Soccer

42 feliratkozó

több mint 5 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 422 — Steelers fan
Szerintem Kubatovék is teljesen tisztánan vannak azzal hogy a magyarok, de főleg a fradisták is inkább magyarokat szeretnének a pályan látni és a háttérben tesznek is azért hogy ez megvalósulhasson a jövőben.
davemayer
Szerintem ez így nem igaz.
A szurkolók győzelmeket szeretnének látni.
Tök mindegy kifélék-mifélék a játékosok.
Pl. amikor megjelentek a feketék az NB1-ben a Fradi tábor szarráhuhogta őket. Aztán lett a Fradinak is feketéje, megcsihadtak, mostanra meg van amikor szinte a fél csapat néger, és már le se szarják.
Lehet, hogy ezen a fórumon az az attitűd, hogy jó lenne ugyanez a siker magyarokkal, de akiket én ismerek fradiszurkolók, bérletesek, azok semmivel se örülnének jobban, ha Dzsuzsák, Német Krisztián vagy Radó lenne a siker letéteményese, nekik teljesen jó így is.
Nyilván Simon Tibit, Kellert, Telek Mancit, Lisztest, Lipcseit, Zavát meg Dzurják Csöpit mindenki felidézi, de az egy másik világ volt az egész világfutballban, sokkal kevesebb légióssal. És akkor is volt Kuntics, Kopunovics meg Fatusi Babatunde.
Sobri Jóska
Így van, nem azt mondon hogy követelik a full magyar csapatot csak páran ezt is hozzáteszik. Egyébként én is leszarom hogy hány magyar van a csapatban, az játsszon aki a legjobb, ha pont magyar annál jobb.
davemayer
Akkor már csak azt vezesd le, hogy ha lényegtelen, hogy hány magyar meg a kaukázusi rasszhoz tartozó van egy csapatban akkor miért elítélendő, ha 2 klubcsapat ( X és Y nemzetiségű) párharcában a szurkoló (aki pl X nemzetiségű, de Y-nak szurkol ha az a kedvenc csapata)? Akkor mi az összefüggés, ha tényszerűen eredményorientált versenyben a lényeg nem a ria-ria-hungáriázás tartalmi volta, hanem az, hogy aki játszik az eredményt hozzon, ukrán edzővel meg akár 11 random nemzetiségűvel.
VanillaSky
Nem értem a kérdést.
Ha azt kérdezed hogy miért baj az ha magyarként magyar klubcsapat ellen szurkolsz arra inkább nem is válaszolok.
A Ferencváros egy magyar klubcsapat, csak külföldi játszik benne akkor is magyar klubként van besorolva.
davemayer
Pedig nem annyira bonyolult. Azt írod, hogy elsődlegesen a Fradi azon érdekét tartod a szemed előtt, hogy minél eredményesebben szerepeljenek, akkor is, ha a ria-riázás csak a szokásos szlogenetek és a csapatból bőven lesz olyan, aki nem érti, hogy mit ordibál a nézőtér, így ha ukrán edző meg afrikai népek rohangásznak a pályán és ezt eredményesen teszik az többet ér, mintha néhány igazi ősmagyar tenné ezt, kevésbé eredményesen. Az esetedben pedig az állampolgárság és a klub származási országa megegyezik. Viszont bőven van olyan ember, akinél ugyanezek a szempontok csak X állampolgárként szurkol Y származási ország csapatának. Viszont ugyanaz a motivációja, hogy a 'sajátjai' eredményesen dolgozzanak akkor is, ha olyan csapattal kerülnek szembe aki megegyezik neki, mint szurkoló állampolgárságával, viszont ennyiben ki is merül a kötődése hozzájuk. Így pl egy Real-Fradi meccsen természetes, hogy a Realnak szurkolnék, mivel teszem ezt 21 éve, a Fradi meg annyit jelent, hogy néha elautózok a népligeti stadion előtt, ezen kívül semmi jelentősége számomra létüknek.
VanillaSky
Én még egy dolgot hozzátennék: amikor a politika megjelent a hazai fociban és eldöntötte, hogy kinek milyen szerepet szán, akkor megölte a sport, a versenysemlegesség lényegét.

Én leszarom az állami pénzből mesterségesen felpumpált Fradit és Vidit, leszarom azt az nb1-et, amiben politikusok csapatai versenyeznek egymással klubcsapatok helyett, amikor nekünk Nyíregyházán csak a nyomort osztották, miközben a falusi Kisvárdát tömik pénzzel, mert az Seszták csapata. De pl Kecskeméten pár éve felépítettek tehetséggel és magántökével egy csapatot, amit a rendszer kiírtott, mert kellett másnak a hely.

Szóval nekem ez a Fradi siker semmit sem jelent. Sőt, csak még jobban undorodom, mert a híres Ferencvárosból, az átkos ellencsapatából pártcsapat lett, pár ember pedig meggyőzi magát, hogy ez így van jól.

De tudom, orbánutálósorosistamigráns vagyok, meg nem magyar...
több mint 5 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Mindenki annak szurkol akinek szeretne, sot, a kedvenc csapat legnagyobb rivalisa(i)nak veresegeert is lehet orulni 😀 (bar nyilvan csak akkor igazi ha haver orra ala lehet dorgolni, remelhetoleg egymas ellenin).

En a Puskast leszamitva minden magyar csapatnak szurkoltam eddig, es az egyik legjobb elmenyem volt, Kispest szurkolokent, amikor Brusszelben a szaloniki-i szarmazasu munkatarsammal neztuk a Vidi-PAOKot 😀 (ahol ugye oda-vissza nyert a Vidi).

Azzal h a Fradi/Vidiben nem a magyarok huzoemberek, mar elfogadtam, latszik h nalunk is azert Botka meg Gazdag akik ugy tunnek h megutik a nemzetkozi szintet, akiket kineveltunk. A tobbiek kozt is van tobb jo potencialu, de egy se ferne be a top2 csapatba. Ha ez kell az europai porondhoz, akk ez kell.

Remelhetoleg lesz par magyar aki azert befer majd a jovoben is (Bolla pl a Vidiben), a valogatott miatt.

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
davemayer Chicago Bears 15 646 — "Grammar maci"
Szerintem Kubatovék is teljesen tisztánan vannak azzal hogy a magyarok, de főleg a fradisták is inkább magyarokat szeretnének a pályan látni és a háttérben tesznek is azért hogy ez megvalósulhasson a jövőben.
davemayer
Szerintem ez így nem igaz.
A szurkolók győzelmeket szeretnének látni.
Tök mindegy kifélék-mifélék a játékosok.
Pl. amikor megjelentek a feketék az NB1-ben a Fradi tábor szarráhuhogta őket. Aztán lett a Fradinak is feketéje, megcsihadtak, mostanra meg van amikor szinte a fél csapat néger, és már le se szarják.
Lehet, hogy ezen a fórumon az az attitűd, hogy jó lenne ugyanez a siker magyarokkal, de akiket én ismerek fradiszurkolók, bérletesek, azok semmivel se örülnének jobban, ha Dzsuzsák, Német Krisztián vagy Radó lenne a siker letéteményese, nekik teljesen jó így is.
Nyilván Simon Tibit, Kellert, Telek Mancit, Lisztest, Lipcseit, Zavát meg Dzurják Csöpit mindenki felidézi, de az egy másik világ volt az egész világfutballban, sokkal kevesebb légióssal. És akkor is volt Kuntics, Kopunovics meg Fatusi Babatunde.
Sobri Jóska
Így van, nem azt mondon hogy követelik a full magyar csapatot csak páran ezt is hozzáteszik. Egyébként én is leszarom hogy hány magyar van a csapatban, az játsszon aki a legjobb, ha pont magyar annál jobb.
davemayer
Akkor már csak azt vezesd le, hogy ha lényegtelen, hogy hány magyar meg a kaukázusi rasszhoz tartozó van egy csapatban akkor miért elítélendő, ha 2 klubcsapat ( X és Y nemzetiségű) párharcában a szurkoló (aki pl X nemzetiségű, de Y-nak szurkol ha az a kedvenc csapata)? Akkor mi az összefüggés, ha tényszerűen eredményorientált versenyben a lényeg nem a ria-ria-hungáriázás tartalmi volta, hanem az, hogy aki játszik az eredményt hozzon, ukrán edzővel meg akár 11 random nemzetiségűvel.
VanillaSky
Nem értem a kérdést.
Ha azt kérdezed hogy miért baj az ha magyarként magyar klubcsapat ellen szurkolsz arra inkább nem is válaszolok.
A Ferencváros egy magyar klubcsapat, csak külföldi játszik benne akkor is magyar klubként van besorolva.
davemayer
Pedig nem annyira bonyolult. Azt írod, hogy elsődlegesen a Fradi azon érdekét tartod a szemed előtt, hogy minél eredményesebben szerepeljenek, akkor is, ha a ria-riázás csak a szokásos szlogenetek és a csapatból bőven lesz olyan, aki nem érti, hogy mit ordibál a nézőtér, így ha ukrán edző meg afrikai népek rohangásznak a pályán és ezt eredményesen teszik az többet ér, mintha néhány igazi ősmagyar tenné ezt, kevésbé eredményesen. Az esetedben pedig az állampolgárság és a klub származási országa megegyezik. Viszont bőven van olyan ember, akinél ugyanezek a szempontok csak X állampolgárként szurkol Y származási ország csapatának. Viszont ugyanaz a motivációja, hogy a 'sajátjai' eredményesen dolgozzanak akkor is, ha olyan csapattal kerülnek szembe aki megegyezik neki, mint szurkoló állampolgárságával, viszont ennyiben ki is merül a kötődése hozzájuk. Így pl egy Real-Fradi meccsen természetes, hogy a Realnak szurkolnék, mivel teszem ezt 21 éve, a Fradi meg annyit jelent, hogy néha elautózok a népligeti stadion előtt, ezen kívül semmi jelentősége számomra létüknek.
VanillaSky
Gratulálok, jó szurkolást.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 5 éve
VanillaSky 1 696

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"

dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 362 — Így remélem megfelelek nektek.....
Akkor nézzük:

Legdurvább csoport: Bayern Barca Inter Fradi, kedvencek és némi esély csoport: Liverpool, Barca, Olympiakos, Fradi
"leggyengébb" : Zenit, Shaktar, Olympiakos, Fradi
dande
utolsóban benne van szerintem egy 3.hely az EL legjobb 32-höz
Heisman Trophy
Igen, csak épp olyan csoport nem jöhet össze.
Bálesz
Orosz és ukrán csapatokat nem rakhatnak össze egymással.
Kampman
No ezt nem tudtam, akkor sorry.
több mint 5 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 632
Akkor nézzük:

Legdurvább csoport: Bayern Barca Inter Fradi, kedvencek és némi esély csoport: Liverpool, Barca, Olympiakos, Fradi
"leggyengébb" : Zenit, Shaktar, Olympiakos, Fradi
dande
utolsóban benne van szerintem egy 3.hely az EL legjobb 32-höz
Heisman Trophy
Igen, csak épp olyan csoport nem jöhet össze.
Bálesz
Orosz és ukrán csapatokat nem rakhatnak össze egymással.
több mint 5 éve
Bálesz Indianapolis Colts Texas Longhorns 3 151 — Illegális gyakorló
Akkor nézzük:

Legdurvább csoport: Bayern Barca Inter Fradi, kedvencek és némi esély csoport: Liverpool, Barca, Olympiakos, Fradi
"leggyengébb" : Zenit, Shaktar, Olympiakos, Fradi
dande
utolsóban benne van szerintem egy 3.hely az EL legjobb 32-höz
Heisman Trophy
Igen, csak épp olyan csoport nem jöhet össze.

több mint 5 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
A dagi Madridban megint 4 hét Off... Gondolom nehéz volt a tálca a mekiben.. Hihetetlen, kb a történelmi bukta ez. Hülye Chelsea 😊
FLZOLI
Mi tortenik ha valaki eleri az almat amiert kuzdott 😀 nem egy pozitiv pelda sajnos. Biztos nem tesz jot neki h sziesztaznak, meg biztos jol csusznak a spanyol borok 😀

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 722 — farkas.l.zoltan@gmail.com
A dagi Madridban megint 4 hét Off... Gondolom nehéz volt a tálca a mekiben.. Hihetetlen, kb a történelmi bukta ez. Hülye Chelsea 😊

több mint 5 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 103 — "Montoya por favor!"
Akkor nézzük:

Legdurvább csoport: Bayern Barca Inter Fradi, kedvencek és némi esély csoport: Liverpool, Barca, Olympiakos, Fradi
"leggyengébb" : Zenit, Shaktar, Olympiakos, Fradi
dande
utolsóban benne van szerintem egy 3.hely az EL legjobb 32-höz

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 362 — Így remélem megfelelek nektek.....
Akkor nézzük:

Legdurvább csoport: Bayern Barca Inter Fradi, kedvencek és némi esély csoport: Liverpool, Barca, Olympiakos, Fradi
"leggyengébb" : Zenit, Shaktar, Olympiakos, Fradi
több mint 5 éve
Adirotor Miami Dolphins Notre Dame Fighting Irish 3 944 — AFC: Miami NFC: Rams ; gurulós: Everton
Szerintem pont neki nincs miért.....

 index.hu/sport/2020/09/30/messi_bocsanatot_kert_a_barcelona-szurkoloktol/

A diktátor zsebtörpe ugye aki az egész Barca vesztét okozza...
dande
mondjuk mikor Ibra érkezésével Messi kitalálta hogy az ő posztján akar játszani akkor is a csapat érdekét nézte
hazudik, de miatta nyert a barca meg sok mindent az tény
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 362 — Így remélem megfelelek nektek.....
Szerintem pont neki nincs miért.....

 index.hu/sport/2020/09/30/messi_bocsanatot_kert_a_barcelona-szurkoloktol/

A diktátor zsebtörpe ugye aki az egész Barca vesztét okozza...
több mint 5 éve
YoungZeeZee 9 869
Szerintem Kubatovék is teljesen tisztánan vannak azzal hogy a magyarok, de főleg a fradisták is inkább magyarokat szeretnének a pályan látni és a háttérben tesznek is azért hogy ez megvalósulhasson a jövőben.
davemayer
Szerintem ez így nem igaz.
A szurkolók győzelmeket szeretnének látni.
Tök mindegy kifélék-mifélék a játékosok.
Pl. amikor megjelentek a feketék az NB1-ben a Fradi tábor szarráhuhogta őket. Aztán lett a Fradinak is feketéje, megcsihadtak, mostanra meg van amikor szinte a fél csapat néger, és már le se szarják.
Lehet, hogy ezen a fórumon az az attitűd, hogy jó lenne ugyanez a siker magyarokkal, de akiket én ismerek fradiszurkolók, bérletesek, azok semmivel se örülnének jobban, ha Dzsuzsák, Német Krisztián vagy Radó lenne a siker letéteményese, nekik teljesen jó így is.
Nyilván Simon Tibit, Kellert, Telek Mancit, Lisztest, Lipcseit, Zavát meg Dzurják Csöpit mindenki felidézi, de az egy másik világ volt az egész világfutballban, sokkal kevesebb légióssal. És akkor is volt Kuntics, Kopunovics meg Fatusi Babatunde.
Sobri Jóska
Így van, nem azt mondon hogy követelik a full magyar csapatot csak páran ezt is hozzáteszik. Egyébként én is leszarom hogy hány magyar van a csapatban, az játsszon aki a legjobb, ha pont magyar annál jobb.
davemayer
azt ne felejtsuk el, hogy ahogy nyilatkoztak korabban, a magyar jatekosok dragabbak, mint a kulfoldiek.

Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 604 — #NoStress

Csóri Hazard, megint lesérült, de most legalább csak 3-4 hetet írnak :/

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
davemayer Chicago Bears 15 646 — "Grammar maci"
Rég nem néztem magyar focikát...
Ott tartunk már, hogy legalább egy félcsapatravaló magyart sem sikerült pályára küldeni?
Ha jól számolom, jelenleg 2 magyar játékos van ebben a "magyar" székhelyű csapatban.
Elég borzalmas, ha így állunk.
Chargers LT
De ezek szerint nemzetközi focit sem nézel.A Vidi múlt heti francia ellenfelénél,a Reimsnél 2 db francia játszott de lehetne még sorolni a csapatokat.Rég nem trend ez a Bilbao meg Paks style,ha egyáltalán volt valaha ilyen trend.
JoeyPorter
kedvencem a Wolverhampton, legutóbb egy angol volt a kezdőjébe, mellette viszont 6 portugál, és csereként még beállt kettő 😀
eaglesmcnabb
Tán csak nem portugál az edző?!
davemayer
de az, és?
A Premier League klubok közül edzői közül nagyítóval kéne keresni az angolokat, de ilyenre akkor sem emlékszem még hogy egyetlen idegen nemzet alkossa a csapat nagyobbik részét.
eaglesmcnabb
nézz pár Arsenal meccset a 2000es évekből
Adirotor
Ha jól emlékszem a veretlen csapatból Vieira, Henry és Pires volt stabil kezdő, itt meg pont a duplája.
Számomra az volt megdöbbentő hogy a 14 pályára lépő játékosból 8 portugál volt, és még ült egy a padon 😀
eaglesmcnabb
Az Arsenal all-time TOP25 legtöbbet a csapatban pályára lépő játékosai közül 7 francia: Vieira, Henry, Koscielny, Sagna, Pirés, Clichy, Giroud.
empty taxi
És vmiért mind ehhez az érához köthető, az elmúlt 20-22 évben (pont egy bizonyos edző klubhoz kerülésekor).
Amúgy nekem ezzel az egész folyamattal semmi bajom, a wolves edző nemzetiségét is csak azért emeltem ki mert emlékszem mi volt itt is amikor 3-4 ukrán megjelent a fradi keretében.

Megértem peach mondandóját, és teljesen igaza van, erről már itt is többször beszéltünk. A TAO rossz elosztása sokmindent hátráltat, reméljük sikerül majd korrigálni + rájönnek hogy a magyar edzői szakmát teljesen újra kell képezni, külföldi edzőkre van szükség az utánpótlásban is. Voltak erre próbálkozások eddig is (holland, német vonal az mlszben, németek a fradinál) de azok kudarca miatt most úgy néz ki ez a törekvés abba marad holott az egyénekkel volt probléma és nem az alap koncepcióval.
Jelenleg ott tart az utánpótlás hogy ha varázsütésre innentől mindent jól csinálnak akkor is minimum 5-10 év mire az olyan szinten is látszódna ahol most a fradi a légiósokkal jár. Én azt mondom hogy szimultán kell elindítani a 2 folyamatot, ugyanis ha most a BL miatt elkezdik a fradiba iranyítani a tehetséges fiatalokat ma már nem biztos hogy el fognak kallódni + talán elindulhat az a nemzetközi szívó folyamat amit végig nézhettünk a Zágrábnál, hiszen ma már eredmény és infrastruktúra is van a fradinál.
Szerintem Kubatovék is teljesen tisztánan vannak azzal hogy a magyarok, de főleg a fradisták is inkább magyarokat szeretnének a pályan látni és a háttérben tesznek is azért hogy ez megvalósulhasson a jövőben. Ezáltal a nemzetközi siker által lehetséges hogy sikerülhet pl olyan szakembert hozni az utánpótláshoz is akire eddig nem sok esély lett volna. Biztos vagyok hogy a BL pénz egy részét ebbe fogják fektetni.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 326 — NFL bracket champion '26
Rég nem néztem magyar focikát...
Ott tartunk már, hogy legalább egy félcsapatravaló magyart sem sikerült pályára küldeni?
Ha jól számolom, jelenleg 2 magyar játékos van ebben a "magyar" székhelyű csapatban.
Elég borzalmas, ha így állunk.
Chargers LT
De ezek szerint nemzetközi focit sem nézel.A Vidi múlt heti francia ellenfelénél,a Reimsnél 2 db francia játszott de lehetne még sorolni a csapatokat.Rég nem trend ez a Bilbao meg Paks style,ha egyáltalán volt valaha ilyen trend.
JoeyPorter
kedvencem a Wolverhampton, legutóbb egy angol volt a kezdőjébe, mellette viszont 6 portugál, és csereként még beállt kettő 😀
eaglesmcnabb
Tán csak nem portugál az edző?!
davemayer
de az, és?
A Premier League klubok közül edzői közül nagyítóval kéne keresni az angolokat, de ilyenre akkor sem emlékszem még hogy egyetlen idegen nemzet alkossa a csapat nagyobbik részét.
eaglesmcnabb
nézz pár Arsenal meccset a 2000es évekből
Adirotor
Ha jól emlékszem a veretlen csapatból Vieira, Henry és Pires volt stabil kezdő, itt meg pont a duplája.
Számomra az volt megdöbbentő hogy a 14 pályára lépő játékosból 8 portugál volt, és még ült egy a padon 😀
eaglesmcnabb
Az Arsenal all-time TOP25 legtöbbet a csapatban pályára lépő játékosai közül 7 francia: Vieira, Henry, Koscielny, Sagna, Pirés, Clichy, Giroud.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
Adirotor Miami Dolphins Notre Dame Fighting Irish 3 944 — AFC: Miami NFC: Rams ; gurulós: Everton
Ez szép és jó, de ez a 6 együtt se tesz ki egy top formában lévő Kante vagy Hazard szintet.
FLZOLI
Láttad már a top formájukat? Kante-ét és Hazardét nyilván 😊 (bár Eddie-ét nem mostanában 😀)

Kante és Hazard 29 évesek
Tomori 22
James 20
RLC 24
Mount 21
Hudson-Odoi 19
Abraham 22
Chilwell 23
Gilmour 19
Borbinho
Akkor úgy mondom, hogy egy klasszis, legyen az bármilyen országbeli sokkal többet ér, mint egy gyengébb, de hazai játékos. Csak azért, mert valaki hazai, nekem, mint külföldi szurkoló semmit sem tesz hozzá plusszba, ha amúgy meg azt látom, hogy egy balfasz 😊 Tényleg nem értem, hogy neked mitől jobb, ha X amúgy angol és nem mondjuk német a Leverkusenből. Neked mitől lesz másabb, hogy a klub saját pénzből vesz 50 millióért valakit, vagy 5000 lerabolt gyerekből kineveli azt az 1-et.

Lásd a Real és az Isco, Lucas Vasquez, Mayoral, Morata féle vonal. A spanyolok biztos jobban örülnek, ha egy Isco játszik mondjuk egy Rodrigo helyett, de nekem ez semmit se számít, amíg előbbi egy görbelábú, lassú futsaljátékos 😊
FLZOLI
Nem jobb nekem, csak Empty írásából indultam ki, meg hogy milyen fura Chelsea szurkolóként, hogy a keret fele saját nevelésű angol. A helyiek gondolom jobban tudnak azonosulni velük, mint egy külföldivel (bár ez már nem igazán hiszem, h korlátot jelentene).
Én pusztán örülök, hogy ha esetleg kapunk még egy bant, vagy tulajváltás v bármi miatt elzárják a pénzcsapot, akkor nem állunk majd letolt gatyával. (a legrégebben létrehozott scouting + analytics departmentunk van a ligában, ha elmenne Abra se lenne gond, olyan szintű már a felhalmozott tudás).

Meg az a játékos aki 6-8 éves korától küzd, hogy bekerüljön a csapatba, szerintem plusz motivációval rendelkezik.
Mount nyilatkozott róla többször, hogy minden nap úgy ment ki edzésre, h követi Terry példáját és eljut a nagycsapatig.

Illetve olyan szempontból is jó, hogy ebből mindig lesz bevételi forrása a klubnak.

Ja meg a Chelsea mellett az angoloknak szurkolok válogatott szinten amióta az eszemet tudom, így az csak bónusz, h a nemzeti csapatot is segítik a Chealsesek. 😊
Borbinho
Értelek, nyilván az emóciós és szimpátia oldal megvan. A játékos oldalán a motiváció is érthető, de nekem spec tö mindegy, hogy X mennyire szereti a klubbot és mivel spannolja magát a meccsen, ha amúgy meg utána pocsék meccset hoz és nem szántja fel a pályát.

Emellé viszont gazdasági kérdéseket hozol be, amit alapvetően mi szurkolók nem kell figyeljünk. Miért kéne számítson, hogy a csapat aminek szurkolunk +50m-ban vagy -50m-ban zárja a mérlegét? Azon túl, hogy a plussz pénzből lehet mínőséget venni utána.
FLZOLI
hogy Adirotor tudjon esszéket írni!
Löfli
nem tudtam aludni este, és ha már oly szépen megkértél
több mint 5 éve
Löfli Buffalo Bills Indiana Hoosiers 24 311 — ellenIktriad / 2026 Arena4 March Madness winner

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 5 éve
Adirotor Miami Dolphins Notre Dame Fighting Irish 3 944 — AFC: Miami NFC: Rams ; gurulós: Everton
Rég nem néztem magyar focikát...
Ott tartunk már, hogy legalább egy félcsapatravaló magyart sem sikerült pályára küldeni?
Ha jól számolom, jelenleg 2 magyar játékos van ebben a "magyar" székhelyű csapatban.
Elég borzalmas, ha így állunk.
Chargers LT
De ezek szerint nemzetközi focit sem nézel.A Vidi múlt heti francia ellenfelénél,a Reimsnél 2 db francia játszott de lehetne még sorolni a csapatokat.Rég nem trend ez a Bilbao meg Paks style,ha egyáltalán volt valaha ilyen trend.
JoeyPorter
kedvencem a Wolverhampton, legutóbb egy angol volt a kezdőjébe, mellette viszont 6 portugál, és csereként még beállt kettő 😀
eaglesmcnabb
Tán csak nem portugál az edző?!
davemayer
de az, és?
A Premier League klubok közül edzői közül nagyítóval kéne keresni az angolokat, de ilyenre akkor sem emlékszem még hogy egyetlen idegen nemzet alkossa a csapat nagyobbik részét.
eaglesmcnabb
nézz pár Arsenal meccset a 2000es évekből
Adirotor
Ha jól emlékszem a veretlen csapatból Vieira, Henry és Pires volt stabil kezdő, itt meg pont a duplája.
Számomra az volt megdöbbentő hogy a 14 pályára lépő játékosból 8 portugál volt, és még ült egy a padon 😀
eaglesmcnabb
ja hogy most meg már csak a stabil kezdők számítanak
2019-20as Wolverhamptonnál 4 stabil portugál volt

Rui patricio 38 kezdő meccs
Ruben Neves 35
Moutinho 34
Diogo Jota 27

Egébként az elmúlt 2 meccsen lett több portugál a kezdőcsapatban, előtte maradt a 4

Szerkesztette: Adirotor
több mint 5 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 508 — je suis poloska
Rég nem néztem magyar focikát...
Ott tartunk már, hogy legalább egy félcsapatravaló magyart sem sikerült pályára küldeni?
Ha jól számolom, jelenleg 2 magyar játékos van ebben a "magyar" székhelyű csapatban.
Elég borzalmas, ha így állunk.
Chargers LT
De ezek szerint nemzetközi focit sem nézel.A Vidi múlt heti francia ellenfelénél,a Reimsnél 2 db francia játszott de lehetne még sorolni a csapatokat.Rég nem trend ez a Bilbao meg Paks style,ha egyáltalán volt valaha ilyen trend.
JoeyPorter
kedvencem a Wolverhampton, legutóbb egy angol volt a kezdőjébe, mellette viszont 6 portugál, és csereként még beállt kettő 😀
eaglesmcnabb
Tán csak nem portugál az edző?!
davemayer
de az, és?
A Premier League klubok közül edzői közül nagyítóval kéne keresni az angolokat, de ilyenre akkor sem emlékszem még hogy egyetlen idegen nemzet alkossa a csapat nagyobbik részét.
eaglesmcnabb
nézz pár Arsenal meccset a 2000es évekből
Adirotor
Ha jól emlékszem a veretlen csapatból Vieira, Henry és Pires volt stabil kezdő, itt meg pont a duplája.
Számomra az volt megdöbbentő hogy a 14 pályára lépő játékosból 8 portugál volt, és még ült egy a padon 😀

Szerkesztette: eaglesmcnabb

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!