Soccer

41 feliratkozó

több mint 5 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 113
„Az igazság, hogy egy barátommal visszamentünk az étterembe, ahol korábban ott felejtette a sapkáját. Egy percet töltöttünk a helyszínen, amikor a folyosóról belépett két kapucnis, az arcukat maszkkal eltakaró férfi. Ezután szó nélkül leütöttek. Én azonnal eszméletemet vesztettem és a földre kerültem. A barátom szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta és el tudott menekülni” – idézi Busait a noizz.hu.

Nagyon bírom a palit. Ezek szerint se beállva, se részeg nem volt és nem tapizott mást. Biztos vak a haverom 😀
#JC6
Attól mert kobunko és taperol nem kellene agyon verni. Azt meg elvárni Magyarországon h vki közszereplő lenyilatkozza h igen megfogtam a segget/ megcsocsoresztem ezért jöttek a pofonok, hat sztem naivnak kell lenni.
csebi
Primitív mind a kettő oldal. Kár is rá a karaktert pazarolni... Ez a fajta proli gyökerű újgazdag szubkultúra annyira véglény kategória hogy azt kár is minősíteni
FLZOLI
Az előző rendszerben megcsontosodott és kirobbanthatatlan urambátyám világ mellett ez a magyar futball másik kulturális mocsara. Mind a kettőn felül kell emelkednie annak, aki szeretne az nb1-es szintnél feljebb jutni.

több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com
„Az igazság, hogy egy barátommal visszamentünk az étterembe, ahol korábban ott felejtette a sapkáját. Egy percet töltöttünk a helyszínen, amikor a folyosóról belépett két kapucnis, az arcukat maszkkal eltakaró férfi. Ezután szó nélkül leütöttek. Én azonnal eszméletemet vesztettem és a földre kerültem. A barátom szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta és el tudott menekülni” – idézi Busait a noizz.hu.

Nagyon bírom a palit. Ezek szerint se beállva, se részeg nem volt és nem tapizott mást. Biztos vak a haverom 😀
#JC6
Attól mert kobunko és taperol nem kellene agyon verni. Azt meg elvárni Magyarországon h vki közszereplő lenyilatkozza h igen megfogtam a segget/ megcsocsoresztem ezért jöttek a pofonok, hat sztem naivnak kell lenni.
csebi
Primitív mind a kettő oldal. Kár is rá a karaktert pazarolni... Ez a fajta proli gyökerű újgazdag szubkultúra annyira véglény kategória hogy azt kár is minősíteni

több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 476 — Lucas Scott
„Az igazság, hogy egy barátommal visszamentünk az étterembe, ahol korábban ott felejtette a sapkáját. Egy percet töltöttünk a helyszínen, amikor a folyosóról belépett két kapucnis, az arcukat maszkkal eltakaró férfi. Ezután szó nélkül leütöttek. Én azonnal eszméletemet vesztettem és a földre kerültem. A barátom szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta és el tudott menekülni” – idézi Busait a noizz.hu.

Nagyon bírom a palit. Ezek szerint se beállva, se részeg nem volt és nem tapizott mást. Biztos vak a haverom 😀
#JC6
Attól mert kobunko és taperol nem kellene agyon verni. Azt meg elvárni Magyarországon h vki közszereplő lenyilatkozza h igen megfogtam a segget/ megcsocsoresztem ezért jöttek a pofonok, hat sztem naivnak kell lenni.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 121
„Az igazság, hogy egy barátommal visszamentünk az étterembe, ahol korábban ott felejtette a sapkáját. Egy percet töltöttünk a helyszínen, amikor a folyosóról belépett két kapucnis, az arcukat maszkkal eltakaró férfi. Ezután szó nélkül leütöttek. Én azonnal eszméletemet vesztettem és a földre kerültem. A barátom szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta és el tudott menekülni” – idézi Busait a noizz.hu.

Nagyon bírom a palit. Ezek szerint se beállva, se részeg nem volt és nem tapizott mást. Biztos vak a haverom 😀
több mint 5 éve
manuszka86 New England Patriots 2 612 — Patriots fan
azért hiába Matic mérföldekkel jobban nyomja középpályán mint Fred....csak kár hogy kifele megy már a korból

több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 614 — Cowboys fan
erős gyerek ez a dán hátvéd, milyen ketrecharcot tudnának nyomni Bödével...
több mint 5 éve
Sinisa New England Patriots 3 174 — Gràcies Pep!
MUFC meccsen jó az MC/capo aki a “szurkolást” keveri.
Skandálás, felhördülés, tizinel - faultnál füttyszó.
Tv-ben nézve nagyon élethű.

TITO
JOHAN
Per Sempre Etern

This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 5 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
bakker hány helyzet kell nekünk a gól lövéshez.....
manuszka86
Na most. Tizi.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 5 éve
manuszka86 New England Patriots 2 612 — Patriots fan
bakker hány helyzet kell nekünk a gól lövéshez.....

több mint 5 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Kozben a Leverkusen kapusa nemes egyszerusegel Eriksen loveset mellel haritotta. Onbizalom az van.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 5 éve
manuszka86 New England Patriots 2 612 — Patriots fan
Megint nagyon szenved a MU. A kis norveg alatt idonkent ez van.
ulpianus
csak az a baj nem a kis norvég focizik a pályán, de azért félidőben volt rendrakás, mert a második félidőben jobban fociztunk igaz, attól még gól nincs....

több mint 5 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Megint nagyon szenved a MU. A kis norveg alatt idonkent ez van.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 5 éve
NB2 New England Patriots 28 495 — nabege2@yahoo.com
Már készülnek a felcsúti hooligánokra:
 hooligans.cz/domains/hooligans.cz/index.php/reports/foreign/72-swe/7370-svedsko-bitka-hammarby-vs-djurg-rden-video-09-08-2020
több mint 5 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 833 — "Montoya por favor!"
EL csapatok közül egyedül a Vidi jut túl az első körön, bár a Vaduz után ki tudja

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Egyébként az északi és a skót stílus simán feküdhet az ukrán bunker taktikának. 1-1 kontraval az elől lévők meg bármikor a kapuig mehetnek.

Nem tudom minek megint a sorsot karhoztatni, amikor kb a szintjukon kapnak ellenfelet. És nem egy topligas egylet jön szembe. Nem lesznek esélyesek, de nem is megugorhatatlan
FLZOLI
Celtic átrohan a Fradin, 3-0. Idegenben esélytelen bármi is a Celtic Parkban egy magyar csapatnak.
#JC6
Én se mondtam hogy itt feltétlen csoda lenne, de baromi uncsi azt olvasni, hogy a rendszer, az UEFA, MLSZ vagy bármi folyton bántja a nemzet csapatát..
Hazai stadionban legalább szoros meccset kell nyomni a svéd bajnokkal, hívják bárhogy, aztán vagy nyernek vagy nem

több mint 5 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Egyébként az északi és a skót stílus simán feküdhet az ukrán bunker taktikának. 1-1 kontraval az elől lévők meg bármikor a kapuig mehetnek.

Nem tudom minek megint a sorsot karhoztatni, amikor kb a szintjukon kapnak ellenfelet. És nem egy topligas egylet jön szembe. Nem lesznek esélyesek, de nem is megugorhatatlan
FLZOLI
Celtic átrohan a Fradin, 3-0. Idegenben esélytelen bármi is a Celtic Parkban egy magyar csapatnak.
#JC6
Ugyan már, csomó ok van a bizakodásra:
A Celticnek csak 11 válogatott játékosa van, a Fradinak 12
A Celtic eddigi mérlege magyar csapatok ellen:
BEK elődöntő 1963/64: Celtic 3:0 MTK, MTK 4:0 Celtic, MTK 4:3-as összesítéssel döntőbe jutott
KEK negyeddöntő 1971/72: Újpest 1:2 Celtic, Celtic 1:1 Újpest, 3:2-es összesítéssel a Celtic jutott tovább, de ha azt nézzük h a Fradi az Újpest ellentétje, akkor egyértelmű a ferencvárosi továbbjutás
KEK nyolcaddöntő 1972/73: Celtic 2:1 Újpest, Újpest 3:0 Celtic, 4:2-es összesítéssel a Dózsa jutott tovább. Ha már ők is meg bírták verni őket, akkor a Fradinak tényleg sétagaloppnak kell lennie.
BEK selejtező 1980/81: Celtic 6:0 Diósgyőr, Diósgyőr 2:1 Celtic, 7:2-es összesítéssel a Celtic jutott tovább, de most csak egy meccs lesz, azon meg látszik, h még a miskolciak is le tudták győzni ezt a szedett-vedett skót csapatot.
KEK első forduló 1988/89: Honvéd 1:0 Celtic, Celtic 4:1 Honvéd, itt 4:2-es összesítéssel ugyan a Celtic jutott tovább, de nálunk már készültek nagyban a rencerváltásra, meg 1 meccsen itt is nyert a Honvéd
BL selejtező 3.forduló 2003/04: MTK 0:4 Celtic, Celtic 1-0 MTK, 5-0-ás összesítéssel a Celtic jutott tovább, de Rebrov nem csak faszt tud a táblára rajzolni, szóval az edzői zseni kihozza majd a győzelmet a Fradinak meglássátok.

Igazából a Celtic utáni ellenfélből kéne már felkészülni...

Szerkesztette: Borbinho

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante
Egyébként az északi és a skót stílus simán feküdhet az ukrán bunker taktikának. 1-1 kontraval az elől lévők meg bármikor a kapuig mehetnek.

Nem tudom minek megint a sorsot karhoztatni, amikor kb a szintjukon kapnak ellenfelet. És nem egy topligas egylet jön szembe. Nem lesznek esélyesek, de nem is megugorhatatlan
FLZOLI
Celtic átrohan a Fradin, 3-0. Idegenben esélytelen bármi is a Celtic Parkban egy magyar csapatnak.
#JC6
Zárt kapus meccseknél el ne kezdjünk már hazai pálya előnyéről beszélni

A Celje az Újpest stadionjában rendezi a saját selejtezőjét, arra is áll ez?

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 121
Egyébként az északi és a skót stílus simán feküdhet az ukrán bunker taktikának. 1-1 kontraval az elől lévők meg bármikor a kapuig mehetnek.

Nem tudom minek megint a sorsot karhoztatni, amikor kb a szintjukon kapnak ellenfelet. És nem egy topligas egylet jön szembe. Nem lesznek esélyesek, de nem is megugorhatatlan
FLZOLI
Celtic átrohan a Fradin, 3-0. Idegenben esélytelen bármi is a Celtic Parkban egy magyar csapatnak.

Szerkesztette: JC6 (Mr. Miele)
több mint 5 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 213 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
A Honvéd azzal az Inter Turkuval játszik majd itthon, amely csapat épp vezeti a finn bajnokságot. De jó, hogy kiemelt volt a Kispest...

A Fehérvár az ír Bohemian FC Dublinnal, a Felcsút a svéd Hammarby IF-fel mérkőzik meg.
iktriad
Vicces ez a Felcsút-Hammarby, az egyik tulajdonosa Mészárós Lőrinc a másiké Zlatan Ibrahimovic 😀
empty taxi
Aztan Zlatan tud e kazant szerelni? Naugye!!44!444!!!!4!4!44!

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 290 — NFL bracket champion '26
A Honvéd azzal az Inter Turkuval játszik majd itthon, amely csapat épp vezeti a finn bajnokságot. De jó, hogy kiemelt volt a Kispest...

A Fehérvár az ír Bohemian FC Dublinnal, a Felcsút a svéd Hammarby IF-fel mérkőzik meg.
iktriad
Vicces ez a Felcsút-Hammarby, az egyik tulajdonosa Mészárós Lőrinc a másiké Zlatan Ibrahimovic 😀

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 29 811 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
A Honvéd azzal az Inter Turkuval játszik majd itthon, amely csapat épp vezeti a finn bajnokságot. De jó, hogy kiemelt volt a Kispest...

A Fehérvár az ír Bohemian FC Dublinnal, a Felcsút a svéd Hammarby IF-fel mérkőzik meg.
iktriad
Bírom az Inter Turkut, jópár évet lehúztam velük valamelyik régebbi FM-ben 😊
Timo Furuholm megbasz mindenkit.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Egyébként az északi és a skót stílus simán feküdhet az ukrán bunker taktikának. 1-1 kontraval az elől lévők meg bármikor a kapuig mehetnek.

Nem tudom minek megint a sorsot karhoztatni, amikor kb a szintjukon kapnak ellenfelet. És nem egy topligas egylet jön szembe. Nem lesznek esélyesek, de nem is megugorhatatlan

több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 322 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
A Honvéd azzal az Inter Turkuval játszik majd itthon, amely csapat épp vezeti a finn bajnokságot. De jó, hogy kiemelt volt a Kispest...

A Fehérvár az ír Bohemian FC Dublinnal, a Felcsút a svéd Hammarby IF-fel mérkőzik meg.

Szerkesztette: iktriad
több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 614 — Cowboys fan
Ha lesz Celtic-Fradi azt az M4 vagy a Brazzers fogja adni?
Heisman Trophy
Honnan tudod, hogy nem a KR jut tovább? 😊