmenye van a biroi meg VAR tevedesnek. de ez az en velemenyem.
csebi
Erre írtam, hogy nem, nem lehet erre fogni, mert még kell 3 párharcot nyernie a Realnak és a kiállítás után még a Lipcsének kellett volna 2-t lőnie, vagy 11-esekkel továbbmennie.
Azt nem írtam, hogy nem számít semmit, a párharc szempontjából volt jelentősége, de még a párharc szempontjából sem tudhatod, hogy Vini kiállítása után a Lipcse képes lett volna-e 2 gólt lőni vagy 11-esekkel továbbmenni.
Akkor mondhatod azt, hogy bírói hiba miatt lett egy csapat BL győztes, ha a döntőben döntetlennél a meccs végén nem adnak meg szabályos gólt az ellenfélnek, majd a kedvezményezett csapat hosszabbításban/11-esekkel nyer.
Szerkesztette: Jughead
több mint 2 éve
te azt kerdezed, hogy miert lehetne BL gyozelmet fogni arra, hogy a tovabbjutast jelento golt lovo jatekost nem allitottak ki mielott berugta azt a golt?A múltkor pont Te linkelted, úgyhogy lopom:ok. akkor nem szamit semmit. ertem.Miért lehetne?tehat ha iden nyer a Real akkor erre sem lehet fogni ugye?Értem én hogy fáj a Bayern elleni, de 5 blt nem lehet csak a bíróra fogni, max ha eltökélt real hater vagy.nem is tudtam, hogy az UEFA BL VAR szobaja meg mindig a 2018-as orosz vb-t promozza 2024ben is.
Sixo
| amugy csak a szokasos Real fujas. igy lehet 'dinasztiat' epiteni. |
csebi
kapitnono
csebi
Oké, a lökés tényleg pirosat ért volna, de 0-0-nál történt a legjobb 16 között. Ha a Real BL-t nyer még 3 kört kell mennie.
Jughead
csebi
docplayer.hu/1677185-Szovegertest-fejleszto-gyakorlatok.html#google_vignette
Jughead
sztem lehet, mert egyenes kovetkezmenye van a biroi meg VAR tevedesnek. de ez az en velemenyem.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
egyreszt, nem csak erre lehet fogni. annyit irtam spoilerben, hogy igy lehet dinasztiat epiteni. nem csak a biroi hibakon, tevedeseken mult-mulik, de nagyban hozzajarultak.Szerintem kb ugyan annyira hülyeség azt mondani, h nem számít semmit, és azt, h esetleg emiatt nyeri meg a bl-t a Madrid.ok. akkor nem szamit semmit. ertem.Miért lehetne?tehat ha iden nyer a Real akkor erre sem lehet fogni ugye?Értem én hogy fáj a Bayern elleni, de 5 blt nem lehet csak a bíróra fogni, max ha eltökélt real hater vagy.nem is tudtam, hogy az UEFA BL VAR szobaja meg mindig a 2018-as orosz vb-t promozza 2024ben is.
Sixo
| amugy csak a szokasos Real fujas. igy lehet 'dinasztiat' epiteni. |
csebi
kapitnono
csebi
Oké, a lökés tényleg pirosat ért volna, de 0-0-nál történt a legjobb 16 között. Ha a Real BL-t nyer még 3 kört kell mennie.
Jughead
csebi
Most tok őszintén, mi a garancia arra, h ha az piros akkor a Lipcse jut tovább? Mi van akkor, ha pont a piros miatt kapcsolt vna más fokozatba a Real és megy mondjuk tovább sokkal simábban, mint így? Kb ugyan annyi esélye lehetett vna, mint h emiatt tovább megy az RB.
rob3r7o
igen, nem tudjuk. de abban biztosak lehetunk, hogy akkor Vinicius nem lovi be a tovabbjutast jelento golt. erre azert eleg nagyban mernek fogadni.