Soccer
41 feliratkozó
több mint 14 éve
A legfrissebb hírek szerint az Ibra sagába Borriello helyett Pirlot vonhatjuk be, ez szerintem a Barcát már jobban érdekli majd, illetve Pirlo is már tulajdonképpen "fék" a kezdőcsapatban. És Galliani néhány órával ezelőtti nyilatkozata is mindent elmond: "Akár augusztus 31-ig nap mint nap fogunk Ibráért küzdeni."Mindenesetre ma 16:00-kor ülnek le a klubok vezetői megvitatni a transzfert. Ha a Pirlos verziót elfogadná a Barca, extrán jól járnánk, akkor viszont szükség lesz még egy kreatív, irányító középpályásra még. Nem lepne meg, ha Honda érkezne, de semmit se kiabáljunk el. 😊
több mint 14 éve
marci
1 023
Nagyon jó meccs volt az Anderlecht Partizan, kár hogy a belgák nemtudnak tizenegyest rúgni.... Ez a Lukaku gyerek még viszi valamire, Drogbát jutattja eszembe és most nem a külsőre gondolok. És még csak 17...JayBKár, hogy levették a dislike gombot, így most írnom kell. 😀
Tesómmal néztük és, bár nem tudtuk, hogy 17, nagyon fogalmatlannak, butának tűnt, legtöbbször őt szidtuk a 120 perc során. A fizikai ereje megvan, de 5-ből 4-szer rendre rossz döntést hozott, lassúnak és körülményesnek tűnt.
több mint 14 éve
a hétvégi újabb Véber-klasszikus utózenéje: http://labdabiztos.blog.hu/2010/08/24/ugy_kezdodott_hogy_visszautott_1
több mint 14 éve
JoeyPorter
2 631
Csak helyzet volt ha 1az 1be a kapussal állt szembe az 5ös sarkánál 😐Di Maria :cool: 20.helyzetet csak betudta már lőni valaki 😀JoeyPortermer ez aztán kurvanagy helyzet volt, h labdát szerzett az ellenfél térfelén, az egyik védőt egy csellel otthagyta, a másikat meg odavissza megforgatta és bebaszta a kapus mellett :cool:miilann
több mint 14 éve
Di Maria :cool: 20.helyzetet csak betudta már lőni valaki 😀JoeyPortermer ez aztán kurvanagy helyzet volt, h labdát szerzett az ellenfél térfelén, az egyik védőt egy csellel otthagyta, a másikat meg odavissza megforgatta és bebaszta a kapus mellett :cool:
child please!
több mint 14 éve
JéBé
7 083
Nagyon jó meccs volt az Anderlecht Partizan, kár hogy a belgák nemtudnak tizenegyest rúgni.... Ez a Lukaku gyerek még viszi valamire, Drogbát jutattja eszembe és most nem a külsőre gondolok. És még csak 17...
több mint 14 éve
Láttatok már olyat h melegítés közben rúgják fejbe a riporter nőt?ennek csajnak ez volt a 3. ilyen esete szal bírja 😊
Tessék: http://sportgeza.hu/futball/2010/08/24/kilotte_a_riporternot_a_melegito_focista/
😂Joco
meg múltkor láttam olyan videót ahol bírót találták telibe pénz feldobásnál 😊
|
több mint 14 éve
looohoool😀😀 Hát jól indul a napom köszi 😀Láttatok már olyat h melegítés közben rúgják fejbe a riporter nőt?Boulahrouz csajozik, semmi meglepő 😊JSanyo
Tessék: http://sportgeza.hu/futball/2010/08/24/kilotte_a_riporternot_a_melegito_focista/
😂Joco
több mint 14 éve
Láttatok már olyat h melegítés közben rúgják fejbe a riporter nőt?Boulahrouz csajozik, semmi meglepő 😊
Tessék: http://sportgeza.hu/futball/2010/08/24/kilotte_a_riporternot_a_melegito_focista/
😂Joco
több mint 14 éve
Láttatok már olyat h melegítés közben rúgják fejbe a riporter nőt?Tessék: http://sportgeza.hu/futball/2010/08/24/kilotte_a_riporternot_a_melegito_focista/
😂
több mint 14 éve
újabb rovátka a heartbreaking loss kategóriában...lassan tele van a szobám fala, faszom kivan
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 14 éve
hát ezen besírtam, egy rohadt gyepet nem bírtak rittyenteni erre a meccsre...peteyja,a gyep a hibás..
partizan mérnem rúgta fölé?
több mint 14 éve
hát ezen besírtam, egy rohadt gyepet nem bírtak rittyenteni erre a meccsre...
több mint 14 éve
Hát az Anderlecht játékosai elmehetnének az NFL-be kickernek. Én ilyet még nem láttam 5 tiziből 3 a kapu fölé...Zolikanem is az a vicc,hanem hogy mennyivel mentek azok a rúgások fölé! :o
több mint 14 éve
Wyatt
26 306
bazd, ez nagyon komoly, Komanék ahogy kiestek, Juhászék ahogy kiestek áááá, katasztrófa93. percben 3-0-val már majdnem megvolt...
több mint 14 éve
Zolika
921
Hát az Anderlecht játékosai elmehetnének az NFL-be kickernek. Én ilyet még nem láttam 5 tiziből 3 a kapu fölé...
több mint 14 éve
lol, így kiesni!
több mint 14 éve
suarez mekkora homerun 😀hihetetlen...partizan a főtáblán
3 hazafutást is rúgott az anderlecht tiziből
több mint 14 éve
jönnek a tizik az anderlecht meccsen,csak kihúzta idáig a partizan
több mint 14 éve
Mekkora hentesek ezek a belgrádiak te atyaég. Mondjuk nem újdonság.
több mint 14 éve
Áááá, ezt nem hiszem el... 93. percben mentette hosszabbításra a Werder és tovább is jut, mert persze Antoniót 3-0-nál lecserélték, hogy kibekkeljék a hátralévő időt... Nem sikerült. 😕 Fuck.
The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
braxa88
12 534
majd jön Koman és eldönti 😉Ezt nem hiszem el................. Fuck!SoldadosGyerünk kicsi Samp! Meg tudod csinálni! Már csak ki kell húzni!!!!SoldadosAntonioooooooooooooooooooooooo!!!!!! Igeeeeeeeeeeeeen!!!!!
Most már ha kapunk is gólt, akkor is csak hosszabbítás, de ki kell húzni!Soldados