Soccer

42 feliratkozó

több mint 2 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 118
Az FC Barcelona korábbi elnöke, Josep Maria Bartomeu tiltakozásában azt kérte, hogy a Real Madrid ne vehessen részt az ügyben, viszont a bíró szerint minden élvonalbeli csapat, így a királyi gárda is jogosult arra, hogy részt vegyen a vizsgálatban – feltéve, hogy bebizonyosodik a rendszerszintű korrupció vádja, hiszen ebben az esetben a Barca minden ellenfele „megszenvedte” a Negreira cégének küldött milliókat.

Joaquín Aguirre továbbá kizárta a Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetséget (RFEF) az ügyből, valamint közölte: a nyomozók azt igyekeznek kideríteni, hogy a Negreirának fizetett pénzek bűncselekménynek számítanak-e annak függvényében, hogy maguk a játékvezetők nem kaptak pénzt a mérkőzések eredményeinek befolyásolására.

Végül, de nem utolsósorban a spanyol játékvezetést irányító szervezet (CTA) jelenlegi elnöke, Luis Medina Cantalejo azzal érvelt, hogy Negreira szerepe csupán dekoratív volt a katalán testületben, de a bíró ezt elutasította.

Remélem helyreteszik "őket". Irány a negyedosztály.
KeyG
Azért ahhoz képest, hogy a reál milyen csapatot tett össze idén, még így is eléggé fosol a Barcától, jó ezt látni, csak ne felejtsd el kiteregetni a szaros alsót 🤣
Kizárt, hogy anélkül hogy bírókat vesztegessenek meg, kizárják őket, márpedig eddig nem volt konkrétan ilyen hír. Én legalábbis nem olvastam és amit írtál aszerint még nem bizonyosodott be semmi…
több mint 2 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 957 — Colts Fan
Lennék légy az irodában, amikor ten Hag Antony eltiltása miatt leül tárgyalni Sanco-val, hogy "Jáááájj hát te nagyon kellesz nekem!!" 😀😀😀
több mint 2 éve
warr_b Washington Commanders 31 098 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Urbán Flórit is kirúgta a BVSC
zacknorb
rip, irány vissza az nb3 😕
Löfli
Belsős info szerint a tulaj bele akart szólni a csapat összeállításába. Valamelyik játékos menedzsere sírt a tulajnak, az meg megüzente Urbánnak, hogy ha nem játszatják az aranylábút, akkor hétfőn már nem ő az edző.
A tulaj szava dönt, a meccsen ki is kaptak 4:0-ra.
slowmotion
Hú de ismerős...
Mondjuk ilyen Vernes, Hidi Patrik féle igazolásokkal pont erre lehetett számítani.


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 527 — Cowboys fan
Urbán Flórit is kirúgta a BVSC
zacknorb
rip, irány vissza az nb3 😕
Löfli
Belsős info szerint a tulaj bele akart szólni a csapat összeállításába. Valamelyik játékos menedzsere sírt a tulajnak, az meg megüzente Urbánnak, hogy ha nem játszatják az aranylábút, akkor hétfőn már nem ő az edző.
A tulaj szava dönt, a meccsen ki is kaptak 4:0-ra.
több mint 2 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 752 — Így remélem megfelelek nektek.....
Az FC Barcelona korábbi elnöke, Josep Maria Bartomeu tiltakozásában azt kérte, hogy a Real Madrid ne vehessen részt az ügyben, viszont a bíró szerint minden élvonalbeli csapat, így a királyi gárda is jogosult arra, hogy részt vegyen a vizsgálatban – feltéve, hogy bebizonyosodik a rendszerszintű korrupció vádja, hiszen ebben az esetben a Barca minden ellenfele „megszenvedte” a Negreira cégének küldött milliókat.

Joaquín Aguirre továbbá kizárta a Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetséget (RFEF) az ügyből, valamint közölte: a nyomozók azt igyekeznek kideríteni, hogy a Negreirának fizetett pénzek bűncselekménynek számítanak-e annak függvényében, hogy maguk a játékvezetők nem kaptak pénzt a mérkőzések eredményeinek befolyásolására.

Végül, de nem utolsósorban a spanyol játékvezetést irányító szervezet (CTA) jelenlegi elnöke, Luis Medina Cantalejo azzal érvelt, hogy Negreira szerepe csupán dekoratív volt a katalán testületben, de a bíró ezt elutasította.

Remélem helyreteszik "őket". Irány a negyedosztály.
KeyG
Tudod ebben az a szr/igazságtalan, hogy pont a jelenlegi játèkosok ès a szurkolók nem tehetnek róla...máskènt kellene ezt "helyre" tenni, arról nem is beszélve, hogy máshol is lenne mit kapargatni, de tudom pokolra való az egèsz csapat meg mindenki akinek valaha valmikor köze volt hozzajuk pozitív èrtelemben...

De tudod mit legyen negyed osztály legyen mindenki bódog aztán jussunk vissza az első ligaba aztán 10 èvig senki mas nem nyer bajnokságot🤪

Szerkesztette: dande2
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 156 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
 www.fradi.hu/labdarugas/elso-csapat/hirek/lisztes-krisztiant-megvasarolta-az-eintracht-frankfurt
több mint 2 éve
Löfli Arizona Cardinals Kennesaw State Owls 24 444 — ellenIktriad / 2026 Arena4 March Madness winner
Urbán Flórit is kirúgta a BVSC
zacknorb
rip, irány vissza az nb3 😕


https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 2 éve
KeyG Baltimore Ravens 15 314
Az FC Barcelona korábbi elnöke, Josep Maria Bartomeu tiltakozásában azt kérte, hogy a Real Madrid ne vehessen részt az ügyben, viszont a bíró szerint minden élvonalbeli csapat, így a királyi gárda is jogosult arra, hogy részt vegyen a vizsgálatban – feltéve, hogy bebizonyosodik a rendszerszintű korrupció vádja, hiszen ebben az esetben a Barca minden ellenfele „megszenvedte” a Negreira cégének küldött milliókat.

Joaquín Aguirre továbbá kizárta a Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetséget (RFEF) az ügyből, valamint közölte: a nyomozók azt igyekeznek kideríteni, hogy a Negreirának fizetett pénzek bűncselekménynek számítanak-e annak függvényében, hogy maguk a játékvezetők nem kaptak pénzt a mérkőzések eredményeinek befolyásolására.

Végül, de nem utolsósorban a spanyol játékvezetést irányító szervezet (CTA) jelenlegi elnöke, Luis Medina Cantalejo azzal érvelt, hogy Negreira szerepe csupán dekoratív volt a katalán testületben, de a bíró ezt elutasította.

Remélem helyreteszik "őket". Irány a negyedosztály.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 21 983
Urbán Flórit is kirúgta a BVSC
És tegnap kinevezte a Kisvárda Mátyus Janit (amikor 6-7 éve egy péntek reggel a városligeti jégpályán ordított osztálytársammal nem gondoltam volna hogy idáig viszi)
zacknorb
Mátyus Mágus tavaly kupadöntőig vitt minket, Verebes Kettő!
Dzsokijuing
Eki volt a jele az óvodában 😉
több mint 2 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 441 — Saturday Night Lights
Urbán Flórit is kirúgta a BVSC
És tegnap kinevezte a Kisvárda Mátyus Janit (amikor 6-7 éve egy péntek reggel a városligeti jégpályán ordított osztálytársammal nem gondoltam volna hogy idáig viszi)
zacknorb
Mátyus Mágus tavaly kupadöntőig vitt minket, Verebes Kettő!

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 29 695 — nabege2@yahoo.com
Mondjuk persze jó lenne megnézni Mátét máshol, csak hát ott nem lesz ám ilyen jó a keret.
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 156 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Urbán Flórit is kirúgta a BVSC
És tegnap kinevezte a Kisvárda Mátyus Janit (amikor 6-7 éve egy péntek reggel a városligeti jégpályán ordított osztálytársammal nem gondoltam volna hogy idáig viszi)
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 987
Ez a Hendersonos TheAthletic interjú nagyon képmutatóra sikeredett.
Sixo
Mindig is képmutató volt. 😊

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
csipkelli 4 010
 www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/ftc-ok-alkotjak-majd-sztankovics-stabjat-hivatalos-2976981

Megjött a mosoly.
Most kellene a Vidinek elcsennie valakit, de állítólag Zalaegerszeg lesz.
több mint 2 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 42 229 — LIGHTS OUT!
Ez a Hendersonos TheAthletic interjú nagyon képmutatóra sikeredett.

több mint 2 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 42 229 — LIGHTS OUT!
Nah Meki csak megérinthette kedvencét:

több mint 2 éve
Toto21 Chicago Bears 8 976
Antony ex-barátnője, Gabriella Cavallin feljelentette a rendőrségen a focistát. Állítása szerint a MU sztárja több alkalommal is verte őt, még a mell implantátumát is megsebesítette, a körmeit többször is letörte. A DJ és influencer (🚩) azt is említette egy korábban a TV-nek adott interjúban, hogy a játékos megfenyegette, hogy együtt fognak meghalni.
Az Antourny feltalálója tagadta a vádakat instagram storyjában.
Sixo
Ha valakit választanom kéne a keretből akinek örülnék ha eltakarodna, az tuti ő lenne.
dugo93
Antony es Maguire mehetne amerre lat. Szerintem az oltozonek is jot tenne.
több mint 2 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 599 — Invisible man
Antony ex-barátnője, Gabriella Cavallin feljelentette a rendőrségen a focistát. Állítása szerint a MU sztárja több alkalommal is verte őt, még a mell implantátumát is megsebesítette, a körmeit többször is letörte. A DJ és influencer (🚩) azt is említette egy korábban a TV-nek adott interjúban, hogy a játékos megfenyegette, hogy együtt fognak meghalni.
Az Antourny feltalálója tagadta a vádakat instagram storyjában.

Sixo
Ahogy az a tag kinéz instant 20 év.
FLZOLI
Olyat lehet hogy Antonyt kirakjuk de Greenwoodot visszakérjük?! 😁

Az edző liblingje bajban, mi lesz most a kopasszal?

Amúgy tudom gáz de a "letörte a körmét" résznél felnevettem.
davemayer
Itt inkább a hogyan törhette le a körmöket a kérdés. Nyilván nem alvás közben megprankelte és amúgy a nőnek semmi bántódása nem eshetett, hanem valami erős dulakodás kell ahhoz, hogy ez megtörténhessen.
Sixo
Hosszú évek alatt összegyűjtött tapasztalataim (nem) alapján a méteres műkörmök (mint a képen is látható) ragasztása adta meg magát aztán max ez betörte az igazit. Ez olyan minthogy kitépte a haját (max a hozzávarrott szálakat). Mindezzel csak arra akartam utalni, hogy nagyon rusnyán összekalapált műnő ez. (Természetesen a családon belüli erőszaktól elhatárolódok)


A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 2 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 773
Antony ex-barátnője, Gabriella Cavallin feljelentette a rendőrségen a focistát. Állítása szerint a MU sztárja több alkalommal is verte őt, még a mell implantátumát is megsebesítette, a körmeit többször is letörte. A DJ és influencer (🚩) azt is említette egy korábban a TV-nek adott interjúban, hogy a játékos megfenyegette, hogy együtt fognak meghalni.
Az Antourny feltalálója tagadta a vádakat instagram storyjában.
Sixo
Ha valakit választanom kéne a keretből akinek örülnék ha eltakarodna, az tuti ő lenne.

több mint 2 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 42 229 — LIGHTS OUT!
Antony ex-barátnője, Gabriella Cavallin feljelentette a rendőrségen a focistát. Állítása szerint a MU sztárja több alkalommal is verte őt, még a mell implantátumát is megsebesítette, a körmeit többször is letörte. A DJ és influencer (🚩) azt is említette egy korábban a TV-nek adott interjúban, hogy a játékos megfenyegette, hogy együtt fognak meghalni.
Az Antourny feltalálója tagadta a vádakat instagram storyjában.

Sixo
Ahogy az a tag kinéz instant 20 év.
FLZOLI
Olyat lehet hogy Antonyt kirakjuk de Greenwoodot visszakérjük?! 😁

Az edző liblingje bajban, mi lesz most a kopasszal?

Amúgy tudom gáz de a "letörte a körmét" résznél felnevettem.
davemayer
Itt inkább a hogyan törhette le a körmöket a kérdés. Nyilván nem alvás közben megprankelte és amúgy a nőnek semmi bántódása nem eshetett, hanem valami erős dulakodás kell ahhoz, hogy ez megtörténhessen.

több mint 2 éve
davemayer Chicago Bears 15 710 — "Grammar maci"
Antony ex-barátnője, Gabriella Cavallin feljelentette a rendőrségen a focistát. Állítása szerint a MU sztárja több alkalommal is verte őt, még a mell implantátumát is megsebesítette, a körmeit többször is letörte. A DJ és influencer (🚩) azt is említette egy korábban a TV-nek adott interjúban, hogy a játékos megfenyegette, hogy együtt fognak meghalni.
Az Antourny feltalálója tagadta a vádakat instagram storyjában.

Sixo
Ahogy az a tag kinéz instant 20 év.
FLZOLI
Olyat lehet hogy Antonyt kirakjuk de Greenwoodot visszakérjük?! 😁

Az edző liblingje bajban, mi lesz most a kopasszal?

Amúgy tudom gáz de a "letörte a körmét" résznél felnevettem.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 2 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 779 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Antony ex-barátnője, Gabriella Cavallin feljelentette a rendőrségen a focistát. Állítása szerint a MU sztárja több alkalommal is verte őt, még a mell implantátumát is megsebesítette, a körmeit többször is letörte. A DJ és influencer (🚩) azt is említette egy korábban a TV-nek adott interjúban, hogy a játékos megfenyegette, hogy együtt fognak meghalni.
Az Antourny feltalálója tagadta a vádakat instagram storyjában.

Sixo
Ahogy az a tag kinéz instant 20 év.

több mint 2 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 363
Eszméletlen kommentek a SM-ban, videók, stb, amikor tudva levő volt hogy hetek (hónapok?) óta tárgyalnak Stankovics-csal..
JC6 - a ruszki
Mi az a SM?
YoungZeeZee
Social Media
több mint 2 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 42 229 — LIGHTS OUT!
Antony ex-barátnője, Gabriella Cavallin feljelentette a rendőrségen a focistát. Állítása szerint a MU sztárja több alkalommal is verte őt, még a mell implantátumát is megsebesítette, a körmeit többször is letörte. A DJ és influencer (🚩) azt is említette egy korábban a TV-nek adott interjúban, hogy a játékos megfenyegette, hogy együtt fognak meghalni.
Az Antourny feltalálója tagadta a vádakat instagram storyjában.


Szerkesztette: Sixo

több mint 2 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 957 — Colts Fan
Bár Empty arab, görög meg török fób, azért a fontos átigazolások most történnek, hiába lett bezárva a tracker.
Eric Bailly -> Besiktas
Tanguy Ndombele -> Galataray, loan
Daniel Podensce -> Olimpiakos, loan
Stevan Jovetic -> Olimpiakos
Musa Barrow -> Al Valami
Yannick Carrasco -> Al Kebab
Davinson Sanchez -> Galatasaray
Sixo
És volt egy bombaigazolás is, Firas Al-Buraikan az Al-Fateh-ből az Al-Ahli-ba igazolt.