Soccer
41 feliratkozó
több mint 11 éve
porto?nezd meg mennyi portugal jatszott akkor ott.ZoliMPegyébként tök vicces hogy ezt említed, tegnap néztem a kezdőket, és hát elég érdekesen nézett ki, hogy a Porto kezdőjében egy, azaz egy darab portugál szerepelt. (mondjuk ilyen szempontból a Benficsa sem sokkal jobb, mert ott rendszerint két portugál játszik a kezdőben.)
kicsit az ezredforduló környéki Dinamóra (akkor még Chelsea néven ismerték) emlékeztett, akiknél az egyik kupameccsen egy angol volt a kezdőben - Dennis Wise.
több mint 11 éve
Tony
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/ftc-a-232-golos-tini-tehetseg-egyelore-nem-kell-a-fradinak-2407645
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
"Azt mondták az edzők, hogy előbb jobb lenne NB III-as vagy NB II-es klubnál tréningezni, hogy aztán felkészültebben kerülhessek élvonalbeli egyesülethez. A fizikumomról és a technikai tudásomról jókat mondtak, biztattak a jövőt illetően, úgy jöttem haza, hogy tudom, mi a feladatom.”
Akkor nem lett volna egyszerűbb leküldeni az NBIII-as csapathoz (merthogy ugye a Fradinak van ilyenje, mint utánpótlás csapat) tréningezni, hogy aztán meglássák mire jut? Vagy ha nem elég jó, akkor minek szédíteni a jó technikájával és fizikumával?
több mint 11 éve
YoungZeeZee
9 684
amugy Benitez elott is le a kalappal.amit elert a pool-lal es a valenciaval az nem semmi...de vhol meg nagyon "beragad"
több mint 11 éve
YoungZeeZee
9 684
keressetek ra youtubeon.Itv Mourinho.erdekes dokumentum film.
porto?nezd meg mennyi portugal jatszott akkor ott.
több mint 11 éve
Mou mikor nem a tutiba ült be már bocsánat?Leira? Kiesőjelöltből top3-as csapat.
a vén piást elismerem én is, de Mou mindig megkapta a pénzt vagy a közel kész csapatot hogy azt tegye amit akar kb
Porto nem miatta lett elit csapat Portugáliában és nem véletlen hogy azóta is jó
Chelseanél nyitott volt a pénz csap
Inter kb kész keret jelentős források
Realnál nincs miről beszélni
és most megint Chelsea ahol elég kész keretet vett át
jól dolgozik, de nálam pl Rafa komolyabb melót végzett mikor 2004ben Uefát nyert a Valenciával aztán BL-t velünk
pedig nem Rafa a jobb edzőNegritis
Porto? Portugáliában elit csapat, valóban, de amikor Mou odakerült nem volt épp az, egyik játékosnak se volt semmilyen győzelme, de ő bajnokságot, kupát és UEFA-kupát nyert izibe. Majd BL-t. Ez azóta is sokaknak sikerült, ja...
Érdemes folytatni?
Mourinho a százd eleddig leginnovatívabb, legokosabb, legjobb edzője. Vitathatatlanul.
több mint 11 éve
Mou mikor nem a tutiba ült be már bocsánat?a vén piást elismerem én is, de Mou mindig megkapta a pénzt vagy a közel kész csapatot hogy azt tegye amit akar kb
Porto nem miatta lett elit csapat Portugáliában és nem véletlen hogy azóta is jó
Chelseanél nyitott volt a pénz csap
Inter kb kész keret jelentős források
Realnál nincs miről beszélni
és most megint Chelsea ahol elég kész keretet vett át
jól dolgozik, de nálam pl Rafa komolyabb melót végzett mikor 2004ben Uefát nyert a Valenciával aztán BL-t velünk
pedig nem Rafa a jobb edző
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 11 éve
YoungZeeZee
9 684
Nem vagyok Guardiola hater, de amig a tutiba ul be nem tudom egy Mourinhohoz vagy egy Fergusson hasonlitani barmennyit is nyert.Foleg mikor vesztese all a csapata es nem tud belenyulni.
több mint 11 éve
De milyen hibákból bazdmeg.StezMost néztem meg... Jobb is, hogy Dante eltakarodik a nyáron a picsába, full komolytalan a faszi.
több mint 11 éve
Guardiola haterek hol maradnak 😀 Miatta, remélem a visszavágóra sikerül valamit kitalálni a Bayernél és legalább az esély meglesz, hogy tovább menjenek.A PSG meccs meg megvan szerencsére, simábban, mint gondoltam, igaz az, az öngól, amit abban a pillanatban láttam, hogy úgy lesz, ahogy a PSG játékos lövésre lendítette a lábát.....elkerülhető lett volna. Csak a második félidőt láttam igazából, s bár nem szeretem, de tudását elismerve Ibra nagyon hiányzott a PSG-nek. Nem csak a játéka, a jelenléte. Ezért is lesz húzós a visszavágó.
Remélem Pique és TsA (öngólos Matheiu) ezen és előző meccsre nézve az erre az idényre szóló hibáikat le tudták, nem kéne a hétvégén vissza adni a vezetést a Realnak, és jövő héten a PSG-t visszahozni a párharcba.
több mint 11 éve
Porto Bayern 2-0 az mi 😀Tocalolol, tudtam h ma nem szabad tipszmikszűni 😀
Mindig jövőre
több mint 11 éve
Porto Bayern 2-0 az mi 😀
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Nah 4 percig tartott mire az első Barca színészkedés érkezett. 😀
több mint 11 éve
Reus hova?Hat az Atletibe! 😉
több mint 11 éve
Reus mégis hova jönne?Jürgen Klopp nyáron elhagyja a BVB-t!NB2én személy szerint sajnálom, jó volt ez a rivalry vele, picit felélesztette sztem bennünk a tüzet, és nélküle kétlem, hogy nyertünk volna 2013-ban döntőt. Tuchelt emlegetik, a szemlélet akkor marad, de sztem messze nem olyan nagy formátumú edző, mint Klopp. Ez valószínűsíti, hogy Hummels is lelép a MU-ba, btw Reus helyébe én két helyre nem mennék: BM és RM.csebi
több mint 11 éve
Mondjuk Pellegrini nálam eléggé hasonlít Moyesra. Igazából kb sehol nem bizonyított komolyabban, mégis nagy edzőnek tartják.Hmmm.pénz....azt rebesgetik, hogy a nyáron komoly keret frissítést terveznek
Már most újjáépítés van ott?ZoliZoltán
(viszont olvastam már oly pletykát, hogy Pellegrinit nem szándékozzák kivágni, de a bajnokság még alakulhat elég csúnyán számukra)ZERO_L
több mint 11 éve
Na most kéne bevetni Dárdai Palit, hogy fűzze meg Kloppot, legyen válogatott kapitánya...Bajner a nagy haverja
Na jó ennyire rosszat nem akarok neki 😛dande

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Na most kéne bevetni Dárdai Palit, hogy fűzze meg Kloppot, legyen válogatott kapitánya...Na jó ennyire rosszat nem akarok neki 😛
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Én is....Tőle volt Dortmund a Dortmund!Leginkább!állítólag Diósgyőrben is német edzőt akarnak, ezért nem hosszabbítottak Siviccel...
Azt tudni már esetleg,hogy merrefelé tart? :-/ZoliZoltán
innentől mindenki összerakhatja magának 😉
több mint 11 éve
Hmmm.pénz....azt rebesgetik, hogy a nyáron komoly keret frissítést terveznek
Már most újjáépítés van ott?ZoliZoltán
(viszont olvastam már oly pletykát, hogy Pellegrinit nem szándékozzák kivágni, de a bajnokság még alakulhat elég csúnyán számukra)

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 11 éve
Én is....Tőle volt Dortmund a Dortmund!Leginkább!City-re van a legnagyobb esély, mert nem akar kihagyni és ott meg úgyis újjáépítés lesz
Azt tudni már esetleg,hogy merrefelé tart? :-/ZoliZoltán


JT Daniels fan
több mint 11 éve
Wow! XDÉn is....Tőle volt Dortmund a Dortmund!Leginkább!Dárdai helyett lesz szöv.kap. 😀zemanla
Azt tudni már esetleg,hogy merrefelé tart? :-/ZoliZoltán
több mint 11 éve
Érdekes egy meccs volt....ennyi könyöklést...a bíró meg egy nagy láma volt.
Mandzu szemöldöke biztos magától szakadt szét....16-oson belül...stb.
Első félidőben nagyon Real henger volt...féltem ha nem váltunk akár kapunk 3-4-et....
Koke bűn rossz volt...már hamarabb lehoztam volna...mondjuk Saúl jöhetett volna!Hátha ollóz megint egyet! 😛
Grizit meg nem hoztam volna le....
Szóval a 2. félidő alapján akár a győzelmet is megérdemeltük volna.
Egy hét múlva....pfff....rohadt nehéz lesz! 😕
több mint 11 éve
Én is....Tőle volt Dortmund a Dortmund!Leginkább!Dárdai helyett lesz szöv.kap. 😀
Azt tudni már esetleg,hogy merrefelé tart? :-/ZoliZoltán



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞