Soccer

41 feliratkozó

több mint 7 éve
ozibozi New York Giants 21 199
Azért ebben a közleményben nem teljesen a cégekről vak szó
 m.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/videoton-teljes-bojkottot-hirdetett-a-szurkoloi-csoport-2644259

Szerkesztette: ozibozi
több mint 7 éve
YoungZeeZee 9 546
Csak azt nem értem, hogy a magyarországi szponzorok miért erőltetik bele állandóan a nevüket a csapatéba, Swietelsky Haladás, Balmaz Kamilla Gógyfürdő, DVSC-AVE, meg ilyenek. Mert ilyen se Nyugat- se Kelet-Európában nincs. Pedig milyen jól hangzana egy Emirates Arsenal vs Turkish Airlines Barcelona BL-meccs

És akkor persze a kommentátorok is ügyelnek rá, hogy néhányszor azért kimondják a szponzor nevét is, amikor a csapatról beszélnek.
Kampman
Bayer Leverkusen. Tehát van... Tehát nekünk is lehet... 😊
(egyébként ha összehozzuk az elmúlt 30 év terméseit, lenne fejfogás, mennyi idióta magyar csapat név volt)
NB2
AMugy a Videoton FC nem a Videoton markarol kapta a nevet?Ha igen akkor felesleges hozongeni a MOL miatt 😀

Fehervar FC lenne az igazi nev 😊
ZoliMP
A videoton székesfehérvári cég, itt is gyártották a készülékeket. Ez a nyers olajról nem mondható el...
peach
de az analogia ugyanaz. tehat ha Gyuri bacsi fehervari es 50 eve uzemelteti a Gyumolcs 2000 BT-t Fehervaron akkor nem lenne gond a Gyumolcs2000 FC BT Vidivel? 😀

Szerkesztette: YoungZeeZee
több mint 7 éve
peach Atlanta Falcons 15 827 — a new hope (again)
Csak azt nem értem, hogy a magyarországi szponzorok miért erőltetik bele állandóan a nevüket a csapatéba, Swietelsky Haladás, Balmaz Kamilla Gógyfürdő, DVSC-AVE, meg ilyenek. Mert ilyen se Nyugat- se Kelet-Európában nincs. Pedig milyen jól hangzana egy Emirates Arsenal vs Turkish Airlines Barcelona BL-meccs

És akkor persze a kommentátorok is ügyelnek rá, hogy néhányszor azért kimondják a szponzor nevét is, amikor a csapatról beszélnek.
Kampman
Bayer Leverkusen. Tehát van... Tehát nekünk is lehet... 😊
(egyébként ha összehozzuk az elmúlt 30 év terméseit, lenne fejfogás, mennyi idióta magyar csapat név volt)
NB2
AMugy a Videoton FC nem a Videoton markarol kapta a nevet?Ha igen akkor felesleges hozongeni a MOL miatt 😀

Fehervar FC lenne az igazi nev 😊
ZoliMP
A videoton székesfehérvári cég, itt is gyártották a készülékeket. Ez a nyers olajról nem mondható el...

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
YoungZeeZee 9 546
Csak azt nem értem, hogy a magyarországi szponzorok miért erőltetik bele állandóan a nevüket a csapatéba, Swietelsky Haladás, Balmaz Kamilla Gógyfürdő, DVSC-AVE, meg ilyenek. Mert ilyen se Nyugat- se Kelet-Európában nincs. Pedig milyen jól hangzana egy Emirates Arsenal vs Turkish Airlines Barcelona BL-meccs

És akkor persze a kommentátorok is ügyelnek rá, hogy néhányszor azért kimondják a szponzor nevét is, amikor a csapatról beszélnek.
Kampman
Bayer Leverkusen. Tehát van... Tehát nekünk is lehet... 😊
(egyébként ha összehozzuk az elmúlt 30 év terméseit, lenne fejfogás, mennyi idióta magyar csapat név volt)
NB2
AMugy a Videoton FC nem a Videoton markarol kapta a nevet?Ha igen akkor felesleges hozongeni a MOL miatt 😀

Fehervar FC lenne az igazi nev 😊
több mint 7 éve
ozibozi New York Giants 21 199
Miért ne lehetne sajtó birodalom, szálloda, és ingatlan hálózat mellett sport klubja is a HIT gyülinek. Az hogy rendesen betagozódjanak NEeR-be ez fontos lehet.
Akkor pedig nem kérdés hogy edző is fog kelleni oda. 😉
több mint 7 éve
Stez SMU Mustangs 47 943 — Whoops, looks like something went wrong.

Zoli 😕
Kenny
Vajon ezek utan latni fogjuk meg jecehatot, vagy rovidesen kapjuk a hirt, hogy levetette magat egy hidrol?
Stez
Ugyan miert vetnem le magam? 😊 alig várom hogy edző legyen valahol vagy szövkap.
Búcsúmeccsre tuti megyek majd, egyik legjobb haverom a sógora 😉
#JC6
Ha van esze, akkor nem nagyon lesz edzo. Gera jo gyerek, de nem tud beszelni es normalisan kommunikalni, azert o, mint szakember sem hinnem, hogy tudna motivalni, csak az o elettortenete motivalo szvsz.

Felnottcsapatnal nem tudnam elkepzelni ot, hogy haszna is legyen, mondjuk utanpotlasban, 8-14 evesek kozott mar inkabb. Es annak ertelme is lenne.

több mint 7 éve
Törölt felhasználó

Zoli 😕
Kenny
Vajon ezek utan latni fogjuk meg jecehatot, vagy rovidesen kapjuk a hirt, hogy levetette magat egy hidrol?
Stez
Ugyan miert vetnem le magam? 😊 alig várom hogy edző legyen valahol vagy szövkap.
Búcsúmeccsre tuti megyek majd, egyik legjobb haverom a sógora 😉
több mint 7 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 682 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Kurvára megértem az ujpestieket is a címeres balfaszkodás miatt, de ez valami nevetséges.
Megértem, hogy a kiscsapatoknak kell a lóvé, de egy videotonnak minek? Ez most hatalmas öngól volt.Pláne az új stadion előtt.
Kenny
Annyira álnaiv a kérdés feltevés, hogy az már fájdalmas.
Szokásos vihar a biliben, amikor közel lényegtelen dolgokat nagyítanak fel elefánt méretűvé és próbálnak minden áron kapaszkodni valamibe....
Pont mint amikor a Fradinál a stadion neve miatt vergődtek a "szurkolók".

Az identitás, közösség tudat és a klubhűség még mindig nem abban áll szerintem, hogy a végletekig kapaszkodunk a múltba és a begyepesedett dolgokba valami romantikus nosztalgia mentén. Pont ez a hozzáállás tartja a pöcegödör alján a magyar focinak nevezett valamit.

több mint 7 éve
YoungZeeZee 9 546
Oriasiak az angolok.
Zolly...😊 en megtanitottam nekik hogy a Zolly az Zoli.

Szerkesztette: YoungZeeZee
több mint 7 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 562 — Omar's Coming Yo!
Kurvára megértem az ujpestieket is a címeres balfaszkodás miatt, de ez valami nevetséges.
Megértem, hogy a kiscsapatoknak kell a lóvé, de egy videotonnak minek? Ez most hatalmas öngól volt.Pláne az új stadion előtt.

Szerkesztette: Kenny

több mint 7 éve
cspeti98 New England Patriots UCF Knights 466
Pont a Fehérvár futott 2-3 évig Parmalat FC néven.

Sőt, ha már volt szó a Stadlerről, a 2 csapat meccsét zavarta meg egyszer a magyar Jimmy Jump.
 m.youtube.com/watch?v=rZ4EAv6PjSo

Szerkesztette: cspeti98

több mint 7 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 993
Gázszer 😂 és Stadler ami egyből beugrik

Szerkesztette: Klaci79
több mint 7 éve
NB2 New England Patriots 28 343 — nabege2@yahoo.com
Csak azt nem értem, hogy a magyarországi szponzorok miért erőltetik bele állandóan a nevüket a csapatéba, Swietelsky Haladás, Balmaz Kamilla Gógyfürdő, DVSC-AVE, meg ilyenek. Mert ilyen se Nyugat- se Kelet-Európában nincs. Pedig milyen jól hangzana egy Emirates Arsenal vs Turkish Airlines Barcelona BL-meccs

És akkor persze a kommentátorok is ügyelnek rá, hogy néhányszor azért kimondják a szponzor nevét is, amikor a csapatról beszélnek.
Kampman
Bayer Leverkusen. Tehát van... Tehát nekünk is lehet... 😊
(egyébként ha összehozzuk az elmúlt 30 év terméseit, lenne fejfogás, mennyi idióta magyar csapat név volt)
több mint 7 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 802
Csak azt nem értem, hogy a magyarországi szponzorok miért erőltetik bele állandóan a nevüket a csapatéba, Swietelsky Haladás, Balmaz Kamilla Gógyfürdő, DVSC-AVE, meg ilyenek. Mert ilyen se Nyugat- se Kelet-Európában nincs. Pedig milyen jól hangzana egy Emirates Arsenal vs Turkish Airlines Barcelona BL-meccs

És akkor persze a kommentátorok is ügyelnek rá, hogy néhányszor azért kimondják a szponzor nevét is, amikor a csapatról beszélnek.

több mint 7 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 196 — The Mathematician
Áháhhháááááhááhááá 😀😀😀 Játszik majd a Fradi meg Vidi. Ez olyan szupcsi.
 www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/videoton-uj-neven-folytatja-a-bajnokcsapat-hivatalos-2644189
Matthew99
 www.youtube.com/watch?v=ErFn5wPMIds

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 7 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 338 — Invisible man
Áháhhháááááhááhááá 😀😀😀 Játszik majd a Fradi meg Vidi. Ez olyan szupcsi.
 www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/videoton-uj-neven-folytatja-a-bajnokcsapat-hivatalos-2644189

Szerkesztette: Matthew99

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 7 éve
Stez SMU Mustangs 47 943 — Whoops, looks like something went wrong.

Zoli 😕
Kenny
Vajon ezek utan latni fogjuk meg jecehatot, vagy rovidesen kapjuk a hirt, hogy levetette magat egy hidrol?

több mint 7 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 562 — Omar's Coming Yo!

Zoli 😕

több mint 7 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 390
Eppel is elment a kazah sztyeppére kergetni a labdát.
Mikey
Lanzafame meg csak azért nem megy hozzátok mert ottvan Lazovic. Bár szerintem jobban jártok.
Kenny
Kivel keversz össze? 😀

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 7 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 193 — Steelers fan
abovo?
Negritis
Alkotmány Bíróság
kishaszi
a nem ismert tartomány
Amadeus
Yo,

Legyen Aloe Blacc

😊

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 193 — Steelers fan
Eppel is elment a kazah sztyeppére kergetni a labdát.
Mikey
Lanzafame meg csak azért nem megy hozzátok mert ottvan Lazovic. Bár szerintem jobban jártok.
Kenny
Lehet, de a Kispest biztosan 😊

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 562 — Omar's Coming Yo!
Eppel is elment a kazah sztyeppére kergetni a labdát.
Mikey
Lanzafame meg csak azért nem megy hozzátok mert ottvan Lazovic. Bár szerintem jobban jártok.

több mint 7 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 596
abovo?
Negritis
Alkotmány Bíróság
kishaszi
a nem ismert tartomány
több mint 7 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 802
@Stez, nincs valami híred a kisebbik milánói csapatról? 😀
MarioAna
ab1: Nagyobb milanoi csapat.
ab2: De, kizartak minket az El-bol, es megtosztak 30 millio eurora, ez tulajdonkeppen mar hivatalos tudtommal
ab3: legkozelebb „Csokolom, Uram”-mal koszonj, mert hat add meg a tiszteletet!
Stez
Nem tudtam hogy nyugdíjhoz közeli éveket tolod már.
Coolearie
De mi a faszom az az "ab"?
Sobri Jóska
Avanti Berlusconi