Soccer
41 feliratkozó
több mint 6 éve
Ihnatenko helyére jött valószínű, nagyon arról szólnak a pletykák, hogy azzal az ütéssel elvágta magát Rebrovnál,pláne, hogy kölcsönben van csak és nem is olcsó. Most azon dolgoznak, hogy vissza tudják küldeni, gondolom ezért jött a helyére két ember is,plusz ott van Csonka is.Akkora szurkolói várakozás előzi meg.Somalia hazatértRég örültem ennyire igazolásnak.
csebi
Kenny
Emlékeim szerint egy nagyon kedves, szimpatikus srác volt anno, aki nem éppen a legtechnikasabb játékos volt, viszont lelkes volt és sokat egy gyorsan tudott futni. Persze nem felejtve AUT sem, hogy akasztott pár hatalmas gólt.
Ez volt kb 5 éve.
Remelem technikailag fejlődött és nem lassult le nagyon.
Én is kíváncsian várom, és azt is, hogy Igna mellett ki lesz a másik “áldozat”.
Sinisa
Somát egy az egyben berakod az ukrán helyére kapsz egy futóbolondot aki támadásban sokkal többet tud hozzátenni, igaz nem annyira fizikális mint az ukrán.Én mindenesetre örülök,pláne úgy, hogy állampolgárságot is fog kapni, igy légiósnak sem fog számítani.
több mint 6 éve
Akkora szurkolói várakozás előzi meg.Somalia hazatértRég örültem ennyire igazolásnak.
csebi
Kenny
Emlékeim szerint egy nagyon kedves, szimpatikus srác volt anno, aki nem éppen a legtechnikasabb játékos volt, viszont lelkes volt és sokat egy gyorsan tudott futni. Persze nem felejtve AUT sem, hogy akasztott pár hatalmas gólt.
Ez volt kb 5 éve.
Remelem technikailag fejlődött és nem lassult le nagyon.
Én is kíváncsian várom, és azt is, hogy Igna mellett ki lesz a másik “áldozat”.
Szerkesztette: Sinisa
TITO
JOHAN
Per Sempre Etern
This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 6 éve
Én ezektől az arab félszigetről visszatérő jatekosoktol fazok. Van ott vmi a levegőben/vízben illetve láttam jó pár meccset meg azokból a bajnokság okból mikor Kairóban éltem és a színvonal siralmas volt. 1-2 meccsen azt hittem h voltak külön szabályok pl. 16oson belülről nem ér a gol ezért mindig azon kívülről lőttek vagy egy csapat max háromszor érhet labdába egymás után annyiszor eladtak a labdát ertehetlenul.Somalia hazatértRég örültem ennyire igazolásnak.
csebi
Kenny
Btw a kedvencem a szudáni másodosztály vokt talan, a milliöhöz hozzátett h félidőben fel küldtek a nyájat legelni. Vhol locsolnak szünetben, ők másképp használtak ki a 15 percet.
Szerkesztette: csebi
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 6 éve
Es ismet sikerult elvenniuk egy szabalyos golt visszanezes utan a PL-ben, ujfent arra hasznalva a VAR-t, amire nem kellene. Szerintem a sporik direkt arra mennek, hogy elbasszak az osszes lehetseges iteletet.
több mint 6 éve
Somalia hazatértRég örültem ennyire igazolásnak.
csebi
több mint 6 éve
Somalia hazatértSzomáliába?
csebi
több mint 6 éve
Somalia hazatért
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 6 éve
jó. tehát a spanyol szuperkupát az a két csapat játssza le, akinek igazából ott sem kellene lennie. értem 😊Komolyan nem értem ezt a nagy felháborodást emiatt. 😀 A szuperkupa eddig is egy vicc volt, jól mutat, hogy ez a csapat ennyiszer meg ennyiszer nyert ilyen-olyan szuperkupát, de kb a kutyát sem érdekel. Pláne a spanyol a régebbi oda-visszavágos baromságával. Ennek a verziónak sincsen több értelme, de legalább kicsit színesebb lesz a dolog.
slowmotion
Arról meg nem a spanyol szövetség tehet, hogy pont ez a 2 csapat jutott döntőbe. Senki nem kötelezete a Barcát, hogy kikapjon ettől a közel sem csúcsformában lévő Athletico-tól.
„History is a set of lies agreed upon.”
“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 6 éve
Régóta nem arról szól, hogy BAJNOKOK ligája. Eleve nem is liga formátumú. A régi neve igazából sokkal pontosabb lenne mostanra.jó. tehát a spanyol szuperkupát az a két csapat játssza le, akinek igazából ott sem kellene lennie. értem 😊Pont ugyanúgy, ahogy mondjuk tavaly a BL döntőt
slowmotion
kapitnono
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 6 éve
Az volna igen. Csak most a la liga úgy kötötte a szerződést az arabokkal, hogy a kupagyőztes +a bajnoksàg 1-3 helyezett. Nyilván így annyira van értelme szuperkupának hívni mint a bajnokok ligáját bajnokok ligájánakche? miért, nem ütött ki mindkét csapat minden útjába kerülőt?jó. tehát a spanyol szuperkupát az a két csapat játssza le, akinek igazából ott sem kellene lennie. értem 😊Pont ugyanúgy, ahogy mondjuk tavaly a BL döntőt
slowmotion
kapitnono
a bl az tulajdonképpen egy elitliga töltelékcsapatokkal, de a szuperkupa mindig a bajnok és a kupagyőztes csatája (vagy a bajnok és a második, ha mindkettőt ugyanaz a csapat nyeri meg)
slowmotion

több mint 6 éve
che? miért, nem ütött ki mindkét csapat minden útjába kerülőt?jó. tehát a spanyol szuperkupát az a két csapat játssza le, akinek igazából ott sem kellene lennie. értem 😊Pont ugyanúgy, ahogy mondjuk tavaly a BL döntőt
slowmotion
kapitnono
a bl az tulajdonképpen egy elitliga töltelékcsapatokkal, de a szuperkupa mindig a bajnok és a kupagyőztes csatája (vagy a bajnok és a második, ha mindkettőt ugyanaz a csapat nyeri meg)
több mint 6 éve
Besírok, komolyan, ilyen nincs, a Dió egy hörcsögöt igazolt!!!
Made my night, annyi szent.
Szerkesztette: r.baggio
több mint 6 éve
jó. tehát a spanyol szuperkupát az a két csapat játssza le, akinek igazából ott sem kellene lennie. értem 😊Pont ugyanúgy, ahogy mondjuk tavaly a BL döntőt
slowmotion

több mint 6 éve
Valverde takarodj meg az is aki ezt a baromságot kitalálta, mert amúgyis unatkoznak a srácok olyan kevés meccsük van.......
több mint 6 éve
jó. tehát a spanyol szuperkupát az a két csapat játssza le, akinek igazából ott sem kellene lennie. értem 😊
több mint 6 éve
Csodálom, hogy nem hozta a Pool különítmény, hogy nyártól Nike-ben tolják a vörösök.Engem abszolút nem érdekel, milyen logó van a mellkas jobb oldalán.
NB2
Amúgy nekem tetszettek a hazai New Balance mezek, egy kivétellel minden évben.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 6 éve
m.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/valogatott-tisztaztak-a-felreertest-rossi-ismet-szamit-hangyara-2741217De spanyolban elpárolog a köpés míg földet ér. Amúgy nagyon érdekelne h miért nem várhatott a csapatok meg látogatása amíg haza nem ernek az edzőtáborbol?
Köpött egyet, aztán meg aláállt.
#JC6
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 6 éve
m.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/valogatott-tisztaztak-a-felreertest-rossi-ismet-szamit-hangyara-2741217Köpött egyet, aztán meg aláállt.
több mint 6 éve
www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/oroszorszag-kassai-viktor-lett-a-jatekvezetok-vezetoje-2741213eztmeghogy?😊
több mint 6 éve
Köszönöm, mintha nekem is ez rémlett volnaViagogon szabad online jegyet venni? Van vkinek tapasztalata? Feyenoord-Ajax meccsi dejen pont ott leszek, arra akarok venni jegyet. A Feyenoord hivatalos oldalan csak regisztralt tagoknak ( Legio) aruljak, mert kiemelt meccs.Nem szabad, számos cikk jelent már meg itthon is, hogy sok esetben micsoda átverés
diverdoc
r.baggio

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 6 éve
Épp most volt az Rtlen Baranyi, beintett, sőt az évi 70-80 millás támogatásnak is lőttek, kedvencem a riportból tőle: "Akkor én is kérjem vissza Orbán Viktortól a SZJA-mat mert nem tetszik hogy stadionokra és botlábú focistákra költik a pénzem?"Ugyanez a pénz megy majd az államkasszából, csak cserébe ki csináljak a polgit melle vszeg.
😃
Tony Adams
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 6 éve
Amúgy elég szomorú és sokat mutat a mai magyar helyzetről h Kubatov egy ilyet nyilvánosan le mer nyilatkozni. Mondja el négyszemközt vagy üzenje meg de így ...Elérik,hogy belemenjen Baranyi.Hidd el.és ha ebbe nem mennek bele, akkor mit csinálnak? elköltöznek? oszt' a stadiont is viszik magukkal?Ezt a szarházit 😀Egy kicsit sem burkolt fenyegetés 😀
"Mi jó viszonyra törekszünk a polgármester asszonnyal. A mi érdekünk az, hogy normálisan tudjunk működni a kerületben. Mi nem kívánunk többet. Az előző polgármesterrel is abban állapodtunk meg, hogy amennyi adót a stadion, a cégeink után befizet a Fradi a kerületnek, azt támogatásként adja vissza a kerület. Nem kérünk többet. Azt kérjük a polgármester asszonytól, hogy ne nyerjen a Fradin, hanem hozzuk ki nullára és akkor mi is elégedettek vagyunk és szerintem ő is elégedett lehet."
FLZOLI
Kenny
slowmotion
Kenny
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 6 éve
Viagogon szabad online jegyet venni? Van vkinek tapasztalata? Feyenoord-Ajax meccsi dejen pont ott leszek, arra akarok venni jegyet. A Feyenoord hivatalos oldalan csak regisztralt tagoknak ( Legio) aruljak, mert kiemelt meccs.Nem szabad, számos cikk jelent már meg itthon is, hogy sok esetben micsoda átverés
diverdoc

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
Viagogon szabad online jegyet venni? Van vkinek tapasztalata? Feyenoord-Ajax meccsi dejen pont ott leszek, arra akarok venni jegyet. A Feyenoord hivatalos oldalan csak regisztralt tagoknak ( Legio) aruljak, mert kiemelt meccs.

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P