NFL csevegő

82 feliratkozó

több mint 7 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 750 — Steelers fan
A KC topikból áthozom ide, mert általánosságban érdekelne a véleményetek:

Szerintetek a védelmeket majd idővel fel lehet hozni erre a színvonalra, vagy nagyon egyedi emberanyag kellene hozzá, amit tömegével nem termel ki az egyetemi liga?

NCAA-ben is pontháborúk vannak. (Ott nekem tetszik, profi szinten nem vagyok oda érte, mert egyszerűen ez a kivétel-meccs, az általános inkább az, hogy egyik támadósor nagyon kiüti a másik csapatot: NO-PHI, PIT-CAR, etc., ami számomra már érdektelenné teszi - pl. a saját meccsünk negyedik negyedét már nem néztem, annyira eldőlt, de a Saints meccset is kinyomtam félidőben, annyira reménytelen volt az Eagles)

Nem tudom, hogy milyen védelmi séma tudja limitálni az ilyen támadósorokat, leginkább a cap oldja majd meg idővel, hogy egy csapatban ne játsszon ennyi playmaker.
Fast Willie
Egyértelműen lesz ellenszere. Ebben a ligában számtalan 1 year wonder volt már, aztán mindegyik kipukkadt. Idén év elején az volt a kérdés, hogy az Eagles RPO offensét mikor fogja valaki megállítani? Láthatod: egy offseason után már többen is meg tudják állítani.

Ezt a KC/Rams vonalat is jövöre már pár D le fogja kapcsolni.
több mint 7 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 134
A KC topikból áthozom ide, mert általánosságban érdekelne a véleményetek:

Szerintetek a védelmeket majd idővel fel lehet hozni erre a színvonalra, vagy nagyon egyedi emberanyag kellene hozzá, amit tömegével nem termel ki az egyetemi liga?

NCAA-ben is pontháborúk vannak. (Ott nekem tetszik, profi szinten nem vagyok oda érte, mert egyszerűen ez a kivétel-meccs, az általános inkább az, hogy egyik támadósor nagyon kiüti a másik csapatot: NO-PHI, PIT-CAR, etc., ami számomra már érdektelenné teszi - pl. a saját meccsünk negyedik negyedét már nem néztem, annyira eldőlt, de a Saints meccset is kinyomtam félidőben, annyira reménytelen volt az Eagles)

Nem tudom, hogy milyen védelmi séma tudja limitálni az ilyen támadósorokat, leginkább a cap oldja majd meg idővel, hogy egy csapatban ne játsszon ennyi playmaker.
Fast Willie
Amint engedik a védőket tenni a dolgukat helyreáll minden. Minden fejes a támadó focit támogatja, az a látványos és eladható. Bullshit!
♉gaben♉
Ennél már csak szabályozottabb lesz a dolog, mert az aranytojást tojó tyúkokat nem hagyják levágni. Sérülésveszély you know!

Nekem egyébként szabályszinten elég lenne, ha a holdingokat ugyanúgy alkalmaznák, mert OFalban nem fújnak semmit, cserébe a secben 40y-nyira a kulcsplaytől bedobálják.

10 y-ig nálam nem lenne semmi, minden kontakt engedett lenne, mert úgy a D kezében lenne egy fegyver, h szétverje az ütemeket.
(Tudom, h szabálymódosítás kellene.) Másrészt az RPO-nál eleve cheat code az illegal men downfield, mert azt sose nézik passzjátéknál a sporik, pedig az OL már két szinttel feljebb kamublokkol.😁 Harmadrészt az elkapásszabály is egy megafos, mert a dadogó, döcögő labdakezelést is kontrollnak veszik.
több mint 7 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 9 060 — If you ain't cheatin', you ain't tryin'
A KC topikból áthozom ide, mert általánosságban érdekelne a véleményetek:

Szerintetek a védelmeket majd idővel fel lehet hozni erre a színvonalra, vagy nagyon egyedi emberanyag kellene hozzá, amit tömegével nem termel ki az egyetemi liga?

NCAA-ben is pontháborúk vannak. (Ott nekem tetszik, profi szinten nem vagyok oda érte, mert egyszerűen ez a kivétel-meccs, az általános inkább az, hogy egyik támadósor nagyon kiüti a másik csapatot: NO-PHI, PIT-CAR, etc., ami számomra már érdektelenné teszi - pl. a saját meccsünk negyedik negyedét már nem néztem, annyira eldőlt, de a Saints meccset is kinyomtam félidőben, annyira reménytelen volt az Eagles)

Nem tudom, hogy milyen védelmi séma tudja limitálni az ilyen támadósorokat, leginkább a cap oldja majd meg idővel, hogy egy csapatban ne játsszon ennyi playmaker.
Fast Willie
Amint engedik a védőket tenni a dolgukat helyreáll minden. Minden fejes a támadó focit támogatja, az a látványos és eladható. Bullshit!

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 7 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 173 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
A Rams-Chiefs vége majdnem olyan izgalmas volt, mint a Steelers-Jaguars! 😅
több mint 7 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 509 — Bears & Illinois fan
Mocskos szemét Saints, megalázza az ellenfeleket, 4.-re mennek neki, fúj, fúj fúj
Wyatt
De látod, fel is merült a közvetítésben, hogy ez talán nem jó.
Kampman
Igen, de a "köcsögök, mert ez running up the score" kifejezést még nem olvastam...
vpi
Azért mert ők még így is szimpatikusak.......😊

Viccet félretéve, nem tetszett sem akkor, sem most az ilyen. Mondjuk a "hozzuk be a fakót meg az ifit" ozzáállás sem. Inkább a fussunk százszor, aztán úgyis vége lesz egyszer...

Szerkesztette: csi77

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 7 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 134
A KC topikból áthozom ide, mert általánosságban érdekelne a véleményetek:

Szerintetek a védelmeket majd idővel fel lehet hozni erre a színvonalra, vagy nagyon egyedi emberanyag kellene hozzá, amit tömegével nem termel ki az egyetemi liga?

NCAA-ben is pontháborúk vannak. (Ott nekem tetszik, profi szinten nem vagyok oda érte, mert egyszerűen ez a kivétel-meccs, az általános inkább az, hogy egyik támadósor nagyon kiüti a másik csapatot: NO-PHI, PIT-CAR, etc., ami számomra már érdektelenné teszi - pl. a saját meccsünk negyedik negyedét már nem néztem, annyira eldőlt, de a Saints meccset is kinyomtam félidőben, annyira reménytelen volt az Eagles)

Nem tudom, hogy milyen védelmi séma tudja limitálni az ilyen támadósorokat, leginkább a cap oldja majd meg idővel, hogy egy csapatban ne játsszon ennyi playmaker.
több mint 7 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
 twitter.com/richarddeitsch/status/1064887455810289664

hiaba, Brady vs ARod > Goff vs Mahomes

+  twitter.com/AlbertBreer/status/1064887736593727489
Borbinho
Jó, az egyik 15 éve "csépeli egymást" a másik még 1 se 😊
dande
persze, evidens. inkabb annak szol sztem, h lefesik az emberek, hogy 9-1 vs 9-1.

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 7 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 752 — Így remélem megfelelek nektek.....
 twitter.com/richarddeitsch/status/1064887455810289664

hiaba, Brady vs ARod > Goff vs Mahomes

+  twitter.com/AlbertBreer/status/1064887736593727489
Borbinho
Jó, az egyik 15 éve "csépeli egymást" a másik még 1 se 😊
több mint 7 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan


hiaba, Brady vs ARod > Goff vs Mahomes

+


Szerkesztette: Borbinho

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 7 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 599 — Invisible man
Rohadékok 😀 😀 😀
https://scontent.cdninstagram.com/v/t51.82787-15/629356773_18434647003119162_6047124402766622323_n.jpg?stp=c150.0.451.451a_dst-jpg_e35_s640x640_tt6&_nc_cat=107&ccb=7-5&_nc_sid=18de74&efg=eyJlZmdfdGFnIjoiRkVFRC5iZXN0X2ltYWdlX3VybGdlbi5DMyJ9&_nc_ohc=4pvVVrrD3CMQ7kNvwGlbvhZ&_nc_oc=Ado-3iUAhNLgLLkIL62vTxlE-B2L74leblV2Rwwj7VV6MEmyU4UqxOe2Sox5qVBoBBM&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent.cdninstagram.com&_nc_gid=45KKBldYclc0Cfzrtu8mag&_nc_ss=7b60f&oh=00_AQFJzGWuMfv88H2GN1NZEhImhxA3eKLUxb7T87TPAAHHUQ&oe=6A84635A
Bleacher Report on Instagram: "He’s back 👀😂"
279K likes, 3,844 comments - bleacherreport on November 19, 2018: "He’s back 👀😂".


A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 7 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 094 — #NoStress
Mocskos szemét Saints, megalázza az ellenfeleket, 4.-re mennek neki, fúj, fúj fúj
Wyatt
De látod, fel is merült a közvetítésben, hogy ez talán nem jó.
Kampman
Valamelyikük akkorát fog kapni egy ilyen utolsó negyedben, hogy még. Remélem nem Brees lesz.
♉gaben♉
2007-ben Bradyre is ezt mondták, amikor heteken át nyomta a Pats ezt az ultraagresszív offense-t. A következő szezonban mégis az első forduló legelején dőlt ki egész évre.
Kampman

több mint 7 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 964
Mocskos szemét Saints, megalázza az ellenfeleket, 4.-re mennek neki, fúj, fúj fúj
Wyatt
De látod, fel is merült a közvetítésben, hogy ez talán nem jó.
Kampman
Valamelyikük akkorát fog kapni egy ilyen utolsó negyedben, hogy még. Remélem nem Brees lesz.
♉gaben♉
2007-ben Bradyre is ezt mondták, amikor heteken át nyomta a Pats ezt az ultraagresszív offense-t. A következő szezonban mégis az első forduló legelején dőlt ki egész évre.
több mint 7 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 9 060 — If you ain't cheatin', you ain't tryin'
Mocskos szemét Saints, megalázza az ellenfeleket, 4.-re mennek neki, fúj, fúj fúj
Wyatt
De látod, fel is merült a közvetítésben, hogy ez talán nem jó.
Kampman
Valamelyikük akkorát fog kapni egy ilyen utolsó negyedben, hogy még. Remélem nem Brees lesz.

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 7 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 9 060 — If you ain't cheatin', you ain't tryin'
What are the odds... hihetetlen

 twitter.com/dcsportsbog/status/1064265232099495936
ZERO_L
Csak ne ugyanaz legyen a végkifejlet!!!

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 7 éve
gyeek LSU Tigers 8 735 — Grady Judd fan
Pam Oliverrel mi a helyzet? Fogorvoshoz jár vagy iszik (és nem nyeli le)?
gyeek
szóval azt mondod az első fekete akinél baj, hogy nem térdel?😊
NB2
Ha féltérden jobban beszél, akkor igen. Ha valaki hallotta hogy beszél mostanság elkezdene aggódni.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 7 éve
NB2 New England Patriots 29 695 — nabege2@yahoo.com
Pam Oliverrel mi a helyzet? Fogorvoshoz jár vagy iszik (és nem nyeli le)?
gyeek
szóval azt mondod az első fekete akinél baj, hogy nem térdel?😊
több mint 7 éve
gyeek LSU Tigers 8 735 — Grady Judd fan
Pam Oliverrel mi a helyzet? Fogorvoshoz jár vagy iszik (és nem nyeli le)?

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 7 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
a Colts topikban elszabadult 1 bot kozben

Szerkesztette: Borbinho

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 7 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
 www.youtube.com/watch?v=gF5tI4QWe0k&feature=youtu.be

alapbol ugy voltam vele, h o elete, o teste, ha tenyleg nem volt ott fejben es ugy erezte vege, akkor igy volt a jo. de ezek utan egy ilyen reklam? c'mon man, mar kell a zseton?

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 7 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 734 — Patriot
Mocskos szemét Saints, megalázza az ellenfeleket, 4.-re mennek neki, fúj, fúj fúj
Wyatt
De látod, fel is merült a közvetítésben, hogy ez talán nem jó.
Kampman
Igen, de a "köcsögök, mert ez running up the score" kifejezést még nem olvastam...

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 7 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 964
Mocskos szemét Saints, megalázza az ellenfeleket, 4.-re mennek neki, fúj, fúj fúj
Wyatt
De látod, fel is merült a közvetítésben, hogy ez talán nem jó.
több mint 7 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Mocskos szemét Saints, megalázza az ellenfeleket, 4.-re mennek neki, fúj, fúj fúj

több mint 7 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 234 — situational football
What are the odds... hihetetlen



Szerkesztette: ZERO_L



"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 7 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 153 — The only discipline that lasts, is self discipline
Mexikó B+
 www.nemzetisport.hu/amerikai_sportok/nfl-megsem-mexikoban-rendezik-meg-a-hetfoi-szuperrangadot-2669139
2018-ban ez azért vicc.
♉gaben♉


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 9 060 — If you ain't cheatin', you ain't tryin'
Mexikó B+
 www.nemzetisport.hu/amerikai_sportok/nfl-megsem-mexikoban-rendezik-meg-a-hetfoi-szuperrangadot-2669139
2018-ban ez azért vicc.
♉gaben♉
Maradona biztos odadugta a vészkészletét még 86-ban. Jó emlékei voltak róla, "Isten keze" pedig felszántotta a pályát, hogy megtalálja a régészeti kincseket! Most porcukros orral röhög a tv előtt, hogy "Fuck Américá!"😁

A másik lehetőség, hogy a mexikóiak új alagutat ástak a határ felé...
Fast Willie
Elrabolták a kulcsos embert és nincs pénz lakatosra.

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "