Soccer
41 feliratkozó
több mint 13 éve
Tehát aki nem akar Orbán-kormányt 2014 után, azoknak kivétel nélkül azért kell szorítania, hogy egyetlen olyan sikere ne legyen az ORSZÁGNAK a következő egy évben, amelyben véletlenül a fidesz is tudja a pecsenyéjét sütögetni?Pedig igaza van. Ahogyan az 54-es vb-ezüst egyenesen vezetett a forradalomhoz, úgy a vb-re kijutás biztos újrázást jelent a Fidesznek. Csak a hsz-t (ahogyan atáét is) eluralták az érzelmi elemek.Dzsokijuingén csak attól tartok, hogy ezek a szerencsétlenek valahogy mégis csak összemákolják a VB-t, akkor 40 év múlva is a felcsúti Napóleon képét kell bámulnom majd mindenhol, hogy ő mennyit tett ebbe bele.Amadeus91Valami ilyesmit olvastam a fórumon a pápaválasztás előtt is Erdő Péter esélyeinek latolgatásakor.
Hihetetlen b@zdmeg, hogy egyes emberek mennyire féltik az országot bármilyen sikertől, csak azért, mert abban a sikerben számukra nem rokonszenves elemek is sütkéreznének.atapapa
Elmebaj.
Ember nem utálta úgy Gyurcsányt, mint én, de nem örültem volna kevésbé 8 olimpiai aranynak Pekingben, mint Londonban, nem lettem volna szomorúbb, ha egyedül találja ki, hogyan kell felhozni Makó alól fillérekért a gázt. De ha Rákosi alatt élek, akkor se gondolkodtam volna el azon, hogy de jó lett volna, ha egy aranyat se nyerünk Helsinkiben a 16 helyett, ahogy a ’97-es pótselejtezőn se voltam boldog az 1-12 miatt, csak mert egy volt pufajkás volt éppen a miniszterelnök.
Teljes szívemből, de tényleg, őszintén sajnálom azokat, akik csak akkor tudnak az ország sikerének örülni felhőtlenül, amennyiben a kedvenc pártjuk van hatalmon, de legalábbis nem egy általuk utált politikus. Szar lehet azzal a gombóccal a torokban leülni meccset nézni, hogy jaj, mi lesz ha nyerünk, jaj, mi lesz ha nincs aszály és nem megy tönkre a termés, ó, mi lesz ha nő a gazdaság.
több mint 13 éve
7 éves tacskóként imádtam Davor Sukert.azért az a jugó csapat odabaszott (nem csak nekünk), több sztár volt abban az egy csapatban, mint az azóta eltelt 15 év jugó válogatottjaiban összesen.jók voltak akkor nagyon, meg a horvátok és a románok is. négy évvel azt megelőzően pedig a bolgárok.deyell
Jugovic, Mijatovic, Sztojkovics, Mihajlovics, Sztankovics, Kovacsevics...slowmotion
több mint 13 éve
azért az a jugó csapat odabaszott (nem csak nekünk), több sztár volt abban az egy csapatban, mint az azóta eltelt 15 év jugó válogatottjaiban összesen.jók voltak akkor nagyon, meg a horvátok és a románok is. négy évvel azt megelőzően pedig a bolgárok.
Jugovic, Mijatovic, Sztojkovics, Mihajlovics, Sztankovics, Kovacsevics...slowmotion
built for this shit
több mint 13 éve
Hát attól mert magasabbra ugrik, nem kell tarkón rúgni a másikat...Collina pont ezt magyarázta nemrég a labdarúgás fórumán,sőt egy hasonló szitut is elemzett,hogy miért nem tizi.Itt is miután eltolta a labdát rögtön dobta is fel magát,az nem lényeg,hogy volt vagy 3 ütem még mire hozzáért egyáltalán Lloris.Az volt itt a fő gond vele,de mondjuk ha lépett volna még 1-et vagy 2-őt a labda felé,akkor is biztos,hogy találkozik a kapus lábával és akkor már egyértelmű tizi
Annál az esetnél kevés tisztább tizenegyes van, egyedül a lap színén lehetett volna vitatkozni. Labdát nem érte el, a lábat igen, nem köteles átugrani.gabokocka
több mint 13 éve
azért az a jugó csapat odabaszott (nem csak nekünk), több sztár volt abban az egy csapatban, mint az azóta eltelt 15 év jugó válogatottjaiban összesen.97-98-ban meg is volt a második hely (akkor Finnországban elég volt egy pont, az meg is lett, bár ne lett volna) aztán jöttek a jugók, meg az 1-12........ Azóta én kevésbé vagyok bizalommal a pótselejtező iránt.csi77Ezt a két mondatot így, én kb. tizedjére hallom.Nem tudom én az utóbbi 12-13 évben mióta követem a soccert, egyszer sem éreztem ekkora esélyt mint ami most van. Voltak bravúr meccseink, de olyan rég volt, hogy egy győzelem kelljen a továbbjutáshoz. Márpedig ez most megvan. Eddig mindig kellett más is hozzá, de most annyi kell, hogy Bukarestben nyerni tudjunk.FViktor93
Hol egy pótselejtező, hol 1 sorsdöntő meccs, de mindig van egy "ekkora esélyünk", és soha nem tudunk élni vele.Sobri Jóska
Jugovic, Mijatovic, Sztojkovics, Mihajlovics, Sztankovics, Kovacsevics...
több mint 13 éve
Panem et circenses.Pedig igaza van. Ahogyan az 54-es vb-ezüst egyenesen vezetett a forradalomhoz, úgy a vb-re kijutás biztos újrázást jelent a Fidesznek. Csak a hsz-t (ahogyan atáét is) eluralták az érzelmi elemek.Dzsokijuingén csak attól tartok, hogy ezek a szerencsétlenek valahogy mégis csak összemákolják a VB-t, akkor 40 év múlva is a felcsúti Napóleon képét kell bámulnom majd mindenhol, hogy ő mennyit tett ebbe bele.Amadeus91Valami ilyesmit olvastam a fórumon a pápaválasztás előtt is Erdő Péter esélyeinek latolgatásakor.
Hihetetlen b@zdmeg, hogy egyes emberek mennyire féltik az országot bármilyen sikertől, csak azért, mert abban a sikerben számukra nem rokonszenves elemek is sütkéreznének.atapapa
több mint 13 éve
Pedig igaza van. Ahogyan az 54-es vb-ezüst egyenesen vezetett a forradalomhoz, úgy a vb-re kijutás biztos újrázást jelent a Fidesznek. Csak a hsz-t (ahogyan atáét is) eluralták az érzelmi elemek.én csak attól tartok, hogy ezek a szerencsétlenek valahogy mégis csak összemákolják a VB-t, akkor 40 év múlva is a felcsúti Napóleon képét kell bámulnom majd mindenhol, hogy ő mennyit tett ebbe bele.Amadeus91Valami ilyesmit olvastam a fórumon a pápaválasztás előtt is Erdő Péter esélyeinek latolgatásakor.
Hihetetlen b@zdmeg, hogy egyes emberek mennyire féltik az országot bármilyen sikertől, csak azért, mert abban a sikerben számukra nem rokonszenves elemek is sütkéreznének.atapapa
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
Hát attól mert magasabbra ugrik, nem kell tarkón rúgni a másikat...Annál az esetnél kevés tisztább tizenegyes van, egyedül a lap színén lehetett volna vitatkozni. Labdát nem érte el, a lábat igen, nem köteles átugrani.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 13 éve
Az nem volt tizi, már dobta magát Pedro mikor ütközött Llorissal.Pogba első sárgája meg igen csak kérdőjeles,a labdát nézte (amit el is fejelt) arról meg nem tehet,hogy fél méterrel magasabbra ugrik,mint Xabi.A második sárgája egyértelmű volt.Az viszont nem,hogy miért nem látták a tiszta lerántását a szögletnél.Arbeloának kb 5 sárgát kellett volna kapnia...Nem tudom nézte -e valaki tegnap a Francia-Spanyol meccset,de Kassaiék megint nem voltak a helyzet magaslatán a meccs nagy részében.Ezt nem csak azért mondom,mert jórészt a franciákat sújtották a tévedéseikkel,ugyan úgy a spanyolok is számon kérhetnek rajta jó pár ítéletet,igaz azok nem befolyásolták volna annyira a meccs végeredményét.Ha következetesek a nagyokosok ott fent,akkor egy jó darabig megint nem kell rangos meccsen közreműködniük...JoeyPorterLorris piros és 11-es 😀
Pogba piros tök jogos volt.gabokocka
több mint 13 éve
Nem tudom nézte -e valaki tegnap a Francia-Spanyol meccset,de Kassaiék megint nem voltak a helyzet magaslatán a meccs nagy részében.Ezt nem csak azért mondom,mert jórészt a franciákat sújtották a tévedéseikkel,ugyan úgy a spanyolok is számon kérhetnek rajta jó pár ítéletet,igaz azok nem befolyásolták volna annyira a meccs végeredményét.Ha következetesek a nagyokosok ott fent,akkor egy jó darabig megint nem kell rangos meccsen közreműködniük...JoeyPorterLorris piros és 11-es 😀
Pogba piros tök jogos volt.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 13 éve
Ez a román csapat is van olyan szar, hogy képes legyen kikapni otthon a törököktől, de az x teljesen reális eredmény lehet. Van három középfos csapat ezek közti meccsekből eddig a románok mákosan jöttek ki, most lehet fordul a kocka.Való igaz, tényleg a gólkülönbség dönt, az viszont tuti a mienk lesz, már most öttel jobbak vagyunk, és a legutolsó meccsünk itthon Andorra ellen lesz, ha kell tízzel nyerünk. Így egy fokkal jobbak az esélyeink, elég lehet az x bukarestben.gabokockaAkár, hogy számolom, ha a románok nem balfaszkodják el a törökök elleni meccset, akkor nyerni kell kint bukarestben.FViktor93
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 13 éve
Nem tudom nézte -e valaki tegnap a Francia-Spanyol meccset,de Kassaiék megint nem voltak a helyzet magaslatán a meccs nagy részében.Ezt nem csak azért mondom,mert jórészt a franciákat sújtották a tévedéseikkel,ugyan úgy a spanyolok is számon kérhetnek rajta jó pár ítéletet,igaz azok nem befolyásolták volna annyira a meccs végeredményét.Ha következetesek a nagyokosok ott fent,akkor egy jó darabig megint nem kell rangos meccsen közreműködniük...
több mint 13 éve
Való igaz, tényleg a gólkülönbség dönt, az viszont tuti a mienk lesz, már most öttel jobbak vagyunk, és a legutolsó meccsünk itthon Andorra ellen lesz, ha kell tízzel nyerünk. Így egy fokkal jobbak az esélyeink, elég lehet az x bukarestben.gabokockaAkár, hogy számolom, ha a románok nem balfaszkodják el a törökök elleni meccset, akkor nyerni kell kint bukarestben.
több mint 13 éve
Az a bukaresti X meg van dumálva a románokkal is? Vagy ők a két nép barátságára hivatkozva, 8 emberrel állnak ki ellenünk, szintén zártkapus mecsen?zemanlaNem az a kérdés hogy a románokkal megvan a dumálva, hanem hogy Mészáros meddig marad kezdő. Mert ha a hollandok és románok ellen ő kezd akkor kb 0 pontban bízhatunk.Nagy gólkülönbséggel
több mint 13 éve
Az a bukaresti X meg van dumálva a románokkal is? Vagy ők a két nép barátságára hivatkozva, 8 emberrel állnak ki ellenünk, szintén zártkapus mecsen?



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 13 éve
nem olvastam mindent vissza, de a legnagyobb bajom, hogy egervárinak továbbra sem nőtt ki a nemi szerve. ez egyszer már egy u20as világbajnokságba került, és most dettó ugyanezt csinálja az A-válogatottnál is.mi értelme volt megint magunkra húzni a törököket ? miért kell ezt a beszari taktikát nyomatni állandóan, amikor az életképes játékosaink mind előrefelé játszanak, de legalább hátul olyan szarok vagyunk h mutogatni kellene.
pénteken ha fordítva alakul a játék képe (a románok játszanak olyan fölényben mint mi, mi pedig úgy ahogy a románok) simán lehozták volna mucuék 3 vagy 4-1re. bősimán. egyszerűen hiányzik belőlünk az az ösztön, hogy képesek legyünk agresszíven támadni, és az adódó helyzeteket kihasználni. ugyanez törökországban. nyilvánvaló volt, hogy fogunk kapni egy gólt, miért nem lehet ezeket megelőzni. nem értem.
bukarestben mennyivel lesz jobb eredménykényszer alatt játszani ? vagy amsterdamban akarunk nyerni ?
én azt látom, hogy a cél az, hogy ne szopjunk le nagyon, újra lehessen szerződni egy következő sorozatra is, mert "már szeptemberig" versenyben vagyunk. igaz csak matematikailag. teljesen mindegy hogy a pótselejtezőn esünk ki vagy a negyedik helyen végzünk, akkor már miért nem próbáljuk kiaknázni amit a lehetőségek adnak ? ilyen gyenge román és török csapatot (vagy egyáltalán bárkit az előttünk lévő kalapból) nem fogunk egy jó ideig kapni.
szerethető sándor, meg az édes anyád az.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
Való igaz, tényleg a gólkülönbség dönt, az viszont tuti a mienk lesz, már most öttel jobbak vagyunk, és a legutolsó meccsünk itthon Andorra ellen lesz, ha kell tízzel nyerünk. Így egy fokkal jobbak az esélyeink, elég lehet az x bukarestben.gabokockaandorra elleni meccs(ek) nem számítanak.
ja bocs az csak a másodikok közt van, nem szóltam.
child please!
több mint 13 éve
fviktor: 2004-es selejtezőn "csak" meg kellett volna ruházni a letteket rigában. gellei volt a szöv. kap. kimentünk, nekik estünk, csak azzal nem számoltunk h van egy dombi gyorsaságú focizini is tudó 1 db. labdarúgójuk aki gyönyörűen gurított is egy hármast. később még javíthattunk volna a lengyelek ellen, nyílván nem ment...gabo: először a gólkülönbség a döntő. abban jók vagyunk, mert most +5el állunk és ha ez dönt kb annyi a feladat h a hollandokat megússzuk 3 gól alatt. + az uccsó meccs andorra, szóval annyit lőhetünk amennyit kell. egyébként ez úgy jöhet össze,hogy ez döntsön ha a romának x-elnek otthon velünk és a törökökkel is. valójában amúgy is a mostani +1 pontunk az valójában -2 mert még megyünk ki szopni a hollandokhoz.
csi77: a 98'as selejtező csoportban legjobb harmadikként mentünk a mészárszékre...
JJ: toca hasonlata sztem kitűnő volt 😛 😀
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 13 éve
Való igaz, tényleg a gólkülönbség dönt, az viszont tuti a mienk lesz, már most öttel jobbak vagyunk, és a legutolsó meccsünk itthon Andorra ellen lesz, ha kell tízzel nyerünk. Így egy fokkal jobbak az esélyeink, elég lehet az x bukarestben.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 13 éve
Nem tudom, mit fostok, úgyse jutunk ki. 😀
több mint 13 éve
én csak attól tartok, hogy ezek a szerencsétlenek valahogy mégis csak összemákolják a VB-t, akkor 40 év múlva is a felcsúti Napóleon képét kell bámulnom majd mindenhol, hogy ő mennyit tett ebbe bele.Amadeus91Valami ilyesmit olvastam a fórumon a pápaválasztás előtt is Erdő Péter esélyeinek latolgatásakor.
Hihetetlen b@zdmeg, hogy egyes emberek mennyire féltik az országot bármilyen sikertől, csak azért, mert abban a sikerben számukra nem rokonszenves elemek is sütkéreznének.
több mint 13 éve
azért ezzel vitatkoznék.Azért ne essünk át a ló túloldalára, értem én hogy olyan könnyűnek játszik, de most egy normális 60 yardos spirált is kurva egyszerű eldobni azt mégsem megy mindig.trükközni? nem biciklicselekről meg skorpiórúgásokról beszélek, én csak azt szeretném látni, hogy ha egy PROFI labdarúgó szögletet ad be, akkor tízből tízszer be tudja tekerni a 16-oson belülre a labdát, szabadból 20 méterről meg csak illene eltalálni azt a bazinagy kaput... ennél már csak az döbbent meg jobban, hogy a bírók mennyire szélsőségesen értelmezik az írásban is lefektetett szabályokat, ennél szubjektívebb játékvezetés szerintem egyedül a vízilabdában van, ahol mondjuk elkélne egy víz alatti spori isAlapvetően igazad van, azt azért vedd figyelembe h régebben kisebb iram mellett lehetett trükközni, ezért is tűnt képzettebbnek a mezőny.empty taxiazért sokat elárul ám a mai labdarúgásról, hogy ez a "szakmai" színvonal bőven elég a középmezőnyhöz, mert a románok és a törökök sem jobbak egy fabatkányival sem... van pár elit csapat, de hogy válogatott játékosok többsége képtelen konzisztensen 10 méternél hosszabb passzokat megvalósítani, nem is beszélve a számtalan technikai hibáról és elcseszett beadások garmadájáról, röhejesjjncaaha azon a szinten mozoghat, ahol a SportTV-n, akkor igen. 😀Az meg tényleg a legalja, hogy Bognár Gyuri térképez fel.szerintem vannak dolgok, amikről jó, ha nem tud az ember, ez is ebbe a halmazba tartozikjjncaa
Nagyon kiváncsi lennék azért, hogy miket jegyzetel.
Sinisa
nagyon elegem van már ebből az "uram-bátyám", belterjes rendszerből...Sinisa
én abszolút nem értek hozzá, de valaki kielemezhetné, hogy mondjuk a magyar válogatott (de vehetjük a törököt vagy a románt is) stratégiájában milyen mélyenszántó elgondolkodások lakoznak, mert nekem olybá tűnik, hogy ezt még egy 10 éves is könnyedén fel tudja térképezni, a labdarúgás manapság meg amúgy is csak a rombolásról szól... belenéztem az u21-esek meccsébe is, különösen szembetűnő, hogy még kisebb iramnál mennyire élvezhetetlen maga a sport, szerintem nincs még egy olyan labdajáték, ami ennyire "díjazná" a passzivitást, valamilyen szinten minden másnál rá vagy kényszerülve a támadásra, soccerben nem és mégis ezt nézik a legtöbben, hihetetlenjjncaa
...
Értem, hogy vannak bajok a soccerrel, értem hogy sokaknak langyos a játék, értem, hogy neked speciel nem tetszik , még azt is megértem hogy az NFL pörgősebb. De ne egyszerűsítsük már le ovis szintre... Mintha azt mondanám, nem értem mért nem dob minden passzból a QB TD-t. Csak meg kell dobni a WRnek meg el kell kapnia aztán ennyi...Toca
több mint 13 éve
Azért így számolgatva még mindig a románok vannak jobb helyzetben, egy 2-2-nél kevesebb gólos döntetlennel kb jók is. Szóval bár látszólag faszán állunk, gyakorlatilag annyira azért nem. Nem is értettem miért álltunk annyira vissza a végén, a csoport harmadik helye nem jó semmire, márpedig ezzel azt értük el, hogy az sanszosan legalább megvan. Mondjuk fasz tudja mi lesz a román-törökön, illetve sztem még az észtek is szerezhetnek pontot valakitől.gabokockaEgy 5-5-ös döntetlennel sem lennénk beljebb, ugyanis -ha jól tudom- pontegyenlőségnél nem az egymás elleni eredmény dönt, hanem először a gólkülönbség 😊

több mint 13 éve
Mintha azt mondanám, nem értem mért nem dob minden passzból a QB TD-t. Csak meg kell dobni a WRnek meg el kell kapnia aztán ennyi...Tocabotrányosan rossz hasonlat, a kettőnek köze nincs egymáshoz

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Azért ne essünk át a ló túloldalára, értem én hogy olyan könnyűnek játszik, de most egy normális 60 yardos spirált is kurva egyszerű eldobni azt mégsem megy mindig.trükközni? nem biciklicselekről meg skorpiórúgásokról beszélek, én csak azt szeretném látni, hogy ha egy PROFI labdarúgó szögletet ad be, akkor tízből tízszer be tudja tekerni a 16-oson belülre a labdát, szabadból 20 méterről meg csak illene eltalálni azt a bazinagy kaput... ennél már csak az döbbent meg jobban, hogy a bírók mennyire szélsőségesen értelmezik az írásban is lefektetett szabályokat, ennél szubjektívebb játékvezetés szerintem egyedül a vízilabdában van, ahol mondjuk elkélne egy víz alatti spori isAlapvetően igazad van, azt azért vedd figyelembe h régebben kisebb iram mellett lehetett trükközni, ezért is tűnt képzettebbnek a mezőny.empty taxiazért sokat elárul ám a mai labdarúgásról, hogy ez a "szakmai" színvonal bőven elég a középmezőnyhöz, mert a románok és a törökök sem jobbak egy fabatkányival sem... van pár elit csapat, de hogy válogatott játékosok többsége képtelen konzisztensen 10 méternél hosszabb passzokat megvalósítani, nem is beszélve a számtalan technikai hibáról és elcseszett beadások garmadájáról, röhejesjjncaaha azon a szinten mozoghat, ahol a SportTV-n, akkor igen. 😀Az meg tényleg a legalja, hogy Bognár Gyuri térképez fel.szerintem vannak dolgok, amikről jó, ha nem tud az ember, ez is ebbe a halmazba tartozikjjncaa
Nagyon kiváncsi lennék azért, hogy miket jegyzetel.
Sinisa
nagyon elegem van már ebből az "uram-bátyám", belterjes rendszerből...Sinisa
én abszolút nem értek hozzá, de valaki kielemezhetné, hogy mondjuk a magyar válogatott (de vehetjük a törököt vagy a románt is) stratégiájában milyen mélyenszántó elgondolkodások lakoznak, mert nekem olybá tűnik, hogy ezt még egy 10 éves is könnyedén fel tudja térképezni, a labdarúgás manapság meg amúgy is csak a rombolásról szól... belenéztem az u21-esek meccsébe is, különösen szembetűnő, hogy még kisebb iramnál mennyire élvezhetetlen maga a sport, szerintem nincs még egy olyan labdajáték, ami ennyire "díjazná" a passzivitást, valamilyen szinten minden másnál rá vagy kényszerülve a támadásra, soccerben nem és mégis ezt nézik a legtöbben, hihetetlenjjncaa
Ne felejtsd el hogy beadásnál és szabadrúgásnál sem az van hogy hopp beadom valaki csak berúgja , illetve rálövöm azt jó lesz. Beadásnál általában tudja, hogy pontosan hova kell beadni, de nem olyan könnyű a sorfal mellett úgy eltekerni hogy még pont úgy a fejére is essen, hogy közbe a védő ne rondítson bele. A szabadról meg ne is beszéljünk. Mindenki rátudja tekerni a kapura még talán én is 20-ról, még lehet sorfallal is, de nem mindegy hogy milyen ívbe megy és hogy gól lesz-e vagy leveszi a kapus.
Értem, hogy vannak bajok a soccerrel, értem hogy sokaknak langyos a játék, értem, hogy neked speciel nem tetszik , még azt is megértem hogy az NFL pörgősebb. De ne egyszerűsítsük már le ovis szintre... Mintha azt mondanám, nem értem mért nem dob minden passzból a QB TD-t. Csak meg kell dobni a WRnek meg el kell kapnia aztán ennyi...